Szolnok Megyei Néplap, 1972. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-15 / 218. szám
XXm. évf. 218. sz. 1972. szept. 15., péntek. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÄRA: 80 FILLÉR Nemcsak az ifjúság érdeke M a délelőtt ismét összeül Szolnok Megye Tanácsa, hogy megvitasson fontos, napirenden lévő kérdéseket, és felelősséggel döntsön javaslatokról, a megye további fejlesztését elősegítő tervezetekről. A mai tanácskozás programjában különösen fontos helyet foglal el annak a határozattervezetnek értékelése, elemzése, megtárgyalása, melyet a megyei tanács végrehajtó bizottsága terjeszt a tanács elé az ifjúságról szóló 1971. évi IV. törvény végrehajtására. Nem egyszerűen arról lesz ma szó, hogy elfogadnak egy tervezetet. Ma, képletesen szólva, a jövőnkről is döntenek. Arról, hogyan éljen, dolgozzon, tanuljon a ma ifjúsága, munkánk továbbfolytatója. Hogyan gazdagodjék szellemiekben, testi kultúrában, emberségében, s mint azt a napirend előterjesztésében megfogalmazták, hogyan váljanak a fiatalok olyan felnőttekké, akiknek szocialista céljaik vannak, szocialista tulajdonságokkal rendelkeznek, s helytállnak a közéletben, a tanulásban, a munkában. Ezeket tartották szem előtt, amikor kidolgozták a tervezetet — a feladatok sokaságát összefoglaló javaslatot — amellyel Szolnok megyében, sikeresen valósítható meg az ifjúsági törvény végrehajtása. Hogyan él ma Szolnok megye ifjúsága? A határozat- tervezet elkészítését megelőzően a végrehajtó bizottság, az egyes állandó bizottságok segítségével vizsgálatokat, felméréseket végzett a megyében. S bár többségében pozitív tapasztalatokat szereztek, még mindig sok, megszámlálhatatlanul sok tennivalójuk van a tanácsoknak, a gazdálkodási, a kulturális, a sportszerveknek, nem utolsósorban a Kommunista Ifjúsági Szövetségnek. A statisztika szerint Szolnok megyében 201 700 harminc éven, ailuli fiatal él, vagyis az összes lakosnak 45 százaléka. Ezeknek a fiataloknak 70 százaléka városban lakik, s csak lassan nő a falun élő fiatalok száma. Talán azért, mert nincs elegendő munkaalkalom számukra? Nem. Munka van, az utóbbi években iparfejlesztéssel sok új ipari munkahely jött létre, és a termelő- szövetkezetekben is szükség van minden munkáskézre. Ám nem elegendő csak munkát adni a fiataloknak. Olyan munka- és életkörülményeket kell teremteni számukra, ahol jól érzik magukat. A megyében a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok száma állandóan csökkent, a legutóbbi felmérés szerint tizennégyezer fiatal dolgozik a termelőszövetkezetekben, az állami gazdaságokban. Az okot megfogalmazták a tanács felmérésében: „a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben, az erkölcsi, politikai támogatás, a fiatalok vezetésbe való bevonása az egyéb szövetkezetekhez és tanácsi vállalatokhoz mérten kisebb arányú. A dolgozó fiatalok kulturális igényeinek kielégítése is kívánni válót hagy maga után. H ogy van tennivalónk bőven, azt mutatja az iparban dolgozó fiatalok helyzete is. Napjainkban 22 ezer fiatal dolgozik a megye iparában (az utóbbi 5 évben, számuk 6 ezerrel nőtt és tízezren szocialista brigádtagok, ami nagyszerű dolog), de ezeknek a fiataloknak csak 45 százaléka szakmunkás. A legtöbb munkahelyen a bérezésben nincs különbség a fiatal és az idősebb szakmunkások között, de kivétel, sajnos, akad. Mint ahogyan, a munkahelyeknek csak egy része törődik azzal, hogy tovább . képezzék magukat a fiatalok, hogy akik nem végezték el az általános iskola nyolc osztályát, tanuljanak, hogy a segéd- és betanított munkások szakképesítést szerezzenek. Azután a sokat emlegetett lakáshelyzet: megyénkben — bár a tanácsok által alkotott rendeletek előírják, hogy a tanácsi bér- és tanácsi értékesítésű lakásoknak 20—30 százalékát fiatal házasok kapják (nem egy településen ez eléri az 50 százalékot), hogy a megyében 14 ifjúsági lakásépítő szövetkezet alakult 688 taggal; hogy 346 ifjúsági társasházépítésre van lehetőség, — még mindig nagyon 6ok fiatal házas lakik gyermekkel albérletben, szőlőknél, szűkös körülmények között, mert még mindig nincs elegendő lakás, mert nem tudják összeszedni azt a pénzt, amivel — a mai lakásárak mellett — otthonteremtéshez kezdhetnek. Említsem-e még a nagy óvodahiányt, azt, hogy bár öt év alatt 1051-gyel növekedett az óvodai helyek száma megyénkben, mégis 1971-ben 907 gyerekkel többet kellett elutasítani felvételnél, mint 1967-ben. A z általános iskolákban majdnem teljes a szakrendszerű oktatás, a diákszociális ellátás fejlődését 15 általános iskolai diákotthon, és a napközikben elhelyezett gyerekek nagy száma (20,8 százalék) mutatja. Ám kevés a tanterem, öt év alatt hetveneggyel csökkent a megyében a tantermek száma. A gyerekek több mint 80 százaléka továbbtanul középiskolában vagy szakmunkásképző intézetben. Az ösztöndíjrendszer bevezetése itt is sokat segített. De fokozottabb figyelmet kell fordítani a továbbiakban a munkásszülök gyermekeire, és még további segítséget adni ahhoz, hogy tanuljanak, hogy továbbtanuljanak egyetemeken, főiskolákon. Főként a gondok közül említettem néhányat, keveset szóltam eddig elért és sokszor nem kis erőfeszítéseket követelő eredményekről. A megyei tanács elé kerülő tervezet azonban éppen ezeknek a gondoknak a megszüntetését akarja elősegíteni. A megyei tanács, az alsóbb szintű tanácsok már eddig is jelentős ifjúságpolitikai feladatokat oldottak meg, nemcsak azzal, hogy saját vállalataiknál állandóan figyelemmel kísérték a fiatalok helyzetét, nemcsak azzal, hogy új iskolákat, óvodákat, kollégiumokat építettek, hogy Lakást adtak erejükhöz mérten: azzal is, hogy együttműködési megállapodásokat kötöttek a KISZ-szervekkel, hogy közös munkával is segítsék a törvény végrehajtását* azzal is, hogy az intézményeket irányító, vállalati felügyeletet ellátó szakigazgatási szervek nemcsak intézkedtek ifjúságpolitikai kérdésekben, hanem számon is kérték azok teljesítését. M a ismét hosszú távra szóló tennivalókat meghatározó dokumentumot vitatnak és — minden bizonnyal fogadnak el — a megyei tanácstagok. Nemcsak azért, mert ezt a jogszabályok is előírják. Sokkal inkább azért, mert az ifjúság helyzetével, problémáival- való foglalkozás tanácsi szerveink munkájának részévé vált. Varga Viktória Országos jelentőségű kezdeményezés Félkész házak gyári elemekből Lakásépítési tervpályázatok kiállítása Szolnokon Részlet a kiállításból (Tudósítónktól) A Szolnok megyei Tanács Tervező Irodájának nagytermében tegnap nyílt meg a Beton- és Vasbeton Művek szolnoki gyára, a Ceglédi Építőipari Vállalat, a Bács-Kiskun megyei Tanács Tervező Irodája, valamint a Szolnok megyei Tanács Tervező Irodájá által kiírt építészeti tervpályázat anyagát tartalmazó kiállítás. A megnyitó ünnepségen jelen volt dr. Gergely István. az MSZMP MB első titkára, Fodor Mihály a megyei tanács elnöke, Csorna Kálmán a városi tanács elnöke is. — A pályázat célja — mondotta megnyitó beszédében Kozma Tibor, a BVM szolnoki gyárának igazgatója, — olyan előre gyártott elemekből készült modern, kultúrált, két-háromszintes családi és társasházakat bemutatni az építkezőknek, amelyek stílusosan illeszkednek a város képébe. A tervpályázat kiírásával országos jelentőségű kezdeményezés született a lakásépítések könnyítésére, ol- csóbbítására. A BVM szolnoki gyárában szalagszerűen készítik a „C” tervcsaládhoz tartozó épület-paneleket. Termékeiket eddig csak nagy lakótömbök, tízszintes épületek építésére használták. Az előregyártott lakáselemek azonban alkalmasak kisebb és olcsóbb .lakások építésére is. Felvetődött az is, hogy a panelelemekből félkész lakásokat készítsenek. Az építőipari vállalat géppel elkészítené a sor- és társasházak alapjait, összeraknák az épületek panelszerkezeteit, és úgy adná át az építtetőknek. Az épületek befejezéséről a tulajdonosok már maguk, vagy kisebb építőipari szövetkezetek alkalmazásával gondoskodnak. Ezzel nemcsak a lakásépítkezések ütemét gyorsítanák meg, hanem olsóbbá tennék az építtetést is. — Úgy gondolom — hangsúlyozta további beszédében Kozma Tibor, hogy Szolnok és környéke lakásépítésének meggyorsításához jelentősen hozzá fog járulni a tervpályázati anyag és a kiállítás. A kiállított 13 pályaművet díjazták, illetve megvásárolták a szervező intézmények. A szolnoki Városi Jóval nagyobbak lesznek az idén az őszi termények szállítási feladatai, mint a megelőző években. Szolnok i megyében háromezerhatszáz traktor van a kalászosok vetésére, az őszi talajelőkészí- • tésre, a betakarításra és a szállításra. Mintegy hatezer tonna terményt kell megmozgatni, 4 ezer 500 pótkocsival, hatvan munkanap alatt. Ez október-november hónapban elvégezhető, ha az időjárás nem szól közbe. A meteorológia előrejelzése szerint azonban hűvös, csapadékos ősz várható, ezért úgy látszik, segítségre szorulnak majd a mezőgazda- sági üzemek. Erről tágyalt tegnapi ülésén a megyei szállítási bizottság. Központi intézkedés van, hogy a termelők betakarító és szállítóeszközöket vásárolhatnak rendkívüli importTanács megrendelte a kiválasztott pályaművek építési terveinek elkészítését — előre láthatóan 300 lakás épül majd- Szolnokon ezeknek a terveknek az alapján. ból, 30 százalékos állami támogatással és rendkívüli hiteljuttatással. Ugyancsak 30 százalékos állami támogatást *> és hitelt kapnak ideiglenes tárolók építésére is. A felvásárló vállalatok, a cukorgyár, a gabonafeldolgozó termelőüzemekkel szerződést kötött a szállításra. Ezentúl azonban szükség van arra is, hogy az említett vállalatok éjszaka, szombaton és vasárnap is átvegyék a terméket. A 7. sz. Volán Vállalat felkészült az idényre. Bár az idén kétszer annyi cukorrépára számíthatnak, mint tavaly, úgy látszik mégsem lesz fennakadás. A Volán szállít szombaton és vasárnap is. Üj dolog, hogy a táblákról — közvetlenül a répabetakarítógépektől — viszik a répát a gyárba, megtakarítva egy le- és felMa: „Velem mindig év elején történik valami” Jövő heti rádió- és tv-műsor Fock Jenő foqadta a KNDK miniszter- elnökhelyettesét Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke csütörtökön délután hivatalában fogadta — Dzong Dzun Thek-et, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság minisztertanácsának elnökhelyettesét, a magyar— koreai gazdasági és tudományos-műszaki konzultatív kormányközi bizottság első ülésszakán résztvevő koreai delegáció vezetőjét. A baráti eszmecserén részt vett Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, a kormányközi bizottság magyar tagozatának elnöke é? Pák Gjong Szun, a KNDK budapesti nagykövete is. rakodást, valamint a szükségtárolást. A múlt heti mezőhéki próbaszállításokon kedvező tapasztalatokat szereztek erről. Ha az időjárás a vártnál is rosszabbra fordul, és ha a Volán nem tudná az igényeket kielégíteni, lehetőség van közületi járművek bevonására is. Erről körlevelet küldenek ki a mezőgazdasági üzemeknek. Ameny- nyiben maguk nem képesek úrrá lenni a helyzeten, időben értesítik a megyei szállítási bizottságot. — Reméljük erre nem lesz szükség — mondta Soós István, a megyei tanács elnök- helyettese, a bizottság elnöke zárszavában —, de a legrosszabbra készülünk, nehogy meglepetés érjen bennünket. Gy. Gy. Hatezer tonna termény Az őszi szállítási csúcsról tárgyalt a Szolnok megyei « „ Szállítási Bizottság (Tudósítónktól) ttfTÍKK -TUDÓSÍTÁSOK— HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK. Itílti K Magyar—csehszlovák árucsere-forgalom 1969-ben kezdődött meg a csehszlovák—magyar kishatármenti árucsereforgalom. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy ez a kapcsolat előnyös mindkét ország számára, az együttműködés során javul a határ menti településeken a lakosság áruellátása. A kapcsolatok bővítése érdekében először Miskolcon, majd Kassán, később pedig Tatán rendeztek közös árubemutatót a határ menti megyék kereskedelmi szervei. Fiókkönyvtár Jászszentandráson a tízezer kötetes községi könyvtár mellett négy kisegítő fiókkönyvtár — az ifjúsági, a járás-tanyai, a felső-tanyai és az alsó-tanyai — működik. Ezek a fiókkönyvtárak eredményesen segítik a külterületen lakók olvasási igényeinek kielégítését. Hevesi küldöttség Bulgáriában Csütörtökön befejezte bulgáriai látogatását Heves megye küldöttsége, amely Oláh Györgynek, az .MSZMP Központi Bizottsága tagjának, a párt megyei bizottsága első titkárának vezetésével tett látogatást Targoviste megyében, hogy baráti kapcsolatokat létesítsen a két megye között. Sajtóterjesztés „Tájékoztató a sajtóterjesztés időszerű feladatairól" címmel tegnap tanácskozást tartott Jászberényben az MSZMP városi bizottsága. A tanácskozáson, amelyen a város pártalapszervczeteinek titkárai vettek részt, Benedek Sándor, a pártbizottság munkatársa számolt be a sajtóterjesztés — ezen belül a Néplap-terjesztés — jelenlegi helyzetéről. Szüret Somogy megye legnagyobb szőlő; és gyümölcstermelő mezőgazdasági üzemében, a Balatonboglári Állami Gazdaságban megkezdődött a nagyszüret. A gazdaság 1413 hold szőlőjében 250-en szedik egész nap a dúsan rakott tőkékről a szép fürtöket, amelyek között nem ritka a másfél kilós sem. A terméskilátás jó: holdanként 80 mázsára számítanak. Építészeti világkongresszus Várnában, a bolgár tengerpart „üdülő-fővárosában" rendezik meg szeptember 25-től 30-ig a XI- építészeti világkongresszust. A nagy horderejű nemzetközi eseményre öt világrész 79 országából mintegy háromezer küldöttet várnak. A tanácskozás fő témája az építészet és a pihenés viszonya. A kongresszus idején Várnában nemzetközi építészeti kiállítás is nyílik, továbbá megrendezik az építészet problémáival foglalkozó rövidfilmek negyedik világfesztiválját, Üj vásárcsarnok Csütörtökön a diósgyőri vasgyárak szomszédságában új vásárcsarnokot adtak át rendeltetésének. A 8 millió forintos beruházási költség- get a miskolci Városi Tanács, a Lenin Kohászati Művek és a diósgyőri gépgyár közösen fedezte. A másfélezer négyzetméter elárusító területű vásárcsarnokban naponta mintegy tízezer vásárlót tudnak kiszolgálni. Pihenés a mecseki erdőkben A Mecsek mintegy háromszáz négyzetkilométer kiterjedésű vadregényes erdőterületén megkezdődött az áttérés az úgynevezett közjóléti crdőgadálkodásra. Ez azt jelenti, hogy az erdők hasznosításában az elsődleges cél: az emberek pihenése, felüdülése az erdő csendjében, jó levegőjében, természetes környezetében. Az idén — kétmillió forintot költenek a mecseki erdők komplex közjóléti fejlesztésére.