Szolnok Megyei Néplap, 1972. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-31 / 205. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. augusztus SÍ. 1072. AUGUSZTUS 31. CSÜTÖRTÖK ERIKA NAPJA A Nap kél: 5.01, nyugszik: 13.27 órakor. A Hold kél: 21.41, nyugszik: 13.31 órakor. Várható időjárás ma es­tig: változóan felhős idő, szórványosan előforduló eső­vel, néhány helyen zivata r­ral. Mérsékelt északkeleti, keleti szél. Hajnalban párás­ság, néhány helyen köd. Várható legmagasabb nappa­li hőmérséklet 19r—24 fok között. 1LJA EHRENBURG öt évvel ezelőtt, 1967. au­gusztus 31-én halt meg — 76 éves korában — Ilja Eh­renburg, szovjetorosz elbe­szélő, regényíró. Tisztviselő családban szü­letett; forradalmi tevékeny­ségéért 1908-ban letartóztat­ták. Szabadulása után Fran­ciaországba emigrált. Két év múlva adta közre Párizsban írt első verseit, amelyek mo­dern, formabontó hatásokat mutatnak. Az első világhá­ború alatt haditudósító volt nyugateurópai frontokon; gazdag élményanyagát két karcolatgyííjteményben dol­gozta fel. 1917 tavaszán visz- szatért hazájába, majd négy év múltán újra Párizsba te­lepedett meg; innen küldött írásait rendszeresen publi­kálták a szovjet lapok• A harmincas évek elején vég­leg hazatért a Szovjetunió­ba. Már első regényeiben (Ju­lio Jurenito, A. D. E. tröszt) leleplező bírálatot adott a kapitalista valóságról, a nai cionalizmusról, a faji előíté­letekről, az emberirtás „hu­mánus módszerein’’ töpren­gő pacifisták képmutatásáról, bár ezekben az írásaiban a forradalmat és az emberiség jövőjét is meglehetős ború­látással szemlélte. Később 13 pipa című novellafüzérében szót emelt mindennemű nép­ellenes gazság ellen, ugyan­akkor fanyar iróniával pel- lengérezett ki egy-egy örök emberi gyengeséget. Nálunk is ismert regényei még: Pá­rizs bukása, Vihar, A kilen­cedik hullám, Olvadás. Élet­művének mintegy összefog­lalása Emberek, évek, életem című memoárgyűjteménye, amelyben egy élményekben rendkívül gazdag élet sok fontos emléke, találkozása, politikai eseménye kapott -helyet. Sírkövek Gorsiumban Hazánk legjelentősebb ró­mai kori ásatásának színhe­lyén, a táci Gorsiumban rendíkívül szép sirkőtöredék­re bukkantak a régészek. Az egy méter magas, nyolcvan centiméter széles kő a görög sírkövek mintájára készült. Két nőalakot ábrázol, az egyik ül, a másik pedig előt­te áll. A sírkő felső része hiányzik. A leletet már kiál­lították a Kőtár-soron. Szolnok megyei NÉPtAP A Magyar Szocialista Munkáspárt jizolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Telefon: 12—093, 12—320. 12—069i 11—932 Telex: 23 357 Kiadta a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Szolnok. Kossuth tér L Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12—094 Az előfizetés díja egy hónapra 20.— forint Indexszám: 23 069 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden posta­hivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Felelős vezető: Kozák Ferenc — ÚJ RUTINPÁLYA épült Szolnokon, a tiszaligeti emlékmű mögött. Az autó- közlekedési tanintézet 152 ezer forint költséggel épült teher- és személygépkocsi­vezetés oktatásához szüksé­ges pályája a legjobbak kö­zé tartozik az országban, át­adására pénteken kerül sor. — ÜVEG HELYETT mű­anyagpohárban gyártja a joghurtot keddtől a szolnoki Tejipari Vállalat. A tetszetős kivitelben készített joghurt már kapható az üzletekben, és a jövőben az igényeknek megfelelően szállítják. — FOGORVOS részére községfejlesztési alapból la­kás épül Kengyelen. A mint­egy 400 ezer forint értékű lakást szeptember második . felében kezdik el építeni. Aulóbusz­szerencséllenség Santiagóban A chilei fővárosban ked­den felborult és kigyulladt egy autóbusz. A szerencsét­lenségben húszán vesztették ' életüket; további húsz ember megsebesült. A történtek kö­rülményei és okai egyelőre nem ismeretesek. — ITTASAN nőkkel kö­tekedett, majd a nők védel­mére siető férfiakkal vere­kedett a Múzeum étterem előterében Bóta István szol­noki lakos. A járási-városi rendőrkapitányság szabály­sértési előadója 1300 forintra büntette. Kolumbusz költözik Kolumbusz Kristóf szobra, amely hosszú évek óta éke­síti a spanyol fővárosnak a híres tengerjáró nevét viselő terét, máshová kerül. A 17 méter magas márványszob­rot már leemelték gránit ta­lapzatáról. Az emlékművet a vált pénzverde területén állítják fel; ezen az egyelőre üres telken csupán égy órG ási karácsonyfa lámpácskái gyullanak fel minden év de­cemberében. A madridi hatóságok azért határozták el a szobor áthe­lyezését, hogy valamennyire megkönnyítsék a közlekedést a spanyol főváros északi és déli részét összekötő, köz- ponta főútvonalon. Az Airovf-lFuocr vízcseréje Az Azovi tenger ősidők óta híres halbőségét a vízben oldott sok és egyéb ásványi anyagok összetételének fo­kozatos átalakulása pusztu­lással fenyegeti. A szakem­berek úgy vélik, hogy a ked­vező biológiai feltételeket a Fekete tengerrel történő víz­csere szabályozásával lehet­ne fenntartani. Úgy tervezik, hogy ennek biztosítására a Keresi szorosban csatornát és hajózható zsilipet építe­nek. Kiadványok a 700 éves Sopronról öt év múlva, 1977-ben ün­nepli Sopron várossá nyil­vánításának 700. évforduló­ját. Elhatározták, hogy 1973- tól 1977-ig évente egy-egy kiadványt jelentetlek meg Sopronról. — FELÚJÍTJÁK, portala- nitják és mintegy 3—400 méterrel meghosszabbítják Jászkiséren az Ady Endre Utat. A munkákra 300 ezer forintot fordítanak a nagy­községben. — TÁRSADALMI munká­ban szakemberek több mint 40 ezer forint értékű tervet készítettek Szolnokon az el­ső félévben. Többek között elkészült a Berzsenyi Dá­niel és az Ifjúsági út építési terve. A két utca építése másfél millió forintba kerül, s ennek mintegy kilencven százalékát ugyancsak társa­dalmi munkában vállalja a lakosság. Csillagvizsgáló a szlraloszícrabao A Kopernikus nevét viselő amerikai műhold kedden a mi Tejút rendszerünkben lé­vő Zeta Ophiuchi csillagra szegezte teleszkópját, és az ellenőrző próbák befejezésé­vel „hivatalosan” is hozzá­látott a világmindenség tit­kainak kutatásához. Elsősor­ban a csillagok ultraibolya­sugárzását kívánják vizsgál­ni a Kopernikusszal, mint­hogy a Föld teleszkópok szá­mára az atmoszférába beha­tolni nem képes ultraibolya­sugarak hozzáférhetetlenek. A Kopernikusz viszont 736 kilométer magasban, az at­moszféra fölött kering, s ípv az ultraibolya-sugárzás alap­ján adatokat képes szolgál­tatni a csillagok keletkezé­séről, mozgásáról s a világ­mindenség jövőbeni elrende­ződéséről. Tűi a katedráikban Flamand mesterek nagy értékű művei kerültek halá­los veszélybe kedden este a belgiumi Mechelen 15. szá­zadi gótikus székesegyházá­ban a St. Rombouts-ban. A mecheleni tűzoltóknak nem voltak kellő hosszúságú tűz­oltótömlőik, és olyan létrá­kat sem találtak a raktáruk­ban, amelyekről elérhették volna Rubens, Van Dyck és más flamand festők maga­san a templom falán elhelye­zett képeit. Körülbelül egy órán át tomboltak a lángok, míg végül Brüsszelből és Antwerpenből érkezett men­tőcsapatoknak sikerült elszi­getelniük a tűzfészket, s a füstfüggönyön áthatolva biz­tonságba helyezniük a fest­ményeket. A kedd éjszakai tűz okoz­ta károkat még nem mérték fel. A legnagyobb pusztítás a harangtoronyban esett, amj azért is szomorú, mert a to­rony, 48 harangjával fősze­replője volt a nyáresti ha­rangjáték-koncerteknek Me- chelenben. t Oriásrepülőgcpek Robert J. Kruisinga, Hol­landia képviselője a nem­zetközi repüléstudományi ta­nács (ICAS) Amsterdamban rendezett, két évenként sor­ra kerülő 8. értekezletén be­jelentette, hogy véleménye szerint az 1980-as években ezer személyt szállító óriás­repülőgépek fognak közle­kedni. Kruisinga véleménye szerint a léghajók is nagy jövő előtt állnak. Halak ps kacsák társbérlet beu A biharugrai halgazdaság­ban évek óta kimagasló eredményeket hoz a halas­tavak kettős hasznosítása. Az idén több mint félmillió pe­csenyekacsát neveltek fel a biharugrai halastavakon. A halgazdaság ez év nyarán 100 000 előnevelt úgynevezett „tóra edzett” zsengekacsát küldött Jugoszláviába. A varasdi halastavakon a bi­harugrai küldeményből ho­nosítják meg a halak — és kacsák „társbérletét”, ...mégis ott „kínálja magát” Jászberény főterén a járda szélén, csupán vékony, egy réteges Six-szalaggal lera­gasztva. A kábel a Pannónia-ház lebontásakor került elő, azóta — több hónapja — ott áll csupaszon. Pedig a kí­váncsi gyerekeknek nem jelent védelmet sem a veszélyt jelző tábla, sem az egyszál ragasztó szalag. A tv cs rádió mai műsorából ajánljuk Holló a hollónak. Tévéjáték. A, N. Osztrovszkij művé­ből. Fordította: Lajta Zoltán Holló a hollónak sosem vájja ki a szemét — tartja a közmondás. Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij (1833—1886) a korabeli orosz társadalom ábrá­zolójaként az ellenkezőjét bizonyítja. Darabja annak a tö­rekvésnek a keretében kerül képernyőre, amellyel Televí­ziónk saját repertoárjának részévé teszi a világirodalom nagy klasszikus drámáit. (S korántsem utolsósorban: ez az egyik műsor, mellyel az olimpiai közvetítések idején az irodalom barátai is szóhoz — illetve képhez — juthatnak.) A tévéjátékot 19.55 órakor láthatjuk a tévében. Húszas stúdió. Kezdődik... Szilágyi János műsora. Az érdekeltek pontosan tudják, mi kezdődik: az 1972—73. tan­év. És a diákok azt is jól tudják, hogy ezek nem könnyű napok — számtalan problémájukra, nehézségükre választ, megoldást várnak, A műsor nekik akar segíteni, mégpedig oly módon, hogy szakemberek segítségével bármilyen kér­désükre igyekszik választ adni — bár csak középiskolás diákok, azok szülei vagy éppen tanárok kérdéseire. Aki levélben érdeklődik, a Magyar Rádió címére írjon, és a borítékon tüntesse fel, hogy Húszas stúdió, Egy automata­magnetofon 28-án, hétfőn déltől ma 12 óráig a 334—322-es telefonon veszi a hallgatók kérdéseit! A műsort 18.10-kor hallhatjuk a Petőfi adón. r 1 1 MOZI 1 L_ ___1 r Szolnok Vörös Csillag: A rend gyilkosai. Kert: Szólítson ügyvéd­nek!, Tisza: Az ellopott vonat, Jászberény Lehel: Jefferson utol­só menete (14, Kert: Kötéltánc. Túrkeve Vörös Csillag: Ha ne­kem puskám lenne. Türökszent- nüklós Dézsa: Forróiéi (14). — Mezőtúr Dózsa: Meglepő fordu­lat. Szabadság: Mackenna ara- nva (felemelt helyáron). Kisúj­szállás Ady: Az oroszlán télen. Kunszentmárton Körös: Az ügy­véd (16) Tiszafüred Tisza: Eper és vér (14). Kunhegyes Szabad­ság: Waterloo. RADIO SZOLNOKI RÁDIÓ: Alföldi krónika. — Virágéne­kek. — Szereti ön a munkáját? — Pár perc dzsessz. — Sport. — Aretha Franklin énekel — köz­ben: Súrlódások. KOSSUTH RADIO: 23.08: Az öt kanka jegyében. 23.13: Kurtág György: Bornem­issza Péter mondásai. BUDAPEST: 11.58: XX. Nyári Olimpiai Játékok (színes!) öttusa. Futás, 14.43: Hírek. 14.55: XX. Njtórl Olimpiai Játékok (színes!) Atlétika. Röplabda: Magyarország— Szovjetunió, női. Üszás. 18.45: Téka. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.55: Osztrovszkij: Holló a hol­lónak. Tévéjáték. 20.55: XX. Nyárt Olimpiai Játékok (színes!) Vívás, kard egyént döntő. Torna, női egyéni szerenként! döntő. Súlyemelés 75 kg-ig. Kerékpár 1000 m döntő. Cselgáncs 93 kg-tól. öttusa, futás. Labdarúgás: Magyarország—Dánia. 23.00: Tv-híradó — 2. kiadás. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR: 8.18: Régi hangszerek világa. VII. rész (ism.) 8.38: Weber operáiból. 9.00: Könyvek és századok. 9.25: Böbe Gáspár Ernő népi zenekara játszik. 10.05: Szóljatok szép szavak I 11.00: Jegyzet. 11.10: Zenekari muzsika. 12.35: Melódiakoktél. 14.00: Vita a korszerű mezőgazdaságról. 14.20: Két Bihari verbunkos. 14.29: Kóruspódium. 15.10: Az öt karika jegyében. 15.20: Rádiószínház. Lliomfi. (isin.) 16.46: Bemutatjuk új felvételün­ket. 17.05: Az öt karika jegyében. 17.10: Javasoltuk — megvalósí­tották? 17.25: A7 öt karika legyében. — Közvetítés a XX. Nyári Olimpiai Játékokról. 22.20: Tíz perc külpolitika. 0.10: Tizenöt perc sanzon. 19.25: XX. Nyári Olimpiai Játékok (színes!) Vívás, kard egyéni döntő. Torna, női egyéni szerenkénti döntő. Súlyemelés 75 kg-ig. Kerékpár 1000 m döntő. Cselgáncs 93 kg-tól. POZSONY: 9.30: Nyári Olimpiai Játékok — München. 17.23: Aratási műsor. 17.45: Fiatalok szemével. 13.40: Esti mese. 19.00: Tv-híradó, 19.33: Mezőgazdasági magazin. 20.00: Nvári Olimpiai Játékok — München. 22.00: Tv-híradó. Közben: filmballada, 23.00: Nyár Olimpiai Játékok — München. 2. MŰSOR: PETŐFI RADIO: 8.05: Leonid Kogan hegedül. 8.30: A Pásztói Szövetkezet népi zenkara látszik. 9 03: Beethoven: VIH. szimfóna. 9.30: A 04. 05. 07 jelenő. 10.00: Az öt karika jegyében. Közvetítés a XX. Nyári Olimpiai Játékokról. 17.23: A hónap ^lágerei. 18.10: Huszgs stúdió. 19.09: A Vietnami Demokratikus Köztársaság Kultúrájának Hete. 19.14: Rádlóhangvereenyekről. 19.44: Kritikusok fóruma. * 20.25: Ül könyvek (lsm.) 20.28: Wagner: A nürnbergi mes- terdalnokok Háromfelvo- nésps opera. I—II. felvo­nás. 17.00: Nyárt Olimpiai Játékok — München. 18.00: Német nyelvtanfolyam. 19.30: Tv-hfradó. 19.45: Nyárt Olimpiai Játékok — München. 23.00 : Tv-hfradó. BUKAREST: 9.30: Müncheni olimpia: Az elő­ző napi események össze­foglalója. 15.30: Müncheni olimpia: V Atlétika döntő. 16.00: Magyar nyelvű adás. 10.45: Müncheni olimpia: Atlétika folytatása. 18.20: A legkisebbeknek! 19.00: Fiatalok a vakációról. 20.35: Offenbach muzsikája. 21.20: Müncheni olimpia: ökölvívás. Milliomos kóborkutyák Százötven, valaha kóbor amerikai kutya 4.5 millió dollárt örökölt, miután tu­lajdonosnőjük, Elanor E. Ri­tchey. 58 éves korában, 1968 október elsején meghalt. Va­gyonát arra hagyta, hogy 150 — akkor kóborkutya számá­ra létesítsenek menhelyet. Üj kytya nem nyerhet fel­vételt ebbe az exkluzív in­laknak. A kutyák fenntartá­sára csak évi 29 ezer dollárt költenek, amelyben benne van a rendszeres heti orvo­si ellenőrzés is. Miután az ytolsó eb is elpusztul, a vég­rendelet értelmében a vagyon gz alabamai Aubum egye­tem állatorvosi kutatóintéze­tére száll. léArnénybe, s az „alapító ta­gok” esetleges leszármazottai sem örökölhetik az eredeti tag jogait és vagyonát. Négy évig perelték roko­nai a végrendeletet, de 3 pert a kutyák nyerték meg. Ez idő alatt a milliomos ebek közül 69 „elhalálozott”, így az időközbeni 14 millió dollárra növekedett vagyon már csak 81 kutya megélhe­tését biztosítja, akik jelenleg egy tiumdi allat klinikán Cf VASZIltB Mély fájdalommal tudat juk, hogy g szerető férj, — édesapa, nagyapa Id. BEDS JANOS életéneb 73. évében elhunyt. Temetése a hamvaszt ás után történik. Gyászoló család

Next

/
Oldalképek
Tartalom