Szolnok Megyei Néplap, 1972. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-04 / 182. szám

2 SZOLNOK MEGFEJ NÉPLAP 1972. augusztus 4. Gátlástalan g Az amerikai politika egyik legkeményebb bírálója a magyar sajtóban is gyakran helyet kapó Art Buchwald. Az 6 kritikája sok baloldali publicistáénál is megsemmisi- tóbb. mert gyilkos iróniát alkalmaz. A jelenségeket, ame­lyeket tolla hegyére tűz, nemcsak a maga valóságában mu­tatja fel — szemben a hivatalos magyarázatok hazugságai­val —, de a hibák és galádságok elkövetőit ráadásul még nevetségessé is teszi. Most például a gátak bombázásával foglalkozott. Szo­kásos módszere: egy — természetesen általa kitalált — washingtoni szakértővel készít Interjút Tőle kérdi: miként lehet, hogy Kurt Waldheim, Jane Fonda és más tekintélyes személyiségek áll/tják: az amerikai légierő bombázza ' a VDK gátrendszerét, Nixon, Laird és mas tekintélyes sze­mélyiségek viszont tagadják ezt? Buchwald „Szakértője” megmagyarázza: mindkét félnek igaza van. Mert az USA légierő persze csak katonai objektumokat bombáz, dehát tehetnek ok arról, hogy a gátak a katonai objektumok kö­zelében vannak, s így aztán azoknak is jut a bombákból? Az a legnagyobb baj, a buchwaldi szakértő szerint, hogy a vietnamiaknak vannak gátjaik! Mert ugyebár, ha nem lennének, akkor bizonyosan nem bombáznák őket! Hallott-e például ő, Buchwald, arról, hogy az ameri­kaiak akárcsak egyetlen vidéki klubot is bombáztak Viet­namban? Ugye nem? S miért nem? kérdi a szakértő, majd rögtön válaszol is: mert nincsenek vidéki klubok Eszak- Vietnamban! Világos tehát a megoldás: ne legyenek gátak se és akkor bizonyos, hogy az amerikai légierő egyetlen gátat sem fog bombázni! Eddig az — egyébként meglehetősen keserű — humor, Art Buchwald szatírája az International Herald Tribune keddi számában. S mi ''olvasható a lapok csütörtöki számában? A VNA hírügynökség jelentése, hogy az amerikai légierő kedden és szerdán ismét folytatta a VDK különböző tarto­mányai gátrendszerének és öntözőberendezéseinek bombá­zását, és bombázott , sűrűn lakott településeket. Mindezek után pedig csütörtökön, a párizsi Vietnam- értekezlét 133. ülésén William Pörter nagykövet, az ame­rikai delegáció vezetője ismét tűzszünetet sürget. Nem lehetne ezt a tűzszünetet mondjuk az amerikai félnek elkezdenie, például azzal, amire már nem kisebb rangú személy, mint Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára is .felszólította őket: hogy hagyják abba a VDK gát- és öntözőrendszerének bombázását? Mert az ottani „tüzelés” olyan vizeket áraszthat, amibe asszonyok, gyerekek, öregek, nők, férfiak — egyszóval vietnami emberek tíz- és tízezrei pusztulhatnak bele. Gátat kellene emelni végre az elé a népirtás elé, amit a vietnami gátrendszer bombázása jelent. Az amerikai légierő nagyarányú sorozatos légitámadáso­kat intéz a VDK ellen. Mint a VNA jelentette, a légvé­delem számos amerikai repülőgépet lelőtt. Kép: harcké­szültségben a légvédelmi tüzérség az észak-vietnami Na Ha tartomány Nam Dinh városában. • (Telefoto — VNA—MTI—KS) A dél-vietnami hazafiak csütörtökre virradóra nagy­szabású támadást indítottak Da Nang amerikai katonai támaszpont ellen. A saigoni amerikai katonai parancs­nokság jelentése szerint Da Nang-on jelenleg több mint négyezer amerikai katona ál­lomásozik, a katonai bázis repülőteréről naponta 50—70 bevetésben szállnak fel a re­pülőgépek a felszabadító erők elleni akciókra. A DNFF alakulatainak támadásával egyidőben éj­szaka dél-vietnami partizá­nok szivárogtak be Da Nang városnegyedeibe és lőszer- raktárakat robbantottak fel. Heves harcok folynak Hűé császárváros Bastogna nevű tüzérségi támaszpontjának birtoklásáért is. .Az amerikai parancsnokság közölte még, hogy ismét be­vetették a B—52-es légierő­döket a dél-vietnami Quang Tri és Thua Thien térségben. A közlés szerint legalább 1800 tonna bombát szórtak az ellenfél feltételezett ál­lásaira. Az UPI amerikai hír-. ügynökség legfrisseob jelen­tése tudni véli, hogy Quang Tri-nál a hazafias erők tü­zérségi párbajt vívnak a sai­goni kormánycsapatokkal. A harcok továbbra is a straté­giai fontosságú citadella bir­toklásáért folynak. „Tűzszünet" az NSZK belpolitikájában Gyenge kormánykoalícióval szemben gyenge ellenzék — ebben a megállapításban foglalható össze a jelenlegi nyugatnémet belpolitika alapképlete. Bonnban, az NSZK fővá­rosában pillanatnyilag kény­szerű „tűzszünet” van, a ve­zető politikusok, törvényho­zók szaabdságukat töltik. Az események megélénkülésére — valószínűleg csak egy-két napra — a jövő héten lehet számítani. Willy Brandt szö­vetségi kancellár szombaton tér vissza Norvégiából (ahol szabadságát töltötte) é< hosszú szünet után jövő szer­dán ül ismét össze a kor­mány, hogy a legfontosabb bel- és külpolitikai kérdése­ket megvitassa. A legidőszerűbb kérdés ma az, hogy az egyes pártok milyen eséllyel vehetik fel a harcot a december 3-án ese­dékes rendkívüli parlamenti választásokon. Népszavazás Észak-Írországban ? William Whitelaw, az an­gol kormány észak-írországi ügyekkel megbízott minisz­tere az alsóházban bejelen­tette: az ősz folyamán tör­vényjavaslatot kívánnak elő­terjeszteni arról, hogy Eszak-írország lakossága népszavazáson döntsön: to­vábbra is része maradjon-e a tartomány az Egyesült Ki­rályságnak, vagy csatlakoz­zék az Ír Köztársasághoz. Antifasiszta tiltakozás Olaszországban Az olasz közvélemény nagy felháborodással értesült ar­ról, hogy a szicíliai Menfinél fasiszta félkatonai kiképző­tábort lepleztek le. Olaszország nagyvárosai­ból érkeztek jelentések fa­sisztaellenes megmozdulások­ról. Az országszerte megnyilvá­nuló antifasiszta tiltakozás hullámai elérték a képviselő­házat is: a belügyi bizottság­ban Rumor belügyminiszter­nek kellett válaszolnia a haladó, demokratikus erők képviselőinek interpellációi­ra. Rumor végülis ígéretet tett arra, hogy eljárást in­dítanak a menfi tábor „la­kói” ellen. Előrelépés a Kohl—Bohr tárgyalásokon Dr. Michael Kohl és Egon Bahr csütörtökön Bonnban újságírók előtt megerősítette, hogy az NDK és az NSZK közötti normális jószomszédi kapcsolat létrehozására irá­nyuló tárgyaláson előrehala­dást értek el. Bahr rámuta­tott: „Olyan szakaszba jutot­tunk, amikor számomra le­hetővé és célszerűvé vált, hogy a véleménycseréről a jövő héten beszámolhassak a kormánynak”. Kohl hang­súlyozta: „Négy héttel ez­előtt is azt az álláspontot képviseltem, hogy az eszme­cserét tárgyalásokká lehet fejleszteni. Intenzitását te­kintve egyébként ez a véle­ménycsere alig különbözik a tárgyalásoktól már a jelen­legi szakaszban is”. Gierek—Husák találkozó Baráti találkozóra került sor a Krímben tartózkodó Edward Gierek, a LEMP KB első titkára és Gustáv Hu- sák, a CSKP KB főtitkára között. A szívélyes légkörben le­folytatott találkozó során a két párt vezetője tájékoztatta egymást a két ország politi­kai és gazdasági helyzetéről, a LEMP VI. és a CSKP XIV. kongresszusa határo­zatainak végrehajtásáróL Egyiptomi parlamenti küldöttség Moszkvában Egyiptomi parlamenti küldöttség érkezett Moszkvába a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának meghívására. Ké­pünk: Hafez Budavi, az EAK nemzetgyűlése delegációjá­nak vezetője üdvözli a Legfelsőbb Tanács tagjait. (Telefoto — TASZSZ—MTI—KS) MINDENFELŐL ÜJ DELHI Az indiai parlament csü­törtökön befejezte az indiai— pakisztáni megállapodás rész­leteinek tanulmányozását és jólértesült körök szerint a ratifikációs okmányokat ma a svájci követségen keresztül eljuttatják Islamabadba. A megállapodás azonnal érvény­be lép. amint Ali Bhutto pa­kisztáni elnök kézhez kapja a Giri indiai elnök által alá­írt másolatokat. Bhutto a nemzetgyűlés jóváhagvésával már két héttel a szimlai alá­írás után ratifikálta az egyez­ményt. HELSINKI Csütörtökön Helsinikben újabb, kétórás tanácskozást tartott a vendéglátó ország és a Német Demokratikus Köz­társaság delegációja a nagy­követi szintű diplomáciai kapcsolatok felvételéről. DACCA A Bengáli Népi Köztársa­ság fővárosában befejeződtek az indiai és a bengáli dele­gációk megbeszélései a két ország Közötti utasforgalom szabályozásáról. A két fél a szükségletnek megfelelő szá­mú irodát fog felállítani az utazások zavartalan lebonyo­lításának elősegítésére; RAWALPINDI A pakisztáni Hvderabad- ban szerdán este gránát rob­bant G. M. S.ved szindhi na­cionalista vezető parkoló ko­csiiában. A robbanás egv sze­mélyt megölt és tizenhetet megsebesített. Syed, a szindhi nemzeti mozgalom elnöke, a jelentések szerint nem sérült meg. BELGRAD Jugoszlávia tagköztársasá­gának, Bosznia-Hercegoviná­nak kormánya úgy határozott, hogy 20—30 ezer dinár se­gélyt folvósít az usztasák el­leni harcban elesettek c*»lád- taciainak, akik em-ébként különleges nyugellátásban 1« részesülnek. Szükségállapot Angliában Az ajagol kormány csü­törtökön megint a szükség­állapothoz folyamodott, ez­úttal a dokkmunkások sztrájkjának letörésére. A szükségállapot csütörtökön éjfélkor lépett érvénybe. Utoljára február 9-én ren­deltek el szükségállapotot Angliában, akkor a bányá­szok sztrájkjának következ­ményeire hivatkozott Edward Heath kabinetje. Robert Carr, az új bel­ügyminiszter, a kormányta­nács szerda esti két és fél­órás ülése után az ír és az angol partok között elterülő Man szigetére repült, hogy a jogszokások szerint alá­írassa Erzsébet királynővel a 3Zükségállapot-proklamaciót. A szükségállapot — egy 1920-as törvény szerint — kivételes hatalommal ruházza fel az angol kormányt abból a célból, hogy — a törvény szavaival élve — „biztosít­hassa a közösség létfeltéte­leit”. Az angol sajtó jelen­tései szerint a hét napja hi­vatalos dokkmunkássztrájk már éreztette hatását Az importált paradicsom, a dél­afrikai és jamaicai déligyü­mölcs tonnaszámra kezdett romlani a megbénult kikö­tőkben. Takarmány behoza­talában is érződnek a fenn­akadások. A szükségállapot felhataL mázzá a kormányt arra, hogy intézőbizottságokat ál­lítson fel a legnagyobb ki. kötőkben és ezekkel ellen­őriztesse a legfontosabb szál­lítások folyamatos iágát. Joga van a kormánynak az árak maximálására. Katonaságot is vezényelhet a kikötőkbe a romlandó áruk továbbítá­sára. Londonban sokan kétség­bevonják, hogy a kabinet sürgősen élni is akar a ki­vételes jogkörreL Legkevésbé a katonaság bevetése látszik valószínűnek a belátható időn belüL aa Összehívják az egyiptomi nemzetgyűlés rendkívüli ülését Az Egyiptom és Líbia egye­sítését kimondó közös elnöki nyilatkozat ünnepélyes alá­írása után Anvar Szadat egyiptomi és Moammer Kad­hafi líbiai elnök rövid nyi­latkozatot tettek. Szadat a líbiai forrada­lom jelentőségét méltatta meleg szavakkal. Kijelen­tette, hogy a szeptember 1-i líbiai forradalom, amely az arab nemzet ifjúságát jel­képezi. mindig élen haladt az arabok reményeinek valóraváltásában. Kadhafi szintén történel­minek mondotta a két arab ország egyesítését eldönti napot és kifejezte azt a re­ményét, hogy ez csak az első lépés lesz „az arab vi­lág egyesítésében. Az ünnepélyes aláírás utáa Aziz Szidkl egyiptomi mi­niszterelnök hazatért Kai­róba és közölte, hogy az egyesülés megvitatására au­gusztus második hetében összehívják a nemzetgyűlés rendkívüli ülését. Csütörtökön délután Íia3 zaérkezett Kairóba Anvaí Szadat egyiptomi elnök. , Nixon szenátusi veresége Heves vita és bonyolult parlamenti manőverezés után szerdán este (magyar idő szerint csütörtök hajnal­ban) az amerikai szenátus a Nixon-kormányzat heves el­lenállásával szemben 50—47 arányban megszavazta Ed­ward Brooke massachusettsi republikánus szenátornak azt a törvénymódosító ja­vaslatát. amely hatályba­lépésétől számítva 4 hónap határidőt ad valamennyi amerikai fegyveres erő in­dokinából való kivonására, feltéve, hogy a kivonással párhuzamosan — a határ­időn belül — szabadon bo­csátják az amerikai hadifog­lyokat. Az eddigi legerőteljesebb megfogalmazású háborúel­lenes törvényjavaslat ez; amely keresztülment a sze­nátusban: megszabja ugyan­is, hogy a kormány csakis a csapatkivonás céljaira hasz­nálhatja fel a háborús pénz­alapokat. Ugyanakkor vi­szont kiskaput is nyit a kor­mánynak a bombázás foly­tatására, amennyiben enge­délyezi a pénzalapok fel- használását „a kivonuló ame­rikai csapatok védelmében”. Ez volt az a kompromisszu­mos megfogalmazás, amely- lyel a háborúellenes tömb a maga táborában tudta tartani a kormány rendkí­vül intenzív nyomása alá került 11 republikánus sze­nátort. A III. osztályú tetőcserép augusztusban olcsóbb! 70 %-os hornyolt (szalag) cserép 610 Ft-ért 70 %-os kétfülű (szalag) 253-as cserép 660 Ft-ért kapható a TÜZÉP és ÁFÉSZ telepeken és a Békés megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat gyáraiban BÉKÉSCSABÁN ♦ ÁRLESZÁLLÍTÁS CSAK 1 HÓNAPIG

Next

/
Oldalképek
Tartalom