Szolnok Megyei Néplap, 1972. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-11 / 161. szám
Ö r^^uiMOR MEGYEI NÉPLAP 1972. július 11 1972. JÚLIUS 11. KEDD LILI NAPJA A Nap kél: 3.58, nyugszik: 19 40 órakor. — A Hold kél : 4.25, nyugszik: 20.10 órakor. Várható időjárás ma estig:- nyugat felöl megnövekvő felhőzet, többfelé záporeső, zivatar, egy-két helyen jégeső. Megélénkülő délkeleti, déli majd időnként megerősödő és nyugati, északnyugatita forduló szél. A meleg mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 22—27 fok között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: időként megerősödő északi, északnyugati széllel a hőmérséklet csökken. Megismétlődő záporok, zivatarok, az időszak elején jégesQ. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet: 12—18 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az orszáa területének 80 százalékán várható. Gershwin Harmincöt évvel ezelőtt, 1937. július 11-én halt meg — 39 éves korában — George Gershwin. A New York-i szegénynegyedben született, ott is nőtt fel. Már korán kapcsolatba jutott a szórakoztató zenei iparral; alig 17 évesen lektori álláshoz jutott egy kiadónál. Maga is gyerekfejjel kezdett el ,,song”-okat és tánczenét komponálni; korai számai közül még ma is sok a népszerű. Karrierje a Broadway színházain és a hollywoodi filmstúdión keresztül rövid idő alatt magasra ívelt. P. Whiteman, a neves jazz-karmester ösztönzésére írta 1924-ben világhírűvé vált Kék rapszódia (Rhapsody in Blue) című művét' amelyet további jelentős alkotások követtek. Fő műve a Porgy and Bess című, néger tárgyú operája (1935), amelynek komponálását komoly folklórkutatás előzte meg az USA déli államaiban. Alkotóereje teljében, fiatalon halt meg agytumorban. — A KISLAKAS-ÉPÍTKE- ZÉS gyorsítása érdekében újfajta falazóblokk árusitá- sát kezdték meg a TÜZÉP- telcpeken. Az új blokk előnye, hogy egy darab hatszor nagyobb a téglánál. így kevesebb habarcs szükséges és gyorsabb a falak felhúzása. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk a rokonoknak, barátoknak és szomszédoknak, akik szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk TISZA KALMAN temetésén megjelentek.- Külön a MÁV Jármújavltö rer,- rpűves csoportjának és dalárdájának és mindazoknak, akik részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekez- t€&> Felesége és a gyászold család Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk a TITASZ Vállalat vezetőségének és összes dolgozóinak, a VOLÁN Vállalat dolgozóinak, rokonoknak, barátoknak, a lakásépítkezési közösségnek és ismerősöknek, akik felejthetetlen férjem, édesapám DEBRECENI LÁSZLÓ temetésén részt vettek, fájdalmunkat részvétükkel és virágaikkal enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége, kislánya és a család Szolnok 28. heti totó-nyereméuyek A 28. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvények száma 8 db, nyereményük egyenként 71 014 Ft, közülük 5 db 13 plusz 1 tailálatos volt, értékük a nyereménynyel együtt 113 096 Ft. 12 találat 199 db akadt, ezekre egyenként 1903 forintot fizetnek. 11 találata 2385 fogadónak volt, nyereményük egyenként 195 Ft. 10 találat 17 504 darab volt, a nyereményük 32 forint. — NAGYSZABÁSÚ fásítás kezdődik az ősszel Tisza- fö'.ivaron. Szeptembertől több mint ezer fát ültetnek el társadalmi munkában a nagyközség lakói. — .MHSZ-SZÉKHÁZ épül Kunszentmártonban a régi sporttelep helyén. Az építkezés első szakaszában elkészülnek az oktatótermek, a technikai szobák, a járási, községi vezetés irodái, s ezeket szeptemberben átadják rendeltetésüknek. Hétvégi balesetek Szombaton este 7 óra után Rákóczifalva külterületén egy földúton a 27 éves Gulyás Péter rákóczifálvi lakos. Holovecz László, ugyancsak rákóczifálvi lakos tulajdonát képező személygépkocsit próbaútra vitte. Gulyás nem rendelkezik vezetői engedéllyel. Gyorshajtás következtében felborultak és n baleset folytán Gulyás Péter súlyos, életveszélyes, Holovecz László nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett. Vasárnap délben Cserke- szőllő külterületén Kecskés János szelevényi lakos motorkerékpárjával elütötte az úttesten átszaladó Rafael Gusztáv 6 éves öcsödi kisfiút. A baleset következtében Rafael Gusztáv súlyosan megsérült. — TELJES napfogyatkozás lesz hétfőn Kamcsatka félszigetén, a Csukcs-fétszige- ten, Alaszkában és Kanadában. A szovjet és az amerikai csillagászok felkészültek a ritka jelenség megfigyelésére. Kamcsatkán a teljes napfogyatkozás másfél percig tart majd. Halált okozott az árvíz A Kyushu és Shikodu japán szigetek térségében az esőzések következtében keletkezett árvizek és földcsuszamlások halálos áldozatainak száma vasárnapra 122- re emelkedett. 56 személy tűnt el. A természeti katasztrófa nem kímélte meg Japán északi részét sem, ahol mintegy 4400 lakóház omlott össze. Az irigy oroszlán Félmillió dollár helyett szá2ötvenezerrel kénytelen beérni az a fotómodell, akit egy autókiáilításon megharapott egy oroszlán. A feltűnően csinos hölgy fotóriportereknek pózolt, amikor — egy hasonlóképpen reklám-célokból ott lévő — fenevad megirigyelte sikereit, és rátámadt. A bíróság eredetileg „nagyra értékelte” a 20 centiméteres sebet, most azonban egy újabb tárgyalás során a bíró kijeién tette, hogy az erősen megnyirbált összeg is „busás fájdalomdíj” a modell számára. Elmenjek? Ne menjek? Lapunk vasárnapi számában felhívás jelent meg, amelyben a Szolnok város megalapításának 900. évfordulóját előkészítő szervezési és gazdasági bizottság arra kéri a megye lakosságát, hogy akiknek a tulajdonában városunk múltjával kapcsolatos írásos anyag, tárgyi emlék, fénykép stb. van, „szíveskedjenek megjelenni július 17-én délután vagy 18-án délelőtt a Damjanich Múzeumban.” Az ötlet, a kezdeményezés csak üdvözölhető, a „kivitelezés” már kevésbé. Biztos, hogy a jubileumi évforduló méltó megünneplését, a megye minden lakosa szívügyének tekinti és szívesen segít. Még akkor is, ha az említett felhívás — amit ugyan nagyon udvarias formában fogalmaztak meg — esetleg sokak kedvét vette el. Mert a megjelölt időpontban nem tudnak megjelenni qj múzeumban, vagy egyszerűen nem is akarnak. Ugyanis tőlük kérnek, és ezért joggal elvárhatják, hogy például Tiszafüredről ne rendeljék be őket Szolnokra. Talán sokkal célszerűbb és eredményeseb lenne a felhívást olyasféleképpen megfogalmazni, hogy akik ebben a mindannyiunkat érintő kérdésben segíteni tudnak, közöljék címűket a bizottsággal, amely majd gondoskodik az érdekes és értékes anyag összegyűjtéséről, így ugyanis udvariasabb... — zá — Munkamegosztás — HÉTFŐN délután a Szolnoki Cukorgyár kultúrtermében nagysikerű élménybeszámolót tartott három Honvéd-labdarúgó, aki korábban a Szolnoki .MTE játékosa volt. Kelemen József, Karakas József és Pál József készséggel válaszoltak a szép számú hallgatóság kérdéseire. Az élménybeszámoló keretében levetítették a Bp. Honvédről készült „Hajrá, Honvéd!” című filmet. Selmeczy Attila, a BHSE sajtóelőadója pedig a Bp. Honvéd — a legnagyobb és legeredményesebb magyar sportegyesület — tevékenységéről, olimpiai előkészületeiről tájékoztatta a hallgatóságot. Tiltakozás Róma börtönében Mintegy 130 fegyenc fölmászott az egyik épület tetejére Róma börtönében, hogy így tiltakozzék a fegy- házban érvényes rendelkezések ellen és követelje az olasz büntetótörvényköny megváltoztatását. A rendőrség azonnal kivonult a helyszínre, a lázadók azonban békésen visszatértek celláikba, miután több hivatalos személyiséggel tárgyalhattak követeléseikről. — TÁRSADALMI munkában építenek kézilabda- pályát a túrkevei sportolók. Szabadnapjukon, szombaton és vasárnap felváltva har- mincan-negyvenen dolgoztak, és több mint százezer forint értékű munkát végeztek. Az új kézilabda-pályát augusztusban adják át, és ősztől már rajta játsszák a bajnoki mérkőzéseket. A csavar A tavalyi öltöző A tiszaügi tanács néhány évvel ezelőtt 40 ezer forintért vásárolt egy öltözőhelyiséget,; amit a strandon fel is állíttatott. Az öltözőt minden n^ár elején felszerelték, szezon végén pedig szétbontották. A /tanács illetékese ebben az évben úgy döntött, hogy az .öltözőt raktárnak kell felhasználni. Azért, hogy a strand mégse maradjon vetkőző nélkül, vettek két fülkét, a bökkenő azonban, hogy nem tudják összeszerelni, mert nem kapnak hozzá csavarokat. Hát lehet, hogy a tisza- —ugiak kultúrált fürdőzése egy csavaron múlik? — NYOLC EMBEK lelte halálát, amikor Mexikóváros közelében ismeretlen okból felrobbant egy lakóház, amelynek egyik műhelyében tűzijáték-lövedékeket készítettek egy népünnepély céljaira. A ház összeomlott és a robbanás okozta légnyomás súlyosan megrongálta a környékbeli lakóépületeket is. Ilányau leszünk 2000-ben? A világ össznépessége 1970-ben meghaladta a 3 milliárd 600 miliőt és ha növekedésének üteme nem változik, akkor az ezredfordulóra eléri a 6 milliárd 500 milliót — tűnik ki az ENSZ vasárnap nyilvánosságra hozott évi statisztikai jelentéséből. A föld legsűrűbben lakott helye Macao szigete, egy négyzetkilométeren a legkevesebb ember pedig a Falkland-szigete- ken él. — HAZASSAGKÖTŐ- TEREM épül Cibakházán. A négyszázezer forintba kerülő termet szeptemberben adják át. — SIKERESEN indult a szolnoki Bizományi Aruház új kezdeményezése, a gyárak, üzemek területén való helyszíni árusítás. Az első ilyen akción a Szolnoki Cukorgyárban három nap alatt húszezer forint értékű árut adtak el a bolt dolgozói. Ma és holnap a Papírgyárban rendeznek helyszíni árusítást, — EREDMÉNYES munka jutalmaként a Kassa—Pop- rád—Krakkó útvonalon ötnapos kirándulásra — szombaton hajnalban — elutazott a törökszentmiklósi művelődési központ Liszt Ferenc kórusa. t(A Paris Match-ből) A tv és a rádió mai műsorából ajánljuk RÓLAD VAN SZÓ! Fiatalok önismereti műsora.,, Ábrándozás az elet megrontója, mely kanosaiul festett egekbe néz.” Vajon szükségszerűen „festettek”-e az ábrándozás céljaira? —» teszi fel a kérdést a műsor vezetője a résztvevőknek — és a nézőknek is. Műsorvezető; dr. Hálák László. Pszichológus: dr. Halász László, A műsort 18.20 órakor láthatjuk a tévében KILÁTÓ. A Rádió kulturális világhíradója Szerkesztő: Bottlik Sándor. A tartalomból: A mai velszi irodalom — Sian Evans: Davis (Kincses Edit fordítása) — Beszélgetés az Európe főszerkesztőjével a. folyóirat Petőfi-emlékszámáról — Kutyafej. Bemutatjuk Jean Ou- tcrurd szatirikus regényét — Interjú a magyar—szovjet irótanácskozás szovjet résztvevőivel — Rafael Alberti versei Képes Géza fordításában — A magyar irodalom külföldön. Cikkek, riportok. Műsorvezető-szerkesztő: Furkó Zoltán. Rendező: Tőrök Tamás. A kulturális világhíradót2l.03 órakor hallhatjuk a Kossuth adón. f ........] L J b ■- • - Szolnok Vörös Csillag: Egy rendőrelügyelő vallomása az államügyésznek (16), Kert: Baleset a tengerparton (14). Tisza: Halál a kanyarban, Jászberény Lehel: A holnap lovasai. Kert: Az Angyal lesen. Kisújszállás Ady: Halott szemek tanúvallomása (14), Kunhegyes Szabadság: Nyu’ak a ruhatárban (14). Kunszentmárton Körös: Estély, Mezőtúr Dózsa: A Noszty fiú esete Tóth Marival, Szabadság: Az őrvezető hét meoyasz- szonya. Tiszafüred Tis^a: ördögcsapat. Törökszentmiklós Dózsa: A kulcs (14), Túrkeve Vörös Csillag: Egy válás meglepetései. Radio SZOLNOKI RADIO: Alföldi krónika — Népdalok — A MÉM Tiszavidéki Mezőgazda- sági Fejlesztési Iroda munkájáról — Ütőn — útfélen — A Golden Gate együttes műsorából — Táborról táborra — Szerkesztik a hallgatók. KOSSUTH RADIO: Zenekari muzsika. Harsan a kürtsz-ó! Mezők, falvak éneke. Bizet: Dzsamile. Egyfelvo- násos opera. Beethoven-müvek. Melódiakoktél. A fekete esernyő. Adam Bahraj regényének rádió- változata (ism.) Éneklő Ifjúság. A Mongol Népköztársaság nemzeti ünnepén. László Margit énekel. A világgazdaság* hírei. Nóták. Fiatalok Stúdiója. Holnap közvetítjük... A gépet a múlt században gyártották. Riport. Könnyűzenei Olimpia — döntő. VII. rész. A Szabó-család. Esti Krónika. Lemezmúzeum. Bangó Margit és Horváth István cigánydalokat énekel. Könnyűzenei Híradó. Kilátó. Sporthírek. Tíz perc külpolitika. Operarészletek. — Vendég- szerkesztő: Mátyás Mária. Ritmusturmix. Sullivan: A mikádó — részletek. PETŐFI RADIO: 8.05: A csudálatos Mary. P. L. Travers regénye folytatásokban XIII. (befejező) r. (ism.) 8.28: A Neoton-együttes felvételeiből. 9.03: Zenekari muzsika. 9.53: Könyvek, tájak, emberek. 10.05: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Éneklő nyár (ism.) 12.17: Két zongoraszonáta. 13.03: Törvénykönyv. 13.20: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának felvételeiből. 14.00: Kettőtől—hatig... A Petőfi Rádió zenés délutánja. 8.18: 9.00: 9.35: 10.05: 11.14: 12.35: 13.59: 15.10: 15.20: 15.43: 16.00: 16.05: 16.39: 17.05: 17.32: 17.57: 18.30: 19.00: 19.35: 20.13: 20.30: 21.03: 22.15: 22.20: 22.30: 23.06: 0.10: Bemondó: Dénes Mariann. 14.00: Jónás Mátyás népi zenekara játszik. 14.10: Könnyűzene Gyulai Gaál Ferenc szerzeményeiből. (MRT esztrádzenekara, vez. a szerző) 14.30: Hírek. Körzeti időjárás. 14.35: Tánczenei koktél. 15.20: Reklám. 15.23: A Magyar Rádió és Televízió férfikara énekel. 15.30: Hírek. 15.33: Fúvószene táncritmusban. 15.50: Nemzetközi társaságok — nemzetközi sztrájkok. Interjú Ádám György közgazdásszal. 16.00: Offenbach: Orfeusz az alvilágban — nyitány. 16.10: Képeslapgyűjtők ötperce. 16.15: Hangverseny a stúdióban. Ütő Endre énekel. 16.30: Hírek. 16.33: Műsorismertetés. 16.36: Csúcsforgalom. Zenei szerkesztő: Török Mária, riporter: Petress István (közben: 17.30, 17.33 hírek). 18.00: Hírek. Időjárás. 18.10: Könyvek és századok. 18.35: Hangverseny a stúdióban. 19.20: Színes népi muzsika 20.00: Esti Krónika. II. kiadás. 20.25: Üi könyvek (ism.) 20.28: ..Én szőke városom”. (ism.) 21.05: Paganini: h-moll hegedűverseny. 21.36: Muzsikáról — fiataloknak, (ism.) 22.09: Hónapról—hónapra. 22.24: Fehér Sándor népi zenekara játszik. Talabér Erzsébet énekel. 23.15: A fegyverkovács. Részletek Lortzing operájából. BUDAPEST: 17.18: Hírek. 17.25: Óvodások filmműsora. 17.45: Jazzpódium ’72. 18.20: Rólad van szó! 18.50: A Mongol Népköztársaság nemzeti ünnepén. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Színházi este Brüsszelből. 20.05: Moliére: Tartuffe. A Clau-r dia Volter-Társulat előadása belga filmen. 22.25: Bhakti — A szerelem. Belga balettfilm. 23.40: Tv-híradó — 2. kiadás. POZSONY: 17.50: Hírek. 18.00: Rejtett források. Portréfilm L. Zubekről. 18.40: Esti mese 19.00: Tv-híradó 19.40: Kis tv-egyetem. 20.00: Dalok. 20.10: Ewa doktor. Lengyel tv- film. 2. rész 20.55: Az ötletesebb nyer. 21.45: Mongóliái riportfüm. 22.05: Tv-híradó. 2. MŰSOR: 19.15: Dicső fejezetek. 19.45: Tv-híradó. 20.00: Vadorzók. Színházi közvetítés. 21.00: Irodalmi vetélkedősorozat. 21.35: Tv-híradó, BUKAREST: 17.20: A holnap muzsikusai. 18.20: A legkisebbeknek. 19.20: Az úiságírók (Román színházi est) 21.10: Képek Irakból (Tv-glóbusz műsora) PÁLYÁZATI felhívás A Szolnok városi Tanács V. B. műszaki osztálya pályázatot hirdet műszaki ügyintézői és főelőadói állás betöltésére. Pályázhatnak magas vagy mélyépítő ipari technikusi vagy szaktechnikusi, illetve jogtudományi egyetemi végzettséggel rendelkezők. Kezdő szakemberek jelentkezését is elfogadjuk. A főelőadói állás betöltésére tanácsi, hatósági munkában jártas, érettségivel rendelkezők is pályázhatnak. Jelentkezéseket g Városi Tanács V. B. műszak1 osztálya Szolnok. Kossuth tér 9. címre írásban önéletrajz mellékelésével kérjük leadni. A jelentk zések elbírálására augusztus ^5-ig kerü’ sor. Szolnok városi Tanács V. Bműszaki osztálya Szolnok megyei néplap A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága ág a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő Varga József Telefon: 12—093. 12—320. 12—069. 11—932 Telex: 23 357 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Szolnok. Kossuth tér 1. Igazgató: Virágb Iván Telefon: 12—094 Az előfizetés dila egy hónapra 20.— forint • Index-szám: 25 069 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden posta- hivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Kozák leront