Szolnok Megyei Néplap, 1972. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-30 / 178. szám

1972. Júliu* 30. ' SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Hőségben a forró kemencék mellett SZOLNOKI VASUTASOK JUBILEUMA Históriás ének egy régi üzemről Mozgó pékműhelyek, seaédszerelvények 0 Közvetlenül Szolnok fel- szabadulása után ötven szov­jet műszaki katona érkezett a vasútállomásra, s az itt­hon maradt munkásokkal megkezdték a járműjavító­ba vezető vasútvonal hely­rehozatalát A műhelyben a munka megindításához először a termelőberendezéseket kel­tett üzemképessé tenni. Jel­lemző az akkori állapotokra hogy még az üzemi kémény is elpusztult. Pótlására vas­lemezből kürtőt készítettek, ventillátort szereltek bele, hogy a kazánokat be lehes­sen fűteni. Az áramfejlesz­tő sértetlen maradt. Így az épen maradt két kazánnal és egy ideiglenesen beépített mozdonykazánnal meg­kezdhették az áramszolgál­tatást. A felszabadulást követő első hónapokban alig százöt­venen dolgoztak a MÁV műhelyben. A háborús ká­rok, a nyersanyag és alkat­részhiány mellett ez is aka­dályozta az üzemszerű mun­kát. No, meg az is, hogy a munkások zömét a szolnoki vasúti Tisza-híd építésénél foglalkoztatták. A jármű­javítóban dolgozók egy ré­sze is a hídépítéshez szüksé­ges kisebb alkatrészeket ké­szítette. A központi irányításnak 1945 május végéig nem volt meg a lehetősége. Attól kezdve a mozdonyok és kocsik javítása az országo­san szervezett „vasúti ro­hammunka” jegyében .tör­tént. Munka bőven volt mindegyik műhelyben, hi­szen tízezer rommá lőtt vasúti kocsi és ötszáz moz­dony várt javításra. A rohammunka alatt a szolnoki műhely a tőle várt 600 teherkocsi helyett 644-et, s amellett 32 személykocsit hozott rendbe. Száztizenhá- rom százalékos összteljesít­Á' képzőművészetek ked­velőit számos érdekes, szí­nes kiállítás fogadja a kö­vetkező hetekben A Mű­csarnokban augusztus 12-én nyílik és szeptember 3-ig tart nyitva Ék Sándor Kos- suth-díjas festőművész ju­bileumi kiállítása. Ugyan­csak itt rendeznek tárlatot augusztus 5. és 27. között Fejes László fotóművész legsikerültebb felvételeiből. Augusztus 6-ig tekinthető meg a Tatjana Nyilovna Jab­uiunK az üvegezett ve­randa hűvösében, ahová ha­talmas árnyat vet a vén vadgesztenyefa. A kerten túl látni, mint csillog a nap­fény a Holt-Tisza tükrén. — Grófi kastély volt ez az épület — mondja Sipos József. — Csak háború után lett iskola, igazgatói lakással. A hálószobánkban aludt valamikor a grófné. Ezt a verandát azonban mi építettük ide, olyan, ami­lyennek mi szeretjük. — Az óvodánk még egü­két Radványi Károly föld­birtokos cselédházá vótt. Kopár, sivár volt á környe­zete. ma ligetnek is beillik az udvara — eleveníti fél a múltat Sipos Józsefné. — Tudja kedvesem, ámikór 1949-ben megnyílt áz óvoda, mindössze két lócánk volt, két asztalunk, és egy ócska, hatalmas tűzhely. — És gyerek? — Gyerek? Nem én vol­tam az első óvónő, a meg­nyitás után néhány hónap­ra kerültem óda, de az elő­dömtől mindössze három ki­ményükkel — az országos 89 százalékot véve figye­lembe — kiemelkedő mun­kát végeztek a szolnoki jár­műjavító munkásai. Az ország vérkeringésének megindításában kifejtett te­vékenységükért méltán il­leti tisztelet és megbecsülés őket utólagosan is, hiszen a mozdonyok, vagonok rend­behozása mellett hadicélokra is termeltek minden vasúti műhelyben. Az Északi Főműhely pél­dául mozgó pókműhelyeket és nagyobb mennyiségű híd­csavart. az Istvántelki Fő­műhely 250 ezer lópatkót, több ezer zablát, főzőüstö­ket és három mozgó mű­helyt állított ki és szerelt fel. A Dunakeszi Főmű­hely személy- és kalauzko­csikat, valamint teherkocsi­kat alakított át, hogy azok­ból műhelyvonatokat állít­sanak össze. A debreceni műhely 12 ezer ácskapcsot, száz vasfazekat, 112 katonai csónakot, kilenc hordozható pékkemencét és ötezer gya­logsági ásót készített. A szolnoki járműjavító egy segédszerel vényt állított össze. Mindezek mellett az élel­miszerellátás is nagy gondot okozott. Ezért a mérlegmű- helv épületében darálót lé­tesítettek. Használt gépek alkatrészeiből olajütő prést készítettek. Így nemcsak az üzemi konyhához szükséges olajat biztosították, hanem a dolgozóknak is juttattak abból. Szükség volt a leleményes­ségre, hiszen az infláció kö­vetkeztében a városi közel­látás a nullával volt egyen­lő, ráadásul különböző pa­namák is nehezítettéle azt. A Tiszavidék többek között ironikusan így írt erről: „A MÁV-műhely munkásai, akik az újjáépítésben az előírt programon felül állí­tották helyre a mozdonyokat és kocsikat, szintén sok jót mondanak a főispán felől. Nyári tárlatok lonszkaja szovjet festőmű­vésznő bemutatója és au­gusztus 18-án nyílik két magyar származású francia alkotó Sigismond Kolos- Vary festőművész és Pierre Székely szobrászművész tár­lata. Augusztus 6-ig tekint­csit vettem át. Akkoriban félt a nép óvodába enged­ni a gyereket. Azt mond­ták az asszonyok, nem ad­ják, mert elveszik tőlük örökre, meg hozzászoktatják őket a csajkarendszerhez. Mindent elkövettünk, hogy legyen kicsi az óvodában. Egy hónap múlva már har­mincötén zsibongtak körü­löttem. Még á járástól is ki­jöttek megnézni, hogy csi­náltuk... — Valóban, hogyan? — Azt hiszem, ánnak kö­szönhettem, hogy hittek ne­kem az asszonyok, bíztak abban, hogy valóban jót tkarok nekik... — Macát mindenki ismer­te a faluban, az anyját is nagyon szerették, mert jó ásszony Volt — dicséri a férj. — Mácó néni bólogat: így van, nagyon jó asszony volt. Macó néni Tiszaugon született. Apjáról, a főjegy­zőről az öregek ma Is azt mondják: úf volt, de rendes ember, munkára nevelte a gyerekeit. A főjegyzőné „há­Kaptak ugyanis 16 mázsa búzát közélelmezési célokra, némi késéssel, dehát kéthe­tes koplalás igazán csekély­ség, amikor azt a bizonyos kunhegyesi búzát magaszto- sabb célra kellett áldozni. Ugyanis a főispán úr legma­gasabb jóváhagyásával ezen búzamennyiséget kiosztották a Független Kisgazda Párt tagjai között. A kiosztást, mint a legilletékesebb köz­ellátási és hatósági szerv, a Független Kisgazda Párt helybeli elnöke intézte”. Ilyen körülmények között elengedhetetlen volt egy műhelyi élelmi szer beszerző csoport megszervezése. Az volt a feladata, hogy a mű­helyben készített kisebb me­zőgazdasági szerszámokat távoli helyre utazva élelmi­szerekért cserélje. A cso­port egy-egy útja során öt­hat vagon olajos magvat is beszerzett. Több vagon nyit juttattak ebből a lábadozó városnak. Persze, igyekezett a csoport másfajta élelmi­szert is felkutatni. Buzgalma néha sikerrel is járt. Egy­szer például pulykaszállít­mánnyal érkezett Mezőbe- rényből. Mindez persze csak némileg enyhítette, de nem szüntethette fneg azt a sok nélkülözést, amit a háborús pusztítás okozott. A szolnoki járműjavító munkásainak áldozatkészsé­gére vall, hogy a legna­gyobb nélkülözések ideién — 1946 elején — az 1572 fős munkásgárdából mind­össze hatan távoztak, míg az ország többi nyolc jármű­javítójának állománya két­százkét emberrel csökkent. A légkör ennék ellenére pattanásig feszült volt. Az üzem kommunistáinak 1946 júliusában tartott tag"vfllé- sén kifejtették: „a munkás­ság eljutott az áldozatválla­lás végső határáig”. A jó pénz megteremtését sürget­ték. (Folytatjuk.) Simon Béla heti meg a közönség a ku­bai műemlékvédelem fotódo­kumentációs anyagát a Mű­csarnok kamara termében.. Az Emst Múzeumban a mai svéd képzőművészettel találkozhatnak a szobrok, festmények kedvelői au­gusztus 26-tól szeptember 17-ig. Augusztus 6-ig lát­hatjuk a Fényes Adolf te­remben Zsillé Győző, illet­ve az Ernst Múzeumban Vén Emil festőművészek ki­állítását. zápatikájában” mindig akadt gyógyszer az orvos nélküli kis falu betegeinek, volt vi­gasztaló szó a rászorulóknak. Három lánytestvérével együtt dolgozott a házi varrodá­ban. A falu gyerekeinek csináltak kisruhát, kiskö- tényt, hol ezt, hol azt. Nyá­ron, dologidőben mint zöld­keresztes nővér vigyázott a kicsikre. Akkor még ném gondolta, hogy egyszer óvó­nő lesz. — Én 1931-ben végeztém él a képzőt — fűzi tovább a szót Józsi bácsi. — Csak­hogy akkor nem volt ám egyszerű munkát találni! Három évig állás nélkül voltam, helyettesítettem az egyik közeli faluban. De összevesztem a plébánossal, így nem neveztek ki. A re­formátus lelkész javasolta, jöjjek ide Ugra, itt keresnek tanítót... — Harmincötén pályáz­tak arra az egy állásra, és az uram kapta még... — Része volt abban Macó néninek is? Az ő édesapja segített? A hutában nincs megállás A hőség szinte elvisel­hetetlen. A nagyteljesítmé­nyű ventillátorok csak a mele» levegőt forgatják, frisset nem adnak. A ke­mencék körül verítéktől gyöngyöző, gyors mozgású emberek szorgoskodnak. Üvegfúvók. Hol föl, hol pedig lefelé tartva a fúvó­csövet alakítják formába szelídítik az izzó anyagot. Tizenketten dolgoznak a berekfürdői üveggyár egyes hutájában. — Hogy szeretem-e a munkámat? — kérdez visz- sza Balogh József. — Har­minckét éve dolgozom ezen a helyen. Azt hiszem ezzel mindent megmondtam. Megtörli a homlokát. — Télen azért szívesebben csinálom, mert bizony ilyen­kor 65—70 °C-t mutat a hőmérő. Ezt sohasem lehet megszokni. Sós, vitamíndús ételek, és kiegyensúlyozott életmód kell. különben nem bírná ki az ember. A körülmények mostohák. A szakma szerelete mégis itt tartja, sőt visszahozza az embereket. Monár László nemrég tért vissza a gyárba. — Budapesten dolgoztam három évig lakatosként, de meguntam az utazást, a munkásszállást. Itt jóval ne­hezebb a munka. Nincs megállás, mert akkor le­hűl a forma és törik az anyag. Egy kis firssítő, és kezdjük újra. Ez a szakma épp oly szép. mint a laka­tosoké. Hősiesen tűrik a forrósá­— Nem, akkor még nem ismertük egymást... Az udvarlás is há­rom évig tartott: előbb vet­tek kölcsönnel egy kis nád- fedeles házat, csak azután mondták ki a holtomiglan- holtodiglant. Aztán jött a háború, Józsi bácsi bevo­nult. Macó néni nem szé- gyelli, hogy utazott ő a vo­natok tetején is, csereberélt, üzletelt, hogy a törlesztés­sel el ne maradjon. Véget ért á háború. Egy nap Sipos József nyitott be újra a lakásajtón: a síró­nevető viszontlátást a hét­köznapok követték, sok-sok tennivaló. Sipos József egye­dül volt tanító a faluban: több mint száz gyereket ta­nított. Az egyik osztálynak írásbeli feladatot adott, a másiknak olvasni valót, a harmadiknak a számtant magyarázta. Aztán fordított a soron. Később, amikor pe­dagógus körökben a Mel- nvikov-féle módszerről be­széltek, csak mosolygott a bajusza alatt: anélkül, hogy hallott volna róla, 6 már alkalmazta ... Később lett tanító, tanár a faluban több is. és szakrendszerűvé vált az oktatás. Macó néni el­got Mint egyikük mondta: „Valakinek ezt is el kell vé­gezni.” ☆ A hőmérő árnyékban is 32 °C-t mutat. A karcagi téglagyár körkemencéi mel­lett szinte perzsel a levegő. Füst. széngáz, a falakból sugárzó hő. gyér világítás és — emberek. Poros há­tukra csíkokat rajzol a le­futó verejték. Ruhát itt nem tűr meg a test Néhány perc sem telik el és előveszem a zsebkendőt. — Csak nincs melege? — kérdezik. Tegnap kellett volna jönnie akkor „jobb” idő volt. Az arcok mosolyra húzód­nak. Az ózdi honismereti szak­kör munkatársai gyártörté­neti kutatásaik során össze­gyűjtötték a régi szakmai jövevényszavakat, a nagyobb­részt „elmagyarított” né­met, angol és más megje­löléseket. A kutatók több mint fél- száz szakmai jövevényszót jegyeztek fel. Ilyen többek között az ablé- (felváltó munkás) az abstich (a nagy- olvasztó csapolónyílása), ter- molni (vésni) kell. A ke­mence ajtónyitó karját héb- linek nevezték, a folyékony vállalta az óvónői állást, törekedett a képesítés meg­szerzésére. — Én bizony haragudtam érte, amikor meghallottam, mit akar a feleségem. Mond­tam is, el tudom tartani őt a fizetésemből... — Tudja kedvesem, mi ré­giek így gondolkodtunk ak­kor... — Miért lett óvónő? — Vágytam a gyerekek után. Nagyon szerettem a kicsinyeket... Hét gyerekem közül csak egy kisfiam má­radt életben... Nagy OrVos- nélküliségben éltünk, mire segítség jött, már nem tehe­tett semmit. Ez a fiám is hétesztendős koráig beteges gyerek volt, de most... — Huszonkilenc éves, geo­fizikus Budapesten. Aranyos a menyünk, hároméves a kls- unokánk és már útban van a másik gyerek is... ez az igazi boldogság — tette hoz­zá a tanító. — És közben elmúltak fe­lettünk az évek. Az uram január elsejétől nyugdíjas, engem nemrég búcsúztattak áz óvodában. Az utolsó év­ben már negyvenkét gyerek isivitelt körülöttem... — Ne a melegről írjon, az már itt nem újság! — mondja egyikük. — Azt ír­ja meg, hogv miért nem kapunk jutányosabb áron tég­lát a vállalattól. Legalább a régi dolgozók. Többen is építeni akarunk, és ugyan­úgy a TÜZÉP-nél kell meg­vásárolnunk az anyagot, mint másoknak. Ilyen jutta­tást soha nem kaptunk és előreláthatólag nem is ka­punk. A frissen égetett tégla ont­ja a meleget. A megrakott talicskák menetrendszerű pontossággal gördülnek ki a kemencéből. A kihordók mezítelen teste nekifeszül a vaskocsinak, ahoev áttolják a kijáraton. Fellélegeznek. Idekint azért elviselhetőbb. — hájos nyersvasat a tnisser-be, ke* verőkemencébe öntötték. Az öntött acéltuskót ingódnak nevezték, míg a Martinke­mencébe „egy tonna cundert” — hengerléskor keletkező öntvény — raktak. Ha az ol­vasztókemencékben nem volt megfelelő a hőmérséklet, akkor a fá.ierozással (felfű­téssel) olvasztották az anyagot. Az olvasztárok és a hengerészek surcot (kö­tényt) hordtak, amikor a troszkahék-kal (salaklehú­zó lapáttal) álltak a kemen­céknél. Nyugdíjas kor. Józsi bácsi szívében bizony ott van a tüske. Azt kérte, csak az elmúlt tanévet hadd ta­níthassa végig. Szóban meg­ígérték neki, aztán egyszer jött a levél: szeptembertől nyugdíjazzák. Fellebbezett, úgy gondolta, negyven évi szolgálat, a sok társadalmi munka után megérdemli. Mert volt ő a földosztó bi­zottság titkára, úszóoktató, tűzoltóparancsnok, népfront- elnök... — Végeztem én még lege­lőgazdálkodási tanfolyamot is! A döntőbizottság tett pon­tot az ügy végére: így lett január elsejétől nyugdíjas, de hetente 12 órát tanít... Macó néni csöndesen mondja: — Aki az egész életét vé­gigdolgozta, az nem tud öregségére sem munka nél­kül maradni. Én is azon gondolkodom, majd helyet­tesítést vállalok... Talán azért sem neheztel majd az utódom, ha néha belátogatok az óvodába... Aztán majd meglátjuk, mit tartogat még számunkra az élet... Varga Viktória ...és eljöttek a nyugdíjas évek Ruhát itt nem tűr meg a test Ózdi „kohász zsargon”

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom