Szolnok Megyei Néplap, 1972. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-22 / 171. szám

1972. július 22.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

5

Hogyan tovább, Jászkunság

Száz magyar képzőművészeti kiállítás külföldön

Kánikula az állatkertben

Nótát az élről—Kutyabaj

Új rövidfilmek készülőben

A Jászkunság legutóbbi számáról kénytelenek voltunk megállapítani, hogy — tematikai és műfaji szegénysége miatt — bizony elmarad önmaga felállította igényességétől. Minden folyóiratnak vannak jobban és rosszabbul sikerült számai, — ez természetes. A Jászkunság esetében azonban bár nem erről volt szó, sokkal inkább a beszűkülés veszélyéről.

Örömmel szólunk most arról, hogy a legújabb Jászkunság sokkal tartalmasabb, gazdagabb, mint a megelőző jónéhány szám, noha még mindig elmarad „virágkora” színvonalától.

Ha úgy vizsgáljuk a folyóiratot, hogy csak a dokumentatív szerepkörére gondolunk, kétségtelen, hogy jól betölti hivatását.

De ha azt nézzük, hogy felkelti-e az emberek érdeklődését, hogy megvegyék és olvassák ... ?

A TIT megyei szervezete a „gazda”. A szerkesztő- bizottságnak nyilvánvalóan határozott elképzelése van a folyóirat arculatáról. De az olvasó csak arról tud véleményt mondani, ami a címlap mögött megjelenik, s a szerkesztés problémáira a szándék és tény összefüggésekre csak nagyon harmad- lagosan kíváncsi.

A most megjelent szám- a legjobb példa arra, hogy milyen jó folyóirat lehetne a Jászkunság, — a megye szellemi életének egyik fontos fórumává válhatna.

Mert ebben a számban is hasznos, komoly tudományos értéket jelentő cikkek jelentek meg, mint általában a Jászkunság mindegyik lapszámában.

Az érdekes, dokumentatív, föltáró cikkek egymásutánja • sem teheti á szélesebb olvasói rétegek számára közkedveltté a lapot. Az olvasói igények ugyanis sokkal differenciáltabbak a Jászkunság megszokott, eléggé beszűkített tematikájánál.

Többször emh'tettük már,' ezúttal csak ismételjük: az alapprofil meghagyásával kellene szélesíteni a folyóirat tematikai körét. Vagyis: meg kellene hagyni ismeret- terjesztő szándékát, de lényegesen bővíteni kellene a témahorizontot, gazdagítani műfaji változatosságát. Rovatrendszerre volna szükség, visszatérően jelentkező állandó rovatokra.

A mindennnapi élet változásait nyomon követő riportoknak, szociológiai felméréseknek, interjúknak, úti beszámolóknak, színház- kritikai anyagoknak, kultur- publicisztikai fejtegetéseknek, közgazdasági és agrár- politikai írásoknak, művészettörténeti elemzéseknek, — mindnek, mindnek, helyének kellene lennie a Jászkunságban.

Mert minden bizonnyal ismertterjesztő funkció annak közlése az is, hogy X Szolnok, megyei képzőművész hogyan készül a tárlatára; N. színházi rendező miért abban a felfogásbán rendezte Csehovot, Brechtet, amiben rendezte, milyen gyakorlati kutatási program foglalkoztatja a Tiszamenti Vegyiművek vegyészeit; hogyan alakulnak kultúrpolitikai szándékaink; mi lesz a kisközségek sorsa, stb ...

Eszmecserét lehetne folytatni a Jászkunság hasábjain a megyéről megjelenő országos publikációkról, vitafórummá lehetne tenni.

A Jászkunságnak mai életünk kérdései feltárásában legalább olyannyira nagy szerepe volna, — amennyit történeti múltunk bemutatásának áldoz.

Dehogyis akarjuk ezzel múltbafordulással vádolni a folyóiratot, hiszen ennek minden száma ellentmondana, csupán azt szeretnénk, ha kisebb, nagyobb elemző információival méginkább szélesebb alapokon, nagyobb műfaji változatossággal mutatná be napjainkat.

Közeleg a megyeszékhely 900. évfordulója. Addigra a Jászkunságból széles körben olvasott, a mostaninál is érdemlegesebb szellemi fórumot lehetne csinálni.

Ha a Jászkunság több szellemi és anyagi támogatást kapna, és szerkesztése színesebbé, horizontálisabbá válna, néhány éven belül olyan szellemi fórum lehetne a folyóirat, amilyenek hasonló rendeltetésű laptestvérei az ország más tájain.

A következő hónapokban

— a Kulturális Kapcsolatok Intézete szervezésében — mintegy 100 magyar képző- művészeti kiállítás megrendezésére kerül sor külföldön. A Kodály Zoltán életét és munkásságát bemutató tárlat a finn fővárosban augusztus 25. szeptember 10. között tart nyitva. Az olasz- országi XXX. firenzei nemzetközi kerámia-kiállításon

— július 23. október 8. között — hét magyar művész vesz részt. Részt vesz hazánk az indiai és a japán nemzetközi gyermekrajz- kiállításokon is, amelyeken eddig szinte minden évben magyar gyerekek nyerték el a legjelentősebb díjakat. Első ízben képviseltetik maA párt elméleti és politikai folyóirata vezető helyen közli Aczél Györgynek az állami oktatás helyzetéről szóló előadói beszédét, amely a Központi Bizottság június 14-i ülésén hangzott el. Komócsin Zoltán a nemzetközi kommunista mozgalom időszerű kérdéseit elemzi az 1969-es moszkvai tanácskozás harmadik évfordulóján. A kettős számban jelent meg Kállai Gyula beszéde is, amelyet Dózsa György születésének 500. évfordulója alkalmából tartott a ceglédi emlékünnepségen. KáJúlius 25-én, kedden Mihail Sebastian „Névtelen csillag” című drámájának tévéváltozatát mutatja be a

tv. Este „Az értelem széles határai”;című, magyarul beszélő angol film kerül képernyőre.

Csütörtökön „Nyitott

könyvvel a világban” címmel a nemzetközi könyvév alkalmából UNESCO-műsort sugároznak arról, hogy a könyv miképp ácsolhat le- bonthatatlan hidakat a különböző nemzetek és különböző nyelveken beszélők között.

gukat a magyar grafikusok a kanadai Montrealban megrendezésre kerülő nemzetközi karikatúra-tárlaton. Az Egyesült Arab Köztársaságban magyar néprajzi, Etiópiában kisplasztikái, Peru fővárosában idegenforgalmi tárlatot nyitnak meg. Ku- waitban néprajzi, Nyugat- Berlinben grafikai. Spanyol- országban pedig textilművészeti kiállítással képviselteti magát hazánk. Az Egyesült Államokban a KKI grafikai anyagot küld, amelyet vándorkiállítás formájában több város közönsége előtt is bemutatnak. Ausztriában pedig a Magyar Nemzeti Múzeum szervezésében őskori idol-plasztikai kiállítás nyílik novemberben.

dár János beszédeinek és írásainak új gyűjteményes kötetét Óvári Miklós méltatja „A valóság szilárd talajári” címmel, Vörös Gyula pedig a marxi életmű egyik legjelentősebb, magyarul most először megjelenő alkotását, a Grundrisse néven közismert művet ismerteti, elsősorban politikai gazda- ságtani elmélettörténeti vonatkozásait fejtegetve. Más értékes írások mellett művelődéspolitikai jegyzetek, bőséges folyóirat és könyvszemle egészíti ki a Társadalmi Szemle tartalmas kettős számát.

Pénteken a „Nyitott könyv” sorozat legújabb adásában Thurzó Gábor „A rászedettek” című most megjelent novelláskötetéből láthatnak részleteket.

Szombaton „Ki a legjobb”? címmel munkáskörnyezetben játszódó riportfilm kerül műsorra. Este Füst Milánra emlékezik a tévé, halálának 5. évfordulóján.

Július 30-án, vasárnap a „Történelmi magánügyek” c. magyar filmet sugározzák.

A rövidfilm-studiókból számos újdonság forgatásáról érkezett jelentés. A dokumentum filmstúdióban készült el Huszárik Zoltán „Tisztelet az öreg asszonyoknak” című új filmje, amely lírai hangon emlékezik meg az idős emberekről, Kárpá- thy György dokumentumfilmet készített Kutyabaj címmel. A film témája a kis beteg állatok ambulanciájának bemutatása. Kelemen Ferenc a programozott oktatást mutatja be a közoktatásról szóló filmsorozat következő részeként. A pályaválasztást befolyásoló tényezőkről készíti legújabb filmjét György István. Kollányi Ágoston új alkotásának témája: a tűz és a víz kapcsolata. A közös éneklés öröméről szól Lesták János „Nótát az élről” című lírai hangvételű filmje, amely a katonai filmstúdióban készül. Az eskü kötelez — ez a címe Korompai Márton új filmjének, amelyben arra keresi a választ, hogy a katonaidejüket letöltött fiatalok hogyan állják meg helyüket a polgári életben, mennyiben élnek a katonai eskü szellemében. Lant és kard címmel Jancsó Miklós készít filmet Petőfi Sándorról. Glosz Róbert Személyes érdekünk címmel forgatja új alkotását az európai béke és biztonság kérdéseirőL

Megjelent a Társadalmi Szemle kettős száma

Varga Rudolf: f

UTAK APAMMAL

V-alakban szűkül az út. Fut velünk az autóbusz. Megkömyékez a csend. Ha odaérünk, ahol a kilométerkövek egy pontban találkoznak, annál a fánál megszólítalak apám, — gondolom. Ügy teszek, mintha gondolkoznék. Apámnak az arcizma se rándul. Nézi az utat. Jobboldalt az ablakon át látni az eperfákat összefüggő kerítéssé varázsló sebességet. Odébb a domb. Mozdulatlan. Fölötte felhő úszik lomhán. Mindjárt odaér a domb tetején ágaskodó szilvafához. Még egy perc és a fa kése torkonszúrja. Közelebb a mezőn sasfiókák tanulják a repülést. Az öreg sas kifeszített szárnyával alájuk száll. Lebegve vigyázza a kicsinyek repülését.

Már túljutottunk azon a ponton, elhagytuk azt a fát, ahol meg kellett volna szólítsalak apám. Szétszóródott gondolataim közt tüntetést rendezek magam ellen. Nehezebb lenne veled beszélgetést kezdeni most, mint egy szál gyufával lángraborítani egy jéghegyet. Figyeled az utat. Átadod magad a sebességnek. Számodra most már más nem létezik, csak az aszfalt végtelen szalagja, a kilométerkövek, szembejövő autók, a gázpedál. Csak feketére keményedéit kezeid mozdulása jelzi azt, hogy élsz. Nézem a tenyeredet. Ö, hogy szégyelltem én valamikor a te két fekete kezedet. Hogy átkoztam a sorsodat, a sorsunkat. Szégyenkeztem a mesterséged miatt, önveszélyes sihederkoromban, ha kék-posztó egyenruhádban voltál, még az utcára is szégyenkeztem veled kimenni. Gyűlöltem a piszkos, olajos nadrágodat. Ma már tudom, a tisztaság nem azok erénye, akik kék-csempés fürdőkádban lubickolnak, terpeszkednek minden este. A gyerekkor más volt. Kölyökkutyaként szerettelek. Levágott orrú cipőimben minden este szaladtam eléd egész a kisállomásig. Boldogan szagolgattam biztonságot jelentő karjaidban az idegen világot jelentő benzinszagot, bőröd izzadtságát. Mámorosán botladoztam melletted. Szorítottam fejem fölé nyújtott mutatóujjadat. Hazafelé menve előre elmeséltem neked az egész nap elkövetett bűneimet és te megbocsájtottad mindet. Cipeltem táskádat, zsebeidbe nyúlkáltam és ott kincseket

találtam: kiégett kis villanykörtét, használt autógyertyát, rugót, ellenállásokat, anyacsavarokat. Valódi gyűjteményem volt már ezekből az értékes darabokból. Azt montad; ne dobáljam el a csavarokat, mert azok még kellenek az autóba. Szükség van rájuk. Az egész motor ilyen kisebb és nagyobb csavarokból áll. És a csavaroknak nagyon rosz- szul esne, ha eldobnám őket. Fájna, ha szétszórnám őket. A csavarfejeknek is vannak gondolataik. örömeik. Bánatuk. Dehogyis dobáltam volna el semmi kincsért őket. Nem a búcsúk, a hús- vétok, az volt az igazi ünnep, amikor öledbe ültettél, és én is foghattam pár percig a kormányt. Istenem, hogy dobogott a szívem. Térdeid közt kalimpáló cin- gár lábaimmal rugdostalak: „gyerünk, gyorsabban!” Boldog idők. Visszahozhatatla- nul elmúltak már.

Emlékszem, amikor a fájdalom és öröm hat napja után végre hazajöttél és otthon maradtál. Rózsaszín, fekete bánatszínű ködfüggönyön át nézted a repedezett mennyezetet. Lehunyt szemed mögött láttad magad a vizes bádogpultok mellett,

szombatestéken. Szempilláid

résén akartad elhessegetni fekete madarait az éjszakának. Hallgattad anyám könyörgő hangját; csináld be a tetőt. Három helyen is eltört az ócska cserép. Az eső miatt pedig... Tehetetlenségedben csikorgattad a fogaidat. Szemhéjad alól sisteregve préselődött ki egy könnycsepp, mintha nem is súlyos pilláid alól, hanem negyvenhat • éved aljáról jönne puskagolyóként visz- szafelé az időből. Arcodnak egy mély ránca mintha csak azért lett volna ott, hogy levezesse azt a könnycseppet, mint a futóárok. Nem láttam én szemedben több könnyet. Befelé folytak azok.

Vártunk vasárnapi ebéddel. imádkoztunk érted. .^Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.. Hányszor ébredtem anyám sírására éjjelenként. Áldást kértünk rád síkos út idején, gyertyát égettünk jó időért. Ünnepeltük életben- maradásodat. Mert láttunk autóroncsot eleget, üvegcserepekkel, vértócsával, leszórt homokkal. Láttam anyám arcán az iszonyatot, mikor szemtanúi voltunk egy balesetnek. Fiatal embert ütött el az autó. Föltörülte télikabátjával az utcát. Arcán a kínok golyószórójának nyomai. Lélegzete kőbe vésődött azon a ponton hasmánt fekvő teste alatt. A járdaszigetről ágaskodók gyűrűjében láttam a halál sóhajbuborékjait. ahogyan fölfelé szálltak a szemerkélő szárazságban.

Emlékszem a kirándulásra, amikor az ékszerdoboz csillogásé városban voltunk. Te voltál a sofőrjük. Vagy negyven hozzám hasonló korú gyerek utazott a buszon. A többiek bementek a vidámparkba, mi pedig kint vártuk őket. Nem tudtam betelni a sok szépséggel, amikor elmondták a kisfiúk, hogy mit láttak odabent a kerítésen túl. Amikor bementek ebédelni a szigeten a vendéglőbe, te előszedted és a motorházra pakoltad a sok finom ételt, amit anyám csomagolt az útra. Az utolsó morzsáig megettünk mindent. Utána felemeltél a nyomóskúthoz és úgy nyeltem lebegve a tiszta viz- sugarat;

— Régóta nem voltam már veled, apám — szólalok meg rekedten. — Apám csak egy pillanatra néz rám. Két vadul hajtó motoros srác előzi a buszt. Csillogó bukósisakjaikon harsány feliratok. Bőrmellényben feszítenek. Országút vagányai! Mit tudtok ti az országutakról? Mit tudtok a negyvennyolc órai vezetésről, a félálom villanásaiban feltűnő fantom autókról, a megfeszített figyelem vakfoltjairól? Az évi sok ezer országúti halálról mit tudtok ti?

Észre sem vettem, beértünk a városba, ahol fel kell szedni az utasokat. A megállóban ott tolong, hullámzik

az embertömeg. Mindenki várja a neki megfelelő autót. Asszonyok színes ruhában, arcuk kifestve, hajuk kicsinosítva. Férfiak cigarettáznak, hónuk alatt szorítják aktatáskáikat. Naponta bevándorlók, ingázók. Indulnak műszakba, a gyárba. Szállnak föl a kocsiba. Vidáman köszönnek apámnak, viccelődnek vele. Mindenkinek jut ülőhely. Göröngyös, rázós a bekötőút, amin hajtunk. Dobálja hátul az embereket.

— Használat előtt felrázni! — kiabálja valaki nevetve. Hangját elnyeli a motor zúgása.

A gyár előtt kiszállnak az utasok. Már szállingóznak felénk azok, akiket haza kell vinni. Újra megtelik az utastér. Ezek az emberek fáradtak, látszik rajtuk a munka. Arcuk gyűrött. Csöndben ülnek a helyükön. Éjszakás műszakból jönnek. Egy szürkeruhás ember valamit beszél apámmal. Csak azt hallom, valami tv-ről van szó, meg, hogy úgyis útbaesik. Ott már várják, no. Apám morog, aztán bólint.

— Jó ember maga, csak ügyesen titkolja — mondja a szürkeruhás. .Mosolyog.

Indulunk. Apám túráztatja a motort. Most éppen ellenkező irányba megy az autó,' ’ de én oda már nem megyek.

— Az útkereszteződésnél kiszállok. Stoppal megyek haza — mondom. — Jó utat, apám]

Mit ígér a televízió a jövő hétre