Szolnok Megyei Néplap, 1972. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-20 / 169. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ARA: 80 FILLER díás utóján / egnap reggel 'az első telefonhívónk Sári László volt, a Kunszentmártoni Állami Gazdaság főagranómusa. Örömmel mondta: tizennyolc nap alatt véget ért náluk az aratás, és amíg tavaly búzából 19.03 mázsás volt az átlagtermésük most 23.7 mázsa. Ennyi a kunszentmártoni hír. Ezt követte a jászteleki Tolbuchin Tsz nem sokkal később, s még a tegnapi nap is több híradás érkezett szerkesztőségünkbe. Nem túlozzuk el, ha azt mondjuk: most már naponta szól a' telefon, jöm a távirat, kapjuk a szóbeli közlést: learattunk. Együtt örülünk a termelő gazdaságokkal, de egyre kevesebbszer jelentetjük már meg e híreket, mert már az aratás utója járja megyénkben. Jó dolog ez, hiszen alig vagyunk túl július közepén. Az ország legnagyobb gabonatermesztő megyéinek egyike a miénk, mintegy fél évtizede elindult egy folyamat nálunk: a gabonatermesztés komplex gépesítése. A gyors befejezés ennek is köszönhető. Nem kis pénzt áldoztak erre a szövetkezeti gazdaságok, de a mostani nyár is bizonyítja, hogy okosan tették. A felfuttatott géppark teljesítménye akkora, hogy naponta 8 ezer hektár termését tudják betakarítani. A 141 ezer hektár kalászost alapul véve napra meghatározható a munka, bekalkulálva természetesen a soha ki nem számítható időjárást is. Ami az utóbbit illeti, nagyon, féltek tőle a szakvezetők. Nem is alaptalanul, bár eddig Szolnok megyét elkerülték a nagy viharok, az áradások. Nálunk az időjárás az aratók „önkéntes” segítője volt eddig. a gazdasági irányítók pedig ügyesen kihasználták ezt a természeti ajándékot. Jól tudva azt is, hogy a gép nem minden, a gépen, ülő emberek közérzete is fontos. A megyében szakképzett kombájnotok dolgoznak. A tsz-vezetők felismerték, hogy az a legtisztább üzemi nyeEliilazoít hazánkból U Ne Win Magyar államférfiakat hívott meg Burmába Szerdán délután elutazott Magyarországról U Ne Win, a Burmái Unió forradalmi tanácsának elnöke, miniszterelnök, aki a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának és a kormányának meghívására baráti látogatást tett hazánkban. A barmai állam- és kormányfővel együtt utazott el a kísérete is. A búcsúztatásra a magyar és a burmai zászlókkal, bú- csúfeliratokka] díszített Ferihegyi repülőtéren megjelent Losonczi Pál, a Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, valamint Fock Jenő a Minisztertanács elnöke. Jelen volt továbbá Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese. Kállai Gyula a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságnak tagjai, Cseterki Lajos az Elnöki Tanács titkára. Bondor József, Keserű Jánosné. Péter János, a kormány tagjai dr. Kós Péter á Magyar Népköztársaság rangoni nagykövete, s ott voltak a politikai élet más vezető személyiségei. I.osonczi Pál és Fock Jenő szívélyes, baráti kézfogással búcsúzott a burmai államfőtől, majd a repülőgép néhány perc múlva a magasba emelkedett. A látogatás alkalmából magyar—burmai közös köz- leménv -zületett. amelyben a két fél megelégedéssel vette tudomásul, hogy a két ország közötti kancsolatok barátiak, és egyetértettek abban, hogy erőfeszítéseket tesznek a kapcsolatoknak kölcsönös előnyök alapián történő továbbfejlesztésére. A felek egyetértettek abban is hogv a világ előtt álló legfontosabb feladat „ nemzetközi béke és biztonság megőrzése. Ugyanakkor mélvséges aggodalmukat fejezték ki a vietnami helyzet miatt; és megerősítették hogy tárgyalások útján békés politikai rendezésre van szükség-tiszteletben tartva a vietnami nép önrendelkezéséhez való jogát. A két fél hangsúlyozta az általános és teljes leszereléshez, különösen a nukleáris leszereléshez vezető hathatós lépések sürgős megtételének szükségességét, szigorú és hatékony nemzetközi ellenőrzéssel. A felek újból hitet tettek az ENSZ- alapokmánv céljai és elvei mellett. A Burmai Unió forradalmi tanácsának elnöke és miniszterelnöke burmai látogatásra hívta meg a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnökét és a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnökét. E meghívásokat köszönettel elfogadták. U Ne Win n ország légterét elhagyva táviratban mondott köszönetét Losonczi Pálnak, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének és Fock Jenőnek, a Miniszter- tanács elnökének a szívélyes magyarországi vendéglátásért. Ma: Cselekvőkész türelmetlenség Fehérvár, az ezeréves város Egy idegen úr á Nemzeti kávéházban ötszázadik mérkőzés az olimpián Az első csók reség, ha jól megfizetik munkájukat, ha gondoskodnak a gépen ülőkről. Nem is hallottunk az idén kombájn.osok- tol panaszt a megyében. Elégedettek a díjazással, a célprémiumokkal, a „tarlópónzzel”, ahogy elnevezték e járandóságokat Általános a. megyében az aratók jól szervezett ellátása, a kedvezményes vagy ingyenes tartalmas étkeztetés és a hűsítő italok szolgáltatása. A talponálló gabona olyan érték, ami egyik napról a másikra pocsékba mehet. Nagy kára lehet az üzemnek is, a népgazdaságnak is a szervezetlenségből, a lassúságból. Eddig az ellenkezőjéről volt szó Szolnok megyében. Az alapos felkészülés bizonysága, hogy az idén alkatrészhiány nem volt. A jó termés reménye is serkentően hatott az aratókra. Az már bizonyos, hogy a tavalyinál jóval nagyobb termés kerül a magtárakba. / rányító szakvezetők úgy számítják, hét végére a megye legtöbb termelő gazdaságában múlt időben beszélhetnek az aratásról. Mostantól gyorsul is a tnunka, hiszen a felszabaduló gépek a még munkában lévők segítségére sietnek. A tomaj monostori Petőfi Tsz kombájnjai például a tiszaszentimrei Aranykalász Tsz-ben aratnak már. Mára pedig a Mezőgazdasági- és Élelmezés- ügyi Minisztérium képviselőit várják a megyei tanácsházára. Azért jönnek, hogy a gyors aratás befejeztével megyénk gépei segítsenek a szomszédos körzetekben. Bizonyára megértéssel találkozik az elgondolás. Nálunk most már az árpa a magtárakban, s biztonságban a búza több mint kétharmada: az aratás utolsó napjaiban vagyunk. — borzák — Vila a técsz vezetők javadalmazásáról Ezekben a napokban három helyen nyilatkozott dr. Sinka István, a TOT elnökhelyettese — szerdán például Veszprémben, — az ország valamennyi termelőszövetkezeti területi szövetségének elnökei és titkárai vitatják meg. miképpen alkalmazzák majd a TOT javadalmazási irányelveit a gazdaságokban. Általános az a tapasztalat, hogy mind a termelőszövetkezeti tagok, mind az érintettek — a vezetők — helyesléssel fogadták a TOT ajánlását. Az új ajánlások mindenki számára kézzelfoghatólag és ellenőrizhetően irányozzák elő a jövedelmek alakulását; figyelembe veszik például a gazdaság bruttó jövedelmét, a földterületet és más gazdasági jellemzőket. Az országos jellegű tanácskozások után a termelő- szövetkezetek területi szövetségei külön-külön vitatják majd meg az irányelveket. A tavalyinál 3,8 milliárd devizaforinttal kedvezőbb a külkereskedelmi mérleg Dr. Bíró József tájékoztatója a külkereskedelmi helyzetről Dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter szerdán tájékoztatta az újságírókat a külkereskedelem helyzetéről, az első félév forgalmának alakulásáról.. Elmondta, hogy az előző két esztendő importjának igen élénk — nem egy területen indokolatlanul gyorsütemű — növekedése és a csak mérsékelten fejlődő export tendenciáiban már 1971 utolsó hónapjaiban kedvező fordulat kezdődött meg. Eleinte csupán az exporttevékenység élénkült, az import azonban továbbra is magas szinten maradt. 1972 eleje óta a kedvező irányú változás tovább erősödött, most már érvényesülnek a kedvező irányzatok az importban is. így alakult ki külkereskedelmi forgalmunk első félévi eredménye: exportunk kereken 23 százalékkal magasabb, importunk viszont hat százalékkal alacsonyabb .volt, mint a, múlt év azonos jdőszakában. A rubelelszámolású országokba az átlagosnál nagyobb mértékben. 30 százalékkal nőtt az export, s az e területekről származó import is kevésbé (4 százalékkal) esett vissza az átlagosnál. A nem rubelelszámolású országokba az export 11 százalékkal nőtt. s az import csaknem ugyanilyen mértékben csökkent. Mindez természetesen a kereskedelmi mérleg javulásához vezetett. A miniszter részletesen foglalkozott azzal, hogy célszerűen használjuk-e fel a külkereskedelmi mérleg hiányával járó, illetve az azt pótló külföldi hiteleket. A köztudatban eléggé elterjedt az a nézet, hogy az exportot meghaladó mértékű import mindenképpen kedvezőtlen jelenség. A miniszter rámutatott, hogy ez a felfogás nem minden esetben helytálló. A kereskedelmi mérleg alakulását ugyanis gazdaságpolitikái Összefüggések alapján kell vizsgálni. Nem te- .kinthető kedvezőtlennek a többletimport például abban az esetben, ha olyan gazdaságpolitikai célok megvalósítása. során- jön létre, amelyek népgazdaságunk dinamikus fejlődését, exportképességének növekedését segítik elő. Importunkban állandóan növekszik a műszaki fejlesztést szolgáló gépek és berendezések, a mezőgazdaság fejlesztését segítő áruk behozatala. Az import-többlet is lényegében ezekből a termékekből adódik. Ebből következik, hogy a felvett hiteleket célszerűen használjuk fel. T hírek te dúsít HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK Komócsin Zoltán látogatása Fejér megyében Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára — Főcze Lajosnak, a KISZ Központi Bizottsága titkárának társaságában — szerdán Fejér megyébe látogatott Felkereste a martonvásári Hess Károly önkéntes KISZ- építőtábort, ahol jelenleg 302 Győr-Sopron megyei és budapesti középiskolás dolgozik az M 7-es út építésén. Komócsin Zoltán munka közben kereste fel a fiatalokat, elbeszélgetett velük, majd délután a táborban találkozott velük és válaszolt kérdéseikre. Elutazott Budapestről az NDK építésügyi államtitkára K. H. Martini, az NDK epitésügj i minisztériumának államtitkára szerdán elutazott Budapestről. A két ország építésügyi együttműködésének továbbfejlesztéséről folytatott tárgyalásokat Si- tnor János építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettessel. Szociális segély viharkárosultaknak A nagyatádi városi tanács, valamint a somogyszobi községi tanács szerdán megkezdte a szociális segély kifizetését a viharkárt szenvedett lakosságnak. A kár nagyságától, a szociális helyzettől függően állapította meg az e célra létrehozott bizottság az összeg nagyságát. Nagyatádon száztizenhét ezer forintot, Somogy- szobon, illetve a közigazgatásilag hozzátartozó Bolhá- jon és Nagybaráti-pusztán kétszázötvenhatezer forintot fizettek ki. Szarvasi rizs hatezer holdon A Békés megyei állami gazdaságok és termelőszövetkezetek az idén hatezer holdnál nagyobb területen termelnek rizst, jórészt bőven termő, kiváló minőségű, s a betegségeknek ellenálló új szarvasi rizsfajtákat. A vegyszeres gyomirtás után tiszták a rizstáblák, s a kánikula hatására meggyorsult a növény fejlődése. Pneumatikus rendszerű malom Kisvárdán befejezték Sza- bolcs-Szatmár megye legnagyobb kapacitású és legkorszerűbb malmának építését, felszerelését. A pneumatikus rendszerű malomban 24 óra alatt 7,5 vagon őrlemény készül majd. Jelenleg a gépeket járatják, két hét múlva kezdődik a próbaüzemelés. Odesszai diákok Csongrád megyei építőtáborban A Szegedi József Attila Tudományegyetem KISZ- bizottságának meghívására az odesszai Mesnyikov egyetem tizenöt hallgatója doL gozik szegedi, illetve Csongrád megyei építőtáborban. A fiúk az új szalámigyár építkezésénél segítenek, a leányok pedig a szövetkezetek megyei értékesítő központjának szatymazi telepén a gyümölcsléüzemben üvegeket címkéznek, csomagolnak. A vendégfiatalok július 30-ig tartózkodnak Szegeden, utána nyolc napot Balatonföldváron pihennek és két napot töltenek Budapesten. Viszonzásul hasonló létszámú ’ szegedi egyetemi hallgató dolgozik jelenleg odesszai építőtáborban. Illetve vesz majd részt tengerparti üdülésen. Kiürültek a tárnák •Teljesítette feladatát, leállt a mecseki szénbánya vállalat Á üzeme, ahonnan először került napszintre Magyarországon uránérc, csaknem két évtizeddel ezelőtt. A bánya nyitása annakidején új iparág születését jelentette hazánkban, a nagymúltú mecseki szénbányák szomszédságában. A többszörös élüzem és szocialista munka üzeme címmel kitüntetett bánya természeti vagyona kimerült Napszintre küldték az utolsó érccel teli csillét, leállt a termelés. A tervszerűen és fokozatosan visszafejlesztett üzem dolgozói a vállalat legfiatalabb bányájában, a Petőfi IV-es üzemben folytatják a munkát, amely a „nyugalomba vonultánál sokkal korszerűbb és nagyobb. Pénteken kezdődnek a Szegedi Szabadtéri Játékok Július 21-től augusztus 20- ig 16 előtadást tartanak a szegedi Dóm-téren. Két opera — a Hunyadi László és az Otelló — egy tragédia, a Rómeó és Júlia — egy daljáték — a Cigánybáró előadásai, a Lengyel Állami Népi Ének- és Tánc- együttes, a „Slask” műsorain kívül a szakszervezeti nemzetközi népi táncfesztivál gálaestje szerepel a szabadtéri játékok 1972. évi programján. A nyitó előadás pénteken Erkel Hunyadi Lászlója lesz Szinetár Miklós Kos- suth-dijas érdemes művész és Székely Gábor rendezésében. A zenekart Vaszy Viktor kiváló művész vezényli. s