Szolnok Megyei Néplap, 1972. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-02 / 154. szám

1972. július 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Kopogtatnak Az elmúlt évtizedek sok­szor hiábavalónak tűnő erő­feszítései éppen ezekben az években kezdik meghozni az első jelentősebb ered­ményeket. A cigány lakos­ság nagy jelentőségű válto­zások küszöbén áll, sőt leg­fejlettebb rétegei már rá is léptek a változás útjára. A fejlődésnek számtalan jele van, lehetetlen itt va­lamennyiről részletesen szól­ni. Két alapvető jelenség ki­emelésével azonban jelezni lehet a folyamat egészét. Tanulás és munkavállalás Durva egyszerűsítés lenne a cigány lakosságot vala­miféle egységes tömbként kezelni, hiszen rétegeződése már korábban megindult, s napjainkban egyre erőtelje­sebben megmutatkozik. Általában három réteget (csoportot) lehet megkülön­böztetni. Az úgynevezett „telepi” családok élnek minden szempontból a legrosszabb körülmények között. Itt a legnagyobb az analfabéták, vagy az egy-két osztályt végzettek és a munkahely- lyel nem rendelkezők száma. A telepek szomszédságá­ban élők körülményei vala­mivel jobbak, de a telep közelsége révén a visszahúzó hagyományok még eléggé erőteljesen érvényesülnek. A községek belterületén szétszórtan élő családok vannak a legjobb helyzet­ben, bár a viszonylagosságot az ő esetükben is hangsú­lyozni kell. A fejlődés tényét szám­adatok is bizonyítják! A fel­Pályaválasztás A szó hagyományos értel­mében vett választásról csu­pán a kisebbség esetében le­het beszélni. Többé-kevésbé határozott elképzelésekkel inkább csak az általános is­kolát végzett fiatalok ren­delkeznek. A többség a pil­lanatnyi lehetőségek szerint vállal (és változtat) mun­kát. Különösen vonatkozik ez az időszakosan dolgo­zókra. Az állandó munkahellyel rendelkezők többsége segéd­munkás vagy betanított munkás. Közülük sokan sze­retnének szakmát szerezni, hiszen ők látják legjobban a szakmunkások megbecsü­lését. Az alacsony iskolai végzettség azonban a szak­munkás-bizonyítvány meg­szerzését akadályozza, ezért sokan vállalják a dolgozók mérés a szolnoki járásban készült. Ha számai nem is, az általa jelzett tendenciák más területre is érvénye­sek. 1960-ban a járás munka­képes cigány lakosságának 37 százaléka állandó mun­kahelyen, 35,5 százaléka idő­szakosan dolgozott, 27,5 szá­zaléka pedig nem dolgozott. Ezek az adatok 1970-re a következőképpen módosul­tak : állandó munkahelyen dolgozott 41,8 százalék, idő­szakosan dolgozott 38,8, nem dolgozott 19,4 százalék. A felnőttek iskolázottsági szintje a következőképpen alakult: analfabéták (26,1 százalék), az általános isko­la 8 osztályát végzettek (8,3 százalék), szakmunkás képe­sítéssel rendelkezők (3,4 szá­zalék), középiskolát vég­zettek (0,8 százalék.) A többség az általános is­kolának csupán néhány osztályát végezte el, s ez a tény alapvetően befolyásolja munkába állásukat is. általános iskolájának elvég­zésével járó erőfeszítéseket is. A „legdivatosabb” foglal­kozások: targoncavezető, he­gesztő, gépkocsivezető, pin­cér. A zenészek f utánpótlása nem túl bőséges, illetve so­kan csak alkalomszerűen vállalnak ilyen munkát. A nők munkába állását sok tényező nehezíti (pl. a nagy család, de a hagyományok visszahúzó ereje és a női munkahelyek korlátozott száma is). A vidéki iparte­lepítés kedvezően hatott ilyen szempontból. A szol­noki járásban tíz év alatt majdnem megduplázódott a dolgozó nők száma. Túlnyo­mó többségük segéd- vagy betanított munkás. A növe­kedés még nagyobb arányú is lehetett volna, ha a kis­gyermekek óvodai elhelyezé­sét nagyobb mértékben le­hetne biztosítani. A cigány- gyerekek elenyésző százalék­ban szinte ki sem fejezhető töredéke jár csupán óvodá­ba, holott ez nemcsak a nők munkavállalása, de a gyer­mekek tanulmányi eredmé­nyei szempontjából is igen fontos volna. A munkát vállalók számá­nak örvendetes emelkedése mellett azonban fel kell fi­gyelnünk egy olyan jelen­ségre, amely az utóbbi tíz évben mutatkozott. 1960-ban az állandó munkahellyel rendelkezők 61,2 százaléka helyben, 38,8 százaléka la­kóhelyétől távolabb dolgo­zott. Ez az arány tíz év alatt homlokegyenest ellen­kezőjére fordult: most 17,3 százalék dolgozik helyben és 82.7 százalék lakóhelyétől távolabb. Csak együttes erőfeszítéssel Jóllehet a községekből tör­ténő elvándorlás (főleg a fiataloké) általános jelenség, ilyen mértékbeni jelentke­zése föltétlenül figyelmet, behatóbb elemzést érdemel, hiszen az egyedüllét nagy, a lazább közösség kisebb megkötő ereje (tisztelet a számos kivételnek) csökken­ti a demoralizáló hatások­kal szembeni védettséget. A tények azt bizonyítják, hogy az utóbbi tíz évben — ha sokszor nem is olyan ütemben, mint szeretnénk — erőteljesen megkezdődött a cigány lakosság beilleszke­désének folyamata. Ez a fo­lyamat nem mindenhol azo­nos ütemű. További gyorsu­lását ígéri az a tény, hogy a cigányság körében kiala­kult egy — arányaiban még nem túl nagy — csoport, amely tudatosan törekszik a beilleszkedésre. Látja és ér­tékeli a társadalom segítsé­gét, és mindent megtesz, hogy ezt a segítséget jól használja fel. Ennek a cso­portnak a példája, anyagi és szellemi gyarapodása, olyan mozdító erő, amely képes lesz a ma még közömbös, a régi életformában élő töme­geket is elindítani a fel- emelkedés, a beilleszkedés útján; B. A. „Amit írtam, visszavonom" Hogyan lett a levélből televízió? Magyar fiatalok nemzetközi pódiumokon Szép sikerrel zárult a fia­tal zeneművészek első fél­éves szereplése a különböző nemzetközi versenyeken: Európa hat zenei centrumá­ban álltak pódiumra hang­szeres szólisták, énekesek. Első díjat nyert Baranyi Klára, a barcelonai zongo­raversenyen. A versailles-i zongoraversenyen Jandó Je­nő, a bécsi ünnepi hetek versenyeinek ének-kategó­riájában Gáti István, az or­gonisták lipcsei „fesztivál­ján” Ella István kapott má­sodik díjat. Megtisztelő elismerés Sze- lecsényi Norbert zongorista versaiíles-i Pászthy Júlia énekesnő lipcsei és Benkő- Matuz szonáta-pár royani harmadik helyezése. A fel­készülés alaposságát, a ki­választás helyességét igazol­ja több 4—6. helyezés is. Mosdat jók a szobrokat A Képzőművészeti Kivite­lező és Iparvállalat dolgozói egy hónapig tartó munká­val megtisztítják a szegedi szobrokat. A Dóm téri Pan- theonban különleges beren­dezéssel fúvatják le a port a szobrokról, dombormű­vekről, amelyek nemzeti nagyjaink emlékét örökítik meg. A bronzszobrok pati­nájának megőrzésére külön bevonatot festenek a felü­letekre. A „nagytakarítás” kiterjed a belváros közte­sein lévő alkotásokra is. A fehér levélpapíron sza­bályos, kerek betűk, segítsé­get kérő mondatok. „Kilen­cen vagyunk testvérek és nagyon vágyunk egy televí­zióra. Milyen jó lenne, ha segítene valaki rajtunk és megajándékoznának ben­nünket egy televízióval”. Majd egy másik levél ugyanazzal a kézírással: „Amit írtam, viszavonom.” A levelek írója Pabar Mária 7. osztályos túrkevei kislány volt. Pénteken délelőtt Túrke- vén, a László király út 3. szám alatti ház lakói ven­déget vártak. A Tiszamenti Vegyiművek „A” és „BC” kénsavüzem két szocialista brigádjának és a gyár KISZ bizottságának képviselői lá­togattak el Pabarékhoz és vitték az ajándékot, az új Olympia Super teje vízió­készüléket. * A fehérre meszelt, nádfe- deles ház előtt Pabar Ig- nácné és három lánya. Be­tessékeltek bennünket az egyszerűen berendezett szo­bába. ' — Nagyon haragudtunk, amikor megtudtuk, hogy Mari lányunk levelet írt az újságnak, amiben televíziót kért. Igaz nagy a család, so­kan vagyunk, de ha az idén nem, jövőre vagy azután vettünk volna — mondta a kilenc gyerek édesanyja. Szégyellem, hogy másoktól kapjuk meg a televíziót, mert én mindig azt mond-- tam, amiért megdolgoztunk az a miénk. Erre a házra is 26 évig gyűjtöttünk, 135 ezer forintunkba került. Tavaly októberben költöztünk be a tanyáról. A családfő, aki eddig hall­gatagon cigarettázott, meg­szólalt : — A túrkevei Vörös Csil­lag Termelőszövetkezetben 13 éve dolgozom, mint éjje­liőr. Kilencen élünk havi háromezer forintból. Amíg a tanyán laktunk nem volt villany. Most, hogy benn va­gyunk a városban, vettünk mosógépet, van rádiónk, te­levíziónk is lett volna. Mi írattuk meg Marikával a második levelet, amiben visszavonta a kérését. Azért, hogy mi haragudtunk na­gyon jól esett a Vegyimű­vek dolgozóinak segítsége. Nem is tudom, hogyan kö­szönjük meg nekik. — szekeres — Kiváló Aranykoszorús jászberényi ifjúsági klub Mozaik irodalmi színpada gyakran vállalkozik szépirodalmi alkotások „nép­szerűsítésére”. Képünk az egyik könyvbörzével összekap­csolt foglalkozáson készült Az ifjúsági klúbmozgalom egyik jelentős, évente visz- szatérő hagyományos ese­ménye a kiváló munkát vég­ző klubok kitüntetései hi­vatalos elismerése a klub­ban végzett tartalmas mun­kának, a közösségi élet erő­sítésében elért eredmények­nek. Tegnap a megye 9 klubjának vezetője illetve képviselője vette át a Ság- vári Endre megyei Műve­lődési Központban a Kiváló Klub cím elnyerését doku­mentáló oklevelet. A községi ifjúsági klubok sorában a rákóczifalvi Tisza klub ért el kimagasló ered­ményeket. Saját erőből ízlé­ses otthont alakítottak ki maguknak a klubtagok, és olyan egészséges légkört te­remtettek az esztétikus kör­nyezetben, hogy a művelő­dés és a szórakozás egyaránt virágozhat. Ezért érte őket a kitüntető elismerés. A jászfelsőszentgyörgyi ifjúsági kluh határozott politikai profil kialakításával vonta magára a figyelmet, s nem véletlen, hogy a Kossuth rádió népszerű Pol-presszó- ja is — egy alkalommal — klubjukból jelentkezett. Három diákklub kitünte­tése, a szolnoki közgazdasá­gi szakközépiskola Pince­klubjáé, az ugyancsak szol­noki Horizonté, a szakmun­kásképző intézet klubja, va­lamint a mezőtúri felsőfokú technikum klubjáé azt bizo­nyítja, hogy a tanulóifjúság körében is egyre népszerűbb a klubforma A kitüntetett klubok között ilyen arány­ban még soha nem szere­peltek a diákság rétegklub­jai, mint ebben az eszten­dőben. A szövetkezeti ifjú­sági klubok közül a kezde­ményező. készségéről közis­mert szolnoki Mini-klubot érte a kitüntető elismerés; intenzív irodalmi és művé­szeti tevékenységük, a me­gye szövetkezeti klubjait irányító munkájuk minden­ben rácáfol Mini-nevükre. A kitüntetettek között a martfűi Kilián György ifjú­sági kluh az üzemi klubokat képviseli, a jászapáti köz­ségi könyvtár Ifjú Olvasók Klubja pedig egy egészen sajátos klubfajtát, az olva­sás megszerettetését szorgal­mazó olvasóklubot reprezen­tálja. Az említetteken kívül a Kiváló cím birtokosa lett a karcagi városi ifjúsági klub, amely több szekció­ban, csoportban fogja össze a város fiatalságát, és te­remt lehetőséget a fiatalos művelődés-szórakozás szá­mára. Üjabh 3 Kiváló Klub és egy Aranykoszorús, a jász­berényi, amelyik kitünteté­sét már régebben vette át a Művelődésügyi Miniszté­riumban. Az ifjúsági klub­mozgalom életképességének bizonyítéka, és egyben pél­da arra is, hogy individua­lizmusra csábító korunkban vannak kezdeményezések, így a klubok is, amelyek az egyéni elszigetelődés veszé­lyei ellen eredménnyel tud­ják felvenni a harcot, és eredményesen hatnak a szo­cialista ember, a közösségi embereszmény formálásának irányában. Nemzetközi népművészeti pályázat Az idén augusztusban ti­zedik alkalommal rendezik meg a híres mezőkövesdi hímzőasszony, Kis Jankó Bori emlékére rendezett hímző-pályázatot és kiállí­tást. Egy évtized alatt az ország különbzöző részeiből, többek között a népművé­szetéről híres Buzsákról, Kalocsáról, Túráról, Szek- szárdról, a Borsod és Heves megyei palóc és matyó fal­vakból népművészek és ügyeskező asszonyok ezrei vettek részt a pályázaton. A mezőkövesdi matyó Házi­ipari Szövetkezetben dolgo­zó csaknem húsz népművész már elkészítette „remekeit”, amelyekkel a kiállításon részt vesznek. A hagyomá­nyos matyó formakincs fel- használásával dúsan hím­zett futókat, párnákat, térí­tőkét, blúzokat hímeztek. A jubileumi kájlítást az idén nemzetközi rangra emelik. Részt vesznek ugya­nis a kiállításon a szlovák, NDK-beli, csehszlovák, ro­mán, bolgár, jugoszláv, len­gyel, valamint ukrán nép­művészek is, maguk készí­tette hímzéseikkel. A ba­ráti országokból érkező ven­dégek hat napot töltenek hazánkban, s ezalatt meg­ismerkednek a matyó, va­lamint a palóc népművé­szettel, megvitatják a nép­művészet továbbfejlesztésé­nek lehetőségeit. A Kis Jankó Bori pályá­zatra az első pályamunkák megérkeztek. Szakemberek­ből álló zsűri választja majd ki a mintegy ötszáz mun­kából a legértékesebbeket, amelyek a kiállításra kerül­nek. A legszebb alkotások ké­szítőit a Borsod megyei ta­nács által alapított Kis Jankó Bori díjjal tüntetik ki és pénzjutalomban része­sítik, míg a külföldi nép­művészek emblémát és rész­vételi oklevelet kapnak. A tíz éves jubileum al­kalmából a Borsod megyei tanács fényképes kiadvány­ban mutatja be annak a huszonhét népművésznek a hímzéseit, akik a korábbi években a Kis Jankó Bori díjat megkapták. ;|iiiiiii>ii!iiiii!iiiiiiiiiiii!iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiaiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii!iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitr= S Fillérekért brilliáns? | Szép és maradandó em­" lékekkel kellene adózni P Szolnok 900. jubileumá­ig nak, — nem csupán egyet­- len szoborral, vagy obe­7 liszkkel. Ebben egyetért a I megyeszékhely lakóinak 7 többsége. Székesfehérvár | üzemei például „jubileu­| mi óvodát” is építettek | városuk fennállásának | nevezetes évfordulójára. | Csak helyeselni lehet 7 tehát, hogy Szolnok veze­| tői több maradandó al­- kotással kívánják gazda­= gítani a várost. Ebbe a 1 gondolatkörbe tartozik a ? várostörténeti pályázat | . kiírása. Egy-egy tett meg­7 ítélése azonban sohasem p a jószándékon, hanem a 7 tényleges eredményeken f alapul. Már a rómaiak | azt mondták: „Bármit te­= szel, okosan tedd, és nézd | a végét.” Nos, ha a szol­P noki várostörténeti pályá­! zat várható végét nézem, = elszomorodom. | Való igaz, hogy aki la­| kóhelye múltjának és je­! lenének megörökítésére | ragad tollat, azt mindé­it nekelőtt a szülőföld szere­! tete kell hogy vezérelje, 7 s nem anyagi megfonto­P lások. De ha a munka 7 nagyságához és főleg ér­ül tékéhez képest tulságo­I san alacsonyak a pálya­” díjak, az lebecsülése a | pályázatnak és eleve ered­= ménytelenné teszi azt. | Pedig ennek a megyének, 5 mely oly szegény elfo­! gadható, hiteles forrás­! ként felhasználható tör­! ténelmi munkákban, az I átlagosnál is jobban kel­! lene ösztönözni a kuta­J tókat, valamennyi fontos = forrásanyag felkutatására P és feldolgozására. Jól tudom, a város erő- I forrásai korlátozottak. I Eszembe jut viszont az | egyik vezető véleménye a | jubileumi emlékmű fel­f állításáról. Azt mondta: | Az évforduló olyan neve­7 zetes, hogy az emlékmű P felállítása nem lehet 7 pénzkérdés. Nem azért I kérjük a lakosság hozzá­járulását, mert nem tu- g dunk fedezetet biztosítani, g hanem azért, hogy ország- | világ előtt bizonyítsuk: § szeretjük: lakóhelyünket, s = készek vagyunk érette ál- s dozatokra is. Nos, ha az emlékmű — | így értelmezve — nem | pénzkérdés, a várostörté- g net megírása miért len- = ne az? | Mostanában több pályá- | zatot írtak ki, s a díjak g közötti arányok — eny- = hén szólva — nem a leg- 1 jobbak. Szolnok történe- = te a legrégibb időktől | napjainkig például (a = harmadik díj elnyerése | esetén) tízezer forintot g ér. A Víz- és Csatorna- f művek sokkal könnyebb 5 pályázatán szintén tíz- = ezer forintot lehet nyerni. | A Szolnok megyei Tanács ? V. B. művelődésügyi ősz- | tálya tegnap meghirde- i tett pályázatán a legjobb | esetben egyetlen szerzői g ívért hatezer forint juta- | lom jár. Vessük ezt össze § Szolnok város pályázató- = val: ott 25—30 szerzői s ívért az első díj 20 ezer ? forint. Micsoda arányta- | lanság! S ráadásul a tel- g jes forrásanyag felkutató- | sa az utóbbinál szinte a g lehetetlenséggel határos. = Egy részük latin, a má- § sik török vagy német S nyelvű, esetenként csak | külföldön hozzáférhető. § (Mellesleg megjegyezve a | jászladányi ÁFÉSZ törté- g netének megírásáért 24 = ezer forintot fizettek! Ha- f sonló példákat a szolnoki = vasipari vállalattól és más i üzemekből is említhet- | nénk.) | Ne csodálkozzunk tehát = azon. ha ilyen pályázat | alapján tudományosan \ megalapozott művek he- | lyett csak jóindulatú dől- | gozatok, vagy önképzőkö- | ri értekezések születnek. I Utóvégre fillérekért bril- = liáns sehol sem kapható, g Persze, a pályázati fel- = híváson még lehetne vál- | toztatni... Simon Béla |

Next

/
Oldalképek
Tartalom