Szolnok Megyei Néplap, 1972. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-09 / 134. szám

1972. június 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Ellopták a hurkát és a kolbászt is ... Karácsony este volt, pis­lákoló gyertyafények, szik­rázó csillagszórók, fényes üveggömbök körül élt Jász- árokszállás apraja-nagyja ezen az estén. Csak ők nem, a kihalt utcán, a földszintes házak sárga fényű ablakai alatt surranó két férfi. A régi sötét ház, ahol megálltak egykor hosszú ruhás, fehér főkötős apácák otthona volt. Ma már csak néhányan élnek ott közülük. Nappal kézimunkázó, estén­ként rózsafüzérüket morzsol- gatva, imájukba merülő idős nők. Zseblámpával az „apácáknál“ — Ott egy nyitott ablak — bökte oldalba izgatottan barátját Raffael, s már hát­tal a falhoz támaszkodva tartotta is összekulcsolt ke­zét. Egy lépés á kézen, majd a vállon és Szajkó már a fürdőszobában volt. Aztán felhúzta barátját is. Lábujj­hegyen járták körül a szo­bákat, zseblámpájuk fény­csóvája ide-oda ugrált a ko­pott, sötét bútorokon. — Nyisd ki a szekrényt — hallatszott Raffael sutto­gó parancsa, Szajkó orkán­kabátba csavarta a vállfá­kon lógó ruhákat, és sietős léptekkel a kapuhoz indul­tak. Elásták a lopott holmit Hátukon a batyuval Raf- faelékhez siettek. Óvatosan nyitották az ajtót, nesztele­nül járkáltak a kis lakás­ban, — de Raffael anyja sohasem alszik mélyen. — Remélem nem látott meg benneteket senki? — kérdezte tettetett aggódással, s mint aki tudja, hpgy fe­leslegesen kérdezett, meg sem várva á választ, fai felé fordult és aludt tovább. Másnap zsákba rakták és elásták a holmit. Pár nap múlva Szajkó és felesége megjelentek Raffaeléknál. Osztozkodtak. Aztán ki-ki ahol tudta, értékesítette a több mint négyezer forint értékű lopott ruhaneműt. Szilveszter éjjelén Abban mindkét fiatalem­ber egyetértett, hogy a jól sikerült karácsonyi akció után újabbal is megpróbál­koznak. Szilveszter éjszaka mellett döntöttek. Éjjel két óra lehetett. Az újévi köszöntés után úgy in­tézték, hogy kettesben ma­radjanak. Sorra vették az utcákat, s a Munkácsi út 82. szám alatti házat sze­melték ki. A ház lakói a kultúrházban ropták, mialatt Raffaelék feszítővassal a házuk kapuját gyötörték. Készpénzt nem találtak a lakásban. Egy százas és pár forint apró volt mindössze a pénztárcában. Nem hagy­ták ott. Nemrég lehetett diszónvágás a házban, mert a konyhában egy teknő friss sertéshúst, hurkát és kol­bászt találtak. Egy nagy le­pedőbe gyömöszölték és ma­gukkal vitték. Kiserdő... bokor... másnap osztozkodás. Még nem sej­tették, hogy már bejelentés érkezett a rendőrségre. A nyomok Szajkóékhoz vezet­tek. Egymást érték a ki­hallgatások, de a két férfi tagadott. Aztán egy várat­lan fordulat és a két asz- szony, Szajkó felesége és Raffael anyja mindent ma­gára vállalt. Nem sokáig birták az áldozati bárány szerepét. Egy újabb kihall­gatáson elmondták, hogy valójában hogyan is történt a lopás és az osztozkodás. Több rendbeli betöréses lopásért Szajkó Gyulát (Jászárokszállás, Széchenyi u. 27.) egy év és négy hó­napi, Raffal Józsefet (Jász­árokszállás, Tavasz u. 4.) tíz hónapi végrehajtható sza­badságvesztésre ítélték a jászberényi járásbíróságon. A két asszony, Raffael La- josné és Szajkó Gyuláné bűnpártolás és orgazdaság vétségéért öt-öt hónapi fel­függesztett szabadságvesz­tést kapott. Az ítélet nem HIDROGLÓBUSZOK Valamikor az ötvenes évek végén emelkedett ma­gasba az első hidroglóbusz ezüst-csillogású buzogánya. Azóta ezernél több fém­gömb csillog szerte az or­szágban. Ennek zömét a Fémműn-1 kás Vállalat Kecskeméti Gyára készítette. Ez az üzem ugyanis 1960 óta jó félévtizeden át egyedüli gyártója vott a hidroglóbu- szoknak. Hősi időszak volt ez, amely a hazai és a külföldi piacok meghódítá­sának jegyében telt el. Előbb a csehszlovákok fi­gyeltek fel a kecskeméti mobil víztornyokra, majd a konstrukció az 1963-as accrai világkiállítás alkal­mával a „fekete kontinens­re” is betört. Egymással vetélkedtek a ghánai törzs­főnökök: melyikőjük faluja felett díszeleg előbb a magyar gyártmányú hidro­glóbusz, Néhányat a francia bányatelepek vásároltak meg, majd a jugoszlávok jelentkeztek seregnyi meg­rendeléssel. A 60-as évek második fe­lében a Vízgépészeti Vál­lalat egy-két gyáregysége is megkezdte a hidroglóbu- szok gyártását. A vezetőszerep a gyár­tásban továbbra is a kecs­kemétieké, az évi 20 milli­ós termelési értékkel, amely átlagosan 80 hidroglóbuszt jelent. A kezdeti években csak az 50 és a 100 köbméteres gömböket készítették. Az első 200 köbméteres tor­nyot a Hortobágy peremén, Nádudvaron állították fel, 1963-ban Ennél nagyobbat öt éven át nem készítettek^ 1968-ban sor került az első 400 köbméteres gömb fel­szerelésére. a vállalat szé­kesfehérvári telepén. Ezidő- tájt készítette el a Bács­Kiskun megyei Tervező Iroda az 500, a 750 és az 1000 köbméteres óriás-göm­bök tervét. A gyár merész lendülettel látott a megva­lósításhoz: az 1970-es me­zőgazdasági kiállításon az ezer köbméteres gömböt emelték a tartóoszlopra. Vízzel azonban nem töltöt­ték fel... Erre mindmáig nem került sor, noha ha­sonló nagyságú gömböt most szerelnek Cegléden. Ilyen méretnél a fokozott óvatos­ság indokolt: a gömböt még a magasba-emelés előtt nyomáspróbának vetik alá. Az ezer köbméteres gló­busz tehát egv nagyobb mezőváros távlati igényét is képes lesz kielégíteni. Kellemes est, jó muzsika Élénk, szenvedélyes vita a fiatal pedagógusokról Nagy érdeklődés, élénk, néhol szenvedélyes vita jel­lemzi azt a nemzetközi szak- szervezeti találkozót, amely az Építők Rózsa Ferenc Mű­velődési Otthonában vizsgál­ja a fiatal pedagógusok helyzetét. Az eredetileg há­rom naposra tervezett ta­nácskozást meg kellett hosz- szabbítani a felszólalók tö­meges jelentkezése miatt: eddig már csaknem mind a 47 jelenlévő ország kép­viselője kifejtette álláspont­ját: Király Andrásné, a peda­gógusok szakszervezetének titkára beszámolt a magyar- országi fiatal pedagógusok helyzetéről, az eredmények­ről és a gondokról. A peda­gógusképzésről szólva meg­említette: a jelenlegi képzési rendszer az évek során ki­elégítette a tömegméretűvé váló oktatás igényét, de ma már túlzott szétaprózottsága miatt szerkezeti változtatás­ra szorul. A fiatal pedagógusok anya­gi helyzetéről szólva rámu­tatott: a magyar főiskolákon és egyetemeken, a hallgatók 84 százaléka jelentős állami ösztöndíjban részesül. A kormány az elmúlt eszten­dőben a pedagógusok szak- szervezetének kezdeménye­zésére olyan bérrendezést léptetett életbe, amely a kezdő pedagógusoknak mint- , egy 30 százalékos béreme­lést jelentett. A szakszervezet legújabb kezdeményezése: az év ele­jén létrehozták a fiatal ne­velők tanácsát, melyben a pedagógus szakszervezethez tartozó fiatalok valamennyi rétege képviselve van. A felszólalók egyértelmű­en megállapították: az okta­tás világszerte átalakulóban van, a földkerekség minden részén rohamosan növekszik azok száma, akik valamilyen iskolafokon tanulnak. így egyre nagyobb számban van szükség új pedagógusokra, akiknek képzése éppen a tu­dományos-technikai forrada­lom közepette történik. A tanácskozás felhívással fordult a világ pedagógiai közvéleményéhez, szakszer­vezeti és társadalmi szer­veihez. Talán furcsa, hogy a Szol­noki Nyár ’72 szerda esti megnyitó ünnepi hangverse­nyéről szólva elsősorban nem az est zenei értelemben vett értékeiről szólunk, hanem azt a már-már jelképesnek is felfogható példás együtt­működést dicsérjük, azt a módot üdvözöljük, ahogyan a megyeszékhely legjobb hangszeres szólistái, éneke­sei és zenei együttesei ösz- szefogtak, hogy közös vér- tezetben lépjenek közönsé­gük elé. Az összefogás jelen­tőségét hangsúlyozzuk, mert éppen ebben az együttmu- asikálásban felcsillanó eré­nyek jelzik — úgy véljük — a jövő útját, az előrelé­pés lehetőségeit. így együtt, teljes összefogásra építve olyan zenei feladatok meg­oldása is lehetséges, például egy-egy testre szabott zenei alkotás ősbemutatója, amely- lyel már nemcsak a szolno­ki közönséget lehet újabb zenei élmények birtokába juttatni, hanem országos ze­nei fórumokra is be lehet kéredzkedni, helyet és hír­nevet lehet ott is szerezni. Mert a Bartók Kamara­kórus — az est folyamán több oldalát is mutatta — elérte a klasszisnak szá­mító kórusok színvonalát: végre beérett a több éves munka gyümölcse. Már nemcsak énekelni tudnak, kulturáltan és szépen, hanem a muzsika lelkét is érzik, és ha nem is mindig sike­rül, de általában a hallgató­sággal is meg tudják érez­tetni. Első ünnepi koncertjü­kön érett, kiforrott együttes benyomását keltették. Igaz, éneklésükben tapasztalható olykor még némi elfogódott­ság, a formák iránti túlsá­gos tiszteletből származó, bi­zonyos fokú merevség, olykor szürkeség is, de ép­pen a Purcell-opera zárókó­rusának megszólaltatásában bizonyították, hogy tudnak felszabadultan és önfeledten is énekelni. Ha kell — úgy­mond — kiszakad belőlük az ének. Merje a kórus vál­lalni még jobban és bátrab­ban önmagát! Ne féljen egyéniségének varázsát is hozzáadni a korrekten meg­szólaltatott dalokhoz, sikere még átütőbb és forróbb le­het. Bár forró ünneplésből ezúttal sem volt hiány. Kellemes meglepetés volt, már főként azoknak, akik nem ismerték, hallották ed­dig őket, a két énekes-szó­lista, Széplaki Katalin és Szabó András szereplése. Nincs benne semmi túlzás: igazi profi színvonalon éne­keltek. A valóban csak ap­ró „technikai” természetű hibákért bőven kárpótolták a hallgatóságot a zene átélt, de egyben stílusos és rend­kívül érzékeny megközelíté­sű tolmácsolásával. Didó bú­csúját Széplaki Katalin mélységesen igaz, emberi fájdalommal tolmácsolta: őszinte volt és hiteles. Sza­bó András Händel Rinaldo című operájának egyik ári­áját adta elő hasonlóan ma­gas érzelmi hőfokon és ra­gyogó technikai biztonság­gal. Felémelően szép pilla­natokkal ajándékozta meg a koncert közönségét. Zene­kar és szólista egysége is itt valósult meg a legtelje­sebben az est folyamán. A Szolnoki Szimfonikus zene­kar, — amely több szerepben is részt vett az est program­jában — ezúttal valamelyest halványabbnak tűnt. Mintha a fáradság nyomait lehetett volna felfedezni játékukban. (Lehet, hogy a teremben ki­alakult hőség talán túlságo­san igénybe vette fizikai erejüket?) Különösképpen Vivaldi Négy évszak című művének Nyár-tételében üt­köztek ki az indiszponáltság jelei. A hegedűn közreműkö­dő Masopust Rezső szólójá­téka sem volt éppen hibát-; lan. Külön kell szólná az ünne­pi hangverseny fúvós tri­ójának bravúros teljesítmé­nyéről. Egyed József, Puskás Dezső, Benedek Sándor ra­gyogó játékáról. Amit mű* veitek: vérbeli muzsikálás volt. Meleg Károly fuvola- játékáról hasonló elismerés­sel szólhatunk. Az est két karmestere, Molnár László (kamarakórus) és Báli Jó­zsef (a szimfonikusok), fő részese volt az est sikerének,1 Amit fentebb az összefogás­ról mondtunk, természete­sen rájuk is vonatkozik. Hi­szen az ő együttműködésük további sok szép eredmény kovácsolója lehet. Kell is,' hogy legyen, mert a szolno­ki zenei élet, sőt a megye zenei életének minőségi ala­kulásában szerepük kulcs- fontosságú. A szerda esti sa­ját erőből rendezett, ünnepi koncert minden tekintetben méltó nyitánya volt a Szol­noki Nyár rendezvényeinek, l ,3 t: V. M. j A fúvós trió: balról Puskás Dezső (klarinét), Benedek Sándor (fagott) és Egyed József (oboa). siiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiniiiiiiiiiiniitiiiiiiiiiiHiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiii HiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiittiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiini.iiR K ülföldre készülök. De mert már nagyon régen nem voltam hatá­rainkon túl, újra meg kall tanulnom az ezzel kapcso­latos eljárásokat, felkészü­léseket. Nem is vagyok azonban teljesen egészsé­ges, és a körzeti orvos, aki megvizsgált, különbö­ző szakorvosokhoz írt ki cédulákat. A Kiadó kép­viselője is éppen most vá­laszolt évekkel ezelőtt be­adott „szinopszisom”-ra (vagyis arra a szövegre, amelyben röviden össze­foglaltam egy ifjúkorom óta dédelgetett tervemet) és megkért: dolgozzak ki legalább egy fejezetet. Gondosan, ugyanakkor azonban gyorsan is, mert hamar meg akarják kötni a szerződést. Még több egyéb mellett válik egy régi barátom, azaz válik, de mégsem, illetve nem válik, de valójában mégis. Mindenesetere nagy szük­sége van (állítólag) bölcs tanácsaimra. A helyzet tehát azt kö­veteli, hogy belül kissé laza, kívül mégis csak egybe­szabott személyiségem he­lyett több — testemet, tel­kemet, vagy legalábbis feladataimat hordozó — valaki szaladgáljon, intéz­kedjen. Az egyik Valaki csupán a barátomat kísér- getné, és — amennyire csak erejéből telne — igye­kezne megakadályozni őt abban, hogy hol leboruljon szép neje lábai elé, hol meg pofozással fenyegesse a hölgyet. Ha meggondo­lom azonban: e feladatra — amelyet fontosnak íté­lek, hiszen a barátomról van szó, márpedig nekem csak értékes barátaim van­nak — két Valakire is szükség van itt. Az egyik­nek az asszonyt kell — le­hetőleg reggeltől estig — kondicionálnia. Hogy értse meg így, hogy értse meg úgy, és segítsen megte­remteni a feltételeket a döntésig. Mindegy, hogy mi a döntés, csak döntés legyen... De mert egy va­lóban okos (az alkatokat, a körülményeket, sőt az elő­történetet is figyelembe vevő) döntéshez idő kell, nem volna helytelen ki­metszeni magamból egy harmadik Valakit is. Egy olyant tudniillik, aki el­tartja a másik kettőt, amíg azok barátom és ne­je érdekében ügyködnek. A próbafejezet elkészü­léséhez viszont egy írással foglalkozó Valakit kellene létrehozni. Egy olyat, aki ott ül az otthoni íróasztal­nál, vagy a kávéházban, és papírokra rögzíti azt, amit a tehetsége diktál neki. Én azonban a tehet­ség képviseletére nem vál- lalkozhatom, mert már fo­galmam sincs róla, hogy mit is akartam mondani azzal a „szinopszis”-sal, hogy mit is dédelgettem ifjúkorom óta?... Éppen ezért egy belőlem kanya- rítandó Valaki helyett in­kább Tolsztojt kellene megidézni súgónak (lehe­tőleg Lev-et, de jöhet Alekszej is) esetleg He- mingwayt, vagy — mond­juk — Bemard Malamu- dot. Azzal is megeléged, nék azonban, ha említett szerzők csak énjük negye­dét, vagy nyolcadát, — de akár legmeddőbb napjaik tajtékját — kölcsönöznék nekem, illetve annak, aki az időhiányban szenvedő többi Valaki helyett neki­ül teleszántani a papírost. Általában azonban ma­gunkra vagyunk hagyatva, és ha hiszünk is — jog­gal! — az emberiség szel­lemében, az emberiség nagy szellemei nem szok­tak közvetlenül segíteni, így hát külön meg kell szülni egy — nem is tu­dom már, hányadik — Va­lakit, aki nagy erőfeszíté­sekkel kiképezi magát egy olyan akár csak mini­szellemmé, akinek gondo­latai vannak, elképzelései, ötletei, aki nem csak szo­kott, hanem tud is diktál- ? ni. Ehhez azonban idő kell. g Megint egyszer kell te- § hát Valaki, aki egyezteti 7 a rohanó időt, s még egy f másik is, aki őt az időt- “ lenség gondolatával vigasz- \ talja. Kell egy olyan pofa, ■ aki orvosokhoz rohan, meg | egy olyan, aki a vízumo- s kát intézi. És mert Valaki i I., Valaki II., Valaki III., | — és így tovább — meg- • teremtése igénybeveszi = minden jelen-, múlt- és í jövő-beli képességemet, 5. kell Valaki, aki engem he- | lyettesítve utazik, sőt, aki s gyógyul is helyettem. Egy f olyat is ki kell találnom | — előbb vagy utóbb —, 7 aki majd bezsebeli a hono- | ráriumot a megírandó, ? megjelenendő, és nyilván | elkapkodandó regénye- | mért. Aid dolgozik, mű- = ködik, lélegzik, aki él. He- § lyettem, és — úgy látom = — legalább L-ig, vagyis | ötvenig terjedő számú Va- | laki-társak helyett. A már f nem is számtani, hanem = mértani arányban növekvő | Valaki-légió, ha úgy tét- | szik galeri nevében. E zt az alakot ugyan = még nem formáltam g meg, de majd biztosan = megszületik ő is. Ez a S kroki-féle viszont már a | világon van. Ha tetszik az 7 olvasóknak ez az én (lelki) | gyerekem, szívesen válla- 5 lom az apaságot. Ám ha g nem, akkor majd átruhá- I zom Valaki LIII-ra, eset- | leg LIV-re. A római szá- 1 mokból kitelik... | Antal Gábor | | Több példányban j KilHtMMtlWIMMttimmffllKIfttMMIlfUIHMMtMHUIIIUIIIIIIIIUIIIIIIIMIÜtnilllllHHUIIItlIHHIIIIIIMIÜHIIIIIIIIIIIIIIIIIinillllHtntlIIIIINtV «IIIIIIIIIHIli|llllllll«!tlllll!ltllllllHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII!IIIIHHtlll' -

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom