Szolnok Megyei Néplap, 1972. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-30 / 152. szám
Tömegmozgósító erőként M egpezsdült a közélet a népfrontkongresszus előtt, amely maga mögött hagyott egy négyéves munkaszakaszt, hogy egy újat kezdjen. A jelek szerint a politikai pezsgés tartósnak ígérkezik. S tartós is lesz valóban, ha az V. kongresszus állásfoglalása alapján a Hazafias Népfront bizottságok mindenütt megfogalmazzák és programba foglalják saját teendőiket a következő évekre. Ezt a feladatot végezte el tegnapi ülésén a népfront megyei bizottsága, amikor a kongresszus útmutatásai szerint a mozgalom Szolnok megyei programját vitatta meg és hagyta jóvá. Ezután készülnek majd el a városi és községi népfrontprogramok, melyek csakúgy, mint a megyei az általános politikai célok mellett a helyi kívánalmakat is tartalmazzák. Ezt az elképzelést erősítette meg a tegnapi vita a program felett, amely sorra vette a népfrontmozgalom fő munkaterületeivel kapcsolatos feladatokat. A szocialista demokratizmus kibontakoztatása érde- kében a népfront sokat tehet. Törvényekben rögzített jogok és kötelességek hatalmazzák fel erre. De a szocialista demokrácia nem merül ki az államhatalom gyakorlásának folyamatában. Érvényesülnie kell a közélet minden területén; a lakóterületen, az üzemben, s minden vitafórumon. Kevesebbet beszéljünk a szocialista demokráciáról — mondotta az egyik bizottsági tag — inkább a magunk eszközeivel segítsük elő a fejlesztését. Legyen minél több lehetőség, fórum arra, hogy az embereket bevonhassuk az államhatalom, az igazgatás gyakorlatába. Mint ahogyan eddig is tette a népfront, a jövőben is együttműködési megállapodást kötnek bizottságai a tanácsokkal, hogy milyen konkrét célok eléréséért dolgoznak együtt. A népfrontbizottságok szorgalmazzák a falugyűléseket, hogy fórumokat teremtsenek egy-egy fontos döntés előtt az emberek véleményének megismerésére, hadd szólhassanak bele minél többen, a várost, vagy községet érintő fejlesztési tervek kialakításába, módosításába. Vállalják azt is, hogy a tanács fontos határozatait és rendeletéit ismertetik a lakossággal, kiállnak, érvelnek a reális tervek mellett, és tettekre serkentik az embereket a közös ügyért. A nyílt város- és községpolitika sikere abban, is rejlik, hogyan tudjuk összefogni a társadalmi erőket a lakóhely szépítése, fejlesztése érdekében — hangsúlyozza a program. E jecsüljük-e, szeretjük-e, szépítjük-e lakóhelyünket ez a téma ismét a terítékre került a tegnapi ülésen. Többen szóvá tették, más megyékben virágos, fás, tisztább, rendezettebb városok vannak, mint például Szolnok, Mezőtúr. Kezdeményezések, akciók pedig a mi megyénkben is vannak, de többre jutnánk, ha a tanácsok a város- és községfejlesztési feladatokba illesztenék be a lakóhely tisztaságáért, szépítéséért indított mozgalmakat. Ök koordinálnák erre a társadalmi erőket, — hangoztatta az egyik felszólaló. Szolnok népfrontbizottsága készülve a város fennállásának 900. 'évfordulójára, sokat vállal azért, hogy a megyeszékhely szebb, tisztább külsővel, fásán, virágosán köszönthesse jubileumát. A népfront megyei programjának egyik fejezete azt taglalja, hogyan segíthet a mozgalom az ország, a megye előtt álló gazdasági feladatok megoldásában. Elsősorban azzal, hogy az eddigieknél sokkal többet törődik az emberek gazdaságpolitikai tájékoztatásával, a közvélemény alakításával. Mozgósít a negyedik ötéves terv előirányzatainak és • a helyi tervek megvalósítására. Alkalmat teremt a különböző társadalmi rétegek találkozóira, tanulmányutak- ra, tapasztalatcserékre, hogy megismerhessék és reálisabb képet alkothassanak egymás életviszonyairól, gondjairól a más-más foglalkozású emberek. Az is a gazdaságpolitikai tevékenységhez tartozik, mégpedig nagyon is — hangzott el a vitában —, ha a napi gondokról sem feledkezik el a népfront. Itt van például a szolnoki piac, meg kellene vitatni az illetékesekkel, miért magasabbak nálunk az árak, mint Budapesten. S az is furcsa. hogy a Szolnok megyei tsz-ek eltűntek a megyeszékhely piacáról. Tejet, jó kenyeret sem lehet rendszeresen kapni, az iparcikk-ellátás hiányosságairól nem is szólva. Ez. a javaslat azt az igényt fejezte ki, teremtsen társadalmi fofumot a népfront a gazdaságpolitikai viták számára is, s gondoskodjon arról, hogy a felmerült javaslatok, észrevételek eljussanak a megfelelő állami, gazdasági szervek vezetőihez. A termelés gazdaságosságának javításáért - A nagyberuházások megvalósításáért - Felkészülés a nyári munkákra •• ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Miniszter- tanács csütörtökön ülést tartott. A kormány megtárgyalta a Minisztertanács elnökének jelentését Indira Gandhi az Indiai Köztársaság miniszterelnöke június 20 és 23. közötti hivatalos magyarországi látogatásáról. A magyar és az indiai kormány elnökei széleskörű megbeszéléseket folytattak a kétoldalú magyar—indiai kapcsolatokról és a közös érdekű nemzetközi kérdésekről. A kormány megelégedéssel állapította meg, hogy a két ország között a barátság és a kölcsönös előnyök alapján eredményesen fejlődik a politikai, gazdasági és kulturális együttműködés. A kapcsolatok bővítésére azonban még további lehetőségek vannak. A nemzetközi helyzet megvitatása során a tárgyaló felek a legfontosabb kérdésekben azonos, vagy egymáshoz közel álló álláspontot képviseltek. Az Indiai Köztársaság miniszterelnökének a Magyar Népköztársaság kormánya elnökével folytatott tárgyalásai hozzájárultak a kölcsönös megértés és a szorosabb együttműködés elmélyítéséhez. A Minisztertanács a beszámolót jóváhagyólag tudomásul vette és határozatot hozott a két ország közötti kapcsolatok továbbfejlesztését szolgáló tennivalókról. A kormány a mezőgazda- sági és élelmezésügyi miniszter. az építésügyi és város- fejlesztési miniszter, a kohó- és gépipari miniszter, a köny- nyűipari miniszter és a nehézipari miniszter előterjesztése alapján megtárgyalta a termelés gazdaságosságának javítását szolgáló eddigi szervező és irányító munka eredményeit és a további feladatokat megszabó intézkedési terveket. A Minisztertanács megállapította, hogy a hatékonyság növelésének egyik kulcskérdése a gazdaságosabb termék- szerkezet kialakítása- Az ágazati minisztereknek erre folyamatosan ugyanolyan gondot kell fordí- taniok, mint a fejlesztési kérdésekre. A kormány felhívta a minisztereket, hogy a gazdaságosabb termékszerkezet kialakítását célzó intézkedési tervek kidolgozásához a további szükséges intézkedéseket záros határidőn belül tegyék meg. Az Országos Tervhivatal elnöke jelentést terjesztett a kormány elé a nagyberuházások megvalósításának helyzetéről. A beruházási folyamat szabályozása és a fegyelem megszilárdítása érdekében tett intézkedések hatására az idei év elején a nagyberuházások körében a feszültség némileg csökkent. A beruházások időbeni üzembehelyezése, a többlet költségek csökkentése azonban az országos hatáskörű szervek és a beruházó vállalatok elé további feladatokat állít, melyek végrehajtására a kormány meefelelő határozatokat hozott. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter a tavaszi munkák elvégzéséről, a nyári munkákra való felkészülésről, valamint az ellátás várható alakulásáról terjesztett jelentést a kormány elé. A mezőgazdasági üzemek dolgozói szervezett munkával, időben és jó minőségben elvégezték az időszerű mezőgazdasági munkákat. Az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek minden eddiginél nagyobb területet öntöztek, a mezőgazdasági gép- és alkatrészellátást a kereskedelem — folyamatosan biztosítja. A vetőmagellátás kielégítő volt, a növényvédelemhez szükséges vegyszerek megfelelő mennyiségben és választékban álltak rendelkezésre. A nyári munkákkal kapcsolatban a jelentés megállapítja, hogy a gabonabetakarításra és az egyéb feladatok elvégzésére a mezőgazda- sági üzemekben megfelelően felkészültek. A családtagok bevonásával, — jobb munka- szervezéssel, a szocialista munkaverseny és a brigád- mozgalom fellendítésével, az anyagi ösztönzők széleskörű alkalmazásával oldják meg tennivalóikat Korai burgonyából a termés jó, a múlt évinél kedvezőbbek a terméskilátások zöldborsóból, — zöldbabból, káposztából és a primőrökből. A Minisztertanács a jelentést tudomásul vette. Felhívta a mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztert, továbbá az érdekelt minisztereket, az országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy a feladatok végrehajtásához szükséges intézkedéseket tegyék meg. A kormány az elmúlt esztendőben mártárgyalta az üzemi balesetek helyzetének alakulását, s felkérte a Szakszervezetek Országos Tanácsát. hagy a munkavédelem javítása érdekében nyújtson hathatós segítséget. Egyben utasította a közlekedés- és postaügyi, valamint az építésügyi és városfejlesztési minisztert, hogy egy év múlva tegyenek jelentést az ágazati irányításuk alá tartozó területek, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter pedig a mezőgazdasági termelőszövetkezete« baleseti helyzetének javítására tett intézkedéseikről. A kormányhatározat alapján a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége és az érintett miniszterek jelentést terjesztettek a kormány elé a baleseti és munkavédelmi helyzetről. (Folytatás a 3. oldalon.) losonczi Pál a Baki Állami Gazdaságban Losonczi Pál, a Népköz- társaság Elnöki Tanácsának elnöke zalai látogatása második napján, csütörtökön felkereste a Zalaegerszeg közelében lévő Baki Állami Gazdaságot, a megye legnagyobb állami mezőgazda- sági nagyüzemét. Az Elnöki Tanács elnökét elkísérte Varga Gyula, a megyei pártbizottság első titkára és Üjvári Sándor, a megyei tanács elnöke. A gazdaság központjában Kemény Sándor igazgató ismertette a 11 300 holdas gazdaság tevékenységét. Az Elnöki Tanács elnöke a társaságában lévő megyei vezetőkkel együtt megnézte a gazdaság Bamak pusztai üzemegységében felépített központi állattenyésztő telepet. A tehenészet mellett építették fel a gazdaság központi sertéstelepét is. Az automatizált húsgyár évenként 10 ezer hízó kibocsátására alkalmas. Az Elnöki Tanács elnöke a megyei vezetők társaságában csütörtökön délután Nagykanizsára utazott, ahol felkereste az Egyesült Izzó részben már termelő, nagyobb részt azonban még építés alatt álló fényforrás gyárát. Losonczi Pál a gyárlátogatás után felkereste a nagykanizsai városi pártbizottságot, majd visszautazott Budapestre. Apró Antal fosadta Heinz Knhn«t Apró Antal, az ország- gyűlés elnöke csütörtökön fogadta Heinz Kühn-t, a Német Szövetségi Köztársaság Szövetségi Tanácsának elnökét, Észak-Rajna-Veszt- fália tartomány miniszterelnökét. A találkozón szívélyes eszmecserét folytattak a két országot kölcsönösen érintő kérdésekről és parlamentjeik tevékenységéiül. Az eszmecserén jelen volt .T. Tafel, az NSZK kereskedelmi képviseletének helyettes vezetője. Ilii IKK ~ TUDÓSÍTÁSOK —HÍREK -^TUDÓSÍTÁSOK S okrétűek a népfront feladatai a művelődéspolitikai — valamint a béke és barátsági munkában is'. Az általános műveltség kiszélesítésében kimagasló eredményeket értünk el az elmúlt évtizedekben, de a múlt örökségét még nem tudtuk felszámolni minden területen. A program kiemeli, a népfront továbbra is azon munkálkodik, hogy gyarapodjon az emberek politikai, szakmai és általános műveltsége. Az iskola-rendszerű oktatással összefüggésben az általános iskola szerepére hív fel, a közvélemény erejével szeretne odahatni, hogy a tanköteleskorú gyerekek elvégezzék az általános iskola nyolc osztályát. Ebben a pedagógusok és szülői munkaközösségek segítségére is számit. Eszmecserét javasol a nevelők és szülők között a korszerű nevelésről. De kitér a program a szabadidő tartalmas eltöltésének a lehetőségeire is. Üj vonása a programnak, hogy egy külön fejezetet szentel a mozgalom munkastílusának és munkamódszerének. Megállapítva, hogy ez nem merevedhet meg, formálni, fejleszteni kell, mert a népfront csak így felelhet meg az iránta támasztott követelményeknek. A népfront választott testületéinek működésén sok múlik, ezért tevékenységük folyamatosságát hangsúlyozza a program. A munkamódszer elengedhetetlen tartozéka, hogy a népfront minden akciójának és programjának megvalósítása érdekében teremtsen jó együttműködést a szakszervezetekkel, a Kommunista Ifjúsági Szövetséggel, a tanácsokkal, vagyis mindazokkal a tömegszervezetekkel, mozgalmakkal, amelyek a mozgalomban a párt vezetésével tömörülnek, mert csak így töltheti be tömegmozgósító erőként szerepét politikai életünkben. 4 négy évre szóló gazdag program lehetőséget kínál ^ mindenkine'- aki a közösség ügyéért valamit 'S tenni akar, hogy megtalálja ehhez a népfrontban a neki legtetszőbb munkát, feladatot. A bizottságokra és aktivistákra vár, hogy ismertessék, népszerűsítsék a népfront programját és megvalósításába új erőket, százakat és ezreket vonjanak be. — la — Alkalmazkodás és udvariasság Közlekedési ankétot rendezett tegnap a Volán 7. sz. Vállalata tiszaligeti üdülőjében. A megye huszonöt „vo- •lános” gépkocsivezetője — mindannyian félmillió vagy annál több kilométert vezettek már baleset nélkül — megvitatta a balesetmentes közúti közlekedés lehetőségeit. Ezután dr. Dömény István, a Volán Tröszt főosztály- vezetője adta át a baleset- mentes közlekedésben harmadik helyet elérő megyei Volán vállalatnak az elismerő oklevelet. Biokémiai vándorgyűlés Szombathelyen Tegnap Szombathelyen megnyílt a 13. biokémiai vándorgyűlés. A háromnapos tanácskozás lehetőséget ad a kutatóknak, hogy kicseréljék és összegezzék a szervezet életfolyamataiban végbemenő sajátos kémiai változásokkal foglalkozó rohamosan fejlődő tudományággal kapcsolatos tapasztalataikat, eredményeiket. A vándorgyűlésen három összefoglaló referátum és 55 előadás hangzik el. Zömmel az alkalmazott biokémia különböző időszerű témáival foglalkoznak. A mintegy kétszáz résztvevő hazánk gyógyszeriparát — gyógyszergyártókat és kutatókat —, a Központi Kémiai Kutatóintézet, az egyetemek, s a biokémiával vagy annak rokonterületeivel foglalkozó egyéb kutatóintézeteket képviseli. Kezdődik a nyári egyetem Néhány hét múlva ismét hallgatókkal telnek meg a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem előadótermei. A debreceni nyári egyetemre az idén is a megszokott időben, július 23-tól augusztus 21-ig — a virág- karnevál megrendezéséig — több mint húsz országból várnak érdeklődőket* Veterán turisták találkozója Az idén is megrendezik a veterán turisták hagyományos találkozóját a Vörös Meteor Egyetértés Sportklub szigetmonostori erdei telepén, azon a helyen, ahol az illegalitásban működő kommunista párt tagjai tartották megbeszéléseiket, összejöveteleiket. A július 8—9-i nagyszabású találkozón a kivégzett kommunisták emlékének adóznak volt bajtársaik, a szigetmonostori kommunista ülések egykori résztvevői. Az emlékünnepségen — amelyen Ligeti László, á KPVDSZ főtitkára mond beszédet — megkoszorúzzák a munkásmozgalom mártírjainak Erdei telepi emlékművét. A veterán turisták találkozójának alkalmából a telep művelődési házában kiállítás nyílik. Miniszteri rendelet A Magyar Közlönyben megjelent az egészségügyi miniszter rendelete, amely az új egészségügyi törvény járvány ügyre vonatkozó rendelkezéseinek végrehajtását szabályozza. A rendelet értelmében az egészségügyi miniszter a fertőző betegségek megelőzésének és leküzdésének irányításával, illetőleg felügyeletével kapcsolatos jogkörét az állami közegészségügyi-járványügyi főfelügyelő útján látja el. A főfelügyelő az egészségügyi ellátás biztosítása érdekében közvetlenül intézkedhet, ha azt rendkívüli körülmény (járvány, árvíz stb.) indokolja. Sürgős esetben a körzeti orvos, illetőleg körzeti gyermekorvos intézkedik. Erről az elsőfokú közegészségügyi-járványügyi hatóságot köteles haladéktalanul értesíteni. A végrehajtási rendelet kimondja, hogy a gyerekeket életkorhoz kötötten dif- téria, szamárköhögés, tetanusz, himlő, gyermekbénulás, kanyaró és gümőkór ellen védőoltásban kell részesíteni. Az egészségügyi miniszter végrehajtási rendelete július 1-én lép hatályba.