Szolnok Megyei Néplap, 1972. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-23 / 146. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. június. 23. Még győzelemre is futotta Kecskeméten rendezték az or­szágos középiskolás atlétikai baj­nokság döntőjét. Az első napon kellemes nyári meleg fogadta a versenyzőket. — A másodikon azonban az erősen kavargó szél sokat rontott az eredményeken. Megyénk versenyzői jól szerepel­tek, különösen a dobók tettek ki magukért, s a sok szép helye­zés mellett még két győzelemre is futotta erejükből. A törökszentmiklósi Mezőgaz­dasági Techn. női diszkoszvető csapata biztosan nyert aranyér­met. A verseny közben országos csúcsot dobó, fiú gerelyhaj ttó csapat kiváló eredménnyel lett ezüstérmes. — A nagy esélyes Modlát, — a szolnoki Verseghy gimnázium versenyzőjét disz­koszvetésben az oldalellenszél szemmel láthatóan zavarta, és miként a súlylökésben, úgy a diszkoszvetésben Is csak a do­bogó második fokán jutott szá­mára hely. A mezőtúri Binót vi­szont semmi sem tudta kihozni sodrából és a fiúk második kor­csoportjában — jó eredménnyel nyerte a súlylökést. Halász Sándor, a Mü.M. 605. ez. iskola magasugrója ezúttal gyengébb napot fogott ki, s meg kellett elégednie a negyedik he­lyezéssel. Simon Magdolna, a túrkeve gimnázium távolugrőja bár megyei ifjúsági csúcsot ug­rott, mégsem tudott a hatos dön­tőbe Jutni. A versenybíróság egy meglepő döntéssel vétette észre magát, a gátfutó Zsemberl Bor­bálát egy adminisztrációs téve­dés folytán nem engedte indulni a döntőben — majd egy várat­lan húzással hatodik helyezés­sel jutalmazta. A bajnokságban az első korcsoportban a 17 éven felüliek, a másodikban az ettől fiatalabbak indultak. Eredmé­nyek: Lányok: 100 m gát I. kcs. 6 Zsemberi B. (Sz. Közg. Szak.) 16.3, 400 m L kcs. 6. Jenei (Mart­fűi Szakközépisk.) 62.0, 100 m 1. Kardos J. (T-mtklósl Mg. T.) 12.6, 3x800 m 5. Kisújszállás G. 7:52.0. Távol X. kcs. Simon M. (Túrkeve Gimn.) 570. Súly I. kcs. 2. Bozsó E. (T-miklós Mg. T.) 12.89. Súly csapat 3. T-miklós Mg Techn. 9.73. Diszkosz I. kcs. 5. Mengyi I. (Tm. Mg. Techn.) 32.27i Diszkosz csapat 1. T-miklós Mg. Technikum 29.30. Gerely csapat 5. Tiszafüred Gimn. 28.20. Fiúk: 110 m gát csapat 7. T- miklós Mg. Techn. 16.8, 3000 m I. kcs. 6. Papp J. (Szolnoki Vegyipari Szakköz.) 9:22.2. Ma­gas L kcs. 4. Halász S. (Mü.M. 605) 190. n. kcs. 7. Magyar I. (Mezőtúr Dózsa Gimn.) 175. Rúd I. kcs. 4. Deák L. (T-miklós Mg. Tértin.) 360. Súly I. kcs. 2. Mőd- la F. (Verseghy) 15.14, 4. Saílay M. Túrkeve Gimn.) 14.33. II. kcs. .1. Bíró L. (Mezőtúr Teleki G.) 15.63. II. kcs. 5. Rágó P. (Ver­seghy) 13.72. Diszkosz I. kcs. 2. Modla F. (Verseghy) 49.82. Csa­pat: 4, T-miklós Mg. Techn. 38.43. Gerely I. kcs. 5. Lajkó M. (Jász­apáti Gimn.) 57.10. ti. kcs.. 5. Bártfai I. (Tiszafüred Gimn.) 49.40. Csapat 2. T-miklós Mg. Techn. 48.90, 6. Jászapáti Gimn. 47.0. Kalapács X. kcs. 6. Juhász I. (Szolnoki Gépipari Techn.) 54.24. — összetett női csapatver­senyben 5. T-miklós Mg. Techn. — összetett női, férfi csapatver­senyben, 6. T-miklós Mg. Tech. A verseny magas színvonalá­ra jellemző, — hogy Simon Magdának még megyei Ifjú­sági csúcs sem volt elég tá­volugrásban a döntőbe ju­táshoz Hiba — EB szinten Nem múlt el minden ta­nulság nélkül a labdarúgó Európa Bajnokság négyes döntője. A válogatottjain­kat megpróbálják utánozni az alacsonyabb osztályban játszó futballisták is. A tö­rökszentmiklósi szurkolók a Debreceni Elektromos el­leni mérkőzésen ugyanolyan gólt láthattak, amilyent a Páncsics—Géczi duó hozott össze a belgák ellen. Bukta góljával az első félidő 25. percében veze­tett a Vasas, és úgy lát­szott az eredmény már nem is változik, a 88. percben járt az óra mutatója, ami­kor egy ártatlan labda hullt a hazaiak kapuja elé. Ká- nási könnyedén el tudta vol­na fejelni, Lőrinczgf kapus azonban rászólt „hagyd” — és Kánási hagyta. A kö­zönség legnagyobb megdöb­benésére a kapus is. A lab­da bevánszorgott a hálóba, s így/ lett a biztosnak lát­szó győzelemből egy rossz emlékű döntetlen. i Egy svájci rendőr lelőtte Vladimir Durkovics ötvenszeres labdarúgó válogatottat Vladimír Durkovics 50-szeres ju­goszláv labdarúgó válogatott szer­dáról — csütörtökre virradóra a svájci Sión városában tragikus esemény áldozata lett. A neves labdarúgó, aki a FC Sión svájci csapat játékosa volt, a szerda délutáni Alpesi Kupa mérkőzés után a város egyik lo­káljában szórakozott. A hangu­latos éjszaka után hajnali 3 óra­kor hagyta el a tánchelyiséget és az utcán honfitársát. Pántéit­MAGYARORSZÁG NYERTE A VÍZILABDA TUNGSRAM KUPÁT Á döntő mérkőzést a jugo­szláv válogatott ellen vívta a magyar csapat és időnkénti nagyszerű játékával 8:6 (1:1, 3:!, 2:2. 2:2) arányban győ­zött — az olimpiai bajnok együttes ellen. eset kereste* aki délután még az ellenfél, a korzikai Bastia csapatának kapuját védte. A bejárattól nem messze talált rá Pantelicsre, aki egy rendőrrel vitatkozott... — Durokvics köz­beavatkozott. A szemtanúk ez­után csak azt látták, hogy a rendőr revolvert rántott és több­ször Durkovicsra lőtt. A jugoszláv játékost kórházba szállították, innen azonban csü­törtökön 10 óra 30 perckor azt jelentették, hogy Durkovics1 — anélkül, hogy eszméletét vissza­nyerte volna, meghalt. Durkovcs a Crvena Zvezda já­tékosa volt, innen került félszáz- szor a jugoszláv labdarúgó vá­logatottba. Részt vett többek kö­zött az 1962. évi chilei világbaj­nokságon is. 1966-ban kapott en­gedélyt külföldi szereplésre, ját­szott az NSZK-ban, a Borussia Mönchengladbachban, — majd a francia Saint Etienne csapatához szerződött. — Háromszor volt, a francia bajnokságot nyert együt­tes tagja, majd 1971-től Svájcba távozott és itt az FC Sión játé­kosa lett. INGATLAN: SZOBA-konyhás ház beköltözhetően eladó. Szolnok, Mikszáth K. u. 26. szám. 250 négyszögöl telek eladó. Szandaszőllős, Vörösmező u. 32. 250 négyszögöl telek eladó. Szandaszőllős. Vörösmező u. 24. KÉTSZOBA összkom­fortos családi ház el­adó — 10x4 méteres alsóépülettel, 162 n- öl telekkel. — Szol­nok, EX., Lepke u. 1. szám. SZOBA-konyhás hík 260 négyszögöl telek­kel, beköltözhetően eladó. Szolnok, Al- csisziget. Szalai Sán­dor. KETSZOBA összkom­fortos családi ház — (téglából épült) elf adó. Új szász, Lenin u. l. szám. Szandaszőllős, Tinódi u. 11. alatt kétszobás ház, 176 négyszögöl kerttel eladó, (böl­csőde utcájában). Ér­deklődni : szombat, vasárnap egész nap. GÉPJÁRMŰ: JAWA ínotorkerék- párhoz tartozó négy db-ból álló kulcs-cso­mót elvesztettem, Ti- szaföldvár. Vasút úti sportpálya környé­kén ; becsületes meg­találót jutalom elle­nében kérem leadni Schmidt Sándor, Ti- szaföldvár, Sziklai u. 21. alá. JÖ állapotban lévő 60l-es Trabant gk. el­adó. Megtekinthető a volt Centrum Aruház udvarán, 16—20 óra közötti időben. Kitűnő állapotban lé­vő Volga ID-s r$z. sürgősen eladó. Túr­keve. Vass u. 29. — Ratkai. 601-es Trabant mű­szaki vizsgázott, el­adó. Megtekinthető: 14.30 órától Szolnok, Liget u. 36. alatt. — Adatfeldolgozónál. — Nagy Jánosnál. GARANCIÁLIS 350-es .Táwa eladó. Tószeg, Lehel u. 18. Baiári. ELADÖ rsz-nélküli Warsawa pótalkatré­szekkel, Kocsér, Sza­badság u. 24. OPEL CX rszV sze­mélygépkocsi 10 000 Ft-ért eladó. Sz'ajol. Győzelem u. 2. ^sár­nál. _______________ 1 500-as Polski Fiat — 500 km-rel eladó. — Szolnok, Tanács u. 1. ép. ísz. 4.__________1 A PAS-VÉTEL: KÖBMÉTERES tégla, levelcserép. ajtó, ab­lak, padlás-feljáró, — fűrészelt gerenda, ol­csón eladó. Szolnok, Tisza A. u. 14. 9—11- ig. 16—18-ig. Törzskönyvezett ma­gyar vizsla kan ol­csón eladó. Szolnok, Keskeny J. u. 51. Bá­dogos műhely. 3x3 m-es faszerszá­mos kamra, tetőfedél nélkül, víkendháznak is alkalmas — olcsón eladó. — Érdeklődni; Szolnok, 12—430 tele­fonon, vagy Öcsöd, Petőfi u. 34. Garda. KITŰNŐ szülőktől származó kilenchó- napos, — fekete né­met juhász kan ku­tya eladó. Rímóczi, Besenyszög. Széche­nyi u. 30. BOXER kölykök el­adók, előjegyezhetők. Kaposvári, Szolnok, Zagyvaparti sétány 3. Tel.: 14—436. 125 literes Lehel hű­tőszekrény, — lottón nyert, VI.- hó 25-e után átvehető. 4300.— Ft-ért eladó. Szolnok* Balogh A. u. 1/7. SZÖLŐ-gyümölcsös. üres föld, Mia motor szivattyúval eladó, — víz. villany vän. B. Nagy Sándor, Szol­nok, Alcsisziget. ELADÖ hatágú krém­színű csillár, ugyan­olyan két falikar. — Szolnok, Mészáros L. u. 19. szám. ______ _______EGYÉB: M ODERN poréi szívós géppel parkettcsiszo­lást, lakkozást ga­ranciával vállalatok­nak, közületéknek, — azonnalra vállalok. —< Szolnok, Farkas u. 18. SZOLNOK. Tiszahid közötti útszakaszon elvesztettem egy cso­magot ruhaneművel, becsületes megtalálót kérem Szivárvány u. 56. alatt adja le. HAROMSZOBA man­zárd os zuhanyozó fül­kével,, WC-vei ellá­tott üdülő Balaton- s^éplakon július l-től kiadó, vállalatnak, — tsz-nek vagy állami gazdaságnak. Érdek­lődni: Szolnok, Mé­száros u. 19. LAKÁSCSERE: Elcserélném kétszoba összkomfortos gázos, szolnoki tanácsi la­kásomat kettő egy­szobás hasonlóért. ..Garázs építési lehe­tőséggel” jeligére a szolnoki hirdetőbe. usmx filtfalmazunli Jászkiséri ÁFÉSZ felvételt hir­det a következő ‘munkakörök be­töltésére, az alábbi feltételekkel: — gazdasági revizor: mérlegké­pes könyvelői végzettség, — leg­alább 5 éves szakmai gyakorlat, iparcikk előadó: — középiskolai érettségi, 5 éves szakmai gya­korlat, önkiszolgáló bolt vezető: vegyes-élelmiszer szakmunkás bizonyítvány, 5 éves szakmai gyakorlat. Jelentkezni lehet sze­mélyesen, vagy írásban — az ÁFÉSZ központi irodán. (Jász- kisér, Fő u. 25.) BIVIMPEX nyersbörklrendeltsége férfi segédmunkásokat alkalmaz, egymüszakos munkára. Öt napos munkahét. Alkalmazás esetén vi­dékieknek útiköltség hozzájáru­lást fizetünk. Cím: BIVIMPEX Szolnok, Vöröshadsereg u. 29. Férfi munkaerőt csomagoló ki­adói munkakörbe felveszünk. — Cím; MOKÉP Szolnok, Ady E. u. 117. szám. Arukiszállítónak szolnoki férfi munkást azonnali belépéssel fel­veszünk. AMFÓRA Üvegértékesí­tő Vállalat. Szolnok. Vöröshad- sereg u. 32. sz. alatt. Szolnoki Patyolat Vállalat felvé­telre keres férfi és női munka­erőt betanított munkára, villany- szerelőt, nyugdíjas könyvelőt és gépkocsivezetőt. Érdeklődni le­het: Szolnok, Mártírok útja 19. szám alatt. Azonnali belépéssel alkalmazunk középnyomású kazánhoz kazán­fűtőket, továbbá segédmunkáso­kat. Jó kereseti lehetőség, 40 órás munkahét. — Jelentkezés szemé­lyesen Allatifehérle Takarmá­nyokat Előállító Vállalat. Szol­nok, Tószegi út. Kcvién Vállalat 4. sz. főépítés- vezetősége vizsgával rendelkező gyakorlott ív- és lánghegesztő­ket keres felvételre. Fizetés meg­egyezés szerint. — Jelentkezés: Szolnok, Tószegi út — gépészeti építésvezetőségen. Szabó Lajos művezetőnél. Lányokat 15 év felett fonó-szövő átképzősként. valamint férfiakat 18 évtől betanított munkásként felveszünk. Szállást biztosítunk. Levélben! jelentkezésre részletes tájékoztatást adunk. — Üjpesti GvaoiüszövŐgvár. Budapest, IV., Berni u. 1. sz. alatt. Üveges szakmunkást alkalma­zunk azonnali belépéssel, jó ke­reseti lehetőséggel. Jelentkezés csak személyesen, a szövetkezet központjában. Építőipari Szövet­kezet, Mezőtúr. Felsőfokú építőipari techniku­mot végzett és építőipari tech­nikumot végzett technikusokat műszaki vezető és művezetői munkakörök betöltésére, azon­nali belépéssel leveszünk. Felvé­tel esetén szolgálati lakást biz­tosítunk. Jelentkezés: Jászkisér* Nagyközségi Tanács költségve­tési üzeme Jászjákóbalma, Kos­suth tér 2* Telefon: 15. Gépírni tudó adminisztrátort — azonnal felveszünk. PIÉRT Ke­reskedelmi Vállalat. Szolnok, Be­loiannisz u. 35. sz. alatt. Gyakorlattal rendelkező vegyész- technikust veszünk fel azonnali belépéssel. Jelentkezéseket ..Sür­gős” jeligére a szolnoki hirde­tőbe. Hegesztőt, lakatost, férfi és női segédmunkásokat felveszünk, — azonnali belépéssel. Jelentkezés: Szolnok megyei TEMPÖ Ksz. Fékasi út II. sz. Irodaház. Tele­fon; 12—697. KPM Közúti Igazgatóság 2. sz. útmestersége — éijeliőrt keres felvételre. — Fizetés megegyezés szerint. Szolnok, Landler Jenő u. 28. szám. Szakembereket keresünk: agro- nőmust — 5 éves gyakorlattal, egyetemi végzettséggel. gépész­technikust 5 év gyakorlattal. 12 traktorost. jogosítvánnyal ren­delkezőt. Bérezés o meo-állanított keretek között.. Jelentkezni le­het: KŐKAT Mg. Tsz Jászágó, a tsz elnökénél. Július 1-i belépéssel — szolnoki Teűlzem folvó évben végzett — elektroműszerészt keres felvétel­re. Jelentkezés: Szolnoki Toi- üzem. Szolnok. Mts-»írok útja 13. sz. Hutául Istvánnál. A Lőrinczi Fonó felvételt hirdet 16 éven felüli lánvok részére — betanulási Idő 1 hónap Vidéki lánvok részére szállást korszerű leányotthonunkban biztosítónk havi 100 Ft térítésért. Cím: P1V. Tőrinezt Fonó. Budapest, XIIL Gyömrői út 85. A Törökszentmiklósi Állami Gaz­daság felvételre keres gyakorlat­tal rendelkező gépírót és mér­legképes könyvelőt. Jelentkezés a gazdaság Imre majori köz­pontjában. A szolnoki Háziipari Szövetke­zet Magyar utca 14. sz. alatt fel­vételre keres varrónőket kétmű- szakos munkakörre Vörösmarty úti szalagra, betanítást Is válla­lunk. Autószerelőt, szervizelő segéd­munkást, karbantartó csoporthoz segédmunkásokat felveszünk. — MÉH Vállalat Szolnok, Mártírok útja 19. sz. alatt. Elektrometál Kereskedelmi Vál­lalat Szolnok, Landler Jenő út, jó kereseti lehetőséggel, felvé­telre keres telepellenőrt. Ható­sági erkölcsi bizonyítvány szük­séges. Műkő- sírkő készítő ipar) tanu­lókat vesz fel az Alföldi Szilikát ipari Vállalat. Jelentkezés: Szol­nok, Véső u. 20. alatti telepünkön« Megérkezett iiiiiiiiiiiiiluiuiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiuiiiiiiiiiiiiliiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniP a szintetikus ágynemű a szolnoki 33-as Ruházati Boltba (Beloiannisz u. 7.) BIT-IOD Könnyen mosható, vasalni nem kell! Egy garnitúra ára: 443 Ft — | Ivóvíz-, ipari víz-, gőz- és gázvezetékekhez, öntözéshez, szerkezetekhez, kazánokhoz, fűtés céljára, sav- és hőálló folyadékok továbbítására a \0 erroglobns vállalatnál la kivitelű, fekete és horganyozott, melegen hengerelt és hidegen vont, varrat nélküli és hosszvarratú acélcsövek a szabványban előírt műbizonylattal, 6—324 mm külső átmérőig azonnal, raktárról kaphatók illetve rövid határidőre szállíthatók. - Vevőszolgálat, műszaki tájékoztatás és( megrendélés: az Acélcső Főosztályon, Budapest. VI., Lehel u. 3/b, Telefon: 205-480, 158-as és 159-es m.á. Közvetlen kiszolgálás vidéken: Pécs, Mecsekalja—Cserkút v.á., II. rakodó, Hódmezővásárhely, Erzsébeti út 5., és kisebb tételekben: Budapest. XIII., Révész u. 8. ' Telefon: 202-881. Bútorvásár a szolnoki Iparitanuló Intézet alagsorában! HANGULAT" Bútorbolt Szolnok ti forduló eredményei. — ,.A” verseny: Hradeczky—dr. Perecz 0:1, Pete—Lukács 1:0. Meleghe- gvi—Sehrancz Vi, Koszorús—Ba­logh függő, dr. Erdy—Nagy Zs. Vj, Rágó—Radnóti függő, Dalkó— Bessenyei 0:1. — „B” verseny: Simon—H. Kiss »A, Nagy J.—Lő- rinczy függő. .Varga—Tóth 1:0, Bánczy—Rosenzweig 0 :l. Gre- gusik—dr. Horgos! 0:1, Sallai— Lázár 1:0. Jubileumi sakk verseny

Next

/
Oldalképek
Tartalom