Szolnok Megyei Néplap, 1972. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-18 / 142. szám
/ 19'1Z, június 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 11 Huszonöt év a palánk alatt Ritka szép jubileumhoz érkezeit az idén Horváth Jánosné, a Szolnoki Vörös Meteor NB I-es női kosárlabda-csapatának játékosa. Negyedszázada jegyezte el magát a sportággal, s azóta — rövid megszakításokkal — állandóan játszik. A női kosárlabda sport történetében — legalábbis hazunkban — talán még nem volt ilyen hosszú játékos pályafutás. — Hogyan kezdődött? — A Varga Katalin gimnáziumba jártam, s az NB I-be feljutott Szolnoki MÁV játékosokat kért az utánpótlás biztosítására — emlékezik vissza Horváthné. — Kiss Zsuzsát és engem javasoltak, Tiboldi Tibor testnevelő tanár volt az edző, a csapatban pedig többek között Lőrinczné, a két Bírói, Lovász Baba, Szarvas Pösze játszott. Mi boldogok voltunk, ha vihettük utánuk a labdát. Mindig féltünk, nehogy kipontozzanak valakit, mert akkor nekünk kell játszani; Végül 1947 őszén debütáltunk az NB I-ben a Bp. Postás ellen. Négy évig játszottak a legjobbak között. Később átszervezték a város kosárlabda sportját. Megalakult a Légierő, majd 1953-ban a Vörös Meteor, amely 1955- ben egyesült a Légierővel és a MÁV-val. — Augusztus 20-án játszottunk bemutató mérkőzést és legyőztük azt az utánpótlás válogatottat, amelyben Hegedűs Györgyi és Schneider is szerepelt. Akkor alakult ki a Meteor nagycsapata: Deák Erzsi, Pataki, Fodor, Kiss Zsuzsa, Horgász, Bohaty Baba. Amikor 1957-ben az NB I. újjászervezése után a Videotonnal együtt bejutottunk a legjobbak közé, 1984-ig egyhuzamban játszottunk ott— Számolta, hogy összesen hány mérkőzésen szerepelt? — Bajnoki, MNK és egyéb kupamérkőzésekkel együtt 650 körül lehet. — Kedves emlékek? — 1958:ban az újságok mindig nagybetűkkel hozták a nevünket. Akkor győztük le 81:80-ra a tíz évig veretlen Petőfit, s a többi nagycsapat is csak a hosszabbításban elért egypontos győzelmekkel tudott távozni Szolnokról. — A válogatottságra nem gondolt? — Reménytelen eset volt. Vidékről nagyon nehéz bekerülni, esetleg a kerettagságig viheti valaki. Aztán a 164 centiméter sem ideális magasság. — Amióta kiestek? — Békés időszak következett 1970-ig, hiszen az NB II-ben szinte mindig másó- dikok voltunk. Két éve felkerültünk, majd kiestünk s az idén ismét az NB I-ben vagyunk. Nyolc éve a dajka szerepét töltöm be. — A mostaniak közül sokan a lányai lehetnének. — Barátok vagyunk, bizalmas kapcsolat, alakult ki közöttünk, nem érződik a korkülönbség. — Kiszámítottuk, hogy a férje huszonkét éve az edzője. Milyen az együttműködés? — Mindig megbeszélünk mindent s ezeket többnyire nekem kellene végrehajtani. — Súlyos sérülésekor mindenki arra gondolt,' hogy többé nem játszik. — Harmincegy éves koromban szenvedtem lábtörést, de a gipszlevétel után négy hétre már a pályán voltam. — S még meddig? — Fizikailag birom. Csupán a negyven év tűnik soknak. Aztán dolgozni, ed- zősködni, játszani, s az ot- honi munka. Jó lenne már nyugdíjba menni, hogy nyugodtan játszhassak. — Pi — Jubileumi sakkverseny Szói no kon A Magyar Sakkvilág c. folyóirat 1922. augusztus havi számában a következő rövid hír jelent meg: ,,Szolnok, örömmel jelentjük, hogy a Szolnoki Sakk Kör megalakult. A tisztikar névsora: elnök dr. Salamon Károly, alel- nok Kiss Gábor, titkár Finna József, pénztáros Wachs Andor, ellenőr Horváth Géza, háznagy Agócs Gyula. A kör programja lelkes munkásságot ígér.v A félvszázados jubileumról városunk, megyénk sakkozói több rendezvénnyel emlékeznek meg. Az első ilyen esemény a VI. 20 —VII. 2. közölt Szolnokon megrendezésre kerülő — „Jubileumi melékverseny,” Hosszú szervező munka eredményeként kialakult a résztvevők mezőnye: nyolc mester, tizenegy mesterjelölt, nyolc csillagos T. o. és egy I. o, A résztvevők több, mint 10 sportkör tagjai. Az ,,A” főverseny mesteri, a ,.B” verseny mesterjelölt! címre minősít. A verseny fővédnöke: Csorna Kálmán, a városi tanács elnöke. Az egyes fordulókra naponta 16.30—21.30 között a szolnoki Járási Hivatal nagytermében kerül sor. — B. S. — . Belgium—Magyarország 2:1 (2:0) Röplabda NB 11 női Díjbeszedő—Szolnoki MTE 3:0 (12, 13, 11). MTE-sport- telep, v.: Besnyi. SZMTE: Kalán, Cserkész, Varga, Ko- dó, Sárréti P., Boros. Csere: Tálas, Menkó. Edző: Vasi- csek János. Az MTE jó játékával is csak szorossá tudta tenni a mérkőzést. Jó: Varga, Kalán. Mai műsor Gokart. Az prszágos bajnokság 1U. íordmoja, Jászberény, Lehel vezér tér, 10 óra. * Kézilabda. NB II. Férfi: Tisza Cipő SE—Váci Fonó Martfű. 10.30, Tiszaföldvár—Kiskunhalas Tiszaföldvár, 11. Megyei bajnokság, férti: Üjszász—Rózsa F. SE 10, Gorgyán—Sebestyén, Szó. Vegyiművek— §zo. MÁV 9.30, (Heves m.), Rákóczifalva—Kilián FSE 10, Nagy I.,- Tiszapüspöki— Jászalsószentgyörgy 10.30, Szől- Icsi I.—Kővári. Mezőtúr-'-Török- szentmiklósi Vasas 10. H. Nagy G. Szó. Olajbányász—Kunszent- márten 10. Cseh L.—Móczár. Jászberény—Túrkeve 10, (Heves m.), Gyulai SE—Jászladány 11, Cseh— Móczár. Női: Szó. Ganz—Jász- boldoeháza 8, Móczár. Szalol— Jászalsószentgvörgy 9. Móri. Mezőtúr—Tisza Cinő 11. H. Nagy G.i Szó. Traktor—Kunszeremárton S, Cseh. Jászberény—Túrkeve 11* (Heves m.). Szó. Spartacus— Já^Tadónv 9. Envedl—Berényi. Röplabda. NB II. Férfi: Szolnoki Dózsa—Közgazdasági Egyetem Ti.szanarti Dózsa Klub. 11. Női: Jb. Lehel—Tatabányai Petőfi Bothó kert lt. Labdarúgás. NB TT: Szolnoki MÁV—Szegedi Dózsa MÁV-sport- telep, 13.30. Vízhányó. NB III: Szó. Olajbányász—Püsnökladány Tiszaligct, 13.30, Gál. Törökszentmiklósi Vasas—TITASZ Elektromos Törökszentmiklós. 13.30. Aj- ler. Szabó L. SE—Tisza Cipő Mezőtúr, 13.30, Szántó. Tartalékbajnokság: Szó. MA V—Tiszaföldvár 11.50. Ari. Jb. Lehel—Tisza Cipő 11, Balázs. Szó. MTE—Szabó I». SE 13.30. Puskás. Tm. Vasas—Sz. Vegyiművek 10.30. Kovács Z. — Osztályozó mérkőzések a megyei II. o. bajnokságba jutásért: Jászboldogháza—Kuncsorba Szolnok, Cukorgyári-pálya, 11. Hos- só. Tiszaigar—Csépa Kisújszállás, ll, Grámán. A Lörinczi Fonó felvételt hirdet 3 6 even felüli lányok részére — betanulási idő 1 hónap. Vidéki lányok részére szállást korszerű leány otthonunkban biztosítunk havi 100 Ft térítésért. Cím: PIV. Lörinczi Fonó, Budapest, XIII. Gyömrői út 85. A Szolnoki Patyolat Vállalat — felvételre keres férfi munkaerőket betanított munkára. Érdeklődni : Szolnok, Mártírok útja 19. sz. alatt. Sütősegédet felveszek, „Falusi pékség” jeligére a szolnoki hirdetőbe. Hajtőt, lóápolót felvesz az Építőipari Szállítási Vállalat szolnoki kirendeltsége. Szolnok, Thököly úti lótelep. —_ Szolnoki Sütőipari Vállalat felvételre keres kereskedelmi előadót, valamint bolti eladót. Jelentkezni lehet a vállalat központjában. Szolnok, Csarnok u. 4. szám. A Volán 7-cs számú Vállalat 18-ik életévüket betöltött női és férfi dolgozókat keres kalauzi munkakörbe. Jó kereseti lehetőség, autóbusz járatainkon díjmentes utazás. Női dolgozók részére munkaidő kedvezmény. — Jelentkezni lehet: Szolnok, — MAVAUT állomás. A Fűrész és Hordóipari Vállalat szolnoki fűrész üzeme felvételre keres éjjeliőrt, portást. Jelentkezés: Szolnok, Vöröshadsereg u. 15. szám. Cipőfelsőrész készítésben jártas tűzőnőt azonnali belépéssel felvesz a Bőripari Ktsz. 'Szolnok, Szolnoki Állami Gazdaság piros- kai üzemegysége t elvétellé keres mezogazdasagf gepszereto- ket, trakiüiosokai, ra&oüomuii- kasukai, auanüo munkára. — Üzemi konydai étkezést, munkásszállást terítés eiienenen biztosítunk. Fizetés kollektív szerűn. Jelentkezés a gazdasag Piroskai üzemegység vezeiojenel. Azonnali belepessel kocsikísérői muiiaajiórbe terfi munka vállalókat alkalmazunk. — Viaek leknek munkasszanast biztosítunk. — f OöZükí nők szoiuuk, Csaba u. 2i>. sz. aiatu Szakembereket keresünk: agro- nomust — 5 éves gyakorlattal, egyetemi végzettséggel, gepész- tecíiDikust 5 ev gyakorlattal, 12 traktorost, jogosítvánnyá! rendelkezőt. Bérezés a megállapított keretek között. Jelentkezni lehet: K.OKA1 Mg. Tsz Jászágó, a tsz elnökénél. A szolnoki Háziipari Szövetkezet Magyar utca 14. sz. alatt felvételié keres varrónőket ketmu- szakos munkakörre Vörösmarty úti szalagra, betanítást is vaila- lünk. Felveszünk gyakorlattal rendelkező vontatóvezetőket érvényes jogosítvánnyal, változó munkahelyre. Jelentkezés személyesen, vagy önéletrajz beküldésével. — Cím: Tiszántúli Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat Békés és (songrád megyei Irodája. — Szarvas, Budai Nagy Autal u. 5. szám. Bérelszámolót, fizikai munkavállalókat és éjjeliőröket, azonnali belépéssel felvesz: a tárház, — Szolnok, Mártírok útja. Beloiannisz u. 79—-81. Azonnali belépésre felveszünk bádogos szakmunkásokat, raktári ‘ és rakodó munkásokat, valamint segédmunkásokat. Szolnoki Ingatlankezelő Vállalat. Az Április 4 Gépgyár örményes! gyáregysége 44 órás munkaidővel gépésztechnikusokat keres felvételre. Jelentkezés személyesen — a gyáregység munkaügyi csoportjánál. INGATLAN: ÜJ kertes családi ház 200 négyszögöl gyümölcsössel eladó. — Szolnok, Martinovics u. 44. szám. llaromszoba összkomfortos családi ház. oeköltözhetóen eladó. — bármire felhasználható nagyméretű meHékéoülettel, garázzsal — Szolnok. Abonyl u. 92. íben7’nlnh mellett) KÉTSZOBA összkomfortos központi fűté- ees családi ház 300 négyszögöl telekkel eladó. Szolnok, Szellő u. 54. (Kertváros). ELADÓ Szandaszől- lős, Tinódi u. 11. sz* aLatt kétszobás családi ház. telekkel. — Érdeklődni: szombat, vasárnap. ELADÖ Szandaszől- lős. Kossuth Lalos u. 108. sz. alatt lévő. — házépítésre alkalmas RQ0 négyszögöl telek. Víz. villany van. Érdeklődni 17 órától. — Szolnok. Dózsa Gy. u. 2. T. em. Búzás. kutató Intézet — megvétere keres — többszobás ingatlant, nem szanálási övezetben. Földtani Intézet. Szolnok, Jósika u. 10. Mezőtúron, Damjanich u. 10. sz. alatti ötszobás lakóház eladó. — Beköltözéshez cserelakás szükséges. Érdek’ődnl: Kramer, Budapest. I., Passa- réti u 153. I. em. KÉTSZOBA, konyha mellékhelyiségekből álló családi ház beköltözhetően eladó. — Szolnok, Pólya T. u. 37. Érdeklődni: 35. sz. alatt. KÉTSZOBA összkomfortos szövetkezeti lakás eladó. — Martfű, Szolnoki út VII. ép. III. em. 16. Érdeklődni: du. 15 órától. SZOLNOKON, a Holt- Tiszapart víkend telepen a 201. kert eladó. — Érdeklődni: ugyanott. VAROS központjában, a meleg strand közelében, két család részére is alkalmas családi ház eladó. — Kisújszállás, Nyár u. 5. szám. Közművesített kétszobás családi ház, azonnal beköltözhetően eladó. Szajol, Lenin u. 6. Érdeklődni: Liptai Béláné, Szajol, Vöröshadsereg ü. 15. i Beköltözhető háromszobás családi ház eladó, kétszer egyszobásnak is használható. Érdeklődni lehet: Szolnok. Roz- gonyi u. 7. hétköznap 17 óra után. ADASVFTFL: NAGY. heréit szamár — (csüdmagassás 148 cm) eladó. Rákóczi- falva. Aranv J. u. 31. 2 db ötéves, heréit, nagy magyar ló eladó — Bol’ák Béla. Jászjákóhalma. 9 hónapos szuka tacskó eladó. Jánoshida, Arany J. u. 5. KAZÁN, Dávid—Kertész típusú, 18,7 nl3- es, 7 aum. gőzüzemű eladó. Vegyes tüzelésű mindenfajta mezőgazdasági hulladék kai is üzemeltethető. Polimer Műanyagfeldolgozó Szövetkezet. Budapest, Vili., Salétrom u. 4. LAKÁSCSERE: CEGLÉDI háromszobás. kertes házam elcserélném szolnoki kétszobásért. Érdeklődni: 17 órától. Szolnok, Ságvári krt. 10. Rajta. GÉPJÁRMŰ: KÉT éves jó állapotban lévő ZUK—A—06 típusú — árubeszerző gépkocsi eladó. Kunhegyes, Vegyesipari Szövetkezet. 500-as Fiat CX-es rsz. eladó. Lőrincz, Szolnok, Mátyás klr. u. A. ép. II. lh., II. em. 8. ajtó. JO állapotban lévő Simson moped kis- kerekű eladó. Fegyvernek. Felszabadulás u. 117 Húsbolt. BARKAS mikrobusz és Tfa Framo kiste- herkocsi eladó. Wartburgot beszámítok, — Turist előnyben. Varga, Kisiriszállás, Vásár u. 9/2. A Jb. Vasas növelte előnyét Túrkeve előtt Jászberényi Vasas—Jászárokszállás 4:0 (4:0). Jászberény, 300 n. V.: Asztalos. A jászsági rangadón a Vasas végig_ nagy lendülettel támadott ’és fölénye gólokban is megmutatkozott. Szünet után kiegyenlítetté vált a játék, a vendégek is több veszélyes támadást vezettek. Kitűnő játékvezetés. G.: Inges, Buda, Kovács, Benke (11-esből). Jó: Udvarias, Csík, Fazekas, Kovács I-, 111. Rédei, Faragó, Szerző, Szabó. Ifi: Jb. Vasas—Jászárok- szállás 4:0. Szolnoki MEZŐGÉP—Karcag 2:0 (2:0). Karcag, 200 n., v.: Csák X. Csapkodó játék, kihagyott karcagi helyzetek, védelmi hibákból esett gólok. G.: Vlncze, Szarvák. Jó: Csontos, Szőnyi II., Harangozó, Szőnyi I. Karcagból nem lehet kiemelni senkit. Ifi: Sz. MEZŐGÉP—Karcag 2:0. Kilián FSE—Kunhegyes 2:1 (0:1). Kilián pálya. 100 n., v.: Parádi. Alacsony színvonalú, csapkodó mérkőzés. Az első félidőben Csorna révén Kunhegyes szerzett vezetést, szünet után Gorzás öngóljával egyenlített a Kilián. A győztes gólt Rátóti lőtte. Jó: Pados, Király, Rátóti, ill. Tóth, Ördögh, Balogh. Az ifjúsági mérkőzés elmaradt Szolnoki Cukorgyár—Rákóczifalva 3:1 (1:0). Cukorgyári pálya, 150 n., v.: Orbán. Változatos, jó iramú mérkőzésen megérdemelten győzött a Cukorgyár. Major (Cukorgyár) és Gyüre (Rá- kóczifalva) a 60. percben kiállítva. G.: Tóth (2), Major, ill. Kovács. Jó: Márkus, Pu- lai, Moravszki, Tóth, ilL Kúti, Csabai, Bencsik. Ifi: Sz. Cukorgyár—Rákó- czifalva 5:0. Üjszász—Tószeg 2:0 (1:0). Üjszász, 200 n., v.: Almási. Az első félóra tapogatózó játékot hozott utána végig Űj' szász irányította a játékot és nagyobb arányban is győzhetett volna. Sportszerű mérkőzés, jó játékvezetés. G.: Kálózi (2). Jó: Kovács I., Nagy, Mérész. Kálózi, Földi I., ill. Telek, Vágó P., Zsi- dai A. Ifi: Üjszász—Tószeg 2:1. Középtiszai MEDOSZ— Mezőtúr 0:0. Kenderes. 250 n., v.: Kollai. Változatos mérkőzésen a hazaiak támadtak többet, de gólt nem tudtak lőni. Szünet után a mezőtúri kapus két büntetőt hárított. Jó: Pádár II., Korpás, Vadicska, ill. Bertus (l> mezőny legjobbja) Hegyi, Rácz. Ifi: K. MEDOSZ—Mezőtúr 1:1. Kisújszállás—Túrkeve 1:1 (0:1), Kisújszállás. KERESZTREJTVÉNY A költő búcsúzik Vízszintes: 1. Római 6. 3. Gábor Andor iró, költő, a forradalmi munkásmozgalom harcosa Írja — ..Búcsufele” c. verseben (az első sor). H. A kicsinyek táp;aiéka. 12. A pénz, gazdagság bálványa. 15. NG. 16. ...Sumac (világhírű énekesnő). 19. Kimásoltat. 20. Hajit. 22. Gyógyulóban lévő seben képződik. 24. Emelvényen elhelyezett díszes szék. 25. Torony... (a torony felé haladva). 26, A versidézet második sora. 28. ...tér (repülőtér, rövidebben). 29. Folyadék befogadására, tárolására vaLó nagyobb nyitott építmény. 30. Somlyó Zoltán múzsája (fordítva). 31. Ez a szakáll nem szakáll. 32. Vízszintesen vájt folyosó a bányában. 33. Ón éjs kén vegyjele. 35. SM. 36. Két földrészen élő nép. 37. Az emberiség egyik nagy szocialista gondolkodója. 38. Él. 40. Felső végtag. 41. Elhunyt humoristánk (utónevének kezdőbetűjével). 42f KR. 43. Híres belga üdülő- és fürdőhely. 45. Irkák. 47. Részes rag. -nak párja. 49 Időjós béka. 50. Rikoltom 51. Rizikó egynemű betűi. 52. Kecskehang. 53. Hegyalja történelmi borvidékéhez tartozó község. 55. Nagy holland légiforgalmi társaság. 57. Képző. 58. ...Schlcchl (Puccini vfgoneráia). 60. A ruhát letisztítja a portól. néviele. 9. Afrikai állam. 10. Község* Bács-Kiskun megyében. 13. ...megvénülünk (Jókai). 14. Francia város a Loire tölcsér torkolatában. 17. A versidézet negyedik sora. 18. ...-havat összehord. 21. Pénz, szer. anyag stb. van ilyen. 22. A folyó két. partját kötik össze. 23. GVN. 26. Jóleső érzés tölti el. 27. Színesen, szemléletesen leír, ismertet. 32. ...iskolája (operettcím). 34. Két kiterjedésű mértani alakzat. 37. Magyar festő (utónevének kezdőbetűjével). 39. Mesterség. 41. Itt van, fogd! 42. A dárda régies neve, 44. Fontos vegyipari nyersanyag. 46. Belakatol. 47. Tagadás. 48. Félsziget a Szövi etunió- ban. 54. ANM. 55. ...Novak (amerikai filmszínésznő). 56. Kanalaz. ‘59. Zamat, aroma. 60. KZ. 61. Kicsinvítő. 62. Köszönés volt. Beküldendő: a vízszintes 3.. 26., függőleges 1. és 17. számú sorok megfejtése június 22-ig. Múltheti rettvénvímk helyei megfejtése* Elbeszélni nem a regényíróktól tanultam, hanem a magyar paraszttól. — Könyvet nvert: Kisházi Julianna, tlcsöd. (A könyvet postán küldjük el.) Függőleges: l. A versidézet harmadik sora. 2. Bosszant, dü- hösít. 3. AY. 4. Kuruc ezredes, aki Rákóczit a számkivetésbe is elkísérte (András). 5. Azonos betűk. 6. Nővénvi forrázetból nvert ital. 7. Indulatszó. 8. Arany egyik legismertebb alakjának SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP REJTVÉN VS7FL VÉNYE J972. június 18. Centrum hétfő A CENTRUM PAVILON ARÜHÄZBAN, SZOLNOK, Ságvári krt. 59/a. Piactér Június 19-én az összes női cipő 20 százalékos engedménnyel vásárolható! j Minden idényben vegye igénybe a CENTRUM PAVILON ARUHÁZAT . .* .................................................irunniiuftnitUMtltfi^tmtttmttmMmttm^t*«**»*********“^***“**«**“*******1**"*