Szolnok Megyei Néplap, 1972. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-14 / 138. szám
1972. június 14 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 LVASOINK Sok a hiba a Néplapban Rendszeres újságolvasó vagyok. Szeretem az újságok cikkeit, híradásait, a történelmi és más témával foglalkozó sorozatait. Több mint tíz éve járatom a Szolnok megyei Néplapot. Azóta elég sokszor derültem vagy bosszankodtam olvasás közben, no nem mindig a cikk tartalmán, hanem inkább a sajtóhibán. Nem akarom a szerkesztőséget bántani, de az újságolvasók nevében kérem, vigyázzanak egy kicsit jobban a hibákra. A Lidicei memento című cikkükből is kimaradt néhány sor, amit próbáltam ugyan pótolni, de nem sikerült. Az ilyesmi nagyon bosszantja az embert. Továbbra is olvasója maradok e lapnak, s ígérem, a jót is megírom majd. Pernyés Józscfné Pusztamonostor ☆ Sajnáljuk, de Igazat kell adnunk kedves olvasónknak. Mi még többet bosszankodunk a sajtóhibákon. Ami tőlünk telik, meg is tesszük, de sajnos minden, igyekezetünk ellenére a lapot előállító Szolnoki Nyomda Vállalat dolgozói ebben nem támogatnak bennünket eléggé. Sajtóhiba nélkül újság nincs. De az utóbbi időben a Szolnok megyei Néplapban az átlagosnál sokkal több a sajtóhiba. Ezért ezúttal is csak azt tehetjük — kedves olvasónk leveléhez csatlakozva, — hogy gondosabb, lelki- ismeretesebb munkára kérjük a nyomda dolgozóit. (A szerk.) Kevés a víz Fegyverneken A fegyverneki víz annyira klóros, hogy nagyobb meny- nyiségű fogyasztása fejfájást okoz. Persze gondoskodnak az ellátók arról, hogy ne fogyasszunk belőle sokat. Hetek óta vízhiány van, a lakosság naponta 4—5 órahosszáig kap vizet. Az a véleményünk, ez tarthat rövid ideig, de napokig, hetekig nem. Gondot, bosszúságot okoz a háziasszonyoknak, a kenyérgyáriaknak, s nem utolsósorban azoknak, akik egész nap kinn dolgoznak a földeken. A vízhiány miatt sajnos sokan isznak az évek óta nem használt ásott kutakból, amelyek egészségügyi szempontból veszélyesek is. Ezúton kérjük az illetékeseket, intézkedjenek az ügyben. Tóth István Fegyvernek Vigyázzunk jobban gyermekeinkre Néha a szülő is okozhat bajt gyermekének. Nemrégen egy nyugodtan, pihenő kisgyereket figyeltem meg az utcán. Édesapja bement a boltba vásárolni. Percek múlva kijött onnan, mindkét karján csomagokkal. Egy-két pillanatig igazgatta azokat, de sehogy se tudta jól a kezében tartani, ezért a sok közül egy nehéznek látszó csomagot hirtelen letett a gyerekkocsi elülső vázára. A kocsi lebillent a kövezetre. E pillanatban az apa ledobta a csomagot, felemelte a kocsit és ijedten, hangos hoppázással gyermekéhez hajolt. Látva, hogy nincs semmi baja, boldogan megsimogatta az arcát. Veszélyes volt ez a helyzet, hiszen a gyermek majdnem fejjel zuhant a kövezetre. Bizonyára többen megfigyelték már, amikor a gyermek apja nyakában ül, s az erősen magához szorítja a lábát. Ismerjük azt a játékot is, amikor az apa fölfelé dobálja gyermekét, örül és nevet ilyenkor a kicsi, mert szereti a labdát. Nem tesz különbséget aközött, hogy a kezében tartja-e, vagy ő maga a labda. Mindezek a helyzetek és játékok veszélyesek, tehát vigyázzunk jobban. Dr. Sándor Pál Jászberény Minden nap sütnek lángost, bővült a választék Lapunk május 24-t számában Több lángos és tejbüfé kellene címmel egyik olvasónk levelét közöltük. Arra panaszkodott, hogy a szolnoki vasútállomáson csak egy büfében lehet lángost kapni — már amikor sütnek — és hatban szeszes italt. Hiányolta, hogy nincs az állomás területén tejbüfé, pedig az ott megforduló több ezer ember nagy része szívesen fogyasztana tejterméket. E cikkre válaszolt az Utasellátó Vállalat szolnoki kirendeltsége. Levelükből idézünk: „Utasítottam az egység üzemvezetőjét, hogy minden nap süssenek lángost. Intézkedtem, hogy a lángost értékesítő helyen kizárólag üdítő italokat áruljanak és bővítettük a választékot különböző tejtermékekkel. Ezúton mondok köszönetét a levélírónak, valamint a szerkesztőségnek, mert helyt ad a hasonló észrevételeknek, melyek segítik munkánkat. Az új állomás építésével dolgozóinkra fokozott munka hárul. De igyekszünk ezután is mindent megtenni annak érdekében, hogy az utazóközönség igényeit kielégítsük. Czirják Árpád igazgató” Időközben meggondolta magát Június 8-i lapszámunkban jegyzetet közöltünk Igyon a Zagyvából címmel, melyben munkatársunk megírta, hogy az alattyáni Z-né nem volt hajlandó anyagiakkal hozzájárulni a község vízellátási gondjának megoldásához. Z- é időközben meggondolta magát és háromszáz forintot befiztetett, sok más helybélihez hasonlóan a községi tanácshoz. ők nem tudnak másképp leltározni Május 31-i lapunkban Luxus a leltározás? címmel K. J. tiszaigari olvasónk levelét közöltük. Azt írta, hogy községük iparcikk boltjában május 22-től május 27-ig leltároztak. Kapálás, kaszálás idején ez bizony luxus. Panaszára válaszolt a Tiszaörs és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezete: „Az egységek leltározását a 15/1968 sz. P. M. rendelet határozza meg, azzal nem a lakosság bosszantása a sél, hanem a társadalmi tulajdon védelme. Abban a boltban egyszemélyi felelősség van, ami azt jelenti, hogy a vezető köteles az egész árukészletet megmérni vagy számolni. Készletük több mint fél millió forint értékű, s a leltárívek szerint 2.700 fajta árujuk volt. Ha figyelembe vesszük, hogy a napi leltározási idő is meghatározott, a leltárt felelősséggel hamarabb befejezni a jövőben sem lehet. A leltár ideje alatt naponta adtak petróleumot és növényvédőszert a lakosság részére. Bakos István ig. elnökhelyettes” Nem értünk egyet a válasszal, mert jóval nagyobb árukészlettel rendelkező üzletek napok alatt befejezik a leltárt. De olyan is akad, amelyik nem zár be leltározás miatt, ök vajon hogy csinálják? (A szerk.) A SZOLNOK MEGYEI Állami építőipari vállalat ingyenes 12 hónapos magasépítőipari A tanfolyam beindul 1972. július 15-én Művezetői tanfolyamra kőműves, ács, vb-szerelő szakmunkások jelentkezhetnek, akik legalább 4 éves gyakorlattal, szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkeznek A tanfolyam ideje alatt munkásszállást és ebédet biztosítunk Különélést és utazási hozzájárulást fizetünk Jelentkezés: a vállalat személyzeti és oktatási osztályán SZOLNOK, Ady E. u. 117/c. alatt. Új jogszabály a szakmunkástanulók ösztöndíj-kiegészítéséről A munkaügyi miniszter a Szakszervezetek Országos Tanácsával egyetértésben a 12/1971. (VI. 3.) Mü.M. sz. rendeletével elrendelte, hogy a jogszabály mellékletében felsorolt szakmákra felvett szakmunkástanulókat az eddig kapott tanulmányi ösztöndíjon felül egységesen havi 200 forint ösztöndíj-kiegészítésben kell részesíteni Ilyenek például a hegesztő, a kovács, a gépi forgácsoló, az ács-állványozó, a kőműves, a tetőfedő, az útburkoló és karbantartó. a vasbeton-készítő, stb. szakmák. A kiegészítés a tanulót — évfolyamra és tanulmányi eredményre való tekintet nélkül a tanulóviszony teljes tartamára megilleti. A kiegészítés mértékét csökkenteni általában nem lehet. Igazolatlan mulasz tás esetén azonban a mulasztás idejére eső részt s kiegészítésből le kell vonni. E szabály alkalmazása során egy órai mulasztás esetén a kiegészítés kétszázad, egynapos mulasztás miatt a kiegészítés huszonötödré- szét kell levonni. A teljesítménybérben, szakmunkás órabérben, szakmánybérben foglalkoztatott tanulók e kiegészítésre nem jogosultak. Az ösztöndíj-kiegészi léséről az ösztöndíjat folyósítc szerv — iskola, szövetkezet, magánmunkáltató — köteles gondoskodni. Az új jogszabály szerint ugyancsak a jogszabály mellékletében felsorolt szakmák — vállalat keretében oktatott — utolsó éves tanulóit az iskola és a vállalat közös megállapodás alapján tanulmányi eredménytől függetlenül a teljes tanévben szakmunkás bérben lehet foglalkoztatni. Másfél éves képzési idő esetén az utolsó félévben, egy éves képzési idő esetén az utolsó negyedévben van lehetőség szakmunkásbérben való foglalkoztatásra. Nem adható meg a fenti kedvezmény az elégtelen tanulmányi eredményű tanulóknak, továbbá annak, akit a foglalkoztatást megelőző féléven belül fegyelmi büntetésben részesítettek, illetőleg fegyelmi eljárás van ellene folyamatban. Ez a rendelet 1972. szeptember hó 1. napján lép hatályba. Rendelkezéseit a már korábban tanulóviszonyba lépett tanulók esetében is alkalmazni kell. Felemelték a társadalmi ösztöndíj mértékét is egyes szakmákban A fenti rendelet kiadásával egyidejűleg a munkaügyi miniszter a 13/1972. (VI. 3.) MüM sz. rendeletével módosította a szakmunkástanulók részére adományozható társadalmi ösztöndíj egyes kérdéseiről rendelkező jogszabályt is. A módosítás szerint a tanulmányi szerződés alapján adományozható társadalmi ösztöndíj mértéke a tanulmányi eredménytől és a tanuló családjában az egy családtagra jutó jövedelem nagyságától függetlenül: a) a jogszabály mellékletében felsorolt szakmákban havi 250—500 forintig terjedhet, amely határok között a társadalmi ösztöndíj tényleges összegét a tanulmányi szerződésben állapítják meg; b) minden más szakmában egységesen havi 250 forint. Felemelt társadalmi ösztöndíj adható például a hegesztő, a kovács, a gépi forgácsoló, a cipész, az ács, a kőműves, a tetőfedő, a sütő, a molnár, a cipőgyártó stb. szakmát tanulóknak. A tanulmányi szerződésben meghatározott összegű társadalmi ösztöndíj a szakmunkás ösztöndíjon és a fentiekben ismertetett ösztöndíj-kiegészítésen felül illeti meg a tanulót. Az új jogszabály módosította a szerződésszegés egyes eseteit is. Nem minősül szerződésszegésnek az. ha a tanulóviszony egészségügyi okok miatt szűnik meg. továbbá, ha a végzett szakmunkás munkaviszonyát azért szünteti meg a tanulmányi szerződésben foglalt időtartam lejárta előtt, mert őt a vállalat rendszeresen nem a szakképzettségének megfelelő munkában, pédául segéd-, vagy betanított munkakörben foglalkoztatja. A rendszers foglalkoztatás fogalmát a jogszabály nem határozza meg. E rendelet kihirdetése napján 1972. június 3-án lépett hatályba. A felemelt összegű társadalmi ösztöndíjat — mind a korábban, mind az újonnan kötött szerződések tekintetében — 1972. ' szeptember 1-től lehet folyósítani. Mindkét jogszabály teljes szövege a Magyar Közlöny 1972. június 3-i számában olvasható. Dr. Cs. I. TISZAMENTI VEGYIMŰVEK VÁLLALAT Szolnok, Tószegi út Az 1972—73. tanévtől kezdődően érettségizett és VIII. általános iskolát végzett fiúkkal társadalmi ösztöndíjra KÖT SZERZŐDÉST villanyszerelői szakma elsajátítása céljából Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán HÄZ1ARTASI BIZTOSÍTÁS» ANYUM! ÚTION KULCSA