Szolnok Megyei Néplap, 1972. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-03 / 102. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. május 3. Mérsékelt Játékkal — békés döntetlen Várpalota—Szolnoki MTE 2:2 (2:1) Várpalota, 2000 n., t).: Palotai. Várpalota: Palotai — Sake, Csapó II., Bertalan — Szabó, Kisbej — Horváth (Bá­nó a 70. percben), Dorogi, Bertha, Szekér (Kerkai a 61. percben), Lakics. Edző: Terbe Benjámin. Sz. MTE: Gerhát — Papp II., Heidrich, Kovács — Sebők, Árvái, Szathmári, Czirnák, Mile, Nagy F., Rozsán (Garics a 60. percben). Ed­ző: Szollár Lajos. Óvatosap kezdett mindkét csapat. Az első percek tapo- gatodzó játéka után Mile szólója jelentett eseményt. A 6. percben a középcsatár vé­ig vezette a labdát a pályán, atalmas bal lábas lövése azonban elkerülte a kaput. Két perc múlva viszont a hazaiak szerezhettek volna gólt. Horváth közeli lövésé­be Gerhát beledobta magát, a kipattant labdával Lakics ismételt, a szolnoki kapuvé­dő azonban másodszor is bra­vúrral hárított. Egyre jobban feljött a Vár­palota és jelentős mezőny­fölényre tett szert. A 28. perc a vezetést is meghozta számukra. Bertalan elfutott a balszélen, és beadását Do­rogi szép fejessel küldte a bal alsó sarokba. 1:0. Az első fél órában Palotai jó­formán a labdához sem ért, a 31. percben viszont kis hí­ján a hálóba kellett nyúlnia. Nagy Ferenc az öt és felesről a kapuba lőtte a labdát. A játék színvonala nem emelkedett a közepes szint fölé, mindkét együttes kevés tervszerűséggel szőtte táma­dásait. Az MTE csapatában különösen a középpályások hibáztak sokat, — Árvái ki­vételével —, így a csatárok nem sok használható labdát kaptak, jól lehet Mile ismét nagyszerű formában volt és szinte állandó gólveszélyt je­lentett. A kiegyenlítés is a középcsatárnak sikerült: a 37. percben járt az óra mu­tatója, amikor Rozsán lövé­se kipattant Palotairól. A hazai védőknek nem sikerült felszabadítani, ide-oda pat­togott a labda a kapu előtt, végül Mile eszmélt a legha­marabb, és közelről a bal sarokba bombázott. 1:1. A félidő utolsó percében egy ártatlan helyzetben Papp II. és Gerhát egymásra várt a labda elrúgásával, Lakics kihasználta a tétovázást, és máris 2:1. Újrakezdésre már nem volt idő. Szollár edző a szünetben lelkesebb játékot kért a szol­noki fiúktól, úgy látszott azonban hiába. A második játékrészben is a hazaiak kezdtek jobban. Ekkor jött viszont Papp II... A jobb­hátvéd Szathmári szögletét remek fejessel, védhetetlenül küldte Palotai kapujába. 2:2. Papp II. az idén 5. gól­ját szerezte, — és most is a legjobbkor. öt perccel a kiegyenlítő gól után Árvái bombázott kapura. Palotai azonban véd­te a léc alá tartó labdát. A hátralévő időben sok pon­tatlanság, kevés esemény jel­lemezte a játékot. Ügy lát­szott, mindkét együttes elé­gedett a 2:2-vel. Az MTE ezúttal nem tudta megismételni az előző he­tekben nyújtott jó játékát, idegenben az egy pont megszer­zésére törekedett és ez sikerült. A' szolnoki csapatból Ger­hát, Heidrich, Árvái és Mile játéka dicsérhető, a hazai együttesből Dorogi, Lakics és Kisbej játszott jól. — I»b — SPORT1 Ismét csak a kezdés volt jó Főkert USC—Szó. Vörös Meteor 72:42 (32:25) Táblázatok Labdarúgó NB I B 1. SZEOL 2. ZTE 3. MÁV DAC 4. DVSC 5. Dunaújv. 6. Bp. Spart. 7. B.-csaba 8. Dorog 9. Kecskemét 10. Volán 11. Oroszlány 12. Szó. MTE 13. Várpalota 14. Pénzügyőr 15. Ganz-M. 16. FCSPED 17. Özd 18. Pécsi B. 26 15 7 26 15 6 26 12 11 26 13 7 26 11 10 26 9 12 9 11 9 10 7 10 7 9 7 9 6 11 5 10 6 7 6 7 6 6 4 6 4 53-31 37 5 48-20 36 3 46-25 35 6 31-19 33 5 31-19 32 5 33-29 30 6 34-29 29 7 28-24 28 9 45-43 25 9 34-39 24 10 38-39 23 10 31-36 23 9 22-32 23 11 22-36 20 13 22-32 19 13 27-44 19 14 22-43 18 16 22-49 14 Budapest, v.: Nagy és Pa­jor. Szolnok: Horváthné (3), Bohatyné (2), Kálmán (12), Zsidainé (10), Kovács (9). Csere: Csabai, Bagi (2), Keszthelyiné (4), Tiszainé, Czitán. Edző: Horváth Já­nos. Az ismét jól kezdő Me­teor női kosárlabda csapata már az első percben 4 pon­tos előnyt szerzett. Jól szer­vezték meg védekezésüket és a lepattanó labdákat is megszerezték. A 12. percig Közgazdasági Technikum, 200 n., v.: Halász, Kápolná- si. Nehezen, de megszületett az Olajbányász NB Il-es férficsapatának első győzel­me. A hazai csapat nagy akarással küzdötte végig a találkozót és a hosszabbítás­ban a közönség lelkes bizta­4—5 ponttal vezettek a szol­noki lányok, közben egyre szaporodtak a személyi hi­bák a Meteornál. Kálmán 10 perc alatt kipontozódott és egyre idegesebb lett a hangulat. A második félidő 4. percében Bohatyné és Csabai is Kálmán sorsára jutott. A létszámban megfo­gva tkozott, teljesen kedvét vesztett szolnoki lányok el­len így most már könnyedén szerzett nagyarányú győzel­mei; Czifra Mihály nemzet­közi játékvezető csapata. tása közepette biztosan győ­zött. Elismerés illeti az Olaj­bányász-játékosok küzdeni tudását és a második játék­részben nyújtott fegyelme­zett játékát. Pontszerzők: Pálszabó (8), Szabó (27), Molnár (2), Tóth (11), Ve­rő vszki (2), Ácsai (14). Eredmények: Dorog—Pécsi Bá­nyász 2:0, MÁV DAC—Kecskemét 4:0, SZEOL—Dunaújváros 1:0, Bé­késcsaba—ZTE 2:1, DVSC—Orosz­lánya:!, Ganz-MÁVAG—Szállítók 1:0, Bp. Spartac.—Ózd 4:1, Pénz­ügyőr—Volán 0:1. Labdarúgó NB II Keleti csoport 1. Budafok 22 11 8 3 39-18 30 2. Előre 22 11 8 3 28-14 30 3. K.-halas 22 12 5 5 27-20 29 4. KISTEXT 22 11 4 7 31-23 26 5. Cegléd 22 9 6 7 36-28 24 6. Sz. Dózsa 22 8 8 6 23-19 24 7. Gyula 22 8 7 7 33-33 23 8. DEAC 22 8 6 8 28-23 22 9. SZVSE 22 9 3 10 27-31 21 10. Láng 22 5 10 7 27-28 20 11. Postás 22 7 5 10 23-39 19 12. Szó. MÁV 22 5 8 9 32-32 18 13. Bp. Építők 22 5 8 9 21-23 18 14. MGM 22 7 3 12 22-37 17 15. Lehel 22 6 4 12 21-29 16 16. Szarvas 22 5 5 12 16-37 15 Eredmények: Cegléd—Bp. Épí­tők 1:0. Szegedi Dózsa—Kis kun- halas 2:2, Vasas Láng—MGM Debrecen 2:0, BKV Előre—Gyula 2:0, KISTEXT—DEAC 1:1. Postás —Szarvas 2:2. Labdarugó NB in Északkeleti csoport Szolnoki Óla jbá ny ász—Hó dmező vá sáriié ly i Felsőfokú Technikum 69:62 (25:28) (58 58) Eseményekben gazdag, izgalmas mérkőzés Szolnoki MÁV—‘Budafoki MTE Kinizsi 1:1 (0:0) Az NB III bravúrja: a Tisza Cipő győzelme Nyírbátorban Tisza Cipő SE—Nyírbátor 4:1 (2:0) Nyírbátor, 700 n., v.: Né­meth. Tisza Cipő: Bagi — Sütő II., Mihovits, Kontér, Kátai, Novák, Szőllősi (Ka­tona), Triz, Komláti, Bod­nár, Kovács. Edző: Csendes Imre. A kiesési rangadón meg­lepetésre már az első félidő­ben a vendég martfűi együttes lépett fel támadó­lag és Komláti bombagóljá­val, valamint Kátai szabad­rúgásával két gólos előnnyel fordult. Szünet után Kiss büntetőjével szépítettek a hazaiak. Ez azonban nem zavarta meg a jó formában játszó martfűieket és Bod­nár, valamint Komláti újabb góljával fölényes győzelmet arattak. A martfűi együttes — melynek minden tagja tudása legjavát igyekezett nyújtani — ilyen arányban is megérdemelten győzött és újabb nagyon fontos két bajnoki pontot szerzett. Tiszaföldvár—Gyoma 4:1 (1:0) Tiszaföldvár, 700 n., v.: Jelinek. Tiszaföldvár: Sze- lindi — Bíró, Kovács, Dan­ku, Borza, Laskó, Lovász, Molnár (Lakatos), Németh ll. . Makai, Rékasi. Edző: Se­res Ferenc. Az első félidő kiegyenlí­tett játékot hozott, a hazai együttes nagy védelmi hibá­ból szerzett vezetést. A második félidőben l:l-es ál­lás után a földváriak nagy erővel rohamoztak és szinte lelépték ellenfelüket. A szép számú nézősereg szebbnél szebb góloknak tapsolható: t. G.: Makai (2), Németh II., Lovász, ill. Domonkos. Jó: Bíró, Borza, Lovász, Németh II., Makai, ill. Kovács,, Var­jú, Kiss. Szabó Lajos SE— Záhonyi VSC 3:0 (2:0) Mezőtúr, 400 n., v.: Czibo- lya. Szabó SE: Hegedűs — Orosz, Jancsa, Müller, Cső­ke, Marczis, Tóth (Albeck), Szórád. Gallé (Vízkeleti), Baumgartner, Kántor. Edző: Bencsik Gyula. Alacsony színvonalú, csapkodó játék, mindkét együttes sok hibával ját­szott. A vendégek ráadásul A Jászberényi Vasas befogta Túrkevét a táblázaton MÁV -sporttelep, 2000 n.J v.: Müncz. Sz. MÁV: Danka Stile, Abonyi, Kucser — Makai, Csibrán — Csorna, Kalmár, Földasi, Szabó Gy., Kóródi. Edző: Dombóvári Jó­zsef. Budafok: Németh — Nagy K„ Kapitány, Tóth Sárközi, Eleki — Fazekas, Kalmár, Haffner, Kolbert (Nagy J.), Vízi. Edző: Do- besch Gyula. Budafoki támadásokkal kezdődött a játék és mint­egy tíz percre beszorult a hazai csapat. A vasutas együttes csak nehezen tu­dott kibontakozni, de a 13. percben sakk-matt helyzet alakult ki a vendégek kapu­ja előtt és Németh csak óri­ási bravúrral mentett. A 21. percben Szabó Gy. léc alá tartó lövése a védőkön, irányt változtatva került az alapvo­nalon túlra. A mezőnyben kemény küzdelem alakult ki, Budafok többet kezde­ményezett, de nem boldo­gult a lelkesen küzdő MÁV védőkkel szemben. Szünet után úgy tűnt, hogy a bajnokjelölt átveszi a já­ték irányítását, a MÁV he­ves ellentámadásokkal vála­szolt. Kóródi beadását Cso­rna fejelte kapura. A követ­kező szolnoki támadásnál — fel tartásért — közvetett sza­badrúgást ért el a MÁV, a kaputól 6 méterre, de Abo- .nyi lövése elsuhant az oldal- léc mellett. Ismét fellángolt a vendégek harci kedve, de ezúttal Makai mentett a ka­pu torkában. A 62. percben Kóródi kitűnő labdát kapott, beadását az időben érkező Kalmár közelről a bal sa­rokba lőtte. 1:0. Nem sokáig tartott a szolnokiak öröme, mert a 65. percben, kissé túl szigorúan 11-est ítélt a já­tékvezető. A büntetőt Kapi­tány a jobb kapufára lőtte: a leperdüiő labda a vetődő Donkát érintve a hálóba ju­tott. 1:1. A következő buda­foki támadásnál a 16-os ol­dalvonalánál Abonyinál a határjelző kezezést látott és a játékvezető ismét 11-est ítélt. Átforrósodott a néző­tér, de szerencsére Kapitány ismét a jobb kapufát találta el, onnan pattant a labda az alapvonalon túlra. A hajrá­ban a MÁV . támadásba len­dült; előbb Kóródi lövése az oldaíhálóha vágódott, később a kifutó Németh csípte el a kapu előterében pattogó lab­dát. A két csapat találkozójára a nagy tét rányomta bélye­gét. Mindkét együttes teljes erőbedobással, de idegesen, sok hibával játszott. A baj­noki címre pályázó Budafok többet kezdeményezett; terv­szerűbb akcióikat széttördel­te a lelkesebb vasutas csapat védelme, a ritkább szolnoki rajtaütések viszont gólveszé- iyesebbek voltak. A szívósan harcoló vasutasoknál egyéni­leg Abonyi, Kucser. Kalmár és Szabó Gy. nyújtott figye­lemreméltó teljesítményt. HGY. Megyei I. o. labdarúgó« Jászberényi Vas as—Mező túri. AFC 4:0 (2:0) — Jászberény. 200 néző. vezette: Asztalos. A hazai együttes a kezdés után azonnal magához ragadta a kezdeménye­zést és fölényét két kanufa je­lezte. A 24. percben Bathó elve­tődve fejelt a hálóba. A félidő befejezése előtt Dórók egyéni já­ték után talált a hálóba. Szünet után állandósult a hazai fölény, végül a Vasas ilyen arányban is megérdemelten nyert. G.: Inges L (2), Bathó. Dorók Jók: Deine. Fazekas, Budai. Inges I., Kovács L. ill. Bertus. Szűcs. Ifi: Jb. Vasas—Mezőtúr 4:1. Szolnoki Cukorgyár—Túrkeve i:l (1:1) C'ukorgyári pálya, 200 néző. vezette: Hegedűs (Debre­cen). Közepes színvonalú ióira- mú. változatos mérkőzés. A Cu­korgyár a 15. percben megsze­rezte a vezetést. Túrkeve csak STiórvánvo.san támadott, de a iól látszó cukoré vári védelem eze­ket rendre hárította. Egv kivé­tellel, amikor a 40. percben F. Kiss szép csellel átlátszotta a középhátvédet, a labda Deák elé került, aki kiegyenlített. A má­sodik félidőt a Túrkeve kezdte jobban; de a cukorgyár! véde­lem, mint az első félidőben, min­dig időben hárított. A hajrában ismét a Cukorgyár támadott, de az erőtlen csatárai sorra hibáz­tak. A játékvezetőnek voltak té­ves ítéletei. A látottak alapién az eredmény igazságos, de hely­zetei alapián a Cukorgyár győ­zelmet érdemelt volna. G.: Ko­rányi. 111. Deák. Jó: Kelemen. Papp. Tóth. Bak. Márkus, ill. Nagy n.. Sugár. Ifi: Sz. Cukorgyár—Túrkeve 7:0! Kunhegyes—Jászárokszáliás 1 *0 (0:0), K-hegyes, 300 n., v. Gergely. A hazai csapat végig kezében tartotta a mérkőzés irányítását és megérdemelten szerezte meg a két bajnoki pontot. A iász­árokszállásiaknak egy-két játé­kosa nem szívesen viselte el a vereséget és a mérkőzés után inzültálták a játékvezetői hár­mast. Jó játékvezetés. G.: Jákó. Jók:' Tóta. Gorzáe. Pásztor, ill. Kiss. Rédel. Tfi: Kunhegyes—Jászárokszál­iás 5:1. Kilián FSE—Kisújszállás 7:0 (5:0) Kilián pálya. 200 néző. ve­zette: Kulimán. Kilián támadá­sokkal kezdődött a mérkőzés. A szellemes, ötletes támadásuknak már az első félidőben bebi- tosították a hazaiak győzel­mét. A mérkőzés végig sportszerű, szinte edzőmér­kőzés jellegű volt. A látot­tak szerint mindkét csapat erős hullámvölgyben van. G.: Gallos (öngól), Promer (öngól), Szórád. Jó: Orosz, Szórád, Jancsa, Kántor, ill. Mező, Kovács, Razsa, Erdei. Tőrökszentmiklós—Tuzsér 0:0 Törökszentmiklós, 600 n.t v.: Nagy J. Törökszentmik-' lósi Vasas: Lőrinczi — Ábel, Kánási, Juhász — Vasas, Orbán — Antal, Szőke (Csa- la), Sebők, Bukta, Csontos. Edző: Bana János. Végig alacsony színvona­lú, csapkodó játék jellemez­te a mérkőzést. A Vasas többet támadott, a vendégek viszont veszélyesebbek vol­tak. A közönség ismét csa­lódottan távozott mert a Vasas játékosok keveset mo­zogtak és sokat egyénies- kedtek, az eredmény igaz­ságos. Jó: Lőrinczi, Sebők, ill. Köblös, Tóth, Révész Z. a vendégek nem tudlak ellen­állni. Porhanda. maid Bujdosó lövése került a vendégek háló­jába. Géczl büntetőből. Porhan­da akcióból, Királyvári szabad­rúgásból lőtt góljával 5:1) volt a félidő. Szünet után kiengedett a Kilián, játéka nem volt gólratö- rő. Géczi és Porhanda góljával alakult ki a végeredmény. Kel­lemes 90 percet szereztek a Ki­lián játékosok a nézőknek. Lát­ványos akciókkal, szellemes tá­madásokkal. s gólokkal hálálták meg a lelkes buzdítást. A játék­vezetői hármas kitűnően műkö­dött. Jó: a Kilián minden játé­kosa. ill. Téglást. Kádár. Variú. Ifi: Kilián FSE—K-szállás 2:2. Üjszász—Rákóczii alva 2:0 (1 :f>) Üiszász. 500 néző, vezette: Bállá Gv. Sportszerű mérkőzésen már az első félidőben is a hazaiak teremtettek több gólhelyzetet., s az 5. percben vezetést szereztek. Ezt követően Rákóczi falva ts több korszerű támadást vezetett, de azok befejezése nem sikerült. A n. félidőben a hazaiak telje­sen átvették a játék irányítását, s akár több gólt is lőhettek vol­na az enerváitan, ked vi elen ül és erőnléti problémákkal küzdő vendégek ellen. Kiváló játékve­zetői hármas. G-: Bota (2), Jó; 1-2. H-böszörm. 22 11 7 4 33-17 29 1-2. Szó. Olaj. 22 12 5 5 32-16 29 3. H-szoboszló 22 11 7 4 40-29 29 4. Hajdú V. 22 12 3 7 25-16 27 5. Mátészalka 22 11 4 7 34-25 26 6. Szabó L. SE 22 10 6 6 29-21 26 7. T-miklós 22 10 3 9 32-25 23 8. Záhony 22 9 4 9 43-35 22 9. Tiszavasvári 22 9 4 9 34-30 22 10. TITASZ 22 7 6 9 27-29 20 11. Nyírbátor 22 5 9 8 29-33 19 12-13. Sz. Vegyi 22 7 5 10 27-39 19 12-13. Tuzsér 22 7 5 10 24-36 19 14. Balmazújv. 22 7 3 12 23-25 17 15. Tisza Cipő 22 6 4 12 23-47 16 16. P-ladány 22 3 3 16 18-50 9 Eredmények: Hajdúböszörmény —Mátészalka 2:0, Püspökladány —Hajdú Vasas 4:1. Hajdúszo­boszló—Balmazújváros 3:0. Megyei labdarúgó bajnokság 1-2. Túrkeve la 13 5 4 38-17 31 1-2. Jb. Vasas 22 11 9 2 37-16 31 3. J-árokszáll. 22 12 3 7 29-14 27 4. R-faiva 22 11 3 8 38-33 25 5. Karcag 22 9 6 7 40-29 24 6. Kilián FSE 22 9 6 7 42-33 24 7. Kunhegyes 22 9 6 7 35-39 24 8. K. MEDOSZ 22 8 6 8 33-30 22 9-10. Üjszász 22 9 4 9 26-30 22 9-10. KUTE 22 9 4 9 33-37 22 11. Mezőtúr 22 9 3 10 27-26 21 12. Szó. Cukor. 22 8 4 10 35-35 20 13. Kisújszállás 22 8 2 12 31-44 18 14. Tószeg 22 5 7 10 19-36 17 15. Szó. Mezőg. 22 5 4 13 18-36 14 16. J-fényszaru 22 3 4 15 21-47 10 Totó 1. SZEOL—Dunaújváros 1 1:0 2. Pénzügyőr—Volán 2 0:1 3. DVSC—Oroszlány 1 3:1 4. Békéscsaba—ZTE 1 2:t 5. FÖSPEJ)—Ganz-M. 2 0:1 6. Dorog—Pécsi Bányász 1 2:0 7. Gyöngyös—BVSC 2 2:4 8. Nagybátony—Kistér. 1 2:0 9. Vác—Nyíregyháza 1 2:0 10. Szó. MÁV—Budafok X 1 :t XL. Livorno—Perugia X 1 :l 12. Reggiana—Palermo 1 1:0 13. AS Reggina—Bari 1 1:0 +1 14. Foggia—Genoa 1 2:1 Kovács, Konka; Merész^ Földi I.. Bóta, ill. Gyű re. Ifi: Ü jszász— Rá kóczifal va 4:1. Kunszentmártoni TE—Középti- szai MEDOSZ 1:1 (1:1) Kunszent- niárton. 500 néző. vezette: Szá- vó. A nagyiramú, de kevés terv- szerűséggel tarkított mérkőzés 15. percében kapu előtti tömö­rülésben Kácsfalvi szerzett ve­zetést. de néhány perc múlva két helyi játékost is érintve pat­tant a kapuba a vendégek egyenlítő gólja. Nasv küzdelem alakult ki a győztes gólért, mely­nek megszerzésében a helybe­lieknek volt több esélyük. — Az utolsó percben a gólvonalon for­gó labdát rúgták ki a MEDOSZ védői. A mutatott játék alapján a döntetlen igazságos. Jó: Veres* Kácsfalvi, Kupeczki. Tóth, 111- Pádár I., Pádár n., Mészáros. Ifi: KuTE—K. MEDOSZ 3:1. Jászfényszaru—Karcag 0:0 Jász* fény szaru, 400 néző, vezette: Ku-» bányi. — A közepes színvonalú mérkőzésen nagyon sok helyzet maradt kihasználatlanul. Ebben különösen a hazaiak jeleskedtek. Jászfényszarut dicséri, hogy sé* rülések miatt a 65. perctől tíz emberrel játszva sem szenvedtek vereséget. A kapusok mindkét oldalon kitűnően védtek. — Jó 2 őszi. Zsőlyomi, Rimóczi, Gál, =*« ill. Bede, Szilvás!. Kovács, Örlős, Ifi: Karcag—J-fény szaru 3:1, t Horváth aranyérmes A Szolnoki MÁV edzőtermében megrendezett Tisza Kupa orszá­gos serdülő kötöttfogású birkózó versenyen 12 egyesületből ki- lencvenheten indultak. Megyénk versenyzői közül a tehetséges Horváth Miklós (Szolnoki MÁV) szerepelt a legjobban. A 49 ki­logrammos súlycsoportban kilenc induló közül minden ellenfelét legyőzte és első lett. Taktikusan birkózott, külön érdeme, hogy a döntőben tíz percen belül két­szer lépett szőnyegre. Mindkét mérkőzése nehéz volt, az utolsót Vinth (FTC) ellen vívta és az 5. percben tussal győzött ellene. Kívüle még Szabó Ferenc (Szc>. MÁV)' a 45 kg súlycsoportban bat, Pető Nimród (Jb, Lehel) az 53 kg-ban tizenhárom induló kö­zül ért el értékes harmadik he­lyezést. A Tisza Kupa pontver­senyének élcsoportja: 1. Egri Berva V. 26, 2. FTC 17, 3. Ceg­lédi VSE 16 ponttal. A Budapesten lebonyolított or­szágos ifjúsági birkózó bajnok­ságon kötöttfogásban a 48 kg súlycsoportban Kudelka (Jb. Le­hel) bronzérmes. 65 ke-ban Cza- kó Mátyás (Szó. MÁV) a hato­dik helyen végzett. Szabadfogás­ban jól szerepeltek a törökszent- miklósiak. 48 kg-ban Seres, 56 kg-ban Tóth. 87 kg-ban Babella egyaránt a harmadik helyet sze­rezte meg. — Pontversenyben a Törökszentmiklósi Vasas hatodik lett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom