Szolnok Megyei Néplap, 1972. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-05 / 104. szám
1Ó72. május 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Festői környezetben, a Blikkben zajlott le a szolnoki középiskolások és a ruhagyári fiatalok részvételével a városi harcitúra verseny. A túrára a fiatalok már hetekkel előtte megkezdték a felkészülést, mert a csapatoknak nemcsak a térkép és a tájoló használatát kellett ismerni, hanem polgári védelmi, vegyvédelmi és egyéb katonai jellegű kérdésekre is kellett válaszolni. A táborhely Síkfőkúton volt. A túra két szakaszból állt, és nem kis meglepetésre a Május 1. Ruhagyár női csapata — a férfi csapatokat megelőzve — nyerte meg a versenyt. Vá1a*s a „ Tanácsrendelet — hibával’’ című cikkünkre Március 26-i lapszámunkban jelent meg fenti című írásunk, ebben a Szolnok városi Tanács rendeltével foglalkoztunk, amely a köztisztaság helyzetének javítására és a szemétszállítás szabályozására született. Olvasóink panasza alapján kifogásoltuk, hogy Szolnok burkolatlan utcáiból sz idén január 1-től nem szállítják el a szemetet. A cikkünkben felvetett problémákra a városi tanács elnökétől válasz érkezett, levelét kivonatosan az alábbiakban közöljük. A városi tanács elnöke — mint azt írja — a Néplap cikkét állásfoglalás kialakítása végett átadta az illetékes várospolitikai bizottságnak, amely a rendelettervezetet annakidején a tanácsülésre előkészítette és javaslatként előterjesztette. E bizottság más illetékes bizottságok elnökeivel egyetértésben megfogalmazta véleményét, melyet a válaszlevél tartalmaz. „A köztisztasági helyzet, az erre ható tényezők jóval bonyolultabbak annál, mint- ahogy a cikk ezt megvilágította. A tanács nem az „egyszerűbb” megoldást választotta, hanem reálisan mérlegelte a lehetőségeit és --nem vállalkozott elejét meghaladó feladatok ■ elvégzésére, nem ígért felelőtlenül olyasmit, amit nyilvánvalóan néni tud teljesíteni. A cikk is jelzi, hogy milyen súlyos problémákat jelent a burkolatlan utak nagy aránya, és azt, hogy mennyibe kerülne a kiépítésük. A tanácsülésen nem vitatták, hogy a lakosságnak lesz olyan része, amely fizetés mellett is igényt tartana a szemétszállításra. Azt is tudták azonban, hogy hányszor érkezett bejelentés, mely szerint nem tartanának igényt az elhordásra, maguk is tudják ártalmatlanítani a szemetet, miért fizessenek szemétdíjat. Az adott lehetőségek ismeretében ítélte úgy meg a tanács, hogy a közösség érdeke azt kívánja, hogy a sűrűn beépített, nagy laksűrűségű területeken, ahol legnagyobb a közegészség- ügyi károsodás veszélye, intézményesen gon doskod j un k a szemétgyűjtésről, erre koncentráljuk az erőforrásokat. A város többi részében is marad, illetve kialakításra kerül bizonyos formája a szervezett szemétgyűjtésnek: részben nagyméretű konténerek kihelyezésével, illetőleg az alkalomszerű szemét- szállítás megrendelésével. Ezen felül végrehajtási utasítás, hogy a rendszeres szemétszállításba be nem kapcsolt területeken gyakoribbá kell tenni a „lomtalanítási” akciókat. Azt nem lehet helyeselni, hogy „városi’- szemétlerakó helyeket létesítsenek. A területenként központosított szeméttárolást csak a legalább 5 köbméter térfogatú konténerekkel lehet elfogadhatóan megoldani. melyek fedéllel vannak ellátva, szállításuk és kiürítésük fizikai munkát nem igényel. Ezt a módszert ismerjük, alkalmazzuk és a lehetőségekhez képest bővítjük. A kistelkes utcákban, ahol a telken belüli szeméttárolás valóban lényeges akadályokba ütközik (mint Déldául a Scheftsik telenen), a burkolatlan utcákban is megtartottuk a szemétszállítást azzal, hogy ősztől tavaszig S»ak rendszertelenül, az időjárástól függően lehet megvalósítani. Megjegyzem, hogy a tanács — a tanácsrendelet vonatkozó állásfoglalásával — a szervezett gyűjtésbe bevont térülétek körét egyszeri alkalomra, az akkori ismert lehetőségfekhez mértén szabta meg. A végrehajtó bizottságot hatalmazta fel arra, hogy a jövőben szükségessé és lehetségessé vált módosítások iránt intézkedhessék. A vb ezzel a jogával — miután a tanácsrendelet jogerős — visszavonásig élhet. Számolni kell azonban azzal, hogy egy-egy új utca bekapcsolása esetén valamennyi ott lakó a kötelező szemétgyűjtés — és ezzel együtt díjfizetés — körébe esik. Éppen ezért az ilyen akciók bevezetése előtt határozott közvéleménykutatást kell végezni. A . lakosságtól tehát azt kérjük, hogy a legegyszerűbb módon a tanács információs irodáján (tanácsháza, fszt.) jelezze az igényét (elég egy utcából 1—2 család) és ezt követően a szakigazgatási szervezet és a szolgáltató intézmény fog lalkozik kérésükkel. Kifogásolta a cikk továbbá az utcákon tárolt KUKA edényeket is. Az edények megfelelő módon való elhelyezésére a tanácsrendelet intézkedik. Más kérdés az, hogy néhány felelőtlen ember az edényeket felborítja, vagy a fedelet nem zárjaié. Mindenesetre több objektív körülmény teszi szükségessé az edények utcán tartását. Ami a díjakat illeti: az ma már világos, hogy a szolgáltatásokért mindenütt fizetni kell. Ennek költségei a szemétszállításnál is alaposan emelkedtek. A közületi költségvetés még így is jókora dotációval támogatja a tevékenységet: A féléméit díjak annyit enyhítenék az eddigi helyzeten, hogy abból egy-két gép generáljavítási költségét fédezni lehet, több remény van a folytonos szállítás feltételeinek biztosítására, ahol ilyeneket az intézmény vállalt. A díj egyébként egységesen 50 forint szobánként, 25 forint < félszobánként. Az árhatöság így hggyta jóvá. A várospolitikai bizottság állásfoglalásából tehát végeredményben áz derül ki, hogy a tanácsrendelet módosítására nincs szükség, a vitatott rendelethely a cikkben szóvá tett panaszok megoldását véglegesen nem zárja ki, hiszen felhatalmazása alapján a végrehajtó bizottságnak joga lesz eljárni. Csorna Kálmán tanácselnök” Már te is kispolgár lettél, halljuk manapság elég sűrűn a szemrehányást. Rendszerint olyankor „csattan” el ez a mondat, amikor valakit önérzetében akarunk érinteni, — ha úgy tetszik megsérteni. Megsérteni?, igen. Mert az emberek már eljutottak addig, hogy a kispolgári magatartás jelzőt sértésnek vegyék, — más kérdés, hogy egy részük azért még nem mentes a kispolgári motivációktól. < Ki is a kispolgár? Lehetetlen erre röviden sum- más választ adni. Kispolgá- riságon általában olyan mentalitást, magatartásformákat, erkölcsöket értünk, amelyek végső soron a kispolgárságnak, mint a kapitalista társadalom egy jellegzetes rétegének létéhez tapadnak. Ebbe a meghatározásba sok minden „belefér”. Mégis, — gondoljuk csak végig — mennyire leszűkítjük a gyakorlatban a kispolgár fogalmát. Mikor mondjuk — általában — valakire — a hétköznapi szóhasználatra, az utca emberének érzékletére gondolok — hogy kispolgár? Két tipikus, egyértelmű, de ellentétes előjelű példa Ha valaki szorgalmasan dolgozik, takarékosan él, üdülőt építtet, gépkocsit vásárol, szépen berendezi a lakását... vagy egyelőre csak arra gyűjtöget, hogy ezt tegye... Kispolgár? Ha a javakat a társadalom számára hasznos munka árán szerzi meg, miért lenne az? Sokkal inkább közelíti a kispolgári mentalitást, aki az ilyen esetekre „húzza meg a vészharangot”, netán kígyót, békát össze kiabál. Az illető ugyanis rendszerint nem mentes némi kispolgári irigységtől, az álbaloldali demagógiától. — Mert ezek is a kispolgári mentalitás velejárói ám! Vegvük az előző eset fordítottját, amikor az anyagi javak megszerzése haráeso- láshoz. vagy látszattevéken vségh ez kötődik. Mindegyikre van példa bőven szűkebb hazánkban . is. Régen úgy mondták: „az a Kis (Kovács, v. Nagy) nem bánja, ha az isten meghal is, csak neki jól menjen”. A környezet életnormati- váinak semmibevevése tipikusan kispolgári jelenség. A kispolgári erkölcs fundamentuma ugyanis az egygni létfenntartás mindenáron történő biztosítására való- törekvés. Mindenáron: tehát gátlástalanul,, a munkahelyi közösség, az adott lehetőségek rovására, ha úgy tetszik, az ország kárárra. De mindenkiben megvan s törekvés, hogy jól, jobban éljen, — hozhatjuk fel az Ászát és kikirics Kinek nincsen kocsija, gyalog megyen Pestre Töredelmesen bevallom, két hete rendkívüli szorongásban élek. Arról van szó, hogy a Minisztertanács határozatban rögzítette, miszerint megfelezi a vállalati személygépkocsikat. Na. ez a felezés nem úgy értendő, hogy kettédarabolják őket, hanem úgy, hogy kimondták: ami sok az sok, ennek a fele is elég lesz! Ez az intézkedés váltotta ki lelki egyensúlyom, felborulását. Ugyanis, amikor mélyebben belegondoltam ebbe a felezési ügybe, rájöttem, hogy ennek végzetes következményei lehetnek. Csak kapásból párat hadd soroljak fel: Tekintélyrombolás. Mert eddig mi növelte nagy mértékben egy-egy vállalati főember tekintélyét? (Tisztelet a túlnyomó kivételnek!) Hát az kérem, hogy milyen kocsi ment érte reggel, milyen vitte este haza és milyen várakozott rá a presszó előtt, amíg ő bent országot rengető, szigorúan bizalmas ügyeket intézett egy-két pohár gin mellett. Diesel Merd. Fiat 2300-as. meg ehhez hasonló, nyugati csodamárkák, azok igen, azok adtak tekintélyt. És most kinek, kinek ha marad is gépkocsija, de milyen? Ne adj isten, Trabant. Ebbe bele lehet ám pusztulni. Közellátás. Ez a felezés még a közellátásban is zavarokat fog okozni. Mert a hivatalos ügyeket majd csak elintézik telefonon, vagy levélben, de hogy less beszerezve, — termelői áron.— a nyírségi ktumpli, az egri leányka, a szátymazi barack, az orosházi vágottbaromfi, a dunántúli gesztenye, meg a többi ehető és iható holmi? Ki fogja ezután ezeket a létfontosságú cuccokat összegyűjteni az országban és Szolnokra szállítani? Még ha ide is szállítják, mennyiért lógják adni? Mert attól is gutaütést kaphat ám az ember, ha ugyanazt az őszibarackot nyolc forintért lehet megvenni a szolnoki piacon, amit Szatymazon kettőért. Látogatások. Már előre sajnálom azokat a szegény feleségeket, akiket a jövőben nem vállalati gépkocsi visz ki a piacra bevásárolni. És azokat a gyerekeket, akiket nem a papa „gépkocsija” visz reggel az iskolába. Az is felmerül, hogy a jövőben hogyan történik majd a távoli rokonok meglátogatása? Vonattal? Na, nem, ezt senki sem kívánhatja. Azután milyen üdülés lesz az, ha vonattal kell oda és visszautazni? A csomagok dpelése, a vonat zakatolása és rázása tiszta életveszély egy gépkocsihoz szokott testnek. Sorolhatnám persze oldalakon ezeket a hátborzongató dolgokat, de nem bírom tovább. Mert sírógörcsöt kaptam. Rájöttem ugyanis, miért kellett az elmúlt hónapokban felszerelni a vállalati gépkocsikat azokkal a muzsikáló, többszólamú dudákkal. Hát majd azokon játsszák el a hattyúdalt, meg a búcsúszonátát. Istenem, de szomorú időket kell még megérnünk. Vasa ellenérvet. Legyen is, hiszen ez jelentős mózgatőerő, — tnlrtdénki igyekezzék, hogy minél több jusson neki és családjának. De hol a hatáfVonal? A szavakkal, történő meghatározás elég bonyolult, hém is biztos, hogy fedi az esetenkénti valóságot De a munka jó lakmusz-papír. A munka-, vagy a munkátlan- ság már eligazíthat az egyén megítélésében. Az igyekvő ember — szükségképpen — nem kispolgár! Az „adok-kapok” egyensúlya a mérce; vagyis társadalmilag hasznos tevékenység legyen az anyagi javak megszerzésének alapja. A kispolgáriságot — mivel elsősorban erkölcsi, tudatbeli jelenség, mely nem. érvényesül önmagában tisztán — „mérni” lehetetlen. Jelenlétét, arányainak változását azonban a közvélemény állandóan érzékeli. . ‘ i ' A véleményformálásnál azonban a kispolgáriasságot túlzottan is leegyszerűsítjük az anyagiasság kérdésére. Csak az a kispolgár,,, aki anyagias? A kispolgáriság fogalma kimerül a javak mindenáron történő megszerzésének tényében? És azok, akik látják a ha- rácsolást és a visszaélést aa élet különböző területein és hallgatnak, sőt sokszor végig asszisztálják ezeket a machinációkat, azok vajon mentesek a kispolgáriság bizonyos jegyeitől? A ne szólj szám, nem fáj fejem elv, nem tipikusan kispolgári gondolkodást takar? A megyében e témakörben végzett tudományos felmérés egy érdekes — nagyon káros! — tapasztalatot hozott felszínre. Kiderült, hogy a kispolgárias megnyilvánulások sosem a megkérdezettek munkahelyi és baráti környezetében vannak, hanem mindig máshol. Úgymond: a szomszédban. Nagyon megtévesztő" dolog ez, elsősorban ezért mert bújtatja a kispolgári magatartás formát, ellene semmit sem tesz ott, adott helyen, ahol tennie kellene! A káros jelenségekkel szembeni meghpnyászkodást valamikor opportunizmusnak hívtuk. A megalkuvásra ma is ez a megfelelő kifejezés, — hiába próbáljuk esetenkénti és esetleges gyávaságunkat‘mindenfajta szempontok mögé bújtatni és szép szóvirágokkal magyarázni, körülírni. Más variációban is leegyszerűsítjük a kispolgári erkolés fogalmát. Hányszor tapasztaljuk, hogy az erkölcs fogalmán úgymond természetszerűen csak a nemi erkölcsöt; értik. Pedig ez csak egy része az egyén etikai magatartásának. Nem felmenteni akarom a nemi erkölcs megsértőit, amikor arról a nagyon is nyilvánvaló tényről. írok, hogy a munkaerkölcs sem- mibeveyői . , társadalmilag mennyire károsak. Mégis, rendszerint kétféle a közvélemény ítélete. A nemi erkölcsi kérdések — többnyire egy-egy esethez kötődve — állandó témák, a szóbeszéd elítélő, megrovó tükrében. A társadalom nyakán élősködő lógósokról, a munkamorál állandó megsértőiről beszélünk-e eny- nyit? Erkölcstelen-e az az ember, aki csak követel — nagy hangon, demagóg módon— de semmit sem ad a társadalomnak, vagy csak nagyon keveset. A kirívó eseteket kivéve szinte napirendre térünk afelett, hogy X, Y, vagy Z. mindig a munka könnyebb végét fogja meg, de a markát azt tartja, hogy még, még, még... Én ezt a magatartásformát tartom ma a társadalmilag legveszélyesebb kispolgári mentalitásnak, mert ez rendszerint spekulációval, korrupt machinációkkal, szélsőséges elvtelenséggel párosul. De nemcsak arra gondo-. lók, hogy ezek az emberek okvetlenül csalnak, sikkasztanak, vagy ellátatlan másod- és mellékállások sorát vállalják, ahof alig dolgoznak valamicskét... Vagy legalább olyan keveset, mirjt a főállásukban. í Nemcsak ezekre az esetelvre gondolok. Az effajta magatartás demoralizáló hatását tartom mindenekelőtt károsnak. ‘Ezek a „fogjuk meg és vigyétek” emberek ugyanis sosem elszigeteltek attól a közegtől, amelyben élnek, amelyben dolgozniuk kellene. Megtévesztenek, behálóznak és korrumpálnak annak érdekében, hogy a környezetükben lévők szemet hunyjanak nekik. A rossz munkahelyi köz-; érzet oka rendszerint egy- egy ilyenképpen szőtt csoportosulás tényekedéseire vezethető vissza. Figyeljük csak megj az emberek általában nem a munkájukra panaszkodnak —■ ahol panaszkodnak — hanem a munkahely idegesítő tényezői miatt „borúinak” ki. Az ilyen esetek általában a rossz munkahelyi közérzetre vezethetők vissza. Ennek számos „variációja” : vari. A- ,;legfegy3gerűbb” eseti 2., jól dolgozó ember, látja, hogy akárhogyan is igyekszik, akármilyen eredményesen is dolgozik, mégis a „kalapban lévők”, vagyis a klikk emberei kapják az anyagi elismerést. A következtetés: miért törjem magam...? A munkátlan. haszontalan ember mindig konstellációkban gondolkodik, mindig a széliárást figyeli. Ezekhez kötődik, ezeket magyarázza, tía kell, akkor szájtépő demagógiával. De mindig, de mindig kizárólagosan saját érdeke szerint. Ez persze nem mentes a legszélsőségesebb torzításoktól sem, pláne nem' az intrikától. Az intrika is tipikus velejárója a kispolgári mentalitásnak, hiszen gyáván, alattomban munkál, ponto- sábban rombol. Mételyezi a munkahelyi hangulatot, rontja az állam- polgári fegyelmet is. Kétségtelen, hogy manapság a kispolgáriság elsősorban a túlzott anyagiasságban, a harácsolásban jut leglátványosabban kifejeződésre, de hiba lenne azt hinni — leszűkítve a kérdést —, hogy csak, csupán erre korlátozódik, rárank a kispolgár! tudat némely, egyéb vetüle- teihez kívánt — nem a teljesség igényével — adalékokat, példákat szolgáltatni, Tiszai Lajos Új gyógyüdülők A Szovjetunióban tervet dolgoztak ki üdülőtelepek építésére Szibéria, Kazahsztán, és Közép-Ázsia vidékein, ahol gyorsan fejlődik az .ipar és nő a lakosság száma. Ezeken a vidékeken több gyógyforrást tártak fel, melyek sok betegség gyógyítására alkalmasak. így például Szibéria Krasznojarszk vidékének magnézium- és kalcium tartalmú hőforrásai körül háromezer férőhelyes üdülöteLep létesül, Nagy gyógyfürdők létesítését tervezik Üzbekisztánban és Tádzsikisztánban is. Az új üdülőtelepek megnyitásával az ország e távoli vidékének lakói kedvező helyzetbe kerülnek: gyógyulást keresniük nem kell sok ezer kilométert utazniuk a Feketetengerhez vagy az Észak.. Kaukázusba. Ma a Szovjetunióban havonta mintegy 150 ezer ember pihen a gyógyhelyeken, az ötéves terv végére (1075- ig) szamuk eléri a 230 earet
