Szolnok Megyei Néplap, 1972. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-24 / 120. szám
6 SZOLNOK SIEGTE! NÉPLAP im. rhifu« a Diákatíéták nagy napjai Ahogy közeledik a tanév vége, úgy sűrűsödnek a diákversenyek a salakon. A hét végén került sor a középiskolás lány atléták területi bajnokságára Szegeden. Az úttörőszövetség és az atlétikai szövetség is megrendezte az úttörő olimpia megyei döntőjét Szolnokon. Bozsó Erzsébet nem talált legyőzőre A szegedi versenyen megyénk középiskolás lányai számos szép sikert értek el. Bozsó Erzsébet a törökszentmiklósi Székács E. Szakközépiskola súlylökője ver- senyről-versenyre javítja eredményeit. Csütörtökön a fővárosban a Bp. Építők versenyén 13.60 méteres eredményével győzött és ezzel az idén harmadszor javította meg a megyei ifjúsági felnőtt és súlylökő csúcsot. A hét végén Szegeden sem talált legyőzőre a tehetséges törökszentmiklósi kislány és — bár legjobb eredményétől némileg elmaradt, — 12.67 méterrel blz- fosan nyerte a területi versenyt. Klubtársa Mengyi Ilona, diszkoszvetésben bizonyult a legjobbnak: 34.06 méteres dobásával győzött. Ügy látszik a Szolnok megyeieknek a dobószámok az erősségeik, ugyanis a győztesek között a tiszafüredi gimnázium gerelyhajító csapata is szerepelt. 32,81 méteres átlaggal. A futónők is szép sikereket mondhatnak magukénak. Zsemberi Borbála (Szolnoki Közgazdasági Szakközépiskola) 100 m-es gátfutásban 16.2 másodperces, figyelemre méltó eredménnyel szerzett első helyet. Csapatban is a közgazdasági gátfutói lettek az elsők, 19.3-as átlaggal. A tiszafüredi Csőke Katalin is szaporította győzelmeinek számát: a 100 m- es síkfutásban 12.9 c-el nyert. A helyezettek közül a túrkevei Simon Magdolna 558 cm-es távolugró és a törökszentmiklósi Kardos Júlia 100 m-en elért ]2.7 mp- es ideje érdemel elismerést. Őrsöd i dobóreménység Az úttörő olimpia megyei döntőjén nem egy, a korosztály színvonalához képest — kiemelkedő eredmény született. A fiúk közül első sorban az öcsödi Kóródi teljeQLGßtEAT A Keletmagyarországi Vízügyi Építő Vállalat szolnoki főépítés- vezetősége belsőellenőrt keres felvételre. Fizetés kollektív szerződés szerint. Jelentkezés személyesen a szolnoki főépltésvezetö- ségen. Szolnok, Schönherz Z. u. 7 a. szám. Szolnoki Háziipari Termelő Szövetkezet Szolnok. Magyar u. 14. sz. alatt azonnali felvételre keres bedolgozó varrónőket, bent dolgozó varrónőket, kétmüszakos munkakörbe. Szolnoki Patyolat Vállalat felvételre keres férfi munkaerőt, betanított munkára. Jelentkezni lehet: Szolnok, Mártírok útja 19. Gyors- és gépírót, valamint köz- gazdasági technikumot végzett leíró könyvelőt, kezdőt is, azonnali belépéssel felveszünk. „Ti- szavidék” jeligére a szolnoki hirdetőbe. Azonnali belépéssel felveszünk férfi betanított segédmunkásokat, géplakatosokat, ív- és lánghegesztőket. Cím: zománcipari és Szolgáltató Ktsz. Jászkisér, Fő u. 36. szám. A Rákóczifalva és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet pályázatot hirdet, — boltvezetői és bolti eladói állás betöltésére. Kétszemélyes élelmiszerboltjába boltvezetőt és bolti eladót, valamint egyszemélyes búsboltjába szakképzett boltvezetőt keres. Erkölcsi bizonyítvány leadása kötelező. Jelentkezni lebe: az ÁFÉSZ központi irodájában. (Rákóczifalva, Rákóczi u. S3. Tel: Rákóczifalva 6.) Azonnali belépéssel alkalmazunk kocsikísérői munkakörbe férfiakat. Jó kereseti lehetőség. Vidékieknek munkásszállást biztosítunk. — Jelentkezés: FŰSZERT Fiók Szolnok. Csaba u. 36. A Tiszamentl Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat szolnoki kirendeltsége felvételt hirdet nagy gyakorlattal rendelkező bérelszámoló és teljesítmény elszámoló állásokra. Fizetés kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: szolnoki kirendeltség, — munkaügyi csoport, Szonok, Ti-, szaliget- ! INGATLAN: CSALÁDI ház, azonnal beköltözhetően eladó. Szolnok, Zá- por u. 23. Jó állapotban lévő tanya eladó. — Török- szentmiklós, Földvár halom, VI. dűlő 1- sz. (kövesút, buszmegálló 100 méter). Érdeklődni a helyszínen. EGYSZOBÁS családi ház 400 négyszögöl gyümölcsössel ' beköltözhetően eladió. Szandaszőllős, Lenin krt. 19. Varga SánCSALADI ház beköltözhetően eladó. Szolnok. Bercsényi u. 23. szám. ________ G ÉPJÁRMŰ: i db MZ 250-es oldalkocsival eladó, — 4000 km-rel. Jászberény, Bajnok u. 22. szám. JÖKARBAN lévő Romár motorkerékpár eladó. — Szolnok, Áchtm A. u. 9. Érdeklődni: délelőtt 11 óráig. ELADÓ egy új Jáwa 250 cm!-es és 1 db kifogástalan állapotban lévő 250 cmS-es T—5-ös Pannónia. — Mezőtúr, Árpád u. 2. JAWA Super 0.75 eladó újszerű állapotban. Pannónia mo- torekrékpár hiányosan 1000.— Ft-ért eladó. Szolnok, Üttörő u. S3, szám. FELÚJÍTOTT most vizsgázott — T—5-ös Pannónia eladó. — Megtekinthető vasárnap egész nap. Szolnok, Jósika u. 17. — Pozsonyi Imre. MZ 250-es motorkerékpár oldalkocsival jó állapotban eladó. —- Bencsik Károly, Mesterszállás, Tanya 101. szám. JO állapotban lévő 403-as Moszkvics eladó. Törökszentmik- lós, Kossuth u. 46. sz. Érdeklődni: 17 óra után. ADAS-VETEL: háromágú mástéi- méter magas fíkus eladó. — Jászberény, Szarka u. 20. RENDKÍVÜL mutatós — virágágyainkat kiemelő — gyönyörű évelő örökzöld sze- gélyvirág 50 db 20.— Ft. Megrendelhető: Gulyás tanár, Kadarkút. ELADÓ egy négysze- mélyes rekamié, egy háromajtós szekrény, egy asztal, két szék. Szolnok. Mátyás kir. u. L ép. 5. Ih. m. 11. — Érdeklődni: 16 óra után A CSATASZÖGI — Szebb Elet Tsz megvételre ajánlja — az alábbi árukat: duzzasztott periit kb. 80 m3 á—180 Ft, golyónyomásos aluminium fólia 80 cm széles tekercsekben, 0.2 mm vastag, 15 <1. kilónként 40.— Ft. 240X120, 1.8 cm-es bUforlap 35 ra\ á—2500 Ft ml. sítménye sokat ígérő, aki súllyal 13.59-et lökött, de kislabda dobásban is nagyszerű, 78.05 m-et ért el. Az úttörő olimpia és a „B”-korosztálv serdülő megyei bajnokai a következők: Fiúk. 60 m: Kácsor J. (Beloiannisz úti isk.) 8.6 mp, 100 m: Juhász Gy. (Mezőtúr) 12.5 mp, 300 m: Tarsoly I. (Áchim úti isk) 43.3 mp, 1000 m: Szekeres J. (Martfű) 2:58.2 p, 1500 m: Bori M. (T.miklós) 5:03.6 p, 5 km gyaloglás: Krisai K. (Áchim úti isk.) 32:25.0 p. 4x100 m váltó: Tallinn körz. isk. 50.7 mp. Magasugrás. I. kcs: Szrdahelyi (Tallinn körzet, isk.) 170 cm. II. kcs: Márton L. (Költői úti isk), 135 cm. Távolugrás. I. kcs: Szerdahelyi 543, cm, II. kcs: Kácsor J. (Beloiannisz úti isk.) 460 cm. Súlylökés: Kóródi S. (Öcsöd) 13,59 m. Kis- labdadobás. I. kcs: Terjéki 7. (Kassai úti isk.) 56,70 m. II. kcs: Kóródi S. 78.05 m. Lányok. 60 m: P. Szabó Á. (Áchim úti isk.) 9.0 mp, 100 m: Németh M. (T.miklós) 13.8 mp, II. kcs: Juhász E. (Költői úti isk.) 13.7 mp, 500 m: Gyenge M. (Délibáb) 1:28.5 p. 80 m gát: Tánezos P. (Sí) 15.7 mp. 4x100 m váltó: Szolnok Költői, 55.1 mp. Magasugrás: I. kcs: Fazekas E. (Koltói) 140, II. kcs: Török J. (Áchim) 120. Távolugrás. I. kcs: Pásztor J. (Kunszent- márton) 476 cm. II. kcs: P. Szabó A. (Áchim) 428 cm. Súlylökés: Rakonczai E. (Mezőtúr) 11.46 m. Kislab- dadobás. I. kcs: Lakatos A. (Mezóhék) 56.06 m. II. kcs: Török J. (Áchim) 48.10 m. Vízilabda OB I. 1. Vasas 2. FTC 3. OSC 4. u. Dózsa 5. Eger 3 2 1-15-8 5 3 2 1—13-8 5 3 2 1 — 14-11 5 32— 114-11 4 3 2—1 15-15 4 6. Bp. Honvéd 3 111 14-15 3 7. BVSC 4 112 18-19 3 8. SZÓ. Dózsa 3—21 11-13 2 9. V. Izzó 3—12 8-10 1 10. Bp. spart. 4 ------ 4 8-20 — S PORT Két lépésre a csúcstartótól Babinszki Tibor (SZMÁV) 10.6 vip-et futóit A Szolnoki MÁV atlétái szombaton délután az MTK első osztályú országos versenyén vettek részt. Az eredmények közül kiemelkedik Babinszki Tibor teljesítménye, aki az előfutamokban 10.9-el szerzett jogot a döntőbe való indulásra. A legjobbak között sem vallott szégyent a vasutasok spintere; a 10.4 mp-cel győztes Farkastól mindössze két méterre lemaradva 10.6 mp-es egyéni csúccsal — egyben megyei csúcsbeállítással — harmadik lett. Pásztor Zsuzsa 1500 m-en állt rajthoz és a nők „ma- rathoni távján” 4.45 perces idővel a békéscsabai Zsilák 'Ilona mögött második lett. Bata Erzsébet is elkezdte a versenyzést és biztató eredménnyel mutatkozott be. 400 m-en 60.1 mp-et futott. Az ifjúsági gyalogló Papp János az atlétikai szövetség engedélyével ezúttal 5000-es síkfutásban indult és megyei viszonylatban kitűnő, 15:23.8 perces eredményével a válogatottakkal teletűzdelt mezőnyben a 8-ik helyet szerezte meg. Varga Sándor hármasugrásban 14.61 m-rel 3., lett Katona és Kalocsai mögött. Fölényesen győztek a Lehel röplalulázói Az elmúlt fordulóban szerezte első győzelmét a Szó. MTE NB Il-es női röplabda csapata. A férfiak szereplését nem kísérte siker, mind a TITÁSZ, mind pedig a Szolnoki Dózsa vesztesen hagyta el a pályát. Jászberényi Lehel—Szegedi Kender 3:0 (4, 4, 4) Lehel: Lankus M., Lankus T.,- Tálas, Losonczi, Móri, Paksi, Fecske, Juhász. — Edző: Zircher Tibor. A táblázat élén álló jászberényi együttes hazai pályáján félgőzzel 1s biztosan győzött a szegedi lányok ellen. Jo: Lankus M., Talas, Miori. Szó. MTE—DVTK 3:1 (13, —3 7, 11} Szolnok, 100 néző, — vezette: Gyenes. MTE: Varga M., Veres M., Kodó A., Sárréti P., Boros J., Kalán r., Cs. Cserkész G., Tálas A. Edző: Vasicsek János. A hazai csapat javuló játékkal szerezte meg idei első győzelmét. Jó: Sárréti, Varga, Veres. A DVTK sánca ezúttal alacsonynak bizonyult Kecskeméti Volán—Szolnoki Dózsa 3:0 (8, 1, 10) Szolnok, 100 néző, Dózsa: Bakos, Mészáros, Annus, Nyári* Balogh, Almásl. Cs.: Mészáros II. Edző: Oláh László. A tartalékos Dózsa csak az első és a harmadik játszmában nyújtott kielégítő teljesítményt a bajnokjelölt kecskemétiek ellen. — Jó: Almásl, Nyári. Dunaújvárosi Kohász—Szolnoki TITASZ 3:0 (15, 14, 12) Dunaújváros, 50 néző, vezette: Markovics. TITÁSZ: Cseresznyés* Balázs, Mészáros, Somodi, Kiss, Jáger. Cs.: Vígh. — Edző: Jáger István. A tartalékos szolnoki együttes balszerencsés vereséget szenvedett. A játékosok az első játszmában két szett-labdát hibázták* a másodikban kilencszer rontot-i lak nyerő helyzetben. Jó: Mészáros, Cseresznyés, Kiss. illilii»i'2 Prótá'Wíl Ki 6 db-ból álló modern bőrhuzatos bútorgarnitúra eladó. — Szolnok, Verseghy u. 7. I. em. 7/a. Érdeklődni: este 18 óra után. MODERN mély gyér* mekkocsi eladó. — Szolnok, Móra F. u. 15. IV. 8. ___________ E GYÉB: Társasház építés* hez, mely a belterületen épül, két és félszobás lakásra egy társat keresek. Beépítési engedélyi — terv, kivitelező van. Szolnok, Üttörő u. 53. Balázs. Érdeklődni: 17 órától. GARÁZSOMAT olcsón kiadom. Szolnok, Várkonyi tér 11. III. em. 10. 18 óra utón. LAKÁSCSERE: Elcserélném — budai kettőszobás tanácsi lakásom szolnoki három, esetleg kettő- szobásra. Érdeklődni: 17 óra után, — szombat, vasárnap egész nap. Szolnok, Móra F. u. 11. VI. 8. Bajkió. házasság : Harmincnyolcéves elvált asszony főbérleti lakással, rendezett anyagiakkal, — megismerkednék csinos, jó megjelenésű komoly szándékú becsületes férfival, házasság céljából. ..Életem értelme Te lennél” jeligére a szolnoki hirdetőbe. Ha olaj, gáz, elektromos és hagyományos tüzelésű kályháját, tűzhelyét, mosógépét, porszívóját, hűtőgépét most vásárolja szakboltjainkban ajándékutalvány húzására jogosul, m í Szolnok megyei Iparcikk Kisker. Vállalat. Szolnok, Jászberény, Törökszentmiklós, Kisújszállás, Karcag, Martfű. IliiIHlll■!i|!lfiilll||l|lt|t!ll ! niiiiiiii'iiif mii ! ! ! mill|!llHi!!|!!l!!!!llHHll!IIHIUItHlllt!!l!!!!Illlillül!!ll!!l!!í}lí!liíia