Szolnok Megyei Néplap, 1972. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-04 / 103. szám
1972. május 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Hirdessen a Néplapban ! A VOLÁN 7. íz. \ általat alapfokú gépjárműkezelői tanfolyamot szervez A tanfolyamon azok vehetnek részt, akik 18. életévüket betöltötték, VIII. általános iskolai végzetséggel rendelkeznek, valamint a tanfolyam kezdetéig <a VOLÁN * sz. VÁLLALATTAL munkaviszonyt létesítenek, A tanfolyamon résztvevőkkel a vállalat tanulmányi szerződést köt, melynek alapján a tanfolyam költséget megtéríti. Jelentkezés személyesen a vállalat személyzeti és ok tatási osztályán 1972. május 15-ig. Verseghy u. 5. s alatt. A Szolnok megyei Allatforgalmi és Húsipari Vállalat 1972—73-as tanévre VIII. ált. iskolát végzett ~ 17; életévüket be nem töltött — ; \ tanulókat vesz fel HÜSIPARI SZAKMUNKÁS TANULÓNAK Jelentkezéssel kapcsolatos bővebb felvilágosítást a vállalat munkaügyi osztálya ad. SZOLNOK, Beloiannisz u. 82. sz. Engedményes vásár 1972. május 6-ig 20—40°.o-os engedménnyel kaphatók az állami cs szövetkezeti ÜVEG-PORCELÁN SZAKÜZLETEKBEN likőrös, boros, pezsgős kelyhek hőkancsók, patentzáras konzervüvegek, műanyag tetőfedő hullámlemez és egyéb műanyag cikkek. AMFORArUVERT SZOLNOKI LERAKATA Sz. Lukács Imre: Aranylibák Most először Magyar elnök a nemzetközi vadászati tanács élen A nemzetközi vadászati tanács (CIC) április 27-i kongresszusán, amelyet a hollandiai Texel-szigetén rendeztek dr. Vallus Pált, a tanács eddigi alelnökét, a Magyar Vadászok Országos Szövetségének elnökét választották meg a CIC elnökévé. A CIC, a vadász társadalom nemzetközi szervezete, fennállása óta először választott magyar elnököt Vallus Pál személyében. A 36 tagországot számláló szervezetben Európán kívül az ázsiai és az afrikai országok is képviseltetik magukat. A CIC vezetői és szakértői elvi döntéseket kezdeményeznek és hoznak, nemzetközi ajánlásokat adnak vadvédelem politikai és szakmai kérdésekben. Vallus Pál, a CIC elnöke nyilatkozatot adott az MTI munkatársának. — Korunk egyik nagy problémája, hogy a modern ember elszakad a természettől. Ezért világszerte nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy az embert „visszavezessék” a természetbe. Azt hiszem, nem kell különösen hangsúlyozni, hogy ebben a nemes szándékban milyen kitűnő lehetőséget kínált a vadászat, amely amellett, hogy nemes sport, a szabadidő tartalmas eltöltése jegyében széles rétegeket von a vadgazdálkodásba és közvetett módon a természetvédelembe. — Az ember a mai modern környezetben — gondolok itt a mezőgazdaság kemizálására, levegő és a vizek szennyeződésére — akkor harcolhat igazán eredményesen a természeti javak megóvásáért, ha az országok, sőt a földrészek között is széleskörű szakmai kooperáció alakul ki,' úgy gondolom ezen a téren bőven lesz tennivalója a CIC- nak. A tanács a hatékonyabb munka érdekében felveszi majd a kapcsolatot az ENSZ élelmezési és mező- gazdasági szervezetével, a FAO-val is. Azon igyekszem majd, hogy a nemzetközi vadászati tanács munr kájában és döntéseiben messzemenően érvényesüljön a demokratizmus — mondotta befejezésül dr. Vallus Pál. Bedolgozók a harisnyagyárbau A jó munkaszervezés hathatós ellenszere a létszám- hiánynak — bizonyosodott .be a budapesti harisnyagyárban. A vállalat fővárosi gyáraiban az utóbbi időben nagy gondot okozott a munkaerőhiány, s megoldásként most a szakmunkások az eddiginél több gépet kezelnek. A műszaki vezetők kísérletképpen olyan gépsort állítottak össze, amelynél mentesíthették a szakmunkásokat a kézimunkától, így egy kötő már a korábbinál kétszerte több gépet tudott ellátni. Anyagi ösztönzésként három hónapig „hosz- szú gépsorkezelés” címen 15 százalékos pótlékot biztosítottak a dolgozók darabbéres keresetére, majd véglegesen 10 százalékos pótlékot adtak mindenkinek, aki az új szervezési formában dolgozik. A kísérlet bevált: a korábbi havi 4200 darabbal szemben már átlagosan 9300 darab kötöttárut állít elő. Már megalakult a második „hosszú gépsor” is. S a fejtést és a más kézi munkát most bedolgozóként azok a fiatal anyák végzik, akik a gyermekgondozási segély lejárta után nem tudtak visz- szamenni a gyárba, mert kicsinyeiknek nem jutott hely az óvodában. libák nem voltak szépek. Elvesztették fehér színüket, lucskos, szürkés-sárga lett a tollúk. És nedves. Állandóan nedves. Négy hete tartott a tömés. Már! néni napjában kétszer tömött. Hajnali kettőkor megébredt, lelépett a szegényszagú, dohos ágyról, színevesztett bugyiban, ezeréves ingben és öltözni kezdett. Megkeményedett, liba- bűzöis nadrágot húzott, kabátot és seszínű bakancsot. Kendőt kötött fejére. A másik ágyban megmozdult embere. — Kelünk? Még sötét volt és hideg. Erősen fagyott, hótakarót várt a határ. A tanya mesz- szebb esett a falutól, jó, nyugalmas helyen. Ritkán járt arra idegen. A szövetkezet kocsin küldte a kukoricát, hetenként egyszer. Az elnök háromhete megnézte az állományt. — Szép. Aranylibák lesznek. Mári néni kezét aranyba foglalhatnánk. — Bolondozol. Jár nekem a munkaegység. — Az jár. Hallgattak. Megnézték az ólat, a tanyát, ami a szövetkezeté. A szobában kifújták magukat. Kemence, két ágy, asztal, kanapé és felsepert szobaföld. Szükségből elélhet itt az ember. Az asztal lapján szifon állott és két vizespohár. >— Jó a víz? — Iható. — Borral jobban csúszna. — Nem élünk vele. Nem is telik. — Nyomíatós lónak nehéz befogni a száját — Nehéz? — Azt mondják. — Rosszul. Nem nyúlunk a közöséhez. Megverne az isten. — Ha észrevenné. Az isten szeret mindent látni. Esteledett erősen. Túl voltak a tömésen. Hiányzott a vacsora. Mit lehetne csinálni? Kavart-galuskát, krump- lilevest, hamar elkészül. Abból kínálja az elnököt? Más nincs. Süt rántottét. Jó gondolat. összeszedegette a tojásokat. Tízet. Szalonnát vágott alá, sercegett a zsír. Jó szagban fürdött a szoba, konyha. Tányérokat, villákat és kenyeret rakott az asztalra. — Mással nem szolgálhatok. — Paraszt-gyomornak jó ez. — Mindennap megehető. — A liba finomabb. A libasült. Mennyi jó falat lesz a százból. — Az biztos. — Mi neveljük, más megeszi. Igaz, néném? — így van. — Megkóstoljuk? — Elszámolok vele. — Ki néz kicsire? Gégájá- ba ment és kész. Köszönöm a vacsorát. árom hét múlt. Súlyo- sodtak a libák. Egynek se ment a gégájába. A vacsoráról nem beszéltek. Hajnalban megébredtek, megtömték az állományt. Az asszony apró szalmazsákot húzott maga alá, s a lavórban áztatott kukoricát. — Adjad kettesével! Balkézzel szétfeszítette a liba csőrét, jobbal fél marék kukoricát tömött torkába. Meggémberedett vörös kéz. Repedezett. Járt, mint a motor. Kettő, négy. hat, nyolc, tíz... soha se lesz vége. Elégedetten gágogtak, lustán megmozgatták szárnyukat. Nem lázadoztak az erőszak ellen. Elfogadták a pil-lanalnyi örömökért. — Nincs több. — Akkor felkelek. A legnehezebb mozdulat volt. Mintha odafagyott volna. Reccsent a derék. Zörögtek a csontok. Ura befűtött a kemencébe. Ö lelügybítette kezét, meg- ágyalt, felseperte a szoba földjét. — Reggelizzünk? Kenyeret, szalonnát ettek. Utána előkészítették a kukoricát. Vödrökbe, hordóba, lavórba öntötték rá a langyos vizet, ázzon, puhuljon. Kevés zsírt, jobban csússzon. Utána készíthették az ebédet. Utána kezdhették a tömést újra. Leginkább az asszony tömött. Aranykeze volt. Elkoptatta a libákon. Urának nehezére esett, haladatlan volt, megharapdálták ujját a jószágok. Adogatta kéz alá. Segítség. Számít. Napközben vizet töltött az Hatókba, ki- hordta a trágyát. Küzdelmes hat hét a hizlalás. Kevesen bírják. Döcörészett a szövetkezet kocsija. Meghozta a kukoricát. Lehányták. Fújták fáradalmukat. — Üzenet is van. Az elnöknél reggel disznóvágás. Menjen idejében, bátyám. Szótlanul dolgoztak, darabosan. Hosszúra nyúlt a tömés. Időtlen volt, mint a boldogtalanság. Mári néni szerette libáit. Szerette a munkát. Elképzelte, mekkorát csodálkoznak majd az irodán, ha bejelenti, meghízott mind a száz, tizenkét kilósra. Leadja hiánytalanul. Reggeltől estig ehetnék a libasültet, ki szólna? Gégába szaladt a szem. Megfulladt. Elástuk. Elhoztam a lábát, ne keressék rajtam. Világéletében becsületes volt. — Reggel megyek. — Tudom. — Most kellene elintézni. — Mit? — A libákat. Vinni az elnöknek. — Abból nem eszik. — Hülye vagy? Világosan megmondta. Értünk mi a szóból. — Mégse kívánhatja, lopjak neki. — Más is csinálja. Aki boldogulni akar, szót fogad főnökének. Kedvébe jár. Vagy elveszett. — Csak dolgozni tudok. Erre nincs szükség? — A munka nem minden. Aki kiszolgáltatott, ne köhögjön. A szavak súlya összerop- pantotta a kicsi asszonyt. Megfogta két legszebb libáját. Megtépdeste tollúkat nyakuknál. Tányért keresett és nagykést. Elvágta nyakukat. A vért megsütötte. — Akkot megkóstoljuk. Nem ízlett. Kedvetlenül ültek. Terhet vettek a nyakukba. — Hogy vigyem? — Zsákban. — Mit mondjak? — Amit akarsz. — Legalább szedd le a tollat, koppaszd meg! — Bolondnak nézel? Fáradtan ültek. Kimerültén. Lámpa pislogott előttük. — Indulok. Egyedül maradt a kicsi asszony. Elkívánták boldogságát. Ura igyekezett az éjszakában. Nem sajnálta a libákat. Hogyan adja át? Felesége küldi a közösből? Lopott jószágokkal ne divatozzon az ember. Szépek, örülni fognak. M ire a házhoz ért, már aludtak. Éjfélre járt. Zörgessen? Felverje őket? Mégse teheti. Pár óra és reggel. Vigye akkor? Elég a perzselőgép, meg a szerszámok. A libáktól szabadulni kell. Azonnal. Téb- lábolt a kacu előtt. Senki, semmi se mozdult. A libákat a kerítés fölött a kapuhoz ejtette. Elégedett volt. Ennél jobbat az isten se talál ki. Hajnalban nyitják a kaput, meglelik rögtön. Délre már süthetik is. A karikapecsenyéhez finom libasült lesz. összefutott nyála. Bepakol alaposan. Otthon villanyt gyújtott. Kényelmes h*z volt. Öreg. Hatalmas szobák, padlózva, szőnyeggel borítva, függönyök az ablakon. Más világ a tanyához képest. Otthon. Gyorsan begyújtott, felcsapatta a szobát. Ruhástól dőlt a heverőre. Megérkezett időre. Várták. Pálinkát kóstoltak. Leszúrták a malacot. Perzselték. A libákról nem esett szó. Hasították a hízót, darabolták. Belülre kerültek. Vér sült, karikapecsenye. Ettek. Csúszott a bor is. Haladtak. Rakosgatta szerszámait. — Rám nincs már szükség. Az elnök pénzt adott. Koccintottak. Két cigányasszony kiabált a kapuban. — A dögökért jöttek. — Milyen dögökért? — Két libáért. Belökték a kapun. — Nem dögök azok. — Harmadszorra történik. Valaki bedobálja. Bosszúból? Gúnyból? Ki érti? Odriadjuk a cigányasszonyoknak. Vigyél?:. Legyen jó napjuk. — A tagok hozzák. Kóstolóba. — Ugyan. Nem szorulunk rá. Ki bajlódjon vele? Tisztítani, felbontani? Még ha készen adnák. — Ezeket én hoztam. Éjszaka. — Maga? Ejnye, ejnye. Nem szabad lett volna. — Sebaj, viszem vissza. Nyúlt a két libáért. Ballagott a rakománnyal. Otthon rendezkedett kis ideig. Indult a tanyára. Vitte batyuját. Könnyebb volt, mint hazafelé jövet. — Neked küldik az ajándékot — mondta. — Nem fogadták el? — Mondtam, hogy süssük meg! — Nagy urak lettek. Helyettük ne együk meg? Mári néni vizet forralt. Megkopasztotta, felbontotta a libákat. Megsütötte. Sötétpiros húsuk roskadozott a tálban. — Gyei-e, együnk. — Köszönjük, elnök úr. Finom volt. ízlelgették a legjobb falatokat. Szopogatták a csontokat. — Eltart tíz napig. — Tovább. Gégába is mehet a szem. — Megeshet. Tanyázgattak. Máskor vacsora után lefeküdtek, elfújták a lámpát. A kicsi asz- szony látta libáit, sárga- pelyhesen, idétlenül, nagy gyámoltalanságukban. Szere- tetével tartotta meg mindet. Csoda. Finom falatokká nevelte. S félrelökték, mint a dögöt. — Jó napunk volt — szólt férje. — Jó. M it mondhatna? Minden sikerült. A javukra. Mégis, szomorúság kínozta. Deformálódott kezét az asztalon hagyta. Lüktetett, fájt a repedésektől. Nem sajnálta. Idegen kéz volt. Sóhajtott. Lehúzta viselőjét. Ágyba bújt. Púposra, keményre tömték a szalmazsákot. Törte a testét. Aludt. Álmában liba volt. Kár. hogy nem tudott repülni és gágogni se.
