Szolnok Megyei Néplap, 1972. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-20 / 117. szám

XXIII. cvf. 117. sz. 1972. május 20., szombat. : 80 fillér Ülésezett Szolnok megye tanácsa A főügyész jelentése - Több mint egy millió forint jutalem a területfejlesztési verseny győzteseinek Késő délután volt már, amikor az utolsó, a hetedik napirendi pont Is megvitatásra került tegnap a megyei tanácsülésein. Jó tanácskozás volt: érdemi hozzászólá­sokkal, kritikus véleményekkel, hasznosítható javasla­tokkal. Az ülésen először a végre­hajtó bizottság írásbeli tá­jékoztatóját vitatták meg, amely beszámolt a vb 1971. május 17. — az alakuló ülés — óta végzett munkájáról. Ezt követően Szolnok me­gye törvényességi helyzeté­ről adott átfogó képet dr. Iglói József, megyei fő­ügyész, a megye magasrangú választott testületének. Tá­Két év munkájáról A főügyész után Csorna János, a mezőgazdasági és élelmezésügyi osztály vezető­je kapott szót és kiegészítet­te a szakigazgatási szerv írásban már a tanács elé terjesztett jelentését. A me­gyei tanács vb több mint két éve 1969-ben tárgyalt az osztály irányító, ellenőrző és hatósági tevékenységéről. Tegnap az elmúlt két évben végzett ágazati munkájáról adott számot a tanácsnak a mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztály. — Ebben az időszakban ki­Hogyan gazdálkodtak tavaly jékoztatójában foglalkozott a bfncselekmények szám sze­rinti alakulásával, a társa­dalmi tulajdonban nagy kárt okozó törvénysértésekkel, a jogtalan haszonszerzéssel, a vállalatoknál, szövetkezetek­nél történő visszaélésekkel, a munkahelyi fegyelemmel, valamint a Btk módosítása után, kialakult joggyakorlat­tal. emelkedő feladatnak tekin­tettük a termelés és a mű­szaki fejlesztés meggyorsítá­sát. a komplett nagyüzemi technológiák bevezetését, a hősprogram megvalósítását, a zöldségtermesztés elősegíté­sét, az öntözőberendezések eddiginél jobb kihasználá­sát. — állapította meg töb­bek között a jelentés. Fog­lalkozott még többek között a szakem bér - ellátót ts á g problémájával, a mezőgaz­daságban, az üzem és munka- szervezés hiányosságaival. A mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztály — a me­gyei tanács termelési és el­látási bizottságának, vala­mint a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium vizsgálati eredményeivel ki­egészített — jelentésének el­fogadása után, az elmúlt esz­tendő zárszámadási mérle­gének vitája került a tanács­kozás középpontjába. A me­gye összevont és központi költségvetési, valamint fej­lesztési tervének teljesítőé­ről adott számot a tanácsnak a végrehajtó bizottság. — A tanácsok hatásköré­nek bővülésével összefüggő intézkedések megyei szinten, kedvezően befolyásolták az éves eredményeket. A bevé­telt 103 százalékra teljesí­tettük — hangsúlyozta hoz­zászólásában Révész Ferenc, a megyei tanács vb pénzügyi osztály vezetője. A tanácsi fejlesztési alap­ból elsősorban az ellátás színvonalának arányos fej­lesztését kellett fedezni. Az 1970-es pénzmaradvány és az 1971-ben befolyt pénzösz- szegek biztosították a meg­valósult feladatok fedezetét A célcsoportos beruházások közül azonban jónéhány el­húzódott. Továbbra is gond a lakásépítés, a tervezett 520 helyett tavaly csak 320 la­kásba költözhettek be az új lakók. A lakásokhoz kapcso­lódó beruházásoknál főleg Szolnokon nagy a lemaradás. Az eredeti célkitűzések kö­zött szerepelt az újszászi 12 tantermes középiskola építé­sének befejezése is, ami ki­vitelezői gondok miatt csak a jövő évben készül el. A szolnóki kenyérgyárat vi­szont a nagy lemaradás el­lenére is az év végére átad­ják rendeltetésének. Háromszázezer forint jutalom A zárszámadás vitája és elfogadása után a területfej­lesztési verseny díjairól dön- , töttek az ülés résztvevői. A I városok és a községek kö­zött meghirdetett verseny egyik legfontosabb feltétele a társadalmi munkavégzés volt. A városok versenyében Kisújszállás került az első helyre, a második Szolnok lett. Jutalmuk 300 ezer, il­letve 200 ezer forint. A nagyközségek közül Rákóczi- falva lett az első, a második Martfű. Jutalmuk 200, illet­ve 150 ezer forint. A 2 ezer­nél nagyobb lélekszámú köz­ségek versenyéből Kőtelek került ki győztesen, Tisza- roff a második. Jutalmuk 150 ezer, illetve 100 ezer fo­rint. A kétezer lélekszámú­nál kisebb községek verse­nyét Szászberek nyerte, má­sodik Tiszajenő.. Jutalmuk 100 ezer, illetve 80 ezer fo­rint. A versenydíjak után a „Társadalmi munkáért” ki­tüntető plakett és jelvény aranyfokozatának adományo­zásáról határozott a tanács­ülés. A plakettet a kisúj­szállási Mezőgazdasági Gép­javító Vállalat, a rákóczifal- vi Rákóczi, a kőtelki Ady Termelőszövetkezetek és a Volán, 7. sz. Vállalata kapja. A tanácskozás utolsó napi­rendi pontjaként a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság második félévi munkatervét fogadta el az ülés. K. K. „A vásár újabb lehetőség a gazdasági kapcsolatok bővítésére“ — mondotta dr. Tímár Mátyás Megnyílt az idei BAiV Pénteken délelőtt 9 órakor megnyitották az 1972. évi Bu­dapesti Nemzetközi Vásárt. A megnyitón részt vett Fock Jenő, a Minisztertanács el­nöke, Fehér Lajos, a Minisz­tertanács elnökhelyettese, — Nyers Rezső, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára, Németh Károly, a bu­dapesti pártbizottság első tit­kára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Cselerki Lajos, az Elnöki Tanács tit­kára. dr. Tímár Mátyás és Vályi Péter, a Miniszterta­nács elnökhelyettesei. Jelen volt a kormány több tagja, valamint a politikai, a gaz­dasági és a társadalmi élet számos vezető képviselője. — Ott voltak a BNV alkalmá­ból Budapestre érkezett kül­földi vendégek. Részt vett a megnyitón a budapesti dip­lomáciai testület számos ve­zetője és tagja, jelen voltak a külföldi pavilonok igazga­tói és a magyar kiállítók képviselői. A vásárt dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter nyitotta meg. Többek között hangsúlyozta: — A Budapes­ti Nemzetközi Vásárokon eddig is sok új kereskedel­mi kapcsolat, sok hasznos kezdeményezés, üzleti gondo­lat született. Eredményeinket az import szerkezet előnyös alakulása is jelzi. Az idén júliusban ünnepeljük a Szov­jetunióval kötött első állam­közi kereskedelmi megálla­(Folytatás a 3. oldalon.) Ma: Jó és rossz hírek a Tisza II-ről Jegyzetek a követelményekről és a korszerűségről Éljél barcsikéin! A szovjet—amerikai kapcsolatok történetéből Világgazdasági hírek Kedvelt a jászberényi fürdő > Kézfogás a Tiszaligetben A szájhős Háziasszonyoknak a BNV-ről A párt és a kormány vezetői (középen Fock Jenő) az 1972. évi Budapesti Nemzetközi Vásár megnyitásának napján megtekintették a Tudományos Akadémia pavilonját is. HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK Biszku Béla látogatása Kőbányán i Biszku Béla, a Magyar Szocialista Munkáspárt Po­litikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára Somogyi Sándornak, a bu­dapesti pártbizottság titká­rának társaságában pénte­ken Kőbányára látogatott. Szakali Józseffel, a X. kerü­leti partbizottság első titká­rával együtt részt vettek a Magnezitipari Művek párt- yégrehaj tóbizottsági ülésén. Délután Biszku Béla a X. kerületi pártbizottság szék­hazában Időszerű bel- és külpolitikai kérdésekről tar­tott tájékoztatót a kerületi pártaktivának. Tsz-ek munkavédelmi versenye (Tudósítónktól) Első ízben hirdette meg a nagykunsági tsz-szővetség 1971-ben a termelőszövetke­zetek munkavédelmi verse­nyét. Ötvenöt közös gazda­ság vetélkedőjében a török­szentmiklósi Rákóczi Tsz szerepelt a legjobban. Ezért, a szövetség versenybizottsá­ga 1500 forint pénzjutalom­ban részesítette Donkó Ist­vánt. a tsz munkavédelmi felelősét. Tegnap hirdették ki az eredményt Karcagon. Az 1000 és az ötszáz forintos ju­talmat Papp Gyula, a tisza- burai Lenin és Holtai Győ­ző, a tiszafüredi Petőfi Tsz munkavédelmi felelőse is átvette, mivel szövetkezeteik a második, illetve a harma­dik helyen végeztek ötvenöt tsz versenyében. Somogyi jogásznapok A Magyar Jogászszövetség Somogy megyei szervezete rendezésében pénteken, Ka­posvárott. megkezdődték a somogyi jogásznapok. Dr. Prandler Árpád, a Magyar Jogász Szövetség főtitkára mondott megnyitó beszédet. Ezt kővetően dr. Korom Mi­hály igazságügyminiszter tar­tott előadást j ogpolitikánk időszerű kérdéseiről. Az elő­adás után Szilli Gyu­la, az ügyvédi kamara alel- nöke megnyitotta a Közgaz­dasági és Jogi Könyvkiadó kiállítását. Segítették a községfejlesztést Jászárokszálláson a költ­ségvetési üzem tavalyi mun­kájáról tárgyalt a nagyköz­ségi tanács vb. Az üzem eredményesen segítette a ta­nácsol a községfejleszlési tervek megvalósításában. Befejezték négy belvízkáro­sult családi ház építését, öt újabb családi házat és egy pedagógmlakást adtak át. Legnagyobb vállalkozásuk a Hűtőgépgyárhoz vezető be­tonút építése, és az Engels téri lakóház tetőkészítése volt. Termelési értékük ta­valy meghaladta a 6 millió forintot. Júniusban szóbeli A középiskolák nappali ta­gozatán idén végző, több mint ötvenötezer fiatal írta meg május 11. és 19-e kö­zött érettségi dolgozatát a különböző tantárgyakból. A következő napokban, hetek­ben nagy és felelősségteljes munka vár 3 szaktanárokra, hiszen előzetes számítások szerint 150—200 ezer dolgo­zatot kell átnézniök és javí­taniuk. Nappali tagozaton a szó­beli érettségi június 1-én kezdődik. A technikumokban az idén végeznek utoljára negyedikesek, mert az isko­latípus megszűnik — a ké­pesítő vizsgákat június 24-ig befejezik. Űj szolgáltatások Elsősorban a dolgozó nők munkáját könnyíti Szolno­kon. » Bástya vendéglőben új szolgáltatásként beveze­tett előfizetéses vacsora. A környék lakói közül egyre többen veszik igénybe az olcsó, kiadós étkezést. Június 1-től a korszerűsített jász­berényi Lehel étteremben Is bevezetik az előfizetéses va­csorát, másik új szolgáltatás pedig, a presszóban kialakí­tásra kerülő reggeliző rész­leg lesz, amelynek az isko­lába járó tanulók örülnek különösen. Viharos péntek délután Tegnap délután nagyerejű szél kíséretében vihar söpört végig a Dunántúlon. Esti sö­tétségbe borult minden, a levegő hőmérséklete pillana­tok alatt 13 fokra esett, és a közlekedés is megbénult. Pé­csett, már a déli órákban trópusi erejű szélvihar volt és borsónyi nagyságú jég is esett. Tihanyban és környé­kén 140 kilométeres erőssé­gű, orkán erejű szél tom­bolt. Budapestre már a me­teorológiai jelentések után érkezett a vihar. így volt idő figyelmeztetni azokat a gyá­rakat, üzemeket, ahol óriás­daru dolgozott, hogy helyez­zék biztonságba a gépeket. A BNV kiállítói is időben értesültek a viharról és a szabadban levő tárgyakat védett helyre szállították. Szolnokon szerencsére nem okozott különösebb bonyo­dalmakat a vihar. A csapa­dék mennyisége 10,3, a szél- erősseg 52 kilométer erőssé* gű volt Nagykörűben azon­ban a délnyugati Irányból jövő szélvihar kisebb fákat csavart ki és 16—18 házról sodorta le a tetőt. Arad a Sajó A Sajó gátjain az elmúlt 24 órában több helyen került sor védekezésre. Pénteken reggel az országhatárnál már 40 centiméter apadást mértek, de ez az apadás a délelőtti órákban megállt. Sajószentpéter és Miskolc között azonban tovább árad a folyó. A már napok óta hatalmas víztömeget tartó folyó gátjain, több helyen észleltek szivárgásokat, é6 a gyengébb altalajű részeken kisebb buzgárok, és elönté­sek keletkeztek. A biztonsá­gos védekezés érdekében az Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság riasztotta Ti- szapalkonya és a tokaji gé­pesített nehézosztagait, ame­lyek Mucsony térségében a veszélyeztetett gátszakaszt homokzsákkal magasítják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom