Szolnok Megyei Néplap, 1972. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-16 / 113. szám
1972. május 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Szolnokra került a veszprémi kupa A Borsod megyei vívó szakszövetség szombaton és vasárnap Özdon rendezte az idei vidéki felnőtt egyéni vívó-bajnokságot. Szombaton a férfi és női tőr számokkal indult a küzdelem. Férfi tőrben harmincán indultak és a selejtezőből négy szolnoki jutott a középdöntőbe. A nyolcas döntőbe Danics, Pákái és Zimonyi került. G. Kiss a 9—10. helyért vívott. A döntő mérkőzésen az előmérkőzéseken találatot is alig kapó Danics bizonyult a legjobbnak. Kitűnően vívott és megnyerte a versenyt. Pákái helyezése az erős mezőnyben ugyancsak igen jó, a fiatal Zimonyi eredménye a felnőtt mezőnyben pedig kiemelkedő. Különösen a döntő második felét vette eredményesen. Női tőrben harmincnyolcán indultak; Németh Ilona szép támadásaival simán vette az akadályokat. Szath- máriné a középdöntőig jutott el. Németh a középdöntő után is igen jól vívott és a döntőben egyetlen vereséget — a válogatott szombathelyi Tátraitól — szenvedett. Az első helyezésért holtversenybe került, s itt már igen szép támadásokkal nyerte a 6. vidéki felnőtt bajnokságát. Vasárnap a párbajtőr és kardszámokra került sor. Párbajtőrben Pákái és Danics volt döntős, s a nyeréshez Pákái állt közelebb. A győztest ugyan megverte, azonban a gyengébekkel vívott idegesen. Második helye is igen dicséretes. Danics az előző napi verseny miatt kissé fáradtan vívott. Eredmények: Férfi tőr: 1. Danics (Sz. MÁV) 6 gy, 2. Batalin (Szombathely) 5 gy, 3. Welter (Bakony Vegyész) 5 gy, 4. Pákái (Sz MÁV) 4 gy, 5. Zimonyi (Sz. MÁV) 3 gy. Női tör: X. Németh (Sz. MÁV) 6 gy, 2. Tátrai (Szombathely) 6 gy, 3. Csé- pányiné (Özd) 4 gy, 4. Pintér (Bakony Vegyész) 4 gy. Párbajtőr: 1. Wetrich (Salgótarján), 7 gy, 2. Pákái (Sz. MÁV) 5 gy, Arbely (DVTK) 5 gy, 4. Danics (Sz. MÁV) 4 gy. Az egyesületek összesített pontversenyében a veszprémi tanács által alapított vidéki kupát ismét — sorrendben már harmadszor — a Szolnoki MÁV vívói nyerték el. G. Kiss Martfű nyerte a kézilabda NB II megyei rangadóját Tisza Cipő SE—Tiszaföldvári Tsz SK 13:9 (7:5) NB II. Férfi. Martfű, 400 n. v.: Radó és Brecska. Tisza SE: Kenyeres J. — Balogh (2), Nagy (1), Kenyeres I. (5), Sándor, Tal- mácsi (2), Tóvizi (3). Csere: Boros, Palotás, Lovas, Zagyi. Edző: Gálik János. Tiszaföldvár: Balogh — Bíró Z., Szarvák (2), Szabó, Dan- ku, Bíró A. (3), Fekecs. Csere: Rékasi (3), Néposz (I), Kovács, Zsigri. Edző: Kes- jár András. Mindjárt az első hazai támadás gólt eredményezett, amit nemsokára újabb követett. A nagy lelkesedéssel játszó szomszédok azonban ezt a hátrányt még ki tudták egyenlíteni. A körültekintőbben játszó Cipőgyáriak azonban rövidesen magukhoz ragadták a vezetést és azt a mérkőzés végéig ki sem adták a kezükből. A megyei rangadó a vártnál békésebb hangulatban, sportszerű keretek között zajlott le. A vendégek valamivel nagyobb lendülettel játszottak, de támadás szövésükben sok volt az üresjárat. A vendéglátók játékát nagyobb rutin és a jó helyzetkihasználás jellemezte. Bár a játékvezetők ténykedése nem befolyásolta a gólkülönbség alakulását, „óvatosságból” mégis szétfütyülték a mérkőzést. Tisza Cipő SE—Győri Richards 8:5 (6:3) NB I B. Női. Győr, 200 n. v.: Leány vári és Maurer Tisza SE: Csató—Kazinczy, Keliger, Kovács (4), G. Juhász (4), Téli, Novák. Csere: Borsos, Miklósi. Edző: Ruják Endre. A cipőgyáriak játéka az elmúlt hetekéhez viszonyítva jelentős javuláson ment át. A pontszerzés szempontjából igen jelentős mérkőzésen meglehetősen idegesen kezdtek, de gyors vezető góljuk megnyugtatta a csapatot és ettől kezdve magabiztosan irányították a játékot. Helyzetkihasználási készségük azonban most is sok kívánnivalót hagyott maga után, mert szinte sorozatban hagyták ki a legkedvezőbb gólszerzési lehetőségeket is. A nagyon értékes két bajnoki pont megszerzése ezúttal taktikai fegyelmezettségüket is dicséri. — rk — Vállalat Szellőző berendezések szerelésére lakatosokat és segédmunkásokat felvesz Szolnok és környékére Kereseti lehetőség: teljesítmény elszámolás szerint. Napi egyszeri étkezést biztosítunk. Vidékieknek napidíjat fizetünk, szállást biztosítunk, utazási költséget térítünk kollektív szerződés szerint. Felvétel: Budapest, VIII., Kisfaludy u. 11. Munkaügyi osztály. OLGO201AT Ialkalmazunk Az Építő és Szakipari Szövetkezet szerződéssel, helyettesítésre anyagkönyvelőt felvesz. Jelentkezés: Szolnok, Költői A. u. 11. Szolnoki TlGAZ üzemegysége — Szolnok. Üttörö u. 48. sz. felvételt hirdet, geodéta (férfi) részére. Fizetés megegyezés szerint, -f- gázkedvezmény. Jelentkezni lehet: a személyzeti előadónál. A törökszentmiklósi Mezősép Vállalat gyakorlattal rendelkező szerszámkészítőt keres. Fizetés gyakorlattól függően, megegyezés szerint. Jelentk *zni lehet: a vállalat műszaki osztályának vezetőiénél. Szolnoki Patyolat Vállalat felvételre keres, érettségizett női. — vagy férfi fodrászt, vezetői munkakörbe. — Jelentkezés: írásban, vagy személyesen. Szolnok, Mártírok útja 19., a vállalat személyzeti vezetőiénél. Fonó és szövő üzemeinkbe 15 évet betöltött lányokat átképzősnek felveszünk. A törvényesen előírt gyakórlat és korhatár után lehetővé tesszük a szakmunkás vizsgát. Felveszünk továbbá 16 évet betöltött női és férfi segédmunkásokat. Egyedülálló vidéki dolgozók részére szállásról gondoskodunk. A munkarend kétműsza- kos (délelőtt—délután) és van állandó éjszakás műszak is, pótlékkal. Pamuttextilmüvek közponi gyára munkaerőgazdálkodás. Budapest, XI., Hauszmann A. u. 20. Levélcím: Budapest, 112 pf. 11. Azonnali belépéssel alkalmazunk kocsikísérői munkakörbe férfiakat. Jó kereseti lehetőség. Vidékieknek munkásszállást biztosítunk. — Jelentkezés: FASZÉRT Fiók Szolnok. Csaba u. 26. A Lőrlnezl Fonó felvételt hirdet 16 éven felüli lányok részére — betanulás) idő 1 hónap. Vidéki lányok részére szállást korszerű leányotthonunkban biztosítunk havi 100 Ft térítésért. Cím: PTV. Lőrinczi Fonó Budapest, XIII., Gyömrői út 85. Azonnali belépéssel felveszünk egy belker szakos, egyetemi végzettségű üzemgazdászt, szobafes- tő-mázoló szakmunkást, lakatos szakmunkást és hűtőgépszerelőt, (elektroműszerészt). Jelentkezés: Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat munkaügyi osztályán. Szolnok. Beloiannisz u. A jászladányi ÁFÉSZ igazgatósága szikvíz bambi üzemébe vezetőt keres. Felvételre jelentkezni lehet az ÁFÉSZ elnökénél. Egy férfi fizikai dolgozót azonnali belépéssel felvesz, a Pince- gazdaság szolnoki pincészete. Melegkonyhás vendéglőnkbe — szakképzett vezetőt alkalmazunk tószegi telephellyel. Jelentkezés: ÁFÉSZ Tószeg. Attila u. 25. sz. Telefon: Tószeg 16. Vegyesiparcikk kisáruházunkba szakképzett vezetőt alkalmazunk tiszajenői munkahellyel. — Jelentkezés: ÁFÉSZ Tószeg, Attila u. 25. sz. Telefon: 16. — Ugyanott motoros triciklit vennénk. Ajánlatokat a a központba kérjük. Tószeg. Felvételre keresünk — méretes munkához szabó szakmunkásokat". főleg nagykézimunkára és nadrággépészt. Szolnoki Minőségi Szabók Ruházati Ktsz Kossuth tér, I. Irodaház, III. em. 11. sz. alatt. Szolnoki Háziipari Termelő Szövetkezet Szolnok, Magyar u. 14. sz. alatt azonnali felvételre keres bedolgozó varrónőket, bent dolgozó varrónőket, kétműszakos munkakörbe. Kezdő gépírónő állást keres. Hívást a 13—882 tclcfonszámon várom. Szolnok. A Rákóczifalva és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet kétszemélyes vasműszaki boltjába — szakképzett boltvezetőt és bolti eladókat keres. Családi alapon jelentkezők előnyben részesülnek. Erkölcsi és működési bizonyítvány leadása kötelező. Jelentkezni lehet: ÁFÉSZ központi irodájában. Rákóczifalva. Rákóczi u. 53. Telefon : Rákóczifalva 6. Kiemelt, fizetéssel keresünk azonnali felvételre utókalkulátort és kontírozó könyvelőt. Jelentkezés: — Szolnok, Landler J. u. könyvelési üzem. A szolnoki Postagarázs felvételt hirdet gépkocsivezetői és őrportás állások betöltésére. Jelentkezni lehet: Szolnok, Postagarázs, Rékasi út. Telefon: 12—122. A Rákóczi Termelőszövetkezet — (Tiszasas) kontírozó könyvelőt, gyors- és gépírót keres azonnali felvételre. Fizetés a TOT irányelvek alapján. Jelentkezés a tsz főkönyvelőjénél. Bérbe vennénk 50—80 ff. 2—5 att. üzemi nyomású 1—2 t/ó teljesítményű mobil kazánt, június 1-től okt. 15-ig terjedő időszakra. Tisza Bútoripari Vállalat 4. sz. gyáregysége, Szolnok, Vöröshadsereg u. 32. sz. Akar Zsigulit nyerni ? A szolnoki TÜZEP Vállalat telepein május 15—július 15. között minden 600,— Ft értékben vásárolt szilárd tüzelőanyag után 1 db. sorsjegyet adunk. Főnyeremény egy ZSIGULI személygépkocsi azonkívül automata mosógépek, cserép- és vaskályhák, camping kerékpárok, vásárlási utalványok. SORSOLÁS 1972. augusztus 15. INGATLAN: CSALÁDI ház építésre alkalmas 150 négyszögöl telek eladó. — Szolnokon a Gép utcában. Érdeklődni: Szolnok. Alcsi 67. Csapó János. I HOLD evümölcsös megosztva is eladó. Ugyanott MIA motor szivattyúval. — B. Nagy Sándor. Szolnok. Alcsisziget. Törökszentmiklósi — kétszoba összkomfortos lakást jászberényire cserélnék. Válaszokat. ..Gvors lebonyolítás” leiigére a szolnoki hirdetőbe. 400 négyszögöl föld a Holt-Tiszaparton eladó. Érdeklődni: 17 órától. Szolnok. Hunor u. 23. Közkórház mögött. KÉTSZOBÁS, konyha. üvegverandás. — fürdőszobás lakás — hozzátartozó melléképülettel beköltözhetően eladó. Mezőtúr, Tolbuchin u. 60. KÉTSZOBÁS összkomfortos ház eladó. 200 négyszögöl gyümölcsöskerttel. Szolnok. Delta u. 36. KÉTSZOBÁS kertes családi ház. azonnal beköltözhetően eladó. Szolnok. Berzsenyi D. u. 29. Érdeklődni: 9—19-ig naponta. EGYSZOBÁS szövetkezeti gázos lakás eladó. Érdeklődni: 18 óra után. Szolnok. Mátyás kir. u. I. ép. III. lh. II. em. 8. ELADÓ Farmoson a főútvonal mellett, az állomásul 15 perc, — 550 négyszögöl telek beköltözhető lakóházzal. Érdeklődni: Terék Károlyné Farmos. Bem u. 651. — Szombat, vasárnap. CSALÁDI ház beköltözhetően eladó. Szolnok. Zápor u. 23. 1750 négyszögöl gyümölcsös lakóépülettel eladó, villany bevezetve. i.Tiszapart” jeligére a szolnoki hirdetőbe. Szandaszőllős. Kossuth L. u. 48. szám alatt 115 négyszögöl telek eladó. GÉPJÁRMŰ: R—10-es CU rsz. személygépkocsi igen ió állapotban eladó. Dr. Szabó Béla. Ti- szaföldvár. Árvái J, u. 13. szám. ÜJ állapotban lévő 250 cm::-es Jáwa és 250 cm3-es MZ motor- kerékpár utánfutóval eladó. Szolnok. Beloiannisz u. '41. Ma* gonv. JÓ állapotban lévő most műszaki vizsgázott. felúiított — Moszkvics 407-e«; személygépkocsi eladó. Szplnok. Koszorú u. 13. szám. ELADÓ egv Skoda 1000 MB. CR rsz. — most generálozott új motorral. Mezőtúr. Gorkii u. 4. 1971. augusztusában vizsgázott Skoda Oc- távia eladó. Dávid Imre. Karcag. Kossuth tér 6. JÓ állapotban lévő Riga motorkerékpár eladó. — Szolnok, Achim A, u. 9. FEKETE Danuvia motorkerékpár olcsón eladó. Szolnok. Bokréta u. 17. Közkórház mögött. KAROSSZÉRIA hibás Trabantot vennék. — ..600-es. vagy 601-es” jeligére a szolnoki hirdetőbe. KISKEREKÜ gondosan karbantartott — CN-es Wartburg eladó. — Dr. Stefandel. Szolnok. Bálvány u. 20. — Megtekinthető csütörtök, péntek, du. 4-től. szombaton 12- töl. __________ A DAS-VÉTEL: ELADÓ kombinált szobabútor, szekrény, külön is. Kékes tv. Szolnok. Mártírok útja 2. n. em. jobbra^. sz. posta ép. MODERN mély gyermekkocsi eladó. Érdeklődni: 17 után.— Szolnok. Bálvány u. 16. III. 21. 14 HÓNAPOS törzskönyvezett — szuka puli eladó. Török- szentmiklós. Petőfi u. 48. sz. alatt. VÉRIT ÁS 180-as egy tűágyas vadonatúj kötőgép eladó. Érdeklődni : 13—050 telefon- számon. Szolnok. LAKÁSCSERE: KÉTSZOBÁS— összkomfortos. szövetkezeti. várpalotai lakásomat elcserélném — szolnoki hasonlóért. I—n. emeletig. Boros István, — Várpalota, Tábormező u. 22 I. em. 2. TANÁCSI kertes. — kettőszobás lakásomat. kettőszoba fürdőszobás lakásra — cserélem. ..Olcsó bérű” jeligére a szolnoki hirdetőbe. Elcserélném Szolnok központjában lévő — kétszobás, összkomfortos. gázos, tanácsi lakásomat hasonló . egriért. ..Eger” jeligére a szolnoki hir** detőbe. Elcserélném kettőszoba összkomforosi gázfűtésés, nagyer- kélyes tanácsi lakásomat. hasonló erkély nélküliért, vagy nagvobbért. Szolnoki Kulich Gy. u. VII. ép. IV. 17. EGYÉB: Esernyők javítását — (összecsukós. automata) áthúzását vállalom. Debrecen. Vö-t röshadsereg u. 63. MAGÁNYOS idős néninek otthont adunk* kevés háztartási se- gítségért. Leveleket a kiadóba ..Családtag” jeligére. Nagyvirágú holland schabaudt szegfű palánta minden színben kapható, darabonként 80 fillérért* Toronyi kertésznél. Békéscsaba. Sztraka u. 27. szám. NYUGDÍJAS diplomás magányos fér- i fi bútorozott albérleti szobát keres június 1-re. — esetleg részben, vagy teljes abonálással. Megkeresést „Tiszta rendes lakás” jeligére a ki*« adóba. HÁZASSÁG: 31/168 ió keresettel rendelkező férfi — megismerkedne házasság céljából, korban hozáillő. elvált vagy özvegyasszony- nyal. Egy gyermek nem akadály. „Igazi boldogság” jeligére a hirdetőbe, 150/30-as barna, hosz-» szúhajú érettségizett csinos, rendes lány« — házasság céljából megismerkedne korban hozzáillő, hasonló adottságú intelligens férfivel. Fényképes leveleket ..417183” jeligére — a jászberényi hirdetőbe. Elváltak ne írjanak. Hirdessen a Néplapban ! Fiatalok ! r Vár benneteket a Szellőző Művek légtechnikai berendezések, gyártására y I y Felveszünk: közép- és Vin általános ' . iskolát végzett fiatalokat £ gépi forgácsoló, vas- és fémszerkezeti lakatos szakmákban tanulóknak. , 1 » r — kollégiumot biztosítunk. / — havi ösztöndíj 260 Ft-tól 600 Ft-ig. ’ — évente egy alkalommal 2 hetes ingyenes , üdülés. — térítésmentes étkezés. — sikeres szakmunkás vizsga után személygépkocsi jogosítvány azoknak, akik a vállalatnál fognak dolgozni. — közép és felsőfokú tanulást biztosítunk esti, illetve levelező tagozaton. — tanulmányi eredménytől függően pénzjutalomban részesülnek tanulóink. Jelentkezés: Szellőző Művek Budapest, IX., Építész u. 8—12. sz. Közgazdasági és munkaügyi főosztály.