Szolnok Megyei Néplap, 1972. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-16 / 113. szám

1972. május 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Budai Gabriella története Kórustalálkozó Jászberényben Hogyan alakul ki egy olyan furcsa életút, mint Budai Gabrielláé ? Hogy lehetséges az, hogy valaki, aki már húsz évvel ezelőtt felfede­zett író volt, visszavonuljon egy falu legszélső házába, s csak legszűkebb környezeté­vel közölje gondolatait, ame­lyekben megkapó elevenség­gel tükröződik a világ, amit átélt? — Íme a rövid törté­net, példázat a körülmények és az érzékenység hatal­mára. Nincstelen budapesti mun­káscsaládban született. Tíz­éves korában került Öcsöd­re, rokonokhoz, itt ismerke­dett meg Lázár Lászlóval, tizenhat éves volt, amikor összeházasodtak. Ha Budai Gabriella meg­írja az életregényét, ennél a pontnál egy külön betétre­gényt kell toeleszőnie férjé fiatalságáról. Székely ván­dormunkás fia, szülei korán meghaltak, és akárcsak Jó­zsef, Attila, lelencgyerekként jutott el Öcsödre. Neki azon­ban az égvilágon senki hoz­zátartozója nem volt, úgy­hogy egészen csodálatos, tel­jességgel tehetségét igazolja, hogy különböző ösztöndíjak, jótékonysági alapítványok segítségével föl tudott ver­gődni az Iparművészeti Fő­iskoláig. Ekkor a váratlan rátámadt szemidegsorvadás félbe szakította a szépen in­duló stúdiumokat. 1950-ben Pestre költözött a Lázár-család. Gabriella asszony — már háromgyere­kes anya — kifutóként he­lyezkedett el egy építőipari vállalatnál. Az egyik főnöknője kide­rítette, hogy a fiatalasszony verseket, novellákat ír. Még­hozzá tehetségesen. Az em­lített főnöknő férje Horváth Márton volt, az ötvenes évek egyik vezető irodalom­politikusa. Alighanem ez volt Budai Gabriella egyetlen szerencséje az életben. írá­sai hamarosan megjelentek a Csillagban, az Irodalmi Újságban, elhangzottak a rá­dióban, tagja lett az írószö­vetség fiatal alkotói munka- közösségének. Az irodalmi karrier épp olyan gyorsan véget ért, ahogy indult. Lázárék az írószövetség egyik budai al­kotóházában kaptak lakást. Tűzhelyük még nem volt. A ház egykori tulajdonosnője ajánlotta föl segítségét, hogy tejet, fürdővizet melegíthes­senek náluk a pincében. Ez elég volt ahhoz, hogy Budai Gabriella ellen bejelentést tegyen egy lakótársa az írószövetségnél „burzsoá ele­mekkel való szimpátia mi­att”. A fegyelmi tárgyaláson ugyan Devecseri Gábor vé­dő szavainak hatására nem marasztalták el, de Budai Gabriella vértezetlen önér­zete súlyos sebet kapott. Ti­zenhárom évig nem nyúlt tollhoz, az írószövetségi meghívásokra nem vála­szolt, csak az újabb gye­rekkel gyarapodó család lé­tezett számára. 1956 ősze a fővárostól is elvette kedvét. Valósággal menekültek haza Öcsödre. Itt aztán lassan ernyedt a hallgatást parancsoló görcs. 1964-ben megírta a Gazdag rokonok című kisregényt, amit véleménykérés végett küldött be a Néplaphoz. A szerkesztőség azonnali köz­léssel fejezte ki véleményét. Ebből aztán újabb baj származott. A 30-as évek­ben Öcsödön játszódó, kriti­kusan ábrázoló kisregény­ben a falu magára ismert. Kár lenne ma már firtatni, kiket sértett az őszinteség, de elég az hozzá, hogy ál­talános visszatetszést váltott ki. Összegyűjtött aláírások­kal ellátott tiltakozó levelek indultak Öcsödről és szemé­lyes megnyilvánulásukban sem titkolták ellenszenvü­ket a Lázár-család iránt. Budai Gabriella ismét el­hallgatott, teremtő kedve közvetlen környezetére su­gárzott szét. Férjével, gyer­mekeivel és néhány barát­tal közösen citerazenekart alakítottak, amire azonnal odafigyeltek a hozzáértők. Egy kicsit baj van ezzel is, mert némely ortodox nép­ismerő szerint az akkord- és bőgőcitera sehogy sem fért be a népzene keretei közé, minthogy ezeket Lázár Lász­ló találta fel, és ifjabb Lá­zár László készítette el. De azért már több fesztiválon sikert arattak, legutóbb Me­zőtúron a Páva-körök me­gyei találkozóján elnyerték a zsűri különdíját, bejutöt- tak az országos döntőbe. Lázár László, az egykori művésznövendék, kiújuló szembetegsége miatt végül is portásként vonult nyugdíj­ba, de vidámsága nem hagy­ta el. A gyerekek örökölték szüleik hajlamát. Laci a he­lyi tsz 25 éves, érettségizett esztergályosa tud gitározni, harmonikázni, szakszofonoz- ni, ő hozta össze az első öcsödi beat-együttest, édes­anyjával együtt prímet ját­szik a citerazenekarban, és a hangszerek az ő keze mun­káját dicsérik. Éva a bőgő- citerás, a kisebbik Gabriel­la hegedül, Marika csellón tanult játszani. Miért nem lett olyan író Budai Gabriella, mint in­dulásakor remélni lehetett? Hát először is ki meri fel­tenni ezt a kérdést egy négygyermekes anyának, még ha shakespeare-i tehet­séget kér is számon? Második éve dolgozik egy családregény, a Fekete zászló alatt kéziratán. És fest is. Különös, naív bájú, friss életlátásról ta­núskodó, könnyedén kompo­nált képeket. És citarázik a családi ze­nekar élén, lobogó, elpusz­títhatatlan szenvedéllyel. Sz. J. Négyszáz köteles ajáadékkönyvtár Az országos Széchenyi könyvtár KISZ-szervezete szombaton este bensőséges ünnepség keretében egy négyszáz kötetes könyvtárat ajándékozott a jászszentand- rási Járás-tanya művelődé­si házának. A könyvtár át­adása előtt a Széchenyi könyvtár kamarakórusa színvonalas hangversenyt adott a tanya lakóinak. A jászszentandrásiak „Bandázás” című saját gyűj­tésű és összeállítású népi játék bemutatásával viszo­nozták a kamarakórus hang­versenyét. A véradók tiszteletére Háromszázötven véradót hívtak meg szombat estére a karcagi Déryné művelődé­si központba. A hozzátarto­zókkal együtt mintegy hat- százan vettek részt a do­norok tiszteletére rendezett műsoros esten. A véradás Karcagon a szó legszorosabb értelmében tö­megmozgalom lett. Néhány számadat mindennél jobban bizonyítja ezt: a kórház vér­ellátó állomásának a tervek szerint évente 500 liter vért kellene vennie. Ezt a meny- nyiséget azonban az elmúlt évben alaposan túlteljesítet­te. „Termelése” 671 liter té­rítésmentes és 89 liter térí­téses vér volt. A donorok száma az 1969-es 1680-ról 1971-ben 4000-re emelkedett a városban. Ezt a fejlődést csak az ipari és mezőgazda- sági üzemek, a honvédség és a Vöröskereszt megyei és városi szervezete legoda- adóbb segítségével lehetett elérni. A legjobb véradók a „Ki­váló véradó”, kitüntetés bronz fokozatát, oklevelet, tárgyjutalmakat kaptak, majd részt vettek a tiszte­letükre rendezett műsoros esten. Két új szobor A jászberényi városi ta­nács két szobrot vásárolt Veszprémi Imre szobrász- művésztől. A Jászberényben nemrég kiállított szobrok egyikét, a Merengő lányt, a főtéri szökőkút közelében állítják fel. A másik alko­tás az Allólány, bronzbaön- tés után, a Pelyhes-parti lakótelepre kerüL A Székely Mihály napok talán legjelentősebb rendez­vényére került sor vasár­nap Jászberényben. Az or­szág minden tájáról 23 kó­rus érkezett a városba, hogy ezúttal is bizonyságot te­gyen magasfokú kóruskul­túránkról, s hogy méltóképp tisztelegjen Székely Mihály emlékének. A délelőtti órákban zaj­lott le a kórusok minősíté­se, melynek során megyénk­ből 10 együttes, más me­gyéből 3 kórus kérte orszá­gos kategorizálását. Kórusaink általában meg­tartották eddigi minősítésü­ket, . s néhány együttes előbbre lépett. Váratlan meglepetést je­lentett a karcagi Déryné Művelődési Központ kóru­sának produkciója (karnagy: Mészáros Ferenc), mely egy­szerre fokozatott ugrott, s „ezüstkoszorú diplomával” kapott besorolást. Szintén előrelépett, s ugyanezt az eredményt érte el a jászbe­rényi Hűtőgépgyár madrigál­kórusa (karnagy: Rohonczy Andrea). A megyeiek közül legeredményesebben a jász­berényi Palotásy kórus sze­repelt, mely megtartotta ko­rábbi „aranykoszorús” mi­nősítését (karnagy: Bakki József. Érdemes még szólni a mezőtúri művelődési köz­pont népdalköréről, mely kiváló produkciójával „kie- emelkedően minősített cso­port” besorolást ért el. A délelőtti bemutató igazi meglepetése egy mindeddig csaknem ismeretlen dunán­túli kórus, a Huszics Ven­del vezette sárbogárdi ÁFÉSZ vegyeskar bemutat­kozása volt. Magasszinten előadott műsoruk — melyért a legmagasabb minősítést kapták („aranykoszorú dip­lomával”) — azt bizonyítja, hogy ma már kisvárosokban is megteremthetők az or­szágos szintű zenei munka feltételei. Az időjárás nem kedve­zett a rendezvénynek, így a felszabadulási emlékmű előtti közös éneklést a mű­velődési központ nagytermé­ben kellett megtartani. Mint­egy 500 énekes szólaltatta meg Bárdos: A munka di­csérete című kánonját, Bak­ki József vezetésével, majd Agócsy László, a pécsi Ze­neművészeti Főiskola pro­fesszora vezénylésével Ko­dály: Felszállott a pávája hangzott el, rendkívül ha­tásos, szép előadásban. A monumentális produkció után Miskolc, Esztergom, Jászberény, Szolnok és Bu­dapest legjobb kórusai ad­tak díszhangversenyt. Erről a koncertről elmondhatjuk, hogy a differenciált, kifino­mult kóruséneklés igazi ün­nepe volt. Az elhangzott műsorokat Kiss István zsü- rielnök, a budapesti Honvéd Művészegyüttes karnagya értékelte, majd kiosztották a Székely Mihály emlékbi­zottság által alapított díja­kat. A nagydíjat a Borsod megyei Művelődési Központ vegyeskara kapta (karnagy: Reményi János), második lett a Vasas Központi Mű­vészegyüttes kórusa (Vass Lajos vezetésével), harma­dik pedig az esztergomi Ba­lassi Bálint énekkar, me­lyet Szabó Tibor karnagy dirigált. Molnár László A családi citerazenekar élén. Mellette Laci fia, Éva lá­nya, férje és Székely Dezső, az egyetlen kültag. (Nagy Zsolt felvétele) ■■'■■■■ ........ " i i i . i i. —i J át rntímét g tüz mi égett mgJ 4. A vezér válasza Szelet vetett a hercegér­sek a pápai bulla kihirde­tésével. Országszerte meg­mozdult a nép és nemcsak a jobbágyok, de a szegé­nyebb nemesek is a gyüle­kező helyek felé tódultak. A toborzásokban kiemelkedő szerepet játszottak azok a papok, akik az egyház, a fő­rangú nemesek telhetetlen- sége ‘ ellenében hasztalan hirdették az evangéliumot. Maguk is nyomorogtak, kö­zelről látták a parasztság mind reménytelenebb hely­zetét. Most megragadták az alkalmat, híveik élén siet­tek a keresztesháború zász­lói alá. Megannyi gyülekező hely közül Nagyvárad, Kalocsa, Székesfehérvár, Bács tarto­zott a fontosabbak közé, központi táborhelynek pe­dig a Pest határában levő Rákost jelölte ki Dózsa György. Naponta több ezer önkéntes érkezett ide, s rö­vid időn belül negyvenez­ren népesítették be a ha­talmas tábort. Egyedül Medgyaszai Mészáros Lőrinc ceglédi plébános kétezer pa-. rasztot vezetett Dózsa sere­gébe és megérkezése pilla­natától fontos szerepet ját­szott a keresztesek vezérka­rában. A jobbágyok, papok, kisnemesek sorai külföldi önkéntesekkel egészültek ki, felvilágosult deákok, ügyes iparosok egyaránt szívesen siettek a táborba. Csak a nagyurak és azok fegyvere­sei maradtak távol. Voltak ugyan nemesi bandériumok Pest, Nógrád. Hont és Heves vármegyékben, de ezek so­kat sejtető tartózkodással ke­rülték a gyülekezőhelyeket. Egyelőre! Aztán eleinte szórványo­san érkeztek hírek a neme­sek durvaságairól. A fővezér nagy önuralomról tett tanú- bizonyságot. A túlkapások megtorlása helyett a sereg fegyelmezésére, katonai ok­tatására fordította minden erejét. Kora reggeltől késő estig tartott a kiképzés, sze­mélyesen okította az alsóbb parancsnokokat, majd el­lenőrizte munkájukat. Igen gondosan osztotta be a leg­célszerűbb harci alakzatokba a gyalogságot, a lovasságot, tüzérséget és a műszaki csapatokat. Katonai képzett­ségéhez igazságos erély és érett emberismeret társult. Erre vall többek között az is, hogy rendszerint azokból választotta ki az elöljáró­kat, akik a gyülekezők élén érkeztek táborába. Ám hiába szeretett volna Dózsa minél többet törőd­ni katonai teendőivel, kény­telen volt odafigyelni a ri­asztóan megszaporodott rossz hírekre. A panaszok között az volt a legenyhébb, hogy a nemesek visszatartják job­bágyaikat, mit sem törődve a pápai átokkal. Komolyabban kellett venni az otthonma­radott védtelen családtagok­kal szembeni általános erő­szakoskodást, a fenyegeté­sek ellenére hadba indulók megcsonkítását, a toborzók meggyilkolását. Dózsa többször értesítette Bakóczot is, a királyt is a tarthatatlan helyzetről, de miután intézkedés* sürgető kérésére hallgatás volt a vá­lasz, erélyesebb levelet fo­galmaztatott Ambrus pappal, a deákjával. E levélben fel­sorolta a tudomására jutott eseteket és nyomatékkai kért segítséget az ország törvé­nyes vezetőitől, egyúttal sürgette a nemesi bandéri­umok, a királyi zsoldosok és a végvári katonák csatlako­zását az önkéntes keresztes­hadjárathoz. Május tizennegyedikén, va­sárnap érkezett meg a vá­lasz Budavárából a rákosi táborba. A panaszokra nem tért ki sem a király, sem a bíboros. Figyelmen kívül hagyták a korábban meg­ígért hadak csatlakozását is, ellenben felszólították Dó­zsát: haladéktalanul szüntes­se be a keresztesek további toborzását, azonnal bontson tábort, és késedelem nélkül vonuljon Dalmáciába a tö­rök ellen. A parancs lehetetlen vol­tát rögtön átlátta a fővezér. Tanácskozott közvetlen kör­nyezetével, vezértársaival, Gergely öccsével és Mészá­ros Lőrinc ceglédi plébános­sal. Gergely óvatosságra és engedelemre intette bátyját, de a többiek, főképp Mészá­ros Lőrinc úgy vélték, telje­sen igaza van Dózsának, semmi szín alatt sem sza­bad teljesíteni a király és a bíboros parancsát. Figyel­meztetésül engedjenek némi mozgást a mindeddig szigo­rúan tartott csapatoknak, hadd szerezzenek maguknak élelmet a környékbeli neme­si kúriákon. Mivel a kor­mányzat elmulasztotta a se­regről való gondoskodást, a kiéhezett katonák éltek az alkalommal és Dózsa enge­délyével megsarcolták a gazdagokat a Rákos környé­ki falvakban, Pest és Buda városában. A nemesek vad megtor­lásaihoz képest egyszerű va­sárnapi kimenőnek számí­tott ez az engedély, mégis pánikot okozott az udvar­ban. Hétfőn kemény parancs érkezett Budavárából Dózsá­hoz: ha nem indulnak Dal­máciába haladéktalanul, a vezér és társai, a király és az ország ellenségeinek mi­nősülnek, s eszerint járnak el velük. Mit válaszolhatott erre Dózsa? Indulni és maradni — egyaránt lehetetlen. Ha elindul az ország fegyveres erőinek nagy része nélkül, kevés eséllyel szállhat szem­be a törökkel, ráadásul a jobbágyokra bőszült neme­sek arra használják bandé­riumaikat, hogy feldúlják a védtelen falvakat. Indulni tehát öngyilkosság. Ha pe­dig feloszlatja seregét, mint ahogy az udvar végső fel­tétele szólt, akkor is pusztu­lás vár reájuk, mert a szét­hulló kereszteseket kényük- kedvük szerint kaszabolják le a nemesek. Ebben a drámai helyzet­ben hívta gyűlésre Dózsa az egész tábort. Föltárta hely­zetüket és kérte katonáit, hogy maradjanak együtt, fo­gadják el az általa kínált fegyelmet, mert most ez az egyetlen biztosíték a puszta életük és az ország meg­mentésére. Most derült ki, hogy rö­vid néhány hét alatt meny­nyire megszerették vezérü­ket a fölfegyverzett jobbá­gyok, kisnemesek, szegény papok, iparosok, deákok. Uj­jongva fogadták javaslatát, hűséget esküdtek neki. Szent György napján a hercegér­sektől kapta Dózsa a fővezé- ri kinevezést. Most a föl­fegyverzett nép választotta vezérének. Ez a döntés a kocka elvetését jelentette. Ahelyett, hogy Dózsa írás­ban válaszolt volna a buda­vári hatalmasok ultimátu­mára, együtt tartotta tábo­rát és ezzel a tettével adta meg a választ. Hadüzenet volt ez az or­szágrontó nemesi hatalom ellen. Dózsa és a mögéje so­rakozó nép nem tett egyebet, mint elfogadta a reá kény- szerített harcot. Gerencsér Miklós Következik : Kiáltvány Cégiéiről A győztes Borsod megyei kő rns.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom