Szolnok Megyei Néplap, 1972. április (23. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-06 / 80. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. április 6. Valakit vádolni kell A dél-vietnami felszabadító hadsereg fokozza hetedik napja tartó általános offenzívájának erejét, Thieu elnök pedig, a saigoni rezsim vezetője kijelentette: állandóan tartja forródróton a kapcsolatot Nixon elnökkel, minthogy a helyzet válságos. A Pentagon is elismeri, hogy az 1968-as Tet-offenzíva óta most folyik a legnagyobb általános támadás a dél­vietnami felszabadító erők részéről, s noha Washington már régen számított nagyszabású offenzívára, legalábbis hosszú ideje erre készíti elő a közvéleményt, sőt ezzel pró­bálja igazolni a VDK elleni bombatámadásait is, mégis meg­hökkentette az ASÁ-t a támadás ereje, színhelye, jellege. Valószínűleg az is meghökkentette, ha nem éppen két­ségé eejtette Washingtont, hogy a saigoni rezsim csapatai milyen fejveszetten menekülnek. Helyzetüket „súlyosnak” minősítik a hivatalos washingtoni jelentések is. De vajon hogyan tudják tovább védelmezni és igazolni a nixoni „vietnamilázás” politikáját, amelynek az a lényege, hogy a vietnamiak — értsd: a saigoni rezsim. — maguk védjék magukat? Valahányszor erőpróbára kerül a sor, újra meg újra bebizonyosodik, hogy Thieuék erre képtelenek. „Nixon elnök nehéz helyzetbe került és cselekvési le­hetőségei leszűkültek” — írja Eric Sevareid, a CBS főmun­katársa — „az amerikai csapatkivonások leállítása, vagy nagyobb amerikai szárazföldi erők bevetése az egész viet- namizálási politika csődjének beismerése lenne, amit poli­tikailag aligha engedhet meg magának az elnökválasztások évében. A másik lehetőség a teljes kiszállás a háborúból, amit már régen meg kellett volna tennie. Valószínű, hogy az elnök egyiket sem fogja tenni s folytatódik a háború, amit az Egyesült Államok nem nyerhet meg Saigon számára.” Az NBC diplomáciai tudósítója szerint a saigoni csapa­tok kudarcáért a külügyi szóvivők a Szovjetunióra próbál­ják hárítani a felelősséget, mondván, hogy a szovjet nehéz- fegyverek nélkül a DNFF nem vállalkozhatna ilyen nagy­arányú offenzívára. Mert — mondja az NBC tudósítója — „valakit vádolni kell”. Csakhogy Washingtonban pusztán vádaskodnak — a világ közvéleménye viszont vádol. Mégpedig az igazi bű­nöst: az amerikai agresszorokat, amiért még mindig nem számolták fel szerepüket a vietnami háborúban (KS) Népszavazás Franciaországban Az európai Közös Piac ki­bővítésére vonatkozó francia népszavazást április 23-án, vasárnap tartják, közölték szerdán Párizsban a francia minisztertanács szokatlanul rövid, alig egy órás ülése után. Mint Ismeretes, Georges Pompidou köztársasági el­nök március 16-i sajtóérte­kezletén váratlanul bejelen­tette, a francia választópol­gárok népszavazáson dönt­hetnek arról, hogy felve­gyék-e a Közös Piac tagor­szágai közé Nagy-Britanniát. Írországot, Norvégiát és Dá­niát Nincs messze a teljes megegyezés Szerdán Bonnban megkez­dődött az NDK és az NSZK államközi tárgyalásainak — újabb kétnapos fordulója. Michael Kohl államtitkár, az NDK küldöttségének vezető­je ' szerdán délelőtt érkezett a nyugatnémet fővárosba és nyomban leült a tárgyaló- asztalhoz Bahr államtitkár­ral, a nyugatnémet delegá­ció vezetőjével. Megérkezésekor újságírók­nak nyilatkozva elégedetten szólt az általános közleke­dési szerződésre' vonatko­zó tárgyalások ez idő szerinti állásáról. Mint mondotta, a szerződésnek még sok tisz­tázatlan pontja van, — de ugyancsak sok pontban si­került már megállapodniok. Bonnban olyan értesülések vannak forgalomban, hogy a teljes megegyezés már nincs messze és feltehető, hogy még áprilisban elvégzik az utolsó simításokat a szerző­dés szövegén. A jelek arra mutatnak, hogy a küldött­ségvezetők még május 4-e, azaz a keleti szerződések ra­tifikációs szavazása előtt el­láthatják kézjegyükkel a megállapodást. Újabb halálesetek a fekete himlő miatt A Jugoszláv járványügyi bizottság jelentése szerint az ország területén eddig 148 fekete himlő megbetegedés történt Ez a szám eggyel ke­vesebb az előző jelentésben említettnél, egy beteget ugyanis két helyen tartottak nyílván. A betegek közül a koszovói Gyakovica kórház­ban újabb két személy halt meg, így az eddig fekete himlőben elhunytak száma 25-re növekedett. Az elmúlt három nápon újabb betegedés nem történt, így bíznak benne, hogy rö­videsen lehetővé válik a szi­gorú óvintézkedések enyhí­tés«. * BELGRAD Jugoszlávia 20 milliónyi lakosságának több mint egy negyedét oltották be eddig a járvány ellen. A jugoszláv egészségügyi hatóságok sze­rint 127-en még mindig be­tegek. AMBERG A bajorországi Amberg kórházába hétfőn este himlő gyanújával beszállítottak egy nyugat-berlini házaspárt, amely Jugoszláviában költött szabadságról hazatérőben meg akarta látogatni Wei- denben (Felső-Pfalz-ban) élő rokonait. TRIESZT Trieszt és Gorizia térségé­ben olasz és külföldi turis­ták hétfőn sorba álltak az oltóállomásokon. Az egész­ségügyi hatóságok közlése szerint klinikáknak, kórhá­zaknak, üzemeknek, stb. 80 ezer adag oltóanyagot osz­tottak ki. FRANKFURT Hétfő óta — mint a Luft­hansa szóvivője Frankfurt­ban közölte — nemzetközileg érvényes oltási bizonyítvány­nyal kell rendelkezniük az NSZK-ból Spanyolországba utazóknak. DAMASZKUSZ Damaszkuszban hivatalo­san közölték, hogy az Irak­kal határos Deir-Ez-Zor kormányzóság három falujá­ban hat újabb himlőmegbe­tegedést észleltek és így 26- ra emelkedett a himlőben megbetegedettek száma. Ha­láleset nem volt. Az elmúlt nyolc napban mintegy há­rommillió embert oltottak be. Az oltás az ország egész te­rületén tovább folyik. MOSZKVA Alekszej Koszigin, a Szov­jetunió minisztertanácsának elnöke kedden a Kremlben fogadta Eugenio Cefist, a Montecatiniedison olasz cég igazgató tanácsának elnökét és megbeszélést folytatott vele. LONDON Négy- napig tartott az an­gol békeharcosok hagyomá­nyos tavaszi menete Lon­donból az Aldermastoni Atomkutató Intézetig. Az atomle3zerelésért küzdő moz­galom kezdeményezésére a menet résztvevői a londoni Trafalgar térről indultak el és útjukat az atomkutató in­tézet bejáratánál fejezték be. PÁRIZS Arthur Watson, az Egye­sült Államok párizsi nagy­követe kedden a sajtónak adott nyilatkozatában kije­lentette, hogy vasárnap har­madik alkalommal is talál­kozott Huang Csen-nel, a Kí­Nem hivatalos baráti látogatásra Moszkvába utazott Erich Honecker (jobboldalt), a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára. A repülőtéren a ven­déget Lconyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára fogadta. (Telefoto — TASZSZ—MTI—KS) Tűzszünet? Esz a k -1 rors zágba n különö­sebb incidens nélkül zajlot­tak le az 1916-os ír felkelés halottéira emlékeztető hús­véti felvonulások és az új­raegyesítés ellen szervezett protestáns felvonulások. Wil­liam Whitelaw, a brit kor­mány ír ügyekkel foglalkozó új minisztere, a régi kor­mány által kimondott felvo­nulási tilalom megszünteté­sét fontolgatja. Szerdán Belfastban két helyen robbant pokolgép, de Londonderryben. a katoliku­soknak ebben a másik nagy ellenállási pontjában tovább tartott az illegális republi­kánus hadsereg ideiglenes szárnyának tűzszünete. A húsvéti ünnepek alatt a föld­alatti hadsereg, az IRA ideiglenes szárnya taktikai kérdésekben zavart^ jött. — Külső nyomás alatt, az IRA ideiglenes szárnya London­derryben tűzszünetet hirde­tett, de dublini vezéreik el­ítélik őket emiatt a lépés miatt. Husszein kész különbékét kötni Izraellel Anvar Szadat egyiptomi elnök nyitja meg ma Kairó­ban a Palesztinái nemzeti tanács kibővített ülését, — amelyen mintegy 400 Pa­lesztinái küldött vitatja meg a közel-keleti válság leg­utóbbi fejleményeit. A Washingtonban tartóz­kodó Husszein jordán király újabb nyilatkozatai nem hagytak kétséget afelől, hogy az úgynevezett Egyesült Arab Királyság terve az Egyesült Államok és Izrael előzetes egyetértésével támogatásá­val látott napvilágot. Husz- szein kinyilvánította: kész különbékét kötni Izraellel, s határmódosításokra is haj­landó, amennyiben Izrael el­fogadja azt a javaslatot, hogy Jeruzsálem egyidejűleg az izraeli állam és a félauto­nóm palesztin tartomány kö­zös fővárosa legyen. A Palesztinái felszabadítá- si szervezet végrehajtó bi­zottsága a nemzeti tanács ülését megelőzően jóváhagy­ta a nemzeti egység helyre- állításának tervét, amelyet a kairói ülésen hoznak nyilvá­nosságra. E program, amely­nek megvalósítására 11 hó­napot szánnak, célul tűzi ki az összes palesztínai ellen­állási szervezetek egyesí­tését. nai Népköztársaság párizsi nagykövetével. A megbeszé­lések témájáról áz amerikai nagykövet nem volt hajlan­dó nyilatkozni. HAVANNA A Kubai Ifjúkommunisták Szövetségének II. kongresz- szusán felszólalt Illisz Lász­ló, a KISZ KB titkára, a magyar küldöttség vezetője. Tolmácsolta a magyar fia­talok jókívánságait és átad­ta a KISZ zászlaját a kong­resszus küldötteinek. BONN Rüdiger von Wechmar, a nyugatnémet kormány szóvi­vője keddi bonni sajtóérte­kezletén kormánya nevében megelégedéssel nyilatkozott arról, hogy március 29. és április 5. között a nyugat­berliniek látogatást tehettek az NDK-ban. SANTO DOMINGO Elfoglalta a dominikai rendőrség Santo Domingo egyetemét. A hatóságok arra hivatkozva hatoltak be az egyetem területére, hogy ott „kommunista vezetők” tar­tózkodnak. A rektort és he­lyettesét több diákkal együtt elhurcolták. A rendőri akció után az egész egyetem terü­letét a hadsereg alakulatai zárták körül. SAN SALVADOR Két egyetemi hallgató meghalt, egy harmadik pe­dig megsebesült, amikor San Salvadorban kormányhi­vatalokat próbáltak felrob­bantani. Salvadorban egy el­vetélt államcsínykisérlet után márciusban ostromál­lapotot hirdettek ki. A népi felszabadító erők sikeres oífenzívája A dél-Vietnami felszaba­dító hadsereg fokozza hete­dik napja tartó általános tá­madásának erejét. A haza­fias egységek három irány­ból közelednek az ostromlott Quang Tri tartományi szék­hely felé és súlyos csapáso­kat mérnek a Hűé császár- városhoz vezető nyugati út­vonalat védő saigoni kor­mánycsapatokra. Elfoglaltál! a Dél-Vietnam partjain vé­gig vezető stratégiai fontos­ságú egyes számú műút egy szakaszát. — így elvágták a Quang Tri tartományt és Dél-Vietnam többi része kö­zötti legfontosabb szárazföl­di kapcsolatot. A hazafias erők tüzérségi tűz alá vették a Hűétől 24 kilométerre délnyugatra fek­vő Bastogne támaszpontot, amely stratégiailag fontos szerepet tölt be Hűé város védelmi rendszerében. Erősödött a harcok heves­sége a Dél-Vietnam középső területein lévő fennsíkon is. Itt a felszabadító erők harc­kocsijai tizenhat kilométerre Közelítették meg a fennsík legnagyobb tüzérségi támasz­pontját. Az Egyesült Államok légi­ereje szőnyegbombázásokkal próbálja gyengíteni az offen- zívát. B—52-es stratégiai re­pülőgépek kedden és szerdán többszáz tonnányi bombát szórtak Quang Tri tartomá­nyi székhely és Hűé császár- város környékére. Ennek el­lenére a hazafias egységek­nek a császárváros környé­kén sikerült a Kormányhad­sereg ezer katonáját körül­zárniuk. Miközben a saigoni hadse­reg és az amerikaiak figyel­me az ország északi része felé irányul és ott igyekez­nek csapaterősítésekkel és a légiháború fokozásával meg­állítani a népi erők dél felé nyomulását, a népi felszaba­dító hadsereg váratlanul tá­madást intézett Binh Long tartomány székhelye. An Loc ellen, amely 13 kilomé­terre van a kambodzsai ha­tártól és 100 kilométerre Saigontól. A szorongatott város felmentésére a 4. sai­goni gvaíoghadosztályt vezé­nyelték ki. Az AFP értesülése szerint az északi front helyzetének válságosra fordulása miatt az amerikai első lovashad­osztály két századát légi úton Quang Tri tartomány­ba szállították, névleg azért, hogy a segítségére siessenek egy amerikai támaszpont vé­dőinek, de nyilván bevetik őket a tortományi székhely és a császári főváros, Hűé környéki hadműveletekbe is. Az amerikai légierő egyéb­ként szerdán 350 bevetésben támadta a Quang Tri tarto­mány legészakibb sávját, amelyet teljesen felszabadí­tottak a népi erők. Az ame­rikai hadvezetést láthatólag az északi front helyzete ag­gasztja legjobban, amit az is mutat, hogy Abrams tábor­nok az amerikai csapatok főparancsnoka Da Nang-ba repült. Az USA is elismerte a Bengál Népi Köztársaságot Az Egyesült Államok ked­den hivatalosan elismerte a Bengáli Népi Köztársaság kormányát — közölte a washingtoni külügyminisz­térium. William Rogers külügy­miniszter ezzel kapcsolatos hivatalos közleményében az áll, hogy az Egyesült Álla­mok egyik diplomatája már­is útban van Dacca felé, — hogy eljuttassa Mudzsibur Rahman sejknek Nixon el­nök üzenetét a hivatalos el­ismerésről. Az amerikai kor­mány ebben kifejezte óhaját, hogy nagyköveti szinten dip­lomáciai kapcsolatokat léte­sítsen Daccával. Sallustro még mindig nem adott életjeit magáról Az elrabolt Sallustro hoz­zátartozói továbbra is élet­jelt "várnak a gyárostól. A Fiat egyik szóvivője hétfőn cáfolta az egyik Buenos Aires-i lap azon állítását, miszerint Sallustro telefonon közölte családjával, hogy jól van. Ilyen telefonhívás nem érkezett — mondotta a szó­vivő. Az argentin rendőrség hét­főn este kiadott közlése sze­rint az Oberdan Sallustro, az argentínai Fiat Művek igazgatójának kiszabadításá­ra irányuló. nagyszabású rendőrakció keretében ed­dig összesen 29 embert tar­tóztattak le. akik feltehetően az emberrablást végrehajtó gerilla-szervezet tagjai. A TISZÁNTÚLI TALAJJAVÍTÓ ÉS TALAJVÉDELMI VÁLLALAT SZOLNOK MEGYEI IRODÁJA, KARCAG, PÜSPÖKLADÁNYI ÜT 82. 1972. április 15-el kezdődően, kellő jelent­kezés esetén C-100-as munkakör ellátására jogosító bentlakásos, költségmen­tes tanfolyamot indít ellátással. A tanfolyam idejére a hallgatók eddigi ké­pességüktől függően 6—7 Ft órabérben ré­szesülnek. A' tanfolyam sikeres elvégzése után a kollektív szerződés bértételei szerinti díjazás illeti meg, amely havi keresetben 2500 Ft-tól felfelé a teljesítménytől függően alakul. Ehhez külszolgálati átalány, szál­lás díj és hazautazási kedvezmény, valamint munkaruha juttatás és pihenőkocsi biztosí­tása járul. A tanfolyam megkezdésével két éves szerződést kötünk minden új belépővel. A tanfolyamra 18 évet betöltött férfiak je­lentkezhetnek személyesen, vagy írásban 1972. április 15-ig. fllllllIIIIIIIIIIIIII!lllllllflllimlt!lllllllll|lllll|lll!llll|l||l|||||HIIIIIIIIIIIII «iiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiMiiiiitiiiiiiifiiiiiiiiMiiiifiiiiiiitiiiiiatiBii. Fel vétel esetén a felmerült útiköltséget meg­térítjük. Címünk: Tiszántúli Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat Szolnok megyei Irodája Karcag, Püspökladányi út 82.

Next

/
Oldalképek
Tartalom