Szolnok Megyei Néplap, 1972. április (23. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-28 / 99. szám

1972. április 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Fejlesszük a szocialista brigádmozgalmat Szocialista társadalmi rendszerünk építésében min­dig fontos szerepe volt a munkaversenynek, amelynek már több mint tíz éve meg­határozó tényezője a szoci­alista brigádmozgalom. A Szolnokon elsőnek alakult brigádok vállalásai időben egybeesnek az ország más helyein indult brigádvállalá­sokkal. A 60-as évektől Szolnok üzemeinek tervteljesítésében a szocialista brigádok el­Napjaink tervkészítésénél, a feladatok végrehajtásánál a legtöbb termelőegység ve­zetői figyelembe veszik a brigádokat, számítanak ál­dozatkész, példamutató mun­kájukra. Nagyüzemeinkben elképzelhetetlen a munka nélkülük. A brigádok és bri- gádtagok létszámban is egyre gyarapodtak. A múlt év végén a város üzemi dol­gozóinak 48 százaléka — ezen belül a fizikai dolgo­zók 52 százaléka — volt szocialista brigádtag. Pártunk X. kongresszusán fogalmazódott meg az ismert útmutatás: biztosítsuk a szocializmus építését maga­sabb szinten. Ez a szocialis­ta munkaversenyre, annak alapvető és döntő formájá­ra, a szocialista brigádmoz­galomra is vonatkozik. A magasabb szintet a válla­lások színvonalának emelé­se, a brigádok és brigád­tagok számának növekedése jelenti. Fontos, hogy a vál­lalások elsősorban a terme­léshez kapcsolódjanak, az üzemi tervfeladatot megha­ladó célok szerepeljenek a brigádok munkaprogramjá­ban. Városunkban további elő­relépésre van lehetőség. A szocialista címért versenyző ezerkétszázhatvanhárom bri­gád közül eddig kilencszáz- huszonkilenc érdemelte ki a címet, vagyis a brigádok 73.6 százaléka. Az aranyko­szorús kollektívák részará­nya 7.6 százalék. Ennél ma­gasabb kitüntetést eddig csak három brigád kapott: a 7-es Volán két brigádja a vállalat kiváló brigádja, a járműjavítóban egy kollek­tíva a MÁV kiváló brigád­ja címet nyerte él. A munkaverseny városi A gyorsabb fejlődés érde­kében pártunk Központi Bi­zottsága 1971. december 1-én tárgyalta a mozgalom hely­zetét és határozatot hozott a szocialista munkaverseny to­vábbfejlesztésére. A KB ajánlására április 7-én a kormány és a SZOT is meg­szabta a mozgalom fejleszté­sének feladatait. Mindkét szerv állásfoglalásai, hatá­rozatai elősegítik a mozga­lom intenzívebb, gyorsabb fejlődését. Ismételten hang­súlyozták, hogy a munka­verseny szervezése, fellendí­tése széleskörű társadalmi feladat. Városi pártbizottságunk is segíteni kívánja a mozga­lomban résztvevő több mint 15 ezer dolgozó vállalásának teljesítését A szolnoki pártszervezetek feladatai ezen a téren sem könnyűek. A munkahelyeken a konkrét tennivalók meghatározása mellett biztosítani kell a gaz­dasági vezetés és a mozgalmi szervek hatékony együttmű­ködését. Csak ezáltal szün­tethetünk meg olyan ténye­zőket amelyek eddig lassí­tották az előrehaladást. He­Hátráltatja a fejlődést az is, hogy a brigádok értéke­lése nem rendszeres, és nem mindig nyilvános. Év közben az értékelés elmara­dása miatt csak az év végén tudják meg, milyen ered­ménnyel dolgoztak. Ezt sok­szor meglepetéssel fogadják. Egyik nagyüzemünknél az idén is előfordult, hogy aaosi évülhetetlen érdemeket sze­reztek. Gazdaságirányítási rendszerünk változásakor is józan állásfoglalásról, politi­kai érettségről adtak tanú- bizonyságot. Igazán nagy lendületet kapott, és széles körben bontakozott ki kez­deményező készségük a nagy évfordulók és pártunk X. kongresszusának tiszteletére tett munkavállalásokban. Nagy részt vállaltak maguk­ra a Tisza-völgyi árvíz okoz­ta károk helyreállításában. adatai önmagukért beszél­nek. Elemzésükkor világosan megmutatkoznak a tenniva­lók is. A szövetkezeti ipar­ban például a dplgozók 23 százaléka, a mezőgazdasági tsz-ekben 24, a tanácsi ipar­ban 27 százaléka vesz részt a mozgalomban. A városi átlag körül alakult a részt­vevők aránya az építőipar­ban (46 százalék), a keres­kedelemben (47 százalék), az állami, minisztériumi ipar­ban pedig 50 százalék. A szervezettség szintje az át­lagnál magasabb a közleke­désben: (61 'százalék) és a mezőgazdaság állami szek­torában (79 százalék). Ez utóbbi tények a szocialista brigádba tömörült dolgozók, valamint a szakszervezeti, KISZ- és a gazdasági veze­tők jó munkáját dicsérik. A szocialista brigádmozga­lom több mint 10 éves, mun­kasikerekben gazdag múltja, sajnos nem ösztönzött min­den gazdálkodó egységet ar­ra, hogy terveinek maradék­talan teljesítése érdekében, a dolgozók szocialista em­berré formálása végett hasz­nosítsa a mozgalom nyúj­totta lehetőségeket. Nincs szocialista brigád a tégla­gyárban, a GELKÁ-nál és a Damjanich Tsz-ben. Nem vesz részt a mozgalomban a sütőipari vállalat, és a Felszabadulás Halászati Tsz egyetlen dolgozója sem a megyeszékhelyen. — Csak rövid, néhány hónapos múltú a szocialista brigádmozgalom a nyomdában, a Centrum Áruházban és az útfenntartó üzemben. Vannak olyan vál­lalatok, ahol nincs fizikai vagy nő dolgozó a brigádok­ban — annak ellenére, hogy erre náluk is megvan a le­hetőség. lyenként például kialakult at a szemlélet, hogy a kitünte­tési fokozatok az évek mú­lásával automatikusan elér­hetők. Emiatt a verseny­vállalások sematikussá vál­tak, tartalmukban is kifogá­solhatók voltak. A mozgalom folyamatos­ságát gátolja, hogy az éves tervek — amelyekhez a vál­lalásokat igazítják — csak az első negyedév végén, vagy még annál is később válnak ismertté. Ez elsősorban a nagyvállalati rendszerben dolgozó gyárakra, üzemekre vonatkozik. Kevés az a kezdeménye­zés, amelyet a címért folyó versenyben a gyárkapun kí­vül, a lakóhelyen, környeze­tükért vállalnak és teljesíte­nek a brigádok. Arra ösztö­nözzük a hármas jelszó szel­lemében é]ő kollektívákat, hogy vállalásaikban konk­rétan szabjanak meg időről- időre olyan feladatokat is, amelyekkel a lakóhely, a családtagok tartózkodási he­lyének (gyermekjóléti in­tézmények. parkok, stb.) ápo­lását, karbantartását segí­tik elő. vitatkoztak: kinek a felada­ta az értékelés. A gazdasági vezetők a szakszervezetre vártak, a szakszervezeti ve­zetők viszont a gazdaságiak­ra, pedig az értékelés — a szakszervezet és a KISZ be­vonásával — a gazdasági ve­zetők feladata. Ezt az április 7-i kormányhatározat újból kötelezően előírja. Még helytelenebb az a gyakorlat, mikor a munká­val, termeléssel összefüggő felajánlásokat a gazdasági vezetés, az összes többit pe­dig a társadalmi szervek értékelik. Brigádvezetői ér­tekezleten hallottam: „Jó, ha a középvezetők közül vala­melyik — a művezető, re­szortvezető — tagja a bri­gádnak, de a területén dol­gozó többi brigádot is pat­ronálja, mert az a tapaszta­lat, hogy amelyiknek tagja, azt segíti, a többivel nem törődik.” Tudunk olyan jól dolgozó szocialista brigádvezetőről, aki példásan irányítja a kollektívát, kezdeményezésé­re a munkahelyen és a ma­gánéletben is támogatják, segítik egymást, ő viszont a családja körében gorom­ba, sokszor brutális maga­tartást tanúsít. Az üzem- és munkaszerve­zés, a munkaverseny és ezen belül a szocialista bri­gádmozgalom szolnoki hely­zetét a városi pártbizottság tárgyalni fogja. Határozatá­ban megjelöli majd azokat a feladatokat, amelyek meg­oldásával a megyeszékhelyen is tovább fejlődik a munka­verseny és a szocialista bri­gádmozgalom. Lrbán István a városi pártbizottság osztályvezetője Készülődés a pedagógusjelöltek országos találkozójára Május 10—11-én Pécsett rendezik meg első alkalom­mal a pedagógusjelöltek or­szágos találkozóját, amelyen főiskolák, tanítóképző- és óvónőképző intézetek hall­gatói vesznek részt. __ A gazdag programban If­júsági nagygyűlés, szakmai konferencia, matematika- verseny, több kiállítás, KISZ- vezetők találkozója, sport- verseny és gálaest szerepel. Megyénk felsőfokú peda­gógiai intézete a jászberényi tanítóképző negyventagú de­legációval vesz részt a pécsi találkozón. A hallgatók sze­repelnek a képzőművészeti és a fotókiállításon, az or­szágos szakmai konferencián és a sportversenyeken. Az országos szakmai kon­ferenciára kiírt pályázatra tizenkét hallgató nyújtott be dolgozatot, s ezek közül he­tet elfogadott a zsűri. A dol­gozatok lélektani — pedagó­giai kérdések mellett a KISZ- munkával, a nők helyzeté­vel foglalkoznak. A biztosítás szerepe a nép­gazdaságban A Magyar Közgazdasági Társaság Szolnok megyei Szervezetének életszínvonal szakosztálya és az Állami Biztosító Szolnok megyei Igazgatósága kerekasztal konferenciát rendezett köz­gazdászok, biztosítási szak­emberek részvételével.' Vi­taindító előadást Szász End­re áz AB szervezési igazga­tóságának ügyvezető igaz­gatója tartott a „Biztosítás szerepe a népgazdaságban” címmel. Az érdekes előadás, az azt követő vita a biztosítás köz- gazdasági összefüggéseit taglalta- Az elhangzottak azt bizonyították, hogy mind a lakossági, mind a szövet­kezeti, vállalati biztosítások egyaránt szolgálják az egyén és az egész népgazdaság ér­dekét. Nagyobbak a követeimén vek Hatékony együttműködéssel Rendszeres, nyilvános értékelést Építőtáborok 1972 A mai harminc éven fe­lüliek közül sokan emlékez­nek még az ötvenes évek „építőtáboraira”. Az idéző­jel nem véletlen, ezek a tá­borok — amelyeket annak idején a különböző ifjúsági rétegszervezetek, majd á DISZ szervezett — csupán elődöknek tekinthetők, az ifjúsági építőtáborok valójá­ban tizenötéves múltra te­kintenek vissza, 1957-ben a KISZ megalakulása után jöttek létre szervezett for­mában. Mi is a céljuk tulajdon­képpen? Egyrészt jó módszere a fi­atalok munkára nevelésének, másrészt az ifjúság megis­merkedik az ország más tá­jaival is és egészséges ki- kapcsolódást biztosít. Ezen­kívül nem elhanyagolandó az a tény sem, hogy az idény­munkák idején a fiatalok nagyon jelentős segítséget nyújtanak a gazdaságoknak, a vállalatoknak, kezdve a csatornaépítéstől a kukori- cacimerezésig, az útépítéstől a gyümölcsszedésig. Szolnok megye tanulóifjú­sága kezdettől fogva aktívan kivette részét ezekből a ne­mes akciókból, amit mi sem bizonyít jobban, hogy szinte nincs olyan középiskola, szakmunkásképző intézet, amelyben a tanári szobát, a tantermeket ne díszítenék a KISZ Központi Bizottsá­gának vándorzászlói, dicsé­rő oklevelei. Megyénkben eddig körül­belül tizenötezer diák — és volt diák — kapta meg a KISZ KB emlékplakettjét. Nem nehéz kiszámítani, hogy ezek a fiatalok 11 mun­kanapos turnusokban 165 ezer napot dolgoztak eddig, és hacsak napi 50 forintos termelési érteket számítunk, akkor is 8 millió 350 ezer forint a végzett munka ér­téke. A szép hagyomány méltó folytatása lesz, hogy az idén megyénkből körülbelül ezer- hatszázan vesznek részt az építő táborozásban. Az elő­zetes terv szerint csak ezer- négyszázan mentek volna, de olyan sokan jelentkeztek, hogy a KISZ KB még két­százas „pótkeretet” engedé­lyezett. A jelentkezők közül így is több mint négyszázan nem utazhatnak. A szolnok megyeiek eddi­gi jó munkáját a KISZ Köz­ponti Bizottsága is elismer­te: ebben az évben a lányok a Balaton mellé mennek a balatonújhelyi és a balaton- aligai állami gazdaságba, a fiúk pedig a csillebérci út­törő tábor újjáépítésében, illetve a tatai KlSZ-vezető- képző tábor építésében se­gítenek. Z. A. Aranygyűrű — 700 cser forint jutalom Tegnap délután törzsgár­da-ünnepséget tartottak Tö- rökszentmiklóson a Baromfi- feldolgozó Vállalatnál. Nyolc­vanhárom dolgozót részesí­tettek vállalati hűségéért erkölcsi és anyagi elismerés­ben. Közülük nyolcán 25 éve vagy még több ideje dol­goznak a gyárban. Nekik a vállalat emblémájával ké­szült arany pecsétgyűrűt ad­tak át a negyedszázados munkaviszony elismeréséül. Újból megkapták a törzsgár- dajelvény arany fokozatát a velejáró pénzjutalommal. A Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságnál ugyancsak részben tegnap, részint ma adják át a törzs- garda-jutalmakat. összesen több mint 700 ezer forintot fordítanak erre a célra. Hu­szonötén 25—40 éve dolgoz­nak a gazdaságnál vagy jog­elődjénél. Ezúttal mindegyi­kük ötezer forint jutalom­ban és erkölcsi elismerésben részesül. 3—3000 forint juta­lommal és arany törzsgárda- jelvénnyel ismerik el annak a hetvenkilenc dolgozónak az érdemeit, akik 20—24 éve hűek munkahelyükhöz. Napirenden: az ÁFÉSZ-ek múlt évi gazdálkodása Tegnap ülést tartott s MÉSZÖV elnöksége. Egye­bek közt értékelte a fo­gyasztási és takarékszövetke zetek múlt évi gazdálkodá­sának eredményeit. Radóc; Mátyás titkárságvezető a; előterjesztésben hangsúlyoz la, hogy megyénk vásárló minden száz forintból 53-a szövetkezeti üzletekben köl töttek el. Az ÁFÉSZ-ek kiterjed szolgáltatásai nagymértékbe elősegítették a lakosság igé nyeiuek kielégítését. Komlós Sándor és kedvenc himoroszlánja Megjött az Apollo 72 cir­kusz. Ahogy elnézzük az időjárási viszonyokat, kétel­kednünk kell a sikerben, de­li á+ a cirkusz mindig kocká­zat. A művészeteknek ez a réges-régi fajtája egyre in­kább a peremre szorul. — Cirkusz. Mi az? Tavaly két társulat járt Szolnokon, el- töltöttek összesen vagy nyolc napot. Ki emlékszik rá? Ki idézi vissza? Erő, ügyesség — hogy a (plakátok bevált reklámsaa- vaif idézzük —> aztán leg­közelebbi természeti roko­naikkal. az állatokkal való kapcsolattartás, mindez ma már egyedül a cirkuszban látható. Az Apolló 72 műsorában méghozzá nagyon frappán­san ,a háromezer nézőt be­fogadó cirkusz stábjának többsége hosisaú külföldi turné után ér+ vissza Ma­gyarországra. A magyar ar­tista — mint oly sok min­den. a magyar jelzővel meg­különböztetett dolgok közül — világmárka. Elnézve a Hunor-cnoport lélegzetelál­lító levegőszámát (nyújtó a kupolában, amir 30 év óta nincs példa a cirkusz művé­szetben) ez teliességgel ért­hetőnek is tűnik. Épp ilyen nagyszerű a To- kay-együtte« produkciója is, amely a lábzsonglörséget. és as uródeszká# kapcsolja J ö’tíö'í Qí(a>G’5&>Q> ciiUu&z eggyé, igen izgalmasan. A közreműködők közül a cir­kuszi körökben legismertebb név talán a Donnert. A ne­ves artista dinasztiának két tagja is szerepel, tökélete­sen kidolgozott állatszámok­kal. Lilla a tíz éves és 20 mázsás elefántkisasszony bámulatra méltó kecsesség­gel engedelmeskedik Don­nert Antal ostorcsapásainak. Donner János lovasrevüje pedi„ valósággal klasszikus érték a szakmában, nem hi­ába kapott érte Jászai Mari- díjat. Félelmetes Komlós Sán­dor közvetlen kapcsolata dús sörényű berber orosz­lánjaival. Remek a hét Fa- ludi ugródeszka-produkció­ja. kedvesek a gömbön egyensúlyozó Rolling Star- lányok. az Astorellj névvel jelzett gumiasztal akroba­ták, s nem különben a bohóc együttes, élénk Misával. a Piccard-dimasetia legfiata­labb tagjával. Látványos. változatosan szórakoztató cirkusz az Apollo 72. megérdemelnék, hogy közönségsikerük le­gyen, annak ellenére, hogy a plakáthirdetéssel ellentét­ben mégsem a Tiszaligetben hanem az AFIT-telep mel­lett. lépnek fel. Dehát min­den földi dolgok közül ta­lán a szervezés a legnehe­zebb. Merjük remélni, hogy a szórakozás könnyebb, aki végignézi a cirkusz műsorát annak biztosan. Sz. J. Rolling Star: lányok a görgőn

Next

/
Oldalképek
Tartalom