Szolnok Megyei Néplap, 1972. március (23. évfolyam, 52-77. szám)

1972-03-08 / 57. szám

1972, március 8.

SZOLNOK MEG VEI NÉPLAP

5

Gazdagok vagyunk

Ha tetszik, ha nem, időnként el kell ismerni, nagyon gazdagok vagyunk. Nemcsak pénzben, szellemi értékeinkkel, az emberekkel is pazarlóan bánunk.

K. Gyulának is csak ezt tudom üzenni, aki levelet írt nekünk Mezőtúrról. Egyéni panasza van, olyan baja, amelyben lapunk segítségét kéri. Mégis azt mondom, a levél gondos olvasása után, hogy nem panasz ez, s nem is egyéni.

Olvasónkat távolról helyezték Mezőtúrra, s onnan természetesen magával hozta fiatal feleségét is. Az asszonyka néhány éves gyakorlatú szakképzett agronómus. Nem is gondolták tán, hogy ebben a szövetkezeti városban nem talál majd képzettségének, tudásának megfelelő munkát.

„A városban öt termelőszövetkezet és egy állami gazdaság működik, — írja levélírónk. — Minden tsz elnökével, illetve megbízottjával beszéltem, több esetben is, de sajnos mindenütt elutasítottak. így jártam az állami gazdaságban is.”

Más is van még ebben a levélben. Az, hogy hiába talpalt a helyi tanácsnál, s hiába jött be Szolnokra, a megyei tanácshoz is. Mindenütt azt mondták: a termelőszövetkezetek joga, hogy döntsenek, ők tudják, van-e szükség szakemberre, vagy nincs.

Azt írja K., Gyula:

„Töretlen meggyőződésem, hogy a mező- gazdaságnak nem lehet mellékes, hogy egy ilyen munkaerő kihasználatlan legyen.”

Nem ám, de az egész népgazdaságnak sem! Vagy ilyen gazdagok lennénk? Sok

tízezer forintért taníttat az állam egy embert, aztán nincs helye, nem kell? És plyan gazdagok lennének a mezőtúri tsz-ek, hogy nekik sem kell egy agronómus? Annyi szakemberük van?

Ecsédj Ferenccel, a mezőtúri tanács osztályvezetőjével telefonon beszéltem pár percet.

— Van-e elég szakember a város szövetkezeteiben? — kérdeztem.

Határozott, gyors volt a válasz:

— Szakember mindig kevés. Minden bizonnyal van hiány hozzáértő szakemberekben. Hogy mennyi, nem is tudom pontosan megmondani.

Mire én megmondom, hogy panaszos ügy, K. Gyula panasza miatt kérdeztem.

A határozottságból tétova hangszín lett:

— Ismerem ezt a panaszt, az ügyet is. Sajnos, nem szólhatok bele a szövetkezetek ügyeibe. Mi is szerettünk volna segíteni, dehát...

Dehát Mezőtúron öt tsz közül egy sem fogadja a fiatalasszonyt Ért a növény- védelemhez, állattenyésztésben is dolgozott.

Már csak arra lennék kíváncsi, hány helyen, hány szakember helyén dolgozik képzetlen, vagy kevésbé képzett ember.

Meg arra: valóban ilyen gazdagok vagyunk?

—> sóskúti —

Figyelmeztető adat: 1971- ben hazánkban 12 ezer jogosítványt vontak be tulajdonosától rövidebb-hosszabb időre. Meglepően nagy szám és jelzi, hogy a gépkocsik számának növekedésével párhuzamosan nő a szabály- sértések, balesetek, a közlekedési törvények megszegőinek száma. Ez is egy lehetett az okok közül, amiért 1972 február—márciusában Budapesten és környékén nagyszabású, átfogó közúti ellenőrzést végeznek a rendőri szervek. A gépkocsival gyakrabban Budapestre járók maguk is tanúi, nem egyszer szenvedő alanyai lehetnek a rendkívül gyakori és szigorú ellenőrzésnek. S mindezt a legváltozatosabb, legváratlanabb módon. A „hagyományos” közúti ellenőrzés mellett például „maszek” rendszámú gépkocsikkal, benne polgári ruhás rendőrökkel, akik elvegyülve a forgalomban figyelik a kirívó szabálysértőket. Vagy a járda szélén álló „civilruhás” rendőr zsebében rádió adó-vevő készülékkel figyeli a hömpölygő gépkocsiáradatot. A mitsem sejtő szabálysértőt észrevéve azonnal értesíti az egy-két sarokkal távolabb álló társát, aki a közölt rendszámtáblájú gépkocsit máris leállítja. Működnek a radar berendezések, a fényképezőgéppel egybekapcsolt sebességmérők, s gyorshajtás esetén máris ott a képes bizonyíték; felvétel a gépkocsiról és mellette haladási sebessége a fényképezés pillanatában. És természetesen az alkoholszonda.

A nagyszabású ellenőrzés első szakaszában csupán a főváros területén több mint 200 jogosítványt vontak be, s ennek közel a felét ittas vezetés miatt. Fel lehet tenni persze a kérdést hogy nem túl szigorú hadjárat ez a gépkocsit vezetők ellen? Nem olyan zaklatás, amely kedvét szegi az autózás örömeit élvezőknek? A válasz a balesetek számát, súlyosságát és a közlekedési morált ismerve egyértelmű; nem felesleges, sőt nagyon is időszerű és jó. Manapság a fővárosban az autósok körében általános beszédtéma a szigorú, sűrű ellenőrzés. De azt is érdemes megfigyelni, hogy mennyire megcsendesedett a száguldó, minden áron előnyt kiharcoló autósok hada. Kulturáltabbá, biztonságosabbá vált rövid egy hónap alatt a gépkocsiforgalom. És ez elsősorban a szigorú rendőri ellenőrzésnek köszönhető. S ha javul a kö^'ekedési mo- prál, az alapvető biztosítéka a

motor

kevesebb balesetnek, ütközésnek.

Jó dolog tehát a fékjüket vesztő autósok megzabolázá- sa. Ez az érdeke annak a többségnek is, amely kulturáltan, a szabályokat betartva vezeti gépkocsiját. Ezért is üdvözölhetjük azt az elhatározást, hogy az általános, átfogó ellenőrzést folyamatosan az egész országra, elsősorban megyeszékhelyekre is kiterjesztik.

*

A Merkur jelentése

a gépkocsisorszámok állásáról:

Trabant Limousine

37 690

Trabant Kombi

4 917

Wartburg Limousine

17 794

Wartburg de Luxe

14 030

Moszkvics

28 207

Skoda 100 MB

26 565

Wartburg Turist

1876

Polska Fiat 1300

7 711

Polski Fiat 1500

2 844

Zaporozsec

4 506

Zsiguli — Budapest

9 525

— Debrecen

5 666

Tizenhat napos

nyereséget fizet a Hűtőgépgyár

(Tudósítónktól)

Tegnap ülést tartott a Hűtőgépgyár szakszervezeti tanácsa. Döntést hozott az 1971. évi nyereségrészesedés felosztásáról.

Nagy János, a vállalati szakszervezeti tanács titkára a múlt év eredményeinek ismertetése után bejelentette, hogy a felosztható nyereségrészesedés majdnem 9,5 millió forint. A törzsgárda- jutalmak kifizetése után mintegy 16,2 nap nyereség- részesedést fizet ki a vállalat március 20—25. között.

A 16,2 nap átlagnyereség növelhető is, mert a szak- szervezeti tanács jóváhagyta, hogy a folyamatos munka- viszony és a vállalatnál eltöltött munkaidő arányában hűségjutalmat is fizetnek.

Nemzetközi

könyvesbolt

nyílt

Berlinben, az Alexanderplatz közelében korszerű, szép, új nemzetközi könyvesbolt nyílt. Képünkön az üzlet magyar részlege.

(Telefoto — ZB—MTI—KS)

Arcképvázlat egy színészről

ifj. VJLAKY LÁSZLÓ

Ha egy színész hosszú éveken át ugyanabban a színházban — többé-kevésbé ugyanabban a szerepkörben lép a közönség elé. és ráadásul csaknem mindig sikere van, játéka előbb-utóbb modorossá válik. Kialakul benne egy bizonyos gesztusrendszer, afféle tolvaj-nyelv, amit csak aa „ő kedves közönsége” érthet. Később már arról is lemond, hogy ezekkel a bevált gesztusokkal valamiféle figurát jellemezzen. Ha ábrázol, ha játszik, akár meg is bukhat, de ha lelkében „civilben” megy fel a színpadra biztos a siker. Biztos, mert őt, a színészt szeretik: ő a jópofa, a szeretetreméltó kedves fiú... Olyan hiba ez, amibe bizonyos körülmények között — még a legtehetségesebbek is beleesnek. Ifj. Üjlaky László — kivétel.

Kivétel, mert annak ellenére, hogy évek óta játszik ugyanazon a színpadon, s évről évre csaknem azonos szerepeket, az imént elmondottakból rá semmi sem vonatkozik. Ö az, aki minden szerepében új és teljesértékű alakítást képes nyújtani: a sablonokból felvázolt papírosízű figurákat is önálló egyéniséggel, karakterrel ruházza fel.

Pedig maguk a szerepekig az egyszerű, kényelmes megoldásokra csábíthatnák. A Sybill impresszáriója oly annyira hasonlít a Maya- trio oszlopos beltagjának figurájára, hogy akár helyet is cserélhetnének: a nézőtéren szinte fel se tűnne ez a csere. Az operettlibrettók szerzői soha sem vesződtek sokat azzal, hogy a táncos komikus szerepét árnyaltan ábrázolják. Ez a szerepkör többnyire afféle biankócsekk: a színész tehetsége szerint azt tesz bele, amit akar. — Ifjú Üjlaky László egyéni ízekkel töltötte meg

mindkét figurát; az ő alakításai már világosan elhatárolódnak, ő már nem mehetett volna át egyik előadásból a másikba. Mindkét szerepben egyéniségként élték tovább figurái színpadi életüket

önmagukban szinte alig észrevehető kis játékokkal — amelyeket következetesen visz végig egy-egy előadásban, — jellemez és egyénit És sohasem fordult elő, hogy ugyanazokat a játékokat egy másik figura megformálása közben visszahozta volna,— még akkor sem, ha mégoly

Nemes György:

Dávid és Klotild

IS.

Nem tudtam, vajon Dávid megfordult-e. De Dávid nem fordult meg. Feküdt a fü- vön. háttal nekem. Nem tudom, mire gondolhatott

— Dávid — kiáltottam oda neki.

— Tessék — de nem fordult meg.

— Ki kell mosnom a ruhámat.

— Jó, mosd ki — mondta.

— Dávid — kiáltottam még egyszer.

— Tessék “ mondta.

— Nézz rám — kiáltottam.

És még mindig a nap felé fordulva álltam. Oldalt Dávidnak.

Dávid talpra ugrott. Ügy állt ott, szétvetett lábbal. Es nézett.

— Klót — mondta. De nagyon halkan mondhatta. Talán nem is mondta, csak én hallpttam.

Akkor szembefordultam vele. Leengedtem a kezemet.

— Most már elfordulhatsz. Te is láttál engem, ahogy én láttalak tégöd. Most már fordulj el — mondtam.

Dávid nem válaszolt. Csak nézett. Egyszerre éreztem,

hogy a lábam reszketni kezd. Biztosan hideg a víz. De a karom is reszketni kezdett. Azt pedig sütötte a nap. Dávid végre megszólalt:

— Most már nem tudok elfordulni.

Lehajoltam és magam elé kaptam a nedves ruhát.

— Fordulj el, kérlek — mondtam halkan. Meghallotta.

— Elfordulok. Pedig jó lenne estig nézni téged. Szép vagy. Klót.

Elpirultam. Éreztem, milyen forró lett a fejem.

— Tényleg? Így is szép vagyok? — kérdeztem.

— Szép vagy, Klót — mondta még egyszer. Aztán elfordult és leült a fűbe.

A csermely partján leültem én is a fűre. Itt tele volt minden vadvirággal. Percek alatt egy ölre valót téptem.

Gyorsan összefűztem egy koszorút. Ilyenben mindig nagyon ügyes voltam. A koszorút a nedves hajamra tettem. Aztán egy vastagabbat is fűztem.

Dávid szótlanul ült, háttal nekem. Mintha megbántottam volna.

— Dávid, mi van veled? — szóltam oda neki.

— Semmi — mondta. — Mit csinálsz? — kérdezte.

— Szárítom a ruhámat —• feleltem.

— Akkor még mindig nem fordulhatok meg — mondta. Hangja szomorú volt.

— Dehogynem — mondtam. Az én hangom nevetős volt.

— Megfordulhatok? — kérdezte.

— Tessék, tessék. Hiszen föl vagyok öltözve — mondtam.

Dávid meglepődött, mikor meglátott. A virágkoszorúk legalább úgy eltakartak, mint a zöldpöttyös fürdőruhám.

Most még a fejemen is volt valami. A melltartós fürdőruhához meg sose hordok fejkendőt.

— Odamehetek? — kérdezte.

— Gyere, gyere. A melltartómat úgyis meg kell igazítani. És én nem érek oda a hátamhoz — mondtam.

Dávid odajött mellém. Leguggolt ő is a fűbe. A hátamon megfonta a virágfűzért, hogy ne essen le. Aztán az állát hátulról a vállárára tette.

— Szép vagy, Klót — suttogta a fülembe.

— Igazán? — kérdeztem.

— Szebb, mint gondoltam.

— öleld át a nyakamat. És tarts szorosan.

És szorosan átölelt.

Így vártuk meg, míg megszárad a ruhám.

Otthon vendéget találtam. Először alig ismertem fel. Az erkélyen ült anyuval, világos, virágmintás nyári ruhában, meztelen lábán magas sarkú, fehér szandálban. Lilian néni volt. Kicsit vastag a lába, vastagabb, mint anyunak. Lehet, hogy azért jár mindig csizmában?

De egy biztos — alig ismertem meg.

— Márta, szívem, a fiad napról napra nyúlánkabb — mondta anyunak.

Odamentem, hogy bemutatkozzam illedelmesen. Akkor ismertem meg, hogy Lilian néni.

Kicsit elszégyelltem magam. De mit tegyek, ha a nők így meg tudnak változni, mikor más ruhában vannak.

Klót is egészen más volt a virágkoszorúban.

Be akartam somforduláni a szobába. De anyu észrevette hónom alatt a klarinétot.

— Kellene már egyet közösen gyakorolnunk — mondta.

(Folytatjuk)

hasonló volt a megformálásra váró szerep.

Hasonló és mégis mindig más. A Bumbury rokonszenves ügyetlenséggel, szélftá- moskodó Viktorja és G. B. Shaw hőse Hector a Megtört szívek háza című darabban, amelyet a Szigligeti Színház A bolondok háza címmel játszott, ugyancsak sok szempontból hasonlít Olyannyiról, hogy tulajdonképpen még csak el sem ítélhetnénk a színészt ha az egyik esetben már bevált igényes megoldásait a másik figura jellemzésében is hasznosítaná. — De ifj. Üjlaky László még ennek a csábításnak sem engedett

Mi a titka hát a fiatal

művésznek? Azt hiszem az, hogy — nincs titka. All- Round színész, aki amellett hogy rendkívül tehetséges—: drámai erejéről néhány évvel ezelőtt a Hosszú út az éjszakába című O’Neill dráma egyik hallatlanul nehéz szerepében tett bizonyságot — megtanulta á színészmesterség minden megtanulható fortélyát. Nemcsak kitűnő táncos, nemcsak jó énekesszínész; száz százalékosan birtokolja tulajdon testét is, ami — mint minden színművésznek — legfontosabb* egyetlen munkaeszköze. Tudatosan használja fel adottságait, képes arra, hogy minden porcikájával egyfor. ma intenzitással játszón;

Hogy mit jelent a beszéd és mozgáskultúra ilyen foka egy színész munkájában, — azt egy példával lehetne legjobban megvilágítani. Legtöbb fiatal művészünk, és nemcsak a fiatalok, sajnos úgy formálnak meg egy-egy figurát, mint ahogy a modern lakónegyedek épülnek előregyártott elemekből. Mivel mozgás- és beszédkultúrájuk nem hibátlan, egy- egy szerepen belül a különböző fordulatokra kidolgoznak bizonyos sablonokat; paneleket, amelyekből aztán a próbák során jól, vagy rosszul, de összeszerelik a figurát. Az a színész azonban, aki megtanulta a mozgás és beszéd szakmai követelményeit, ezekből az alapvető mozdulatokból, — mint apró téglából építkezhet. Sok színűén, változatosan. Nem vitás, hogy a panelekből könnyebben lehet építeni, de az így felépített épületekhez hasonlóan a színészi alakítások is egyforma szürkévé uniformizálódnak. És a színészi játékban ráadásul még csak nem Ss tart hosszabb ideig a mesterségbeli tudás apró tégláiból felépíteni a figurát, mint sablonokból összeszerelni; csak éppen birtokolni kell a mesterségnek ezeket az alapelemeit.

Ifj. Üjlaky László minden esetben tudásának apró tégláiból építkezik ezért lesz a hasonló szerepekben is más és más, ezért lesz megfor-' múlásában a tizedik, tizenötödik, a századik táncoskomikus figura is meggyőző, eleven hús és vér ember. Ez az egyetlen titka sikerének, ez a titka művészetének.

Csík István