Szolnok Megyei Néplap, 1972. március (23. évfolyam, 52-77. szám)
1972-03-08 / 57. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. március 8. A Woldheim-út háttere Már régen felosztották egymás közt a meghódított afrikai területeket a gyarmatosító európai hatalmak, amikor a délnyugat-afrikai területnek még mindig nem akadt gazdája. Sivatagos, terméketlen föld volt, nem sok értéket látszott rejteni. Végülis egy vállalkozó szellemű német kaparintotta meg magának a területet, s a mai Namibia német gyarmat lett. Az első német nyomában jött a többi: állatfarmokat rendeztek be maguknak, s az ott élő fekete lakossággal még embertelenebből bántak, mint a környező területeken a többj gyarmatosító fehér náció. Hamarosan azonban az is kiderült, hogy nem is olyan rossz a föld: gyémántot rejt magában! Így azután a világ újrafelosztásáért vívott első világháború után a vesztes Németországtól elvették gyarmatait: a namibiai terület a briteké lett. Csakhogy a fekete földrészen a második világháború után még nagyobb változások mentek végbe: Anglia megszűnt gyarmati hatalom lenni. S az egykori brit dominium s a brit nemzetközösség tagja: a Délafrikai Unió, amely immár független köztársaság, elfoglalta magának Délnyugat-Afrikát, azaz Namíbiát. Tudvalévő, hogy a Dél-Afiikai Köztársaság a földkerekség egyik legreakciósabb állama: hírhedt apartheid rendszere ma is valósággal állati, rabszolgasorban tartja az ország lakosságának túlnyomó többségét alkotó fekete afrikaiakat. És ugyanezt teszi önkényesen annektált területén. Namíbiában. Kereken húsz éve már, hogy az ENSZ 1952-ben határozatot hozott: Namíbiának függetlennek kell lennie, a Dél- Afrikai Köztársaság vonuljon ki. A Vorster-rendszer azonban két évtizede szabotálja ezt a határozatot. Időközben Namíbiában is nőtt az öntudatos feketék száma, legutóbb is sztrájkba léptek az embertelen bánásmód, a lehetetlen munkabérek ellen, mintegy tizenháromezren. Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára most a Dél-Afrikai Köztársaságba, illetve Namíbiába utazott. Nyilván szeretne valami ígéretet kicsikarni a Vorster-rezsimtől, hogy a Namíbiára vonatkozó ENSZ határozatnak érvényt szerezzen. Valószínűtlennek látszik azonban, hogy Vorsterék engednek namibiai önkényükből. Még sok-sok sztrájknak kell ott végbemennie, a néhány éve már létező gerilla-mozgalomnak is alaposan meg kell erősödnie ahhoz, hogy amire az ENSZ eddig nem volt képes — meghátrálásra késztetni a fajüldöző rezsimet — azt a namibiai nép tudja majd kivívni. Tüntető diákok fogadták az ENSZ főtitkárát Szadat: A háború közelebb van mint sokan feltételezik Kurt Waldheim ENSZ- főtitkár tegnap Fokvárosból Namíbiába utazott, hogy a helyszínen győződjék meg az ENSZ többszöri felhívása és a haladó közvélemény tiltakozása ellenére még mindig pretoriai megszállás alatt lévő délnyugat-afrikai területeken uralkodó állapotokról. Hírek szerint Namíbiában az utóbbi időben különösen feszültté vált a helyzet. Nemrég 13 000 munkás sztrájkba lépett és a sztrájk következtében kihirdették a rendkívüli állapotot. Waldheim hétfőn érkezett Fokvárosba. Megérkezése után 45 perces tanácskozást tartott John Vorster köz- társasági elnökkel. Az ENSZ-főtitkárt megérkezésekor Fokvárosban tüntető diákok fogadták, akik a dél-afrikai rezsim fajüldöző politikája ellen tiltakoztak. (AFP, REUTER) Légicsata Vietnam fölött Az amerikai légierő hétfőn hét hullámban támadta a VDK területét, a bombázókat a légvédelem vadászgépei végül kiűzték az országból. A demokratikus .Vietnam elleni amerikai légitámadások Nixon amerikai elnök pekingi látogatását követően, múlt szerda óta naponta ismétlődnek. A hétfői terrortámadásokban ösz- szesen mintegy 25 Phantom- gép vett részt. A gépek Dong Hói város környékét (a demilitarizált övezettől mintegy 70 kilométerrel északra) és Quang Lang térségét támadták, délután a demilitarizált övezet és Hanoi között. Az amerikai Phantomofc és a VDK MÍG vadászgépei között a saigoni amerikai parancsnokság közleménye szerint légicsata bontakozott ki, amelynek során mindkét részről levegő-levegő rakétákat lőttek ki. Folytatódik Angela pere Angela Davis megérkezik a San Jose-i bíróság épülete elé. (Telefoto — AP—MTI—KS) Ezer japán rendőr öt maoista ellen Á japánokat tíz teljes napon át izgalomban tartotta öt ma ista fiatal, akik a rendőrség elől menekülve elbarikádozták magukat egy hegyi nyaralóban. Több, mint ezer rendőrnek végülis sikerült kifüstölni a fegyverrel védekező fiatalokat. Eközben viszont a rendőrség gyakorlatilag lerombolta a három emeletes nyaralót, a kawai hangszergyártó vállalat tulajdonát. Kairóban hivatalosan közölték, hogy Anvar Szadat egyiptomi elnök március 15- én hivatalos látogatást tesz Khartoumban. A szudáni fővárosban Nimeri elnökkel a közel-keleti helyzetről és a szudáni hatóságok, valamint a déli felkelők között létrejött megállapodásról tanácskozik. Anvar Szadat küszöbönálló szudáni, szaúd-arábiai és kuwaiti látogatása, valamint az egyiptomi, a szíriai és a líbiai elnököt magában foglaló elnöki tanács ülése a magasszintű arab vélemény- cserék újabb állomása. Arab körökben feltételezik, hogy Anvar Szadat elnök újabb konkrét javaslatokat készít elő és nyilvánosságra hozataluk előtt szeretné kikérni a különböző arab országok vezetőinek véleményét. Arab megfigyelők azt hangoztatják, hogy az egyiptomi vezetés az arab—izraeli konfliktus kérdésében súlyos döntések előtt áll. Ezzel ösz- szefüggésben a közelmúltban nézet-különbségek is jelentkeztek. Szadat elnök a Newsweek című amerikai folyóiratnak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a háború esetleg közelebb van, mint ahogy ezt sokan feltételezik. Szidki miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy a kormány minden egyes döntését a háborúra való felkészülés szükségessége diktálja. Ugyanakkor Heikal, a félhivatalos A1 Ahram fő- szerkesztője azt írja, hogy a politikai erőfeszítéseknek folytatódniok kell, s hozzáfűzte, hogy a könnyű katonai győzelmek ideje elmúlt. Tömegtüntetések Chilében A chilei szakszervezetek tömegtüntetésekkel kívánják támogatni Salvador Allende elnököt és kormányát az ellenzék által javasolt alkotmánymódosítás ellen folytatott harcában. A chilei jobboldal által indítványozott alkotmánymódosítás erősen korlátozná az elnök és a kormány jogait, megnehezítené a további államosításokat és semmisnek nyílvánítaná a tavaly október 14 óta foganosított államosítási intézkedéseket. A Központi Munkásszövetség, az ország legnagyobb szakszervezete hétfőn felszólította tagjait, hogy szombaton Santiago de Chilében valamint az ország más városaiban tömegtüntetéseken utasítsák el a jobboldal által szorgalmazott reakciós indítványt. Patricio Aylwin, a chilei szenátus kereszténydemokrata párti elnöke hétfőn elismerte, hogy az ellenzéki pártok képviselői szombaton egy santiagói nagybirtokon tanácskozást tartottak. Mint ismeretes, az összeesküvő jellegű összejövetelt a chilei baloldali lapok leplezték le és rámutattak, hogy a gyűlés célja egy „fasiszta mozgalom” megteremtése. Laoszi kormánycsapatok veresége Az ország déli részében a felszabadító erők szakadatlan tüzérségi támadásai következtében a kormánycsapatok kiürítették a Pak- se térségében létesített állásokat. A felszabadító erők a Vientianeból Saigonba vezető utat veszélyeztetik, ezért a laoszi kormánycsapatok parancsnoksága úgynevezett különlegesen kiképzett erőket irányított az ország déli részébe. A Közel — Kelet hírei Algírban kedden megkezdődtek a tárgyalások Mirko Tepavac jugoszláv és Bute- flika algériai külügyminiszter között. Tepavac háromnapos hivatalos látogatása során a hírek szerint a kö- zel-keletj válságról, az el nem kötelezettségi politika kérdéseiről és a két ország közötti kapcsolatokról folytat megbeszéléseket. * Március 12-én Addisz Abe- bában írják alá a tűzszüneti megállapodást a dél-Szudáni felkelők és a szudáni kormány képviselői, — közölte kedden az ország katonai hírszerző szolgálatának főnöke. V Több egyiptomi újságra hivatkozva a Haaretz című izraeli lap is olyan értesüléseket közölt, amelyek szerint Husszein jordániai uralkodó megbeszéléseket folytatott izraeli vezetőkkel. Elnökválasztási rajt New Hampshire-ban kedden megkezdődött az amerikai elnökjelöltek „hosszú menetelése”, a hónapokig tartó előválasztássorozat. Képünkön Edmund S. Muskie, a demokraták legesélyesebb jelöltje (jobbról) két munkatársával beszélget. (Telefoto — AP—MTI—KS) Az amerikai elnökválasztási hadjárat bemelegítőjé- nek hagyományos első fordulóját kedden döntik el New Hampshire állam választópolgárai. Június 20-ig bezárólag összesen 23 államban rendeznek próbaválasztást, amelynek szabályai államonként különbözőek. A próbaválasztásokon a republikánus kormánypárti, illetve demokratapárti, vagy, független ellenzéki jelöltek nem egymással mérik össze erejüket, hanem saját pártbeli riválisaikkal. Ilymódon a két vezető párt érdemi erőviszonyairól a próbaválasztások csak annyiban nyújtanak közvetett értékelési lehetőséget, hogy milyen eredményeket érnek el a Nixon-kormány politikájával — pl. a vietnami háború kérdésében — élesen szembenálló jelöltek. A próbaválasztások eredményei jelentősen befolyásolhatják ugyan a pártok elnökjelölő konvencióit, de nem döntik el kimenetelüket. Am; a republikánus kormánypártot illeti, Nixon elnök újrajelölését már most elintézett ügynek tekintik, amelyen csak — ' mint mondják — „előre nem látható katasztrófa” változtathat A szokatlanul nagy, mintegy tucatnyi pályázóval benépesített demokratapárti mezőnyben azonban még meglepetéseket hozhatnak az előfutamok. Amerikai szakértők szerint, ha a demokratapárti Muskienak nem sikerül megszereznie a szavazatoknak legalább 50 százalékát, akkor ismét nyílttá válik a küzdelem pártbeli riválisaival és az elnökjelölő konvención kialakulhat olyan holtpont, amely meglepetéseket hozhat. Erre számítva számos megfigyelő vanozai- lanul Edward Kennedyt tekinti lehetséges, „pályán Kívüli befutónak”. Fegyverek Portugáliának Londonba érkezett Raul Manuel de Madeiros d’Espi- nay Patricio portugál külügyminiszter. Utazásának célja, hogy újabb fegyverszállítmányokat rendeljen Portugália részére az angol kormánytól. A fegyvereket gyarmatosító terveik végrehajtására használják majd fel a portugálok Mocambique, Angola és Portugál Quinea népei ellen. Régi gazda — új jelszó A „Szabad Európa Rádió” finanszírozási ügye nyugaton széleskörű vita tárgya a nemzetközi enyhülés hívei és a hidegháború szószólói között — írja kommentárjában a keddi Trybuna Ludu. — Fulbright, az amerikai szenátus külügyj bizottságának elnöke például nemrég kijelentette, hogy a „Szabad Európa” és a „Szabadság” rádió egy hazudo- zási és rágalmazási rendszer része. A Time szerint az 50-es évek elején a „Szabad Európa” és a „Szabadság” adó a kommunista kormányok megdöntésére számító propaganda eszköze volt. Szerkesztőségeikben azonban azóta a régi emigránsok többségét olyanokkal váltották fel, akik a kommunista társadalmak „liberalizálási folyamatának” erősítésében látják céljukat Persze csak a jelszón akarnak változtatni, tehát a régi gazda marad — új viszont a jelszó. A cél pedig a diverziós központok tevékenységének fenntartása es az enyhülési folyamat késleltetése — fejezi be a Trybuna Ludu. Izrael tengeralattjárót vásárol Angliától Az egyiptomi fővárosban megütközést keltett a Daily Express című londoni lap közleménye, amely szerint Izrael két tengeralattjáró megvásárlásáról tárgyal Nagy-Britanniával. Ez a fejlemény azt jelentené, hogy a brit kormány felfüggeszti az Izraelbe irányuló fegyverszállításra érvényes embergót. Kairói vélemények szerint egyáltalán nem nevezhető megnyugtatónak a brit külügyminisztériumnak az a nyilatkozata, hogy sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudja a Daily Express értesülését. „A diplomácia nyelvén ez azt jelenti, hogy a hír igaz” — állapítja meg az A1 Akhbar kommentárja. Ezt a feltételezést támasztja alá az is, hogy az izraeli nyilakozatok sem cáfolják a londoni sajtóközleményt. Március 18 -igr az MTH iskola épületében, Szolnok, Petőfi u. 1. sz. bútorvásár OTP-hitelakció. Rendezi: a szolnoki Hangulat bútorbolt