Szolnok Megyei Néplap, 1972. március (23. évfolyam, 52-77. szám)

1972-03-21 / 68. szám

1972. március 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Budapest hullámhosszán Márciusiak Kultúra az üzemben Munkásiíjusági klub Kisújszálláson Március 15 előestéjén haj­dani márciusokra emlékezni valóban valahogy úgy kell, ahogy ezt manapság a rádió teszi. Nincs kiábrándítóbb, izlésrombolóbb, mint a — mondanivaló híján — évről évre ugyanazt szajkózó elő­adó, aki közben azt hiszi, hogy ő ünnepel. Nemcsak ő nem, de hallgatója, közönsé­ge sem. Unják. S nekik van igazuk. E meggondolás vezethette a rádió szerkesztőit, mikor úgy akartak ünnepelni (és ünnepeltetni), hogy régi, alig ismert darabokat, összeállí­tásokat vittek mikrofon elé. Az emberi szó attól emberi, hogy újat mond, hogy gon­dolatot ébreszt Ilyen előadás volt Baráth Apollónia, A március kiált... című, 1942 március 15-ére emlékező műsora. Dokumen­tumokat sorakoztat fel, ér­dekes emlékekét eleveníttet meg, hangulatos, szólamok­tól mentes, őszinte műsorá­ban. Hasonló szándékú, de ke­vésbé sikerült a Tolnai La­jos regényét rádióra alkal­mazó Harmath Judit hang­játéka. A szándékában tisz­ta. emberségében egyértelmű darab, sajnos, itt-ott érzel­gősségbe torkollik. Ha a sza­badságharc utáni, Kossuth- váró nemzeti hangulat jel­legzetességeit lehántjuk ró­la, akkor bizony mindössze egy könnyzacskókra ható, tipikus századvégi érzelmes történet marad meg, a ha­rácsoló és ezzel a fiatalok boldogságát derékba törő apáról, az évekig házasság­ban is szűzen élő, mártír leányról és a gerinces, min­dig hősként cselekedni tudó „lovagról”. Harmath Judit sem kor­szerűsítéssel, sem a formai Jegyek átdolgozásával nem tud mai darabot csiholni A lengyel szakemberek most dolgoznak az első 105 ezer tonna hordképességű lengyel hajóóriás tervein. A hajó hossza 245, szélessége 39, merülése 16 méter lesz. A hajókolosszus szállíthat Tolnai, a maga korában ha­tározottan nem is rossz re­gényéből. Bátrabban kellett volna bánni az anyaggal, át­gondoltabb dramaturgiával a mai embert is jobban érin­tővé tenni. Szerencsére néhány jó ala­kítás, (mint Egri Istváné, aki az apát, mint Agárdi Gá­boré, aki Schwildlert alakít­ja,) átment valamit a darab lényegéből, abból, ami an­nak a korszaknak, a Bach- korszaknak igaz tanúlsága a mai ember számára is. Va­dász Gyula rendezői munká­ja — az anyag adta korlá­tokon belül — kifogástalan rutin munka. Alfa Rétegműsor, a szó igazabb, jobbik értelmében. Ma már nyilvánvaló, hogy a kifejező eszközök differenciálódása minden művészeti ágon be­lül megszüli a közönség dif­ferenciálódását is. Az Alfa, Ivó Michiels hol­land író rádiókompozíciója kitűnő példája a rádiós for­manyelv értő és érzékletes alkalmazásának. Az író, a főszereplő katona és halott kedvesének megjelenített hangja olyan egységes kom­pozícióban jelentkezik, mely a legjobb hangjátékok rang­jára emeli ezt a művet. Jellegzetesen olyan fajtája ez a kifejezési formának, mely — anélkül, hogy ér­zelgős lenne — előbb a hall­gató érzelmeire hat, csak ké­sőbb; mikor már ráér és tud gondolkodni rajta; jut el tu­datáig. Mint mondtam: rétegmű­sor. Feltehetően nem tetszett mindenkinek. De kell az új, á más. Szükség van rá. Hogy egyre többen figyeljenek oda. tömegárut: ércet, szenet, de tartályhajóként felhasznál­ható folyékony tüzelőanya­gok szállítására is. Két ra­kodórendszere lesz; automa­tikus erőművének kezelé­sére egyetlen ember ele­gendő. KEVI KÖR Szerény formájú kis füzet, első száma a napokban je­lent meg. Kis formátumú kiadvány, a túrkevei városi művelődési ház és a városi könyvtár irányításával és gondozásában látott napvilá­got. Nem nagy terjedelmű füzet, de ez egyáltalán nem jelenti, hogy formája elle­nére céljai, vállalásai ne le­hetnének nagyok. Ugyanis nem kevesebbre vállalkozik, minthogy az értékes túrke­vei szellemi termékek gyúj- tőközpontjává és az alkotó­kedvű túrkeveiek biztatójává váljék, a legjobb gondolatok széles körű propagátorává. Egy élénkülő szellemi légkör hírnöke, és szószólója kíván lenni nemcsak a város mű­velődési rendezvényeinek és eseményeinek, hanem — mint ahogyan a befejező hangsúlyozza — sokkal több­re áhít: helyet kíván adni mindazoknak a gondolatok­nak, melyek a város, a Kun­ság természeti szépségét, a szorgalmas és törekvő kevi emberek életét és munkáját, a múltat, jelent és jövőt is tükrözi. Az első szám gazdag gra­fikai anyagával és néhány eligazító írásával máris fi­gyelemre méltó; oldalain a város kultúrtörténete eleve­nedik meg, lásd például a régi olvasókörökről szóló írást Kun László tollából. De egyéb írásokra is felhívhat­nánk a figyelmet. A Kevi kör márciusban jelentkezett, és talán nem is véletlen, hogy jelentkezése összeesik a tavasz első hónapjával. A« formás, ízléses kiadvány újabb jele, hogy a városban a kultúra tavasza is készü­lődik. — vm — Fekete-afrikai egyetemek 1965-ben Togo és Daho­mey együttes erőfeszítésével megalakult a két ország eddig egyetlen felsőoktatási intézménye. A főiskola hu­mán tagozata Loméban, To­go fővárosában, a termé­szettudományi tagozat pe­dig Portó Novóban, Da­homey fővárosában székel. Dahomey és Togó saját egye­temek megnyitására készül. A két egyetemen az okta­tás francia nyelvű lesz majd. Két tágas, egymásba nyíló terem, új dohányzóasztalok, frissen áthúzott fotelok, ko­vácsoltvas falidíszek, lám­pák és térelválasztó rácsok, ízléses függönyök, ötletes dekoráció. — Ugye, nem is lehet rá­ismerni a régi klubra? — kérdezi Hidy Pál, a kisúj­szállási József Attila műve­lődési ház igazgatója. — Ez a változás azóta történt, amióta a MEZŐGÉP és a férfifehérnemű-gyár helyi üzemei vették át a klub működtetését. Ügyszólván minden berendezési tárgy a két üzem munkásfiataljai­nak kezemunkája. — Hogyan került sor a Delta munkásifjúsági klub megalakítására? — Az ötlet a művelődési háztól származik. A régi városi ifjúsági klub beren­dezése elavult, a klubtagság is meglehetősen szűk réteg­re korlátozódott. Ugyanak­kor az egyre növekvő szá­mú kisújszállási munkásif­júságnak egyáltalán nem v -lt találkozóhelye, az elemi fel­tételek is hiányoztak ahhoz, hogy kulturált körülmények között művelődjenek, szóra­kozzanak. — Milyen fogadtatásra ta­lált a művelődési ház kez­deményezése a két üzem ré­széről? — Rendkívül örültek ne­ki, a gazdasági és pártve­zetőségek egyaránt támogat­ták. A kisújszállási üzemek egyre inkább fontosnak tart­ják, hogy a munkások kul- turálódásával is törődjenek. A két üzem és a művelődési ház között létrejött szerző­dés a klub működtetésére az MSZMP Központi Bizottsá­ga ifjúságpolitikai határoza­tának szellemében készült. — Amióta megalakult a Delta klub, városi ifjúsági klub nincs Kisújszálláson7 — A klub az egész város fiatalságáé, nemcsak a két alapító üzem dolgozói lehet­nek a tagjai, hanem bárki, akit két ajánló javasol. Je­lenleg kétszázötven a klub­tagok száma. Szinte versengtek Tokár István, a kisújszál­lási MEZŐGÉP egyik leg­fontosabb részlegének, a hor­dóüzemnek a vezetője s egy­ben a KISZ-szervezet csúcs­titkára: — Nagy szükség volt már rá, hogy létrejöjjön a fiatal­ságnak ez az otthona. Nem egészen fél év után már le­mérhető, hogy a KISZ- szervezet munkáján is na­gyon kedvező hatást váltott ki. Nem kellett agitálni tár­sadalmi munkára, amikor a klub berendezését készítet­tük. szinte versengtek a fil- adatokért a gyerekek. Igaz, hogy az üzem vezetősége is megadott minden segítséget, kaptunk anyagot és vasár­napi munkalehetőséget — Sikerült-e jó kapcsola­tot teremteni a fehérnemű­gyár KISZ-eseivel? — Szinte felszólít ben­nünket az együttműködésre az a tény, hogy a fehérne- műsöknél szinte kivétel nél­kül lányok, nálunk pedig döntő többségben fiúk a KISZ-tagok. Így közösen sokkal hangulatosabbak a foglalkozások, valamiféle egészséges versenyszellem alakult ki a fiatalokban. Ez még a KISZ politikai foglal­kozásain is érezhető. A fiúk imponálni akarnak tudásuk­kal a lányok előtt és vi­szont. Igényesebbek, jobban felkészülnek a vitákra. Azt hiszem, hiba lenne, ha ezt az érzelmi motivációt nem használnánk föl a iobb kö­zösség létrehozásáért vég­zett munkában. Aincs különbségtétel Kocsárdi Lászlótól, a ME­ZŐGÉP programozójától, aki a klub társadalmi vezetősé­gének élén áll, az iránt ér­deklődtünk, hogy mekkora gondot okozott a klub prog­ramjának tartalmassá, vál­tozatossá tétele. — Könnyebben sikerült, mint vártam. A megalakulás idején a művelődési ház több száz információs ívet adott ki. A beérkezett válaszokból kiderült, hogy rendkívül sokoldalú a fiatalok érdek­lődése. Az igényekhez alkal­mazkodva rétegklubokat alakítottunk a klubon belük Van irodalom- és zenebará­tok köre, politikai vitakör, fotoszakkör, lakáskultúra­szakkör és filmklub. Az utóbbinak mintegy száz bér­letes látogatója van, s a klubtagok maguk állították össze a műsort. Amíg beszélgetünk, lá­nyok szállingóznak a te­rembe. Valamennyien a fe­hérneműgyárban dolgoznak, ők a néptánccsoport tagjai, próbára várakoznak. — Annak ellenére, hogy kezdő együttes vagyunk, si­kernek számít, hogy beju­tottunk a Ki mit tud? me­gyei döntőjére. Csupán az a panaszunk, hogy kénytele­nek vagyunk leánytánccal indulni — mondja Herceg Klára. — Sajnos, a fiúknak nincs kedve a néptánchoz. Jó lenne, ha a klubvezetőség meggyőzné őket. — Én még alig voltam a klubban — válaszolja kérdé­semre Nagy Eszter, aki a fehémeműgyár vasalójában dolgozik. Próbálom faggatni a távolmaradás okairól. No gynehezen mondja csak ki, fél, hogy „az iskolázotabb lányok kinézik”. — Vettél már észre ilyesmit? — kérdezi megle­petten a klubvezető? — Hát... tulajdonképpen nem. Csak gondolom. — Próbáld meg, járj el rendszeresen, meglátod, hogy itt nincs különbségtétel munkás és diák, érettségi­zett és nyolc általános isko­lát végzett között. Csak klub­tagok vannak, akik kölcsö­nösen próbálnak segíteni egymásnak abban, hogy mi­nél többet tudjunk meg a világról, és minél jobban érezzük magunkat benne. Sz. J. — trömböczky Lengyel hajókolosszus Tiszai Lajos: VÖRÖS KÖVEK M. Megint elbújt a hold, cse- peregni kezdett a tavaszi eső. Az ezredes, a körletük­be parancsolta a darutolla­sokat, takaródét rendelt eL A kastélyra fekete csend feküdt, csak az őrség topo- gása hallatszott. A tisztek az őrnagy szo­bájában maradtak. Az ez­redes mindenkitől szigorú katonai titoktartást kért. A hadnagy bekísérte az árulót. A nagydarab férfi kihúzta magát. Az ezredes borral kínálta. Nem fogad­ta el... — Rossz neveket mond­tam, ezredes úr, nem ezek a bűnösök. Csak háborodott- ságomban mondtam. Az ezredes méregbe jött, de parancsolt magának! — Akkor jártathatod a szád, amikor megengedjük! Micsoda dolog ez?! Kérde­zés nélkül... Elmondtad és kész. Dehogy adtál te meg rossz neveket. Ezek voltak a főkolomposok. Na! Ide­figyelj! Most belökünk a pincébe, de nyitva hagyjuk mögötted az ajtót. Csak egy kicsit, egy ici-picit, mintha gondatlanság történt volna: Te ezt észreveszed. Érted! Szólsz a lent levőknek, hogy elvtársak — de így ám, elv­társak! — meneküljünk. Ki­nyitod az ajtót, és elszalad­hatsz... isten hírével... Töb­bet ne is lássunk. Értetted? Na! Szóval, hogy csinálod? A nagydarab férfi a föl­det leste: — Befogad talán azért engem is még ez az anya­föld. Mert én azt sehogy se csinálom, ezredes úr. Az ezredesen idegesség látszott. — Mit beszélsz? A fogoly felemelte a fejét. Halottsápadt volt, remegett, de teli tüdővel mondta a magáét: — Az úgy lesz, ezredes úr, ahogy mondtam. Most már nem tudok mindent viszacsinálni, de valaki em­ber azért még lehetek. Ha bevisznek közéjük, akkor el­mondok nekik mindent. Hogy a Júdásulc vagyok, aki annyit se érdemel, hogy le­kopjék. De ha megértik, hogy a félelem vette el az eszemet, talán még marad egy szikora becsületem. Csak annyi, annyi amennyivel meghalhatok. Azt mondom hát, ezredes úr. most is, amit az előbb is: Júdás csak egyszer voltam. Hát, akkor tegyenek be oda, mert csak ők ítélkezhetnek felettem. Ha halált mér rám a ke­zük, akkor is igazuk lesz. Nem a hóhéraim lesznek, hanem a bíráim. Az ezredes intett a had­nagynak. A fiatal tiszt iszo­nyatos erővel ütött A fogoly hanyatt zuhant. Az ezredes dühösen szólt rá a hadnagyra: — Az istenedet, nem tu­dod mikor, hogy kell ütni! Locsoljátok fel! Az őrök egy kancsó bort öntöttek az eszméletlen em­berre. Percek múltak, amíg magához tért Nagy nehezen felült. — Így. most fogjátok le — mondta az ezredes a da­rutollasoknak, és odaadta parázsló szivarját a had­nagynak. A fogoly szétharapta a szája szélét. Az égett bőr­szag megülte a szobát. — Na! Mit mondasz, ha beteszünk abba a pincébe? A nagydarab férfiból úgy bugyborékolt elő a hang, ahogy a hordóból a bor... — Ha megöltök, akkor se! Ha azt csinálom, akkor is megöltök. Már becsaptatok... Reggel is becsaptatok... Nem engedtetek el. Hát nem csinálom... Nem... Az ezredes földhöz vágta a boroskancsót. Az üvegcse­repek szerteszét röpültek. Egy szilánk a fogoly arcába vágódott. Az ezredes bele­rúgott a kancsó fülébe. — Na, ezzel dolgozzátok meg! A fogolynak lerántották a csizmáját, üvegcserepet rak­tak a lábaujjai közé, és a térdét ütötték... Kétszer is fellocsolták. — Szaggattassatok szét a lovakkal! Akkor se! — kia­bálta a félájult ember. Az ezredes az ablakhoz ment. A segédtiszt a pa­rancsnokával suttogott. Az bólintott, és az ezredes elé állt, magyarázott valamit Az ezredes végigmérte a se­gédtisztet és odaintette a hadnagyot. — Hadnagy úr, hozasd fel a vasutasruhást, és állj min­denben az őrnagy úr segéd­tisztje rendelkezésére. A hadnagy elment, a se­gédtiszt vigyázzba kapta ma­gát, begombolta a zubbo­nyát, fehér kesztyűt vett elő a zsebéből és akkurátu­sán a kezére húzta. — Költsétek fel a favá­gókat — mondta az őrök­nek. Ezredes úr, engedel- meddel, egy röpke negyed­órára még játékba lendítem a cigányokat. Istentelenül falsul játszanak ugyan, afféle sármunkások, de azért mégis kellemesebb ezt hall­gatni... Az ezredes beleegyezően bólintott. A segédtiszt hát- raarcot csinált, és kiment. A másik szobában nemsokára muzsikálni kezdett a cigány­banda. — Horthy Miklós katonája vagyok... Az őrnagy vörösborral kí­nálta az ezredest. — Megnyugtatlak ezredes úr, ha valamit az én segéd­tisztem kézbevesz, ott kő kövön nem marad. De... ha szabad tudnom, ezredes űr, mi a további terved? Ami a kivitelezést illeti. A fog­lyaidra gondolok... — Egy kis fantázia dolga az egész, őrnagy úr. A lé­nyeg az, hogy ez a nagy­darab senkiházi beadja a derekát, belemenjen a do­logba... Hogy berántsa a többit... Ha sikerül, akkor menni fog minden, mint a karikacsapás. Az őrnagy szolgálatkészen vágta össze a bokáját. Cin­kosan hunyorgott, mint aki valamilyen csínytevés ré­szese. — Biztosíthatlak, ezredes úr, segédtisztem azóta már bizonyára jó irányba terel­te az ügyet. Tetszettél hal­lani, hogy a favágókat ren­delte ide. Ez egy ad absur­dum dolog. Van ugyanis két börtönből szabadult favágó­ja, valami rablógyilkosságért voltak Szamosújfaluban. Amikor jöttek a románok, kiszabadultak, s néhány he­te beálltak a csapatba... Igen, ide hozzánk. Ügy lát­szik. jóvá akarják tenni a bűnüket. Amolyan ítéletvég­rehajtók. A módszerük, ahogy ők mondják, régi-régi havasi ítélkezés. Különben a csonkítás legsúlyosabb esete. Valami hasonlóról az inkvizítorok könyvében ol­vastam, a boszorkányvallo­mások megtételében volt szerene. Megrhondom őszin­tén, én nézni sem szeretem. Két fával befogják az elítél­tet a fűrészbak ágai közé, és egy normál keresztfűrész- szel... elvágják^ Mint va­lami fenyőtörzset. Aki ezt végignézi, ezredes úr, az azt csinálja, amit mondunk ne­ki. A megfélemlítés szélső­séges esete ugyan... Az ezredes széttárta a karjait, mint aki semmiről sem tehet, mint aki sajnál­kozik. A hangja azonban nagyon magabiztos volt. — Az utókor úgy is esz- ményesíteni fogja a hősöket, őrnagy úr, akik megszabadí­tották a nemzetet a métely­től. A dolgok hogyanja egé­szen másodlagos. Nincs is értelme a meditációnak: horribile katonaembereknél. Vagy ők, vagy mi! Ha egyet is meghagyunk, ezek a fegy­verek. amelyek most a mi kezünkben vannak, gyorsan visszafordulnának — rank. A Legfelsőbb Hadúr időben fölismerte a cselekvés szük­ségességét és lehetőségét. El is ezzel a lehetőséggel: a mi dolgunk a tisztogatást végrehajtani. A folyosón teljes erővel húzta a cigánybanda. Az őr­nagy a pohárért nyúlt, zub­bonya ujjával feldöntött egy boroskancsót. A fehér abro­szon hatalmas vörös tócsa terjedt. Az ezredes leple­zett méreggel ugrott fel: Bocskai-kötéses atilláján is tenyérnyi vörös folt volt. Az őrnagy megpróbálta túl­kiabálni a cigányzenét: — Bocsáss meg, ezredes úr a leeénvem majd... Az ezredes már nem fi­gyelt oda. mert nagy ajtó­kivágással berohant a had­nagy. Olyan volt az arca, mint a frissen meszelt faL — Na?! — kérdezte az ez­redes. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom