Szolnok Megyei Néplap, 1972. március (23. évfolyam, 52-77. szám)

1972-03-03 / 53. szám

1972. március 3.

SZOLNOK IWEGYEI NÉPLAP

5

Sz. Lukács Imre riuoríja

n. Fekete tanyák

Az első pillanat. Félelmetes volt. Kutat fúrtak, melegvizet kerestek. Hajnali harmat ült a paprikabokrokon. Iszapolták a kutat. Hat óra nrúlt. A kertészet szomszédságában állt a berendezés. Barna színű gőz tört elő, toronymagasságig csapott.

— Földbe gyökerezett a lábam. Nem hittem, hogy olaj lesz. A torony feldőlt. Mindenki szaladt, összevissza. Rendőrök terelgették az embereket. Megjöttek a bányamentők. A kiváncsis- kodók serege gyűlt. Szegedről is. A szél hordta az olajat, majorra, kertészetre. Leszedtük hamar a paprikát, mentettük a marhákat, disznókat, a legelőre. Az olajat végig fújta a szél, egész a gyepig. Vödrökkel, hordókkal vitték az emberek. Ijesztő volt. Olajeső hullott. Az istállótető, a karám évekig fekete maradt. Ha meggyullad az olaj, kész a katasztrófa. Másnap hajnalra fojtották el a kitörést.

Bemutatkozott az égő arany.

A tápéi Tiszatáj Tsz-ben, a sertéstelepen, gépműhelyben, lucernaszárítóban,

szarvasmarha-telepen, az irodaházban hasznosítják a földgázt. A faluban még nincs vezetékes gáz.

A Tisza-töltésnél a 23-as kút. Fúrnak. Négy bódé sárba ragadva. Rádióadó antennája magaslik. Kissé odébb lemez WC. Dieselmotorok zúgnak, a tororíy- óriásnál tart az üzem. Körül akkora sár, lehúzza a csizmát. Délután. Két óra. Érkezik a váltás. A betonuta- kon zöld bódés teherautó hozza az új műszakot. És autóbusz.

Utak, kutak. Fáklyák lobognak. Nagy erővel lökik ki a földgázt, hangos, sistergő a tűz. Messzire világít. Szeged szimbóluma.

Csatornák, hidak, átjárók. Néhol szépen művelt táblák. A szövetkezet sertéskombinátjának komor sziluettje, fémesen villogó alumínium tartályok. Munkások cap- latnak a sárban. Fektetik a csöveket.

A fúrótornyokon égők csüngnek. Karácsonyi díszek. Skupeny Sándor, a huszonhármas kútnál Utos- traktorral hajtatja a dinamót. Díszkivilágítás.

Délután van, öreg este.

5.

Rét.

. Előbb átkelünk a Tiszán. A terepjáróval kompra ereszkedünk. Hajó húzza a túlpartra. Ver az idő. Csuklyában, esőköpenyben, csizmában tanyabeliek' igyekeznek. Kerékpárt tolnak. A csomagtartóra kötözve gázpalack. Barátkoznak vele.

Nagy földek. Zsírosán, feketén. Ritkák a tanyák. Marosleléig mehetünk, a szigorú táj nem változik.

Maros-dűlő. Igaz tanya. Horváth Sándor lakja.

— A Réten éltem mindig, innen temetnek- Árvízkor,

1970-ben sem mentem sehová. Fölemelem.' kezemet, a Maros-töltéshez ér. Hagymával kínlódok. A jószágoktól se fosztom meg magam.

Hirdetmény

Értesítjük a lakosságot, hogy Szandaszőllős, Vörösmező és Sport u. térségében házhelyek kerülnek értékesítésre. Jelentkezni lehet: Szolnok, Ságvári krt. 33. sz. ÉTSZI Irodában (leégett Centrum Áruház helyén.)

V

Szolnoki FÜSZÉRT Fiók 94. számú bélyegzője a 18401 —500-ig számú ellenőrző bélyegtömb, a 19J151—175-ig Visszáru jegyzéke, február

25-én elveszett, fenti időtől használatuk érvénytelen.

FŰSZERT Fiók Szolnok

Van négy marha, három magkoca, 11 süldő, aprójó- szég. A téesz által leadtam nyolc hízót. így élek. Ver- gődök. Feleségem szíves. Hetek óta kórházban.

Repedezett falak. A konyhában váltjuk a világot. Üj konyhaszekrény. Hímzett fal védők: fehér galamb száll a falu felett... Az asztalon szál házikolbász. nyersen. Csendes, nyugalmas világ.

— Fúrtak itt. Zajogtak. Eleinte rosszul cselekedtek, gyalázatosságot. Megtanulják már a rendet. A fehércselédek jártak a Maros-partra, legeltették a jószágokat, kikötötték, pányvázták. Az olajosok ijesztgették a lá- nyogat, asszonyokat.

Az öreget megkeresik gye- ) rekei. Fia, két lánya él a Réten. önállóak, családot alapítottak, tanyájuk van. Kinek milyen.

A fiú traktoros. Gépe pihen. Kicsi tanya az övé, 10 ezer forintért vette. Ölakat épített hozzá. A cimborákkal melegednek a gyufás skatulyányi épületben. Hol van már a munka? A szép szántás? Tavaszig nem marad más, csak a várakozás, az unalom.

— Bekerít bennünket a sár. Tanyázunk, újságot olvasunk. A telepes rádiót hallgatjuk. Ez megy tavaszig. Egyforma távolságra van Tápé és Maroslele. Tápéhoz tartozunk. A szövetkezetben harminc ezer forintot keresek évente. Ha megérjük, a faluba költözünk. Sok pénz kellene, lassan gyűlik. Időnk van, kivárjuk. A jószágtartás köny- nyít

A fiatalok traktorospk, fogatosok, tehenészek. Kévéséit fogott meg az olaj. Szükséges rossznak tekintik a tanyát. Átmenet a beteljesülésig. Felkészülés az örömre.

— Más kívánságom nincs, gépkocsira cserélni a traktort. Az úri szakma.

A tél kegyetlen. Befagy a Tisza, mozdulatlanságba hal a vidék. A régi majorban, a lelakatolt ajtajú kastélynál és a modern szarvasmarhatelepen van élet. Az olajkutak lélegzenek, tördelik az egyhangúság kő- tábláit.

Bezárkóznak a tanyák.

— Nem szívesen járunk el, sok minden megeshet. Heverészünk. Nyugodtak vagyunk. Védjük otthonunkat. A húgomat hírbe hozták.

Azon a napon köd ereszkedett. Csöveket fektetett egy brigád. Tanya közelébe értek. Egyikük eltűnt Félre ment

Egyedül volt az asszony. Ura szántott a határban. Akkor jött a cigányfiú.

— Éhes vagyok, süssön rántottát. Megfizetem’ — százast lobogtatott.

A pénz nagy úr. Az innen való menekülésnek egyetlen eszköze. Száz forint, vagyon. A fiatalasszony szívósan gyűjtöget. Tojás, ennivaló bőviben.

Megsütötte . a rántottát, megterített. Arca piroslott a tűznél. Hasa domborodott, bő ruhába rejtette.

A fiú elfogyasztotta a rántottát és földre nyomta az asszonyt. Beszélt, fenyegetőzött, durváskodott. Harapott, mart. Amikor elment, száz forintot hagyott az asztalon.

— Mindenki azt hiszi, hogy sikerült neki, pedig nem. Szájára vett fél falu. Micsoda szégyen. Terhes voltam a kisfiámmal. Lete- pert, de védekeztem. Csak szerette volna. Mentem a brigádvezetőjéhez, szóltunk a rendőröknek, rohant a férjem haza. Felindult erősen: megölöm kiabálta. Le- játsszatták velünk a jelenetet, ahogy volt. A férjem markos ember, ideges volt, valósággal reszketett.

Megbüntették, hat hónapot kapott a garázda. Elhelyezték az olajosoktól. Mégse felejtik. A fiatalasszonynak már beszédes a kisfia, mondja nevét, sír. nevet, ahogy sorsa parancsolja. Óvodába járhatna. Beköltöznek maid Tápéra, ott mehet iskolába. Orvosnak szeretnék. Égigérő kívánság.

A falu, a tanyák eltakarják szégyenüket.

ö mindig hallja.

—• Itt a százforintos Terus.

6.

A sár nagy ellenség. Fekete mint a szén, az olaj.

Sárba ragadt életek. Sárba telpült milliárdok. Háromszáznál több kút hagyott utat az aranynak, a kőolaj és földgáztelepeknek. Hat és fél milliárdos beruházás. Fekete mélységből, két-há- rom kilométerről érkezik az öröm. Tizenkét hónap alatt 1 millió tonna kőolaj.

Négyezer ember. Olajbányászok. Nekik idegen ez a föld, a sérülések észrevétlenek. Mélyre ütött sebele Gyógyulok.

— Mi van, ha az olaj felszínre jön?

— Semmi. Viszik az autók. A földalatti csövek ezrei — mondja Skupeny Sándor — viszik és kész.

Az aranynak is vannak

gyötrelmek (Folytatjuk)

Elektronikus műszerek segítik a szülést

A Budapesti I. sz. Női Klinika szülészeti osztályán újszerű eljárást vezettek be a magzatokat és a szülő anyákat fenyegető veszélyek elhárítására. Az elektronikus műszert, dr. Kiszel János egyetemi tanársegéd és Papp László villamosmérnök szerkesztette és az eljárást már szabadalmaztatták is. A műszer lehetővé teszi, hogy a szülés alatt a magzat legfontosabb életfunkcióját figyelemmel kísérjék. A műszerellenőrzéssel könnyen felisemerhetők a magzatra nézve veszélyes állapotok, így a szülés levezetését a hagyományosnál biztonságosabbá teszi. A műszer a magzat EKG-ját, percenkénti szívműködését és a méhen belüli nyomást mutatja, ezek változásait pontosan regisztrálja.

Bányait ünnep

Nem gazdagok ennek a tájnak az irodalmi hagyományai, a véletlen most mégis úgy hozta, hogy két irodalmi évforduló is találkozik; ebben az évben emlékezünk meg Verseghy halálának 150. és Bányai Kornél születésének 75. évfordulójáról.

Tiszaföldvár, amely évekig otthont adott Bányainak, régóta készül fogadott költő fia ünneplésére. A Ti- szaföldváriak eddig is igen sokat tettek Bányai költészetének szélesebb körű megismertetéséért. Elég, ha a néhány évvel ezelőtti szép kiállításra, a gimnázium irodalmi színpadának kitűnő Bányai-műsorára utalunk. A költő egykori homoki lakóházán elhelyezett emléktábla is az értő tisztelet jele volt

Emlékház

Az évforduló ünnepségeinek megszervezésére Bányai-emlékbizottság alakult a községben, s elhatározták, hogy ezután kétévenként rendeznek Bányai-ünnepségeket.

Az évfordulóra felépítik a Bányai-emlékházat,

amelyben állandó kiállításon mutatják be a költő életének és munkásságának dokumentumait. Az emlékünnepséget ősszel ennek a kiállításnak a megnyitásakor rendezik.

Hosszú ideig folyt a vita, hogy hol építsék fel a Bányai-emlékházat. Két hely jöhetett számításba: az egykori fiúnevelő intézet kertje és a múzeum udvara a község központjában.

Ne dugják el

Mindkét hely mellett sorakoztathatok fel érvek.

Bányai valamikor a fiúnevelő intézetben tanított, a hagyományok tehát oda kötik. Az egykori intézet helyén működő gyógypedagógiai intézet nagy réázt vállalt az emlékház felépítésében, s számukra kézenfekvőnek látszik, hogy saját területükön folytassák az építkezést. Harmadik érv a homokiak lokálpatriotizmusa. Homokon azt mondják, Bányai közöttük élt, közöttük — róluk írta a „Közelebb a földhöz” kötet verseinek legnagyobb részét.

Újból

mérlegelni

S mi szól amellett, hogy a múzeum udvarán épüljön az emlékház? Gyakorlatibb, b tegyük hozzá rögtön súlyosabb érvek.

Az emlékház a központban az országút- közelében sokkal könnyebben elérhető, mint a községtől két kilométerre lévő intézetben. A múzeumban a felügyeletet és a látogatók szakszerű kalauzolását sokkal köny- nyebb biztosítani. Értesüléseink szerint mégis olyan döntés született, hogy az emlékházat a gyógypedagógiai intézet kertjében a község központjától távol, félreeső helyen építik fel. Az építkezés még nem kezdődött meg, érdemes lenne újból mérlegelni az érveket. B. A.

Nemes György:

Dávid é

14.

— Miért, Klót? Mért fogod mondani?

Kicsit eltartott magától, és úgy fejelt:

— Mert eddig féltem kimondani. Anyucitól féltem. Ettől a Darkótól féltem. Tőled féltem. Valószínűleg magamtól is féltem. És most kimondtam. S méghozzá, más előtt mondtam ki. Most már nem lehet visszacsinálni. Olyan vagyok, mint a palackos sör, amikor anyuci a kedves vendég elé teszi. Amíg . nem bontotta ki, nem látni, hogy habos. Akkor leveszi a kupakot. Odateszi az üveget az asztalra. Egyszerre csak kezd feljönni a hab. Láttad már? Följön és kidudorodik az üveg száján. Nincs, ami visszatartsa. Szeretlek. Dávid. Szeretlek, Dávid. Hányszor mondjam, mi? Akkor is mondom, ha nem válaszolsz. Na, válaszolj.

Két kezével megragadta a kezemet. Forogni kezdett, és yitt magával a forgásba. Arca kipirult, szoknyája vadul lebbent a combja körül. Szeme még könnyes volt, de azért mosolygott. .Mintha azt könyörögte volna: Na, mondd ki már, te is. Mondd te is, hogy szeretsz. Mondd azt, hogy szeretlek. Klót.

— Szeretlek, Klót — mondtam neki.

— Ugye, jólesik mondani? — kérdezte.

— Nagyon jól — feleltem.

— Akkor mondjuk egymásnak, míg csak k; nem fáradunk.

Szeretlek, Klót, szeretlek, Dávid, szeretlek, Klót, szeretlek, Dávid — így feleseltünk egymásnak. Egyre gyorsabban forogtunk, egyre gyorsabban dobáltuk egymásnak a szavakat.

Aztán Klót lihegve elengedte a kezemet. Lecsúszott az erkély kövére. Spárgát csinált — a két lába két oldalt nyúlt el a kövön. Kis szünet után felém nyújtotta a karját. Ujjait szétfeszítette. Tulajdonképpen csak a kisujját ragadtam meg, mi- Kor így szólt;

— Húzz fel, Dávid.

S már fel is ugrott. S a nyitott ajtón már be is pen- derült a szobába.

— Hoyá mész, Klót? Ott rendetlenség van — kiáltottam utána.

— Itthon vannak a szüleid? — kérdezte.

— Nincs itthon senki, tudod. Egyedül vagyok — feleltem.

— Az nagyszerű —mondta.

Klót körültáncolta a szobát. Fölcsavarta a rádiót, de rögtön el is zárta, mielőtt az begerjedt volna. Megnézte az ágyam mellett a könyvet, vajon mit olvasok. Kivette belőle a könyvjelzőt. Máshová tette, hogy ne tudjam, hol tartok az olvasásban. A vázából kiragadott egy virágot. Sárga tátogató volt. Tegnap szedtük a tisztáson a csokrot. Bedugta a virágot a hajába. De rövid a haja, a virág leesett a földre. Megint spárgát csinált, úgy vette föl. Ügy, hogy a törzsét meghajlította, és a szájával csípte föl a szárát.

Aztán még táncolt egyet körben a szobában. Végül levetette magát az ágyamra. Előbb csak leült, hátát, nyakát a falnak támasztotta. így nézett engem egy ideig. Én az ajtóban álltam. Visszabámultam rá.

Klót ekkor oldalra dőlt az ágyban. Fejét a párnámra tette.

— Még érzem a tested melegét — mondta.

— Már ki kellett hűlnie az ágynak — feleltem.

— Még érzem a tested melegét — ismételte meg Klót — A fejed itt feküdt a párnán mondta még, és gyöngéden megcsókolta a párnámat. Láttam, hogy a szemét behunyja. Ügy folytatta, hogy nem nézett rám: — Gyere ide, Dávid. Jó volna, ha megcsókolnál.

Még mindig az ajtóban álltam. El akartam indulni, de valami visszatartott. A kezem összeszorítottam, hogy erőt gyűjsek az induláshoz. Mezítláb voltam, s egyszerre mintha a meztelen talpam nedvesen odaragadt volna a parketthez.

Végre valami meglódított. Elindultam. Csöndben mentem, még a parkett se recsegett. Láttam, Klót nem nyitja ki a szemét. Szemrésén át sem kukucskált. Éppen az arcán időzött a reggeli napfény egy sugara. A szája csöppnyit nyitva volt. Erősen lélegzett, látszott emelkedő felsőtestén.

Mikor megálltam előtte az ágynál, megérezte, hogy ott vagyok. Megszólalt:

— Most értél ide, Dávid. Sokáig jöttél. Pedig alig vártam, hogy ideérj.

Térdre estem. Arcom most csaknem egy vonalban volt Klót arcával. Egy ideig néztem az arcát. Hunyt szemét. Félig nyitott száját. Elébb a két szemét csókoltam meg. Egyiket a másik után. Aztán a száját. Úszásnál tudom, hogy kell lélegzetet venni, itt nem. Sőt: a klarinét fújásánál is elég jól tudom már a lélegzést. Legfeljebb a sok tizenhatodnál vannak bonyodalmak. És persze a staccatonál.

Staccato, staccato, staccato — mondtam magamban, s arra gondoltam: a hangszerem ez itt.

Ott térdeltem az ágy előtt Aztán én is odatettem a fejemet a párnára, de továbbra is térdeltem.

Klót felemelte a kezét, és simogatni kezdte a hajamat Én is simogatni kezdtem az ő haját

Néha rápillantottam Klót arcára. Nem nyitotta ki a szemét

(Folytatjuk)