Szolnok Megyei Néplap, 1972. március (23. évfolyam, 52-77. szám)
1972-03-17 / 65. szám
10 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. március 17. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek. jó szomszédoknak, kik szeretett feleségem, — édesanyánk, natrvmamánk és dédnagymamánk S. PAPP LÁSZLÓN® 1 emelésén resztvettek, koszorút virágot síriára helyeztek mély t;vfic’T'"iI{I)an vetőnk efrvütt éreztek. Gyászoló S. Papp család Szolnok Százegyedik születésnap Kedves ünnepség volt tegnap Jászberényben, a Margit út 7. sz. alatti házban, ahol Szabó Mihályné — a ház lakója — ezen a napon tartotta 101. születésnapját. A hosszú élete során mindig jó egészségnek örvendett Szabó néni. 1871-ben született Jászárokszálláson, tizenegy gyereke volt. most is él négy lánya. Van négy unokája, hat déd- és egy ükunokája. A város legidősebb asszonya, aki, ha nem is mindegyikre, de sok szép születésnapra emlékszik vissza, meghatódva fogadta a meghitt családi ünnepségen megjelent rokonok, hozzátartozók és tisztelők jókívánságait. Aruházat épít a brigád 1972. MÁRCIUS 17. PÉNTEK GERTRUD NAPJA & Nap kél: 5.54, nyugszik: 17.52 órakor. — A Hold kél: 6.20, nyugszik: 21,01 órakor. Montvai Menyhért és családja Jászberény A Fővárosi Kézműipari Vállalat cipőkészítő üzeme megkezdte a legújabb divatirányzatnak megfelelő magasított talpú szandálok gyártását. Az új fazonú szandálokat nemsokára árusítják. (MTI fotó: Balassa Ferenc felvétele — KS) — A TAVASZ beköszöntése szokatlan reakciókat vált ki a japánokból. Egy tokiói fiatalember például a tavaszi zsongás hatására felmászott egy magasát tartóoszlopára, s tíz méter magas oszlop tetején „go-go” táncot lejtett. Időnként — mint valami modern Tarzan — az ég felé emelte kezeit és az oszlop tövében gyülekező járókelők legnagyobb derültségére fel-felüvöltött. Az ingyen cirkusz addig tartott, amíg a helyszínre nem érkezett a japán rohamrendőrség, a tűzoltók közreműködésével le nem hozta a sárga pulóveres vadembert az oszlop tetejéről. t /— TÖRÖKSZENTMIKLÓ- SON szombaton Sándor és József napot köszöntő műsoros est lesz a Miklósi borozóban. A műsorban fellépnek a Nyílik a rózsa díjnyertes művészei, a névnapi köszöntőt Lorányi Román mondja. — HARC A GUBERÁLÁS ELLEN. Nem vezetnek eredményre az udvarias figyelmeztetések, ezért több személy ellen szabálysértési eljárás indult a kukákban tartott szemét válogatása miatt. Rafael Jánosné szolnoki lakost már háromszor büntette a városi tanács szabálysértési ügyintézője, összesen 2500 forintot fizetett a guberálásért. Rafael Farkasné és Pais István nyugdíjas Idős korára való tekintettel 500—500 forint pénzbírságot kapott. Várható időjárás ma estig: derült, száraz idő. A reggeli órákban néhány helyen pá- rásodás. Napközben kissé megélénkülő szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 15—20 fok között. Távolabbi kilátások hétfőig: kevés felhő, száraz, napos idő. Legalacsonyabb hajnali hőmérsékletek mínusz 2 plusz 4 fok között. Legmagasabb nappali hőmérsékletek 14—18 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területén nem várható. HALÉV Y Száztíz évvel ezelőtt, 1862. március 17-én halt meg — 63 éves korában — Jacques Fromental Halévy (igazi nevén: Lévy) francia zeneszerző. Párizsban született, a konzervatóriumon tanult, s már fiatalon kitűnt rendkívüli zenei tehetségével. Mintegy 40 operát irt, közülük azonban tulajdonképpen csak a Zsidónó (1835) és a félévvel később bemutatott L’éclair című darabok bizonyultak időtállónak. Fő művq, a Zsidónő szenvedélyes, pate- tikus hangú, helyenként igazi dramatikus invencióval megírt, s ma is szívesen műsorra tűzött színpadi műve, amelyet úgyszólván a világ minden részében műsorra tűztek már. A L’éclair köny- nyebb fajsúlyú, derűs levegőjű vigopera. Annak idején mindkettőnek zajos sikere volt. Zeneszerzői tevékenységére hatással volt Auber és Rossini. Utolsó nagy színpadi sikere a La reine de Chypre (1841). Két kantátát és számos kisebb művet (zongora- darabokat, románcokat stb.) is szerzett. Jelentős volt zenepedagógusi múnkássága is. Szakmai verseny Hazánk felszabadulásának 27. évfordulója tiszteletére a szakma kiváló tanulója cím elnyeréséért országos írásbeli és gyakorlati verseny kezdődik hétfőn Szolnokon. Az első napon víz-, gázvezetékszerelő, kedden központi fűtésszerelő, járműlakatos, cipőfelsőrészkészítő, cipész és kárpitos szakmákban írásbeli, kedden délután és szerdán egész nap pedig gyakorlati versenyek lesznek. Csütörtökön a legjobb tanulók szóbeli vizsgájára kerül sor. Pénteken délelőtt 10 órakor a Ságvári Endre megyei művelődési központban tartják az ünnepélyes eredményhirdetést, ünnepi beszédet mond Buda István, munkaügyi miniszterhelyettes. A jánoshidai ÁFÉSZ tavaly megalakította saját építőbrigádját, amelynek tagjai építőipari szakmunkások, segédmunkások. Megalakulása óta a brigád egymillió 300 ezer forint költséggel — felújította az ÁFÉSZ kisvendéglőjét, egy ikerboltot és egy önkiszolgáló élelmiszerboltot épített. Az idei tervek között szerepel egy új vegyes élelmiszerbolt építése. Jászboldog- házán még ebben az évben elkezdik az 1 millió 20(3 ezer forint költséggel 320 négyzetméter alapterületen épülő iparcikk kisáruház kivitelezését. A brigád a nagyobb építkezések mellett folyamatosan elvégzi az ÁFÉSZ- boltoknál szükséges karbantartást és javítást is. — A KPM Közúti Igazgatósága a tavaszi idő beálltával megkezdte az utak burkolatjel festését. Fontossági sorrendben előbb a négyes főközlekedési úton végzik el a munkát, az alsóbbrendű utak festésére később kerül sor. * Szolnok megyei A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Telefon: 12—093. 12—320. 12—069. 11—932 Telex: 23 357 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Szolnok. Kossuth tér 1. Igazgató: Virágh Iván Telefon : 12—094 Az előfizetés dPa egy hónapra 20.— forint Index-szám: 25 069 Terjeszti a Mag var Posta Előfizethető minden posta- hivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Kozák Ferenc Párizstól 30 kilométerre kisiklott a Caent a fővárossal ősz- szekötő turbo-vonat. Közbeeső akadály A filmsiinésznó felhívja barátnőjét: — Képzeld, kénytelen leszek egy hónappal elhalasztani Harryval az esküvőtl — De miért? — Tegnap hozzámentem Fredhez. — Vezető bácsi, vigyázzon erre a fiúra, meri az cn játékvonatomat teljesen szétszedte! n.m«nMinuiiiiininr- A HAZAFIAS NÉPFRONT megyei titkársága és az Állami Biztosító szervezésében március 14-től, különböző Időpontokban, hárorr. csoport vesz részt országos rendezvényeken Budapesten. A csoportok tagjait a Hazafias Népfront országos titkárságának a vezetői is fogadják. Külön csoport utazik a népfront április 26-án kezdődő kongresszusára. — KENDERESEN a művelődési házban harminc- nyolc taggal népdal-szakkör alakult. A fiatalok elsősorban tájjellegű népdalokat tanulnak. A szakkör tagjai április 16-án részt vesznek a Mezőtúron megrendezésre kerülő kórusfesztiválon. — NEM HIVATALOS jelentések szerint a perui árvíz halálos áldozatainak száma meghaladta az ötvenezret. Az árvíz eddig 102 várost sújtott és 220 ezren váltak hajléktalanná. — BESENYSZÖGÖN megkezdték a sporttelepen lévő öltöző építését. A tanács által biztosított kétszázezer forinton felül a sportolók és a szurkolók hatvanezer forint értékű társadalmi munkát végeznek. — SZERDÁN Szolnokon, a Beloiannisz úton Horváth János (Alsószászberek 392. sz. alatti lakos) elébe lépett a Skultéti Istvánné abonyi lakos által vezetett motor- kerékpárnak. A baleset következtében Skultéti Istvánné súlyosan megsérült. — SAGRARIO REIZ PEREZ spanyol asszonynak i szerdán négyes Ikrei születtek. Az újszülöttek valamennyien lányok. Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik szeretett feleségem, édesanyánk, —■ nagymamánk MONTVAI MENYHÉRTNE temetésén megjelentek, virágaikkal. koszorúikkal, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A tv és a rádió mai műsorából ajánljuk ...ÍGY ÉLÜNK — ÍGY GONDOLKODUNK. Vita a köz- gondolkodásról. A Szocializmus kérdéseiről szóló sorozatnak ebben az adásában a Magyar Optikai Művek dolgozói, egyetemisták és dr. Pozsgay Imre, a Társadalmi Szemle h. fő- szerkesztője vesznek részt. IMPOSZTOROK. Magyar film (1969). (16 éven felülieknek!) Mi rosszabb: ha a lakás- és munkanélküli joghallgató a Dunába veti magát, vagy ha a Doborján tisztikülönítmény tagjaként véres akciókban vesz részt? A film alkotói „történelmi groteszk”-ként dolgozták fel a hírhedt Prónay-különít- niény garázdálkodásait. A vitaműsort 18.35 órakor, a filmet 20.00 órakor közvetíti a tévé. KALEIDOSZKÓP. Zoltán Péter műsora. Műsorvezető: Dallos Szilvia. Zenei szerkesztő: Szeberényi Vera. Rendező: Vadász Gyula. Ezt a műsort 19.40 órától hallhatjuk a Kossuth rádióban. 14.00: 14.45: 14.50: 15.30: Szigligeti Színház, este 7 óra- 15.33: kor: Cigányszerelem. (A kecskeméti Katona József Színház 15.33: vendégjátéka. Rátkai bérlet). — Kecskemét, este 7 órakor: Maya. 15.47: (A szolnoki Szigligeti Színház 15.57: vendégjátéka. 16.08: SZÍNHÁZ _ r--------’ 1 6.15 ! 16.30 MOZI I 16.33. 1 16,34 i L _____1 í 17.00 „Szolnok Vörös Csillag: Osceo- lá, Tisza: Még kér a nép (16), Kapaszkodj a fellegekbe! I—II. Dupla helyáron! (ifjúsági). Jászberény Lehel: Csermen. Kisújszállás Ady: Egy milliót Lauráért. — Kunhegyes Szabadság: Lefelé az úton. Kunszentmárton Körös: A kalóz menyasszonya. Mezőtúr Dózsa: Tigrisszelídítőnő. Fényes szelek (ifjúsági). Szabadság: A lovakat lelövik ugye? (14). Tiszafüred Tisza: Olivér I—II. Dupla helyáron! — Török- s/entmiklós Dózsa: Psvcho (18). Macskakaland (ifjúsági). Túrke- ve Vörös Csillag: A bádogváros lakói. 18.00: 18.05: 18.20: 19.00 19.10: 19.39: 20.25: 20.23: 21.49: 22.09: 23.15: Mindenki kedvére kettőtől hatig. A Petőfi rádió zenés délutánja. — Műsorvezető: Czeglédi Edit. — A beat kedvelőinek. Hírek. Körzeti időjárás. Üzenetek. — A mikrofon előtt: Boros Anikó. Hirek. Rivaldafényben. Szerkesztő : Török Márta. Helmuth Zacharias zene- kara játszik. Harangozó Teréz énekei. Klaus Wunderlich orgonái. A Syconor együttes műsorából. Glenn Miller zenekara játszik. Hírek. Hallgatóink figyelmébe! George Georgescu vezényel. Schubert: Befejezetlen szimfónia, ötórai tea. Szerkesztő; Csiba Lajos. Hírek. Időjárás. Külpolitikai figyelő (ism.) Falusi esték. Komputerek az iparirányítás szolgálatában. Schumann: C-dúr fantázia. A1 Capone TI. Sétaút, visszatérés nélkül. Gellért Endre írása. Üj könyvek (ism.) Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. Láttuk, hallottuk. Népdal csokor. Az írnokok mezeje. — Részletek Hérold operájából. RÁDIÓ SZOLNOKI RADIO: Alföldi krónika. — Elképzelés és valóság. — Könnyű hangszer- szólók. — Tag legyek vagy alkalmazott? — Nótacsokor. — Az „élet’» követeli... — Táncmelódiák. KOSSUTH RADIO; 8.13: Barokk muzsika. 9.00: Kora tavasz. Illyés Gyula regénye folyatásokban. XII. rész. 9.20: Kedvelt régi melódiák. 10.05: Iskolarádió. 10.40: Édes anyanyelvűnk (ism.) 10.45: Zeller: A madarász — a II. felvonás fináléja. 10.59: Lottóeredmények. 11.00: Nagy magyar orvosok. Krompecher Ödön. U.10: Kamarazene. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Cigánydalok. 13.45: Arcok, gépek, munka köz* ben. 14.00: Róka Móka Bábszínháza. 14.25: „Nyitni kék”. Kisiskolásod műsora. 15.10: Schubert: Miriam diadaléneke. 15.30: Muzsikáról — fiataloknak. 16.05: Gondok és tervek. Beszélgetés az írószövetség KlSZ-szervezetében. 16.34: Az idegen rokon. Részletek Künekke operettjéből. 16.4B: Suliivari: A mikádó — részletek. 17.20: Lemezmúzeum. Tancredi Pasero éneke. 17.40: Mikrofórum. 18.00: Csárdások. 18.13: Hallgassuk együttl 19.40: Kaleidoszkóp. 22.20: Meditáció arról. hogy lassítja-e a döntési folyamatokat a demokrácia? 22.30: Romantikus muzsika. 23.30: Könnyűzene éjfél előtt —1 éjfél után. PETŐFI RADIO: 8.05: Verbunkosok, nóták. 9.03: Ezeregy délelőtt. tO.OO: A zene hullámhosszán. Közben: 10.30: Néhány szó zene közben. 10.59: Lottóeredmények. 11.45: „Boldog, ki fákat ülteti olt...** Fazekas Mihály versel. 12.00: Hoffmann meséi. Részletek Offenbach operájából. 13.03: Zenekari muzsika. BUDAPEST: 8.05: Iskola-tv: Élővilág (ált. fsk 5 oszt.) 8.30: Angol nyelv (középisk. J —II. oszt.) 11.05: Fizika (ált. tsk. 8. oszt.) 11.55: Német nyelv (középísk. II—III. oszt.) 13.10: Élővilág (ism.) 15.50: Fizika (Ism.) 17 25: Hírek. 17.30: Mindenki közlekedik. 18.00: Közkedvelt dalok. Film? összeállíts. 18.35: Így élünk. így gondolkodunk. Vita a közgondolkodásról. 19.30: Tv-híradó. 20.00: impoBztorok. Magyar fiira, (16 éven felülieknek!) 21.35: A Tv Zénei Klubja. Közvetítés a Vörösmarty téri Művészetek Házából. 22.15: Tv-hiradc — 2. kiadás. Kísérleti (2) műsor 19.05: Közvetítés a Szegedi Nemzeti Színházból. Verdi: Machbeth. Opera négy felvonásban. (Színes.) 22.00: Tv-híradó (ism.) POZSONY: B.35: Látogatás egy baráti kerületben (ism.) 10.00: Recitatov és ária. 10,30: A hóhér nem vár. Tv-film (ism.) 12.15: Tv-híradó. 15.30: Slovan Bratislava—AC NHra labdarúgó mérkőzés. 17.20: Hírek. 17.25: Aranykapu. G yerm ek m üsor. 10.15: KerO’afp'nk hangja. 19.00: Tv-híradó. 19.30: Kiiev — a hős város. 20.00: Vetélkedő sorozat 6. 21.10: A fazék. Vígiáték. 21.45: Tv-híradó. 22.05: Frantisek Smotik emlékezete. BUKAREST: 9 45: Sebastian. Folytatásos film. 17.00: A m^r^^o^osi néni együttes műsora. 17.25: y**—*’-n<br«s«:7eti adás a kra-’ovni Tvm-’'o,''*Tibó1. í» ->n ? A ipoVícebbeVnpkt 19.35: A a-es sz. -'tórium című francia fbm. 20.55: 'Részletek egeret* °kből. Az Tntervízió műsora. ’i.iot i*i portfilm Kongóról. •>t ds* a szocialista országokból GYÁSZIIlR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, — édesapánk, nagyapánk, TÓTH JÄNOS ERNŐ a szolnoki járműjavító mérlegosztály vezetője — hosszú betegség után életének 54. évében, 1972. március 16-án elhunyt. Temetése 1972. március 18-án, 14.30 órakor a rom. kát. temető halottas házából lesz. I , Gyászoló család (Telefoto — AF—MTI—KS)