Szolnok Megyei Néplap, 1972. március (23. évfolyam, 52-77. szám)
1972-03-17 / 65. szám
1972. március 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Brigád (agok a nézőtéren Brigádtagok a nézőtéren? Mi ebben a különös, a rendkívüli? Ma, amikor a szocialista brigádok életrendjébe szinte már beletartozik, hogy esetenként szabad idejüket közösen töltik el szórakozással, kultúrával; amikor gyakori eset, hogy színházba mennek egy klasszikushoz, vagy éppen jegyet váltanak egy jó filmhez. Brigádnaplók bejegyzései tanúsítják az efféle nemes vállalkozások gyakoriságát és népszerűségét. Mégis az a tény, hogy az egyik hétközi napon, közvetlenül a munka befejezése után a szolnoki járműjavító több mint százötven brigádtagja foglalt helyet együtt az üzem művelődési házának nézőterén, rendhagyó eseménynek számít. Nem a formájban, hanem a tartalmában. Ez alkalommal ugyanis egy izgalmas, mai töltésű, publi- cisztikus hevül'etű filmalkotást tekintettek meg, a Jelen- időt, Bacsó Péter művét. A járműjavító brigádtagj”’- és a film találkbzását tovaobá az avatja igazán eseménnyé, műalkotás és közönség ritka szép találkozásává, hogy a film vásznán olyan események zajlanak, olyan kérdések kerülnek terítékre, amelyek a nézőtéren ülőket a legközvetlenebbül, • ha úgy tetszik személyesen is érintik. A filmen egy szocialista brigád életének képei peregnek, s a történet középpontjában Mózes Imre, a méltatlanul leváltott, félreállított brigádvezető tanulságokban bővelkedő kálváriája. A művészi áttételekben megfogalmazott üzemi élet-képsorokban és jelenetekbe sűrítve — ezúttal a leghozzáértőbbek, a „szakmabeliek” kritikájával találja magát szemben, kri* tikáiával és rokonszenvével. TMK-.sok a film v’ász'náh, a jármi?“ TMK-sai a nézők soraiban. Nemcsak a munkahely közös, a gondok is azok és az örömök is. Vetítés közben joggá! jegyezte meg valaki fennhangon, hogy akár helyet is cserélhetnének. De nem csupán a munkahelyi körülmények szolgálnak film és néző között eleven kapocsként. Sokkal inkább azok a kérdések — munkaszervezés az üzemben, a szakszervezet helye a közösség életében, az ember megbecsülésének különféle módjai, vezetők és vezetettek viszonya, és sorolhatnánk tovább — tehát olyan problémák, amelyekkel a nézőtéren jelenlévő brigádtagok üzemi életükben nap mint nap szemben találják magukat. Most a filmen Mózes Imre sorsában érhetik tetten őket. A vetítés alatt a film- és a nézői szinte együtt lélegze- nek, ritmusuk is ugyanegy. Nem „illemtudó”, jó mozilátogató közönség módjára kísérik figyelemmel a filmbéli eseményeket, hanem nyersen, őszintén, olykor talán faragatlanul is reagálnak minden izgalmasan felvetődő problémára. Ügy, mintha nem is moziban lennének, hanem egy izgalmas mérkőzésen, ahol a pályán — a filmen — egy formálódó szocialista közösség, Mózes Imre brigádja vívja harcát önmagával és környezetével. És ők pedig, a brigádtag-nézők elfogultan szurkolnak Mózesék igazáért és győzelméért. Ha kell fennhangon kommentálnak egy-egy mozzanatot, saját tapasztalataik alapján nyugtázzák- igennel, vagy nemmel; van amikor helyeslőén bólogatnak bizonygatnak, máskor a fejüket csóválják elégedetlenül. Es ez így tart szóval, gesztussal, míg csak a film véget nem ér. Hűségesen figyelnek minden részletre, s közben nevetnek, morognak, derülnek, szorongnak — szórakoznak. Művészi alkotás hálásabb és értőbb befogadókra aligha találhatott volna. És amikor a vetítésnek vége van, a film gondolatai gyűrűznek tovább. Nemcsak a filmet követő vitában, hanem a vetítést követő napokon, ebédszünetekben és egyéb alkalmakkor. Az üzem közvéleménye szinte átitatódik tőlük. Régen beszéltek ennyit nálunk az üzemi demokráciáról, — mondta a járműjavító egyik munkása. Sláger lett a film. Éppen ezért csak dicsérni lehet a járműjavító brigádjait, akik felismerve a művészet társadalmi szerepét éltek segítő erejével, hogy ezzel is, így is tisztábbá váljék a látóhatár, tisztuljon a szocialista demokrácia látóhatára. A járműjavítóban brigádtagok, százötvenen közösön tekintették meg a Jelenidőt. Talán önmagában nem nagy ügy. De mert megyénkben sajnos e nemes törekvéssel úgyszólván egyedül állnak párjuk nem akad, vállalkozásukat ezért példaként kell számontartani. V. M. A korszerű táplálkozásért Mirelit áruból az évben 2 kilogrammot fogyaszthattunk fejenként, kétszer any- nyit, mint 1970-ben. A negyedik ötéves tervidőszak végéig további növekedés várható, 1975-ben mintegy 3 kilogramm lesz a fogyasztás. 'Belkereskedelem rendelésének megfelelően ez évben 1125 vagon mélyhűtött zöldséget, főzeléket szállítanak, kétszáz vagonnal többet, mint tavaly. Több lesz a mélyhűtött gyümölcs is. Továbbra is meggyből, szilvá- ból és ribizliből kerül a legtöbb az üzletekbe, de a közkedvelt málna is kapható. A félkész- és készételek gyártásánál a korszerű táplálkozás követelményeinek megfelelően a kevésbé zsíros, könnyen emészthető ételek arányát növelik, így például a múlt évinél csaknem tízszer több bélszínrolo kerül a vásárlókhoz mintegy 100 vagonos tételben. A sza- lontüdö és a máj az akadozó nyersanyagszállítás miatt továbbra is hiánycikk, nem úgy, mint a burgonyapüré, a lekváros derelye és a túrógombóc. A SZOLNOK MEGYEI ALLAMI ÉPÍTŐIPARI VALLALAT POLIGON ÜZEMÉBEN KÉSZÜLNEK A ZAGYVA-PARTI 10 EMELETES LAKÓHAZAK PANEL ELEMEI. EDDIG ÖT HAZAT ADTAK ÄT AZ ÉPÍTŐK, S JELENLEG HÁROM SZERELÉSE ÉS GYARTASA FOLYIK HO—1 jelű panel elem gyártása Könyvek a Dózsa évfordulóra Dózsa György születésének 500. évfordulójáról könyvkiadásunk is méító módon emlékezik meg. Kortársától — Taurinustól — kezdve Illyés Gyula és Juhász Ferenc írásáig terjed a Szépirodalmi Kiadó „Versantológiája’’. Tartalmi gazdagsága, eszmei sokrétűsége igazolja, hogy Dózsa György minden korban valós, „történelmi lecke” volt és maradt; hiteles próbaköve a történelem-szemléletnek. A kötetet Tóth Gyula állította össze. Juhász Ferenc írt hozzá előszót. Nemeskürty István műve, a „Krónika Dózsa György tetteiről" szintén a Kossuth Kiadónál jelenik meg. A Kossuth Kiadóhoz fűződik Szabó Pál „A nagy temető” című regényének újrakiadása. A mű nem a temesvári csatavesztést és az utána következő példátlan megtorlást ábrázolja, hanem inkább azt a folyamatot amely odáig elvezetett: a végek életét, a székely-szász-román kavargást, a harácsolásban mértéket nem ismerő főurakat, a megbotozott asszonyokat, a makk-kenyér mellé fiatal fák gyökereit rágcsáló férfiakat. A népet, amelyet Dózsa György csatasorba állít, hogy romboljon, s a romokon új élet születhessék”. Az évforduló jegyében új tudományos művek, tanulmánykötetek is napvilágot látnak. Az idén megjelenik a Gondolat Kiadónál Fekete Nagy Antal kéziratának átdolgozott, sajtó alá rendezett szövege alapján „Á Dózsa parasztháború népszerű története" című kötet, amelynek szerzője Bartha Gábor. Előkészületben van az Akadémiai Kiadónál „A Dózsa parasztháború”, Székely György munkája, Fekete Nagy Antal „A magyar parasztháború 1514-ben”, Ér- szeghy Géza szerkesztésében. A „Tanulmánykötet a történettudomány és más társadalomtudományok Dózsára vonatkozó kutatási eredményeiből” című munka szerkesztője Klaniczay Tibor és Székely György. A Kossuth Kiadónál fog megjelenni ez az érdekes tudományos mű. A Móra Ifjúsági Kiadó Hegedűs Géza tollából jelenteti meg az „így élt Dózsa György” című könyvet, amely népszerű, az ifjúságnak szóló életrajz a képes történelmi sorozatban. Panelek szállítása Tiszai Lajos: VÖRÖS KÖVEK III. A fogház kapujára kitették a sárga cédulát. „Ragályos betegség”. Az ezredes, a fogházfelügyelő és a hadnagy reggeliztek, közben vidám történeteket meséltek egymásnak. — Mondhatom, hadnagy úr, fegyőr ruhában is sikere lenne a nőknél. Remekül áll magán, — hízelgett a felügyelő. — Pedig, de ezzel persze világért sem akarom megsérteni, istenemre jobban érzem magam a sajátomban. — Ami azt illeti — mondta az ezredes — manapság nagyobb létjogosultsága is van a hadfi mundérnak. Ezeket a jómadarakat nem őrizni kell, hanem elveszej- téni... Igen, köszönöm felügyelő úr. Ja, hogy igyunk is? No, jó. A bora is kitűnő, nemcsak a pálinkája. A foglyok zaccos kávét kaptak reggelire. Ezt igyátok, ez majd megfogja a hasatokat, ettől majd elmúlik a vérhas, gúnyolódtak a fegyőr-nek öltözött darutollasok. A vasutasruhás nem ment ki reggeli osztásra. A legutolsó cellában suttogott egy fogollyal. A fogoly sírt, motyogott. Amikor megtudta, hogy betörlek a fogházba a különítményesek, reszketni kezdett, majd eszelősen kiabálta: — Én ártatlan vagyok, én nem csináltam semmit. Én csak azt csináltam amit mondtak. A társai kabátot dobtak a fejére. Hallgass, elhallgass, megbolondultál? Azt hiszed ezzel segítesz magadon? Az ordítás eltompult, a nagydarab férfi úgy szűkölt, mint kutya a verés. után. Később monoton suttogás hallatszott, imádság féle. Szerencsétlen, néztek ösz- sze a foglyok. Ki ez? — Hogy hívnak? Ki vagy te, ember? A nagydarab férfi reszketett, vizenyős szemmel nézte a szellőzőnyílást. A harmadik cellában ismerte valaki: kocsirakó volt a gőzfűrészeknél. Az offen- zívakor beállt katonának, valahol a Tiszántúlon meg is sebesült. Csendes, szorgalmas ember volt, mondták róla. A vasutasruhás nyugtatni próbálta. — Kibírod, meglátod te is kibírod. Veled néni tudnak mit kezdeni: te csak egyszerű katona voltál. Az egész országot nem lehet kivégéz- ni, bezárni. Meglátod kiengednek, néhány hónap múlva kiszabadulsz. Hallod? Érted? Szedd össze magad. A hóhér előtt se állunk gyáván, nemhogy két pofontól megijedjünk. Már úgy látszott, hogy a nagydarab férfi valahogy erőt vesz magán, elcsendesedett, de néhány perc múlva megint kiabált. — Én nem csináltam semmit. Nem akarok meghalni. Istenem, én istenem... A reggeli osztást ellenőrző különítménvesek meghallották a kiabálást. Az egyik odaszaladt a cellához. — Mi az, hogy isten? Hinnye, a nagyságos bolsevik úrnak istene van? Na — szólt oda a vasutasruhásnak — befogasd a pofáját, mert ha nem, én tömöm be, — emelte meg a puskáját. A - nagydarab férfi négykézláb csúszott a sarokba. Szűkölt, motyogott Közben visszajöttek a cellatársak. — A tanár elvtársra bíznám — mondta a vasutasruhás egy hirtelenszőke fiatalembernek. — Próbálja szegényt megnyugtatni, lecsillapítani. Hiába, az ujjunk sem egyforma. Eszét vette a félelem. Nehogy bajt csináljon magában... Nehéz bakancsok kopogtak, kivágódott a cella ajtó. — Maga! — bökték mellbe puskacsővel a vasutasruhást — Na, mozgás. Az ezredes szivarozott, vastag füstöket fújt, látszott rajta, valamin nagyon gondolkozik. — Na, ide figyeljen! Magáról mindent tudunk: maga volt a főemberük. Nem baj, most még segíthet magán. Ha jól meggondolja, hogy mit mcnd, nagy szolgálatot tehet a nyakának. Szépen elmondja nekem, hogy kiknek a révén tartotta az összeköttetést a szovjet bolsevikokkal... Akkor itt hagyjuk magát emlékbe, ebben a házban ... Tudja azt maga, látom nem buta ember, hogy más az, ha valami ügyvédféle áll az ember mögött, vagy mondjuk ilyen derék legény, mint most. Na! Ha válaszol a kérdéseimre, akkor bíróság elé állhat. Hallgatom is. Tehát kik voltak az összekötők? A vasutasruhás hallgatott. Az ezredes a füstkarikákban gyönyörködött, úgy tett, mintha azokon kívül az égegy- világon semmi sem érdekelné. Csak percek múlva szólalt meg. — Na! Nem érti? Hát akkor úgy kérdezem, hogy kik voltak a felbújtók? A vasutasruhás az ezredes ;zeme közé nézett: — A munkásnépnek, ezredes úr, ahhoz hogy forradalmi harcba szálljon, nem volt szüksége felbújtókra. A sokaság nyomorúsága érlelte meg, hogy tudatosan a fegyverhez nyúljunk és... Az ezredes félbe szakította: — Na! Legalább most ne agitáljon már, az isten áldja meg magáíf Hát nem gondolja, hogy nagyon ráfizet? Na! Mondja meg nekem, hogy maga kiknek adta tovább azokat a dumákat? Kikkel dolgozott együtt? Csak a neveket, fiam, a neveket és akkor levetted a nyakadról a kötelet. A nemzet nemcsak büntetni tud ám, megbocsájtó is lehet. — A forradalomban, ezredes úr, mindenki úgy teszi meg a magáét, ahogy a becsülete diktálja. Az ezredes teli töltött egy vizespoharat pálinkával. Odatette az asztal szélére, a vasutasruhás elé. — Nesze, idd meg, hátha akkor jól forog a nyelved. Mert eddig nagyon rosszul forgott ám: mindent önmaga ellen csinált Na... — Nem iszom meg, ezredes úr. A nyelvem úgy forog, ahcgy a szívem, az eszem parancsolja. Tisztában vagyok a sorsommal. Az én családomban még eddig min- denik becsületesen ment a másvilágra. — Ugyan, ugyan. Ezek csak szavak. Senki se tudja meg, hogy... — Elég, ha én tudom, ezredes úr. — Na. Akkor alkudjunk. Ha most szépen elbeszélgetünk, ha úgy mondod, ahogy én szeretném, akkor... akkor szélnek eresztünk. Eléldegélhetsz valahol. Vagy pb- dig... Tudod ez a vagy mit jelent? — Tudom, ezredes úr. Engem is cda visznek, ahol már annyi becsületes ember bevégezte. A temetőárokba.. 1 — Áhh, kisfiacskám, nem úgy megy az! Előtte még történhetik egy és más.. j (Folytatjuk)
