Szolnok Megyei Néplap, 1972. február (23. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-29 / 50. szám
1972. február 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 /ntífamno&bZán l Csirkék Eidorádója Mj köze a sci-finek, vagyis a tudományos-fantasztikus irodalomnak a csirkékhez? És egyáltalán, van-e köze ennek a hangjátéknak a sci-fihez? Vagy — álljunk csak meg! — rádiójáték-e egyáltalán Leonhard Braun műve? Mert miről is esik szó? Mindössze arról, hogy egy hatalmas, automatikus csirkegyárban, apró ketreceikben madármivoltukból teljesen kivetkeztetett csirkék, tyúkok ülnek, amolyan tojógépek, részei, szinte fogaskerekei egy bonyolult mech- nizmusnak. Braun hangjátéka Madách falanszterének hangulatát, a legjobb tudományos fantasztikus írók (például Bradbury) jövőbeli, korántsem rózsás látomásait idézi fel. A darabban szó sem esik másról, mint magáról a gyárról, a feldolgozás menetéről, — és a legminimálisabb, de egyben legtöbb hasznot hajtó élettevékenységre, korlátozott állatokróL De a gondolattársítás önmagától adódik. Ez teszi Braun művét hangjátékká, igazj drámai alkotássá. Mert feszültsége van, mert áttételes utalásaival nagyon is elevenünkbe vág. Évszázadok óta vannak emberek, kik a másik embert fogaskeréknek tekintik, hasznukat termelő gépezeteik mellett. A tudományos fantasztikus irodaíom közvetlen rokonának érzem Braun darabját. Mondanivalója, gondolatai értékei — véleményem szerint — átfogóbbak, mint azt a Rádióújság előzetesében a játék kitűnő dramaturgja (Magos György) írta. Nemcsak arra a bizonyos kísérletre utal a csirkegyár hát- borzongató bemutatása, melyet „az egyetlen életképes faj” megteremtéséért folytattak a náci Németországban. Többre. Figyelmeztetés ez mindnyájunknak. A jövőnek. Mert az elgépiese- dés. a falanszter, így vagy úgy, állandóan kísért. Füstköd és szívinfarktus, szellemi egyoldalúság és elgépiesedő, lélektelen rabszolgamunka formájában. Vigyázzunk! — mondja Braun egész játékával. Rádióközvetítések A színházi rádióközvetítés tulajdonképpen nem önálló műfaj, mégsem mindegy, hogy például egy színházi előadás milyen kísérőszöveggel, milyen közvetítésben szólal meg. Annak, aki az előadás megértéséhez segít hozzá bennünket, két dologra kell ügyelnie. Arra, hogv mi hallgatók nem látjuk, csak halljuk azt, ami a színpadon történik. De van még egy. a fontosabb: nem szabad a közvetítőnek széttördelnie a darabot, megtörnie a hangulat varázsát. A vasárnap esti Rómeó és Júlia közvetítés a Nemzeti Színházból elkerülte ezt a hibát. Sajnos a közvetítő nevét nem írja az újság. így csak névtelenül köszönet érte. » (römböczky — KÉSZ A PROQRAM Negyedszer rendezik meg a Verseghy Diáknapokat Intézkedések a pedagógusok szociális helyzetének javítására Minden eddiginél nagyobb támogatásban részesülnek a pedagógushiány- nyal küszködő, elsősorban kis települések. A legelmaradottabb területeken az eddigi 200 forintos területi pótlék felső határát 600 forintra emelték, a letelepedési segély 2 000 forintos összegét pedig 2 000 — 10 000 forint között megá' lapítható összegre változtatták. Hogyan szolgálja az intézkedés a pedagógusok szociális helyzetének javítását erről tájékoztatták a pedagógusok szakszervezetében az MTI munkatársát. Az új intézkedés nyomán országszerte 22 millió forinttal nagyobb összeg áll rendelkezésre terű1éti pótlék kifizetésére, mint edd'g, a letelepedési segély fölemeléséhez ped'g újabb 2 millió forintot b:ztosítottak. Országszerte jelen’eg több mint 16C00 o’ym állást tartanak számon, ahol a pedagógusok területi pótlékra joPosultak. Az összeg fölemelésének megállapításakor az egyes területeknél elsősorban azt veszik figyelembe, hogy milyenek az adott községben a pedagógusok élet- és munkakörülményei; van-e vasút vagy biztosított-e az autóbuszközlekedés; hogyan alakult a pedagógusok la- káshe’yzete, étkezési lehetősége, a rendelkezésre álló illetményföld mennyisége és minősége: milyen az adott település pedagógus- ellátottsága, jellemző-e a fluktuáció? A pedagógusok szakszervezetének tapasztalatai szerint a legtöbb megvében helyesen veszik figyelembe a pótlék szétosztásakor, a segély fölemelésekor az említett szempontokat; s erre vonatkozóan minden megyében kidolgozták a helyi szabályokat. Megyénkben mintegy kétszeresére emelkedett a terű1 éti pót1 ék kifizetésére fordítható összeg. Az intézkedés összesen 53 községet és 35, városhoz tartozó külterületi iskolát érint. Jutalékos bérrendszer a kereskedelemben Évről évre növekszik a Verseghy Diáknapok jelentősége. Annak ellenére, hogy a győztesek nem jutnak tovább semmiféle országos döntőbe, rangja van a megérdemelt aranyéremnek. Mindez többek között a résztvevők nagy számában és a gondos felkészülésben is kifejezésre jut. Az idén 30 iskola nevezett a versenybe. A résztvevők száma az 1970-es évi Verseghy Diáknapokon szereplők számához hasonlóan alakult. Hét művészeti ágban és a jubileumi vetélkedőn mérhetik össze erejüket a diákok. Most hiányozni fognak a tánczenekarok és a tánc- dalénekesek, ott lesznek viszont a népitáncosok akik 1970-ben maradtak távol. A korábbi évek tapasztalatai alapján a csere valószínűleg. jó hatással lesz a színvonalra. A táncdalénekesek és a tánczenekarok rendszerint gyengécskén „muzsikáltak”, a népitáncosok viszont 1968- ban néhány emlékezetes produkciót nyújtottak. Kevesebb versmondó A napokban jelent meg a belkereskedelmi miniszternek az érdekelt szervek és a KPVDSZ vezetőivel egyetértésben kiadott rendelete a jutalékrendszerről. A rendelet — hatálya a be1 kereskedelmi ágazatok dolgozóira terjed ki — előírja. hogv a forgalomtól függő állománycsoportba tartozó hálózati dolgozókat jutalékrendszerben kell foglalkoztatni. Eszerint négyfajta jutalékrendszer — tiszta, csökkentett alapbérrel kombinált, alapbérrel kombinált és jutalékátalány — alkalmazható. A jutalékrendszer a kereskedelmi dolgozók teljesítménybérezése. Célja: az ellátás és a vásárlási körülmények javítása, a forgalom és a gazdálkodási eredmények növelése. A Magyar Közlöny 12. számában megjelent rendelet a jutalék- rendszer korábbi szabályait módosítja a nagyobb vállalati önállóság és a gazdasági reform tapasztalatainak figyelembe vételével. Eddig ugyanis a jutalékelszámolás kizárólag a boltok, a vendéglátó üzemek és a nagykereskedelmi raktárak forgalmára ösztönzött. 11. — Az átvevőhelyen. Mi is megrakodunk, ne félj. De a vonat elbírja — mondta. Mit tagadjam: mindkettőnkről ömlött a víz. mire bekarikáztunk a városba. Nagyon hátrabillentette a biciklin a súlyt az egymásra helyezett sok rekesz. — Ne rakjunk át hozzám tőled kettőt? — kérdettem Klottól, már nem sokkal a város határa előtt. Klót előbb összeszorította a száját, s nem felelt. De aztán ram mosolygott. Ügy mondta: — Nem! Egyet se. Láttam, hogy a haja öszszeraaadt a verejtéktő,. S egy kis Verejtékcscpp a füle rr. ögött a nyakába csorog. Leálltam a biciklivel. Megfogtam a biciklije kormányát, -— Ezentúl — már egyelőre csak a szabadkasszás üzletek vezetőire vonatkozóan — lehetőség nyílik arra, hogy a juta1 ékka; közvetlenül serkentsenek a gazdaságosságra. a költségek csökkentésére. A választék bővítését, a kisebb keresetű vásárlók ellátásának javítását célozza az a rendelkezés, amely szerint az olcsóbb és a munkaigényesebb cikkek forgalma után magasabb jutalékot kell fizetni. Az üzlet- és raktárvezetők jogköre bővült azzal, hogy a forgalom alapján elszámolható jutalék meghatározott része rendelkezésükre áll a legjobb munkát végzők külön jutalmazására. Az új rendelet módot nyújt arra is, hogy azokat az ügyviteli dolgozókat, például számlázókat, vendéglátóipari adminisztrátorokat stb., akiknek munkája a forgalmat gyorsíthatja — a vállalati kollektív szerződés előírásaitól függően — bevonhatják a jutalékrendszerbe. A vállalati bérgazdálkodást megkönnyítő, bérszabályozás összhangját megteremtő új miniszteri rendelet hatályba lépett. — Állj meg! Egy kicsit pihenünk. Nem kerget senki — mondtam neki. Aztán a két biciklit egy fának támasztottam. Lelépett a nyeregből. A verejtékcsöpp még ott csillogott a nyakán. Odahajoltam s megcsókoltam a nyakát. — Sós — mondtam, — Komolyan? — kérdezte. És már nem látszott fáradtnak. •— Tisztára sós, szavamra. — Komolyan? — kérdezte és félrehajtotta a fejét. — De azért nagyon jóízű — folytattam. — És olvan hűvös a bőr a nyakadon. Attól hűvös, tudom, mert meleged van. — Komolyan? — kérdezte még egyszer. Egészen odatartotta nyakát a szám alá. Megint megcsókoltam és azt mondtam: . ~ Olyan jó szagú a, bőAz egyes művészeti ágakban, a következőképpen alakult a résztvevők száma: diákszínjátszás, irodalmi színpadok: 14 bemutató (legutóbb szintén 14). versmondók 58 (legutóbb 85), prózamondók 35 (legutóbb 32), nagykórusok, kamarakórusok 10—13 (legutóbb 10—11), szólóénekesek, duók, triók 20 (legutóbb 22), hangszerszólisták, zenekarok 32 (legutóbb 48), népi tánccsoportok 4. A jubileumi vetélkedőre 8 iskola csapata nevezett. A számok különösen két területen mutatnak jelentős változást: a versmondók és a hangszerszólisták — zenekarok körében. A versmonKözgazdász tanácskozás A Magyar Közgazdasági Társaság Szolnok megyei szervezetének kereskedelmi szakosztálya tegnap délután tanácskozást tartott. Az MKT klubhelyiségében a szép számban megjelent érdeklődőknek Tolna Károly, a Magyar Nemzeti Bank megyei igazgatója tartott előadást. A tanácskozáson Szolnok megye kereskedelmi és vendéglátó szervei 1971. évi pénzgazdálko- sának jellemző vonásait elemezték a közgazdászok. Falurádió ankét Jászfelsőszentgvörgyön Szerkesztők és hallgatók találkoztak egymással tegnap Jászfelsőszentgyörgyön a József Attila Művelődési Házban. A Magyar Rádió és Televízió közönségszolgálat, valamint a községi művelődési ház közös rendezvényén a Jászfelsőszentgyörgyön és a környékén lakók találkoztak a falurádió szerkesztőbizottságának munkatársaival. röd. Vadvirágszaga van. .— Komolyan? — kérdezte most már negyedszer. És hozzátette: — Mondj ilyeneket még. De már nem mondtam ilyeneket. Mennünk kellett, vártak Lilian néniék. ☆ Rendben átadtuk a málnával 'teli rekeszeket. Kiderült. hogy Károly bácsi nem jön haza. Ott alszik a városban, a nővérénél. Lilian néni pedig dolga végeztével estefelé majd hazakerékpároz. így megtakarítja a vonatköltséget. — Ti haza tudtok menni egv kerékoáron is. nem? — mondta. Meg-askolta Klót arcát és utunvra bocsátott. Meg sem várta a választ. Mi. persze, valóban haza tudtunk jönni. Klót hátcaült a csomagdók számának csökkenése örvendetes jelenség, azt mutatja, hogy növekedett a diákok önkritikái érzéke, vagy az iskolák szigorúbban válogatnak. Mindenesetre a színvonal emelkedését ' várjuk a résztvevők számának csökkenésétől. Ugyaneztnem mondhatjuk el a hangszerszólistákról és a zenekarokról. Számuk nagyarányú csökkenése mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Az okok valószínűleg sokfélék, de a középiskolák és zeneiskolák jobb együttműködésével biztosan lehetett volna csökkenteni a visszaesés arányát. Az idei diáknapoknak különös jelentőséget adnak az tartóra. Oda, ahol jövet a ládák púposodtak. Átölelte a derekamat és a hátamhoz szorította a fejét. Ö nehezebb volt, mint a málnával teli ládák. Alaposan nyomnom kellett a pedált. Meg is izzadtam hamarosan. Vedd le az inged, Dávid — mondta Klót. — Akkor is melegem lesz — válaszoltam. — A meztelen bőrödet hűsíti majd a szél. Levetettem az ingemet. Klót megint mögém ült. Átkarolta a derekamat, s arcát a hátamhoz fektette. — A te bőröd is sós? — Komolyan? — És hűvös — folytatta. — És örülök,' hogy hozzád érhetek. Vadul beletapostam a pedálba. Rettenetes erőt éreztem magamban. — Jó, hogy ilyeneket mondasz nekem, Klót De zavarba is hozol. — Ugyan — felelte. — inkább cudod, mit? Elcreül- nék. Ügy biztosan köny- nvebb vagyok. És akkor a kéd karod át is ölel közben. Jó? Bólintottam. Ekkor, helyet évfordulók. Százötven éve halt meg Verseghy Ferenc, tizenöt éve alakult a KISZ, közeledik Szolnok fennállásának kilencszázadik esztendeje. Mindezek az évfordulók többé-kevésbé meghatározzák a diáknapok jellegét és programját Megnyitó a Verseghy szobornál A megnyitót március 19- én a Verseghy-szobornál tartják, utána az énekkarok, a népi tánccsoportok, a diákszínpadok és a versmondók bemutatója, valamint a jubileumi vetélkedő következik. Március 20-án a prózamondók, a szólóénekesek, duók, triók, a zenekarok, diákszínpadok, hangszeres szólisták lépnek a közönség elé. A diáknapom programja március 20-án délután a Ságvári Endre megyei Művelődési Központ színháztermében gálaesttel fejeződik be. Néhány nap múlva megjelenik a IV. Verseghy Diáknapok részletes műsorfüzete, amely egyúttal a Verseghy- évforduló többi rendezvényét is ismerteti. B. A. cserélt. Ügy ült ott. mintha az ölemben tartottam volna. Fejét a nyakgödrömhöz hajtotta, és kissé oldalt tartotta. hogy jól lássam az utat. — Én most behunyom a szemem — mondta. — Jó. — De te ne hunyd be, mert az árokba fordulunk. — Eszem ágában sincs. Behunyom a szemem és. azt gondolom, hogy az öledben tartasz. — Ctt is tartalak. — Hát nem egészen —■ és fészkelődni kezdett. — Nyom a rúd. — Mit csináljak? — Semmit. Csak mondom', — Nem sokára otthon leszünk. — Kár. — De hát kényelmetlenül ülsz. — Nem számít. Csókold meg a nyakamat. • Megcsókoltam, de csak egy futó pillanatra. ‘Egy teherautó előzött meg bennünket. Hirtelen megingott kezemben a kormánv. Majdnem az árokba estünk. De gyorsan újra egyenesbe vittem a Diciklit. (Folytatjuk) Nemes György: Dávid és Kloiild Elizabeth Taylor születésnapja V“óesztdrok Buiop sten A hét végén a Hotel Duna Intercontinentalban ' ünnepelte 40. születésnapját Elizabeth Taylor, a világhírű amerikai filmszínésznő, aki elkísérte Budapestre, férjét: Richard Burton-t, a „Kékszakáll” című film forgatására. A születésnapra mintegy 90 külföldi vendéget — barátot, pályatársat, rokont — hívott meg a színészházaspár a világ különböző országaiból. A a vendégek között találjuk Grace Kelly Oscardíjas filmszínésznőt, Rainer monacói herceg feleségét, Ringó Star-t, a volt Beatles-együt- tes tagját, Susan York-ot, a nálunk is bemutatott „A lovakat lelövik, ugye?” című amerikai film egyik női főszereplőjét, Raquel Welch világhírű amerikai filmszínésznőt, Michael Cai- ne-t, az ismert angol filmszínészt és Marilu , Tolo olasz filmszínésznőt. A kétnapos születésnapi ünnepségsorozat szombaton az Intercontinental Tokaj borozójában kezdődött. A világhírű vendégek ekkor ismerkedtek -meg a magyar konyha nevezetességeivel: a házi sültkolbásszal, a marhapörkölttel, a gulyáslevessel. A magyar ételek premierje várakozáson felül sikerült: a világsztárok közül többen „útravalót” kértek a finomságokból, mások pedig leírták a recepteket is. A vendégek vasárnap a szálloda Csárda éttermében, teljesen zártkörűen folytatták az ünnepséget, majd este az első emeleti Bellevue étteremben került sor a gála-vacsorára, 160 meghí-' vott vendég jelenlétében. A háromezer luftbalonnal díszített étteremben köszöntötték a hatalmas, 40 szál gyertyával ékesített tortával a világhírű filmcsillagot és a 17. születésnapját ünneplő Christopher fiát. A hangulatos ünnepségen a badacsonyi rizling és a villányi burgundi jelentette a külföldiek számára a legkellemesebb meglepetést. Szabadidejükben a főváros nevezetességeivel, köztük a Szépművészeti Múzeum és a Vendéglátóipari Múzeum kiállításával ismerkedtek a vendégek. Grace Kelly pedig még Keszthelyre is leruccant.