Szolnok Megyei Néplap, 1972. február (23. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-11 / 35. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. februáf 11. Okmány a barátságról és a testvériségről Kilométerekben számolva még a mai léglökéses kor­szakban is rendkívül messze esik tőlünk Vietnam. Ám ha a népek közötti érzelmek hullámhosszán vizsgáljuk a ma­gyar és a vietnami nép, a Magyar Népköztársaság és a Vietnami Demokratikus Köztársaság közötti távolságot, ak­kor kiderül, mennyire közel vagyunk egymáshoz. Kiderül ez mindennap, ha nem szólunk is róla, de kü­lönösen nyilvánvalóvá válik egy-egy olyan ünnepélyesebb alkalomkor, mint amilyennek most lehetünk tanúi. Egy teljes hetet töltött a Magyar Népköztársaság párt- és kor­mányküldöttsége a Vietnami Demokratikus Köztársaság­ban. Érdekes és dús programmal kedveskedtek vendégeik­nek a vendéglátók. Fock Jenő miniszterelnök és küldött­ségének tagjai nemcsak Pham Van Dong miniszterelnökkel és más felelős VDK-vezetőkkel folytattak tárgyalásokat, de lépten-nyomon találkoztak a vietnami néppel is. Jártak gyárban és tudományos intézetben, felkerestek hős légi ez­redet és hallgattak sajátos varázsú művészetet sugárzó hangversenyt. Szinte kézzel tapintható eleven erő volt ezen az egyhetes látogatáson a magyar—vietnami barátság. És ezt az erőt, elszántságot, testvériséget fejezi ki a közös nyi­latkozat is, a közlemény, amelyet az út végén magyar és vietnami vezetők együtt adtak ki. Miként ebből az okmányból is kitűnik, nem csupán azért álltunk, állunk és fogunk állni a jövőben is, hű fegy­vertársakként, a vietnami nép oldalán, mert — a magunk történelmi múltjának példáiból — oly jól megértjük egy másik kicsi, de büszke nép függetlenségi harcát minden­fajta külföldi elnyomó, betolakodó ellen. Hanem azért is, mert korunkban népeink céljai annyira azonosak azzal az úttal, amelyet a vietnami nép is választott. Mindketten a szocializmust építjük, vállvetve, a szocialista népek nagy családjának tagjaiként, s egyikünk sem engedi, hogy orszá­gainkba a kizsákmányolok rendje valaha is visszatérjen. A szocialista népek e nagy családjában, immár igen sok éve, kétségtelenül vietnami testvéreinknek a legnehe­zebb a sorsa: még ma is nap-nap után sújtja őket az ame­rikai agresszió, még ma is a háborús készültség óráit élik. Ezért természetes emberi, politikai, társadalmi kötelessé­günk, miként erre a nyilatkozat is utal. hogy erőnkhöz mérten, mint eddig, úgy ezután is minden segítséget meg­adjunk a vietnamiaknak. A barátság és a testvériség őszinte dokumentuma a magyar—vietnami közös nyilatkozat. Párt- és kormánykül­döttségünk ezt a barátságot és testvériséget tovább erősí­tette. „Veled vagyunk Vietnam!” — évek óta milliók jel­szava ez hazánkban. S vele is maradunk végső győzelméig, s miként addig, úgy ezután is erőnkhöz mérten bizonyosan minden segítséget megadunk a békés újjáépítés feladatai­nak megvalósításához. (KS) Brandt Párizsban tárgyal Brandt kancellár, Scheel külügyminiszter, Schiller gaz­daság- és pénzügyminiszter, Carlo Schmid, a Budestag alelnöke és több államtitkár kíséretében — csütörtökön délelőtt 10 óra 15 perckor repülőgépen Párizsba érke­zett a kétnapos francia— nyugatnémet csúcstalálkozó­ra. Pompidou elnök és Brandt kancellár az Elysée-palotá- ban két és negyed óra hosz- szat tanácskozott négyszem­közt Mint később a francia és nyugatnémet szóvivők kö­zölték, a megbeszélés barát­ságos és őszinte légkörben folyt le, s a két államférfi a kelet—nyugati kapcsola­tok témájával foglalkozott, ezen belül megvitatták az európai biztonsági értekezlet előkészítésével összefüggő kérdéseket, s a Varsói Szer­ződés országai politikai ta­nácskozó testületének prágai nyilatkozatával is foglalkoz­tak. Az eszmecsere során szóba került Nixon elnök legutóbbi külpolitikai üzene­te, valamint az amerikai el­nök küszöbönálló pekingi és moszkvai látogatása is. Pompidou elnök és Brandt kancellár csütörtökön dél­után a külügyminiszterek, va­lamint a gazdasági és pénz­ügyminiszterek bevonásával folytatta tanácskozását. A felvétel az orly-i repülőtéren készült, Brandt mellett Chaban-Delmas francia miniszterelnök és Maurice Schu­mann külügyminiszter. (Telefoto — AP—MTI—KS) Nehézségek a páiizsi értekezleten Az Egyesült Államok hi­bájából ismét megfeneklett a párizsi Vietnam értekez­let munkája: Porter ameri­kai küldöttségvezető a csü- törtököi 144. ülésen közölte, hogy mindaddig nem járul hozzá az újabb ülés idő­pontjának kitűzéséhez, amíg „fel nem mérhető” a ver- sallles-i világértekezlet „lég­körének hatása”. Porter felháborodottan ki­fogásolta, hogy az értekez­leten magasrangú VDK- küldöttség vesz részt Azt állította, hogy a világérte­kezlet összeegyeztethetetlen a Vietnam; négyes értekez­let céljaival, ami csak azért különös, mert a versailles-i tanácskozás résztvevői az ellen a háború ellen készül­nek állást foglalni, amely­nek békés megoldására hívatott a négyes értekez­let. A Vietnam értekezlet 144. ülésén Nguyen Minh Vy, a gyengélkedő Xuan Thuy VDK államminiszter kül­döttségvezető helyettese éle­sen bírálta Nixon amerikai elnök nyolcpontos javasla­tát. Hangsúlyozta, hogy azt nem elfogadásra, hanem el­utasításra terjesztették elő, s így a terv ürügy a viet- namizálási politika fenntar­tására. Tüntetés Bolívia párizsi nagykövetsége előtt Többszáz párizsi tüntet Bolivia franciaországi nagy- követsége előtt követelve, hogy a bolíviai hatóságok adják ki a háborús bűnös Klaus Barbie-t, aki a náci megszállás idején a lyoni Gestapo vezetője volt és most Klaus Altmann álnéven Bolíviában él. 'CTeleíoto—AP—MTI—ßS) Befejeződött a Varsói Szerződés honvédelmi minisztereinek tanácskozása A Varsói Szerződés tagállamai honvédelmi minisztereinek bi­zottsága szerdán és csütörtö­kön tartotta meg Berlinben, a Német Demokratikus Köztársaság fővárosában rendes ülésszakát. A bizottság ülésszakán részt vettek a Varsói Szer­ződés tagállamainak hon­védelmi miniszterei, az egyesített fegyveres erők főparancsnoka és az egye­sített fegyveres erők tör­zsének főnöke. Az ülésszakon résztvevők megvitatták az európai ka­tona-politikai helyzetet. Ezen kívül megtárgyalták a szállítási módok és eszközök tökéletesítésének kérdéseit, valamint az egyesített fegy­veres erők tevékenységének más problémáit. A Varsói Szerződés tagállamai honvédelmi minisztereinek bi­zottsága a kölcsönös egyet­értés és teljes nézetazonos­ság légkörében megfelelő határozatokat hozott. Az ülésszakon az elnöki tisztséget Kari Heinz Hoff­mann hadseregtábornok, a Német Demokratikus Köz­társaság nemzetvédelmi mi­nisztere töltötte be. A küldöttségek csütörtö­kön hazautaztak Berlinből. Újabb B-52-esek az indokínai országok ellen Harminc B—52-es straté­giai bombázó indult útnak szerdán az Egyesült Álla­mokból Délkelet-Ázsia irá­nyába — jelentették be szerdán Washingtonban. Hozzáfűzték, hogy a B—52- es gépek az Egyesült Álla­mok Guam-szigetén létesí­tett támaszpontján fognak állomásozni és onnan indul­nak bevetésre Indokína kü­lönböző térségei ellen. Mint ismeretes, a thai­földi amerikai támaszponto­kon jelenleg több mint öt­ven B—52-es stratégiai re­pülőgép állomásozik és ezek rendszeresen bombázzák a három indokínai ország te­rületeit. Közben a Tonkini-öbölbe érkezett a Constellation ne­vű amerikai repülőgép­anyahajó. Ilymódon a Man- cock és a Coral Sea-vel együtt háromra egészült ki az öbölben tartózkodó ame­rikai repülőgép-anyahajók 6záma. A washingtoni had­ügyminisztériumban közöl­ték, hogy a három anyahajó repülőgépeit feltehetően „észak-vietnami célpontok” elleni támadásokra használ­ják fel. A saigoni hadvezetőség csütörtökön bejelentette, hogy B—52-es amerikai re­pülőgépek csütörtökön vir­radóra hat hullámban tá­madták a dél-vietnamj Da Nangtól 42 kilométerrel dél­nyugatra eső területet. Egy amerikai szóvivő azt állítot­ta, hogy ebben a térségben „ellenséges csapatösszevoná­sokat észleltek”. Nincs megegyezés Angliában Szerdán éjszaka négy és fél órán át tárgyaltak Lon­donban a brit bányászszak­szervezet (NUM) és a széni a- nács vezetői. A 31 napja tar­tó bányászsztrájk problémái azonban ez alkalommal sem oldódtak meg. Joe Gormley, a NUM elnöke kijelentette: az új javaslatok sem mozdí­tották elő az eddigi helyzetet. A sztrájk miatt szerda éjfél­re bejelentette szükségálla­pot a szigetországban életbe lépett. Szadat beszámolóra készül Anvar Szadat egyiptomi államfő, aki egyszersmind az Arab Szocialista Unió elnöke, egy héten belül összehívja a párt kongresszusát, — közöl­te a csütörtöki A1 Ahram. Tájékozott kairói körökben arra számítanak, hogy az ASZÚ országos kongresszusa megvitatja majd az ország soronlévő feladatait, s meg­hallgatja az elnök expozéját a Szovjetunióban. Jugoszlá­viában, Szíriában és Líbiá­ban tett látogatásának ta­pasztalatairól, eredményei­ről. Elhunyt Krilov marsall Szerdán Moszkvában hosz- szú és súlyos betegség után 69 éves korában elhunyt Nyikolaj Krilov, a Szovjetu­nió marsaltja, stratégiai ra­kétacsapatok főparancsnoka. Krilov marsall nekrológját Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Podgornij, Alekszej Koszigin és több más szovjet állami és pártvezető írta alá. Nyikolaj Krilov 1903. áp­rilis 29-én született. 1919-ben, 16 évesen már a Vörös Had­sereg önkéntese és ettől kezdve életét teljesen össze­kapcsolta a szovjet fegyveres erőkkel. 1927-ben belépett a kommunista pártba. A má­sodik világháború alatt Odessza és Szevasztopol vé­delmének egyik szervezője volt. A 62. hadsereg törzs­főnökeként részt vett a sztá­lingrádi csatában, majd had­seregparancsnok lett. 1963-tól a stratégiai raké­ta-csapatok főparancsnoká­nak és a honvédelmi minisz­ter helyettesének tisztségét töltötte be. Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének üzenete a párizsi indokínai világ- találkozóhoz Tisztelt Elnök Űr! Kedves Barátaim! A Magyar Népköztársa­ság Elnöki lanácsa, a Ma­gyar Forradalmi Munkás-Pa­raszt Kormány, az egész ma­gyar nép és a magam neve- oen fogadják szívélyes, forró üdvözletünket. Tisztelettel és örömmel köszön.jük a világ- találkozó minden résztvevő­jét, az emberiség lelki isme­retének megszólaltatóit, az indokínai béke megteremté­séért küzdő népek képvise­lőit. Mélységes elismerésün­ket és jókívánságainkat küld­jük az agresszió ellen hősie­sen harcoló indokínai népek­nek. amelyek erejüket és vé­rüket nem kímélve küzdenek az amerikai agresszorok es csatlósaik ellen. Ezekben a napokban az egész világ figyelme — Indo­kína csataterei mellett — a versaillesi palota tanácskozó termére irányul. A világ köz­véleménye olyan új kezde­ményezések elindítását várja az önök tanácskozásától, amelyek a harcos szolidari­tás kifejezése mellett magas­ra emelik a népek tiltakozá­sának fáklyáját, felrázzák az emberiség lelkiismeretét és újabb határozott akciókra mozgósítják a békeszerető százmilliókat. A magyar nép az agresszió első pillanatától kezdve poli­tikai, erkölcsi és anyagi se­gítséget nyújtott a vietnami népnek, s továbbra is min­den eszközzel támogatja igaz­ságos, hősi harcát. Ennek Je- lentős megnyilvánulása volt a Magyar Párt- és Kormány­küldöttség közelmúltban le­zajlott látogatása a Vietna­mi Demokratikus Köztársa­ságban. Népünk és kormá­nyunk szilárdan támogatja a Dél-Vietnami Ideiglenes Forradalmi Kormány hét, és a Vietnami Demokratikus Köztársaság kilenc pontos rendezési javaslatát, és a Vietnamról folyó oárizsi né­gyes értekezlet elé általuk ez év február elején benyúj­tott új békejavaslatokat. Követeljük hosw távozza­nak az agresszorok Indokíná- ból, jelöljék meg a végleges és teljes kivonulás időpont­ját. szüntessék meg Ttv'eu bábrendszerének támogatá­sát és ne avatkozzanak be az indokínai nőnek helügveibe. Kedves Barátaim! Történelmi fontosságú ta­nácskozásukhoz. nagyszerű küldetésükhöz az egész ma­gvar nép nevében sok sikert kívánok. Szilárd megevőzAf!<£_ sem, hogy az önök munkája jelentős hozzáiár'dás lesz az indokínai nőnek hősi harcá­nak végső diadalához. Belpolitikai válság Pakisztánban A nyugati hírügynökségek Pakisztánból keltezett je­lentéseiből arra lehet követ­keztetni, hogy Bhutto elnök Bangla Desh elleni vádasko­dásaival egy bontakozó bel­politikai válságról kívánja elterelni a világ közvélemé­nyének figyelmét. A pakisz­táni lakosság egyre szélesebb rétegei követelik a rendkí­vüli állapot még mindig ér­vényben lévő intézkedései­nek felfüggesztését. Ebben a kérdésben szakadás követke­zett be Bhutto saját párt­ján, a pakisztáni néppárton belül. A szakadás legfris­sebb megnyilvánulásaként a „disszidensek” szerdán el­foglalták a párt központi titkárságának Karachi szék­helyét és öt órán át meg­szállva tartották az épületet. Bhutto csütörtökön Karachi- ba érkezett. Az ország más nagyváro­saiban sztrájkok vannak, Hyderabadban a rendőrség lépett bérkövetelési sztrájk­ba. s ezért a városban átme­netileg a katonaság vette át a rend ellenőrzését. Japán és Kuba is elismerte Bangla Desht Japán hivatalosan elismer­te a Bangla Desh Népi Köz­társaságot — jelentette be a tokiói külügyminisztérium. A döntésről tájékoztatták a daccai és az islamabadi kor­mányt egyaránt. Fukuda Takeo japán kül­ügyminiszter nyilatkozatá­ban hangsúlyozta, hogy Ja­pán továbbra is baráti kap­csolatokat kíván fenntartani Pakisztánnal. Mint mondot­ta. a Bangla Desh kormá­nyának elismerésekor a to­kiói kormány figyelembe vette, hogy Mudzsibur Rah­man miniszterelnök szilárd ellenőrzést gyakorol az or­szág felett, a nép támogatá­sát élvezi, s ezenkívül feb­ruár 8-ig összesen 29 ország — köztük a Szovjetunió és Nagy-Britannia is — elis­merte az új államot. Kuba hivatalosan elismer­te a Bangla Desh Néni Köz­társaságot, közölte az új ál­lam Űi-Delhi képvise­lete. A Kubai Köz­társaság az első latin-ameri­kai ország, amely elismerte a Bangla Desht. Indira Gandhi indiai kor­mányfő és Mudzsibur Rah­man, a Bangla Desh mi­niszterelnöke tárgyalásain létrejött megállapodás értel­mében nyolcezer indiai ka­tonát és tisztet kivontak a Bangla Desh területéről Az indiai csapatok kivonása március 25-re befejeződik. Szovjet-svéd találkozó Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök (balról), mellette Andrej Gromiko külügyminiszter a Kremlben fogadta a moszkvai látogatásra érkezett Krister Wickman (jobboldalt elöl) svéd külügyminisztert, aki mellett Gunnar Járring, Svédország szovjetunióbeli nagykövete látható. (Telefoto — TASZSZ—MTI—KS|

Next

/
Oldalképek
Tartalom