Szolnok Megyei Néplap, 1972. február (23. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-06 / 31. szám

Vajon mi lehet az oka? SZOLNOKON LÁTTUK Bevallom, hogy kissé szo­rongva léptem át az igaz­gatói szoba küszöbét. Erre binden okom meg lehetett, hiszen egy olyan vállalatról tolt szó, ahol a termelési •redmények az utóbbi idő­ben erősen visszaestek. Azon íem csodálkoztam volna, ha ft nagyfőnök egyszerűen ki- Túg a pámás ajtón, de nem ízt tette. Meglepetésemre fagyon barátságosan foga­dott: — Foglaljon helyet kedves Öjságíró elvtárs. Rögtön fő­tök egy jó erős feketét, az­tán elbeszélgetünk. Látom csodálkozik, hogy nem a titkárnőmtől kértem kávét, le Ilonka jelenleg Tokióban tartózkodik. Tudja a Tit­kárnők Világszövetsége ott rendezi a soronkövetkező kongresszusát és ha nem engedtem volna el Icácskát, még a_ szememre hányhat­nák, hogy csak a termelés érdekel. Egyébként bizalma- *an elárulom, hogy jobb ká­vét főzök mint ő; de gépel­ni sajnos csak egy ujjal tu­dok. — Kincs több gépírónő egy ekkora vállalatnál? — Dehogy nincs. Huszon­hármán vannak összesen, de ők meg Zagyvarékasra utaztak a falusi gépírónők versenyének területi selejte­zőire. A kávé mindjárt ké­szen lesz, addig is kérdez­zen nyugodtan. — Hát én a termelésben tapasztalt nagymérvű visz- szaesés okairól szeretnék érdeklődni — szólaltam meg félénken. — Ö, igen! — sóhajtott nagyot az igazgató — ez a téma minket is sokat fog­lalkoztat, de az okra még nem tudtunk rájönni. A fő­könyvelő talán pontos szám­adatokkal szolgálhat, mind­járt behívom. Ja, most jut eszembe, hogy ő meg Hono­luluba utazott két hétre a „Plusz—mínusz szerepe az Összeadásban és a kivonás­ban” konferenciára. — Talán a főmérnök tud­na segíteni — mondtam bá­tortalanul. — Egyelőre sajnos ő sem tud. Tíz napja Lyonban hallgatja a „Lélektan és logarléc” bonyolult össze­függéseivel foglalkozó elő­adássorozatot. — Értem. Ezek szerint a Vezérkarból egyedül van Itthon. — Egyedül. A termelési bsztályvezető Alaszkában ta­nulmányozza a banánter- mesztést, a műszaki osztály- fezető búbos banka prepa- fálási eszemcserén vesz tészt Kuwaitban, a sze­mélyzeti osztályvezető meg munkásokat toboroz egy la­katlan szigeten. Folytassam? — Nem, köszönöm. In­kább szeretném megnézni a gyárat. Megittuk a kávét, aztán lementünk az üzembe. Az első helyiségben esztergapa­dok sorakoztak katonás rendben, csak éppen mun­kást nem lehetett látni egyik mellett sem. — Itt dolgozik, pontosab­ban kellene dolgozni az „El­ső az önképzés” brigádnak T- mutatott körbe az igaz­gató. — Nagyon jó kollek­tíva és ők vezetik legszeb­ben a brigádnaplót. Ráadá­sul azt is felajánlották, hogy közösen járnak mozi­ba, meg egyéb előadásokra — munkaidőben. Most, ha jól tudom, éppen a hangyák társadalmi életéről hallgat­nak TIT előadást a klubban. Ne lepődjön meg, ha a má­sodik teremben sem talá­lunk senkit, mert a „Vetél­kedjünk munka helyett” brigád ilyenkor a könyv­tárban szokott lenni. Tudja, most egy tröszt szintű bri­gádvetélkedőre készülnek. — És innen gombi ocibaj- nokságra utaztak a dolgo­zók?- — kérdeztem kíván- j csian a negyedik műhely­ben. — Nem, olyan komolyta­lan dolgokkal nem foglal­kozunk. ök a természetba- rát-szhkkör tagjai és most éppen a Bakonyban barát­koznak a természettel. Egyébként hadd tegyem hozzá, hogy nálunk nagyon jó a dolgozók munkahelyi közérzete. — Híres sportolójuk nincs véletlenül? — Állítólag itt dolgozik a tuskólábú Félix, aki egyszer már megnyert egy háztömb körüli sakkversenyt. . — Nem kerékpárversenyt? — Nem tudom, mert még sohasem láttam Tuskólábút. Az edzések, versenyek min­den idejét elveszik. Még a fizetését is postán küldjük el. —Rajtunk kívül van egy­általán valaki itt? — Hogyne! — derült fel az igazgató arca. — János bácsi, a vak portás. Persze lehet, hogy elment már az öreg, mert a süketek helyi tanácsa ma tart közgyűlést. — De hiszen János bácsi vak! — Süket is szegény. Ezek szerint tényleg csak ketten vagyunk. Remélem, hogy a tájékoztatással meg van elé­gedve. Tudom, hogy a ter­melés érdekelte volna, de elöljáróban említettem már, hogy nem tudom mi az oka a visszaesésnek. Bevallom, hogy én sem értem, hiszen én mindent megteszek a dolgozók érdekében. Zámbó Árpád — Egy korttyal se hozok többet! — Mondja, kisasszony! Friss a kifli? — Nem tudom, kérem! Én csak egy hete vagyok itt... Dilemma Meg kell nézni! Nagy gond szakadt a por- páczi községi tanács nyaká­ba. Egy hongkongi kocsmá­ban tragikus hirtelenséggel agyonverték a falu nagy szülöttjét. Somfai Geodézt, a perpétum-mobile feltalá­lóját. A halálhír után ösz- szeültek a falu vezetői és lá­zas sietséggel operatív bi­zottságot választottak. Az operatív bizottság kijelölte a számadó, számszedő, szám­vizsgáló, számrendező és számszaki bizottságok tag­jait. Valamennyi bizottság tag­jai az alakuló ülésüket a községi vásártéren tartot­ták, ahol azonnal merész tervek fogalmazódtak. El­határozták, hogy a nagy feltalálóról nevezik el a por- páczi kiscsoportos óvodát, a kisdobosok pedig kézimun­ka szakkörön elkészítik a perpétum-mobile kicsinyí­tett mását. — Aztán egy emlékmű is kell majd! — kiáltott közbe valaki.. Az általános helyes­lésbe csak a falu nagy öreg­je dörmögött' bele: — Jó, jó. de azért nem mindegy, kit állítunk talap­zatra! Nézzük csak meg, milyen ember volt ez á Somfai. A helyeslés termé­szetesen erre is általános volt. — Meg kell nézni. meg kell nézni! — harsogták a megjelentek kórusban. Az úttörő nyomolvasók másnap munkához láttak. A világatlaszon piros vo­nallal jelölték be az utat, amerre az örökmozgó atyja megfordult. Szó, ami szó. az öt kontinensből bizony egyet sem hagyott ki viha­ros élete során Somfai. A bizottsági tagok természete­sen vállalták a fáradtságot, hogy beutazzák az egész vi­lágot a szükséges informá­ciókért. Harmba sült pogá­csát, friss cipót és némi konvertábilis valutát raktak a tarisznyába és elindultak. —'Egy év múlva ugyan­itt — búcsúztak egymástól a porpáczi feltételes megál­lóban. Az egy esztendő hamar el­hagyja csak ott, mindent ellopott előlem szaladt, és lassan kezdett hazaszállingózni az expedí­ció Amikor a disszidensek híján valamennyien haza­értek. megtartották az érté­kelő ülést. Az eredmény bí­zón ' lesújtó volt. Somfairól csoda dolgok derültek ki. Többek között két. ginivei adós maradt egy birrr.inghe- mi lebujbán, Bogotában egy hastáncos nőt rútul felesé­gül vett. és Párizsban nem fizetett egy előkelő bordély­házban — hogy csak a leg­súlyosabb bűneit említsük. — Hm... hm... hm... hm... — vakarták fejüket a- falu vezetői. Az emlékmű az nem megy... Később mérlegelni kezd­ték, hogy egy kisebb szob­rot azért csak kellene emel­ni — ha nerc is Somfainak, hanem Cserfainak. akinek az érdeme mindössze az, hogy meghalt, ám életét feddhetetlenül unatkozta vé­gig. Amint egyik méltatója mondta: „Eminens semmit­tevésedre még sokáig em­lékezni fog az utókor”. Az­tán kiderült, hogy a pénz különben is elfogyott a vi- lákörüli út során. így tör­tént hát, hogy a perpétum- mobile feltalálója egy jelte­len sírban várja valahol a feltámadásra hívó trombi- taszót. Az utódok igazság­talanságát még az sem menti, hogy Cserfai is jelte­len sírban alussza örök ál­mát. Nehéz eset Égy diplomata felkeresi orvosát. — Szeretném, ha némi­leg javíthatná az emlékező­tehetségemet. — Erre elvben van lehe­tőség — válaszolja az orvos. — Tulajdonképpen, mi a problémája? — Szeretnék emlékezni arra, miről kell megfeled­keznem egy-egy interjú so­rán. Hirdetés Egy brüsszeli napilapban az alábbi hirdetés jelent meg: „Kivételesen olcsó áron eladom fiam Pop-le­mezgyűjteményét. Telefon- hívást kérek a megadott számon. Ha gyermekhang jelentkeznék, hívjanak ké­sőbb.” Gyerekszáj 4z érem másik oldala A feleség keservesen sír*j dogál. Férje igyekszik meg-- vigasztalni: — Ugyan Giovanna, szedd össze magad, igazán nem olyan borzasztó, hogy a lá­nyunk férjhez megy! — Tudom, tudom — mondja könnyeit törölgetve az asszony. — De olyan szo­morú az a gondolat, hogy elhagy minket... olyan ár­va lesz nélküle a lakás. — Ugyan, ugyan Giovan­na — mondja a féri —J azért ennek a házasságnak megvannak a pozitív oldalai is. Gondold csak meg. hogy végre mi is használhatjuk a telefont, és akkor mehetünk be a fürdőszobába, amikor nekünk tetszik! — Pb — Lehet, hogy nem üdvlövések?

Next

/
Oldalképek
Tartalom