Szolnok Megyei Néplap, 1972. február (23. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-06 / 31. szám
Vajon mi lehet az oka? SZOLNOKON LÁTTUK Bevallom, hogy kissé szorongva léptem át az igazgatói szoba küszöbét. Erre binden okom meg lehetett, hiszen egy olyan vállalatról tolt szó, ahol a termelési •redmények az utóbbi időben erősen visszaestek. Azon íem csodálkoztam volna, ha ft nagyfőnök egyszerűen ki- Túg a pámás ajtón, de nem ízt tette. Meglepetésemre fagyon barátságosan fogadott: — Foglaljon helyet kedves Öjságíró elvtárs. Rögtön főtök egy jó erős feketét, aztán elbeszélgetünk. Látom csodálkozik, hogy nem a titkárnőmtől kértem kávét, le Ilonka jelenleg Tokióban tartózkodik. Tudja a Titkárnők Világszövetsége ott rendezi a soronkövetkező kongresszusát és ha nem engedtem volna el Icácskát, még a_ szememre hányhatnák, hogy csak a termelés érdekel. Egyébként bizalma- *an elárulom, hogy jobb kávét főzök mint ő; de gépelni sajnos csak egy ujjal tudok. — Kincs több gépírónő egy ekkora vállalatnál? — Dehogy nincs. Huszonhármán vannak összesen, de ők meg Zagyvarékasra utaztak a falusi gépírónők versenyének területi selejtezőire. A kávé mindjárt készen lesz, addig is kérdezzen nyugodtan. — Hát én a termelésben tapasztalt nagymérvű visz- szaesés okairól szeretnék érdeklődni — szólaltam meg félénken. — Ö, igen! — sóhajtott nagyot az igazgató — ez a téma minket is sokat foglalkoztat, de az okra még nem tudtunk rájönni. A főkönyvelő talán pontos számadatokkal szolgálhat, mindjárt behívom. Ja, most jut eszembe, hogy ő meg Honoluluba utazott két hétre a „Plusz—mínusz szerepe az Összeadásban és a kivonásban” konferenciára. — Talán a főmérnök tudna segíteni — mondtam bátortalanul. — Egyelőre sajnos ő sem tud. Tíz napja Lyonban hallgatja a „Lélektan és logarléc” bonyolult összefüggéseivel foglalkozó előadássorozatot. — Értem. Ezek szerint a Vezérkarból egyedül van Itthon. — Egyedül. A termelési bsztályvezető Alaszkában tanulmányozza a banánter- mesztést, a műszaki osztály- fezető búbos banka prepa- fálási eszemcserén vesz tészt Kuwaitban, a személyzeti osztályvezető meg munkásokat toboroz egy lakatlan szigeten. Folytassam? — Nem, köszönöm. Inkább szeretném megnézni a gyárat. Megittuk a kávét, aztán lementünk az üzembe. Az első helyiségben esztergapadok sorakoztak katonás rendben, csak éppen munkást nem lehetett látni egyik mellett sem. — Itt dolgozik, pontosabban kellene dolgozni az „Első az önképzés” brigádnak T- mutatott körbe az igazgató. — Nagyon jó kollektíva és ők vezetik legszebben a brigádnaplót. Ráadásul azt is felajánlották, hogy közösen járnak moziba, meg egyéb előadásokra — munkaidőben. Most, ha jól tudom, éppen a hangyák társadalmi életéről hallgatnak TIT előadást a klubban. Ne lepődjön meg, ha a második teremben sem találunk senkit, mert a „Vetélkedjünk munka helyett” brigád ilyenkor a könyvtárban szokott lenni. Tudja, most egy tröszt szintű brigádvetélkedőre készülnek. — És innen gombi ocibaj- nokságra utaztak a dolgozók?- — kérdeztem kíván- j csian a negyedik műhelyben. — Nem, olyan komolytalan dolgokkal nem foglalkozunk. ök a természetba- rát-szhkkör tagjai és most éppen a Bakonyban barátkoznak a természettel. Egyébként hadd tegyem hozzá, hogy nálunk nagyon jó a dolgozók munkahelyi közérzete. — Híres sportolójuk nincs véletlenül? — Állítólag itt dolgozik a tuskólábú Félix, aki egyszer már megnyert egy háztömb körüli sakkversenyt. . — Nem kerékpárversenyt? — Nem tudom, mert még sohasem láttam Tuskólábút. Az edzések, versenyek minden idejét elveszik. Még a fizetését is postán küldjük el. —Rajtunk kívül van egyáltalán valaki itt? — Hogyne! — derült fel az igazgató arca. — János bácsi, a vak portás. Persze lehet, hogy elment már az öreg, mert a süketek helyi tanácsa ma tart közgyűlést. — De hiszen János bácsi vak! — Süket is szegény. Ezek szerint tényleg csak ketten vagyunk. Remélem, hogy a tájékoztatással meg van elégedve. Tudom, hogy a termelés érdekelte volna, de elöljáróban említettem már, hogy nem tudom mi az oka a visszaesésnek. Bevallom, hogy én sem értem, hiszen én mindent megteszek a dolgozók érdekében. Zámbó Árpád — Egy korttyal se hozok többet! — Mondja, kisasszony! Friss a kifli? — Nem tudom, kérem! Én csak egy hete vagyok itt... Dilemma Meg kell nézni! Nagy gond szakadt a por- páczi községi tanács nyakába. Egy hongkongi kocsmában tragikus hirtelenséggel agyonverték a falu nagy szülöttjét. Somfai Geodézt, a perpétum-mobile feltalálóját. A halálhír után ösz- szeültek a falu vezetői és lázas sietséggel operatív bizottságot választottak. Az operatív bizottság kijelölte a számadó, számszedő, számvizsgáló, számrendező és számszaki bizottságok tagjait. Valamennyi bizottság tagjai az alakuló ülésüket a községi vásártéren tartották, ahol azonnal merész tervek fogalmazódtak. Elhatározták, hogy a nagy feltalálóról nevezik el a por- páczi kiscsoportos óvodát, a kisdobosok pedig kézimunka szakkörön elkészítik a perpétum-mobile kicsinyített mását. — Aztán egy emlékmű is kell majd! — kiáltott közbe valaki.. Az általános helyeslésbe csak a falu nagy öregje dörmögött' bele: — Jó, jó. de azért nem mindegy, kit állítunk talapzatra! Nézzük csak meg, milyen ember volt ez á Somfai. A helyeslés természetesen erre is általános volt. — Meg kell nézni. meg kell nézni! — harsogták a megjelentek kórusban. Az úttörő nyomolvasók másnap munkához láttak. A világatlaszon piros vonallal jelölték be az utat, amerre az örökmozgó atyja megfordult. Szó, ami szó. az öt kontinensből bizony egyet sem hagyott ki viharos élete során Somfai. A bizottsági tagok természetesen vállalták a fáradtságot, hogy beutazzák az egész világot a szükséges információkért. Harmba sült pogácsát, friss cipót és némi konvertábilis valutát raktak a tarisznyába és elindultak. —'Egy év múlva ugyanitt — búcsúztak egymástól a porpáczi feltételes megállóban. Az egy esztendő hamar elhagyja csak ott, mindent ellopott előlem szaladt, és lassan kezdett hazaszállingózni az expedíció Amikor a disszidensek híján valamennyien hazaértek. megtartották az értékelő ülést. Az eredmény bízón ' lesújtó volt. Somfairól csoda dolgok derültek ki. Többek között két. ginivei adós maradt egy birrr.inghe- mi lebujbán, Bogotában egy hastáncos nőt rútul feleségül vett. és Párizsban nem fizetett egy előkelő bordélyházban — hogy csak a legsúlyosabb bűneit említsük. — Hm... hm... hm... hm... — vakarták fejüket a- falu vezetői. Az emlékmű az nem megy... Később mérlegelni kezdték, hogy egy kisebb szobrot azért csak kellene emelni — ha nerc is Somfainak, hanem Cserfainak. akinek az érdeme mindössze az, hogy meghalt, ám életét feddhetetlenül unatkozta végig. Amint egyik méltatója mondta: „Eminens semmittevésedre még sokáig emlékezni fog az utókor”. Aztán kiderült, hogy a pénz különben is elfogyott a vi- lákörüli út során. így történt hát, hogy a perpétum- mobile feltalálója egy jeltelen sírban várja valahol a feltámadásra hívó trombi- taszót. Az utódok igazságtalanságát még az sem menti, hogy Cserfai is jeltelen sírban alussza örök álmát. Nehéz eset Égy diplomata felkeresi orvosát. — Szeretném, ha némileg javíthatná az emlékezőtehetségemet. — Erre elvben van lehetőség — válaszolja az orvos. — Tulajdonképpen, mi a problémája? — Szeretnék emlékezni arra, miről kell megfeledkeznem egy-egy interjú során. Hirdetés Egy brüsszeli napilapban az alábbi hirdetés jelent meg: „Kivételesen olcsó áron eladom fiam Pop-lemezgyűjteményét. Telefon- hívást kérek a megadott számon. Ha gyermekhang jelentkeznék, hívjanak később.” Gyerekszáj 4z érem másik oldala A feleség keservesen sír*j dogál. Férje igyekszik meg-- vigasztalni: — Ugyan Giovanna, szedd össze magad, igazán nem olyan borzasztó, hogy a lányunk férjhez megy! — Tudom, tudom — mondja könnyeit törölgetve az asszony. — De olyan szomorú az a gondolat, hogy elhagy minket... olyan árva lesz nélküle a lakás. — Ugyan, ugyan Giovanna — mondja a féri —J azért ennek a házasságnak megvannak a pozitív oldalai is. Gondold csak meg. hogy végre mi is használhatjuk a telefont, és akkor mehetünk be a fürdőszobába, amikor nekünk tetszik! — Pb — Lehet, hogy nem üdvlövések?
