Szolnok Megyei Néplap, 1972. február (23. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-03 / 28. szám
1972. február 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Egy kislány sírva fakadt... ...de hamarosan felderült az arca és a többiekkel együtt nagyokat nevetett. Mindez, egy olyan összelő- vetelen történt, ahol a meghívottak középiskolás lányok és fiúk voltak. A múlt év februárjában a szolnoki városi tanács végrehajtó bizottságának ülése elé a Hazafias Népfront városi bizottsága egy javaslatot terjesztett: A rossz szociális körülmények között élő. fizikai dolgozók jóképességű gyermekeit anyagi támogatásban kellene részesíteni és segíteni őket a továbbtanulásban. A városi tanács elfogadta a javaslatot és 500 ezer forintot ajánlott fel erre a célra. A nagy jelentőségű kezde- ménvezéshez csatlakozott a MEZŐGÉP Vállalat, a MÁV Járműjavító, az útfenntartó üzem és a temetkezési vállalat is. így tizennégy jóképességű szolnoki középiskolás diák kan havonta 200 forintot és ezenkívül a tanulmányi eredménytől függően 100—250 forint ösztöndíjat, amelyet nem kell visszafizetniük. A tizennégy fiatal tavaly márciusban találkozott először a városi tanács épületében, ahol kedves kis ünnepségen megkapták az első „ösztöndíjat”. Második találkozásukra a napokban került sor. Kilenc megilletődött tizenéves ülte körül a Barátság klub asztalait. A többiek betegség miatt maradtak távol. A házigazdák Bekényi Istvánná, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára, Páldi János, a Varga Katalin Gimnázium igazgatója Fenyvesi József, a városi pártbizottság oktatásügyi osztályának vezetője és Budai Péter a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője voltak. A beszélgetés nehezen indult. — Érzitek-e, hogy segít valamit az ösztöndíj és ha igen, miben? A kérdés utáni hosszú csendben figyeltem a gyerekek arcát. Láttam, hogy mindenkinek van mondanivalója, de arra vártak, hogy valaki elkezdje. Pillantásaikkal egymást biztatták. A legbátrabbnak Kormos Klára, a Verseghy Gimnázium IV. osztályos tanulója bizonyult. — Először is szeretném mindannyiunk nevében megköszönni a városi tanács és a négy intézmény vezetőinek, hogy számunkra ösztöndíjat biztosított. Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy én is kapok, hiszen 450 forint minden hónapban nagy segítség egy diáknak. Ebből vásárolom meg a szükséges tanszereket, s mivel szeretek olvasni könyveket is veszek. Klári szavai mintha bátorságot öntöttek volna a többiekbe. Egymás után lendültek magasba a kezek. Kovács Marika, a Varga Katalin Gimnázium II. osztályos tanulóját az ösztön- díi segítette ahhoz, hogy a nyáron külföldre utazhasson. Hovodzák Éva, a tiszaparti szakközépiskola harmadikosa pedik az NDK-ban járt. Papp Ferenc is a „tiszaparti” diákja, igaz még csak harmadikos, de már most gondol a jövőjére. — Szeretnék tovább tanulni egyetemen, vagy főiskolán és most erre gyűjtök. Az ösztöndíjat minden hónapban takarékba teszem, így mire leérettségizem összegyűlik a pénz a továbbtanuláshoz. Vitek Erzsikéék hárman vannak testvérek. Édesanyjuk egyedül neveli őket. A lakásukat életveszélyessé nyilvánították, szükséglakásba költöztek, ahol mindenkinek van külön fekhelye és van egy külön kis sarok, ahol a három diák tanulhat, olvashat. Erzsiké megfelezi édesanyjával az ösztöndíjat: „Kétszáz forintot adok anyunak, a másik 200-ból ruhaneműt, tanszert, könyvet vásárolok.” — Megköszönöm én is azt, hogy... — Váraljai Ági már nem tudta befejezni amit elkezdett. A mondat zokogásba fulladt. — Én egy kicsit úgy éreztem, hogy azért kapjuk a támogatást, mert igyekszünk jól tanulni — Fekete Mária, a Verseghy Gimnázium utolsó éves diákja és kitűnő tanuló. — Közgazda- sági egyetemre szeretnék jelentkezni. Meg akarom állni a helyem ott is, mert csak így tudok köszönetét mondani a segítségért. Szabó Ilona és Nagy Gábor, a két kisdiák — mindketten elsősök — végighallgatta az idősebbeket és csak azután kapcsolódott a beszélgetésbe. Gábor Bulgáriába utazik a nyáron. Az útiköltséget az ösztöndíjból gyűjtötte. Ilona is boldog, mert így segíteni tudja szüleit is. Az első nehéz fél óra után, már nem kellett a kilenc fiatalt biztatni. Elmondták, hogy mindannyian tovább szeretnének tanulni, egyetemen, vagy főiskolán. Beszéltek arról is, hogy ki, milyen KISZ-munkát végez az iskolában. Vidámabb témákról is szó esett és akkor már együtt nevetett a többiekkel, Váraljai Ágnes is. A fiatalok tudják, hogy a társadalom segítsége nélkül nem érhetik el céljaikat. Most, elindult egy olyan hasznos kezdeményezés, amelyet — reméljük — újabbak követnek majd. A nyertesek azok a fiatalok lesznek, akiknek tehetség nem kallódik el, hanem megtérül valamennyiünk javára. Sz. E. HW in. Csak így érdemes emlékkönyv a túrirevei múzeum fennállásának 20. évfordulójára Azoknak van igazuk, akik ellenzik a mindenféle, a legolcsóbb sokszorosítást is ép- penhogy csak megérdemlő betűhalmazatok nyomdai úton történő megjelentetését. Természetesen csak a színvonaltalan, hasznavehetetlen „művekről” van szó. amelyek a provincializmus senkit sem boldogító gondolatiságában születtek. Az effajta könyvek hasznossága sehogy sem áll arányban a ráfordított összeggel. Más kérdés, hogy ezek a kiadványok — mivel rendszerint egy-egy város, vállalat, vagy intézmény kulturális alapja terhére készülnek — „elviszik” a közkultúrálódásra szánt pénzt. De minek?! Hasonlóképp vélekedhetünk arról is, hogy tengernyi kommunális és kulturális bajjal küszködő, éppenhogy a városiasodás határmezsgyéjén élő kisvárosok százezrekért színes dokumentumfilmet készíttetnek és közben nem tudnak meghívni egy színielőadást, mert „kéne” vagy 50—60 ezer forint a színpad korszerűsítésére. A párt kultúrpolitikájának az a törekvése, hogy vidéken is új kultúrcentrumok alakuljanak ki és növekedjék a meglévőek szerepe. De- hát a provincializmust nem lehet provincializmussal oldani! Mindezek a most húszéves túrkevei Finta Múzeum emlékkönyvének megjelenésekor azért kívánkoztak papírra, mert ez a kötet ellenpéldázat. Példázat arra, hogy vidéken is készülhetnek országos érdeklődésre számot- tartó könyvek. Pedig Túrke- ve nem bővelkedik az ott élő tudományos kutatókkal, írókkal, művészekkel. Győrf- fy Lajos múzeumigazgatón kívül más nem igen jutott el napjainkban az országos publikációk lehetőségéig. A túrkeveiek jól felismerték a helyzetet: „szellemi importtal” próbálják emelni szűkebb hazájuk kulturális szintjét. A célnak megfelelő — tehát szép — kiállítású könyv tanulmányainak jó részét országoshírű kutatók, néprajzosok, történészek írták. Természetesen Túrkevé- ről, elsősorban a túrkeveiek- nek. A Finta Múzeum történetét Győrffy Lajos összegzi. Eredményekben gazdag húsz évről számol be. Kifejező az a megállapítás, amelyet egy múzeumlátogató jegyzett be a múzeum emlékkönyvébe: „...a túrkevei múzeum egy kis ékszerdoboz a pusztaságban.” A vidéki múzeumok feladatairól Dankó Imre értekezik. Ugyancsak tőle kapjuk A lacikonyha című néprajzi feltáró munkát és a százéves túrkevei vásárhirdetésről szóló anyagot is. Katona Imre a Baromfitartás Tiszaigaron című leírása nyilvánvalóan azért került be a kötetbe, mert Kevi hagyományokkal mutat hasonlóságot. A nagy magyar meteorológus, Hegyfoky Kabos emlékének Győrffy Lajos áldoz. — Joggal teszi szóvá, igazát csak erősíteni tudjuk, hogy az Európa-hírű tudósnak még csak egy szerény táblácska sem őrzi emlékét Túrkevén. Kaposvári Gyula Szolnok megye tanyavilágának horizontális szemléletű publikációját adja, Szabó István pedig a túrkevej szabadművelődési tanács 1945—48 közötti tevékenységét tárja fel. Egri Mária Finta Sándor művészi pályájának első szakaszáról ír, új adalékokat ad közre. Szabó László a kevi Dani—Szabó család bir« tokának alakulásáról, Hagy- mási Sándor pedig a mezőtúri Peresi uradalom cselédeinek életéről ír. Csorba Csaba a magyarországi kunkutatás helyzetéről számol be, Bellon Tibor pedig a pa- raszt,- föl jegy zések agrárnép- rajzi tanulságairól értekezik. A Kunság néprajztudós nagy öregjétől, Szűcs Sándortól a Putri csárdáról olvashatunk a kötetben. Móra és Tömörkény irodalmi szintjén ír. Balassa István cikke Hermann Ottó és Túrkeve kapcsolatát tárja fel, Győrffy György írása pedig Szent László király egyházpolitikájába ad bepillantást. Érdekes anyag Űjvári Zoltán gyűjtése a népi színjátékok bekéregető beköszöntő formuláiról. Tartalmas könyv, minden tanulmánya, írása értékes anyag, de a város forradalmi múltjához közvetlenül kapcsolódó témákat hiányoljuk a kötetből. Mikor írják már meg végre a város termelőszövetkezeti mozgalmának csetlésekkel-botlásokkal teli, de mégis úttörő történetét? Nagy munka lenne kétségtelen, de hozzá kellene már fogni és ennek helyet keü kapnia a mostanihoz hasonló emlékkönyvekben, — ha nem is teljes terjedelmében. összegezve: a túrkevei Finta Múzeum múltjához méltó hasznos könyv született, de az előzőek miatt lehet némi hiányérzetünk. A kötet kiállítása a debreceni Alföldi Nyomdát dicséri. — ti — Mini parasztkocsi •• n , üzem Bizonyára egyedülálló az országban — Molnár József paksi pedagógus hobby-ja. parasztkocsik kicsinyített mását faragja tökéletes hitelességgel. A kocsikészítés ötletét az adta, hogy kisdiákjai nem ismerték kellőképpen a paraszti munkaeszközöket. Konzerv a tarisznyában Sokan emlékeznek még a régi falusi boltokra. Az ajtó fölé szerelt csengő köszöntött, ha benyitottunk és figyelmeztette a „boltost”, hogy vevő érkezett. Balra vagy jobbra az ostornyelek álltak. Uvegharang borította az élesztőt, medvecukor és bőrszaga volt a boltnak. Közhelyes valami lenne most a megváltozott faluról írni. A tiszaszöllösi bolt ajtaja felett nem szólal meg a csengő. Az ajtón túl jobbra egy motorkerékpár áll, rajta az árcédula. A motor mellett centrifugák, mosógépek, porszívók. Balra két eladásra váró televízió. Hátul a polcok semmiben sem kü- lünböznek valamelyik városi bolt polcaitól. Az üzlet vezetője Zohány Sándor 16 éve kereskedő, 1968 óta dolgozik Tiszaszöl- lősön. — Pörkölt kávéjuk milyen van? — Tessék talán választani! Nyolc-tíz féle kávé között válogathatnék. A „legöregebb” is négynapos pörkölés. Több mint egy mázsa kávé fogy el havonta ebben a két és félezer lélekszámú faluban. Az első példa — A régi kereskedő biztosan maga is számontartja, mennyit változtak a fogyasztói igények? — A 16 évemet nem tudnám számon tartani. Ha egy kereskedő másfél évtizeddel ezelőtt elaludt volna és most ébredne fel, akkor egyszerűen nem találná a helyét a boltban. Példákat kérek, s az első mindjárt a kávé. Néhány éve még néhány kilót, ha eladtak. Ma lehetetlen meglenni nélküle. Meg sem lepődöm, hogy az egyik polcon különböző típusú kávéfőzők sorakoznak. — A falusi boltok egyszerűen rákényszerültek bizonyos tartós fogyasztási cikkek forgalmazására is. Valaha nagyszerű üzlet lett volna itt egy kölcsönző vállalat. Ma már nem üzlet, annyi házban van mosógép, centrifuga. — Hányban? — Körülbelül hétszáz ház a falu. Valamilyen háztartási gép minden másodikharmadik házban van. Pontosan nem tudhatjuk, hiszen közel vagyunk Tiszafüredhez. — És ha én itt akarok megvenni egy televíziót? — Kihozzuk. Mi a tiszafüredi ÁFÉSZ-hoz tartozunk. Odabent két szakosított nagy áruház épült a közelmúltban, a Tisza I. és a Tisza II. Mi idekint nagy készletet nem tarthatunk. Ráfizetés lenne. Inkább csak bemutatunk és ha valaki, valamit megrendelj azt az üzlet kihozza. — Ez azt jelenti, hogy nőtt az érdeklődés a műszaki áruk iránt? — Az, hogy nőtt kétségtelen, de ezt a keresletet nem elsősorban a falusi boltoknak kell ellátniok. Nekünk például olyan raktározási gondjaink vannak, hogy a hat-nyolcszázezer forintos árukészletünket is alig tudjuk elhelyezni. — Mit adtak el például tavaly? — Egy rendkívüli rossz mezőgazdasági év után voltunk. Ezt a kereskedő megérzi. A forgalmunk 1971-ben csökkent, 1966-ban 2 846 000 forint volt az üzlet forgalma. Ez évről évre nőtt. 1970- ben négymillió forint fölé emelkedett, de 1971-ben 3 676 000 forintra esett visz- sza. Mi kereskedők a fogyasztókat ezekkel a számok- kál „mérjük”. Részben ezzel, részben az igényváltással. Az új életforma jelei — Kávé? — Az csak durvább példa. — Jobb példa? — Fürdőkád. Minden új ház fürdőszobával épül. Mindről nem tudunk, mert komplett berendezés nincs nálunk és többen azt keresnek. — Szappan? Kozmetikai cikkek? — Én még mosószappannal kezdtem a kereskedelmet. Ma az lenne a legei- adhatatlanabb. Szidnának viszont, ha nem rendelném a legúiabb mosóporokat. És ez kultúra. Az új falusi életforma. — Élelmiszer? — Még jobb példa. Valaha elképzelhetetlen lett volna, hogy egy falusi kereskedő konzerveket rendeljen. Ma, amikor férj-feleség üzemszerűen dolgozik, van olyan nap, hogy este tíz asszony is beszalad: vesz egy üveg pörköltet, sóletet, székely- gulyást. Mi nagy forgalmat csinálunk a gáztűzhelyekkel. Ezek a konzervek már gáztűzhelyen melegednek. — Könyvek? — Még nem megy. Egyébként a rádió sem „megy”. A táskarádió még igen. — A kereskedő, akarva- akaratlan, a vevők életébe lát. Amirőj kultúra címszó alatt beszéltünk az inkább csak civilizáltsági fok. — Én az embert látom. Innen a pult mögül. A zsebkendőbe kötött, kenyérre, olykor a gyereknek néhány szem savanyú cukorra elég- nyi aprópénz és a pénztárca, az olajkályhára való várakozás között nagy a különbség. Befejezetlen marad a mondat. Körüljártuk az üzletet. A szűk, kényelmetlen raktárakat. Maradt-e hiányérzet? Maradt. Az, hogy a textilneműkből, fehérneműkből alacsonyabb árfekvésű cikkek fogynak természetes. Aki értékesebb dolgot vásárol az a tiszafüredi szaküzletekber veszi meg. Ez jó. Jó az is; hogy „gyermeki szemmagasságba” valóságos „csőid kiállítás” csábítgatja az ifjabb vásárlókat. Kj tud ellenállni a csábításnak, ha már nem zsebkendő sarkába kötik s pénzt? Kevesen. Könyvkiállítás, vagy éppen hanglemezkiállítás nem csábítgat még. Árut kapni, de szinte nincs is olyan prospektus az üzletben, ami a holnapi vásárlásra csábítana és ez nem az üzlet hibája. Valahol országos szinten kellene okosan intézkedni erről. Bolt váliozáü nemcsak üzlet Egv tanulmányban is nehéz lenne elmondani a falu újkori, legújabb kori változásait. Egyetlen boltban beszélgettem, de nagyon sok hasonlóban jártam. Hitem szerint, a kereskedelem is a propaganda egyik eszköze. Érdemes gazdálkodni vele, hiszen a7 árukkal, a választékkai gazdálkodó bolt (Tiszaszöllősön is) a falu életforma forradalmának egyik alakítója, segítője. Ügy érzem, hogy a falusi világ nagvobbat változott, mint a falusi bolt változhatott. És a bolt változása nemcsak üzlet. Tudom, hogy a helyi kocsma és presszó forgalma majdnem eléri, vagy meg is haladja minden falunkban a más típusú boltok forgalmát. Ezért kellene könyv, hanglemez, új árut (de ezzel életformát is) kínáló, ismertető prospektus, ingyen adható reklámfüzet az üzletekbe. Elhiszem a panaszt: a falusi bolt nem párbajozhat a közelben lévő áruházakkal, nem is ez a dolga, de az áruházak reklámfóruma lehet. A konzervet tarisznyáző mezőgazdasági szakmunkás nem a régi részes-cseléd. Másképpen is él. Másképpen is élhet. A legjobb az lenne, ha a kereskedelem nemcsak követné a fogyasztók igényeit, hanem alakítaná is azokat. Ahogyan a tízféle kávé is alakít. A bevezetőben írtam: nem szólalt meg az ajtó fölé szerelt csengő, ostornyelet se kapni. Utolsó mondatom ez: nincs bennem semmi sajnálkozás. Bariba Gábor i A 601 -es sz. József Attila Ipari Szakmunkásképző Intézet Makó, Vöröscsillag út 2—4. sz. felvételt hirdet emeltszintű mezőgazdasági gépszerelő szakmunkás tanulók beiskolázására. Kollégiumi helyet és a legkorszerűbb képzési feltételt biztosítjuk. Tanulmányi eredménytől és évfolyamtól függően 110—550,— Ft ösztöndíjat folyósítunk. Felvételt nyerhetnek az 1971 és 1972-es tanévben végzett tanulók. \
