Szolnok Megyei Néplap, 1972. február (23. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-27 / 49. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. február 27. E. Megan: Szakáll Ezen az estén Roszlanek, a költő, borotválatlanul jelent meg törzsasztalánál, a Kókuszdiónak nevezett étteremben. — Szakállt növesztesz? — kérdezte Zuska. — Azt — válaszolta Roszlanek, a költő. — És miért? Minek, ha nem vagyok indiszkrét? — érdeklődött Szolovejcsik asz- szonyság. — Véletlenül! — Roszlanek megvonta a vállát. — Haragos kis pattanás nőtt az államon. Két napig nem borotválkoztam. Aztán megszoktam a borostát. Zoszja, a felszolgálónö lépett hozzájuk, sörösüvegeket és pogácsát tett az asztalra. Ekkor vette észre a poétát. — Jé! Szakállt növeszt? — csodálkozott. >. — Ügy bizony, — helyeselt Roszlanek. — Biztos azért, hogy szebb legyen. ^ — Egyáltalán nem azért. Volt egy pattanás az államon, néhány napig nem borotválkozhattam, — És most borotválkozik? — Most sem. így kényelmesebb. Takarékoskodom az idővel. — Parancsolnak még valamit? — kérdezte Zoszja abban a pillanatban, amikor Kucinek úr telepedett a társasághoz. — Egy nagyfröccsöt kérek — mondta Kucinek úr, majd a költőhöz fordult: — Mit látnak szemeim? Te szakállt növesztesz? — Igen — felelt Roszlanek, de csak azért, mert egy pattanás miatt napokig nem borotválkozhattam. Ekkor rájöttem arja, hogy így kényelmesebb az „élet, és időt takarítok meg. Roszlanek idegesen húzott egy hosszút korsójából. A szomszéd asztalnál San- dica ült, a „Zsilettpenge- gyár” igazgatója. Borús ábrás ábrázattal átszólt a költőhöz. — Hát már maga is szakállt növeszt? Roszlanek felállt és távozott. az étteremből. Két napig a Kókuszdiónak még a környékét is elkerülte. — Szakállt növesztesz? — kérdezte a harmadik napon Kakulinszky, az ügyvéd, amikor a költő betért a Kókuszba. Válasz helyett Roszlanek egy levelezőlap nagyságú kartont vett elő zsebéből és átnyújtota az ügyvédnek. „Azért vagyok borostás, mert néhány napig az államon levő pattanás miatt nem tudtam borotválkozni. Ezen idő alatt rájöttem arra, hogy abban az esetben, ha nem. borotválkozom, időt nyerek. Az idő pedig köztudomásúan pénz” — olvasta Kakulinszky. — Jó napot kívánok! — köszönt mély baritonján a helyiségbe bekukkant Pemz- lovics, s nyomban felkiáltott: — Nicsak! Szakállt növeszt a mi lánglelkű poétánk! Hát tényleg szakállt növesztesz! Ezen az estén kézről kézre járt a karton. De úgy látszik, ez -is idegeire ment Roszlaneknek, mert másnap frissen ’ borotválton jelent meg az étteremben. Asztaltársai csodálkozva bámultak rá. — Leborotváltad a szakálla d? — kérdezte Zuska. — Leborotváltam — ismerte be Roszlanek. — De minek? — firtatta Szlovejcsik asszonyság. Roszlanek, a költő semmit sem válaszolt, felállt, s köszönés nélkül távozott. Többé nem látták a Kókuszdióban. Állítólag elköltözött a városból. László Anna: A bátorság rései Másfél éve került Hódosi Pálné a szövetkezet élére. Kívülről érkezett, fürge tekintetű szemmel nézett körül. Mindjárt első délben észrevette, hogy külön-külön asztaloknál ebédelnek a munkások, a technikusok,,az irodaiak. Összetolatta az asztalokat. ettől fogva mindnyájan együtt ettek két hosszú sorban. Hódosi Pálné azonnal tegeződni kezdett a nőkkel, a takarítónőkkel is, a tanulólányokkal is, ha elmúltak tizenhat évesek. Mint a népi állam megszilárdulásának hajnali szakaszán. Egyéb fntézkeléseivel és szokásaival is arra törekedett, hogy családias levegőben éljen ez a kislétszá- mú üzem. Az elégedettek örömmel hajtogatták: Hódosi Pálné tudja, mi a demokrácia, s Iám az egyszerű eszközökkel is megvalósítható. Mások, kevesebben, úgy vélekedtek, hogy hajku- rássza a népszerűséget és eszközei igen praktikusak, egy fillérbe se kerülnek. Ez utóbbit egy éven belül megcáfolta az a nyomós tény, hogy Hódosiné segítségével a szövetkezetiek meghódították a szakmában elérhető legjobb fizetéseket és munkafeltételeket. ' ☆ _ Idén éppen nők napján kászálódtak ki a napsugarak a hetek óta vastagodó, már homlokszorító szürkeség mögül. Először próbálkozó tavasz-ígéretet is szállított á fény. Ettől, eleve is derűsebbé vált mindenki. Az étkezőben pedig, meglepetésükre, két-két deci bor ‘várta az ebédlőket. Hódosiné hozatta az italt. Tréfás nőnapi felköszöntőket rögtönöztek. Majd az egyik karbantartó előadta tudományát: hogyan léhet a mértékletes két decit egy literré fokozni. Ha az ember lassan-lassan csepegteti szájába a szeszt, hatása megsokszorozódik. Igaz-e. vagy sem, nem bizonyosodott be, mert a mókától, ahogyan hátrahajtották fejüket és nevetés, visítozás közben egymás szájába töltögették a bort, mindenképpen megré- szegültek. Később nem is emlékeztek rá, ki volt az. valaki viccelődött: a hús. fájdalom, nem képes ünnepi magaslatra emelkedni, ma is m.ó- csingos, iriint közönségesen. Ekkor Hódosi Pálné is kapatos volt már. legkivált attól, hogy Ilyen szerteáram- ló, általános a jókedv, s ezt ő teremtette. Felkiáltott: — Mindent meg lehet oldani, kellő leleménnyel! Nekem népes családom van, nem könnyű gondoskodni róluk. Húsból mindig egy hétrevalót veszek, eláll szépen a frizsiderben. Hetenként egyszer egy százassal megsértem- a hentes öntudatát. mire színhúst mér. Nagyon hirtelen, nagyon kemény csend lett. Hódosi Pálné a csend legelső másodpercében kijózanodott. Hol felejthette az eszét?! Összekócolódott. ítélete szerint: többek között, de talán elsősorban az különbözteti meg a vezetésre alkalmas embert a vezetésre alkalmatlantól, hogy sohasem lazul az önellenőrzése. Ez önkontroll-vesztés volt a javából! A hangtalan keménységben, feszességben megszólalt Torner Ila, halkan bár, de fojtott indulattal: — Nem hittem volna, hogy ilyen beteg szellemet táplálsz a százasaiddal! És jogtalan előnyöket szerzel magadnak meg a családodnak! A hentes öntudatát legalább mi ne fogjuk fél cinikusan. Elég. ha 6 így fogja fel... a hentes. — Bizony igaz — helyeselt gyorsan a kis Forbáth- né. Hódosi Pálné igen haragudott magára, s hogy ettől szabaduljon, a többiekre lökte a haragját: — Megmondanátok, ugyan kinek ártok vele?! — Nyilvánvaló, hogy kinek — háborgott Ila. — Azoknak, akik helyetted kénytelenek elvinni a csontot, a mócsingot, a zsirt! Forbáthnéra nézett, hogy erősítse meg, de a fiatal- asszony üres tányérját ka- pargatta. — Azok nem adnak száz forintot — mérgeskedett Hódosi Pálné — így lényegében azonos értéket kapnak, mint én a száz forint plusszal! Tudta, hogy ez elfogadhatatlan érvelés. Eddig is- , meretlen erőszakos vonás, vas-vonás került az arcára. Eddig ismeretlen parancshangon folytatta: — Az ebédidő ma ser» hosszabb, mint máskor! Ha egy kis ünnepséget tartunk, nem ok a lógásra! Forbáthné ugrott fel elsőként és túlbuzgó sietséggel hagyta el az étkezőt. Ila ismét válaszolni szeretett volna, de mert ezt Hódosi Pálné hatalmi szóval elvágta, úgy érezte: alulmaradt, noha az igazához nem férhet kétség. Forbáthné munkapadjához szaladt. A fiatalasszony nemrégen még küzdőkedvű, élénkin- dulatú lány volt. Megváltozása miatt haragudott magára, s hogy ettől szabaduljon. Ilára lökte a haragját: — Megérthetnéd, hogy nekem,' a kicsim jóléte, még egyetlen mosolya is többet ér, mint a Hódosné vacak száz forintja! Mi gz a száz forint?! Majd ezért! __Száz fo rintért! — Tudod te jól. hogy nem a száz forint a tét! — Az a tét, hogy egy szardíniás dobozban préselődünk, lakásra gyűjtünk, azért is jöttem vissza ilyen hamar a szülés után! Itt főleg az isteni, hogy egy- műszakosak vagyunk, ha kitesznek, esetleg csak három műszakosat tudok szerezni, akkor nincs hová tennem a gyereket, maradhatnék otthon. Tragédia. Itt a kereset is több, mint máshol. Ila, te nem gondolkozol! A vitát távolabbról hallotta egy ötgyermekes anya. Miután Ila sarkonfordult, ellenszenvvel beszélt róla. — Van is neki mit vesztenie! Magányos! Tudja is az ilyen, mi az élet! Egyébként se tudja! Elkörmölget • az irodán, azután hazasétál a csinos garszónjába, regényt olvasni! Ila nem nyugodott. Férfiakhoz fordult, hátha azoknak egyenesebb a gerincük. Egy középkorú művezető mosolygott az igyekezetén: — Meg akarná váltani a világot? — Csak azt akarnám tudni, igazam volt-e. S ha igen: nem kellett volna-e mellém állniok? — Lehet — bólintott a művezető és látványosan merült bele munkájába. Egy fiatal fiú vállrándítások közben mondta Ilá- nak: — Mi a fenét marakodjak? Énnekem ez nem probléma. Énnekem abszolúte nem futja arra. hogy havi négy-ötszázat ajándékózgas- sak a hentesnek. Az öreg portás idegeiben még ott lapult az úr- és rang-tisztelet: — Igen szép volt elnökasszonyunktól, hogy bort hozatott. Meg az a kedves modora is! Minek kákán csomót keresni! Ila megint a nőkben bízott. Egyik szabadszájú, erőskezű csoportvezetőnő legyintett: — Ünnepeltünk viccelődtünk, az csak úgy mellesleg került elő... — Te is lepénzelnéd a hentest?! ■ — Előbb egy ernyőt a hentes fenekébe! Azután persze ki lehet nyitni az ernyőt! — és rázkódva nevetett. Barátnője is volt Ilának az üzemben, ő a fülébe sugdosott: — Hagyd már abba az uszítást! Most azt hiszed: semmi következménye. Ma’d vár néhány hónapot. Mielőtt súlyos hibát talál benned. Mielőtt elküld a munkakönyvedben bejegyzéssel. Én nagyon sajnálnám. Ezen a délutánon, sokat beszéltek Iláról. Kialakult a nézet, közvéleménnyé szilárdult. hogy ila fitogtatja a bátorságát. Igen, igen magamutogatás az egésze Szereplési viszketegség. Akadt, aki dicsérte llát. Nekimentek, mert önmagukra haragudtak és rávetítették a haragjukat. Hódosi Pálné este otthon mérlegelte a ’örténteket. Megbecsüléssel gondolt fiára. Tulajdonképpen imponált neki a lány. Alighanem' igaza volt. Csakhogy egy üzemigazgató semmiképpen sem foglalkozhat annyit, ä háztartással, mint más asz- szony. Ez világos. A lesütött színhús napokig finom vacsora, nincs vele semmi gond. Őrá mégse ugyanazok a törvények érvényesek ... Mindamellett az elvek tisztaságát őrizni kell; pontosabban tiszta elveket kell terjeszteni. Moralisták, Írók se mindig képesek saját elveikhez igazodni. Akkor inkább fordítsanak hátat a jó elveknek?! Következő nap Hódosi Pálné felállt az étkezőben: —- Kötelességemnek tartom, hogy visszatérjek a tegnapiakra, kedves munkatársaim. Nem szégyellem bevallani: hibáztam. Torner Ila véleménye volt a helyes. Kérem, hogy ezentúl Is mondja meg mindenki a magáét bátran és szabadon. Számítok rá. Köszönöm. Megtapsolták. Hódosi Pálné jólesöen fogadta a tetszést. Ügy érezte: jár is neki, az efféle helvreigazítás- ban van valami hősies. Azt már nem hallotta meg. hogy a tenyerek kedvetlenül verődtek össze. Nem kívánták tudatosítani magukban sem, de rosszkedvűk támadt. Kevertnek- kavartnak, bizonytalannak mutatkoztak a dolgok. Ej, érdemes annyit foglalkozni ezzel?! És a sejtésükkel, hogy a hentes továbbra sem nélkülözi majd a heti százasát. Viszont Hódosi Pálné akkor is ritka rendes. Meg- fogalmazatlan rosszkedvűk Torner Ilára szállt. A füstös-pernyés anyag a következő napokban Ila alakja köré rakódott. Még később, hetek-hóna- pok múlva megkövesedett... távolról sem a füstös-pernyés rosszkedv, de az ellenszenv. Nem szerették fiát. Hogy miért nem? Az okára idővel senki sem emlékezett... • ☆ Az a hentes, akihez Hódosi Pálné járt, reggelente az üzlettől két saroknyira parkolt kocsijával. Hogy ne legyen feltűnő. És mivel jó akarói óvták, villát egyáltalán nem építtetett. Hogy ne legyen feltűnő, Repülőgépen Vattacukor felhőben úszik a gép velem. Lenn — a mélyben — térképpé lett a folyó kanyargó, névtelen. Daidalosz szárnyak, letűnt évezredek: fülemben a ketyegő idő, a végtelen... szorongássá fokozódik bennem a félelem aggódás múlandó lényemen... VÁRNAY DEA verse KISS ATTILA rajza Szenti Ernő rajzai
