Szolnok Megyei Néplap, 1972. február (23. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-24 / 46. szám

1972. február 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP J 7 Konsztanty'n Feoyin 80 évss 1972. február 24-én ' tölti be nyolcvanádik életévét Konsztantyin Fegyin, a nagy szovjet író. A szovjet irodalom meg­születését és lendületes fej­lődését a forradalmi ese­mények indították meg. A forradalom ereje nemcsak a háborús frontokon mutatko­zott meg, hanem a kultúra területén is. A fiatal iroda­lom 1921—1922-ben már or­szágszerte azokról a forra­dalmi eseményekről szólt, amelyek teljesen megváltoz­tatták Oroszország arculatát. A forradalom ifjú írói tele voltak korukat meghaladó élettapasztalattal, melyet a háborúkban és a forrada­lomban szereztek, és a fia­talok mellett ott haladtak az idősebb írónemzedék azon tagjai is, akik összekötötték sorsukat a nép sorsával. A fiatalabb nemzedékből első pillanattól fogva kiemelke­dett a ragyogó tehetségű Konsztantyin Fegyin. Még 1919-ben történt, hogy Makszim Gorkij, a tehetsé­ges fiatalok pártfogója és tanítómestere nagy jövőt jó­solt a petrográdi „Bojevaja Pravda” című lap munka­társának, Konsztantyin Fe- gyinnek. Máig emlékszem, milyen lelkendezve újságolta Fegyin: — Gorkij azt mondta, író lesz belőleml Fegyin mindenkit megdöb­bentett „Kert” Hmű elbe­szélésével. A fiatal irodal­márok körében azidőtájt rengeteg szélsőséges újító akadt. Ezek az égvilágon mindent tagadtak, természe­tesen a klasszikus irodalmat is. És egyszerre kiderült, hogy egy halk, de magabiz­tos hang erősebb hatást te­het, mint a kiabálás, a han- dabandázás. Mintha zaj és lárma közepette egyszerre megszólalna egy hegedű, és eljátszana egy végtelenül egyszerűnek tűnő dalt. Fe­gyin. .írásában a külsőre ha­gyományos forma új hang­zásokat hordozott: a mű egy­szerre volt lírai és viharos, gyengéd és haragos. A stílusok, irányzatok és áramlatok kavargásában Fe­gyin állhatatatosan töreke­dett a forradalmi valóság reálista ábrázolására. Fegyin mindig aktív irodalmi szer­vező és szerkesztő volt. Év­tizedekig dolgozott tevéke­nyen és gyümölcsözően fo­lyóiratoknál, kiadóknál, írói szervezeteknél. Nagy energi­át áldozott annak idején a leningrádi folyóiratoknak és almanachoknak, a Leningrá­di írók Könyvkiadójának. Mind a mai napig részt vesz az állami ügyek intézésében, mint a Szovjetunió Legfelső Tanácsának képviselője. Mihail SzlominszkiJ (APN) ' Ki mit tud? Ki, mit nem tud? Lezajlottam a népszerű Ki mit tud játék városi, járási válogatóversenyei. A szerep­lők száma igen nagy volt: hatszázan próbálkoztak, — igyekeztek bizonyítani, hogy tudnak valamit. Kinek si­került, kinek nem. Világért sem akarunk a megyei válogatóverseny zsű­rijének megszólalása előtt egyéni teljesítményekről szóW ni, csupán az előfutamom ta­pasztalatait próbáljuk bon­colgatni. Az egyik szemünk sír, a másik meg nevet... A zsüribizottságok 86 mű­sorszámot találtak alkalmas­nak a megyei válogatón va­ló részvételre. Ez kb. • 14 százalékos továbbjutási arányt jelent. A vers- és prózamondó fiatalok közül harmnicketten kerültek be a március 5-i válogatóra, öt irodalmi színpad, négy ka­marakórus, 18 népdalénekes, illetve néptánccsoport, 15 táncdalénekes, tánczenekar, pol-beat, stb., kilencen pró­bálkoznak majd hangszer­szólóval, — nagyjából így alakul a megyei válogató mezőnye. A megyei verseny nézői minden bizonnyal azt mond­ják majd: mennyi tehetsé­ges fiatalunk van! Nincs okunk ezt kétségbe vonni, még akkor sem, ha érezzük a városi, járási versenyek keserű szájízét De ezt első­sorban nem a versenyző fia­talok okozták... Szegény jó megboldogult igazgató-néptanítóm, Csíky József bácsi, mindig azt mondta, amikor jött a tan- felügyelő, hogy „okosok, ügyesek legyetek ám, mert most én vizsgázom, nem tik...” Valami ilyesmi gondolat- társítás igaz a Ki mit tud játékban is. A versenyzők túlnyomó többsége ugyanis egy-egy iskolához, művelő­dési központhoz, otthonhoz, — szóval államilag fenntar­tott kulturális intézményhez kötődik. Ezért igaz az is, hogy a versenyzők mögött álló kulturális „menedzse­rek” is vizsgáztak! ök is feleltek a Ki mit tud kér­déseire, ők is választ adtak, — ki így, ki úgy­A játékban fiatalok indul­tak, kialakulatlan ízlésvilágú lányok, fiúk. Nem mindegyi­kőjüknek sikerült megfelelni az életkor, a képesség, az egyéniség és az előadásra választott mű harmónikus egységének. Tehát elsősor- man a mit kérdésével kez­dődtek a bajok. Kiállnak a színpadra ka­maszok, gyerkőclányok, és mondják — vagy inkább csak „szavalják”, skandálják, vagy elselypítik — az élet­műre visszanéző, önmaguk és koruk tragédiája fölött töprengő lírikus gondolko­dók, ■ nehéz, veretes sorait. „Óh, halál, oldj el engem mindentől...! — és ehhez ha­sonlók a gyerekek szájából. Vagy: „Levél a hitveshez” — mutálóhangú kis kamasz­tól, vagy: Harc a Nagyúrral... A műsorválasztás okozta a legtöbb hibát. Nem volt egy pedagógus, vagy népmű­velő munkakönyvi bejegy­zésből élő valaki, — jó né­hány konkrét helyre gondo­lunk —, aki azt mondta vol­na a tévútra kalandozó gye­rekeknek, hogy kislányom, kisfiam ne..., ezzel ne pró­bálkozz, gyere válasszunk egy neked való szép verset, a korodhoz, az egyéniséged­hez megfelelőt... Megkímél­ték volna a versenyzőket a kudarctól. Láttunk dicséretre méltó lányokat, fiúkat; akik ma­gukra húzták nagyanyáink, dédapáink ruháját és idéz­ni akarták táncaikat, dalai­kat. Becsület ezeknek a gye­rekeknek, akik éltetni akar­nak valamicskét népi kultú­ránkból, és szabadidőt, beat- hallgatást, randevút áldoztak ezért. De mekkora az űr — itt, ott és amott — a szándék és a megvalósítás között! S ezzel elértünk a hogyan kérdésének szükségszerű föl­vetéséhez. Édes anyanyelvűnk, tün­dérszép népdalaink, bájos szemérmes, de szerelemre gyújtó táncaink, — milyen mostohán bánunk veled, ve­letek! A diák magyartalan hang­hordozással kacskaringóztat- ja a verset, a kislány azt hiszi, hogy népdalt énekel, a táncos kunsági rock and roll-t jár csárdás helyett... Ahol így van! Ahol ön­maguk művelésére is restek, „művelnek”. Így... Vagyis rontanak! Tudás nélkül taní­tani bűnt Ilyet is tapasztal­tunk. Mennyire meg lehet látni, hol mennyit kap a gyerek, hogyan nyitják értelme ka­puit, hogyan formálják az ízlését. Minden versenyző mögött megérezni azoknak értelem és ízlésvilágát, akik indították, felkészítették. Nem véletlen, — például —, hogy a jászladányi gim­názium öt versmondója kö­zül négy bejutott a megyei válogatóba, és hogy mindkét újszászi versmondó itt lesz Szolnokon, és hogy a tisza- földvári gimnazisták sikerrel birkóznak még Juhász Fe­renc mélységeivel is. Még jó néhány hasonló példát mondhatnék, Mezőtúrról, Túrkevéről, azzal az újbóli megállapítással, hogy a leg­sikeresebben szerepelt tehet­séges versenyzők mögött ér­tő tanárok, népművelők áll­nak. Sok-sok beat-együttest, táncdalénekest hallottunk. Hát... Talán ebben a művé­szeti ágban legszembetűnőbb a kritikátlanság, a segítő, jó irányba vivő szaktanácsadás hiánya. Néhány együttes jól adott jót, de a többség riasz­tó macskazenét csinált, mu­zsikaellenes ricsajt. Bizonyá­ra fölösleges megjegyeznem, hogy a jó beat művészi ér­ték, — bár ebben is gaz­dagabbak lennénk. Nemcsak a beat területén, hanem szinte minden mű­vészeti ágban hiányos a szakszerű tanácsadás. Hírlik pedig, hogy a különböző mű­velődési központoknak ilyen feladatuk is van... Keseregtünk, keseregtünk egy-egy versenyen..., mégis, mégis...: nevet a másik sze­münk! Mert ki ne örülne, hogy mennyire akarnak fia­taljaink és milyen sokan. „...Éhe a szépnek...” — talán ez a mottójuk. Nem hiszem, hogy minden szolid énekest, versmondót a képernyő von­zott volna. Ilyen kritikátlan­ságot az eddigi Ki mit tud játékok ismeretében nem té­telezek fel. Inkább csak kul­túrált időtöltésre, tartalmas szórakozásra vágytak a ver­senyző fiatalok. Vonzza őket a költői szép szó, a muzsika, a tánc varázslatos világa. Alig találkoztam önművész- jelöltekkel, sznobokkal, aki­ket a könnyed érvényesülés akarnoksága indított volna. A vers, a zene, a tánc szere- tete a hajtó motor, amely programja annak a felisme­résnek, hogy a kultúra em­bernemesítő ereje széppé, tartalmassá teheti az ese­ménytelen falusi, kisvárosi estéket, napokat. Fokozottabban kellene szá­molnunk ezzel a tényezővel, a kultúrált együttlét igenlé­sével, mert minden vers­mondó, pol-beat énekes, színjátszó, vagy néptáncos, újabb és újabb fiatal vendé­geket vonzana a többnyire hidegen kongó — tisztelet a kivételnek — tartalomnélküli művelődési házakba. Csakhát ehhez a fiatalos lelkesedés kevés, szaksze­rűbb, értőbb, operatív irá­nyítás kellene azokban a művelődési intézményekben is, ahol most önmaguk út­vesztőiben botladoznak a szépre, társas együttlétre vágyakozó fiatalok. A versenyek csaknem min­denhol zsúfolt ház előtt zaj­lottak le* s ez újabb bizo­nyíték, hogy jobban kellene törődnünk az öntevékeny művészeti mozgalommal. Tiszai Lajos DACIA gépkocsik a pitesti autógyár szerelő szalagján. A Bukarest közelében lévő mezőgazdasági termelőszö­vetkezet hajtató házai. Műgumi és nyersolaj vegyi kombinát a GEOKGHIU DEJ városban. A százéves bukaresti egyetem újonnan épült diákszállói. (AGERPRESS fotók —MTI—KS) Nemes György: Dávid és Klotild o Megkoccant az előszobaab­lak. Felugrottam, és már ro­hantam ajtót nyitni. Ez csak Klotild lehet. gondoltam. Csalódás. Lilian néni állt az ajtóban. Lábán gumicsizma, mert a sár miatt mindig gu­micsizmában jár. Akkor is, ha a sár már felszáradt. Be­legyűrve egy vászonnadrág. Ha hidegebb van, egy bordó melegítő nadrágját gyűri a csizmaszárba. Nem valami sikkes. De felül csak egy könnyű blúz van rajta, uj­jatlan. Meztelen karja vállig látszik. Egy tányért nyújtott felém. Rajta sütemény.-— Egy kis mákos kifli. Tu­dom. hogy in. Adod a mákost, m-'nden formában. Igaz, Dá­vid?. — Ez igaz — feleltem, és jókedvem támadt, pedig Klo- tildra számítottam, és Lili­an néni jött. Lilian néni folytatta: — Legalábbis Márta így mondta. Márta az anyu. De mért kell ilyet rólam mindenki­nek elmondáni? Lehervad­tam.. 1 — Köszönöm — mondtam, és hirtelen nem tudtam, mit tegyek a tányérral. — Nincs kedved málnát szedni? — kérdezte ezután Lilian néni. Nem tudtam, mire gondol. Magamnak szedjek-e vagy nekik. Tudtam, hogv a mál­na megérett, és napok óta roskadoznak a málnabok­rok. Értetlenül néztem rá. Aztán elmondta: be kell szállítani a málnát a város­ba, mert szerződésben vál­lalták. De nincs ember. Nincs napszámos. Nekem is fizet, meg ha r annak bará­taim, hívjam őket ide. min­denki kereshet a nyáron. És lehet szemelgetni is. senki nem. ügyel rá, annyi van. De kár volna, ha elrothadna. Mondtam, hogy nekem gyakorolnom .ell, de azért lehet róla szó. — Jó lesz egy kis zseb­pénz — válaszolta, és moso­lyogni kezdett. Szép. erős fo­ga van Lilian néninek. a mosolygás jól áll neki. — És tudsz másokat is hozni? — kérdezte még. Elgondolkoztam. Írni kéne Tibornak vagy Jóskának, jöjjenek, lehet keresni. De aztán hirtelen eszembe öt­lött: minek? — Nem. nem hiszem, hogy jönne valaki — feleltem. — Hacsak,,, — de elvágtam a mondatot Klotildra gondol­tam, de nem mondtam ki a nevét. Aztán mégis folytat­tam: — Lehet lány is? Lilian néni megértőén né­zett rám. — Miért ne lehetne? A málnaszedés aztán igazán nem nehéz munka.­Újra jókedvem kerekedett. Alighogy Lilian néni elment, elrohantam a turistaházba. Néhány taktust fütyültem a Mozart-ból, már jött is Klót. Mikor elmondtam, miről van szó, körülugrált, s már vitt is az anyukájához. — Dávid, a barátom! — így mutatott be a mamájá­nak. — Elekes Dávid — mond­tam. — Te Elekes főorvos fia vagy ? — kérdezte. — Igen. Klotild mamája kedvesen tekintett rám. — Ennek örülök — mond­ta. — Az apukád operált meg engem négy évvel ez­előtt. ötvenkét epekövet vett ki belőlem. Tudtam, hogy valahol itt van nyaralója, de még sose találkoztam vele. ~ Ritkán van itt. — fe­leltem. — Anyám is csak vendég. Én őrzöm a házat. Beleegyezett, hogy Klotild is jöjjön málnát szedni Li­lian néniékhez. Megegyez­tünk, hogy délután háromtól hatig fogunk dolgozni. Klót megragadta a, keze­met, és karunkat lóbálva, mint az őrültek rohantunk ki a turistaház kertjéből. Már néhány száz métert futhattunk, mikor Klót meg­állt. Zihált, lihegett. Én nem kevésbé. Szembefordult velem, és annyit mondott: t— Dávid! Ránéztem kipirult arcára. Orra tövén csöppnyi verej­ték fénylett. Így válaszol­tam: — Klót! Beköszöntött a kánikula. Anyuci megengedte, hogy sortban járjak. Alatta a fjür- dőnadrágom. Fehér karton, nagy zöld pöttyökkel. Jól áll a lesült bőrömhöz. Ugyanabból a kartonból van a melltartóm. Anyuci varr­ta. méret után. Félek, jövő­re kinövöm az egészet. Fő­ként a melltartót. Már második napja szed­jük a málnát Dáviddal. Li­lian néniék málnásában. He­lyesebben : egyik málnásá­ban. Mert sok van nekik. Legalább öt helyen. Ez a hegyoldalon van. Kétoldalt kukoricás. Idősebbek nem vállalták, mert nehéz a lej­tőn megállni. Nekünk meg se kottyan. Én közben még lábfej gyakorlatokat is vég­zek. Dávidon csak a Pici há­romszögű fürdőnadrág. Hal­ványzöld, fehér szegéllyel. Tulajdonképpen ugyanolyan, mint az enyém. A derekára spárgával erősítve egy kis fazék. Elöl lóg a hasán. Pont egy kiló fér bele. Ugyanilyen fityeg az én hasomon is. Ha megtelik, egy nagy vödörbe öntjük a gyümölcsöt. Az egyik vödör a tábla egyik végén vár ránk, a másik a másikon. Az egyikbe ő gyűjt, a másikba én. Ö gvor- sabb. mindig megelőz. De én gyöngédebb vagyok a gyü­mölcshöz. Vigyázok, össze ne törjön, meg ne sérüljön. Minden szemért le kell ha­jolni. Minden szemet külön kell a fazékba helyezni. (folytatjuk) Képek a mai Romániából

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom