Szolnok Megyei Néplap, 1972. február (23. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-22 / 44. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. február 22. A Magyar Hajó- és Darugyár angyalföldi gyáregységében elkészült két újabb 1500 tonnás univerzális áruszállítóhajó a Szovjetunió megrendelésére. A „Kabona" és a „Mohni” anyakikötője Tallinn lesz. Már csak a kedvező dunai vízállásra várnak és elindulhatnak az északi vizek felé. NSZK-bcli cég részére 1920 tonnás kőszál- litó hajót készít a gyáregység, a tervek szerint májusra fejezik be a hajó szerelését x (MTI fotó — Bara István felv. — KS) Téli „nyaralás" az Adrián Az automata postás A Dáriusz perzsa király, majd a makedón hódító, Nagy Sándor hajdani birodalmához tartozó mai Üzbegisztán fővárosának, Taskent- nek központi postahivatalában rendezték be az első teljesen automatizált kezelőhelyiséget. A hosszú szállító- szalagon konténerek haladnak. mindegyikben 56 további részekre osztott blokk van. Az újságok, folyóiratok és egyéb rendszeresen megjelenő kiadványok előfizetőit programozott berendezés tartja nyilván, amely arra is vigyáz, hogy a küldemények a megfelelő rekeszbe kerüljenek. A címzettekhez gépkocsikon szállítják a konténerekben lévő leveleket és egyéb küldeményeket. Az egyes rekeszek a konténerekből kiemelhetők és a hasonlóan kiképzett levélszekrényekbe illeszthetők. A címzett a rekeszt saját kulcsával kinyitja és a számára érkezett postai küldemények helyére beteszi a feladásra szánt küldeményeit. A taskenti automatizált posta érdekessége, hogy közel fekszik ahhoz az épülethez, amely már a 16—18. században is „postahivatalként” szolgált. Abban az időben üzbég, buharai és kazah kánok felváltva voltak a város birtokosai és szoros kereskedelmi kapcsolatot és ezen belül postai küldeményszolgálatot szerveztek és tartottak fenn Oroszországgal és a környező kánságok- kal. ’’Légből kapott“ tűzjelzés A* éber lézersugár A tűzjelző készülékek még mindig nem érték el a tökéletesség csúcsát, mert csak a tűz egyes jellemzőire érzékenyek. Némelyek a füstöt, mások a hősugárzást érzékelik, ismét mások a nyílt lángot veszik .észre. Ezeket a szétszórt megfigyelési képességeket egyesíti most egy újfajta angol tűzjelző detektor, amelynek láthatatlan lézersugara őrködik a tűzveszélyes helyeken. D. I. Lawson angol mérnök javasolta először, hogy lézersugarat alkalmazzanak tűzjelzésre, mert kísérleteiből kitűnt, hogy a tűz kialakulásakor felmelegedő levegőben elhajlanak a lézersugarak, ha pedig füst van, megváltozik a levegő fényelnyelő képessége. E jelenségek alapján az új lézerdetektorban hélium-neon gázlézer szolgáltatja a szükséges fénysugarat, amelyet félig áteresztő tükrön vezetnek át. A sugár egy része fény- érzékeny fotocellára esik, s ez a fényerősségnek megfelelő feszültségű áramot termel. A tükrön áthaladó lézersugár átszeli a tűzrendészed szempontból megfigyelt helyiséget, majd a terem túlsó végében prizmarendszer fordítja'ellenkező irányba. A sugár azonban ismét félig áteresztő tükörbe ütközik, s egy része másik fotocellára esik. amely közvetlenül az előző mellett foglal helyet. A sugár másik „fele” folytatja útját, s a lézerberende- zés mellett felszerelt fotocellára esik. Ez a bonyolultnak tűnő rendszer valójában kétféle mérési elvet valósít meg. Ha az eredetinél kisebb fényerővel érkezik vissza a lézersugár a készülék melletti fotocellába, a megváltozó feszültség riasztóberendezést hoz működésbe, mert nyilván szivágró füst okozta a megvilágítás gyengülését. Ha a levegő csak felmelegedett, eltéríti a sugármenetel, így a sakktáblához hasonló fekete-fehér páros fotocellán nem azonos helyen jelennek meg a lézersugárpontok. A feszültségkülönbség alapján, amelyet a két fotocella jelez, szintén működésbe lép a riasztó-berendezés. Egy ellenőrző kísérlet során 45x15x12 m-es laboratóriumban 70 cm átmérőjű tálfcán gyújtottak tüzet — a lézerdetektor harminc másodpercen belül riasztó jelzést adott. A költségszámítások szerint az új tűzjelző a hagyományos készülékeknél nemcsak érzékenyebb, hanem egy négyzetméter védett területre számított költsége is sokkal kisebb. t (A DELTA februári számából) ciprus “Äir49 UJLl HU kJ küszöbén A Ciprusi Köztársaságot ismét közvetlen veszély fenyegeti. A Makariosz-kormány ellen összeesküvést szőnek, melynek célja a Földközi-tenger keleti medencéjében levő „elsüllyeszt- hetetlen repülőgépanyahajó” (Ciprus) biztosítása a NATO számára. A NATO érdeklődése — a máltai brit támaszpontok helyzetének bizonytalanná válása után — különösen megnőtt a sziget iránt. Nyugat-Ázsia partjai előtt fekvő 9251 négyzetkilométer területű szigetország. Lakossága 630 ezer fő (20 százaléka írástudatlan) 79 százaléka görög, 18 százaléka török, a többi angol, örmény és szíriai arab nemzetiségű. A Ciprusi Királyságot 1439-ben Velence, 1571-ben Törökország. 1878-ban pedig Anglia vette birtokába. 1914-ben létesültek az első angol katonai támaszpontok a szigeten, 1925-ben Nagy- Britannia gyarmatává nyilvánították. 1931-ben a többségben levő görög lakosság a Görögországhoz való csatlakozásért indított mozgalmat. 1954. augusztus lén pedig a ciprusi lakosság sztrájkot szervezett az önrendelkezési jog biztosításáért. Görögország, Törökország és Nagy-Britannia képviselőinek london; értekezlete jóváhagyta az 1959. február 11-én kötött zürichi megállapodást és szuverén köztársasággá nyilvánította a szigetet. Ciprus 1960 augusztus 16-tól független köztársaság. (A zürichi megállapodások Tehetővé teszik, hogy angol, török és görög katonai egységek álomásozzanak az országban.) A nemzetgyűlésben 35:15 arányban oszlanak meg a görög és a török nemzetiségek mandátumai. A kormánynak 7 görög és 3 török minisztere van. az alkotmány előírása szerint. Az 1963-ban kitört görög—török konfliktus óta megszűnt az együttműködés a két közösség vezetői között. 1964. március 27. óta ENSZ-békehaderő állomásozik a szigeten. — TERRA — S3 Pirit 01 Krómérc ® Rézérc @ Cementgyáriáfe ® Textilipar Q Élelmiszeripar Angol katonai támaszpont Mindig friss a tej Mindenki jól tudja, hogy a tejet lehűtve sokkal tovább lehet tartósítani, emellett tápanyagaiból sem veszít. Ezért nagyon fontos, hogy minél rövidebb idő teljen el a gazdaságban történő fejés és a hűtőházban történő tárolás között. Egy holland cég e cél érdekében speciális kannákat gyárt amelyekben mindjárt az állattenyésztő gazdaságokban gyorsan le lehet hűteni a tejet. A kanna belső falát, tetejének a belsejét is krómnikkelacélból készítik. A kanna belső és külső falának jó szigetelése biztosítja, hogy a tej csak minimális mértékben melegedhet fel. A kanna fenekén speciális tekercsrugók működnek, ellentétesen: az egyik tekercsrugón keresztül pedig a kanna kerületén halad keresztül. Így az egész kannában egyenletes a hűtés, és ez a módszer kizárja annak a lehetőségét is, hogy a tej megfagyjon. Elektronikus „szabász” A szakembereken kívül kevesen tudják hogy a szabászoknak mennyi számolgatásra, sőt milyen intuícióra van szükségük, különösen a tömegtermelés viszonyai között. Gyakran csak a tapasztalat az egyetlen kritérium az anyag kiszabásánál. Valóban, nagyon nehéz kitalálni, hogy milyen meny- nyiségü kabátujj, szoknyarész stb. „fér el” a megmaradt néhánv méter anyagon, hogyan osszák be úgy, hogy minimálisra csökkentsék a hulladékot. Különösen bonyolult ez a művelet a fémlapok szabásánál. A „Kastan” elektronikus számítógépberendezés — az első gép a világon, amely a szabásnál nemcsak minimálisra csökkenti a hulladékot, hanem azt is figyelembe veszi, hogy egy-egy kiszabott részből pontosan mennyire van szükség. A ..Kastan” másodpercenként 125 000 műveletet végez, pontosan kiszámítva hogy az adott anyagféleségből hány méternyi területen lehet a legésszerűbben elhelyezni a megadott méretben kiszabásra kerülő részeket. E műveletek elvégzéséhez mindössze kétféle mutatót kell a génbe tápiáin; — azt, hogy hány méter szövet (fémlemezek szabásánál a fém), ezenkívül a kiszabásra kerülő részek adatait. A gép egyszerre nyolc különböző fő előgyártmány (nadrág vagy szoknyarész, hát, ruhaujj stb.) és három kiegészítő rész kiszabásának számításait tudja elvégezni. Az eredmények helyességét automatikus ellenőrző berendezés biztosítja. Szükség esetén a „Kastan” először megadja a gépkezelőnek a legésszerűbb megoldást, azután a következő megoldási lehetőségeket, optimális voltuk sorrendjében. A gép memóriablokkjában az összes előző anyagegységek szabásának eredményeit tárolják. Az utóbbi tény különösen fontos a nyomdaipar területén —, ahol a „Kastan” szintén használható — mivel jelentősen csökkenti a korábban készült ívek tördelési utasításainak betartására fordított időt és munkát. A „Kastan” egy anyagegységen átlag 39. egyenként 40 méteres előgyártmányt tud „elhelyezni”. Az anyagegység pedig olykor elérheti az 1500 métert, is, A Lenin-renddel kitüntetett , Ukrán Tudományos Akadémia Kibernetikai Ip,;-;,,., tézetében kidolgozott elektronikus számítógép a „Kastan” kezelése rendkívül egyszerű. A kezelő technikus betanítása mindössze néhány órát igényel. Számítógép űrhajózási célokra Az amerikai űrhajózási hivatal megbízást adott az amerikai RCA-nak, hogy dolgozza k; egy űrszámítógép kísérleti modelljét, amely százszor kisebb és könnyebb, mint a földi szükségletre szánt hasonló számítógépek. Az RCA-társaság képviselője bejelentette, hogy a minikomputer térfogata mindössze 160 köbcentiméter lesz. Súlyát 4,5 kilogrammban állapították meg, üzeméhez 15 wattos villanyáram szükséges. Kis méretei ellenére a miniszámítógép ugyanolyan hatékony az adatfeldolgozás szempontjából, mint a szobanagyságú komputerek. Klorofill a világűrben A molibdén vegyület jele: TBP. A nemrégen ismert elemet 83 szén-, nitrogén-, hidrogén- oxigén- és magnéziumatom alkotja. A TBP- molekula tízszerte bonyolultabb minden más olyan ve- gyületnél, amelynek jelenlétét teljes bizonyossággal megállapították a csillagközi világűrben. Egv amerikai tudós legutóbbi kutatásai szerint a TBP jelen van a világűrnek azokban a részeiben is. ahová ember még nem juthatott el és talán sohasem jut el. A California State College professzora, Fred Johnson szerint az a tény hogy a világűrben TBP van jelen, újabb bizonyítékul szolgálhat arra a felvetésre, bogv életcsírákkal a földön kívül is találkozhatunk. A TBP- molekula — magyarázza Johnson — egy lépést jelent a klorofill felé, sőt nagyon is hasonlít a növények klorofill-tartalmához, amely az életfolyamat nélkülözhetetlen része. „A TBP-moie- kula félúton van a mini- és a maximolekulák között. Meggyőződésem, hogy ennek az elemnek a felfedezésével a világegyetemben kialakuló élet magyarázatának egyik kulcsához jutottunk közelebb.” Ezen a vegyületen kívül más asztrofizikusok találtak már a távoli világűrben egyéb . olyan anyagokat, amelyek az életfolyamatok alapját képezik: hangyasav, ammóniák, víz, formaldehid, acetilén és hidrogéncianid. Az ionok sótalanítják a vizet A földgolyó sok vidékének lakossága hiányt szenved édes ivóvízben. A tengerekben és az óceánokban kimeríthetetlen a sósvízkészlet. Számos eljárás ismeretes a víz sótalanítására. Az egyik közülük, mégpedig az elekt- roionit módszer kifizetődő- sége és egyszerűsége folytán mind szélesebb körű alkalmazásra talál. A moszkvai Műanyagkutató Tudományos Intézet tudósainak és szakembereinek egy csoportja különleges ion-cserélő membránokat alkotott és sc.svízlepárló berendezést dolgozott ki. A berendezést, amelyet „Rod- nyik—3”-nalc neveztek el, jelenleg a batumi tengeri vizs'rí'ódilványon próbálják ki. Irányítása automatikusan történik. Az így kapott édesvíz átlátszó és kellemes ízű. Jugoszláviában hamarosan jelentősen meghosszabbítják a turistaszezont: a tervek szerint egész évre kiterjesztik. Az idei télen különféle kedvezményekkel várják a vendégeket az adriai szállodák és üdülők. A szakemberek véleménye szerint az 1971—72. évadban Jugoszlávia belép az idegenforgalomban élenjáró mediterrán országok sorába. O.'csó árak Az adriai üdülőhelyeken megjelenő turistákat most gazdag szórakozási, pihenési, felfrissülési program és szolgáltatás várja. Az északi Kopertől a déli Ulcinijig a legtöbb üdülőhelyen tágas, fedett úszó-fürdőmedencék épültek. Csaknem minegyik nagyobb hotel is fedettuszodákat kapott. A főkedvezmény: az „úgynevezett” téli „szezonon kíkívüli” ar, mely gyakran a főszezon! árak felénél is kisebb. Az opatijaí Hotel Ambassador-ban például egyszemélyes szobához járó teljes ellátás (két fekvőhely a szobában, étkezés) naponta 135 dinárba kerül. A többi — étkezést is magukban foglaló — hotelárak átlagosan 60—70 dinár körül mozognak. „Ingyen napok" A gyerekes csalódok csaknem mindegyik hotelban külön kedvezményt kapnak. Sőt, díjtalan üdülésre is lehetőség nyílik. A zadari Hotel Novi Park a következő jelszóval működik: „Hat napot olcsón, a hetediket ingyen!” A festői szigeten lévő üdülőkben is „ingyen napot” élveznek a vendégek akkor, ha a nap folyamán az eső több mint öt órán keresztül esik szakadatlanul. Ha a hőmérséklet nulla fok alá süllyed, az üdülők újabb nagyarányú kedvezményekben részesülnek. A hotelárakat még a ködös-borongós időjárás esetén is csökkentik. A Mali Losinj szigeten lévő Hotel Bellevue-ban például ingyen lakhatnak a vendégek — ha hó esik. A fedettuszodák, a „zárt” strandok, az olcsó árak még- mindig nem elegendők a téli turisták tökéletes ellátásához. pihenésük változatos kialakításához. A jugoszláv hotelek ezért további szolgáltatásokat biztosítanak számukra; szaunákkal, masszázsszalonokkal. teke pályákkal, játéktermekkel, zenei rendezvényekkel, night clubokkal várják vendégeiket.