Szolnok Megyei Néplap, 1972. február (23. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-20 / 43. szám
Tollas Sándor különös betegsége és még különösebb gyógyulása Tollas pályája is úgy indult, ahogy kollégái nagy többségéé. Megírogatta, hogy Kunperesen megint elkészült 132 centiméter járda, társadalmi munkában természetesen, a szervek összefogásával. hogy feltették az utolsó zsindelyt a tópilisi öt és fél férőhelyes bivalyistállóra, hogy újab nagy eredményeket értünk el 'az üreginyúl és a szelíd gerlice keresztezésével. Szóval csupa ilyen nagy jelentőségű dolgokat irt Tollas. Többek meg is állapították róla, ő a mi emberünk! — s hogy milyen jó a stílusérzéke; a dolgokat helyes aspektusban látó, szorgalmas, nagy tehetségű ember. Jutalmazták, dicsérték. így éldegélt Tollas, a legnagyobb családi és társadalmi harmóniában, teljes megbecsülés közepette. A boltos előre köszönt neki, s a fülébe súgta, hogy lehet kapni Porti cigarettát; a kalauz felállított egy terhesnőt, hogy helyet adjon neki a buszon; a postás mindennap kézbesítette neki az újságot... Szóval a legnagyobb köz- tiszteletben éldegélt. De jaj. egek ura. múl^ és mindent megváltoztató idő! Sorsunk mily kiszámíthatatlan! Tollas ugyanis, ahogy öregedett, hogyis mondjam... Szóval Tollason a hasadás | jelei kezdtek mutatkozni. Cikkeiben addig ismeretlen szavak és szóösszetételek jelentek meg. ilyenek például, hogy miért, hogyan, jó ez igy? stb. Tehát effajta gán- csoskodó. a dolgokat valós valótlanságukban el nem fogadó izgágáskodó „rákérdezések". Egyre sűrűbben keverte cikkeibe a nem szócskát, holott régebben, fénykorában a nemet mondás szinte ismeretlen volt számára. Főnökei felfigyeltek Tollas tudathasadást mutató írásaira Először csak azt hitték, hogy a kitűnő toll- nok fáradt, azért kötözködik minduntalan. Mc; ’ Tollas ekkor már távol került a lé-, nyegi kérdésektől, s ilyesmikről írogatott, hogy miért nincsenek vasárnap délelőtt nyitva az üzletek, hogy mennyi faggyút mérhetnek ki a hentesek • hús helyett, hogy kik, mennyire keverik össze a társadalmi és a személyi tulajdont, meg, hogy itt, meg amott, micsoda protekcionizmus dívik, stb... Aztán betelt a pohár. Megírta egy nagy tekintélyű úriemberről, — aki. azóta már másodportás egy kisüzemben —, hogy sarlatán, nagy dumás. semmihez sem ért, egy sima esztergapadot sem bízna rá, nem hogy egy üzemet... Az említett úrról ekkor még csak tizen-húszan tudták, hogy csal is, meg lop Is, meg részeges is, meg kártyázik is — ezért a dolgok szokásos rendje szerint — Tollasra mondták ki az áment: ez az újságíró nem normális. Az egykori megbecsült tollnokot ekkor már hivatta faarcú, zord főnöke. — Tollas, mi van magával, mit akar...? — Kérem... Kérem... Semmi... De meg akarom írni... — Fáradt maga Tollas, nagyon kimerült. Dadog is. Pihennie kell. — De kérem, én csak azt akarom megírni, ami... — Jó, jó, jó. Megírni, megírni. Rendben van. de előbb pihenni, pihenni. Nyújtsa csak ki a nyelvéti Ügy, na, áááh... Csináljon így, hogy áááh, úgy... Na, látja, gümősek a nyelvén az idegdúcokI El kell mennie orvoshoz. — De kérem... Én csak. — Tudom, tudom. „Megírni". De hát én nem engedhetem, hogy a szemünk előtt menjen tönkre. Fegyelmileg kötelezem magát, hogy azonnal menjen el az orvosunkhoz. Tollas kitántorgott a főnök szobájából, ment, menDe Tollas mindezt csak harmadnap láthatta, mert már a mentőkocsiban olyan álmosság vett rajta erőt, hogy végigaludta az utat, sőt az első napokat is. Fehér köpenyes emberek sokaságára ébredt. — Hogy vagyunk? Hogy vagyunk? Hogy érzi magát nálunk? Tollas hümmögött, hogy biztos nagyon kedves emberek tetszenek lenni, meg hogy itt biztos nem lehet semmi baja az embernek, aztán ceruzát és papírt kért — Ahá, ahá — kiáltott fel egy ősz, fehér köpenyes, majd külföldiül morgott valamit a segédjeinek. Tollast rögtön megragadták. feldobták egy asztalra, leszíjazták, fémlapokat kötöttek a halántékára és zümmögtetni kezdtek valami gépet. — No, akkor mi is a panasz. jó barátom? — Köszönöm kérdését, semmi... semmi... _ — És az az írás? ...Mit is akar maga megírni? Tollas szeme felragyogott. Csak úgy bugyborékolt bement vagy hatszor egymás után. Közben újabb információkat szereztek Tollas előéletéről. Kiderült, róla, hogy alkoholista is... Ezt a tájékoztatást az az illetékes adta, akit Tollas egy- időben mindig hazavitt a hátán. Bosszúból adta a tájékoztatást, mert Tollas néhány hónapja beszüntette ezt a szolgáltatást, ugyanis az említett tiszta életű férfiú, — a szocializmus magasabb szinten való építéséért folytatott küzdelemben — úgy elhízott, hogy már nem bírta cipelni. Az egykori publicistát áttelepítették egy olyan süppedő szőnyegű szobába, amilyen még egy vezérigazgatónak sincs, legfeljebb egy szanált tsz elnökének. Szóval nagyon flancos szoba volt. Még a falak is süppedtek, amikor hozzájuk ért, mert hogy gumiból voltak. A plafonon meg egy rejtett hangszóró bömbölt, de éjjel-nappal ám, hogy „Én nem vagyok alkoholista én soha többet egyetlen korty italt meg nem iszom..." Hathét múlva egy bizottság elé állították hősünket. — No, Tollas, mit iszik ha kimegy? — Jaffát. De csak nagy- körösit, mert a szolnoki víz rossz. — S mondja, miről ír majd ha elmegy egy olyan városba, ahol .a koszba, a sárba, a piszokba beleragadnak az emberek? Na, miről ir? — A pepita tollú énekes- madarak védelmének össztársadalmi hasznosságáról — felelte Tollas. Még aznap kiengedték. Meggyógyult... Másnap jelentkezett a főnökénél. A faarcú úr igen barátságosan fogadta és roppant körülményesen. — Nézze, Tollas... tévedtünk... Magának volt Igaza. Tényleg írja meg, meg kell írni... Na, nézzük, mit tervezett be a munkanaplójába? Tollas kajánul elvigyoro- dott, képére ült a bolondok felsőbbrendű mosolya — engem nem fogsz beetetni gondolta — és sorolni kezdte, hogy milyen témákat ír meg a következő két hétben: — Megírom, hogy két kis sámlit exportálunk a Pigmeusoknak, hogy három centtel többet tejelnek a kunperesi tehenek és hogy mindenki jó, mindenki okos, — beosztásra való tekintet nélkül. A főszerkesztő ekkor közbevágott: — Elég, Tollas, ez nekem elég! örülök, hogy tényleg meggyólult... Biztosíthatom, ha rajtam áll, maga fogja a mi közös nagy ünnepünkön, április elsején megkapni a Leglényeglátóbb Hírlapíró megtisztelő címet. Csak igyekezzék! Tiszai Lajos degélt, amíg az orvoshoz nem ért... Az orvos nagy aszsisztériá- val fogadta s rögtön faggatni kezdte a panasza felől, de a száját sem nyithatta, rögtön mondták, hogy jó. jó, jó, majd megírja... Majd. De előbb pihennie kell. Ez volt a diagnózis. Szegény barátunk dehogyis gondolt arra, hogy amikor kilépett a főnök szobájából, az ög- tön a telefon után nyúlt... A vizsgálat nem sokáig' tartott. Tollast kéc egyenruhás díjbirkozó segítette be a mentőkocsibá, és meg sem álltak vele a vicces emberek házáig. Patent kis hely volt. Semmi se mozgott, se a székek, se az asztalok. A mákostésztát kanállal ették, műanyag bögréből. lőle a szó: — Közéletünk visszásságaival foglalkozó témákat akarok feldolgozni... Azt például, hogy a demagóg halandzsa nem helyettesítheti a szaktudást... Hogy egyesek úgy élnek, mint a hűbér- urak..., hogy a legnagyobb ellenségünk a butaság, hát... Nem folytathatta, mert a gép egy nagyot szikrázott, és akkora ütést érzett a fején. mintha ló rúgta volna meg. Aztán semmire sem emlékezett. Amikor felébredt a sokkolásból egyszerre hárman is azt kérdezték tőle, hogy mit •is fog csinálni, ha gyógyultan távozik? — Meg akarom írni, hogy... Acéllapok, gépzúgás, villámlás, lórúgás, alvás — A kitaszított Öregek farsangja — És gondolja, Bandika, hogy ilyen dorbézoló életmód mellett is kifogunk jönni a kettőnk nyugdíjából? Apró lorlénetek — Mert nézze — kezdte a Nagy Színész, szinte minden átmenet nélkül, miután üdvözöltük egymást —, egy szót se szólnék, ha valaha is kifogás merült volna fel emberi vagy művészi magatartásom ellen. Visszautasítottam-e csak egyszer is valamilyen vidékj meghívást, lemondtam csak egyetlen alkalommal is ingyenes fellépést? Ez önmagában még nem volna érdem, de én nem kötelességből tettem, amit tettem, a kultúráért, hanem büszkén és boldogan, abban a hitben és tudatban, hogy szerény tehetségemmel segíthetek. Vagy állíthatná bárki, hogy a nagy szerepekre pályáztam? Hiszen a kisgyerek is tudja, hogy bálványozott színész létemre a legkurtább szerepet is szívesen efheltem fel magamhoz. Mert a művészi arisztokratizmust, a gőgöt és hiúságot én nem ismerem... És nem vettem ki részemet lángoló hittel és ifjonti lelkesedéssel a magyar film megújhodásából, nem vállaltam-e fizikai erőmön felüli odaadással a filmezéssel járó fáradalmakat, izzó nyárban és dermesztő téli fagyokban?... De nem is lehetne másként. Én színésznek születtem, ón a színpadon élek, az életet csak játszom... És most mégis kitaszítottak az emberi és művészi sorsközösségből, kitaszítottak úgy, ahogyan művészembert még talán sohasem. Mindig borzadva gondoltam az emberi bűnök egyik legal ja- sabbjára, az apagyilkosságra — és most egy apagyilkosnál is utolsóbbnak érzem magam. Egy pillanatig se higy- gye, hogy üldözési mánia ez nálam; teljesen tisztán és józanon látom a dolgokat, dp tudom, hogy többé nincs szükség rám, ezt akarták a tudomásomra hozni, ilyen leplezetlen könyörtelenséggel, ennyire brutális módon. Csakis ezt akarhatják — igen, ne is szóljon közbei — az a céljuk, hogy férfikorom teljében, amikor a legérettebbnek érzem a rnűvésze- teemt, elbújdossam, kivándoroljak innen. Látja, ez a legvalószínűbb, ezt a sorsot szánták nekem üldözőim; hisz’ ismerik a jellememet, tehát tudják, hogy más kiút nincs számomra, pusztulnom kell, mégpedig minél előbb, hogy ne röhögjenek rajtam milliók. Igen, ez az egyetlen megoldás számomra, ha nem akarok a kárörvendők sbeme láttára lassan elmerülni a gyalázatok gyalázatában, bitang csavargó módjára elkerülni minden tisztességes ember tekintetét, s a társadalom számkivetettjei, a legzüllöttebbek módjára önérzetlenül elsüllyedni a mocsárban... — Dehát tulajdonképpen mi történt? — kérdeztem megdöbbneve, amikor a Nagy Színész légzésny; szünetet tartott. A művész rám meredt: — Hogy mi történt?! Ember, hát maga csukott szemmel jár a világban?! Nem tudja, hogy az új darab plakátján ugyanolyan - nagyságú betűkkel szedték az éti nevemet, mint a többi szereplőét?!..; Heves Ferenc Angliában a XVII. században minden női szerepet férfi színészek alaktíottak. Egy este II. Károly király megjelent a színházban, ahol éppen egy történelmi darabot adtgk elő. A közönség már nyugtalankodni kezdett a függöny azonban nem gördült fel. a türelmetlen uralkodó magához hívatta a rendezőt, aki mélyen meghajolt előtte és így szólt: — Tisztelettel megkérem, felség, legyen még egy kis türelemmel a királynő éppen most borotválkozik. ☆ Pályája kezdőn Domenico Modugno meghívást kapott egy fogadásra. A következő szövegű levelet hagyta barátja szállásadónőjénél: „Ha van egy szmokingod, elhoznád nekem holnap estére?” Másáap a következő választ kanta barátjától: „Rendben van. de küldd el a nadrágodat hogy legyen miben elvinnem a szmokingot.” * Ellery Queen egyik híres detektívregényében olvashatjuk a következő mondatot: „A két asszony olyan pillantást váltott egymással, amelyhez csak akkor folyamodnak az emberek, amikor nincs a közelben egy jó édes konyhakés...” Farsangi jelmez — Mi a csudáért öltöztél macskának? (A Tempo-ból>
