Szolnok Megyei Néplap, 1972. február (23. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-20 / 43. szám

1972. február 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP / A ZENE VILÁGA Miért beszélnek énekelve az operában ? Aki életében először találkozik az ope­rával, annak nagyon furcsa hallani, ahogy a szereplők énekelve beszélnek, ahogy mindent, még az érzelemtől mentes, tárgy­szerű közlendőiket is dalolva adják part­nereik, illétve a közönség tudtára. Lám, micsoda bolondság, gondolhatná az ember. Ki hallott már olyat az életben, hogy ket­ten vagy többen énekelve diskurálnak? Megesik ugyan, hogy dalolnak az asszo­nyok, a férfiak, de csak bizonyos alkal­makkor. A mulatás például elképzelhe­tetlen volna nóta nélkül; munka közben is szoktak dúdolgatni; a katonák is fújják a menetdalt, ha masíroznak. A különböző vallásos szertartásokhoz is hozzátartozik a muzsika, az ének — de a beszélgetés mindig prózában zajlik. Nos. lehet, sőt biztos, hogy a való életben , nem s-oktak énekelve társalogni, de az opera nerc azonos a való életteL Több is, kevesebb is annál — művészet. Az operát sok hibája miatt lehet támad­ni, de a bírálat sokszor felszínes és igaz­ságtalan, mert épp amiatt marasztalja el a műfajt, ami miatt dicsérni kellene: hogy következetesen ragaszkodik legfőbb kifeje­zőeszközéhez, a zenéhez. Minden művészeti ág a maga sajátos módján, a maga eszközeivel fejezi ki mondanivalóját, a való élet egyes jel­ien: ző vonásairól önként lemond, hogy más vonásokkat annál jobban kidombo­rítson. A festő például teljesen eltekint a hallható világtól, és a látható valóságot is — a tér és a mozgás kikapcsolásával — pusztán a sík formák és a színek segítsé­gével ábrázolja. Az opera ókkal összetettebb művészet, mint a festészet: színházi, képzőművészeti (díszlet, jelmez) és zenei elemekből tevő­dik össze. Ezen belül azonban kétségtele­nül az éneké a vezető szerep. Elszakítha- tatlanul ez a műfaj lényege. Furcsállani azt, hogy az operában énekelnek épp olyan dolog, mintha szemrehányást ten­nénk valamely festmény figuráinak, rc.iért némák, miért nem szólalnak meg. Tegyük még hozzá: a zeneszerzők egész más­képpen zenésítik meg operáikban a szö­vegkönyv hétköznapi sorait, mint a gazdag érzelmi tartalmat hordozó mondatokat. Miből származhat ez az ellenérzés egyes emberekben a színpadi „kornyikálás” iránt? Nos, nemcsak a „való élettel”, ha­nem a prózai színházzal való összehasonlí­tás miatt is. Pedig — bármilyen furcsának látszik — nem a zene telepedett rá felesleges caf- rangként az opera műfajában a színházra, hanem — éppen fordítva — a prózai da­rabok váltak muzsika-nélkülivé a fejlődés folyamán. Az európai színház ősében, a klasszikus görög drámában e. ze.ip, az ének, a tánc éppoly fontos tényezője volt az előadásoknak. mint a nemesveretű szöveg. Shakespeare vígjátékaiban, majd az 1600-as és 1700-as évek barokk szín­műveiben is a műfajból eredő természe­tességgel szólalt meg a dal, a muzsika.' És nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a vers is származását tekintve szintén ze­nei fogantatású. Gondoljunk csak a nép­dalokra és balladákra, vagy a magyar iro­dalom hőskorából Tinódi Lantos Sebestyén krónikás énekeire. Felvetődhet még a kérdés, miért* nem zavarja a színpadi éneklés az operettben azt. aki ugyanezt kárhoztatja az operá­ban? Két okból. Egyrészt azért, mert az operett cselekményes részei prózában ját­szódnak, ezekben található a legtöbb olyan­fajta hétköznapi párbeszéd, amelyről a cikk elején szóltunk. A különálló zene- számok már emelkedettebb helyzetre utalnak, a lassúak valamilyen érzelem­re. mint a szerelem, vagy a bánat; a gyorsak pedig tréfára, incselkedésre, vi­dámságra A felfokozott hangulat indokol­ja és igazolja a dalt, a táncot az operett­ben. A másik ok, ami a zavart áthidalja: az operett-dallamok sokkal könnyedebbek, fülbemászóak, mint az opera melódiák. Körülzsongják a közönséget, befogadásuk jóformán semmiféle szellemi erőfeszítést nem kíván a nézőtől. Az operazene ennél sokkal súlyosabb, bonyolultabb. Mégis, hogyan lehet megérteni? Erről majd a következő alkalommal Kertész Iván A tanuló tanul, de mit? A régi anekdota szerint valakinek elromlott a hűtő­szekrénye — mások autóval ismerik, de lehet, hogy az eredeti történet még lovaskocsiról szólt —, s a kihívott mesterember egyetlen gyengéd kalapácsütéssel megjaví­totta a szerkezetet. Ám, amikor fizetésre került sor, száz forintot kért. A — mai szóval — megrendelő so­kallta a munkadíjat, mondván, hogy egyetlen ütés volt csupán az egész. Az igaz — mondta a mesterember. — kalapácsütésért csak két forintot számítok fel. A 98-at azért kérem, mert tudtam, hogy hova kell ütni! Meleget, biztonságot su­gárzó, szép asszony, ös-hit- tel megáldott művész. Hang­ja fátyolos és érces egyszer­re, aszerint változik, aho­gyan hajlítják a szavak. Mi lehet a nyitja egy személyi­ség varázsának? Nőiért rej­tőzik megfejthetetlen titkok homályába az egyik ember, és miért tárja elénk nyíltan önmagát a másik? A titok­zatosság izgalmas. ,A nyílt­ság megható. És szeretetet, gyengédséget vár. Szemes Mari, a József At­tila Színház művésznője ez utóbbi típushoz tartozik. Vas megyében született Sárváron, ám két éves korá­tól Gyöngyösön nevelkedett. A mátravidék színeit, álmo­kat tisztító emlékét vitie magával a főiskolára. A főiskola: itt meg kell állni a beszélgetésben. Egy ember emléke előtt, akj zu­hanó halálával magával húz­ta, anélkül, hogy tudta, vol­na, a feléje, Szemes Mari felé áramló szeretetet is. Gellért Endre tanár úr volt ez az ember, akinek óráin oly sokat megtudtak hiva­tásról, szépségről a növen­dékek. Évekkel később is szagga­tott szavak törnek fel az emlékezetből, a tapintatos figyelemről, a mindenre és mindenkire kiterjedő érdek­lődésről, tiszteletről, az em­berről, aki önbizalmat adott a színésznek, amire jaj, de nagy szüksége van... A színész magasba száll és mélybe zuhan. Középút nin­csen. Érzékeny-fogékonyán magába szív mindent a kö­rülötte lévő világból, hajla­mos elhinni a dicsérő szót és hajlamos hosszú időre meg­dermedni az első rossz kri­tikától. i / És kiszolgáltatott. A sze­repének, a kollégájának, a közönségnek, a rendezőnek, az igazgatónak. Ha sikerre visz egy gyenge darabot, megfürdik a feléje nyúló fényárban.' Ha hónapokig, netán évekig nem kap sze­repet — emlékezetében mor- zsolgatja addig megélt sike­reit, mint különös imát az erőért, a fennmaradás ere­jéért, a hitéért, amitől mind­untalan meg akarják fosz­tani. A siker jó érzés. De med­dig? A tapsoló közönség előtt meghajolva már a más­napi sikerre gondol. Vajon holnap is sikerülni fog? És mi lesz, ha nem? Szemes Mari Budapesten, a József Attila Színházban Móricz Zsigmond Nem élhe­tek muzsikaszó nélkül című, könnyes-mosolyos színművé­nek Pólika szerepében mu­tatkozott be. ö rácsodálko­zott a szerepre — a közön­ség rácsodálkozott a külö­nös, izgalmas egyéniségű szí­nésznőre. És ez a kettős cso­dálkozás azóta is tart. A színésznő — ez nála természetes — minden sze­repénél a felfedezés, a meg­ismerés útját járja végig. A közönség pedig újból és új­ból felfedezi magának a szí­nésznőt. Szemes Mari a nehezebb, de biztonságosabb útját jár­ja a művészéletnek. — Szeretnék emléket hagy­ni az emberekben — mondja. — Hogy megtartsanak em­lékezetükben akkor is, ha a Múzsák földi helytartói ép­pen megfeledkeztek rólam. Ha nem kapok szerepet, ha nem vagyok a fókuszban. Népszerűsége, a feléje irá­nyuló szeretet, amely meg­nyilvánul a levélírók, isme­retlen telefonálók kedves szavaiban — mind bizonyí­ték arra, hogy ez a vágya valóra vált. Minden szerepétől hideg­lelősen fél. Talán egyszer fordult elő, O’Neil Egy igazi úr című darabjában. hogy nem félt a szerepétől. Anv- nyira ismerte, annyira az övé volt a figura, hogy szin­te csak a szavait kellett át­vennie. Játszott Osztrovszkij drá­mában és modern zenés víg­játékban. kitűnő ^és silány szerepekben, — amelyeket a közönség számára mindie észrevétlenül — felöltöztetett igazsággal. emberséggé' Őszinte rajongással beszél utólag is a „nagy” szerepről Németh László Nagy család­jának főszerepéről. Azt hiszem, képtelen a hazugságra. Az élet nyers, igaz valósága számára az egyetlen közeg, ahol jól érzi magát. Hogy a valósághoz hozzátartozik a rossz is. az­zal tisztában van, felkészül rá. Munkával. Egyetlen kívánsága van • hogy szeressék. László Ilona Tulajdonképpen a mai szakmunkás-tanulókat is ar­ra akarják kiképezni, hogy — az előbb; példával — tudják: hová kell ütni. Csak­hogy ma egyre több és egyre bonyolultabb gép, al­katrész, építőelem, haszná­lati cikk kerülhet a szakem­ber kezébe, s neki szakmá­ján kívül mindegyikhez ér­tenie kell. Hét évvel ezelőtt még 305 szakmában képeztek szak­munkásokat, az 1969-ben alkotott törvény alapján eb­ből 186 maradt meg. Ez is a korszerűsítés irányába hatott: megszűnt a szakmun­kástanulók oktatása az „el­öregedett”. technikailag túl­haladott. többnyire csak a kisiparban élő szakmákban. A megmaradt 186 szak­mában (amelyből 20 szak­mában csak felnőtt korúak szakmunkásképzése lehetsé­ges. figyelembe véve az egészségügyi követelménye­ket és az alacsony képzési létszámot) ma háromféle — A, B és C tagozatba sorolt — képzés folvik. A7 elsőbe tartoznak, azok a mestersé­gek. amelyek elsajátításához elsősorban nagvobb begya­korlottságra van szükség. Ezek többsége haevománvos szakma — a kovács, öntő. kőműves. . stb — és ez je­lenleg még 40 százalékot kénvisel. Ojszerű és az ed­digi tapasztalatok szerint bevált forma a B tagozat ismertebb nevén em»Tt szin­tű szakmunkástanuló kép­zés amelv után. két év alatt munka mellett leérettségiz­hetnek a fiatal szakmunká­sok. Az ilyen, magasabb igényű képzés előretörését mutatja, hogy 56 szakmá­ban tanítják ma így a . jövő szakmunkásait. Végül a C tagozat a középiskolát végzett fiatalok képzését biztosítja. Maradjunk ezúttal az első két tagozatnál. Az elmúlt évek és évtizedek képzési politikáját és propagandá­ját ismerve, aligha mond bárki számára is meglepőt az, hogy — éppen a fiata­lok elé tárt távlatok ered­ménye — vagy inkább kö­vetkezményeként — szak­munkástanulónak azok a fiatalok mentek akik gyen­gébb .eredménnyel végezték el az általános iskolát. (Ter­mészetesen kivételek itt is vannak, s egyes szakmák túlzott vonzása miatt elég magas számban.) Tizennégy —tizenöt éves korban azon­ban még kevesen tudnak telies biztonsággal dönteni jövőjükről. A törvény az emelt szintű szakmunkás­képzés bevezetésével meg­adta a lehetőséget a ..későn érő” fiataloknak arra is. hogy korábban 'félbeszakí­tott tanulmányaikat folytas­sák a szakmunkás-bizpnyít- vánv megszerzése után. Addig azonban az az első és legfontosabb, hogv a szakmát jól, alaposan meg­tanulják. elméletileg és gya­korlatilag egyaránt. Mindez egyértelműen kor­szerű. Nem ilven derűs a kép ha az elméleti — és részben a gyakorlati — képzés alapjait, a tankönyv- helyzetet vizsgáltuk. Köz­hely ma már hogv a tech­nika rohamléptekkel halad, s ezt könyvekkel követni nagyon nehéz. Különösen ; t akkor, ha a hazai viszonyo­kat tekintjük. A szakmun­kásképző intézetekben előbb felmérik a követelményeket, megállapítják, melyik tárgy­ból van szükség új könyv­re vagy esetleg van-e újabb, a korábbi tanterv­ben nem szerepelt tantár­gyakra is szükség. Ezek után következik a tan­könyv megírása, amire egy évet kap a vállalkozó szer­ző. (Külön nehézség, hogy minden szempontból megfe­lelő tankönyvírót szinte .lámpással kell keresni.) Az elkészült kéziratot két-“ három szaklektor, majd az illetékes minisztérium két osztálya is elolvassa, s csak ezek- után kerülhet nyomdá­ba. Azt pedig, hogy Magyar- országon milyen lassú a nvomdai ..átfutás”, ma már mindenki tudja. így tehát egy új tankönyv legjobb esetben is két de inkább három év alatt születik meg. S közben hol tart már a technika! A Munkaügyi Mi­nisztérium illetékesei úgy igyekeznek segíteni mind­ezen, hogy az új tankönyv megjelenése előtt már el­kezdik a felmérést a leg­újabb tankönyvhöz. Végül is elmondható: a korszerű szakmai tananyag nem minden — fontos és nélkülözhetetlen eszköz — á szakmai képzés színvonala azonban nagy mértékben függ a pedagógusok munká­jától, az oktató-nevelő mun­ka hatékonyságától is. Van ahol rugalmasan kezelik a könyveket s a tanárok, szakoktatók hozzáadják a maguk tudását, a könyvek megírása óta született új­donságok ismeretét. Másutt ragaszkodnak az .írott betű­höz, vagy éppen csak a gya­korlatra fektetnek súlyt. Ma egyszerre több. mint 210 ezer fiatal tanul valamilyen szakmát. S*az egész ország érdeke — no meg. nem utol­só sorban személy szerint az övék —, hogy a lehető legjobban tanulják azt meg [ Révész Napsugár: Tanya, íc ti holdkor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom