Szolnok Megyei Néplap, 1972. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-09 / 7. szám

12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. Január 9. A Magyar Televízió háromszor huszonötperces adásban mutatja be a világhírű szovjet bábművész, Szergej Ob- razcov életművét. Képünkön: Obrazcov és Rényi Tamás, a film rendezője. (MTI fotó — Tormai Andor felv. — KS) 1972. JANUAR 9. VASÁRNAP MARCELL NAPJA A Nap kél: 7,31, nyugszik: 16,11 órakor. A Hold kél: 0,50, nyugszik: 10,58 órakor. Hochmeister Márton Százharmincöt évvel ez­előtt, 1837. január 9-én halt meg — 70 éves korában — Hochmeister Márton, a ki­tűnő szerkesztő, nyomdász, könyvkiadó, az Erdélyi Ma­gyar Hír-Vivő megalapítója. Vácott és Kolozsvárott ta­nult, majd Nagyszebenben fiatalon átvette apja üzletét, s azt sikeresen tovább fej­lesztette. Sok magyar köny­vet adott ki; ő alapította és indította az első erdélyi ma­gyar újságot, amely 1790- ben hetenkét kétszer■ jelent meg Szebenben. Az Erdélyi Magyar Hír-Vivő indulására az 1789. évi török háború adott közvetlen okot. Két guberniumi (kormányszéki) tisztviselő, Fábián Dániel és Cserei Elek voltak a szer­kesztői, s híreiket elsősorban a hadszíntérről hozták. Ügye­sen kihasználták helyzeti előnyüket, hogy ugyanis kö­zelebb voltak az események­hez, s így gyorsabban ju­tottak hozzá a hírekhez, mint a pesti és a bécsi la­pok. A magyar sajtó csaknem két évszázaddal ezelőtti ér­demes munkásai ugyanakkor gondoltak „hazai nyelvünk gyarapodására”, a „szabad mesterségek, a mezei gazda­ság és a kereskedés rendjé­ben tartozó dolgoknak” ügyé­re is. Hogy ezt a későbbre tartogatott programjukat mennyire tudták azután meg­valósítani, nem tudjuk, mert a Hír-Vivőből csak 1790-ig maradtak fenn példányok. — KÖZVÉLEMÉNY n:egismerése és irányítása” címmel előkészítő tanfolya­mot tartanak január 11-én Jászberényben, a járás párt- alapszervezeteiben működő propagandisták részére. — ELKÉSZÍTETTE ide! túratervét a szolnoki Mini ifjúsági klub „Ifjú utazók” csoportja. A hazai túrákon felkeresik a Bakony hegysé­get, a budai hegyeket, Mis- k'olc-Lillafüred, Aggtelek ne­vezetességeit Ezen kívül terveztek egy 10 napos nyá­ri üdülést a jugoszláv ten­gerparton. Lotlótájókoztató A Sportfogadási és Lottó- Igazgatóság közlése szerint az 1. játékhéten 1 darab öt- találatos szelvény érkezett nyereménye 1 904 262 forint. Négy találatot 75 fogadó ért el, nyereményük egyen­ként 25 390 forint. Három találata 5910 fogadónak volt, nyereményük egyenként 322 forint A kéttalálatos szel­vények száma 155 888 darab, ezekre egyenként 15 forintot fizetnek. A nyereményössze­gek a nyereményilleték le­vonása után értendők. A kö­zölt adatok tájékoztató jelle­gűek. — A VOLÁN 7. számú Vállalata tavaly Szolnokon 16 autóbusz és 93 tehergép­kocsi vezetőt állított munká­ba. Ezenkívül a vállalat gép- járművezetői tanfolyamán 89 gépkocsivezető végzett — HÁROM halálos áldo- Bata van a pénteki karachi börtönlázadásnak. Hivatalos közlés szerint a rendőrök tü­zet nyitottak a börtön fő­kapuján kitörni igyekvő ra­bokra. Mintegy 150—200 fo­golynak sikerült elmenekül­nie. — VONTATOTTAN halad a december 25-i perui repü­lőszerencsétlenség áldozatai­nak felkutatása. Egy heli­kopteres mentőcsapat pénte­ken megpillantotta számos áldozat holttestét és a repü­lőgép farkának roncsait az őserdőben. A mentőalakulat közben már egy amerikai misszionáriust is kutat, aki — A PEDAGÓGUSOK és az egészségügyi dolgozók élet- és munkakörülményei­ről tárgyal január 13-án, az év első végrehajtó bizottsági ülésén a jászladányi nagy­községi tanács. A résztvevők meghatározzák az 1972. évi népművelési programot is. Várható időjárás ma estig: erősen felhős, párás, néhány helyen ködös idő. Szórvá­nyosan eső, havaseső, egy­két helyen havazás. Mérsé­kelt, időnként megélénkü­lő délkeleti szél. — Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet általában 5 fok köze­idben, a tartósan ködös he­lyeken 0 fok körül. Tízéves majomember Tíz év körüli kis majom­emberre bukkantak a perui őserdőben. Lapjelentések sze­rint a perui, „Maugli” telje­sen vad környezetben nőhe­tett fel, mert taglejtései és egész mozgása majomra em­lékeztet, tagolatlan vak- kantó kiáltásai szintén. . A gyengén táplált és fejlődés­ben elmaradott gyereket kórházba szállították. Tsz A tv és a rádió mai műsorából ajánljuk MUZSIKUS FIATALOK. A zeneművészeti szakközép­iskolák versenye — a Magyar Televízió, a Művelődésügyi Minisztérium és a KISZ KB rendezésében. A műsort 16,15 órakor láthatjuk a tévében, AMI AZ ELMtJLT ÉV MŰSORAIBÓL KIMARADT. Hangképek muzsikával. Riporterek és szerkesztők sok értékes és kedves „egyelőre kimaradt” műsordarabkát őriznek meg, hogy adott alkalommal e hangképek, riportok a „pult alól” a hallgató elé kerüljenek. Így szólaltatja meg e műsorban egy-egy interjú keretében — az ősi indián népi fuvolát Guillermo della Rocca; a Rajna dalait pedig dr. Katona Ferenc. Dési-Hubert István özvegyével Rapcsányi László, Fehér Klárával pedig Boros Anikó beszélget. Megismerjük Vác új hangversenytermét és néhány pillanatképet kapunk a Rádiózenekar grazi útjáról. A műsort 20,15 órakor hall­hatjuk a Petőfi adón. A Szigligeti Színház Szolno­kon vasárnap délután 3 és es­te 7 órakor: Hazudj igazat, hét­fő: Sevillai borbély, a szegedi Nemzeti Színház opera vendég­játéka. í 1 1 MOZI K c " j I— Szolnok Vörös Csillag: Csár­dáskirálynő, hétfő: Csárdáski­rálynő Tisza: Négy gyilkosság elég lesz kedvesem (14), Egy pikoló világos (dia.), hétfő: Apáca (16), Jászberény Lehel: Ördögcsapat, hétfő: Mr. Tibbs nyomoz, (14), Kisújszállás Ady: A csendőr nyugdíjba megy, hét* fő: Hűtlenség olasz módra* Csipkerózsika (du.), Kunhegyes Szabadság: Folytassa doktor! hétfő: A csendőr nyugdíjba megy, Kunszentmárton Körös: A balkezes újonc, hétfő: Az utolsó Leó (16), Mezőtúr Sza­badság: A kaktusz virága,, hét^ fő: Négy gyilkosság elég lesz kedvesem (14), Dózsa: Segítség, gyilkos! (16), hétfő: Havanná­ban egyedül (14). Tiszafüred: Tisza: Belorusz pályaudvar hét­fő: Emberrablók. Törökszent­miklós Dózsa: Szindbád (18). Búcsú a pályától fdu.), hétfő: ördögcsapat, Túrk^ve Vörös Csillag: Havannában egyedül (14), hétfő: A kaktusz virága. SZOLNOKI RADIO: Vasánapi magazin — Postám­ból. .. — Híres nyitányok — Te­rítéken a csemege, összeállítás. Hétfő: Alföldi krónika — üzemilap Bzemle — Munkás-kórusok éne­kelnek — Jég hátán — Kik azok a technokraták? — Tangó­ritmusban — Sport. KOSSUTH RÁDIÓ: 4 8.20: Jó reggelt, vasárnap! 9.50: Kom.iáth Aladár versei. 10.03: Itt a szobában. Rádiójá­taxi ték gyermekeknek. 10.49: Óvodások dalkincse. 11.05: A Magyar Rádió és Tele­vízió szimfónikus zene­karának matinéja. 12.10: Édes anyanyelvűnk. Lőrincze Lajos műsora. (Ism.) 12.15: Versek. 12.20: A hang verseny közvetítés folytatása. 13.00: Jegyzet. 13.10: Paganini. Részletek Le­hár Ferenc—Kulinyi Ernő operettjéből. 13.40: Rádiólexikon. 14.10: Müvészlemezek. 15.08: Slágerturmix. 15.50: Külföldi tudósítónk levele. 16.00: Színházi Magazin. 17.05: Zenekari muzsika. 17.55: Költők albuma. 18.10: Nótakedvelőknek. 19.10: öt perc spcrt. 19.15: Közvetítés a Veszprémi Petőfi Színházból: Sveik. a derék katona. 21.33: Három a kislány. Rész­letek Schubert—Berté operettjéből. 22.15: Vivaldi művek. 23.15: Verbunkosok, népdalok. 0.10: Századunk kórus- műveiből. PETŐFI RADIO: 8.00: Miska bácsi lemezéslá- dája. 8.30: Mit hallunk? Érdekessé­gek a jövő hét műso­rából. 8.53A makrancos királylány. Gyermekopera (ism.) 10.03: Weiner-művek. 10.22: Külföldi kulturális híradó. 10.42: Szívesen hallgattuk. (ism.) 12.12: Jó ebédhez szól a nóta. 13.05: Micimackó. 14.00: Táskarádió. 15.00: Nógrádi színpadok. 15.30: Osváth Júlia és Palló Imre énekel. 16.05: A vasárnap sportja. 16.35: Mozart: g-moll vonósötös. 17.06: A zenélő doboz. Naka­mura Sinkicsi rádiójáté­ka 17.44: Sárdy János felvételeibőL 18.05: öt perc sport. Lajos folyóiratszemléje. 18.10: Üj magyar zene a Rádió­ban — a közönség és a kritikusok 1971. évi dí­jáért. 19.11; Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 19.21: A Stúdió 11 játszik. 19.40: Fiatal művészek. Jegyzet. 20.10: Sporthírek. Totó. 20.15: Ami az elmúlt év műso­raiból kimaradt. Czigány György műsora. 21.15: Dévai Nagy Kamilla népdalokat énekel. 21.30: Könyvek és századok. 21.55: Hanglemezgyűjtők húsz perce. 22.15: Sláger volt — hallgassuk meg újra. 23.10: Sárrson és Delila. Rész­letek Saint-Saens operá­jából. KOSSUTH RADIO: Társadalmi munkával készült • Jászkiséren 4 utca — a Jó­kai, a Tulipán, a Rigó és a Virág utca — lakóinak össze­fogásával befejezték az ut­cájukhoz vezető, mintegy fél kilométer vízvezeték építését A lakók 62 ezer • forint értékű társadalmi mynkát végeztek. — NXlLT mezőn felrob­bant pénteken este az ame­rikai Michigan és Wiscon­sin állam között húzódó földgázvezeték. A roppant dörej húsz kilométerre levő településeken is megrázta az ablakokat és a felcsapó láng- nyelveket 160 kilométer messziről is látták. A rob­banásnak szerencsére nincse­nek áldozatai és lakóházak sem rongálódtak meg. pénteken ereszkedett le ejtő­ernyővel a szerencsétlenség színhelyére és azóta eltűnt. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varsa József Telefon: 12—093. 12—320. 12—069. 11—932 I Telex: 23 357 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Szolnok. Kossuth tér 1. Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12—094 Az előfizetés díja egy hónapra: 20.— forint Index-szám: 25 069 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden posta- hivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda vállalat Felelős vezető: Kozák Ferenc A túrkevei Búzakalász Tsz december 15-én egy taxit állított üzembe. Erre szükség is van Túrkevén. Ezért nem tudunk a szövetkezet döntésével vitatkozni mind­addig. míg az arra illetékes vállalat nem állít forgalom­ba Túrkevén is taxit. Hétfő: 8.15. Antonylna Nyezsdánova és Miguel Fleta énekel. 9.04: Különös házasság. Mik­száth Kálmán regénye foly­tatásokban IV. rész. (ism.) 9 26: Rádióbörze. 930: A hét zeneműve. — Bar­tók Két arckép. 10.05: Pedagógus szemmel az Eevesült Államokban. 10.20: Két, versenymű. 11.00: Iskolarádió. 11.35: Schumann dalok, duettek. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Kórusok és népi zene­karok műsorából. 13.20: Válaszolunk hallgatóinknak! 14.05: Édes anyanyelvűnk. Lőrincze Latos műsora, tism.) • 14.10: Dalok az édesanyáról. 14.20: Beethoven: c-moll szoná­ta. Op. 13. 14.40: öregasszony holdbűvölö- Je. Az örmény népkölté­szetből. lé.10: Harsán a kürtszó! A Gvermekrádió műsora. 15.45: Bundschuh István citerá­zik; Burka Sándor klatfr-' nétozik. 13.59: Hallgatóink figyelméből 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Ogy nevezték, hogy szo­ba. meg konyha— Riportdráma. 17.43: Van új a Nap alatt. Tudományos híradó. 17.58: Húszas stúdió. 17.58: Hallgatóink figyelmébe] 19.30: Sporthíradó. 19.40: „Méregből és mézből összeszürve”. 20.25: Kocsár Miklós: Dunáns túli nóták. 20.33: Aranyhangok: Leonard Warren. 22.20: A Teodoslus-vonaltól ke­letre és nyugatra. Bolgár György jugoszláviai úti­jegyzete. I. rész. 22.30: Duane Eddy együttese játszik. 22.45: Hónapról—hónapra. Illés 23.00: Honegger müveiből. . 0.10: lilmzene. Hétfő: PETŐFI RADIO: « 8.03: Népdalcsokor. 8.40: Ottó Ferenc fúvósmű vei­ből. 9.03; Ezeregy délelőtt. A Gyermekrádió műsora. 10,00: A zene hullámhosszán. 10.30: Néhnáv szó. zene közbeni 11.45- Találja ki. hol lárunk? 12.00: Zenekari muzsika. 12.45: Ki a 16 diák? G. Tímár György műsora (Ism.) H.OO: Kei-ciói—hatm... 14.00: Kettőtől hatig... A Rádió kívánságműsora. Műsorve­zető: Erdei Klári és Ko- valik Károly, Riporter: Poór Klári és Fikár Lász­ló. Rendező-adásvezetö: dr. Jósfay György. Közben: 14.30, 15.30, 16.30, 17.30: Hírek 16.33—16.34: Hallgatóink figyel­mébe! 18.00: Hírek. Időjárás. 18.05: Külpolitikai ügyelő. (ism.) 18.20: Közkívánatra! 19.39: Gondolatok filmekről. Bán Róbert Írása. 20.00: Az Esti Krónika külön kiadása. 20.25: Üi könyvek Asm.) 20.28: Sláger . volt — hallgas­suk meg úira! 21,15: Római beszélgetés: — Az Itáliai felvilágosodás és a magyarok. 22.30: A hét zeneműve: Bartók — Két arckép. (Ism.) 23.15: Bob herceg. — Rész’etek Huszka Jenő — Martos Ferenc operettjéből. rELEViZIÖ BUDAPEST: •9.00: Orosz nyelvtanfolyam haladóknak (ism.) 9.20: Francia nyelvtanfolyam haladóknak <isra.> 9.51: Harc a kecskegrundért. Lengyel ifjúsági játék­film (ism.) 11.10: Amiß az asztalra kerül— n. rész. 14.58: Pedagógusok fóruma: 1. Iskolaotthonos osztályok. 2. A Neveléstudományi Intézetek Nemzetközi Egyesülése és Magyar- ország. 15.50: Jane Eyre Magyarul be­szélő angol rövid játék­film sorozat. TI. rész. 16.15: Muzsikus fiatalok. IV. középdöntő. A zenemű­vészeti szakközépiskolák versenye a Magyar Tele­vízió. a Művelódésügvi Minisztérium és a KISZ KB rendezésében. 17.25: Reklámműsor. 17.30: Prizma. 18.05: Műsorainkat ajánljuk! 18.30: Sporthírek. 28.40: Esti opese. 19.00: A „Hét”... 2C.00: Hírek. 20.05: Mikszáth Kálmán: A fe­kete város. Tv-filmsoro- zat. 2. Szemet—szemért. 21.05: Kicsoda—micsoda? Fejtörőíáték. 21.50: Barlay Zsuzsa énekel. 22.20: Hírek. — Sporthírek. POZSONY: 9.25: Kicsinyek műsora 9.55: Arcképcsarnok 10.15: Kin hit-parádé (ism.) 11.30: Vasárnapi magazin 12.00! Hírek 14.55: Katonák magazinja 15.35: Mese 17.50: Együttesek műsorából 18.10* A szocializmus világából 18.40: Esti mese 1 19.00: Tv-hírádó 39.25: Sport-eredmények 19.50: Költészet 20.00: A baracktolvaj. Bolgár film» 21.20: Kultúra 72. 21.50: Tv-híradó 22.05: Sporteredmények OSCAR WILDE: HAZUDJ IGAZAT! léha, zenén komédia 3 felvonásban OOOOOOCOOOOOOO(XOOOOOOOOOOOOOOCOOOOOOOOOÜ<XX<XCü JANUAR 14-én, 15-én este 7 órakor JANUÁR 16-án du. 3 cs este 7 órakor licrletszünet Bérletszünci A SZIGLIGETI SZI Ml ÁZBA A

Next

/
Oldalképek
Tartalom