Szolnok Megyei Néplap, 1972. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-23 / 19. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. jamiáf 23. & 1972. JANUÁR 23., VASÁRNAP ZELMA NAPJA Ä Nap kél: 7.22, nyugszik: 16.31 órakor. — A Hold kél: 10.13, nyugszik: 0.17 órakor. Várható időjárás: változóan felhős, párás idő. A Dunántúlon néhány helyen kisebb havazás. Kissé meg- lénkülő délkeleti szél. Az esti óráktól kezdve többfelé ködképződés. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 3—plusz 2 fok között. Borsos József Húsz évvel ezelőtt, 1952. január 23-án halt meg — 77 éves korában — Borsos József építőművész. Hódmezővásárhelyen született, 1875 márciusában. Középiskolai tanulmányainak végeztével a budapesti Műegyetemen mérnöki oklevelet szerzett, majd — állami ösztöndíjjal — Münchenben tanult tovább. Fiatal mérnökként került a MÁV-hoz. Néhány év múlva szülővárosának, Hódmezővásárhelynek lett vezető főmérnöke, 1908-tól pedig Debrecen városépítésze, 1923-tól 1935-ig, nyugdíjazásáig a városi műszaki hivatal vezetője. Nevéhez fűződik Debrecen ma is érvényben lévő városszabályozási tervének elkészítése (1929—1930). Több református templomot (Hódmezővásárhelyen, Szegeden. Tiszalökön, Debrecenben) és középületet (a debreceni államrendőrség épülete, a debreceni új köztemető ravatalozója, az ugyanott megépített első magyarországi krematórium stb.) tervezett. Borsos több tankönyvet is írt a felsőoktatás számára. — AZ ÉSZAK-KAROLINÁI Greensboro-ban letartóztatták és vád alá helyezték az amerikai légierő egy aktív és egy volt őrmesterét. Az a vád ellenük, hogy nyolcmillió dollár értékben csempésztek be heroint az Egyesült Államok területére. A nyolc kilónyi kábítószer egy teherszállító repülőgép fedélzetén érkeztt a thaiföldi Utapao légitámaszpontról az amerikai légierő Lowry-i (Colorado) támaszpontjára. A letartóztatásokat kétéves nyomozás előzte meg. A vizsgálatban nemcsak a vám- és a kábítószerhivatal emberei vettek részt, hanem a légierő és a hadsereg megbízottai is. Kereskedők a papírgyárban A Papír- és Irodaszer Nagykereskedelmi Vállalat szakemberei látogattak el a héten Szolnokra, hogy ismerkedjenek a papírgyár termékeivel. Üzemlátogatáskor a kereskedők megtekintették a gyár több olyan termékét, amellyel a piaci kínálatot gazdagíthatják. Az újdonságok — mint a porszívó-papírzacskó — nagyobb mérvű forgalmazását is elősegítheti a gyár és a megrendelők „randevúja”. GVASEHIE Mély fájdolommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk BAKÓ KAROLY 1973. jatt, 22-én elhunyt. Temetése január 24-én du. IS érakor lesz Kisújszálláson. ©yászolő család A duhaj: — Egy-egy íéldec! „Kinizsi” a zenekarnak! Pártnapok a megyében Január 24-én 14 óra: Szabadság Tsz Kétpó, tsz-köz- ponban, előadó: Szabó István, január 25-én 14 órakor: Szolnok, Május 1. Ruhagyár Il-es sz. Irodaházban előadó: Péter Piroska. Január 26-án 13 órakor: Mezőtúr Agyagipari HTSZ-ben előadó: Bánkúti Miklós, 15.30: MEZŐGÉP Vállalat kisújszállási üzemgységében, előadó: Kónya Lajos, 17 órakor: Jászárokszállás (hivatali összevont) nártházban, előadó: dr. Sebők György. Január 28-án 18 órakor: Nagyiván Üjélet Tsz-ben. előadó: Kalmár Gábor, 14.30 órakor: Szolnoki TITÁSZ Vállalat kultúrtermében, előadó: Mohácsi Ottó, 16 órakor: Jászalsószentgyörgy Vegyesipari Ktsz-ben, előadó: Szigeti László, Sajnálatos Egy kisfiú keservesen sír az iskola folyosóján. Az osztályfőnök megkérdezi: — Mi történt? Miért sírsz? — A számtan tanár legurult a lépcsőn! — Ne sírj, semmi baja nem történt, makk- egészséges. — Már hogyne sírnék! A fiúk mind látták, ahogyan legurult, én meg ezalatt éppen a büfében voltam. — AZ FBI — saját közlése szerint — „minden idők egyik legnagyobb autótolvaj- bandáját” leplezte le. A gengszterek „megrendelésre” loptak, s széleskörben kielégítették a vevők igényeit. Mint Mitchell igazságügy- miniszter pénteken Washingtonban bejelentette, hat szövetségi államban ösz- szcsen 54 bandatagot vettek őrizetbe. Meglepő, hogy a gyanúsítottak közölt négy tanár is van. GYASZHffi Fájdalommal tudatjuk, hogy özv. ÚRI SZABÓ ANTALNE sz. Bitó Anna 1972. január 22-én elhunyt. Gyászoló család Lottótájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 3. játékhéten öt- tálálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 45 fogadó ért el, nyereményük egyenként 92 422 forint. Hármas találata 5807 fogadónak volt, nyereményük 358 forint A kéttalálatos szelvények száma 176 466 darab, ezekre egyenként 15 forintot fizetnek.' A nyereményösszegek az illeték levonása után értendők. — NAGYSIKERŰ hangversenyt adott csütörtökön este a szolnoki szimfonikus zenekar a törökszentmiklósi művelődési központban. A műsorban szólistaként Szabó Katalin, Nagy Erzsébet és Meleg Károly, a Kodály Zoltán zeneiskola tanárai működtek közre. A koncertet Báli József vezényelte. — MEGJELENTEK a kubai üzletekben a Magyar— Kubai Barátság nevét viselő üvegkombinát termékei. Az év végéig mintegy félszáz cikket és terméket gyárt majd, nem csupán közszükségleti cikkeket, hanem a gyógyszeripar számára különféle üvegeket is. Az üvegkombinát közvetlen szomszédságában, lámpagyár épül, amely magyar berendezésekkel és technológiával dolgozik majd. A szerelés előkészítése céljából jelenleg Havannában tartózkodik az Egyesült Izzó két szakembere. Azt is megvizsgálják, hogy a korábban érkezett, több mint egymillió dollár értékű magyar gépi berendezés milyen technológiával dolgozhat legeredményesebben. — BÉKE-AKTÍVÁT rendez holnap délelőtt Szolnokon, a Barátság klubban a Hazafias Népfront megyei elnöksége. A megyei aktíván Gyapay Dénes, az Esti Hírlap munkatársa tart előadást időszerű külpolitikai kérdésekről. — HÉTFŐN kétnapos nemzetközi diákszcmináriuin kezdődik Varsóban az európai béke, biztonság és együit- működés kérdéseiről, a lengyel diákszövetség szervezésében. A szemináriumon Európából és más világrészek országaiból 47 diákszervezet több mint 200 küldötte vesz részt. OYASZHÍR fájdalommal tudatjuk, hogy BOROS JÓZSEF 87 éves korában elhunyt. Temetése január 24-én délután 3 órakor lesz Jászberényben a szolnoki temetőben. Boros Ferenc és családja A tv és a rádió mai műsorából ajánljuk' RUSZTAVELI FÖLDJÉN. Tbilisziben, a Grúz SZSZK fővárosában néhány évig magyarok dolgoztak. A film munkájukat és a grúz—magyar kapcsolatok történelmi és művészeti múltját, jelenét mutatja be. A filmet 16.00 órakor láthatjuk a tévében. ÉNEKLÉSI BRAVÜROK A NAGY C-TÖL A MAGAS C-IG. A műsort 16.08 órakorhallhatjuk a Kossuth adón. Szigligeti Színház Szolnokon délután 3 és este 7 órakor: Antigoné (Bartos, Törzs bérlet). 1 MOZI I \----------- 1 S zolnok Vörös Csillag: Lányok pórázon, hétfő: Lányok pórázon, Tisza: Szomjazok (16), Furcsa zálogtárgy, (du.) hétfő: Tíz kicsi indián, Jászberény Lehel: A kalóz mennyasszonya (18). Lenin él (külön ea.), hétfő: Szomja- zók (16), Furcsa zálogtárgy (du.) Kisújszállás Ady: Asszony a banditák ellen, hétfő: A keselyű vére, Kunhegyes Szabadság: Eper és vér (14), Déryné (du.) hétfő: Asszony a banditák ellen, Kunszentmárton Körös: Szindbád, Vlagyimir Iljics Lenin (külön ea.), hétfő: A nagy szák- mány, Mezőtúr Szabadság: Szelíd motorosok (16), hétfő: Jelenidő, Dózsa: Felszabadítás IH, hétfő: Felszabadítás III, Tiszafüred Tisza: Furcsa pár, hétfő: Légikatasz’rőfa Autóbusz karambol Negyven ember a helyszínen meghalt A felszállás után lezuhant az Urraca légitársaság turbó- légcsavaros gépe. A mentőalakulatok a gép füstölgő roncsai között mind a tizenöt utast és a legénység öt tagját holtan találták. Bogotától 72 kilométerrel keletre egy utasokkal megrakott autóbusz összeütközött egy szemből jövő üzemanyag-szállító teherautóval. Az autóbusz húsz utasa a helyszínen meghalt, tizenhetet különböző sérülésekkel kórházba szállítottak. A rádió és televízió állomások országszerte felfüggesztették rendes műsorukat és kizárólag a szerencsétlenségekről érkező híreket közvetítik. A kettős szerencsétlenség az ország történetében legsúlyosabb ilyen katasztrófa volt. Papír-alapanyagú ruházati cikkek Az elkövetkező 15 év során várhatóan mintegy két és félszeresére nő a ruházati cikkek forgalma hazánkban — állapította meg az országos piackutató intézet prognózisa. A növekedés mértékére jellemző, hogy az utóbbi 5 évben a hazai lakosság 22 százalékkal vásárolt több ruházati cikket, mint a megelőző öt évben. Az előrejelzés szerint a 80-as évek második feléig még számos újabb alapanyagot is produkál a technológiai fejlődés. így például várhatóan piacra „lépnek” a papír- alapanyagú ruházati cikkek, s nem kizárt, hogy a zsebkendők, pelenkák kizárólag papírból készülnek majd. A szakemberek véleménye: az elkövetkező 15 esztendőben a konfekcióipar minden eddiginél gyorsabban reagál majd a divatváltozásokra. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok meeyei Blrottsáaa és a Szolnok rheevei Tanács lapja Főszerkesztő: Varea József Telefon: 12—093. 12—320. 12—089. 11—932 Telex: 23 357 Kiadja a Szolnok megye) Lapkiadó Vállalat leazeabá: Virágh Iván Telefon: 12—094 Az előfizetés dfía eav hónapra: 20 — forint Index - szám: 25 083 Terjeszd a Maevar posta Előfizethető minden oosta- livatafná! és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Kozák Ferea® Tájkép csata után (14), Török- szentmiklós Dózsa: Két élet egy halálért (14), A kis potyautas (du.), hétfő: A kalóz menyasszonya (18) Lenin él (külön ea.). Térköve Vörös Csillag: Jelenidő, hétfő: Szelíd motorosok (16). SZOLNOKI RADIO: Vasárnapi magazin. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.05: Külpolitikai negyedóra. 8.20: Halló. Európai 9.50: A hét költője. Vajda János versel. 10.03: A rendltnetetlen ólomkatona. Mesejáték 10.28: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énc&d* 10.40: Bach műveiből. 10.50: Weöres Sándor versel. 11.05: A Magyar Rádió és Televízió énekkarának és szimfonikus zenekarának matinéja. 12.15: Édes anyanyelvűnk. Lőrincze Lajos versel. 12,20: Gyermekkorom táiéka Vajda János versel. 12.25: A hang verseny közvetítés folytatása. 13.15: Tiszta szívvel. Baros Sándor Írása. 13.25: Részletek Kálmán Imre operett! élből. 13.50: Rádiólexikon. 14 20: Andor Éva és Palcsó Sándor népdalokat énekel. Lukács István cim- balmozik. 14.44: Arató Károly versel. 15.09: A New Christy Minstrels együttes felvételeiből. 15.15: Schubert: B-dúr trió. 15.48: Pilantás a nagyvilágba. 16 08: Éneklési bravúrok a nagy e-től a magas c-ig. 17.05: Légy hű önmagadhoz. 18.05: Notakedvelőknek. 18.58: Hallgatóink figyelmébe. 19,10: Közvetítés a Spresflco nemzetközi párbaitőrver* senyről. Milánóból. 20.08: Közvetítés kaposvári Csi- ky Gergely Színházból: Sirály. Csehov három- felvonásos színműve. 22,15: Schumann dalaiból, zongoramuzsikáiából 23.15: Erre táncol a világ. 0.10: A Magyar Rádió Rézfúvósötöse játszik. PETŐFI RÁDIÓI 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.30: Romantikus orgonamuzsika. 8.00: Miska bácsi lemezes- ládáia. 8.35: A hét műsorából. 9 40: Hegyőrömről — begyoromra. 10.10: Érdekességek a jövö hét műsorából. 10.40: Vasárnapi koktél. Komjáthy Gvörey tánczenem űsora (ism.) 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.04: Történetek Mátyás királyról. Rádiójáték gyermekeknek. 14.00: Táskarádió 15.00: És nálatok hogyan kezdődött!! — Dokumentum- műsor. 13.30: Berki László népi zenekara játszik. 16.05: A vasárnap sportja. 16.35: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesző. 16.45: A Harmónia énekegyüttes és a Körmendi együttes felvételeiből. 17.16: „Az Oklahoma! dalnok”. 18,10: Üí magyar zene a Rádióban — a közönség és a kritikusok 1971. évi díjáért. 18.56: Beszélgetés egy versről. 19.11: Godunov — Szobajelenet. 19.40: Makkfalva népművésze. 20,15: Ferencz Éva. Sebő Ferenc és a XIV. kér. KISZ kamarakórusa népdalokat énöksl, 20.33: Üí lemezeinkből. 21.45: Tudósaink arcképcsarnoka. 22.00: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. 22,20: Szabad szél. — Részletek Dunajevszkii operettjéből. 23.10: Mathis a festő. Részletek Hindemith operájából. Hétfő: KOSSUTH RADIO: 8.15: Kedvelt régi melódiák. 9.07: Különös házasság. Mikszáth Kálmán regénye — folytatásokban. X. rész. — fism.) 9.28: Rádióbörze. 9.30: A hét zeneműve — Monteverdi — Vespro della Beat» Vereine. 10.05: Romantikus muzsika. ll.oo: Tskolarádiö. 31.35: Rameau operáiból. 12.20: Ki nver ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.35: Tánczenei koktél. 13,20: Dékl Lakaton Sándor népi zenekara látszik. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak! 14.05: Édes anvanvelvílnk. Lőrincze Lajos műsora, flsm.) 14.10: Kóruspödium Veszprémben — 1. rész. 14.401 Fiatalok stúdiója. 15.10: Harsa» a körtezó! 15.45: Halgatőink figyelmébe’ 18.00: A világgazdaság hírei 16.05; Baroiüf sea& 17.05: Külpolitikai figyelő.. 17.20: A KISZ Központi Művészegyüttes műsorából. 17.15: Van új a Nap alatt. Tudományos híradó. 18.00: Sajtókonferencia a Parlamentben. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.40: Uj operalemezeinkből. Gondula Janowltz énekel. 20.05: Népdalest. 20.55: Emlékek szárnyain. Sebestyén János műsora. — 22.20: A lovag, aki nincs. Epizódok Italo Calvino kisregényéből. 23,00: Rltmusturmix. 0.10: Romantikus kórusmuzsika. Hétfő: PETŐFI RADIO: ,8.05: Polkák. 8.15: Hallgassuk együtt! Kroó György műsora. 9.03: Ezeregy délelőtt. A Gyermekrádió műsora. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.45: Egy kanadai magyar falu története. 12.00: Cigánydalok, csárdások. 12.20: Kamarazene. 12.45: Vita előtt — a demokratikus Iskoláról. 13.03: Ernest Ansermet vezényel. 14.00: Kettőtől—hatig... Kettőtől hatig. . . A Rádió kívánságműsora. Műsorvezető: Erdei Klári és Vértessy Sándor. Riporter: Fikár László és Kovalik Károly. Rendezö- adásvezető: dr. Jósfay György. Közben: 14.30, 15.30, 16.30, 17.30: Hírek. 16.33—16.34: Hallgatóink figyelmébe! 18.00: Hírek. Időjárás. 18.05: Külpolitikai figyelő. (ism.) 18.20: Közkívánatra I 20.00: Az Esti Krónika külön 20.25: Ü1 könyvek, (ism.) 20.28: Minden perc csoda. Csur- ka István hangjátéka. 21.09: Daljátékokból. 22.00: A hét zeneműve: Monteverdi — Vespro della Beata Verglne. 22,30: Fehér Sándor népi zenekara játszik, jásziadányi Tóth József énekel. 23.15: Szimfonikus muzsika. BUDAPEST: 9.00: Orosz nyelvtanfolyam haladóknak. 9.25: Néme* nyelvi an folyom. 9.50: A dünék és a tenger. Magyarul beszéld dán ifjúsági játékfilm. 14.28: Pedagógusok fóruma. Aktuális kérdések. 15.05: Vigyázat, frissen mázolva ! Osztrák esztrád- műsor. 13.53: Jane Eyre. Magyarul beszélő angol filmsorozat 18.00: R úszta véli földién. — Riportfilm. 10.40: Műsorainkat ajánljuk: 17.05: Reklámműsor. 17.15: Hangverseny fiataloknak. Leonard Bernstein a muzsikáról. Fiatal előadóművészek 1966. 18.10: Delta. Tudományos hírad * 18,85: Sporthírek. 18.45: Esti mese. 19,00: A Hét... 20,00: Hírek. 20.05: A fekete város. Tv-filmsorozat 4. rész: Rozália. 21,00: Kicsoda—micsoda Feltörőjáték. 21.45: Hírek. — Sporthírek. Hétfő: POZSONY: 16.35: Hírek 16.40: Pedagógusok műsora 17.00: Beszéljünk oroszul 17.30: Fair Play. Sportmagazin 18.15: Egészségügyi tanácsadó 18.40: Esti mese 19.00: Tv-híradó 19.20: Dalok 19.30: A jövő a tudomány terveiben 20.00: Rysanek úr visszatérése 21.05: Hét tenger nyomában 2i .30: Qperett-show 22.00: Tv-híradó BELGRAD: 9.00: Barázda — magyar nyelvű adás 9.S0: Népi muzsika (ism.) 10.50: Gyej*e, nőjünk (ism.) 11.30: Hosszú Harisnya Pipi — filmsorozat gyermekeknek 12.00: A 30 betű művelete 12.30: Egy jogász naplójából 13.00: Falu parasztok nélkül 15.00: Wengen: speciális műlesiklás. férfiak — Az Eu- rovfzió közvetítése felvételről 16.30: Kosárlabda: Oríoiik—Beograd 18.00: Dokumentumfilm 18.25: Peyton kisváros — filmsorozat 20.30: Gogol: Szerenc^ejátéko- sok — Tv-dráma 21.15: Sportezemie Hétfő: 16.45: Magyar nyelvű Tv-króni- ka 17.40: Bábjáték gyermekeknek 18.00: Tv«6voda 18.30: Tv-posta 19.00: Maximéter 19.45: Rajzfilm 20.30: Időgép 21.00: Dusán Radic: A sZereíeírij az a fő (Zágráb, Xonespoe A kooasz énekesnő —1Tör dráma)