Szolnok Megyei Néplap, 1971. december (22. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-08 / 289. szám
4 SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP 1971. december 8. Észt barátaink között (2) Tallinn éléskamrája Tallinn szomszédságában, mindössze 20 kilométer távolságra van a Szakui Szov- hoz (állami gazdaság). Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a főváros egyik éléskamrája. Tévér Szulev agrármérnök, a gazdaság párttitkára szívélyesen fogadott bennünket, ő is járt már Szolnok megyében. Ezenkívül szoros kapcsolat fűzi a szakuiakat a Palotási Állami Gazdasághoz. Evenként látogatják egymást, s kölcsönösen hasznosítják a tapasztalatokat. A 8860 hektáros gazdaság búzát, rozsot, burgonyát és takarmánynövényeket termel. A párttitkártól megtudtuk, hogy kiváló eredménnyel. Búzából 30—35 mázsa, burgonyából 200 mázsa a hektáronkénti hozamuk. Mostoha körülmények között gazdálkodnak, földjeik kövesek, hidegek, tehát rossz minőségűek. Korszerű módszerekkel, talajjavítással tudnak jó eredményeket elérni. Ráadásul az idén hosszantartó aszály is sújtotta őket. Fő profiljuk az állattenyésztés. A gazdaság csaknem négyezer szarvasmarhát tart, melyből 1500 a tehén. Sajátos fajta ez — feketetarka. Rendkívül jó tejelő, átlagosan 4042 kilogramm tejet fejtek 1970-ben. Az idén sem lesz kevesebb. A tejzsír is magas, 4 százalékos. A párttitkár bemutatta a gazdaság korszerű tehenészetét. A 2 x 800-as tömbösített istállóban négy-négy asszony dolgozik. Az istálló gépesített. a takarmányozás, trágyakihúzás is. A tej kéz és levegő érintése nélkül, csőhálózaton jut a tejházba, a tankokba. Naponta 16—17 tonna tejet visznek Tallinn ellátásához. (Ezenkívül évi 480 tonna vágómarhát, baromfit és 2500 hízott sertést.) A tehenek késő őszig villanypásztor felügyelete mellett legelnek a szomszédos legelőn. Megnéztük a dolgozók hideg-melegvizes fürdőjét, fekete-fehér öltözőjét, melyről csak elismeréssel lehet szólni. A pihenőhelyiség berendezéséről úgyszintén. Itt villamos tűzhelyet és hűtőszekrényt s láttunk. Az istálló környéke szépen parkosított, sokat adnak a külsőségekre is. A gazdaságban 540 ember dolgozik, 52 százalékuk nő. A gépészek között is sok a nő, az állattenyésztők majdnem mind azok. A vezetők elégedettek munkájukkal, a szorgalmat erkölcsileg és anyagilag is elismerik. A munkások évi átlagkeresete 1466 rubel. A dolgozóknak 0,25 hektár illetményföld jár. Megcsodáltuk a gazdaság lakótelepét, a kívülről is tetszetős kétemeletes szolgálati lakóházak egész utcasorát. A telepet 140 személyes bölcsőde, illetve óvoda egészíti ki. A munkahét évi átlagban öt nap. Nyáron hosszabb, télen rövidebb. Az állattenyésztőknek is — felváltva — hetenként két szabadnapjuk van. Ezt a nagyfokú gépesítés és a korszerű munkaszervezés teszi lehetővé. No, meg a gazdaság jövedelmezősége. A Szakui Szovhoz tavaly első volt az észtországi gazdaságok versenyéjjen. Csakhogy egymillió rubel felosztható nyereséggel zárt. Ennek zömét beruházásokra (építkezés, gépek) fordították, 20 százalékát a dolgozók között osztották ki nyereségrészesedésként, s maradt szociális és kulturális célokra is. A gazdaság munkáját 63 tagú pártszervezet segíti. A kommunisták jelentő^ részt vállalnak a sokrétű feladatokból. A párttitkár azzal búcsúzott tőlünk: a viszontlátásra jövőre Szolnokon, Palotáson. Máthé László (Folytatjuk) Előkészületek a posta év végi csúcsforgalmára A nemzetközi postaforgalomban már éreztetik hatásukat az év végi ünnepnapok, amelyekre a posta belföldi szolgálata is felkészült. A Postavezérigazgatóság, a postaigazgatóságok a MAV- val és a Volánnal megbeszélték a megnövekedett feladatokkal kapcsolatos tennivalókat, egyeztették az igényeket. A vasúttal megállapodtak abban, hogy december közepétől a fővonalakon naponta 17 mentesítő postajáratot állítanak forgalomba, s szükség esetén a személy- vonatokhoz is kapcsolnak levél- és csomagszállító vagonokat A Volán 210 kocsival segíti a budapesti pályaudvarok és a nagy posta- hivatalok közötti csomagszállítást, s a főváros környéki postahivatalokhoz is külön közvetlen gépkocsikkal szállítják a küldeményeket. Vezérigazgatói utasítás írja elő, hogy a posta szervei, üzemei, hivatalai december 15—31-e között postaszolgálati csomagot nem adhatnak fel. A hivatalok a küldeményeket naponta többször kötelesek az elosztóhelyre továbbítani. Ameny- nyiben valamelyik hivatalnál torlódás fordul elő, az Illetékes postaigazgatóság azonnal gondoskodik szükséges munkaerőről, szállítóeszközről. A hivatalok a legzsúfoltabb napokra hívják be a nyugdíjasaikat, az idén is munkába állítják a posta- forgalmi technikumi és szakiskolák tanulót, külön kisegítőket vesznek fel a csomagok rendezéséhez. A kézbesítőszolgálatot 141 Volán és FŐSPED teherautóval erősítik meg. A gépkocsivezetői hiány pótlására a hivatalokból ültetnek a Volán mellé jogosítvánnyal rendelkező dolgozókat, a csúcsforgalom tehermentesítésére megszervezik a nyugdíjak korábbi kézbesítését is. A távbeszélő szolgálat nemzetközi részlege ugyancsak megtette az előkészületeket az ünnepi beszélgetések zavartalan lebonyolítására. ( A szovhoz székháza Bugyborékoló igen Nem egészen értem/azokat az embertársaimat, akik a tévé által is bemutatott első magyar vízalatti esküvő (csaknem nagy kezdőbetűkkel írtam) hírére megbotránkozásuknak adtak kifejezést vagy éppenséggel gúnyolódtak e nagy esemény fölött. Ilyeneket lehetett hallani például, hogy ez már mégiscsak sok, az is menjen a víz alá, akinek tetszik a komoly szertartás meg- gyalázása, meg hogy egy anyakönyvvezető miért vállal el ilyen komolytalan szerepet. Szeretném leszögezni, hogy szerintem a házasság komoly intézmény, következésképpen a megkötése is fontos aktus, azonban a lényeg szempontjából tökéletesen mindegy a helyszín, vagyis, hogy hol adják össze az ifjú párt, hegytetőn, szakadék mélyén, föld alatt, a levegőben, víz alatt vagy felett. Némelyik házaság olyan, mintha a pokolban kötötték volna meg, aztán mégis érvényes, nem igaz? Jelen esetben nehézbúvár és kórházi asz- szisztensnő házasodott, képzeljék csak el, mennyivel sivárabb lett volna az esküvő, ha a menyasszony foglalkozása dönti el a helyszínt. Akkor ugyanis valószínűleg kórházi kórteremben zajlott volna le az aktus, búvárruha helyett csíkos pizsamában és hálóingben, vagy fehér köpenyben, ha úgy jobban tetszik, legfeljebb arra ügyelnek, hogy ne essen egybe a nagyvizittel. Szerencsére a menyasszony civilben rajong a könnyűbúvárságért. így aztán nem is alakult ki különösebb vita a helyszínt illetően Ám képzeljük csak el, mi van akkor, ha mindkét házasulandó fél köti az ebet a karóhoz. Nos, ez esetben, feltehetőleg hosszas és meddő vita után, kompromisszum születik. Vagyis mindkét fél enged valamit merev álláspontjából és egymás számára kölcsönösen előnyös helyszínben egyeznek meg. A foglalkozásokat figyelembe véve a kompromisszumos helyszín minden bizonnyal valamilyen kórházi helyiség lett volna, amelyet előzőleg gondosan színültig töltenek %'ízzel. Nem hiszem, hogy az eljárás na- gyob feltűnést keltett volna, hiszen manapság oly gyakoriak a csőrepedések. Különben nem győzöm hangoztatni, hogy pártolom a házasság- kötésnek ezt az egyesek szerint szokatlan formáját. Hogy miért? Talán még önök sem felejtették el, amit arról tanultunk, hogy az újat segíteni, támogatni kell, másképpen nem megy előre a világ. Emlékeztetni szeretnék mindenkit, akit illet, hogy ha őseink maradiak lettek volna, még mindig a fákon ugrálhatnánk. Ezzel együtt akkoriban sem okozhatott kis feltűnést, amikor az első ősemberek leugrottak az ágról és megpróbáltak két lábra állni. De ők vállalták, hogy ujjal mutogassanak ráiuk és ma már ott tartunk, hogv ujjal inkább azokra mutogatnak, akik négykézláb járnak vagy fára másznak, mondjuk a Nagykörúton. Hát így vagyunk ezzel a vízalatti násszal is. Egyelőre feltűnő, de lehet. hogy nyolc—tízezer esztendő múlva az lesz a szokatlan, ha az ifjú pár olyan zárt helyiségben köti meg a házasságot, amelyben nincs víz, hanem hákettőó helyett főleg nitrogénből és oxigénből álló levegő. Akkor majd szégvellhetik magukat a mai maradiak, mennének ők is a víz alá, de akkor már késő lesz. De hagyjuk a jósolgatást, maradjunk a jelennél. Arra is gondolni kell ugyanis, hogy lám, egy fontos területen megint sikerült utolérni a nálunk egyelőre gazdagabb, legfejlettebb tőkés országokat. Most már elmondhatom, hogy közvéleményünket bizony eiéggé nyugtalanította a mi elmaradásunk, hétről hétre jöttek a hírek: nyugaton a levegőben, zuhanás közben kötnek házasságot az ejtőernyősök, versenyautón az autóversenyzők, a víz alatti esküvő pedig már szinte szóra sem érdemes, nálunk viszont semmi, csak tespedünk, mint elpuhult szibarita vázák. És ekkor jött a nagy hír az első magyar vízalatti esküvőről, jókor jött. mert lassan már csüggedni kezdtünk. Így azonban már van értelme az életnek, meglátják az elsőt követni fogja a többi, a legkülönbözőbb helyszínen rendezendő esküvők: a felvonógyárban dolgozók liftben, kereskedelmi alkalmazottak a pult alatt és így tovább. A fejlődés megállíthatatlan és beláthatatlan, akárki meglássa. Az úttörők sorsa sohasem volt könnyű, de mindig bátran vállalták a maradiak átkait, a kortársak értetlenségét. Mai szemmel még sokaknak nem túlságosan esztétikus, ha a boldogító igen bugvborékol. de nyílván ezt is meg lehet szokni. Persze, az is lehet, hogy rossz jós vagyok és éppen a megszokás akadályozza majd meg az új mozgalom általánossá válását. Ugyanis, ha már nem lesz feltűnő az ilyen esküvő, akkor a fiatalok feltehetőleg nem látják értelmét annak, hogy így házasodjanak, Minek, ha nem figyelnek rájuk? Mindenesetre az első magyar víz- alatti esküvőből egy valamit hiányoltam. Nem tűnt fel a tatai tó fenekén a tévéből tisztelni megtanult szuoerdelfin, a Flinoer. Pedig vasárnap ő mindig meg szokott jelenni, ha a víz alatt vészéi'’ fenyeget valakit. Árkus József = = ^KÉPERNYŐJE 1-J ELŐTT A válság drámái Bizonyára a véletlen szerencsés összejátszásának tudható be, hogy az elmúlt hét műsorában fő műsoridőben két hasonló élet- szemléletet hirdető és a kapitalista rend csődjét, valamint a belőle való kiábrándultságot tükröző dráma került a képernyőre. A két drámát időben ugyan évtizedek választják el egymástól; Pirandello IV. Henrikje 1922-ben íródott, Stoppard pénteken este bemutatott tévéjátéka pedig az utóbbi évtized termése. Mégis alaptendenciájukban közösek: mindkét dráma hőse, központi alakja menekül a valóságos életből. Az egyik saját, kisszerű álmainak világába, a másik az őrület tébolyába. Mert vajon mi okozhat több örömet, nagyobb boldogságot; végigélni a valóságos élet nyomorúságát, vagy inkább a tébolyult agy teremtette világban élvezni az őrültség társadalmon kívüliségét. Beletörődni a mindennapok hétköznapi szürkeségébe fásultan, fáradtan, vagy pedig keresni a kiutat ebből az állóvízből az illúziók, az álmok világában. Mint ahogv a tévéjáték kispolgára. Ril- ly is teszi, aki azzal áltatja magát, hogy kisstílű felfedezéseivel majd egyszer megcsinálja a maga nagy üzletét. Természetesen a IV. Henrik sötétebb és tragikusabb hangvételű mint a Szabad, mint a madár, amelyik a groteszk felé hajlik és tragikomikus vonásokat tükröz. De, ha az abszurd felé hajlik is a játék, mégis hasonlóan a IV. Henrikhez a kapitalizmus kiúttalan válságának a szomorú tükörképe. Szerencsére mindkét dráma feltűnően jó előadásban került képernyőre, egy-egy nagyszerű színészi alakítással a középpontban. Stoppard groteszk játékában Major Tamás formálta meg tanyar ízekkel zseniálisan a szombatonként álmai vizére kihajózó kispolgárt, aki minden szombaton azzal indul útra, hogy soha nem tér vissza állóvíz-otthonába, aki a visszafelé szívható pipa sikertelensége után a kétoldalt ragasztható boríték nevetséges feltalálásával akart kitörni a kisemberi névtelenség köréből. Lati- novits Zoltán alakítása a vígszínházi előadás igazi szenzációja volt. Most a képernyőn is egyszerűen lenyűgöző volt játéka. Utolérhetetlen tökéllyel tudja ábrázolni az őrület valóságát és a képzelt őrültséget, az őrület színlelését. Realitásnak és képzeletnek tökéletes összjátékát csodálhattuk meg az ő IV. Henrikjében. Egyébként a darab mostani bemutatójának érdekessége, hogy az a Vár- konyi Zoltán rendezte, aki annakidején a Madách Színház 1941-es magyarországi bemutatóján maga játszotta a címadó szerepet. Az olasz Pirandello és az angol Stoppard neve általában nem ismeretlen előttünk, nézők előtt. De a Schopenhauer útján járó, az utat vesztett polgáríróról, Pirandellóról nem ártott volna néhány helyénvaló eligazító szóval beszélni az előadás előtt. Hisz más alkalommal így is történik. Ugyanúgy egy frappáns ösz- szefoglaló kívánkozott volna a Stoppard tévéjáték élére is. Hogy jobban megközelíthesse a néző a szerző különös írói világát. Hiszen nem minden nézőnek van lehetősége arra, hogy esetleges kíváncsiságát, érdeklődését saját körében kielégíthesse. Például úgy, hogy adás után leemeli polcáról világirodai-, mi lexikonját. Kirándulás Matyóföldre Aki elfogadta a televízió invitálását, és együtt tartott vele csütörtökön este matyóföldi kőrútjára, úgy gondolom nem csalódott várakozásában. A Cifra nyomorúság hazájában múlt. jelen és jövő olyan képeivel találkozhatott, amelyek egy földrajzi táj társadalm i valóságának hű összképét adták. A szegénység úgy tartozott ehhez a tájhoz, mint a szépség. Tudtuk meg azoktól az egykori summäs emberektől, akiket dr. Romány Pál, e vidék jó ismerője keresett fel húsz év után egy látogatás ürügyével. Mi újság ma Matyóföldön ? A megszólaltatott riportalanyok közül kettőnek az arcára bizonyára sokáig emlékezünk. Az ára- dóan mesélő kedvű Gari Margitéra és a Dunaújvárosban élő édesanyját elérzé- kenyülten köszöntő mezőkövesdi kohász arcára és tekintetére. Ilyen őszinte pillanat megragadására ritkán adódik eset dokumentum filmben, éppen ezért ezek a mozzanatok jelentették a matyóföldi körutazás legmeghittebb érzelmi pillanatait. A jól kiválasztott alanyok a földrajzi utazásnak, egy tájegység felfedezésének szánt televíziós filmben az emberi lélek tájai felé mélyítették az ismerkedést. Ami erény feltétlenül. de egyben arra is felhívja a figyelmet, hogy ez a most induló újabb „Ismerd meg hazádat” sorozat valójában a Szülővárosom hagyományait folytatja módszereiben, megoldásaiban. Tehát nem találta meg igazán saját hangját. Többet kellene megmutatnia például a meglátogatott vidék, földrajzi táj egyedi szépségeiből és nevezetességeiből. Jobban érvényesíteni kellene a dokumentumfilmben az utazás jellegét. Az élet változásait szorgalmasan kísérő figyelemnek jobban rá kellene vetődnie a maradandó szépségek, a rejtettebb „csodák” felfedezésére és felfedeztetésére. Ami az idő szorításában élő ember számára még egy matyóföldi kiruccanás alkalmával sem kerül felszínre. Valahogy úgy, ahogyan egy rövid kis riportfilmben Ruitner Sándor tette, aki 15 percben kitűnően villantotta fel egy dunántúli kis falu, Bazsi, búcsúnapjának jellegzetes képeit. Röviden Befejeződött a Háború és béke bemutatása a képernyőn. Ha a harmadik rész monumentális méretű csatajeleneteinek kis éretű képeire gondolunk, akkor azt kell mondani, hogy Bondar- csuk remekműve valóban nem képernyőre való. De, ha azt vesszük, hogy a televíziós bemutatók nyomán milliók jegyezték meg a világhírű orosz klasszikus, Tolsztoj nevét és nem utolsósorban a Bondarcsukét, akkor mégis el kell fogadnunk a tv álláspontját: még a film erényeinek csorbulása árán is érdemes volt bemutatni képernyőn a Háború és békét. Zalatnay Sarolta műsorában felvonult minden, ami egy magyar Könnyűzenei show-ban „szem-szájnak” ingere. Neves közreműködők, bravúros technikai trükkök. rengeteg ötlet, nagy televíziós apparátus. A közkedvelt Cinit láttuk lovagolni, hintázni egy kényelmes karosszékben, idillikus környezetben, láttuk ilyen, láttuk olyan ruhában^ sőt még „sziklaöklét” is mutogatta. Kell ennél többi' Énekelt is. Szitányi András rendező, hasonló könnyűzenei műsorok televíziós rendezője úgy látszik, ezúttal sem tudott szabadulni túH bonyolított, feleslegesnek tű«j nő rendezői megoldásaitól, i4• ---------XHif/
