Szolnok Megyei Néplap, 1971. december (22. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-29 / 306. szám
1971. december 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 O LVASölNK Sötétben botorkálunk Három éve lakunk már a Kulich Gyula utcában, de sajnos, közvilágítás még most sincs. Egyszer, régen, jónéhány beton villanyoszlopot szállítottak az utcába. Reménykedtünk, de hiába. A villanyoszlopok ugyanis vagy kC; évig hevertek ott. Azután kocsira rakták és elvitték az Úttörő és a Mikszáth Kálmán utcába, ahol időA Néplap dolgozóinak. Októberben megírtam a szerkesztőségnek, hogy a Villamos és Gép technikai Cikkek Gyára milyen nagy szeretettel fogadta nyugdíjasait az öregek napján. Most ismét kellemes eseményről számolhatok be. A gyáriak karácsony előtt minden nyugdíjasnak 300 forintot küldtek postán. Azt hiszem, rr. indannyiunk nevében köszöhét'et mondhatok a váratlan, kellemes megele- petését. Id. B. Kovács Zsigmond Mezőtúr őszinte örömmel olvastuk Id. B. Kovács Zsigmond mezőtúri olvasónk sorait. Hadd tegyük hozzá, hasonló tartalmú levelet majd minden nap találunk postánkban. Nagyon sokan megírják, hol. közben már fel is állították, s a világítótestek ontják a fényt, az ott lakók legnagyobb örönr éré. Szeretnénk tudni, milyen elgondolás vezette az illetékeseket. hogy az oszlopok előbb a mi utcánkban hevertek, majd máshová szállíttatták azokat. Tizenöt aláírás Szolnok mikor tartotta meg egy-egy vállalat, üzem, termelőszövetkezet az öregek napját, mivel vendégelte meg az idős embereket. Sok-sok levél érkezett december elején is, amelyeknek írói arról számoltak be: a vállalatnál, vagy a szociális otthonban apró ajándékokkal lepték meg az idős embereket, műsorral kedveskedtek az úttörők. Az utóbbi napokban érkezett levelekből arról értesül-, tünk; több vállalat, üzem, termelőszövetkezet, községi tanács, néhány száz forinttal igyekezett gondtalanabbá tenni az idős emberek karácsonyát. Minden levelet természetesen nem tudunk közölni. Mégis említésre méltóak. A 1 / reszketeg kezek által írt kusza sorok arról árulkodnak: jól esik az is. határtalan örömet okoz, ha csak egy szerény vacsorával vendé'--'ll meg őket a volt munkahelyi* kollektíva, a tanács. S nem a vacsora miatt... A társaságban töltött időre elillan a bánat, a szomorúság, nem Az általánosítás ellen December 15-én jelent meg „A márkanév Elegant, a szolgáltatás nem” című cikk, amely azonnal felkeltette figyelmem. Megdöbbenéssel olvastam az első sorokat... Nem vitatom J. M.-né igazát, a tények ismeretének hiányában el kell fogadnom az újság állítását, de éppen azért, mert a többi olvasó is így gondolkodik, s egy cikk ezreket befolyásol, szeretnék ellentmondani a cikk írójának, hangnemének. Előre szeretném bocsátani, hogy felháborodásomat az általánosítás váltotta ki. A Május 1. Ruhagyárnak különböző részlegei vannak, s ha valamelyikkel probléma van, ez nem lehet jellemző az egész cégre. Nem tudom, az említett Magyar utcai üzNem a mi „asztalunk” Botrány a Mátyás pincében címmel számolt be munkatársunk dec. 17-i lapunkban egy ítéletről, amelyet a törökszentmiklósi járásbíróságon hoztak. A cikkből „ízelítőt” kaphattak olvasóink; mi történt a törökszentmiklósi vendéglőben augusztus 13-án, egy magyar nóta est után. ■ Egyetlen mondatot idézünk belőle: „...A vendéglátónak ugyanis egy a fontos: a kötelező belépők és a vacsora haszna.” Ez az egy mondat késztette írásra a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat igazgatóját, Tóth Jenőt, aki többek között ezeket írta: „... Az idézett cikkrészletben szereplő .vendéglátó’ kifejezés ugyanis alapos félreértésre adhat — és jelen is olyan fáradt az öreg test... Jól esik tudni, mi történik a voit munkahelyen, a községben. S ahol még néhány száz forintot is kigazdálkodnak az öregeknek, hogyne lenne öröm. Egy kis pénz mindig jól jön.a nyugdíjasnak ... let dolgozói olvasták-e a cikket. Ha igen, úgy gondolom, néhány napig elkeseredettek voltak azok az arcok, amelyek mindig mosolyogva fogadják vevőiket. Valóban kicsit kellemetlen -'olt kerülgetni az utcán felállított állványzatot, amelynek segítségével felszerelhették az üzlet reklámját, de ők megérdemelték, s csak helyeselni tudom, ha minél nagyobb propagandát teremtenek a Május 1. Ruhagyár Elegant Magyar utcai üzletének, amelynek dolgozói tiszteletet érdemelnek. örülnék, és szívesen mennék be minden üzletbe, ha tudnám, hogy ilyen eladókkal találkozom. Nagy Mátyásné Szolnok esetben adott is — alkalmat. Ha ugyanis egy vendéglátóipari egységről, mint szórakozóhelyről van szó, akkor a .vendéglátó’ kifejezés — minden közelebbi megjelölés nélkül — jelenleg bennünket, az állami vendéglátó vállalatot jelenti a köztudatban. A cikkben leírt törökszentmiklósi Mátyás pince viszont nem vállalatunk egysége, így az ott történtekért semminemű felelősség nem terhel bennünket... az említett cikk vállalatunkra nézve sérelmes. Egyre több állami szerv és szövetkezet van, mely valamilyen formában vendéglátóipari egységet üzemeltet...” A cikkünkben szereplő ' Mátyás piricét a törökszentmiklósi ÁFÉSZ üzemelteti... Kellemes ünnepeket és boldog új esztendőt, erőt, egészséget kívánok a Néplap minden munkatársának, dolgozójának. Űj évre még azt kérem, továbbra is ostorozzák szünet nélkül az egoizmust, a kapzsiságot, a szívtelen, lelketlen viselkedést, mindaddig, amíg meg nem változnak az ilyen emberek. Ez jelentős nagy feladat, de ha nem csüggednek — és azt hiszem, nem csüggednek — az eredmény nem marad el Szabó János Szolnok Sok hasonló jókívánság érkezett levélben, hangzott el az új év alkalmából. Minden kedves levélírónknak köszönjük jókívánságait, s viszonzásul mi is boldog új esztendőt kívánunk. A szerkesztőség Sok helyen megbecsülik az öregeket citmkhtoTiszamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat \ Sfépkocsi vezetőket, buszra ^épko^sivezetőket, 8 épkocsirako d ókat felvesz Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: a vállalat kirendeltségénél, Gépészeti üzem, Szolnok, Tiszaliget. KOTRÓGÉPRE, DÓZERRE, HOMIOK ÉS FORGÓRAKODÓKRA KIOKTATUNK Vili. ált. iskolai végzettséggel katonai szolgálatukat letöltött fiatalokat. Vontotóvezetői jogosítvánnyal rendelkezők előnyben I A jelentkezőket három hónapi gyakorlat után SZAKMÁSITÓ tanfolyamra küldjük. Munkahelyeink: Péthirdő. Ajka, Százhalombatta, Almásfüzitő. Leninváros, Visonta. Jelentkezés: 22 sz Altom* Ép’tőipad Vállalat. Büdocest, V bányi u. 17 Gepgazdálkodási osztályán. r______________________ ____ T iszavidéki Szövetkezeti Közös Vállalat műszaki osztályára építész, épületgépész; elektromos tervező mérnököket és technikusokat FELVESZÜNK Jelentkezni lehet: önéletraizzal. Szolnok, Május 1 u. 15. Érdeklődni a 11—889 telefonor lehet Szolnok megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat 1972-73-as tanévre, Vili. általános iskolát végzett, — 17. életévüket be nem töltött — tanulókat vesz fel, húsipari szakmunkás Januáriak Jelentkezéssel kapc'z -'ss bő-ebb le'viiágositást 3 válh'at munkaügyi osztálya ad. Szolnok, Beloiannisz u. 82. szám. Az orvosi elláfá§ról j A szerkesztőséghez írt leve- 1 lekben többen érdeklődtek a díjtalan orvosi ellátásról. Kérdezték, hogy a társadalombiztosítás keretében kit és milyen feltételek esetén illet meg díjtalan orvosi ellátás, kérheti-e az orvos a taxi költségének, vagy egyeD közlekedési költségnek a megtérítését, ha fekvő beteghez hívják. Volt olyan kérdés is, hogy magasaob színvonalú orvosi kezelés esetén szükséges-e vagyoni előny kilátásba helyezése. A feltett kérdések együttes megválaszolása érdekében ismertetjük az Orvosi rendtartásról szóló 1959. évi 8. sz. tvr. s annak végrehajtási rendelkezéseit, valamint a vonatkozó társadalombiztosítási szabályokat Ki jogosult díjtalan ellátásra? A társadalombiztosítás keretében a betegségbiztosítás szolgáltatásaira a biztosított és családtagjai jogosultak. A betegségbiztosítás kiterjed minden munkaviszonyban, szövetkezeti tagsági viszonyban álló dolgozóra, illetőleg szövetkezeti tagra, aki munkáltatója, szövetkezete részére munkát végez, vagy munka, illetőleg szövetkezeti tagsági viszonya alapján bármilyen nyugdíjat, vagy baleseti járadékot kap. Kiterjed továbbá a biztosítás hatálya a felsorolt dolgozók eltartott családtagjaira is, a jogszabálvokban megállapított korlátok között. Így például a családtagok táppénzre nem jogosultak, kórházi ápolásra pedig csak korlátozott időre. A betegbiztosítás alapján a dolgozót és családtagját az állami egészségügyi szolgálat szervei útján kell orvosi gyógykezelésben részesíteni. A társadalombiztosításban részesülő személyek egészségügyi ellátását az egészségügyi szolgálat következő szervei végzik: körzeti orvos, üzemi orvos, szakorvosi rendelők és gondozó Intézetek, kórházak szanatóriumok, szülőotthonok stb. Az orvosi gyógykezelés a biztosított részére díjtalan. Az Orvosi Rendtartás rendelkezése szerint a díjtalan orvosi ellátásra jogosult betegeket magasszínvonalú gyógykezelésben, ellátásban kell részesíteni. Az orvosnak magatartásával meg kell erősítenie a díjtalan orvosi ellátásra jogosult betegekben azt a tudatot, hogy nincs szükség külön személyes, vagy vagyoni előny kilátásba helyezésére és juttatására ahhoz, hogy a legmagasabb színvonalú gyógykezelésben részesüljenek. Az orvos egyes betegeket nem részesíthet jogosulatlanul előnyben a többi beteggel szemben. A gyógyító, megelőző munkakörben alkalmazott orvosnak tilos a betegtől vagy hozzátartozójától személyes, vagy vagyoni előnyt kérni abban az esetben, ha a beteg díjtalan gyógykezelésre kötelezett. Továbbá tilos az örvosnak személyes, vagy vagyoni előnyt elfogadni azért hogy a beteg részére az Orvosi Rendtartás szerinti legmagasabb színvonalú gyógykezelést biztosítsa. Hol vehető igénvbe a* orvosi eil«tás A dolgozó és családtagja a körzeti orvosi ellátást csak az állandó lakhelye szerint illetékes körzeti orvosnál veheti díjmentesen igénybe, kivéve, ha a körzeti ellátásra az arra illetékes egészségügyi szerv más körzeti orvost jelöl ki. Ez utóbbi esetben a dolgozónak és családtagjának körzeti orvosi ellátására a kijelölt körzeti orvos az illetékes. Ha a dolgozó üdülőben, gyógyfürdőben van, vagy bármely más okból' átmenetileg az állandó lakóhelyén kívül más községben, vagy városban tartózkodik és orvosi ellátásra szorul, a szükséges körzeti ellátást a tartózkodási hely szerint illetékes körzeti orvos végzi. A már említett Orvosi Rendtartás végrehajtása tárgyában megjelent 8/1959 (XII. 31.) Eü. M. sz. rendelet kimondja, hogy a gyógyító, megelőző munkakörben alkalmazott orvos, tehát például a körzeti orvos, köteles azt a beteget, akinek díjtalan orvosi ellátására kötelezett és aki nála a hivatalos .1 ■' n'vunnqni rendelés idején jelentkezett, a szükséges ellátásban részesíteni. Az a gyógyító, megelőző munkakörben alkalmazott orvos, aki a díjtalan orvosi ellátásra jogosult járóképtelen, illetőleg lakásán fekvő beteget kezeli, köteles annál a hívás napján megjelenni és a szükséges orvosi ellátásban részesíteni, feltéve, hogy a hívás az illetékes egészség- ügyi szerv által megállapított időpontban megtörtént, tehát a rendelési idő alatt. Ha a hívás későbbi időpontban történt, az orvos a beteg meglátogatását a következő napra halaszthatja eh Az is díjtalan, ha az orvos a járóképtelen beteg lakására kiutazik és ott kezeli. Ilyenkor taxi- vagy egyen fuvarköltséget — a körzeti orvos nem számíthat 'fel, mert ez is hozzátartozik a fekvőbeteg díjtalan orvosi ellátásához. a társadalombiztosítás ilyen címen költséget éppen ezért nem is téríthet meg. Dr. Cs. L A Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság gépüzeme (Szolnok, VörösHadsereg u. 34. sz.) fe'vite're keres Master típusú úszókotróra vizsoával rendelkező kotrómestert és hajógépészeket. Munkaterület a Tisza középső szakasza. Fizetés megegyezés szennt. Jelentkezni Reményi István üzemeg/ség- vezetőnél.