Szolnok Megyei Néplap, 1971. december (22. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-19 / 299. szám
A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXII. évf. 299. sz. 1971. flcc. ig„ vasárnap. Szövetkezeti kongresszus után B ízvást mondhatjuk sokszorosan közérdekűnek mindazt, ami a fogyasztási szövetkezetek VII. kongresszusának három napján történt. Nem pusztán azért állíthatjuk ezt, mert az ÁFÉSZ-ek egymillió 600 ezer tagot számlálnak, tehát a családtagokkal együtt a közvetlenül érintettek köre kiterjed az ország lakosságának felére, hanem azért is, mert a gazdálkodásbeli dilemmák végiggyűrűznek a — főként - falusi — kereskedelem, vendéglátás, felvásárlás, de a szolgáltatások terepén is. S ekkor még nem szóltunk a lakásépítőszövetkezetekről, amelyek a mozgalom legifjabb hajtásaiként elsősorban a fiatalságra gyakorolnak hatást, az ő aktivitásukat nyerik meg. (Ma 102 ilyen szövetkezet működik az országban 7500 taggal, további 70 megalakulása van előkészületben, s rajtuk kívül tevékenykednek a lakásfenntartó szövetkezetek, 3500 embert magukba ölelvén. Végül a fogyasztási szövetkezetek kebelében dolgoznak a takarékszövetkezetek is, amelyeknek küldöttei most a többi között arról tanácskoztak: miként lehetne az eddiginél magasabb összegeket a termelők, építtetők rendelkezésére bocsátani, s hogyan le-- hetne egyszersmind a betétállományt is növelni e kölcsönök fedezeteként. Mindebből jól kitetszik, hogy a szövetkezés talaján egybehangolt törekvések tanúi vagyunk. S a kongresszus fórumán is több Ízben elhangzott: roppant fontos e szándékokat egybehangolni az ipari és a mezőgazdasági szövetkezetekkel hiszen úgyszólván egymásba ' fonódnak a tennivalók, akár a mezőgazdasági termékek értékesítéséről, akár a szolgáltatások nagyon is indokolt kiterjesztéséről van szó. (Van példa rá — említette a vita egyik résztvevője —, hogy ÁFÉSZ viszi piacra nemcsak a háztájiban, hanem a nagyüzemben megtermelt árut is.) Elgondolkoztató, sőt meghökkentő adalékokkal is szolgált egynémely küldött,'így például az, akinek szavait közderültség kísérte, amikor egy nem túl célszerű megkülönböztetés következményeit ecsetelte. A rendelkezések értelmében ugyanis ÁFÉSZ nem jogosult arra, hogy gépkocsit vásároljon magánszemélytől. A tsz viszont megteheti ezt, s így mi történik? Az, hogy az ÁFÉSZ a tsz-től veszi meg az autót; íme egy látványos kiskapu, amely egyszersmind megkérdőjelezi a szövetkezeti ágazatok egyenjogúságát közvetve el nem ismerő szabály értelmét. Ami viszont már nem az autót vásárlók, hanem egyszerűen csak az éttermek látogatóinak érdekébe vág, az a termelékenység íogalmának-szerepének misztifikációja a kereskedelemben. Egyik megyei küldött vázolta az ebbéli gondokat. az AFÉSZ-szekció ülésen. Nos, tudni kell, hogy az Halboltí „termelékenység” százezer forint körül jár egy emberre vetítve, ám az éttermekben mindössze 15 ezer forint ez az összeg. Ráadásul ilyen alacsony termelékenység esetén akkora adó lép hatályba, hogy az ÁFÉSZ-eket elrettenti az éttermi hálózat bővítésétől — sokkalta jobb üzlet az italbolt ., Akadtak bőven önkritikus hangok is éppen az AFÉSZ- küldöttek részéről. Bevezető előadásában maga dr. Molnár Frigyes, a SZÖVOSZ elnöke utalt rá; a negyedik ötéves terv követelményei akkorák, hogy fölkészültség dolgában akad jócskán kívánnivaló a fogyasztási szövetkezetek vezetésében és tevékenységében. Mit várhatunk a kongresszus után? Látványos változásokra aligha kerül sor, jóllehet a következő esztendőkben dinamikus tervek megvalósítása feszíti mind a szövetkezetek gazdálkodását, mind tagjainak aktivitását. A főhatóságból érdekvédelmi intézménnyé átalakult SZÖVOSZ, valamint a megyei szövetségek irányítási módszereinek korszerűsödése előfeltétele a színvonal növekedésének. Akad e munkának gátja is, így tán a legfőbb, amire fölszólalásában Nyers Rezső utalt: elvetendő az az ábránd, hogy a fogyasztás színvonala jobb lehet, mint termelésünk színvonala. A m éppen a kongresszuson kapott hangot az óhaj: a szövetkezők, amikor nagyobb szerepet vállalnak a kereskedelmi ellátásban, egyszersmind részt kérnek a termelési, szolgáltatási feladatokból is. ___ K, N. • *• Ünnepi forgalom a MAV-nál Az ünnepi csúcsforgalom zavartalan lebonyolításának előkészületeiről szombati sajtótájékoztatóján dr. Mészáros Károly közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes, a MÁV vezérigazgatója elmondta, hogy új üzem; tervet és technológiát dolgoztak ki az ünnepekre. Eszerint a budapesti és vidéki állomásokon a szerelvények rövid tartózkodás után fordulnak vissza. Gondoskodtak kedvez,-; utazási feltételekről, tiszta, jólfűtött és világított kocsikról. Növelték a nyitva tartó pénztárak számát, pót- pénztárakat is nyitnak, bővítették az utastájékoztató- és irányító szolgálatot s biztosítottak a Vidéki állomásokon a mentesítő vonatokhoz is az autóbusz csatlakozást. December 22—27. között a napi vonatokon kívül 156 mentesítő szerelvényt indítanak és 41 úgynevezett — korábban már leállított — hétvégi vonat is közlekedik. Közvetlenül az ünnepek előtt, december 23-án és 24-én 98 kisegítő vonat indul, a legtöbb a debreceni és miskolci célvonalon közieké- dik. A budapesti pályaudvarokról induló távolsági vonatokhoz naponta a szokásosnál ezerrel több személyt szállító kocsit csatolnak, ily módon 85 ezer ülőhellyel növelik a szerelvények befogadóképességét. Üjévre — amikor már valamivel kevesebb utasra számítanak — 101 mentesítő vonatot indítanak, a legtöbb — 35 — kisegít^ szerelvény az év utolsó napján közlekedik. Az ünnepi forgalomra az Utasellátó Vállalat .is megerősített szolgálattal,' választékos áruellátással készült fel. \ Javuló árukínálat — választékbővítés importtal Sajtótájékostató a Belkereskedelmi Minisztériumban Megyei Téli Tárlat — 1971 Az iparcikkellátás idei színvonaláról, problémáiról, s jövő évi várható helyzetéről, az ipar és a kereskedelem kapcsolatáról beszélt szombati sajtótájékoztatóján Borsos László belkereskedelmi miniszterhelyettes. Elmondotta egyebek között. hogy az előzetes adatok szerint, a kiskereskedelem forgalma az idén 10 százalékkal növekedett. A tervezettnél másfél milliárddal nagyobb, és eléri a 152—153 milliárd forintot. A tavalyi fordulat után változatlanul tart az iparcikk-kereskedelem „előretörése”, az összes forgalomból 52,3 százalékban részesedik a 47,7 százalékos élelmiszerforgalommal szemben. Az a tendencia alakult ki, hogy a készpénzvásárlások a lakosság pénzbevételeinél nagyobb mértékben növekednek. Ezt a javuló árukínálatnak tulajdonítják a szakemberek. A jövő évi árualapot az ipar és a kereskedelem mostani tárgyalásain biztosítják. A jelenlegi helyzet azzal biztat, hogy az iparcikkellátás az idei jó színvonalon tartható, sőt egyes olyan szakmákban, mint például a ruházat, a bőséges ipari kínálat következtében még javítható is. Ehhez azonban nagyobb erőfeszítésekre lesz szükség, mert a tőkés fogyasztási cikk-behozatal várhatóan valamivel kevesebb lesz. A hazai termékek választékát természetesen változatlanul bővítik importtal, elsősorban a szocialista és fejlődő országok piacainak szélesítésével, s az onnan származó áruk beszerzésének fokozásával A minisztérium prognózisa szerint jövőre a ruházati kereskedelemben 5—6 százalékkal nagyobb forgalom várható, elsősorban szövetekből lakástextíliákból, felső- és alsó kötöttárukból. Átlagosan növekszik a felsőkonfekció forgalom, míg kisebb érdeklődésre számítanak férfi- és fiúingekből, pamutszövetekből stb. A minisztérium változatlanul fontosnak tartja az olcsóbb cikkek árusításának fokozását, s erre kijelölt bolthálózat szervezését javasolja. A tervek szerint a ruházati nagykereskedelemben a kereskedelmi adó* a felére csökkentik, s ettől a készletek fokozottabb értékesítését várják. Szilárd tüzelőanyagokból jövőre 3 százalékkal alacsonyabb forgalmat terveznek, viszont a szénhidrogénekét 27 százalékkal magasabban szabják meg, A tervek szerint 450 ezer olaj kályhát hoznak forgalomba, Másodszor is elnyerték a KISZ KB vándorzászia j át Ünnepi esemény volt tegnap megyénk egyik honvédségi alakulatánál. Erre abból az alkalomból került sor, hogy az alakulat KISZ bizottsága — ezúttal másodszor — elnyerte a KISZ KB vándorzászlaját. Az ünnepségen, — amelyen részt vettek, a város, párt, és állami vezetői, a katonai elöljáró szervek képviselői, továbbá a hazánkban állomásozó szovjet katonai alakulat küldöttei ~ Szívós Antal, a KISZ Szolnok megyei/ Bizottságának - első tjtkára méltatta a katonafiatalok munkáját. Majd a KISZ KB megbízásából átadta a vándorzászlót az egység KISZ fiataljainak. Sárszegi Antal alhadnagy, a KISZ bizottság titkára a következő köszönj szavakkal vette át a vándorzászlót. — Örömünket, büszkeségünket növeli az a tény, hogy a zászlót olyan évben nyertük el először, amikor pártunk X. kongresszusát tartotta, másodszor pedig amikor a Kommunista Ifjúsági Szövetség VIII. kongresszusa ülésezett. Félelem^ kilométerekben Ellentétek a karácsonyfa alatt Jász-kun Fehér Lajos tárgyalása Irakban Az iraki fővárosban tartózkodó Fehér Lajos magyatr miniszterelnökhelyettes szombaton részt vett az első iraki—magyar munkaülésen, A tanácskozáson az iraki küldöttséget Abde] Khalek Sza- marrai, az iraki Baath párt reginoális vezetőségének tagja, megbízott gazdaságügyi miniszter vezette. Azülésszak megnyitása al- kalmából elmondott üdvözlő beszédében Szamarrai nagyra értékelte Magyarország hozzájárulását az iraki, valamint más arab országok gazdaságának megszilárdításához. Válaszbeszédében Fehér Lajos elismeréssel nyi- latkizott az irakj kormány azon intézkedéseiről, ame * Iveknek célja, hogy véget vessenek a gyarmatosítás minden formájának. A nap folyamán a magyar miniszterelnökhelyettest fogadta Murtada Szaid Abdel« Baki iraki külügyminiszter. HÍREK —TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK * Magyar vezetők üdvözlete a 11 éves DNFF-nek „A Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front megalakulásának 11. évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a dolgozó magyar nép nevében testvéri üdvözletünket és szívből jövő, őszinte jókívánságainkat küldjük önnek, a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front Központi Bizottságának Dél-Vietnam hős népének”. — E szavakkal kezdődik a magyar vezetők — Kádár János, Losonczi Pál és Kállai Gyula — együttes üdvözlő távirata dr. Nguen Huu Thohoz, á DNFF Központi Bizottsága elnöksége elnökéhez. A magyar társadalmi szervezetek is táviratban fejezték ki jókívánságaikat az évforduló alkalmából délvietnami testvérszervezeteiknek. Dr. Dimény Imre az Erdei Ferenc klub ülésén Az élelmiszergazdaság népgazdasági helyéről és szerepéről tartottak itat szombaton a ráckevei járás mezőgazdasági szakembereinek Erdei Ferenc klubjában. Részt vett és előadási tartott dr. Dimény Imre mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter, aki elismeréssé’ szólt a klub munkáiáról Külön méltatta azt, hogy az Erdei Ferenc klub nem olyan fórum, ahol csak megbeszélik a gondokat, feladatokat, de nagymértékben elő is segítik azok megoldását. Együttműködés a húsprogramban Befejeződött Budapesten a négyoldalú élelmiszergazdasági együttműködési közös bizottság mezőgazda- sági termékfeldolgozási és tárolási munkacsoportjának VII. ülésszaka. Házigazda és egyben a magyar küldöttség vezetője dr. Lénárt Lajos mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszterhelyettes volt, aki ebből az alkalomból tájékoztatta az MTI rr unkatársát a négyoldalú együttműködés céljáról és terveiről. Az ülésen központi témaként a húsfeldolgozás szerepelt. amelynek fejlesztése minden országban aktuális. Nálunk a gyorsan növekvő sertés- és baromfiállomány, valamint a vásárlók igénye újabb és újabb feladatok elé állítja a feldolgozóipart. Elfogadták az ülésen azt a munkatervet, amely az együttműködés feladatait határozza meg a takarmányelőállításban. Jövőre borvilágverseny lesz Budapesten Magyarország az első borvilágverseny rendezője. Az esemény időpontját 1972. augusztus 21—31 között jelölték ki. Az „I. bo•■világverseny Budapest 1972.” címen meghirdetett nemzetközi rendezvényre 45 szőlő- és bortermelő ország kapott me hívót. A résztvevő államok — a szabályzat írtelmében — bortermelésük arányában nevezhetnek be a versenyre. Hazánk hatvanféle bort vonultat fel, a Szovjetunióból pedig százféle borminta érkezik. Eddig ‘íz ország jelezte, hogy résztvesz a budapesti borvilágversenyen, amelynek színhelyéül a Kertészeti Egyetemet jelölték ki. Emblémája — földgömb és palack szőlőlevélen — bélyeg formájában is megjelenik majd. Anyanyelvi konferencia Az anyanyelvi konferencia védnöksége és a rr agyar nyelv baráti köre előkészítő bizottsága dr. Bárczi Géza Kossuth-díjas akadémikus elnökletével ülést tartott. Megvizsgálták az első anyanyelvi konferencia ajánlásainak végrehajtását az eddig végzett munkát és megvitatta a jövő évi feladatokat. Határozatot hozott az anyanyelvi konferencia védnöksége és az előkészítő bizottság kibővített tanácskozásának összehívására. A vitában felszólalt és javaslatot tett: dr. Lőrincze Lajos c. egyetemi tanár. dr. Keresztúry Dezső író, irodalomtörténész, Kárpáti József, a Magyarok Világszövetségének főtitkára, Illyés Gyula Kossuth-díjas költő, Vas István Kossuth-díjas költő, műfordító, dr. Imre Samu, az MTA nyelvtudományi intézetének igazgató helyettese, dr. Ortutay Gyula akadémikus, dr. Szamosközi István református püspök, Czidor János, az MVSZ titkára, Maróti Gyula, a Kórusok Országos Tanácsának főtitkára. Budai Imre. a Művelődésügyi Minisztérium csoportvezetője, Szabó Kálrrán, a Tankönyvkiadó Vállalat igazgató helyettese, Szántó Miklós, a Magyar Hírek fő- szerkesztője. Ásatások Sárospatakon A sárospataki Rákóczi várban évek óta ásatásokat folytatnak annak érdekében, hogy a történelmi épületet eredeti állapotának megfelelően állítsák helyre. A belső várat — ahol a Vöröstorony és a kastélyszárnyak helyezkednek el — és a külső falakat hajdan vizesárkok vették körül. A belső vár árokrendszerének feltárását az idén kezdték meg. A munkák során több építéstörténeti leletre bukkantak. A nyugati főbejárat közelében megtalálták a XVI. századból származó kapuhíd pilléreit, valamint az északi kastélyszárnv -Kidig ismeretlen négy lőrését. A feltárásokat folytatják és előreláthatólag 1972 végére befejezik Diákok üdülése Ezeregyszáz diák indul a jövő héten kéthetes pihenésre az ország különböző részein fekvő nyolc SZOT üdülőbe: ■ Parádfürdőre, Pa- rádsasvárra. Tóalmásra, Vajtára, Ormándpusztára, Kőszegre, Mikosdpusztára, és Röjtökmuzsajba. A beutalók szétosztásakor a szakszervezeti bizottságok előnyben részesítették azokat a gyerekeket, akiknek sok a testvérük, vagy akiknek szülei az ünnepek alatt is dolgoznak, s ezért nem lehetnem családjuk körében, Így főként a vasutasok s más közlekedési ágban dolgozók, kereskedelmi alkr>Trnqzn+tak, kohászok gyermekei tölthetik a szünidő nagy részét a SZOT gyermeküdülőiben. v