Szolnok Megyei Néplap, 1971. december (22. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-18 / 298. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. december 18. ' Befejeződik a vízilabda OB I Ma Szoinokon játszik a bajnok OSC A hét végén befejeződik az országos első osztályú vízilabda-bajnokság. A Szolnoki Dózsa ma délután a harmadszor egymásután bajnokságot nyert OSC csapatát fogadja. Hajdan rangadónak számított ez a mérkőzés. Ügy is irányították a sorsolását, — hogy a legjobbak az utolsó fordulókban kerüljenek ösz- sze, mert ekkorra érik el csúcsformájukat és színvonalas mérkőzéseken dönthetik el a bajnoki cím, a helyezések sorsát. Így került az utolsó fordulóba a Szolnok—OSC összecsapás is, az erőviszonyok azonban közben alaposan megváltoztak. Azaz csak szolnoki szempontból. A többi élcsapat ugyanis megőrizte rangját, tekintélyét, változatlanul vezető szerepet játszik a bajnokságban, de a Szolnoki Dózsáról már ugyan ez nem mondható el. Az OSC veretlenül áll a táblázat élén, — már bajnok, mögötte az Újpesti Dózsa és az FTC helyezkedik el s tőlük alaposan leszakadva, a mezőny alján kullog városunk hajdan patinás csapata. A mai mérkőzésnek különösebb tétje nincs, ennek dacára azért mindenki szeretne jó mérkőzést látni. — Felszabadultan, gátlás-mentesen, nyugodtan játszhat a két csapat, s külön érdekességet ígérhet a gólkirályjelöltek — a szolnoki Urbán és az OSC-s Kon rád — várhatóan eredménydús párharca. Az még álomnak is szép lenne, ha az OSC Szolnokon veszítené el a veretlenségét. A héten már Kulcsár dr. is elkezdte az edzéseket, s így a Dózsa előreláthatóan jelenlegi legjobb összeállításában játszhat. Élmezőny helyett a kiesőzónában Visszaesett a Jb. Lehel labdarúgócsapata A Jászberényi Lehel NB Il-es labdarúgó csapata a Nemzeti Bajnokságokban való szereplésétől számítva első ízben áll kiesésre az első forduló befejezése után. Ez azért meglepetés, mert az elmúlt két bajnokságban mindig az élmezőnyhöz tartozott. most viszont a 15. helyen van 10 ponttal és 17-23-as gólkülönbséggel. Mi okozta ezt a nagyfokú visz- szaesést? Először nézzük meg az őszi eredményeket: Hazai pálya 741215- 8 9 Idegenben 8-17 2-15 1 Tehát otthon 5 pontot vesztett a csapat Két vereséget szenvedett (Gyula 2:3, Cegléd 0:1) és egy döntetlent ért el az idénynyitón (Láng 1:1). Ezt a hátrányt az idegenben vívott mérkőzéseken nem tudta behozni, sőt gyenge teljesítménnyel csupán 1 pontra futotta erejéből Az idénykezdetre új játékosokat kellett beépíteni a csapatba az edzőnek, de az idő kevésnek bizonyult, mert ezek a játékosok még nem rendelkeztek kellő rutinnal és felkészültséggel. A bajnokság elején többen sérüjés miatt hetekre harcképtelenné váltak (Urbán 4, Fekete 6, Gubicz 5, Bányai 5 mérkőzésről hiányzott), állandóan változtatni kellett az összeállításon, két mérkőzés nem volt, amikor azonos összeállításban léphetett volna pályára a csapat. Mindössze öten játszottak mind a 15 mérkőzésen (Benke, Juhász, Sándor, Bugyi és Hajdú I.) és összesen 19 játékos jutott szóhoz. Durva kapushibák is közrejátszottak abban, hogy két-három ponttal több legyen és a csatársor többszöri gólképtelensége (7 alkalommal nem rúgtak gólt) okozta a kevés pontszerzést. Az egyéni teljesítményeket vizsgálva is megállapítható, hogy erős visszaesés mutatkozik az előző évekhez viszonyítva, Bugyi, Ben’ce, Urbán, Nagy II. teljesítménye elfogadható, de több esetben ők is játszottak halványabban. A lőtt 17 gólon nyolcán osztoznak, négyen szereztek 3—3 gólt (Bugyi, Urbán, Sándor, Kovács I.). A márciusban folytatódó bajnokságban ezek után nagyon nehéz sorozat vár a csapat játékosaira, vezetőire, hogy elkerüljék a kiesést A tavaszi sorsolás kedvezőbbnek látszik, 8 alkalommal játszik otthon és hétszer idegenben a Lehel. Mindenki abban bízik, hogy több szerencsével és főleg jobb játékkal sikerül a középmezőnyben végezni. L. S. Hétvégi műsor Szombat Vízilabda. OB I: Szolnoki Dózsa—OSC Damjanich uszoda, 17, Csillag. Vasárnap Kézilabda. Téli terembajnokság, Törökszentmiklós, gimnázium, 7. Röplabda. Tisza Kupa, — . Szolnok, férfiak Áchim úti iskola, nők Tiszaparti gimnázium, 8-tól. Vívás. Megyei úttörő kupa, csapatverseny, Szolnok, Bajcsy-Zs. úti iskola, 9.15. Idegenben szerepelnek: a Szolnoki MÁV vívói Pécsett I. osztályú- párbajtőrversenyen, a Szó. MÁV ifjúsági birkózói a BVSC dr. Palotás emlékversenyén. Sporthírek Tiszaíöld váron rendezték meg a kunszentmártoni és a szolnoki járás sakkcsapatai nak hagyományos találkozóiét. — A tíz táblán lelátszott mék "zést — a kunszentmártoni árás sakkozói 5.5:4.5 aránvban r/érték. Eredmények íelőlá’ló : a szolnoki lárás versenyzői: ^ze- !indi—Paulovits 1:0. Busi— 'öss i:0. Cseuz V.—Vlaszák 0r:0.5. ^seuz A.—Lipták 0:1, Vék' ív— Cosaras 0:1. Bi^sk*—dr. C >rög ’5:0 5. Korina—Kovács 0:1. ^in- 'ér—Re'm^czi 0.5:0.5. Csu Tó—■ Raszler 1:0. Kőkai—Tóth 0:* A visszavágót lanuár 16-án Kun- szentmártonban rendezik. Jászberényben. a kispályás abdarúgó balnoksáeban a már cözölt első osztályon kívül másodosztályú bajnokságot is rendeztek. öt csapat — Honvéd II. Hűtőgépgyár II, Postás. Szakiskola. Bútoripar — szerepelt, a bajnoki címet nagy fölénnyel a Honvéd II nyerte és bejutott az első osztályba. ☆ Labdarúgó játékvezetői tanfolyamot rendez a Szolnok városi szövetség. Az érdeklődők ieent- ke7hetnek az MTS városi 1 )riá- csánái Szo’nok. Mátyás király u. 31. sz. alatt. v Súlyos sérülések érték az NB I-be felkerült Szolnoki Vörös Meteor női kosárlabda csapatának látékosait. Hegedűs Diósgyőrben szerzett sérülése sokkal súlyosabb, mint az első pillanatban. látszott. Kórházba kellett szállítani, ahol gipszbe tették a lábát. A kórházat már elhagyta ugyan, de a lába még gipszben van. Herczeg Nyíregyházán, az ifjúsági torna első mérkőzésén sérült meg é? vált harcképtelenné. A Szolnok megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi vállalat azonnali belépéssel felvesz statisztikai adatgyűjtőt. Fizetés kollektív szerint. — Jelentkezni lehet: Szolnok, Beloiannisz u. 6. Terv- és üzemgazdasági osztályon. A Szolnoki Háziipari Termelő Szövetkezet azonnali belépéssel takarítónőt vesz fel. Jelentkezés: Szolnok. Magyar u. 14. Hajtőt, patkoló kovácsot vesz fel az Építőipari Szállítási Vállalat szolnoki kirendeltsége. — Szolnok, Thököly úti lótelep. Talajerőgazdálkodási üzemegység felvesz autószerelőt, gépkocsivezetőt, vontatóvezetőt, segéd, munkásokat, szolnoki munkahelyre. Jó kereseti lehetőség. — Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Szolnok. Nád u. l. sz. alatt. Fatömegcikk-készítő Ktsz felvételre keres mérlegképes főkönyvelőt azonnali belépéssel: — Jelentkezés: Kunszentmárton, Mátyás kir. u. 33. Szolnok megye] Tanács HeténVi Géza Kórház Igazgatósága Szolnok. Vőröshadsereg u. 35. sz. — felvételre keres: gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót. — konyhalányt. takarítót. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a fenti címen, a személyzeti csoportnál. Szolnok megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat azonnali belépéssel felvesz gyors- és gépírót. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: a vállalat tervosztályán. Szolnok. Beloiannisz U. 6. Vizsgázott kazánfűtőt azonnali belépéssel felveszünk. Jászberényi Tejüzem. Azonnali belépéssel felveszünk nyugdíjasokat — magasnyomású gázkazánkezelőnek. Jelentkezni lehet: Középtiszavldékl Vízügyi Igazgatóság Szolnok. Tiszalieet. Munkásszálló. Volgyesi Mihály gondnoknál. Lányokat 15 év felett fonó-szövő átképzősként. valamint férfiakat betanított munkásként fel. veszünk Levélben! jelentkezésre részletes tájékoztatást adunk. — Üjpestl Gvapjúszövőgyár Budapest. iv„ Berni út L Azonnali belépéssel alkalmazunk könyvelői munkakörbe női dolgozókat. Közgazdasági technikumot végzettek előnyben. — Továbbá alkalmazunk takarító munkakörbe dolgozókat. — FŰSZERT Fiók, Szolnok, Csaba U. 26. szám. Azonnali belépéssel felveszünk takarítónőket, fizetés megegyezés szerint, jelentkezni lehet a vállalat központjában. Szolnok— Békés megyei Élelmiszer és Ve- gyiáru Nagykereskedelmi Vállalat, személyzeti vezetőnél. 16 évet betöltött lányokat csévé- lőnek felvesz a Pamuttextilmüvek Jacquard Szövőgyára. A betanulási idő három hét. Ezen idő alatt havi 1500.— Ft bruttó fizetést és napi 1.— Ft-ért ebédet biztosítunk. Lakást minimális térítés mellett leányotthon- szerű elhelyezésben adunk. Jelentkezés: írásban, a PTM Jacquard Szövőgyár munkaerőgazdálkodásán. — Budapest. XIII.. Szekszárdi u. 19—25. INGATLAN: RÁKÓCZIFALVA. — Arany János u. 26. alatt 300 n-öl telek eladó. SZOLNOK belvárosában — főútvonal mellett 2—3 családnak alkalmas kertes Ház. — vállalatnak, irodának. műhelynek. munkásszállásnak alkalmas, beköltözhetően eladó. Szolnok. Zrínyi u. 5. JÁSZBERÉNY belterületén 134 n-öl telek. új. lakható 4x8 m melléképülettel. 10xl0-es alappal eladó. — Érdeklődni: Dohány u. 4. HÁZHELY eladó. — Besenyszög, Dózsa Gy. u. 31. Érdeklődni a helyszínen. 120 n-öi telek eladó. Szolnok. Vas Gereben u. 1. Érdeklődni: — Dóra. Imre.. Zagyvarékas. Nagyváradi u. 35.. vagy Szolnok 13—935 telefonon. BUDAPESTHEZ 30 km-re: —Táoiósülv. Szilvafasor 47. sz. alatt 3 szoba összkomfortos családi ház azonnal beköltözhetően eladó. — vasútállomásnál — Győri. SZOBA-konyhás családi ház 320 n-öl telekkel eladó. Szan- daszőllős. Kossuth L. u. 114. CSALÁDI ház eladó. — Kétszoba konyha. mellékhelyiség beköltözhetően. Szolnok. Pólva Tibor u. 37. Érdeklődni* n 35. sz. alatt. KÉTSZOBÁS beköltözhető családi ház eladó. — Eevszobás szövetkezeti lakást beszámítok. Szolnok Levél u. 1. MASFELSZOBAS — családi ház. 358 n-ö! kerttel, süraősen fizetési kedvezménv- nvel azonnal beköltözhetően e'adó. — S7andasző,,ős. Táncsics u. 3/a. BUDAPESTTŐL 10 nercre Szieetszent- miklóson — azonnal beköltözhetően eladó kétszobás összkomfortos. úi földszinti lakás. 140 ezer' kp.-F 93 ezer OTP-vei — ..Zöldövezet’' telisére a szolnoki hirdetőbe. Tiszai öld váron —Ökincsem. Fő u. 5/a. kettőszobás családi ház. állattartásra alkalmas — gazdasági épülettel. 1285 n-öi szőlővel. t felszereléssel eladó. TISZAFÖLDVÄR. — Vásártér 65. sz. családi ház eladó 50 000 Ft-ért. Zsisli Ferenc TARSASHAZ építéséhez társakat keresek. Érdeklődni: Szolnok.. Bercsényi u. 40. szám. CSALÁDI ház beköltözhetően eladó. Rákóczifalva. Dózsa Gy. u. 44. FÉL családi ház edadó. Szolnok, Bercsényi u. 45. Érd.: este 6 után. GEPJARMO: GARÁZSBAN tartott — CN-es 601 -es Trabant eladó. Megtekinthető 1T óra után és vasárnap — Sz.olnok. Bástya u. 15. szám. WARTBURG nagy- kerekű jó állapotban eladió. Szolnok, Kossuth tér 3. sz. Sándor. A FEGYVERNEKI Vörös Csillag Mg. Tsz megvételre felajánl: 3 db üzemképes kiselejtezett Zetor K—25-ös traktort. — Fegyvernek. Tel.: H. ADAS-VÉTEL: NÉGYHÖNAPOS fekete német juhász kutya eladó. Szolnok. Berzsenyi D. u. 6. szám. A KENDERESI Haladás T ermelöszövet- kezet — megvételre felajánl 1 db STK. <2 to) takarmány- keverőaénet. — Ar mpp'pp'vevéfi szerint. 200 q gyepszéna eladó. — Tóth Albert. Cibakháza. Mátyás kir. u. 1. 100 ke-os malacok eladók — Szolnok. Sau/ u 32 Hálószoba bútor el- csón eladó. Szó nők. S7«‘ u. 3/5. II. em ?l. HÍZ JK eladík. — Szelnek. Acrilis 4. u. d-ac «St-íjlet. MAGYAR vizsla kölykök — kitűnő szülőktől eladók. — = trón u 22 2 db 120 kg-os hízó eladj. Szolnok. Mozdony u. 4. Érdeklődni : szombat, vasárnap. TÖRZSKÖNYVI előjegyzéssel kuvasz kölykök eladók. Törökszentmiklós. Fad- rusz János u. 18. — T’ -^űs. PH r lips kazettás magnetofon eladó. — Dr, Torday.' Szolnok. Vor*^ ha dere# u. 26. szám. GAZ 51-es tehergépkocsi fő alkatrészek eladók. Lenin Mg. Tsz. Szolnok, — Tassy. MAGANJÁRÖ sza* lagfűrészgép 700-as, — 300-as abrikterrel egybeépítve eladó. 1 db egyfázisú hegesztőtrafó eladó. Mart- fű. Petőfi u. 24. 22 kg-os PB gázpalackot veszek. Szolnok. Durst J. u. 50/b Varga. * AJÁNDÉKOZZON gyermekének karácsonyra boxer köly- köt. SzandaszőllŐSi Alma u. 27. szám. — Ficsomé. MŰVÉSZI kivitelű nagyobb méretű rokokópár gobelinkép lutánvosan eladó. — Szolnok. F. Bede u. 1. I. em. 6. _____EGYÉB: A SZOLNOKI mp- vészteleo akt modellt keres. Jelentkezés: a fenti cí- men, 5, alté alatt. GARÁZS kiadó. — Szolnok. Üttörő n. 35. szám. FEGYVERNEK — nagyközség Tanácsa költségvetési üzeme megvételre felajánl elfekvő villanyszerelő. vízvezetékszerelő és építőanyagokat. Érdeklődni: Fegyvernek. Felszabadulás u. 175. sz.. vagy a *»r.o<5 tpinfonon. ÉRTESÍTJÜK Vevőinket, — hogy 1971. dec. 27-től január 14-ig — leltározási munkálatok miatt az árukaidás szünetel. A zavartalan áruéi" látás érdekében kérjük megrendeléseiket mielőbb beküldeni szíveskedjenek. AMFORA üvegérté- keeftő v*u*iat szolnoki 1pr‘*U^3t NYUGDÍJAS asz- szonvt csa’ádta^ként vállalok. — ..Laksát adok” leiigére a kiadóba. NÉHÁNY sor kézírásából legőszintébb jellemábrázolást — küldöm egyéniségéről. Adatokat: kor. foglalkozás, válaszbélyeg : Somos kérv Pál. Budapest. 10. Postafiók 144. FIGYELEM! Esküvőre szép csokor. — szálas szegfű állandóan kapható, temetésre szép koszorúk kedvező áron iieeréndelhétők. — Hofgárték. ' Szolnok, Kossuth tér 5„ L em. Múzeum Étterem felett Közülefek, magánosok, figyelem! Ha a Szolnok msoyei Néplapban akar hirdetni, hirdetéseit Tiszaföldváron is feladhatja a helybeli POSTAHIVATALBAN Olvassa, terjessze a Néplapot. Tiszamenti Vegyiművek Vállalat Szolnok, Tószegi út FELVÉTELRE KERES termelő és karbantartó üzemeihez férfi segédmunkásokat, lakatos, villanyszerelő, elektrikus szakmunkásokat, valamint gimnáziumi és egyéb középiskolai érettségivel rendelkező férfi munkaerőket betanított munkásoknak. (Szakképzés megegyezés szerint.) Szállító üzemünkhöz: rakodókat, kocsirendezőket. valamint kiszolgáló üzemeinkhez férfi és női munkaerőket, betanított munkásnak. (Lehetőleg Vili ált. iskolai végzettséggel rendelkezőket.) CSÖKKENTETT MUNKAIDŐ! Férfiak részére szükség esetén munkás- szállást biztosítunk. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. És mos! egy különleges meg'epetés: MINDENKINEK a/tanu MOKKA kulxmLege* kxú/tk&u&ték Magyar Édesipar Keksz és Ostyagyára