Szolnok Megyei Néplap, 1971. december (22. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-16 / 296. szám
SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP / 1971. december 16. 1971. DECEMBER 16., CSÜTÖRTÖK ETELKA NAPJA A Nap kél: 7.25, nyugszik: 15.53 órakor. A Hold kél: 6.26, nyugszik: 14.25 órakor. Várható időjárás: Párás, ködös idő, néhány helyen zúzmaraképződéssel, ködszi- tálással. Napközben mérsékelt, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: a tartósan ködös helyeken 0 fok közelében, máshol kevéssel 5 fok felett. Jordan Károly Száz évvel ezelőtt, 1871. december 16-án született Jordan Károly Kossuth-díjas matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Egyetemi tanulmányait Párizsban, Zürichben, Manchesterben és Genfben végezte; 1895-től 1898-ig a genfi egyetemen volt tanársegéd, majd magántanár. Ugyanitt doktorált, kémiai tárgyú értekezésével. Hazájába visszatérve, a budapesti egyetemen földrengéstani, csillagászati és matematikai tanulmányokat folytatott. Hosszú éveken át meteorológusként működött; 1920-tól a közgazdasági egyetemen volt tanár. Munkásságának fő területe a valószínűségszámítás és a matematikai statisztika. Kutatásaival betetőzte a valószínűségszámítás klasszikus elméletét,' kritikájával elősegítette újabb fejlődését. Munkássága a matematikán kívül a meteorológia, a geofizika és a kémia területére is kiterjedt. Műveiben következetesen szem előtt tartotta a valószínűségszámítás gyakorlati alkalmazását. Jelentős tudományos irodalmi tevékenységet folytatott. A szakmai körökben is nagy megbecsülésnek örvendő tudós, akit 1956-ban Kossuth- díjjal tüntettek ki, 1959 decemberében halt meg, 88 éves kgrában. — SZEMELKA József, a párt- és a munkásmozgalom régi harcosa, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje 66 éves korában elhunyt. Tegnap 'délután helyezték őt örök nyugalomra Szolnokon, a Körösi úti temetőben. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk rokonoknak, ismerősöknek és a fűtőház képviselőinek, — akik szeretett férjem MOLNÁR PÁL temetésén megjelentek. virágaikkal. koszorúikkal. — részvétükkel fájadlmunkban osztoztak. özv. Molnár Pálné és leánya, veje, unokája Úttörők és KiSZ-vexetők taíátkoxója A Szolnok városi úttörőelnökség és a városi KISZ- bizottság közösen rendezi december 22-én a Barátság klubban a csapatvezetők és a testvéri KISZ-szervezetek titkárainak találkozóját. A tapasztalatcserén a fiatalok a most véget ért KISZ- kongresszus határozatairól, a város 900. évfordulójára való felkészülésről és a közös feladatokról beszélgetnek. A hajszál A parasztbácsi a borkóstolóban két deci riz- linget kér, de amikor megkapja, csak nézegeti a poharat. — Mi az, bácsikám? Valami baj van? — szól oda a csapos. — Igen. Ebben a pohárban egy hajszál van. *— Hajszál? Hol? — Hát itt a szélén. — De az nem hajszál, hanem jelzés — Jelzés? Miféle jelzés? — Azt mutatja, hogy meddig kell tölteni a poharat. — Ja? Akkor töltse addig. Z. A. — TEGNAP ülést tartott a törökszentmiklósi ÁFÉSZ szövetkezeti tagbizottsága. Értékelték a 71-es év munkáját, ez után a jövő év terveit beszélték meg. Majd a bizottság harmincöt tagja tapasztalatcserére utazott a tiszafüredi ÁFÉSZ-hez, ahol megtekintették, a szövetkezet bolthálózatát. Felvételizők figyelem! A Szolnok megyei tanács •vb művelődésügyi ~ osztálya felsőoktatási intézmények felvételi vizsgáira előkészítő tanfolyamot indít. A tanfolyamon olyan felsőfokú oktatási intézmények felvételi vizsgáira készít elő, melyekben 'matematika, fizika, kémia, biológia, magyar nyelv és irodalom, történelem, valamint a politikai gazdaságtan a felvételi vizsgatárgy. A tanfolyamot Szolnokon rendezik. Hetente egyszer — 1972. január 10-től június 15-ig ötórás foglalkozást tartanak. Jelentkezni lehet december végéig a megyei tanács vb művelődésügyi osztályán. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk » Tanács Kórház bel n. osztályának, dr. Rusvai Antal főorvos, dr. Lindwurm Lőrinc adfunktus úrnak és az osztálvon lévő nővéreknek, akik drága halottunk MOLNÁR PÁL életéért fáradságot nem Ismerve mindent elkövettek. Gyászoló család Szolnok Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk rokonainknak, barátainknak, munkatársaknak, társadalmi és gazdasági szervek j vezetőinek és kollektíváin ak, akik felejthetetlen ha- j lőttünk SZENES OTTO MÁV mérnök főtanácsos temetésén megjelentek, részvétüket nyilvánították, i sírjára virágot, koszorút helyeztek, mélységes fájdalmunkat együttérző szívvel enyhíteni igyekeztek. j Gyászoló család Nincs jelentkező? Valahol a közelben történt, a világért sem árulom el, hogy hol... A vállalat karácsonyi ünnepségére önként jelentkező télapót kerestek. Senki sem vállalkozott rá, hogy beöltözzön, és átadja a szakszervezet ajándékait a gyerekeknek. Rettentő haragra gerjedt a vállalat Nagy Főnöke. Magához kérette az összes lehetséges télapó-jelölteket. — Miért nem vállaljátok? Csend. — Na, miért nem vállaljátok?! Dupla csend. A Nagy Főnök ekkor egyenként kezdte meggyőzni a télapó-jelölteket. — Figyerák, te miért nem vállalod? Figyerák elsápadt és nagy- nehezen kinyögte: . — Tiszteletre méltó Nagy Főnök elvtárs... nekem családom van ... Tetszesz talán rá emlékezni, hogy 1968- ban Tötaki kartárs volt a télapó, akit aztán ki tetszettél rúgni... Hatvankilencben Rohodzák kartárs volt a vállalati télapó, aki azóta már nincs a cégünknél... Tavaly Egerész kartárs volt a télapó, akit... no, szóval ő sem dolgozik már nálunk. Nagyon kérlek Nagy Főnök elvtárs, légy rám belátással ... — ti — — ZAMENHOF — az eszperantó nyelv megalkotója — születésének 112. évfordulója alkalmából ma este ünnepélyes klubestet rendeznek' a szolnoki Miniklubban. A Délibáb úti általános iskola és a közgazdasági szakközépiskola tanulói erre az alkalomra ünnepi műsort állítottak össze. Átélés — A JÁRÁS községi tanácsainak vb-titkárai és a kereskedelmi ügyintézők részvételével értekezletet tartottak december 14-én a kunszentmártoni járási hir vatalban. A résztvevők foglalkoztak napjaink egyik problémájával, a fizikai dolgozók gyermekeinek továbbtanulásának segítésével. Szó volt ezenkívül a tsz igazgatás, a növényvédelem és az állattenyésztés témakörében végzendő feladatokról. — ÖNÁLLÓ propagandaosztályt létesített a jászberényi Hűtőgépgyár Budapesten. a Hámán Kató úton. Az- osztály feladata a hazai és külföldi kiállítások szervezése, a gyár termékeinek bemutatása. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspár» Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József ■pelefon: 12—093 12—320. 12—069 11—932 Telex: 23 357 Kladia a Szelnek megyei Lapkiadó Vál alat Szolnok. Kossuth tér 1. Ieázeatő: Virágh Iván Telefon: 12—094 Az előfizetés di1a egy hónaprr 20.— forint Index-szám: 25 069 Teiieszti a Mag var Posta Előfizethető minden postahivatalnál és a kézbesítőkn1* Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Kozák Ferenc Szarko a« a szántóföldben Értékes lelettel gazdagodott a tüskevári múzeum kőtára. A nép ma Is kőhányás düllőnek nevezi a falu határában azt a területet, ahol szántás, kapálás közben különböző megmunkált kődarabok kerültek elő. A római birodalom Magenciá- na városa terült el itt. A város életéről, kultúrájáról vallanak a szépen faragott kövek, köztük a IV. századi szarkofág, amelyre szántás közben bukkantak, s amely egy 40 év körüli asszony és egy 6 év körüli kislány csontvázát és ékszereit rejtette magában. A 29 darab 24 karátos aranyékszer közül feltűnően szép az anya nyűrűje és a kislány 25 gömbből álló nyakéke. Fején öt hajtű volt csontból, aranyból és ezüstből. Mivel a keleti támadások miatt a IV. században a birodalom határához közel eső részek nem voltak biztonságosak, az értékes szarkofágot a földbe süllyesztették. Lexilon Pest megyéről A Pest megyei levéltárban megkezdték az ország legnépesebb megyéje helytörténeti lexikonjának összeállítását. A hatalmas mennyiségű adatot tartalmazó mű előreláthatólag, három kötetben lát napvilágot. A tervek szerint az első kötet kéziratát 1976-ban küldik nyomdába. A lexikonban az őskortól napjainkig részletesen ismertetik a megye városainak, községeinek történetét. — MEGREPEDEZETT és összeomlással fenyeget egy 40 emeletes felhőkarcoló New York-ban, a Broadway és a 32. utca sarkán. A rendőrség részleges kiürítést rendelt el és lezárta a környéket a gépkocsiforgalom elől. Magnéziumoxid a tengervízből Bulgáriában sok új technológiát sikerült kidolgozni, amelyek segítségével különböző sókat nyernek a tengervízből. A Csalkantyev mérnök által vezetett kollektíva legutóbb például olyan eljárást dolgozott ki, melynek segítségével kivonják a tengervíz magnézium- szulfát-tartalmát. Egy másik csoport másfajta magnéziumalapú vegyületet nyer a tengervízből, amelyik a cellulózé-, a papír- és kau- csukipar fontos nyersanyaga. Ezeknek a sóknak a fel- használása közel 1 800 000 leva többlet-termelési értéket jelent majd a bolgár népgazdaságnak. A legnagyobb eredmény, hogy sikerült magnézium- oxidot nyerni a tengervízből, amelyet tűzálló anyagok készítésénél használnak fel. Az erre vonatkozó kísérletek azt mutatták, hogy a tengeri magnéziumoxiddal késiült tűzálló anyagok minőségileg minden eddigi hasonlót felülmúlnak. A szabadalom iránt máris érdeklődik a Szovjetunió, Japán és sok más ország. HIRDETMÉNY Szolnok megyei Tanács Építési és Szerelőipari Vállalat értesíti Szolnok város lakosságát, hogy a Szolnok, Holt-Tiszaparti 20 kV-os leágazás és transzformátor állomást feszültség alá helyezi 1971. december 16-án. Ezen időponttól kezdve a vezetéx érintése halálos és rendőrhatóságilag tilos. HIRDETMÉNY! Az influenza járvány cső! ken, .. a betegek látogatásé 1971. december 15-től ena délyeztük Megyei Tüdőbeteggyógyintézet igazgató főorvosa A televízió mai műsorából ajánljuk 12 DÜHÖS EMBER. Magyarul beszélő amerikai film. Több mint tíz éve, hogy a magyar színpadokon bemutatták a Reginald Rose tv-játékából készült darab színpadi, majd a mozikban amerikai filmváltozatát. A darab méltán aratott sikert. Pedig mit is ígérhet 12 ember hosszúra nyúló vitája egy olyan bűnügyről, amelyről úgyszólván semmit sem tudunk. Egy apagyilkossággal vádolt fiatalember sorsáról van szó, s a 12 dühös ember az esküdtszék, amelynek ítélete életet vagy halált jelent. Az esküdteknek addig kell együttmaradniok. amíg egyhangú döntéstt nem hoznak.. A bűnösség olyan egyértelmű, hogy az első percekben úgy tűnik, a tárgyalás mindössze 5 percig fog tartani. Mégsem ez következik he, mert a nyolcas számú esküdt makacs. (Henry Fonda alakítja.) ö az egyetlen, aki a bűnösség ellen szavaz. S ettől kezdve a játék drámai forróságúvá hévül: az esküdtek egymás után állnak át a nyolcas számú esküdt oldalára. A vitában nem a vádlottat ismerjük meg, hanem a vitázókat, életüket, indulataikat, lelki alkatukat, múltjukat, fájdalmukat, gyengéiket. A kitűnő filmet Sidney Lomét rendezte. A filmet 20.00 órakor láthatjuk a tévében. JfrlKU _ SZÍNHÁZ A Szigligeti Színház Szolnokon délután 3 és este 7 órakor: Sirály (bérletszünet). i i MOZI r j Szolnok Vörös Csillag: A kalóz menyasszonya (18), Tisza: Homolkáék az uborkafán. Jászberény Lehel: A csendőr nyugdíjba megy. Kisújszállás Ady: Halálos tévedés. — Kunheeves Szabadság: Végre, hétfő! Kun- szentmárton Körös: Hahó. Öcsi! Mezőtúr Szabadság: Betyárkapitány, — Dózsa: Szemben az igazsággal. — Tiszafüred Tisza: Fekete zászlók városa. Török- szentmiklós Dózsa: Hangyaboly (14). — Túrkeve Vörös Csillag: Asszony a banditák ellen. RÁDIÓ SZOLNOKI RADIO: Alföldi krónika. — Pár perc jazz. — Miért éppen öt? — VI- rágénekex. — Szerencsepróbálók. — Kislexikon. — Reklám. — Sporthiradió. — A Rolling Stones együttes műsorából. KOSSUTH RADIO: 8.18: Balettzene. 9.00: Rádióegyetem. 9.29: Népdalcsokor. 10.05: Mikszáth Kálmán művei. Az eladó birtok (ism.) 11.05: Operarészletek. 12.35: Melódiákoktól. 14.00: Romantikus muzsika. 14.40: Nasaud-vidéki román népzene. 15.10: Zengjen dalunk. 15.40: Vukán György: A Nap. 16.05: Üdvözlet az olvasónak.— II. rész: Irodalmi vetélkedő a Téli Könyvvásár könyveiből. 17.15: Bodza Klári népdalokat énekel. Bige József furulyázik. 17.81: Hét város Európában. 18.03: Magnósok figyelem I 18.48: Miért Igen. miért nemi 19.25: Kritikusok fóruma. 19.35: A Magyar Állami. Hangversenyzenekar Kodály- hangversenye. 20.25: Láttuk, hallottuk.- 20.45: A hangversenyközvetltés folytatása. 21.10: Külpolitikai dokumentumműsor. 21.40: Kozák Gábor József népi zenekara látszik. 22.20: Ű1 operalemezeinkböl 23.00: A másik szoba. Zbigniew Herbert lelenete. 23.21: Zenés látékokból. 0.10: Chopin noktümök zongorára. PETŐFI RADIO: 8.05: Ritmusturmix. 8.31: ..Hires decsl hegy alatt”. VI. rész. (Ism.) 8.45: Külpolitikai figyelő (ism.) 9.00: Kamarazene. 9.40: Sok gyereket nevelni. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Könnyűzenei híradó. 12.30: A Magyar Rádió és Televízió énekkara magyal szerzők kórusműveiből énekel. 12.45: Győri stúdiónk jelentkezik. 13.03: Mendelssohn: Hl. i.Stoót" szimfónia. 14.00: Hiúsági randevú kettőtől—hatig... Zenei szerkesztő: Komjáthy György. A műsort szerkeszti és vezeti: Szilágyi János. 15.33: Csak íiataionkak! Tánczene. 16.33: Hallgatóink «gyeimébe! 18.00: Hírek. Időjárás. 18.10: Haydn: B-dúr szimfónia. 18.40: A hazai társadalomkutatás tapasztalataiból. 19.00: Éneklő világ. 19.25: Pezel: három tánc az ötszólamú fúvószene című sorozatból. 19.34: A Biblia világa. V. rész (ism.) 20.25: Ül könyvek (Ism.) 20.28: Közvetítés a Katona József Színházból. Talpsl- mogatő. Diákcslny egy felvonásban (ism.) 21.48: Könyvismertetés. 21.58: Beszélgessünk zenéről. (Ism.) 22.18: Nóták. 23.15: Kamarazene. BUDAPESTI 8.10: Iskola-tv. FöidTalz. (Alt. isk. 5. oszt.) 8.00: Környezetismeret. (Alt lsk. 4. oszt.) 11.05: Kémia. (AH. lsk. 8. oszt.) 11.55: Filmesztétika. (Középisk. 11. oszt.) (ism.) 13.18: Földrajz (ism.) 14.00: Környezetismeret Osm.) 15.50: Kémia (ism.) 17.28: Hírek. 17.35: Tizen Túliak Társasága. 18.25: Jegesmedvék hazáiéban. Szovjet kisfilm. 18.45: Taiak. városok, emberek. A bengálial tragédia. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-hlradó. 20.00: Tizenkét dühös ember. Amerikai film (ism.) 21.35: A Tv Galériája... 22,15: Tv-hlradó. — 2. kiadás. 22.25: A ..Viharsarok” íróla: Portréflim Féja Gézáról. POZSONY: 17.00: Hírek. 17.05: Fizika. 17.30: Ml ú j ség a 1 ég koronzókkal ? 17.45: Ifjú szemmel. 19.00: Tv-híradó. 19.25: A Tv-híradó jegyzete. 19.30: Az energiafogyasztásról. 20.00: Coselova grófnő. Lengyel filmsorozat 2. rész. 20.50: A? Indiai-óceán. Olasz dckumer.tumfUm. 21.15: Művelődési házak vetélkedőle. 22.25: Tv-híradó. BUKAREST: 16.30: Magyar nvelvű adás. 17.30: A volánnál. Autóvezetőknek. 18.20: A legkisebbének. 19.00: Ifjúsági adás. 20.00: A humor albumából. 21.15: Balett-est. A Szolnok megyei Tanács Vasipari Vállalata RÖVID HATÁRIDŐRE VÁLLALJA — villanymotorok — dinamók,- önindítók,- hegesztőgépek, — transzformátorok,- elektromos berendezések szakszerű javítását garanciával. Szolnok, Hunyadi János u. * Telefon: 12-844, 12-107. »