Szolnok Megyei Néplap, 1971. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-21 / 275. szám
Királyhegyi Pál: Neveletlenség A fiatal feleség: Nézd, szívem, mielőtt to. vábbmennénk, meg kell értened, hogy a mi házasságunk Jenővel, nem olyan, mint a többi. A mienk igaz szerelem volt, akármilyen banálisán hangzik is ez neked, aki mindig azt magyaráztad, mint hű barátnő, hogy a férfiakban nem szabad bízni, mert mind aljas disznó. Nem vagyok kimondottan féltékeny, de féltem. Jenőt. Hátha megváltozik? Hátha mégis lecsapja a kezemről egy másik nő? Tudom. hogy ez lehetetlen, de mégis, az ember nem lehet eléggé óvatos. No de, amit mondani akarok, ez csak annyi, hogy elmentem nyaralni Siófokra, egvedül. mert a férjemet otthon fogta a munkája. Gondoltam. egy hét nem nagy idő, talán még jót is tesz egy kis távoliét és ha kibírhatatlan honvágya támad utánam, hát leszaladhat hozzám. ha csak egy-két őrára Is. Az első napon minden rendben az idő jő volt, a nao sütött, ahogv illik, a Balaton is kitett magáért. De aztán beköszöntött a rossz idő. Hideg lett. térdig érő szélben mászkáltam a parton. nem avőztem fázni, az emberek sápadtak voltak és szökdosni kezdtek hazafelé. i !h~ edényei* ett automa*n A harmadik napon már nem bírtam tovább és én is, se szó, se beszéd, otthagytam a Balatont és minden külön értesítés nélkül hazaszöktem Pestre. Vissza Jenőhöz! Nyugtalan voltam, amikor éjjel tizenkettőkor kinyitottam lakásunk ajtaját. És ha Jenő nincs egyedül? Ha van nála valaki? Ha ágyban találom őket? Belehalnék. Vagy felpofoznám a nőt. Esetleg Jenőt? Ki tudja? Benyitottam a hálószobába és hirtelen elszégyelltem magam. Jenő, az én kis Jenőm, ártatlanul feküdt az ágyban és olvasott. Nem tudott aludni, mert teljesen egyedül volt és hiányoztam neki! Láttad volna a megkönnyebülést az arcán, amikor megtudta, hogy végleg jöttem haza, mert befejeztem a nyaralást. Hiába, Jenő csak egy van] A férj: Hát öregem, képzeld mi történt, még most is frászt kapok, ha eszembe jut! Tudod van ez a kis szerelem, ez a Manci, az irodából, kedves, csinos, szeleburdi és hiába, én ilyen természet vagyok', hogy ha tetszik, nekem valaki és viszont, hát nem nagyon jut eszembe, hogy három évvel ezelőtt örök hűséget fogadtam valakinek. A Manci már több mint egy éve tart, remek kikapcsolódás, bűbájos lány, nincs párja, kedves, mulatságos és persze, amikor a feleségem elment egyedül nyaralni, nyomban beszerveztem. Zöttytelenül ment is a dolog és a harmadik napon arra kértem, jöjjön el hozzám, aludjon nálam, hiszen a feleségem még javában nyaral, nincsen semmi vész. El is jött. édes volt, mint mindig, aztán valami egészen hülye, kis szamárságon összevesztünk. Manci felkelt, felöltözött és hazament. Őrjöngtem a méregtől, iszonyúan sajnáltam, hogy így elromlott az éjszakám. Ökölbe szorított szemmel próbáltam aludni, aztán feladtam és olvasni kezdtem. Két oldal után valami zajt hallottam. Már arra gondoltam, hogy Manci mégis visszajött. A feleségem állt a hálószoba küszöbén. Olyan zavarba estem, hogy a nevemet is elfelejtettem. Amikor kicsit magamhoz tértem, áldottam Mancikám szent nevét, amiért ilyen érzékeny, könnyen sértődik. De ami a fő, ami végképp megkülönbözteti egy feleségtől: mindig telefonál, mielőtt jönne. A hallgató: — öregem, az asszonyok a házasságban mind neveletlenek lesznek. Logika — Mondja kérem, nem önnel találkoztam tavaly Milánóban? — Nem, még soha nem voltam abban a városban. — Elnézést kérek, ugyanis még én sem jártam ott. Ezek szerint két másik személyről van sző. Panaszosok Tegnap délután alig hallhatóan kopogtak az ajtómon, beóvatoskodott a szobámba egy törpénél is törpébb anyóka, és elrebegte, hogy lenne némi panasza, ha meghallgatnám. Először is bemutatkozott: — Cmagyar Mária, belsőjózsefvárosi lakos, hajadon, nyugállományú köztisztviselő. Neve és panasza, mint mondotta, bizonyára nem lesz ismeretlen előttem, mert már több fórumot megjárt vele, sőt, több íz- ber. publikálták is a hazai sajtóban, „Ömagyar Mária- siralom” cím alatt. Arról van szó. hogy a nyugdíiba beszámító folyamatos munkaviszonyból három évet és tíz napot nem tud kellően igazolni. Márpedig, ha erre nézve hiteles dokumentumokat sikerülne felmutatnia, akkor valamicskével megemelnék csekély havi járandóságát. Egyrészről azt kívánják igazoltatni vele, hogy hol töltötte az 1582. október 5. és 14. közötti 10 napot. Idevonatkozólag felterjesztett ugyan a nyugdíjhatósághoz egy Juliánus és egy Gergely-naptárt, bizonyítandó, hogy a kettő közötti különbségből adódik az egész, a naptárreform évéből ugyanis a fenti napok egyszerűen kimaradtak. Ára illetékes helyen még mindig nem döntöttek afelől, hogy ezt elfogadják-e hitelt érdemlő bizonyítéknak. Még nehezebb az ügy másik része. ö ugyanis annak idején hópénz elszámoló volt, a Kereszteshadjáratügyi Hivatalban, de mivel három éven át se hó nem volt, se pénz, munka nélkül kényszerült eltölteni az időt. Erről is igazolást kellene szereznie. a helyzetet azonban bonyolítja. hogy a Kereszteshadjáratügyi Hivatalt időközben — általa ismeretlen okok miatt — felszámolták, és mindmáig nem tudtak megegyezni a jogutódlás kérdésében. ö igazán nem akarja az ügyével foglalkozó hatóságokat sürgetni, hiszen ő is sokáig volt köztisztviselő, tudja, hogy nem lehet csak úgy felfújni a dolgokat.,. Engem nem akar sokáig feltartani, meg neki is dolga van: még 69 szerkesztőséget és panaszirodát kell felkeresnie. Alig lépett ki a szobából, torzonborz, feldúlt férfi rontott be hozzám: — Kérem, még a pattintott kőkorszakban beadtam egy kőbaltát a Lakáshivatalba, amelyre a barlangigénylésem van felvésve. Az illeték leróvásaként, az akkori törvényeknek megfelelően, fel is ragasztottam rá tíz menyétbőrt. Nemrégiben, amikor a Lakáshivatalban felülvizsgálták az elfekvő iratokat, észrevették, hogy csak kilenc menyétbőr van rajta. Egy bizonyára leesett és elkallódott valahol. Elég az hozzá, hogy illetékbírságként kirótták rám a hiányzó menyétbőr árát, természetesen mai árfolyamon, azóta felgyűlt kamataival együtt. Hát nem felháborító?! Igyekeztem megnyugtatni, s megígértem, hogy utánanézek a dolognak, de telefonálni sem volt időm, mert már ott ült a szobámban türelmetlenül a következő panaszos. aki vidékről utazott fel hozzám: — Tetszik tudni — kezdte mondókáját —, az én tanult mesterségem a szemmelve- rés. Kihaló szakma ez ma már, nem kapunk utánpótlást. Sajnos, a mai fiatalok... Na, de hagyjuk! Így aztán, bár 91 éves múltam, még mindig kénytelen vagyok űzni a mesterséget, csakhogy a szemem valahogy nagyon megromlott mostanában. Elmentem hát az SZTK-ba, és kértem, írjanak fel nekem egy szem- melverő gépet. Először azt mondták, hogy ilyen nem létezik. Ám én elvittem nekik egy természet-tudományos folyóiratot, s bebizonyítottam, hogy Svájcban igenis gyártanak valami hasonlót. Akkor meg arra hivatkoztak, hogy erre az SZTK-nak nincs kerete. Elég szomorú ez, kérem! Hát ilven lelketlenül kezelik az Idős falusi dolgozók problémáit? Ezt írja meg, szerkesztő elvtársi Radványi Barna Náthaszezonban Ejnye, bejnye Nézd, tüsszent és nem teszi a szája elé a kezét!.,. Jászberény, piactér pecsenyesütő. ínycsiklandozó illatok, hosszú sor. Kis asztal. Uram bocsá' — majdnem odaszaladtam: az asztalon egy „buksza”. — Valaki otthagyott egy pénztárcát aiz asztalon, nem tudják kié? — Mögöttem egy hang: — adják csak ide, a mi utcánkban lakik, majd én odaadom neki. Egy hölgy indul, fölveszi, megnézi, a buksza nyitva van. — Nincs benne egy vas sem. De nem baj vigye csak el neki. — Üres? Ja! Azt hiszem tévedtem, nem Is a mi utcánkban lakik, bocsánat, tegyék vissza, majd megtalálja a gazdája. Hm! Elgondolkodtam, ha tele lett volna akkor valóban ismerte volna? Vagy csali úgy ismeretlenül megpróbálta volna továbbítani pusztán jó szándékból, felebaráti szeretetből, jó indulatból? Egyem a zúzáját.^ Az eset engem erősen emlékeztet az egyszeri emberre, aki kacsát lopott, beletette a zsákba, s vitte haza. A rendőr megkérdi mit viszel Jóska? Varjút. — volt a válasz. S abban a pillanatban megszólalt a zsák: háp, háp, háp. — Te, gazfickó, hát ez kacsa! — Micsoda? Kacsa? Fújj de utálom, már nem is kell] — S eldobta a zsákot. — d — Sláger a hó A bacilusgazda Anélkül, hogy hetet-havat összehordanék, igenis, azt mondom: sláger a hó! Először az éter hullámain — más szóval a rádióból — értesültem erről, s mivel azok fölfelé is tovaterjednek, hitemmé vált, hogy mivel annyira felkészültünk a fogadására — akarom mondani, eltakarítására — hát nem is bátorkodik majd leesni egyáltalán. Természetesen akkor, ha eljön az ideje... Mert ugye, most még annak lehetne itt az ideje, hogy cseppfolyós csapadék hulljék. De nem hull, s emiatt — történetesen — a Duna vízállása olyan alacsony, hogy alig bírja el a könnyített uszályokat is, meg, hogy vízkorlátozást kellett elrendelnie a fővárosi tanácsnak. A minap valósznűtlen szeny- nyes víz jutott a szolnokiaknak is — föltehetően, mert a Tisza vízállása is igen alacsony. Száz szónak is egy a vége: cseppfolyósán kellene már az áldott csapadék — akár az Alpokban, vagy a Kárpátokban is. de zúdulna az égből! Szombaton múlt egy hete viszont már arról informálták a hírközlő szerveket, minő alapossággal és menynyi gonddal felkészültünk a csapadék kristályos alakzatban való fogadására. Arra, hogy eltakarítsák az utakról, mihelyt hullani kezd. Ez a rém stramm felkészülés — ismétlem és hangsúlyozom, az éter hullámain — arra a szent hitre juttatott, hogy egyáltalán leesni sem merészel majd nálunk a hó. Vagy legalábbis nagyon* meggondolja a dolgot... Másnap viszont a nyomtatott orgánumok hasábjain közöltek második felétől kissé megnyugodtam. Lesznek itt még az eddigihez hasonló problémák és gondok, különösképp rendkívüli időjárás (magyarul nagy hóesés! esetén. S voltaképpen az eltakarítás szokásos rendje is változatlan marad — hangsúlyozták az illetékesek. Jómagam szentül meg vagyok győződve arról, hogy Szolnokon majd e télen meg télutón is megállapíthatjuk: minálunk a helyzet változatlan. Mindazonáltal mégis sláger a hó — holott még akár tenyérrel is mernénk kiaszott folyómedreinkbe az áldott jó esot. M. I. Aforizmák Az európai férfiak letérdelnek. amikor megnősülnek, utána pedig egész életükön át azon iparkodnak, hogy felálljanak. Reza Pahlavi ☆ A klasszikus író az, akit anélkül is dicsérhetünk, hogy olvastuk volna. K. G. Chesterton Kizárt dolog Az orvos szigorúan figyelmezteti betegét; — Abba kell hagynia az ivást! Minden csöpp alkohol egy héttel rövidíti meg az életét. * — Az ki van zárva: ha így lenne, akkor már száz éve a másvilágon lennék!
