Szolnok Megyei Néplap, 1971. október (22. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-12 / 240. szám
mi. Oktober Í8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Fővárosi sikerek a Végvári Kupában Befejeződött az 1971. évi atlétikai A Szolnok városi röplabda szövetség évek óta megrendezi Végvári Árpád tanár, a röplabda sport egyik szolnoki meghonosi tójának emlékére —, aki hajdan a Néplap munka társa is volt — az ifjúsági tornát. A mérkőzés sorozat ezúttal is nagy érdeklődést váltott ki, lányoknál hét, fiúknál a vándorkupát Lányoknál Csuka Éva (Bp. Spartacus) és Csizmadia Márta (BVSC) lett a torna legjobb játékosa. Végeredmény, lányok: 1. Bp. Spartacus, 2. BVSC, 3. MTK. 4. Kalocsai I. István Gimnázium, 5. Bp. VM Egyetértés, 6. Kunhegyesi VM. 7. Salgótarjáni ÖM _E. pedig öt csapat indult A TITÁSZ-pályán sorrakerült mérkőzések jó, helyenként magasszínvonalú játékot hoztak. Fiúknál a Bp. Honvéd — amely egyébként a legsportszerűbb csapat is volt — harmadszor nyerte Fiúk: 1. Bp. Honvéd, 2. Bp. Vasas, 3. Kecskeméti Volán, L, 4. Kecskeméti Volán II., 5. Szolnoki Gépipari. Képünk a Bp. Honvéd— Szolnoki Gépipari találkozón készült Egy Honvéd leütést igyekszik hárítani az egytagú szolnoki sánc. A. Volán 7-ea számú vállalat 18. életévüket betöltött nőket és férfiakat kalauznak felvesz. M kereseti lehetőség, egyenruháját- tatás, autóbusz Járatainkon díjmentes utazás. Jelentkezés: Szolnokon« a MAVAUT állomáson. Azonnali belépéssel felveszünk SZTK ügyintézésben jártas dolgozót. FŰSZERT Fiók Szolnok, Csaba u. 26.« személyzeti előadónál. Azonnali belépéssel felveszünk gyors- és gépírónőket. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: a vállalat központjában. Szolnok, Rékasl úti Irodaház, L em. személyzeti vezetőnél. Szolnok—Békés megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat. Szolnoki Patyolat Vállalat felvételre keres férfi munkaerőt, segéd- és betanított munkára, női munkaerőt is betanított munkára. — Érdeklődni: Szolnok, Mártírok útja 19. szám A MÁV művelődési ház Szolnok, Körösi út 1. takarítónőt alkalmaz okt. 15-tői folyamatos munkaviszonnyal. Azonnali belépéssel felveszünk húsipari szakmunkásokat, segédmunkásokat, portásokat és mérlegelési. ellenőröket. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Allatforealmi és Húsipari Vállalat, Szolnok, Vágóhíd u. 70. Gépkocsivezetőt. vontatóvezetőt azonnali belépéssel felveszünk UE 28-as típusú vontatóra. Fizetés megegyezés szerint. Minden második szombat szabad. Cím: Veeveslnari Ktsz Tószeg, Attila u. 27 szám. Azonnali belépésre kazánfűtőt Ís seeédffitőt felveszünk. Munkabér mereevezés szerint. Jelentkezni lehet: Abonvi üti ált. iskola Szolnok, 8—16 óráig. A Beton és Vasbetonipari Művek Szolnoki Gyára felvételre keres gyakorlattal rendelkező általános vagy építészmérnököket technológiai osztályvezetői és gyártáselőkészítési csoportvezetői munkakörbe. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés személyesen vagy Irában az eddigi gyakorlat leírásával a gyár személyzeti vezetőjénél. Szolnok, Tószegi út. A szolnoki Építő Javító és Szolgáltató Vállalat azonnali belépéssel alkalmaz Tátra 6 to. darus gépkocsira gépkocsivezetőt, valamint darukezelől vizsgával rendelkező dolgozót. Minden szombat szabad. Jelentkezni lehet a vállalat központjában, Kossuth téri Irodaház. Nagyforgalmű áruházunkba felveszünk férfi helyettes vezetőt, műszaki vezetőt. Kereset: 3500— 4000 Ft-lg. Ugyanide raktárost, kereskedelmi eladókat és segédmunkást. Jelentkezni lehet október 12 és 14-én 8—16 óráig a Csemege Aruház irodájában Szolnok Kossuth út 12. A városi tanács VB tiszaliget! üzeme két élieliőrt keres azonnali beiénéssel. Jő kereseti lehetőség. Jelentkezés az üzem belső ellenőrénél. KOTRÓGÉPRE. DOSERRA KIOKTATUNK 8 általános iskolai végzettséggel katonai szolgálatukat letöltött fiatalokat. A jelentkezőket 3 hónapi gyakorlat után szakmásító tanfolyamra küld ifik. Munkahelyeink: Pétfiirdö, Ajka, Szászhalombatta, Almásfüzitő. város. Visonta. Jelentkezés . Állami Eoftőinari Vállalat >est, V. Iránvi út 17. Gep- Ikodási osztályán. Hivatalsegédet és fűtőt azonnali belépésre alkalmaz a Délibáb úti ált. iskola, Szolnok. INGATLAN: ELADÓ másfélszo- bás szövetkezeti gázos eásőem eleti lakás. — Ajánlatokat: fcVosztok" lellgére a gzolnokt hirdetőbe. ELADÓ háromszobás összkomfortos családi ház. Tiszaföld- vár. Kossuth u. 158/B automata házi-viz ellátssal és központi fűtéssel. Érdeklődni: Nagy Elek kőműves mester; KÉTSZOBÁS családi ház részbeni, azonnali beköltözéssel eladó. — Érdeklődni: Szolnok Rákóczi út B/a. Juhászné. SZOT NrsK Rét n 17. sz. ház beköltözhe- tően eladd. csapatbaj nokság A Szolnoki MÁV női csapata az NB I-ben 13a férfi az I\B 1 B-ken 3. Babinszky megyei csúcsot futott 200 méteren Az NB I-ben a 7—14. helyen álló atlétikai csapatok utolsó fordulóját a TFSE, az NB I B Közép csoportjában a férfi csapatbajnokság utolsó fordulóját a BKV Előre szombaton és vasárnap Budapesten a BKV Előre sporttelepén rendezte meg. A versenyek rendezése most is — mint az utóbbi időben a legtöbb Budapesten megrendezett bajnokság — sok kívánnivalót hagyott maga után. A Szolnoki MÁV mindkét csapata tartalékosán állt ki. A nőknél ismert és ismeretlen okok miatt hiányzott Simon, Szabó, Zöld, Zsem- beri, a férfiak közül pedig Varga Gyula, Varga Sándor, Takács és Kurucz. A tartalékos kiállás különösen a férfiaknál okozott nagy problémát. Ha a hiányzók jelen vannak, akkor velük a csapat az I?B I B bajnoka lehetett volna. Hiába nyert öt versenyszámban — csoportjában a legtöbbet — mert a beugrók csak az egy pontért indultak, öt versenyszámban végeztek az utolsó helyen. A Szolnokon megszerzett első hely és a Budapesten elért negyedik, ha minimális különbséggel is az összesítésben csak a harmadik helyre volt jő. A férfiak teljesítménye így is jobb a múlt évi hatodik helyezésnél. A csapat tagjai küzdőképességből valamennyien jól vizsgáztak. Elsősorban a győzteseket kell dicsérni. Közülük is Babinszky Tibor teljesítménye a legértékesebb. 200 méteren mindössze egy tizedmásod- perccel maradt el az I. osztályú szinttől, több mint öt éve fennálló megyei csúcsot döntött meg. Megyei csúcsot gyalogolt 20 km-en a fiatal Papp János is. A nőknek meg kellett elégednie azzal, hogy a Szombathelyi Haladás női csapatát legyőzték. A Szolnoki MÁV atlétáinak eredményei. Nők. 100 m: 7. Nagyné 13.0 mp, 200 m: 8. Bata 27.7 mp, 400 m: 7. Bata 61.4 mp, 800 m: 2. Pásztor 2,14.4 p, 1500 m: 3. Pásztor 4.42.2 p. 100 m gát: 4. Szabóné 15.7 mp, 4x100 m: 7. Sz. MÁV (Nagyné, Szabóné, Bata, Pásztor) 52.3 mp. 4x400 m: 6. SZMÁV (Bata, Nagyné, Losinszky, Pásztor) 4.12,5. Magasugrás: 5. Nagyné 158 cm, távolugrás: 7. Csapó 507 cm. Súlylökés: 8. Szabóné 10,78 m, diszkoszvetés: 8. Csapó 14,20. Gerelyhajítás: Lossinszky 24,20 m. A pontverseny végeredménye: 7. Debrecen 78, 8. Baranya megye 72, 9. Szekszárdi Dózsa 70, 10. Csepel 61. 11. Csongrád megye 61, 12. Szabolcs megye 55, 13. Szolnoki MÁV 37, 14. Szombathelyi Haladás 34 pont Férfiak. 100 m: 2. Hack 11.1 mp, 200 m: 1. Babinszky 21.7 mp (megyei felnőtt csúcs, régi Oros Ferenc 21.9 mp 1966-ban), 400 m: 1. Babinszky 51,2 mp. 800 m: Fedor István 2,03.6 p, 1500 m: 6. Szalma 4.99,5 p, 5000 m: 5. Pintér 18,24.0 p. 10 000 m: 5. Pintér 34,58.6 p. 110 gát: 3. Banczik 17.3 mp, 400 m gát: 4. Banczik 61.3 mp, 3000 m akadály: 5. Papp Gy. 10,32.0 p, 4x100 m: 5. Sz. MÁV (Hack, Babinszky, Banczik, Fedor) 44.6 mp, 4x400 m: 3. Sz. MÁV (Fedor, Banczik, Hack. Babinszky) 3,30.2 p. Magasugrás: 1. Halász 185 cm. Távolugrás: 6. Kun 502 cm. Hármasugrás: 6. Halász 12.69 m. Rúdugrás: 4. Kun 320 cm (egyéni legjobbja). Súlylökés: 1. Kővágó 14.85 m. Diszkoszvetés: 1. Katona 45.48 m. Gerelyhajítás: Varga M. 44,46 m. Kalapácsvetés: 2. Kocsis 45,74 m. 20 km-es gyaloglás: 3. Papp János 1:46,58.2 (új megyei felnőtt és ifjúsági csúcs, régi Papp János 1971- ben). NB I B Közép csoport végeredménye: 1. GanzMÁVAG 172. 2. Vasas Izzó 158, 3. Szolnoki MÁV 156,5, 4. Pest megye 146, 5. BKV Előre 140, 6. Zalka Máté Fő- isk. 102,5 pont .. TtSZAFULDVARj — Nyúl u. 10/a. szám alatti kétszobás családi ház éladó. Érdeklődni a helyszínen 16 óra után. KÉTSZOBÁS ház. — beköltözhetően — eladó. Szandaszőllós. Dózsa Gy. u 11. (Oi- szandal buszmegállóhoz közel.) BEKÖLTÖ ZHETO családi ház eladó. Szolnok. Pólya Tibor u. 37. Érdeklődni du. 3—4-ig. SZAJOL Újtelep Bocskai utca 223 n-öl telek melléképülettel sürgősen eladó. Orvosi rendelő mögött. AZONNAL beköltözhetően eladó 3 szoba összkomfortos házrész. Mezőtúr Kossuth út 35. szám alatt. ELADÓ Tiszakürt Bogaras 58. ingatlan 800 n-öl szőlővel. felszereléssel. Érdeklődni: Dávid Mátyás- né Kunszentmárton, Móricz Zs. u. 14. GÉPJÁRMŰ: ELADÓ felújított felül szelepeit Warsa- wa motor— váltóval együtt — Eladási ár megegyezés szerint — Cím: Vegyesipari Ktsz, Tószeg. Attila u. 27. sz.. telefon: 15. WARTBURG 1000-es sürgősen eladó. Szan- daszöllös, Kossuth u. 100. adAS-vétel: ELADÓ 1 db ló éf üzemképes állapotban lévő ZMAJ — i K típusú kukorica betakarító gép. Ar- megegyezés szerint Megtekinthető a termelőszövetkezet központiéban. — Vörö Október Mg. Tsz — Kuncsorba. Dózs: Rz U. 77 HORDOZHATÓ cse fépkályha eladó. — Szolnok. Nyárfa n L Bede. KETTŐ db hordozható cserépkályha eladó. Szolnok, 'Temető u. 30. Oj állapotban lévő 2 db ágybetét eladó. Szolnok, Avar u. 8. ELADÓ Szolnok. Al- csisziget AG. bejárónál 45 q fehér kőpor egyben, á: 30,-Ftjq. Germán. FIGYELEM! Szölö- oltványok, csemege és borfajták őszi és tavaszi szállításra kifogástalan minőségben kaphatók. Ma- gony Imre, Abasär, Rákóczi u. 16. EGYÉB: KISGYERMEK gondozását vállalom. S^olnoV. O^tor U. 4. FEHÉR kuvasz kölyök kutya péntek délután a Verseehy úton elveszett. ( Becsületes megtaláló jutalomban részesül. Szolnoki Verseghy u. 19. KÖNNYŰ SZERET FSI, GÉPI, ÜLŐ MUNKÁRA helyi és vidéki, női, férfi dolgozókat, csökkent munkaképességűeket is FELVESZÜNK Kereseti lehetőség teljesítmény szerint Jelentkezés és bővebb felvilágosítás: TEMPO KSZ Műanyagrészleg Szolnok, Rékasi út II. sz. Irodaház. ÜL: Gődérné Tétnélküli forduló kézilabdában Tisza Cipő SE—Ceglédi Építők 23:15 (U*) NB II férfi. Martfű, 300 n., v.: Saményi és Hegedűs. Tisza SE: Szaszák — Balogh (4), Palotás, Sándor, Kenyeres (9), Tóvizi (5), Boros (1). Csere: Nagy (3), Lukács (1), Kenyeres J. Edző: Gálik János. Hatalmas lendülettel kezdtek a vendégek, mégis a hazaiak ragadták magukhoz a vezetést amit a mérkőzés végéig meg is tartottak. A ceglédiek keménységgel próbálták sikertelenségüket elKinizsi Sörgyár—Tisza Cipő SE NB I B női. Budapest, nézők nélkül. V.: Mayer és Ruszina. Tisza SE: Csató — Sulyok (2), Borsos, Novák (5), Juhász (2), Beke, Kazinczy (2). Csere: Trencsényi, Holló, Varró. Edző: Ruják Endre. A tartalékosán kiállni kényszerülő cipőgyáriak lendületesen kezdtek és Novák lensulyozni. Ez hamar felébresztette a hazaiak még tavaszi eredetű törlesztési vágyát és a mérkőzés nagy részében „kaptam-adom” vetélkedő folyt Jellemző, hor a két csapat játékosai majd egy félidőt — 29 percet — töltöttek a büntetőpadon. A cipőgyáriak azzal nyertek, hogy e csatározás közben lényegesen több gondot fordítottak a kapuralövésre. mint ellenfelük. 16:11 (9:6) meglepő gólerőssége révén 3:0 arányú vezetésre tettek szert Innen kezdve azonban feltűnően sok durva védekezési hibát követtek el, amit a sörgyáriak szinte maradéktalanul ki is tudtak használni. A martfűiek megérdemelten szenvedtek vereséget a már kiesett fővárosiaktól. Villányi és a magyar csapat vezet- 18. öttusa Világbajnokságon a második szám, a párbajtőrvívás a szokásnak megfelelően igen elhúzódott. A magyar versenyzők a viadal első felében hullámzó formában szerepeltek, a hajrában aztán jelentősen feljavultak. Vonatkozik ez elsősorban a fiatal Villányira, aki utolsó IC csörtéjét megnyerte s ezzel ebben a számban holtversenyben a második helyen végzett. Az egyéni összetettben a csepeliek 21 éves versenyzője átvette a vezetést. Az összetett csapatversenyben Magyarország került az élre. a svédek és a szovjetek előtt. Meglehetősen gyengén vívtak az amerikaiak s így az összetett csapatban a negyedik helyre estek vissza. Párbajtőrvívás egyéni: í.‘ Lil jen vall (svéd) 2—4. Onyiscsenko (szovjet). Tha- de (NSZK) és Villányi (magyar). 8—10. Kelemen,, Ills. Balczó. Csapatban: 1. Szovjetunió 2703 pont, 2. Magyarország 2604, 3. NSZK 2571. Az ösz- szetett egyéni állása két szám után: 1. Villányi (magyar) 2067, 2. Liljenvall (svéd) 2013, 3. Drum (USA) 1978. 4. Onyiscsenko (szovjet) 1962. 20. Balczó 1715 pont Az összetett csapatverseny állása a két szám után: 1. Magyarország 5554, 2. Svédország 5478, 3. Szovjetunió 5423 pont Totó 1. Békéscs.—SZEOL X ets 2. MÁV DAC—Dunaújv. 1 3:1 3. Pénzügyűr—Oroszlány X 4. FÖSPED—Dorog 1 s a 5. Bp, Spart.—Várpalota 1 au 6. Ózd—G.-MAVÁG 1 am 7. Vác—Izzó s ld 8. Rakamaz—Nylregyh. X id 9. N.-bátonv—Leninváros X Id 10. Gyűngyös—SKSE X l:t 11. Esztergom—BVSC 1 2d 12. Előre—KISTEXT X Ori 13. Cegléd—Budafok 4-1 M. Almást.—Szív. MÁV 8 •d 1 Id Olvassa, terjessze a Néplapot1 A Tiszamenti V egy im «vek Vállalat Szolnok, Tószegi út felvételre keres TERMELŐ ÉS KARBANTARTÓ ÜZEMEIHEZ: — férfi segédmunkásokat,- villanyszerelő, villanymotor tekercselő, elektrikns; — lakatos, hegesztő, ács és kőműves férfi szakmunkásokat' — vegyipari technikusokat és vegyipari szakmunkásokat^ —• gimnáziumi és egyéb középiskolai érettségivel rendelkező férfi munkaerőt, betanított munkásoknak, (szakképzés megegyezés szerint) SZÁLLÍTÓ ÜZEMÜNKHÖZ: rakodókat, kocsirendezőket, valamint KISZOLGÁLÓ ÜZEMÜNKHÖZ: férfi és női munkaerőket betanított munkásoknak. (Lehetőleg Vili általános iskolai végzettséggel rendelkezőket) Férfiak részére szükség esetén munkásszállást biztosítunk Személyes, vagy levél útján történő jelentkezés esetén részletesebb felvilágosítást adunk.