Szolnok Megyei Néplap, 1971. október (22. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-01 / 231. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Í9fl; ofctóEéf t Bajnők jelöltből sereghajtó Október 2—St Két mozgalmas nap a Tiszaiigeiben Abonyi Ferenc, a Szolnoki MÁV NB Il-es labdarúgó csapatának a kapitánya arra kért, hogy ez az írás ne je­lenjen meg a KISTEXT mér­kőzés előtt, mert hazai pá­lyán a legtöbb játékos re­megve játszik. Fél a közön­ség bekiabálásaitól. Ha bár­mi a nyilvánosság elé kerül­ne, fokozná a nézők elége­detlenségét és zavarná a já­tékot. Eleget tettünk a kérésnek, bíztunk a sikerben, a bizo­nyítás azonban elmaradt. ☆ .Nem titkolták a szakosz­tály vezetői, hogy tavasszal a kiesés elkerülése volt a cél, az ősszel kezdődő új bajnokság végén pedig az el­ső öt közé várják a csapatot, sőt ki nem mondattan érző­dött a remény, ha lehetőség nyílik, az első helyet is meg­pályázzák. Turay András személyében ezért szerződ­tettek edzőnek egy eredmé­nyeiről ismert szakembert. Olyat, aki nem a járműjaví­tó dolgozója, befolyásoktól mentes, aki a tudás, a te­hetség, a nyújtott teljesít­mény alapján állítja össze a csapatot. Közismert az is, hogy a labdarúgók munkahelyeiken jó fizetést kapnak. Munka­idő alatt edzenek, ideális kö­rülmények között sportolnak, hiányt semmiben sem szen­vednek. A jó szereplés tehát bizto­sított. Mégis, a bajnoki cím helyett ma már a kiesés el­len kell harcolniuk. Mi tör­tént a Szolnoki MAV-val? Erre a kérdésre ' kerestünk választ. % ☆ Turay András edző: — A nyári alapozás nem sikerült úgy, mint a januári. Földesi távozási, Abonyi visszavonulási szándéka, a csapatot tizedelő sérülés miatt visszaesés következett. Néhányan komolytalanul ve­szik a felkészülést. Kevés a játékos, nincs utánpótlás, a jelenlegi gárda ennél többre nem képes. — Sokan kifogásolják a kemény hangot. — Emberségesen szigorú vagyok, nem engedek lazsá­lást. Ezt csak akkor veszik észre a szurkolók, ha nem megy a csapatnak. Tavasszal a 9. helyen végeztünk. Az­óta elfelejtettek futballozni? Nem a többi csapat erősö­dött, hanem mi romlottunk. ☆ Hangya Mihály, az egye­sület elnöke: — A játékoshiányt nem fogadom el. Túl sok bizalmat kapott Koródi és Kelemen is, mégis többször le kellett őket cserélni. ☆ Kókai Sándor szakosztály- vezető: — Van annyi erő a csa­patban, hogy az első öt kö­zött végezzen, ha akar. A rossz szereplésnek több oka van. Nem sikerült a nyári felkészülés, ebben mi is hi­básak vagyunk. Kezdetben ebéd után egy órakor kezdő­dött az alapozás és három­kor fejeződött be. Fegyelme­zetlenség is akad és erőn­léti hibák is vannak. Bizony­talan volt Földesi helyzete, mindenki arra figyelt, mi lesz. A közvetlen védelem nagyon gyenge teljesítményt nyújtott. Kelemen, Koródi, Kalmár korántsem hozta, amit elvártunk, de Földesi és Szabó Gy. sem a régi. — Szerintünk nem kielé­gítő a nevelés és nem is iga­zolnak máshonnan játékost. — Nem igazolunk, mert komoly erősítéshez már la­kást kellene adni, mi pe­dig csak állást tudunk biz­tosítani. Ebben a csapatban több van. Be kell látni, hogy fiatalítottunk is, remélem a mostaniak már együtt ma­radnak. Köztudott, hogy az edző csak edzésre jár Szolnokra. — Erről hamarosan beszé­lünk, azt akarjuk, hogy több időt töltsön a játékosokkal. A mester jó edző, folyama­tossá teszi az edzéseket, le­jár a munkahelyekre is, érdeklődik a játékosok iránt. A kiesést még korai emle­getni. ☆ Mélyre nyúlnak a bajok gyökerei. A szakosztályban nincs utánpótlás. Evek óta négy edző dolgozik, de csak tömeget nevelnek, minőséget nem. íme: Fehér mögött a 31 éves Donka a tartalékka­pus. Abonyit — aki már két év óta szeretne visszavonul­ni — augusztus 31. óta sé­rülés miatt pihenésre java­solta az orvos, de játszania kell, mert nincs helyettese. Hasonló a helyzet a többi poszton is. Gyorsaságban, erőnlétben, akaratban alul­maradnak a többiekkel szemben. Még mindig nincs stílusa a csapátnak. Minden mérkőzésen változik az ösz- szeállítás. Egyéb okok is közrejátszanak. Néhány játé­kos visszaél a kedvezmé­nyekkel, sportszerűtlenül él, esetenként kimaradoznak. A vezetésben is akad bőven baj. Nem vonják be az irá­nyításba a járműjavítón kí­vüli, a csapatot szerető tár­sadalmi munkásokat. Hangya Mihály szerint próbálkoztak ugyan ezzel, de olyan felté­teleket szabtak, amit nem tudtak teljesíteni. Furcsa az is, hogy a hajdani neves csa­pat ismert játékosai közül senki sincs a szakosztály ve­zetésében, még a volt ma­gyar válogatottak sem. ☆ Az NB Il-es csapat a fel- emelkedés helyett régóta nem látott mélységbe zuhant. Sürgősen orvosolni kell a bajokat, mert ellenkező eset­ben elkerülhetetlen a kiesés, a labdarúgó szakosztály szét- züllése. P. I. Táblázatok Megyei ifjúsági labdarúgó bajnokság 1. Túrkeve 7 6 1 — 22- 3 13 2. Jb. Vasas 7 6 1 24- 4 12 3. Mezőtúr 7 5 1 1 26- 7 11 Szó. Cukor. 7 5 1 1 25- 6 11 5. K. MEDOSZ 7 5 1 1 16- 9 11 Kunhegyes 7 5 1 1 14- 7 11 7. J-árokszáll. 7 4 1 2 11-15 9 8. Karcag 7 4 — 3 10-10 8 9. K-márton 7 3 — 4 6-15 6 10. R-falva 7 1 2 4 16-19 4 11. K-szállás 7 2 — 5 11-20 4 12. Tószeg 7 2 — 5 6-18 4 13. Szó. Mezőg. 7 1 — 6 13- 3 2 14. Kilián FSE 7 1 — 6 7-9 2 15. Űjszász 7 1 — 6 7-25 2 16. J-fényszaru 7 1 — 6 5-46 ,2 Tartalék bajnokság 1. Tisza Cipő 5 5 — — 8- 6 10 2. Szó. Olajb. 5 3 1 19-3 7 3. Jb. Lehel 5 3 1 17-3 7 4. Szabó L. SE 5 3 — 2 11- 9 6 5. Szó. MTE 5 2 1 2 4-6 5 6. Szó. MÁV 3 1 2-4-2 4 7. Szó. Vegyi. 4 1 — 3 6-9 2 8. Tm. Vasas 4 1 1 2 3-9 1 9. T-földvár 4 — — 4 1-7 — Ifjúsági bajnokság 1. SZÓ. MTE 5 4 1 — 13- 3 9 2. Tisza Cipő 5 4 — 1 20-10 8 3. Szó. Olajb. 5 3 — 2 17-15 f. 4. SZÓ. MÁV 3 2 1-9-2 5 5. Szabó L. SE 5 2 1 2 7-8 5 6. Jb. Lehel 5 1 1 3 4-14 3 7. Szó. Vegyi. 4 — 1 3 3-10 1 8. T-földvár 4 — 1 3 6-18 1 9. Tm. Vasas 4 1 — 3 10- 9 — A Törökszentmiklósi Vasas fel­nőtt és Ifjúsági csapatától 2—2 büntetőpont levonva. Mai közgyűlések Fegyverneki Tsz SK, kul- túrház, 18. Fegyverneki Gimnázium SK, gimnázium, 15. Mezőtúri AFC, városi sportszékház, 17. Szolnoki Traktor SK. ME. ZÜGÉP tanácsterem, 16. A közelmúlt napokban ta­nácskozott a Kereskedelmi-, Pénzintézeti és Vendéglátó­ipari Dolgozók Szakszerve­zetének megyei sportbizott­sága, s a nevezések összesí­tése, idő- és pályaegyezte­tés, valamint egyéb ténye­zők figyelembe vételével végleges formába öntötték a szakmabeli dolgozók megyei sporttalálkozójának prog­ramját. Kilenc sportágban mintegy háromszázötven versenyző sorakozik majd fel október 2-án reggel 9-kor a megye- székhely új sporttelepén, a Tiszaligetben a nyitóünnep. Hajrájához érkezett a me­gyei kézilabda bajnokság 1971. évi küzdelemsorozata. A hét végén kettős fordu­lóra került sor. A tét min­den mérkőzésen nagy volt, mivel minden pontnak és gólak nagy jelentősége van a helyezések szempontjából. A női mezőny éllovasa, a Spartacus győzött és így to­vábbra is vezet a bajnok­ságban. A férfiaknál változatlanul nagy harc folyik a bajnoki címért és a kiesés elkerülé­se ellen. Az utóbbi évhez viszonyítva már a befejezés előtt három fordulóval meg­javították a csapatok a gól- lövési csúcsot, mivel túl­jutottak a tizenötezredik gólon. A bajnokság befejez­tével újabb versenyzési le­hetőséget biztosít a szövet­ség az MNK-ban való sze­repléssel, ugyanakkor lehe­ségre. Egyidejűleg négy pá­lyán folynak majd két na­pon át a kispályás labda­rúgó mérkőzések. Hat férfi­csapat és ugyanannyi női „váltott belépőt” a rang­adókra. Ezzel párhuzamosan sakk és tekeverseny, szom­baton kézilabda mérkőzések, két vállalati üdülőben mind­két nap női-férfi asztalite­nisz verseny zajlik majd. Vasárnap tovább bővül a változatos műsor: teniszver­seny, röplabda, az Aranyia­kat étteremben a természet- járók vetélkedője, majd pincérverseny zárja a vetél­kedő-sorozatot. tőség nyílik a megyei baj­noknak megfelelően felké­szülni az osztályozóra, mi­vel nem lesz játék nélküli hosszú szünet. Eredmények, női: Jászbol- dogháza—Tiszaföldvári Tsz 10:13, Kunszentmárton—Ti­sza Cipő SE 11:6, Beseny- • < T- . - ->’'-íza 3:16, Szajol—Sz -artacus 4:11. Férfi: Üjszászi Tsz—Gyulai BE 24:23. Jászberényi Lehel —Tiszaföldvári Tsz 19:32, Túrkeve—Szó. Vegyiművek 35:25, Kunszentmárton—Ki­lián FSE 12:22, Tiszapüspö. Id—Szó. MÁV 29:23, Mező­túri AFC—Szó. MÁV 8:17, Rákóczifalva—Tiszapüspöki 20:13, Kilián FSE—Török­szentmiklósi Vasas 32:15, Tiszaföldvári Tsz—Túrkeve 39:19, Gyulai SE—Jászberé­nyi Lehel 19:22, Jászalsó- szentgyörgy—Üjszászi Tsz 28:29. Fokozódó küzdelem kézilabdában Túl a tizenötezródik gólon Azonnali belépéssel fűtőket ve­szünk fel. Méh Vállalat Szol­nok, Mártírok útja 9. Azonnali belépéssel alkalmazunk adminisztrátort jó kereseti lehe­tőséggel. 40 órás munkahét. Gép­írni tudók előnyben. Jelentkezé­si határidő: október l-én, 13 óráig. Jelentkezés személyesen: Állatifehérje Takarmányokat Elő­állító Vállalat, Szolnok. A Szolnok megyei Állami Építő­ipari Vállalat azonnali belépés­sel felvesz különleges gépjármű­vezetői engedéllyel rendelkező személveket autódarura kezelői beosztásba, — akik rnedelkeznek HSC—5, AB—063, K—61, LAZ— 690 tip. autódarura érvényes vizs­gabizonyítvánnyal. Jelentkezés: Szolnok, Pálfi János úti garázs­ban. Szolnoki Sütőipari Vállalat süte­ményes üzembe, betanításra, női dolgozókat felvesz. Jelentkezés: Szolnok, Csarnok u. 4. sz. Vízvezetékszerelőt állandó mun­kára felvesz a Tüdőkórház. Szol­nok. Gépkocsivezetőt — tehergépkocsi vezetésben gyakorlattal felve­szünk. Jelentkezni lehet: ÁFÉ- SZEK Közös Vállalkozása Szol­nok, Ságvárl krt. 6. Fizetés meg­egyezés szerint. Pályázati felhívás! — Szer­számgépipari Művek Vezérigaz­gatósága pályázatot hirdet a karcagi gépgyárban betöltendő igazgatói munkakörbe. Követel­mények: géoészmérnöki — vagy mérnök-gazdász' oklevél, gép­gyártási gyakorlat, politikai és vezetőkészségbeli alkalmasság. A gyár jelenlegi létszáma 360 fő. 60'm Ft-os beruházása 1972-ben fejeződik be. 1973-ban újabb 50/ m Ft-os beruházás kezdődik. — 1975-re kb. 700 fő foglalkoztatást tervezünk. Saját iparitanuló üze­me van. Profilja: lemezmegmun­kálás. szerszámgép alkatrészek, tartozékok, és vasúti fék szerel­vények gyártása. — Pályázatot részletes önéletrajzzal és az ed­digi tevékenység ismertetésével a SZIM személyzeti főosztályára Budapest, IX.. Soroksári u. 160 lehet benyújtani. Felveszünk gépkocsivezetőt, ra­kodóbrigádba segédmunkásokat és nyugdíjas éjjeliőrt. Jelentke­zés: szolnoki AGROKER Válla­lat Tószegi úti telepén. BIVIMPEX nyersbőr kirendeltsé­ge havidíjas férfi fizikai munká­sokat alkalmaz egy műszakos munkára, ötnapos munkahét. — Alkalmazás esetén, vidékieknek útiköltséget fizetünk. Cím: Szol­nok, Vöröshadsereg u. 29. Tele­fon: 12—331. Azonnali belépéssel fűtőket fel­veszünk. — Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Kö- zéptiszavidékj Vízügyi Igazgató­ság (Szolnok, Arany János u. 5. sz.) gondnoknál. Szövetkezetünk, a szolnoki Há­ziipari Termelőszövetkezet be­dolgozó vertcsipke készítőket és horgolókat azonnal felvesz. — Szolnok, Magyar u. 14. sz. Azonnali belépéssel alkalmazunk férfi és női segédmunkásokat, mezőgazdaság? gépszerelőt, gép­írókat, érettségivel rendelkező női munkaerőt. Jelentkezés: szolnoki Agroker Vállalat, Tósze­gi úti telepén. Számviteli főiskolai, közgazda- sági egyetemi, vagy mérlegképes könyvelői végzettséggel belsőel­lenőrzési csportvezetőt azonnal felveszünk. Jelentkezés: Szolnok megyei Tanács Vasipari Vállalat személyzeti csoportja. Szolnok, Hunyadi u. 4. sz. A Szolnok megyei Tanács Kór­háza Szolnok, Vöröshadsereg «. 25., férfi munkaerőt keres élel­mezési raktáros! munkakör be­töltésére. Jelentkezni lehet sze­mélyesen a kórház gazdasági igazgatójánál — illetmény meg­egyezés szerint. A szolnoki Postagarázs felvételt hirdet gépkocsivezetői állások betöltésére. — Jelentkezni lehet: Szolnok, Postagarázs, Rékasi út. Telefon: 12—122. A szolnoki Járműjavító özem felvételre keres, lakatos, hegesz­tő szakmunkásokat, férfi segéd­munkásokat. Bérezés megegye­zés szerint. — Jelentkezni lehet az üzem munkaügyi osztályán. A Jász-Nap'vkun Vendéglátó Vál­lalat felvételre keres olaj- és gőzkazán fűtő szakvizsgával ren­delkező férfi munkaerőt főköz­pont kezelésre. Jelentkezés: vál­lalatunk javító részlegénél. Szol­nok, Sütő u. C/b. INGATLAN: KETTÖSZOBÁS ker­tes családi ház be- költözetően eladó. — Szolnoki Puszta u. 5. TARSASHÁZBAN két és félszobás lakás — sürgősen eladó. Szol­nok, Kulcs u. B. lép­csőház. II. em. 6. SZOLNOK. Rét u. 17. sz. ház beköltözhe­tően eladó. 450 n-öl kert eladó. Szandaszőllős, Kiss János u. 52/b. CSALÁDI ház azon­nal beköltözhetően eladó. Szolnok, Gyík u. 26. szám. SZAJOL — Üj telepe Bocskai úton 223 n- öl telek melléképü­lettel sürgősen eladó. Orvosi rendelő mö­gött. TIS ZAFÖLDVÁRON, — egyszoba-konyhás családi ház mellék- épülettel és két por­tával eladó. Damja­nich u. 33. Farkas József né. CSALÁDI ház 358 n- öl telekkel azonnal beköltözhetően el­adó. jószágtartásra kitűnően alkalmas. Szandaszőllős, Tán­csics M. u. 37a. 512-es négyzetméter beépítetlen telek el­adó, társasház épí­tésre alkalmas. Szol­nok, Sarló u. 20. — Érdeklődni: Szántó u. 9. Garami. 18 óra után. GÉPI* *?MO: WARTBURG 1000-es nagvkerekű sürgősen eladó. Kengyel. Thö­köly u. 12. JÓ állapotban lévő Skoda Octávia sür­gősen eladó. Szol­nok, Hold u. 157a. MŰSZAKILAG vizs­gázott 350-es Velorex rokkant kocsi eladó. —- Törökszentmiklós. Tópart u. 24. MOST vizsgázott 407- es Moszkvics megkí­mélt állapotban el­adó. Kunszentmár­ton, Táncsics u. 13. szám. 601-es Trabant eladó. Tiszaföldvár, Árvái János u. 19. Szelindi. JÓ állapotban lévő 350-es IZS motorke­rékpár eladó. — Dr. Soós, Tiszaföldvári Kossuth u. 139/4. VOLGA személygép­kocsi eladó, — vagy kisebbre cserélem. — Tolnai Károly, Bu­dapest, XXII., Anger Jakab u. 36. SIMSON Moped el­adó Szolnok, Kisfa­ludy u. 7. TRABANT Combi — 500-as alkalmi áron eladó. — Szolnoki Áchim u. 35. JUNAK motorkerék­pár 3000 forintért el­adó, vagy Simsonra cserélhető. Szolnok, József A. u. 79. Ér­deklődni: 17 óra után. JÜLIUSBAN — 8-án vizsgázott Skoda 440- es olcsón eladó. Tö­rökszentmiklós. Marx u. 6. szám. A TJTÖ NYEREMÉ­NYEN nyert Simca 1000-es Rallev gépko­csi eladó. Jászlákó­balmp. Kocciith tér ADÓC T'fr-rr-T . FEKETE német ju­hász kölykök eladók. Szolnok. Berzsenyi u, 6. szám. VETYERCK és Si­rály csónakmotor, — négvszemélyes testtel eladók. — Szolnok. Várkonyi, tér 4. n. em. 7. IPARMŰVÉSZ által készített négyajtós tölgyfaszekrény, köl­tözködés miatt el­adó. Megtekinthető naponta 12—15-ig. 18 -20-ig. Szolnok, Má­jus 1 u. 43. ELADÓ boroshordók. Zúzó, Szolnok, Kert­város. Szivárvány u. 8. szám. FA- és széntüzelésű KG—115 típusú 100 literes ételfőző üst kettős fallal rozsda- mentes acél főzőcsé­szével, biztosító áll­vánnyal sürgősen el­adó. — Érdeklődni munkanapokon, 8— 16 óra között, az 1. sz. Általános Iskola gondnokánál, Fegy­vernek. Dózsa Gy, u. 2., vagy tel.: 18. MINIK ALOR Olaj- kályha eladó. Szol­nok. Nyíl u. 6. A JASZLADÁNYI — Petőfi Tsz-nél eladó 1 db felújított 110 LE-s IFA motor. Ér­deklődni telefon: 22, vagy levélben, vagy személyesen. EGYÉB: AUTÖFENYEZÉS 1 éves garanciával hat nap átfutási idő. Ba­lázs autófényező mes­ter. Szolnok, Bercsé­nyi u. 7. SPRECHEN Sie Deutsh? A minden­napi életben szüksé­ges társalgás, taní­tás, Berlinben élt oktatónál. Válaszo­kat, „Berlin” jel­igére a szolnoki hir­detőbe kérem. T*$7ASSAO: HÁZASSÁG céljából megismerkednék kö­zépkorú kisiparos, kiskereskedő füg­getlen nővel. Vála­szokat „Őszi napsu­gár” eligére a szóT- noki hirdetőbe. Á Szolnok városi Tanács V.. B. terv- és munkaügyi osztály nyilvános árverést hirdet a Szolnok, Ponty u. 6. sz. alatti házingat­lanok lebontására. Az árverés: október 5-én de, 9 órakor kezdődik. Találkozás: a Ponty u. 6. sz. alatti épület előtt. E m*­■vs í MIIT km Figyelem! Felhívjuk T. ügyfeleink figyelmét, Hogy kirendeltségünk október l-én és 2-án leltár miatt zárva lesz MERKUR KIRENDELTSÉG

Next

/
Oldalképek
Tartalom