Szolnok Megyei Néplap, 1971. október (22. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-30 / 256. szám

1971. október 30. SZÓI NOR MEGYE’ NÉPI.AP Korszerűsödés, kérdőjelekkel EMBER HELVE1J GÉP A nagyfokú gépesítés, a részleges vagy teljes automa­tizálás — akár egy gép­ről, akár egy üzemről legyen szó — érdemessége az élő és a holt munka értékarányá­tól, költségeitől függ. Ha a kettő legalább kiegyenlíti egymást, akkor már nem rá­fizetés a korszerűsítés. Ma még e feltétel sok helyen hiányzik. Ha megszületett a döntés a gépesítés mellett, hátra van a másik nagy di­lemma: mi legyen a gépesí­tés útja? Univerzális gépek? vagy célgépek? Nagy szer­szám- és készülék készlet a sokféle átálláshoz, vagy számjegyvezérlésű fogácsoló­gép. amely az előkészítő idő­ket — szerszámcsere stb. — rendkívüli módon lerövidí­ti? Mindezek helyett — vagy mellett választhatják ugyan­akkor az azonos elemekből összerakható többféle áru előállításának útját is... A gépeket fönnakadás nélkül kell kiszolgálni, tehát az anyagmozgatás korszerűsíté­se is elengedhetetlen. Vásá­rolnak öt elektromos targon­cát. Igenám, de a raktárból a targoncáig, a targoncától a gépig, s a fordított úton kézzel végzik az anyag és a félkész termék mozgatását, azaz ott vannak, ahol a part szakad... Egyszer azért állnak a gépek, mert nincs elég anyag, máskor azért, mert már nincs hová tenni az elkészített alkatrészeket... A gépesítés komplex feladat, de ma még a legtöbb he­lyen a szemléletet, a prob­léma kezelését sem lehet an­nak nevezni, nemhogy a megoldást. Ezért, hogy a meglévő eszközök is elapró­zódnak, működtetésük nem elég hatékony. tVentmnndásos hat adás Fejleszteni, de ne minden­áron! A szállítás korszerű­sítésének döntő láncszeme a vasút dieselesítése. A moz­donyokba szerelendő motor­családra több százmillió fo­rintot költöttele, végül még­is csak a licencvásárlás ol­dotta meg a fejlesztés gond­ját. .. Idő és pénz veszett kárba, míg kiderült, hogy van, amit mások jobban tud­nak. S ez nem szégyen. A fölös kiadás sokkal inkább az. Márpedig nemcsak ebben az egy esetben beszélhetünk idő és pénzpocsékolásról... Jó, tehát vásároljon az ipar licenciákat Tegye, de csak akkor, ha azok hatékony felhasználásának — hazai adaptációjának — minden más feltétele is megvan. Képzett kezelőszemélyzet, megfelelő anyagellátás, al­katrész utánpótlás, stb. Te­gye, ha — teheti. Mert a jo­gos fékek mellett az elmúlt években sok volt az indo­kolatlan akadály is. A ma­gas vám, a nagyösszegű le­tét olyan esetekben is nehe­zítette a korszerű berendezé­sek, eljárások megvételét, amikor hozzájuk hasonlót nem találhattak a hazai pia­con. Az érem másik oldala: 1959-ben vezették be a mű­szaki fejlesztési alap képzé­sét. Összege azóta meghá­romszorozódott, az eredmé­nyekről ugyanez már aligha mondható el. Továbbá: a vállalatok tele voltak pa­nasszal, hogy nincs pénzük korszerűsítésre, ugyanakkor a fejlesztésre fordítható ala­pokból kétmilliárd forint (!) maradt meg 1969-ben. (A hatmilliárdra rúgó összeg egyharmada.) A kiadott pénz is elsősorban a gyártmány- fejlesztést szolgálta, s csak kis hányada a technológiai korszerűsítést, ez utóbbi a gépiparban például mindösz- sze a teljes fejlesztési kiadá­soknak 17,8 százaléka volt. Hol a péns? Van, pénz, nincs pénz. Van, de nem arra költik, amire nagyon kellene... Hogvan van ez? Ügy, hogy az érdekeltségi rendszerben nem volt jelentős különbség — az 1971 január 1-én élet- belénett új szabályzók hatá­sa ínég lemérhetetlen — a gyorsan és lassan elavuló technológiájú termelés, ter­mék között. Ezért ott is je­lentős pénzalapok jöttek lét­re, ahol azok a korszerűtlen megőrzését szolgálták. Azaz: úgy kellett — és kell to­vábbra is — tökéletesíteni a hitelrendszert és az állami elvonás mértékét, hogy a gyorsan fejlődő iparterüle­teken, a népgazdaságilag el­sőrangú ágazatokban az em­ber helyére valóban a gép léphessen, azaz a technikai, technológiai haladás gyors legyen. Ez a szelektív ipar- fejlesztés. Tegyük fel, hogy a válla­latnak van elég pénze. Mi­hez kezd vele, ha nincs kel­lő piaci információja, ha nem tudja, mit és hogyan érdemes fejleszteni? Milyen anyagok, gépek, technológi­ák kellenek a holnapi igé­nyek kielégítéséhez? S ha ez is megvan, vajon rendelke­zésre áll-e a kellő szellemi háttér? A fejlesztés sokféle kockázatot hord magában, s csak hosszabb távon ígér gyümölcsöt. Ezért a vállala­tok egy része — nem lebe­csülhető része — a mára hagyatkozik, mert nyereség- érdekeltsége megfelelő, az élő és holt munka költség- aránya viszont erősen eltérő, jobban jár tehát, ha az élő­munkát választja. Nem gé­pesít, hanem munkaerőt to­boroz. csábít, édesget... Rö­vid távon boldogulhatnak így is. A gazdasági tevékeny­ség azonban soha nem rövid távra szól. Ssuhségos fokoz* tok A népgazdasági átlagot te­kintve vannak erősen esz­közigényes ágazatok — így például a villamosenergia­ipar —, ahol az eszközigény az átlag kétszerese, három­szorosa, s vannak — például az építőipar, a könnyűipar —, ahol csak negyede, fele. Az ágazatok fejlesztését az országos döntések határozzák meg, s a gazdasági szabály­zók rendszere befolyásolja. A meglévő helyzet és a to­vábbi teendők megítélését tehát két csoportra kell osz­tani: a központi iránvítással. valamint a vállalatokkal összefüggő részre. Ami közös: egyik szinten sem lehet át­ugrani a fokozatokat. Az adott helyzet körvonalazza a lehetséges teendőket is. A. minisztériumi ipar munkása­inak 40 százaléka dolgozik gépek, berendezések mellett. Ha tehát azonnal automati­zálni lehetne, akkor sem si­kerülne. Nincsenek meg hozzá a feltételek. Az egy foglalkoztatottra jutó villa- mosenergia felhasználás csak harmada, fele, a fejlett tő­kés országokénak. Gépesíteni? Igen, de az energiabázis bővítésével, a termelőeszközök kínálatának növelésével kell kezdeni a folyamatot. A szállítás, a vízellátás stb. fejlesztéséről nem beszélve. Mert külön­ben — s sajnos, sok példa van erre is — az itthon, vagy külföldön drágán vett gépek hónapokig állnak, míg a helyükre kerülnek, s utána is napi néhány órát dolgoz­nak csupán, öncélú gépesítés nincsen. Ezt ma már „fönt” és „lent” egyre világosab­ban látják. Mészáros Ottó (Következik: Gép helyett gép) „Váll ózó Tiszaláj66 A Múzeumi és Műemlék­védelmi Hónap keretében a „Változó Tiszatáj” akció jegyében csütörtökön járási úttörő vetélkedőt rendeztek Tiszafüreden a Hazafias Népfront járási bizottságá­nak közreműködésével. A vetélkedő három fordulóból állt: az első fordulóban az úttörőcsapatoknak — mint­egy benevezésként — népi használati tárgyakat kellett gyűjteniük és azokból kiál­lítást rendezniük. Ezután a második fordulóban írásos gyűjtőmunkát kellett végez­niük. Csütörtökön pedig a harmadik fordulóként járási vetélkedővel zárult a sorozat. A vetélkedőt — melyet a járási Kiss Pál Múzeum segítségével bonyolították le — az abádszalóki Tán­csics Mihály úttörőcsapat nyerte. Szolnokon, a Zagyva-parti űj lakótelepen most a hatodik tízemeletes házat építik azokból a komplett — nyílászárók­kal együtt készülő — falelemekből, amelyeket a Szolnok megyei ÁÉV poligon-panelüzeme gyárt. Képünkön: az üzem munkásai egy falpanel nyersanyagát készítik elő a forma­sablonban, hogy a technológiai folyamat befejeztével a kész falelem szállítható és beépíthető legyen a hatodik tíz­emeletesbe­Jegyzet eh a nőkonferenciáról Benne vagyunk már az estében, amikor e sorokat írom. A Parlament Vadász­termében a nők közéleti szerepéről zajlik a vita. Ez a „négyes munkabizottsági” ülés témája. Az érdeklődés nagy. A konferencia Szol­nok megyei résztvevői kö­zül hatan ebben a munka- csoportba jelentkeztek. A plenáris ülésen a vitában kevesen kaphattak szót, így Juhász Imréné dr. felszóla­lására sem került sor. De akik szóhoz jutottak a mun­kásnők, parasztasszonyok, az értelmiségi nők' képviselői mindannyian sok-sok kedve­ző jelenségről számoltak be. Ahogyan Erdei Lászlóné, az Országos Nőtanács nevében — vitaindítójában — is meg­fogalmazta: a nőpolitikái párthatározat meghozatala óta másfél év telt el, és már van miről beszámolni az országos nőkonferencién. A valósághű számvetést hi­vatott elvégezni az országos nőkonferencia, erre hívta fel a résztvevők figyelmét meg­nyitó beszédében Pullai Ár­pád, a párt Központi Bizott­ságának titkára. 3? — A párthatározat nem csodaszer — jelentette ki Barinkat Oszkárné, a nők közéleti tevékenységét vizs­gáló korreferátumban. — Mindez elindított egy folya­matot a nők egyenjogúságá­nak kiteljesítéséért. Hol tar­tunk most? Erről beszéltek a konferencia küldöttei. ☆ Ebédszünetben egy „kis közvéleménykutatást” tar­tottam a Szolnok megyeiek körében, kinek a felszóla­lása ragadta meg figyelmü­ket? A válaszok alapján ez a „sorrend”: Első Török Jánosnéé, ő a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár nő­dolgozóinak képviseletében beszélt. A párthatározat után egy sor olyan intézke­dés született ennél a válla­latnál, — ahol a dolgozók 64 százaléka nő — hogy a nagycsaládos szülők, a mun­kásnők közvetlenül érzékel­hetik saját helyzetükben a kedvező változásokat Ő sem, de mások sem ke­rülték ki a problémákat, melyeknek okai még igen különbözőek. Kevés nő tölt még be vezető funkciót. Gondoljunk csak vissza az egy hete — éppen a Parla­mentben — tartott országos, gazdasági aktívára, — mon­dotta az egyik felszólaló. Nagyon kevés a nő a gaz­dasági vezetők között. Hal­lani olyan véleményt hogy a dolgozók „idegenkednek” a női vezetőktől. Ez nem igaz, vitatta éppen a Belo­iannisz gyár küldötte, hi­szen a dolgozókat nem kérdezik meg: nő, vagy fér­fi legyen a vezetőjük. Al­kalmas legyen — ez az el­sődleges. A nők nagy része sem ért egyet azzal a sta­tisztikai szemlélettel, hogy azért léptessék elő a nőket, mert nők. A nők szakmai, politikai képzésének fontos­sága nagy hangsúlyt kapott a konferencián. Tárgyilago­san, őszintén elemezte a mai helyzetet minden felszólaló. Kovács Gyuláné tsz-elnök, az előrelépés akadályaként a maradi szemléletet emlí­tette. Így fogalmazott: a mi szövetkezetünkben könnyebb megszavaztatni a közgyűlé­sen egy nagy öszegű szociá­lis beruházást, mint azt, hogy n5 legyen a brigádve­zető... A Szolnok megyeiek tet­szését nagyon megnyerte Szűcs Istvánnénak, a KISZ KB osztályvezetőjének fel­szólalása is. Többek között az a bejelentése, hogy a bu­dapesti KISZ-fiatalok véd­nökséget vállaltak az óvo­dák építése felett. Ez is szép példája a társadalmi össze­fogásnak, melynek révén a IV. ötéves terv időszakára tervezett 39 ezer új óvodai .hely helyett 51 ezret tudunk létesíteni, azaz tizenkétezer­rel többet az eredeti elkép­zelésünknél. & A munkabizottsági ülések még tartanak. Nem tudom melyikben kapnak szót Szol­nok megye képviselői, hi­szen mind az öt megalakí­tott munkabizottságban ott vannak. Konferencián kívül elmondta már véleményét Harmati Józsefné, a jászbe­rényi Lehel Ruházati Ktsz gépi varrója, aki nyilatko­zott a filmhíradónak, a ktsz-ben dolgozó nők hely­zetéről és a nőkonferenciá­ról. Lazányi Angéla < Jl&ggéli találkazás _ Összerezzent, amikor az öregember ráköszönt — Jó reggelt... Hogyis hívják? Belekavart a kávéjába, mintha a cukor­ral bajlódna. Ki lehet ez a kisöreg ember? Erőltetetten krákogott, köhögött Az öregember mosolygott. — Ahogy elnézem magát Gedei elvtárs — ezt már a múltkor is akartam monda­ni — maga szakajtót! az ap­ja. Hamar elment közülünk, szegény. Pedig de Örülne ha megérte volna. Hogy bizta­tott a börtönben, hogy meg­lásd a gyerekeinknek már más lesz. Az apja említéséről vala­mi derengeni kezdett... — Bizony, bizony, András bátyám. — András? Én Mihály va­gyok ... he... he. -. he... Biztos Török Andrással ke­vert össze, Gedei elvtárs. Az ük hogy elment,,,, Nagyot kortyolt a kávéból, ahogy a meleg íz, úgy el­öntötte a méreg is. Azért jött be munka előtt ebbe a presszóba, hogy nyugodtan végiggondolja- a napot, — és most azt sem tudja, kivel beszél, csak mondja... Az öregember még min­dig Török András halálával bajlódott. Valamit felelni kell rá, gondolta. — Meghalt? Mikor? Még nem is hallottam. — Mikor? Várjon csak Gedei elvtárs, várjon csak. Mikor is? Az évforduló tájt 60-ban. 60 nyarán. Ahogy átvette a kitüntetést nem sokra rá. Bizony. De kérek már én is egy kávét, jót tesz így reggel... Tessék már várni, egy percre még! Ha van egy perce ... Elmonda­nám hogy jártam... Az öreg odacsoszogott a pénztárhoz, megbillentette a patkóbukszát, összeszedte a kávéra valót és visszajött a pulthoz. Gedei rágyújtott. Egy per­cig maradnom kell, gondol­ta. Majd várnak rám addig. Rázósnak ígérkezik a mai nap is. Lehet, hogy a „Ve­zér” rögtön hívatja, ahogy seér. Kínos lesz. meg kell neki mondani, hogy a gya­korlatban sehogy se váltak be az elgondolásai. A rész- jelentések, amelyeket a kü­lönböző területi egységekről kaptak, többnyire vazallus munkák, a valósághoz sem­mi közük. Egyszerűen visz- szamondták a főnök direk­tíváit, hozzátették a részé semmi, fogd meg jól kifeje­zéseket. „ ... nagy az előre­lépés ... Számottevő a jó­irányban ható mozgás... Megoldás felé halad a kér­dési..* Észre sem vette, hogy az öregember már régen kese­reg: —... bizony, hiába kérvé­nyeztem, könyörögtem, nem csinálták azt meg még most sem. Bejött a rossz idő. fa- gyoskodhatott. Pedig most már csak valami garnitúra kellene, és begyújthatnék, így meg fagyoskodom. Hát azért ez nem jó van így. Én még csak... Én még csak eltengődök valahogy. ha öreg is vagyok, de ahol kis­gyerek van. Nem igaz, Ge­dei elvtárs!? — Igen. igen... Sajnos... — De ez még semmi, ha­nem az SZTK-ban meg hogy jártam ... Kioktattak, hogy öreg, az öreg, azért nem kell mindig ide járni... De ha fáj... Megaztán ... Megint távolba úsztak az öregember szavai Eszébe ju­tott, hogy kilenckor munka­tervi megbeszélést kell tar­tania K. Bartuc megint nem csinált semmit a héten, csak rénfergett De talán jobb is. Buta két balkezes, nagyké­pű. A nyakába sóz’ák. A múltkoribrn szólt a vezérnek, de finoman kioktatta. „Na­gyobb türelmet, a fiatal szakemberekkel...” Türe­lem. — könnyű ezt monda­ni. öt munkatársa közül hár­man használhatatlanok. Egyik sem az esze után van abban a beosztásban. Az öregember közben mondta a magaét. — ...aztán odavágtam ne­ki. Nem azért küzdöttem én annyit, nem azért kerültem én még a rács mögé is. hogy most maga ide se figyeljen a panaszomra. Azért harcol­tunk mink 1919-tcl kezdve, hogy meghallgassák a népet. Nem igaz, Gedei elvtárs? — Nem, hát nem... — Nem? ? ? — Ügy akartam mondani, hogy persze... Nem, hogy nem... — No. értem én, értem. Ismerem en Gedei elvtársat. Abban a múltkori ügyben is biztos Gede.' elvtárs segr ett Milyen ügyben? Te jóég, ez az a kisöreg, aki a múlt­kor összeesett az önkiszo’gá- ió boltban és levert a polc­ról két üveg 600 forintos ko­nyakot. Persze, hogy nem tudta szegény kifizetni, le­tiltották a nyugdíjából. • Részletet kaptam rá, részletet Gedei elvtárs, jó részletet. így valahogy elbí­rok vele. He... he... he ... Ügy se ittam én életemben se ilyen drága italt. Gedei az óráját nézte, de csak ködös folt volt előtte a Doxa számlapja. Az úriste- nit, embereljem már meg magam! Azóta már biztos várnak. Egy új városrész arculata ft tét! Megint ránk­tukmálnak egy sógorkoma tervezte városrészt. Olyan lesz, mint egy oráni kaszár­nya negyed. — Menjen csak Gedei elv­társ, menjen. Biztos nagvon sok dolga van. Hát abban a szép beosztásban lehet is... Zavartan topogott. — Hát... Az van ... Majd egyszer bővebben is tudunk beszélgetni... Hirtelen kezet nyújtott az öregembernek. — Na, a viszontlátásra András bátyám. Az öregember kezdte vol­na élőiről, hogy szegény Tö­rök András, mél a 15. évfor­dulón meghalt, de Tedej ezt már nem hak'tta. rohant oe a hiva^’ha ahol milliós gondok várták. Tiszai Lajos

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom