Szolnok Megyei Néplap, 1971. október (22. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-19 / 246. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1871. október 19. A tudás mellett az akarat Is hiányzott Győri MÁV DAC — Szolnoki MIÉ 1:0 (1:0) Értékei pontszerzés Gyulán Szolnok, 1000 n. v.: Fe­hér II. MÁV DAC: Tóth L. — Kiss, Kovács, Nagy, Né­meth, Máté, Pálos, Gyömöri, Szálai (Tóth K.), Tóth S., Szekeres. Edző: Kovács Im­re. SZMTE: Nagy P. — Papp II., Árvái, Kovács, Heidrich 1.» Czirnák, Garics (Szatmári), Sebők, Mile, Nagy F., Rozsán. Edző: Szol- lár Lajos. A vendégek már az első percekben rohamoztak, a szervezett védekezésből gyors ellentámadásokat vezettek. Az ötödik percben eredmé­nyeseit is voltak. A jobb oldalon futott a támadás, Németh cselez­getett, magára vont há­rom MTE védőt is, ami­kor átívelt a fejek fölött és a jókor érkező Pálos mintegy 16 méterről nagy gólt lőtt. Ezután aem változott a játék képe. Az MTE játékosai ugyan többet birtokolták a labdát, de a tehetetlen csa­társor képtelen volt áttörni a védőfalat. Feltűnő volt, hogy a középpályát a ven­dégek uralták, hiányzott a máskor jól harmonikázó Se­bők, aki ezúttal a csatársor­ban játszott. Heidrich I. is előbb játszott egy sorral, nem találta a helyét, kép­telen volt embert fogni. Lyukas volt a védelem is. Ezeket a hibákat jól hasz­nálták ki a MÁV DAC já­tékosai, több veszélyes tá­madást vezettek. A negyed­óra végén már akár újabb gólt is szerezhettek volna. Tóth S. távoli lövését Nagy P. kiejtette, s az ott termett Pálos öt méterről a kapu fölé bombázott. Ezután az MTE enyhe mezőnyfölényé­ből szöglet született. A 23. percben Nagy F. ívelt be egy szögletet, a védők kifejelték, s a láb. a a tisztán álló Czirnák elé került, de a 18 méter­ről rálőtt labda, ha centi­méterekkel is, a kapu mellé szállt. Mintegy 10 perces mezőny­játék után a jól játszó Gyö­möri három szolnoki védőt is átcselezve már csak a kapussal állt szemben, de lövésébe Nagy P. belevető, dőlt. Szünet után átszervezett szolnoki csapat kezdett. Így már folyamatosabb lett a játék, fölényt harcolt ki az MTE. a támadásokban azon­ban kevés volt a tervszerű­ség, a tudatosság. A sok cselezgetés. oldalpassz lehe­tőséget nyújtott a vendé­gek védelmének a jól be­gyakorolt lestaktika alkal­mazására. Az egyetlen említésre mél­tó hazai támadás a 75. percben futott végig a pályán. Szatmári jó beadását Nagy F. kapásból lőtte kapura, de a labda a bal felső sarok fölött néhány centivel hagy­ta el a játékteret. Tíz perces MTE hajrá következett. Ál­landóan a vendégek térfelén játszottak a csapatok. A nagy fölény a 83. percben majdnem meghozta az egyenlítést, de az előre hú­zódott Heidrich I. fejesét a győri védők a gólvonalról rúgták ki. Mig az elmúlt vasárnap az MTE játékosait teljesedé­sükért dicsérhettük, ezúttal ennek hiánya miatt kell elma­rasztalni. Bár az első félidőben néhány játékos a megszo­kottól eltérő helyen szerepelt, ezért nem alakulhatott ki folyamatos játék, a sok rossz passz, helyezkedést hiba és j az álló futball nem tudható be ennek. Hazai pályán azt j játszani, amit a vendégek akarnak, arra nem lehet mentség az összeállítás megváltozása. A csapat egésze nagyon gyen. gén játszott a különben végig alacsony színvonalú mérkő­zésén. Csak Árvái és Czirnák játszottak a tőlük megszokott formában. Érthetetlen, hogy csak az utolsó tíz percben ját. szott teljes eröbedobással az MTE. — mi — Szolnoki MÁV—Gyulai MEDOSZ 1:1 (1:0) Gyula, 1200 n., v.: Jármai dr. Sz. MÁV: Donka — Sü­lé, Abonyi, Kucser — B. Nagy, Földesi — Verovszki (Csorna), Kalmár, Csibrán (Makai), Szabó Gy., Tóth. Edző: Tóth László. Gy. ME­DOSZ: Barna — Kószó, Szi­lágyi, Novák — Csőke, Vas­vári (Kálló). Megyesi, Tóth, Himer II., Kádár, Arató. Edző: Himer József. Nagy iramban kezdtek a csapatok. Változó iramú, sokmozgásos, eseményekben gazdag volt a játék. A 6. percben Kádár éles szögből beadott lövését Donka véd­te, az ellentámadás pedig le­sen akadt el. A 15. percben Verovszki megsérült, helyére Csorna állt be, első elfutásá­nál beadása a védőkről Kal­már elé pattant, aki közel­ről megszerezte a vezetést 1:0. A gól után a MEDOSZ fokozta az iramot, egyre ke­ményebb lett a küzdelem, Donka több esetben bravúro­san mentett. Mindkét kapu gyakran került veszélybe. Szünet után a hazaiak ro­hamai jellemezték a mérkő­zést. A MÁV időszakonként védekezésre kényszerült de a kitűnően záró védelem Donkával az élen eredmé­nyesen állta a meg-megúju- ló ostromot. Az 57. percben egy pillanatra megingott a szolnoki védelem és a szem­füles Himer II. közelről ki­egyenlített 1:1. Kemény összecsapásokkal tarkított küzdelem tovább folyt a pá­lyán a győztes gólért. A já­tékvezető sípja ne-cenként állította meg az egyre job­ban eldurvuló mérkőzést Végül csökkent az iram, eredménytelen szolnoki szög­letek és Donka két ragyogó védésével befejeződött a ta­lálkozó. A feszült légkörre jellem­ző, hogy a 88. percben Arató partdobásnál a labdát Kal­már arcába vágta és a já­tékvezető ezért kiállította a gyulai játékost. A mérkőzés lefújása után Tóthot (ME­DOSZ) a játékvezető sérte­getéséért ugyancsak kiállí­totta. A két régi rivális találko­zóján a Szolnoki MÁV ját­szott higgadtabban és fe­gyelmezettebben. kis szeren­csével már az első félidőben eldönthette volna a mérkő­zés sorsát. Donka és a vé­delem kitűnő teljesítményé­vel az egyik pontot megér­demelten szerezték meg a vasutasok. H. Gy. Kosárlabda MB II SZOLNOKI VÖRÖS ME­TEOR-KECSKEMÉTI PE­TŐFI 68:41 (39:13) Szolnok, 100 n. v.: Virik és Molnár. Szolnok: Hege­dűs (8), Horváthné (8), Kál­mán I. (6), Kálmán II. (29), Kovács (9). Csere: Csabai (4), Tiszainé (—), önodi (—), Bagi (2), Herczeg (2), Török (—). Edző: Horváth János. Nagy iramban kezdték a szolnokiak és rövid idő alatt tetemes előnyre tettek szert. Az első félidőben a kecs­kemétiek nagyon alárendelt szerepet játszottak. A má­sodik félidőben beálló fia­talok jól illeszkedtek be a csapatjátékba, csak a dobó biztonságukon kell javíta­niuk. A Meteor visszavágott a tavasszal Kecskeméten el­szenvedett vereségért. Túrkeve és a 7b. Vasas továbbra is veretlen a megyei I. osztályban Nehéz helyzetbe került a Lehel Az Olajbányász győzött az éllovas ellen \®X az Ill-ban Olajbányász—Záhony 3:0 (1:0) Ceglédi VSE Jászberény, 500 n. v.j Papp. CVSE: Rétfalvi — Zsemlye, Tóth, Vézner, Ku- binyi, Halmi Kábák II., Kö­kény, Kábák I., Liptai (Sár­közi), Mihály. Edző: Tóth Gyula. Jb. Lehel: Nagy II. — Karkusz Benke, Juhász, Fekete, Hajdú I., Bugyi, Sán­dor, Urbán, Bányai (Mar- czis), Kovács, (Hajdú A.) Edző: Bíró István. Hazai támadások vezették be a mérkőzést és a 3. perc­ben szabadrúgáshoz jutott a Lehel. Bugyi beadását Urbán lőtte kapura, de a kapus vé­dett. A 13. percben Liptai jó labdával szöktette Kábák II-őt a jobbszélen és erős lövését Nagy II. szögletre tolta. Erősödött a hazaiak nyomása. A 20. percben Fe­kete bombáját hárította Rét­falvi. A 25. percben Urbán nagyszerű labdával indítot­ta Bugyit a jobbösszekötő helyén, de a csatár a kifutó Rétfalvi fölött a kapu fölé emelt, öt perccel később Kovács a baloldalon szök­tette Bugyit és a jobbszél­ső lövését védte a kapus. Ezekben a parcekben, válto­zatos volt a játék. A 44. A megyei vívó szakszö­vetség vasárnap rendezte a megye serdülő és ifjúsági egyéni kiválasztó vívóverse­nyét. Mindkét korcsoport­ban fiú tőr, leány tőr és kardszámokra került sor. A helyezésekért a Szolnoki MÁV és Törökszentmiklós vívói vetélkedtek. A fiú tőr számokban volt a legtöbb induló, a színvonal is itt volt a legmagasabb, s végül szoros eredmények születtek. Ifjúsági fiú tőrben Dávid lett az első. Végig meggyő­zően vívott. Zimonyi máso­dik helye megérdemelt. Még Gyergyói vívása emelkedett ki. Serdülő fiúknál Orosz nyert veretlenül. Csak Antal és Tolna szorították meg. Bast fejlődése örvendetes. A serdülő leány tőrben a törökszentmiklósi Bakos nyert Tehetséges, szépen vívott. Visszaszúrásai voltak gyorsak. Molnár és Orbán voltak még jók. Serdülő kardban Bust, ifjúságiban hármas holtverseny után-Jb. Lehel 1:0 percben Urbán gólhelyzetben az oldalhálót találta eL Szünet után nagy ostrom­ba kezdett a LeheL Az 51. percben Fekete erős lövését szögletre ütötte a vendégek kapusa. Két perccel később ugyanő fölé lőtt. Nagy lel­kesedéssel védekeztek a ven­dégek. A 65. percben Benke hatalmas partdobását Ko­vács három lépésről fejelte a kapus kezébe. A 70. perc­ben Sándor az oldalvonal és a tizenhatos közötti terü­leten szabálytalankodott. A szabadrúgást Kökény lágyan ívelte középre és a kiinduló Nagy II. fölött Tóth a háló közepébe fejelte a labdát. 1:0. A hátralévő időben a ceglédiek az eredmény tar­tására törekedtek — sikere­sen. Kemény, küzdelmes mér­kőzésen a hazai csatárok a legbiztosabb helyzetekben sem tudtak gólt elérni. Ez­zel az újabb hazai vereség­gel nagyon nehéz helyzetbe került a Lehel csapata. Jó: Rétfalvi, Zsemlye, Tóth, Hal­mi, Kábák, 1., Kábák II., ilL Karkusz, Fekete, Bugyi. — László — Zimonyi bizonyult a leg­jobbnak. Versenyszámonként az első hat helyezett indul­hat a november 6-án és 7-én Békéscsabán megrende­zésre kerülg öt megye kör­zeti versenyén. Eredmények. Ifjúsági fiú tőr: 1. Dávid (MÁV) 7, 2. Zimonyi (MÁV) 6, 3. Gyer­gyói (MÁV) 5, 4. Palatínus (MÁV) 3 győzelem. Ifjúsági leány tőr: 1. Szentistvány (MÁV), 2. Dimó (MÁV). Ifjúsági kard: 1. Zimonyi (MÁV) 4, 2. Kiss (Tm.) 4, 3. Gyergyói (MÁV) 4, 4. B. Kiss (MÁV) 1 győzelem. Serdülő fiú tőr: 1. Orosz (MÁV) 8, 2. Antal (MÁV) 7, 3. Tolna (MÁV) 6, 4. Busi (MÁV) 5 győzelem. Serdülő leány tőr: 1. Bakos (Tm) 6, 2. Molnár (MÁV) 5, 3. Or­bán (MÁV) 4. 4. Deák (Tm) 4 győzelem. Serdülő kard: 1. Busi (MÁV) 2. 2. Orosz (MÁV) 2. 3. Antal (MÁV) •1, 4. Verebélyi (MÁV) 1 győzelem. G. Kiss Tiszaliget, 150 n., v.: Ma­gyar. Olajbányász: Váraljai G. — Serege, Horváth, Szo- kolai, Himer III., Karkecz, Vitárizs, Kapolcsi, Fejes, Váraljai J., Fodor. Edző: So- mogyvári József. A hazai csapat idei legjobb játékával rukkolt ki. Élvezetes, jóira­mú mérkőzést láthatott a csekély számú közönség. A hazaiak ötletesen sok labda adogatással játszottak, míg a vendégek rajtaütésszerű támadásai jelentettek ve­szélyt az Olajbányász kapu­jára. A 32. percben Kapol­csi szerezte meg a vezetést, míg a második félidő 18. percében Horváth 11-est ér­tékesített. Befejezés előtt 10 perccel Serege—Kapolcsi adogatás után Serege 18 mé­terről óriási lövéssel szerezte a harmadik gólt. Jó: a ha­zai csapatból minden játé­kos dicséretet érdemel, ilL Erdei I., Erdei II. és Kovács. Sz. J. Törökszentmiklós— Mátészalka 2:0 (0:0) Törökszentmiklós, 600 n., v.: dr. Gyöngyösi. Tm. Va­sas: Lőrinczi — Öllé, Káná- si, Juhász — Orbán, Vasas — Antal, Porhanda, Sebők, Erdős, Csontos. Edző: Bana János. A vendégek megerő­sített védelmét egy félidőn keresztül nem tudták meg­törni a hazai csatárok. Szü­net után Porhanda kicselez­te a közvetlen védőket és a lövés pillanatában hátulról felvágták. Vitathatatlan 11- es volt, melyet Vasas értéke­sített. Ezután tovább roha­mozott a hazai csapat és egy akció végén Porhanda szer­zett újabb gólt. A Mátészal­ka igen kíméletlen játéka miatt sokszor kellett a já­tékvezetőnek a játékot meg­szakítani. Jó: Kánási. Por­handa, Vasas, Öllé. ilL Uzo- nyi, Kovács, Jakab. — n — Szabó Lajos SE—Szolnoki Vegyiművek 2:0 (1:0) Mezőtúr, 300 n„ v.‘. Hor­váth. Szabó SE: Hegedűs — Pomázi. Arany. Orosz. Jan- csa — Monori, Bánhidi, (Al- bech) — Boda, Tóth, Kán­tor. Szűcs (Kincses). Edző: Bencsik Gyula. Vegyiművek: Szőke — Bíró, Németh, Gön­czöl, Bozsó — Palla, Stum­mer, Orszászki (Bíró), Kol- láth, Lévai, Antal (Kókai). Edző: Mikus Ernő. Az első félidőben változatos volt a játék. A vendégcsapat a mezőnyben egyenrangú el­lenfélnek bizonyult. A kapu előtt azonban a Szabó SE sokkal jobban feltalálta ma­gát és a nagyobb arányú győzelmüket a játékvezető tévedései hiúsították meg. Két meg nem adott gólnál nagyot tévedett és a 16-oson belül kezezésnél szabadrú­gást ítélt, 11-es helyett. Íté­letei rendre a hazaiakat súj­tották. G.: Kántor, Albech. Jó: a védelem Monori, Szűcs, Bánhidi, ill. Németh, Palla. — Sindel — Hajdú Vasas—Tisza Cipő 1:0 (1:0) Téglás, 200 n., v.: Fehér. Martfű: Tajti — Sz. Kiss, Mészáros, Nagy II., Kovács II., Nagy III., Katona (Kátai), flóták, Nagy I., Kontár, Sü­tő II. Edző: Csendes Imre. Jóiramú, változatos, kemény összecsapásokkal tarkított mérkőzés. A martfűi csapat az elmúlt hetekhez képest lényegesen jobb teljesítményt nyújtott és a játék kéri valamint a helyzetek alánján legalább döntetlent érdemelt volna. Az 50. percben Nagy II. kiállítva. G.: Tiba. Jó: Kóner, Tiba, UL Tajti, Ko­vács II., Novák. Mezők ovácsháza— Tiszai öld vár 5:0 (0:0) Mezőkovácsháza, 100 n., v.: Kormányos. Tiszaföldvár: Nagy — Lakatos (Borza), Juhász, Bodnár, Molnár. Bí­ró, György, Lovász, Seres, Németh III., Makai. Az első félidőben a földvári csapat támadott lényegesen többet, helyzeteit azonban nem tud­ta kihasználni. A második félidő közepéből feljött a hazai csapat, de még a 80. percben 0:0 volt az ered­mény, És ekkor a- érthetet­lenül megzavarodott földvá­ri védelem mellett, az utolsó tíz percben 5 gólt lettek a hazaiak. G.: Kanász 2. Gi- gacz. Molnár (öngól). Nagy (öngól). — Verbok — Túrkeve—Jászfényszaru 4 S) (2 :#> 300 n., vezette: Bokor. Az igen sportszerű és lelkes vendégek mezőnyben tetszetősen játszot­tak. A hazaiak nagyobb tapasz­talata. a kapu előtti határozott­sága a gólokban is kidomboro­dott Jó játékvezetés. — G: F. Kiss 2. Kontra, Szabó. Jó: Fó- rizs, Nagy Z., F. Kiss, 111. Oldal. Farkas. Rimóczi. Ifi: Túrkeve—Jázfényszaru 9:0. Karcag—Cukorgyár 3:1 (1:1) Karcag, 200 n., vezette: Fuchs. Az első félidőben változatos, élénk Iram, sok kihagyott hely­zet jellemezte a mérkőzést. — Szünet után Karcag lénvggesen többet támadott. — a helvzetek a'anián nagvobb arányban is nyerhetett volna A 05 nercben Ondók, a 85 percben Géczi — (mindkettő cukorgyár) kiállítva. G.: Ökrös 2, Vivát, ül. Veres. — Jó: Tüdős, Kolessza, ökrös, ill. Bakk, Major, Munkácsi. Ifi: Karcag—Cukorgyár 2:0. Rákóczifalva—Mezőtűr 2:1 (2:1) Rákóczifalva, 150 néző, vezette: Csák I. A felázott nehéz talajú pályán nem alakult ki jó mér­kőzés. Mindkét csapat sok hi­bával játszott A gólhelyzetek alapján Rákóczifalva megérde­melten győzött a sportszerű mér­kőzésen A játékvezetők jól bí- rásodtak. G.: Bencsik, Kovács, ill. Rácz. Jó: Dósa, Varczag I., Komáromi, 111. Cikkely, Rácz. Ifi: Rákóczifalva—Mezőtúr 3:1. Kunszentmártoni TE—Tószeg 4:1 (0:0) Kunszentmárton, 100 néző, vezette: Csák n. Kitűnő játékvezetés mellett sportszerű mérkőzés. Egy félidőn át 6—7 emberrel védekezett a vendég­csapat Szünet után azonban ki­támadott a tószegi együttes, s a védelem csődöt mondott a len­dületes támadásokkal szemben. G.: Kácsfalvl 2, Tóth, Molnár* ill. Palócíi. — Jó: Sípos, Tóth* Kácsfalvl (a mezőny legjobbja), Molnár, ill. Zsidai, Vágó, Kovács. Ifi: Kunszenmárton—Tószeg 4:0. Szó. MEZŐGÉP—Oj szász 0:0 Cukorgyár! pálya, 100 néző, ve­zette: Hoffer Kitűnő játékveze­tés mellett, alacsony színvonalú, végig kiegyenlített játékot ho­zott a két csapat találkozója Az első félidőben a vendégek vol­tak aktívabbak, míg szünet után a szolnoki csapat támadott töt» bet. A csatárok mindkét oldalon nagyon mérsékelt teljesítményt nyújtottak — Néhány játékoson meglátszott a fölkészülés hiánya* az edzésekről való elmaradás. — Jó: Vérségi, Fülöp, Harangozó* 111. Kovács. Kálóczl, Nagy. Ifi: MEZŐGÉP—Ojszász 2:1. Közép tiszai MEDOSZ—Kunhe­gyes 2:0 (1:0) Kenderes. 250 né­ző. vezette: Pá'tnkás. A kát csa­pat találkozóiának irama és szln- vona'a elmaradt a várakozástól. A széteső kűnheeyesi csapat ellen biztosan nyertek a na- gvobb akarással és lelkesedéssel látszó hazaiak — Gorzás a 05 percben. Pásztor a mérkőzés befe<ezése után sportszerűtlenség miatt klál'ítva. G.: Baktat. Eos- sánszky Jó: P.'f)V n.. Berénvl* Farkas (a mezőny ’eetnpbja)* Mészáros, ül. Cseh, ördögh. Ifi: Kunhegyes—Középtiszai MEDOSZ 2:0. Jászárokszállás—Szohtokl Kilián FSE 4:0 (! dl) Jászárokszállás, 400 néző, vezette: Sólyom. A hideg ellenére a szép számban megie- lent nézők a mérkőzés e’ső per­cében mintaszerű gólt láthattak. A hazaiak támadtak többet, tá­madásaikat azonban középen szőtték, s Így a vendégek védel­me könnyen hárított A második félidőben a széltől támogatott hazai együttes több támadást vezetett és a mérkőzés 70 per­cében már 4:0-ra vezetett. — A vendégek ennek ellenére to­vábbra Is sportszerűen, szívósan védekeztek, több támadást ve­zették, de a hazai védelem min­den eseben tisztázott. A iáték- vezelői hármas feladatát jól lát­ta el G.: Szabó, Muntyán. Cser- völgyi és Kóezián. Jő: Kiss B., Rédei, Szabó, Muntyán* illetve Kovács. Ifi: Kilián—Jászárokszállás 4:9. Kisújszállási MÁV MTE-Jász- herényi Vasas »3» Kisújszállás, 200 néző, vezette: Orbán. Végig nagyiramú és sportszerű mérkő­zés A helyzetek és a játék képe alapián a hazai csapat feltétlen győzelmet érdemelt volna, a me­zőnyben igen kulturáltan játszó vendégekkel szemben Kitűnő játékveietés. Jő: Sebők, Kádár. Téglási (a mezőny legjobbja)-, Farkas, Vígh, ilL Zslinszki, Csik* Benke. ifi: Kisújszállás—J-berény S:l. Korszerű tüzelés KALOR alágyújtós 1 kocka fához* 2 kocka szénhez 8000 kai. 15 perc égési idő. KAPHATÓ: festékszakflzletekbeo, Földszöv boltokban, TÜZÉP telepeken. . w GYÁRTJA; Vegyes Vegyi Ktsz Szombathely ^ ír»* SZMAV—Törökszentmiklós vetélkedő vívásban

Next

/
Oldalképek
Tartalom