Szolnok Megyei Néplap, 1971. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-30 / 230. szám
1971. szeptember 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Miről írna Ön, ha újságíró lenne? Megszokott már, hogy lapunkban rendszeresen helyet kapnak olvasóink témái, javaslatai, mindaz, amiről szívesen olvasnának az újságban. Munkatársaink a napokban Jászberényben szólaltatták meg a város lakóit, akik a következőket mondták: Dr. Fekete Zoltán a jászberényi Városi Tanács vb-titkára — Ha valamelyik napilap munkatársaként dolgoznék, írásaimban mindennapos téma lenne az emberek tudatának formálása. Tudom, foglalkozik a sajtó ezzel a kérdéssel, azonban, úgy hiszem, nem eleget. Ezen a téren rengeteg még a* tennivalónk. A szocialista emberi gondolkodás megnyilvánulásáért, a szocialista emberi magatartás kialakításáért sokat kell még tenni. Írnék arról is hogy idejében — már az általános és középiskolákban — el kell kezdeni a politikai nevelést. El kell kezdeni azért, mert az emberi tudat nem alakul át magától, a gondolkodás nem változik automatikusan. Intézményeinknek a szülőknek, társadalmi szerveinknek és a munkahelynek minden eszköz igénybevételével kell e cél érdekében munkálkodni. Nem titok, egyes emberek — sajnos nem is kevesen — feltekintenek azokra, akik a közlekedésben „rámenősek”, az anyagi javak megszerzésében „rugalmasak”, a közéleti tevékenységben pedig „semlegesek”. Ezek szemléletén változtatni kell; erje törekednék írásaimmal, ha újságíró lennék. Fülöp Gyula nyugdíjas Többet, még többet szeretnék olvasni napilapunkban országunk, megyénk, városunk rohamos fejlődéséről, a gombamódra szaporodó új, hatalmas létesítményekről. De nemcsak szürke adatközléseket, tudósításokat, hanem egyben visszaemlékezéseket is. Hogy egy új városrésznek, gyárnak, lakóháznak igazán örülni tudjunk, ismernünk kellene azt a macskaköves romos városnegyedet, ami helyett új emelkedett, a pusztát, ahol ma gyár áll, a kulipintyót, amiből új lakásba költöztek a munkások. Egyszóval jó lenne, ha az új mellett néha a régiről is szó esnék. Az összehasonlítás nem arra kell, hogy egy- egy aprócska eredményt óriássá duzzasszunk és elégedetten ölbe tegyük a kezünket. Jászberény, ahol az ötvenes években kétségbe ejtő Volt a szegénység, jó példa a fejlődésre. Egy-két évtizede még sokan éltek nyomorban, kis viskókban. Most tessék megnézni, mi van? Es még mi lesz. Természetesen nem a „bezzeg a mi időnkben” elcsépelt és üressé vált frázis emlegetésére gondolok. Egy jó újságíró megtalálja a közlésnek azt a módját, ami elgondolkoztatja a fiatalokat és feleleveníti az öregebbekben a nehéz éveket. Király Erzsébet meós — Május 1. óta meós vagyok ugyan, de az addigi csoportvezetői megbízatásomhoz is fűz egy jóleső érzés. Alig 3 hónapos szakmunkásként azt a feladatot kaptam szövetkezetünk, az Általános Műszerész Ktsz vezetőitől, hogy nyolcvan — orvosilag csökkent munkaképességűnek nyilvánított — nődolgozót irányítsak, és néhány más közreműködő segítségével, gondoskodjam a betanításukról. Mind a nyolcvanan akkor, 1969 októberében álltak munkába nálunk. Egy év múlva már any- nyira jutottak tudásban, szakmai hozzáértésben, hogy tíz—tizenötösével szalagszerű termelésbe helyezhette át őket a ktsz vezetősége. Más műhelyekbe, ahol egy elbírálás alá esnek azokkal a betanított munkásokkal, akik nem csökkent munkaképességűek. Ez év áprilisáig valamennyien ilyen munkába kerültek — aminek szakmailag és emberileg is nagyon örülök — s így lettem május 1-től a reléüzem egyik meósa. Nem sokkal előbb — a KISZ javaslatára — megválasztottak a városi tanács tagjává. S ilyen minőségben már több problémával fordultak hozzám a választóim. Ezek közül az egyik nagyon súlyos gond. Az egyetlen városi víztorony ugyanis nem teszi lehetővé, hogy környékünkön bekössenek a városi vízhálózatba újabb házakat, lakásokat. Sokan már évek óta várnak erre — s rég benyújtották a kérelmüket is, de azt a víztorony kapacitásának elégtelensége miatt nem teljesíthetik. Tudok arról, hogy már épül egy új víztorony, amelynek átadását — értesülésem szerint — 1973-ra ígérik. Választókerületemben sokan örülnének, ha ezt az ígéretet mielőbb beváltanák főként ha ezáltal környékünk vízellátása is biztosított lenne. Gyöngyösi István mérnök — Többet, részletesebben és szakszerűbben íméK például a külkereskedelmi mérleg I. félévi alakulásáról — tényközlőbb. esetleg pártatlanabb módon is. — (Kérdezőnk: A Figyelő című lapban közölteket sem tartja elegendőnek? — Gyöngyösi István: Nem olvasom a Figyelőt, a napisajtótól is több tény közlését várom.) A Hűtőgépgyár gyártásvezetője vagyoK, s a Pelyhesparton lakom, ahol rossz a kereskedelmi ellátás, de ezt megértem, örülnek az illetékesek, hogy mindenekelőtt lakásokat építhetnek ott. — Mégis, ahogy a tavasz végén felállítottak egy zöldségesbódét, vajon miért nem állítanak fel egy — alapvető élelmicikkeket árusító — „bódét” is? Szeretem a sört — a kollégáim is, tehát közös kérdésünk: miért nem lehet magyar sört kapni? Meg aztán itt vannak a burkolt áremelések. — Volt egykor például konyhasó és asztali só. Az utóbbinak egyre romlott az elmúlt években a minősége, s ma már van vácuumos, párolt, finom só (nylon-tasakban) kapható. Igenám, de míg a hajdan kifogástalan minőségű asztali sót kilónként 2.30-ért árulták, az utóbbit 3 forintért adják. Ugyanezt mondhatom a kristálycukorról is. A hagyományosat kilónként 9.60-ért, az újabban már szinte kizárólagosan forgalmazott finom kristálycukrot 10 forintért adják. S ráadásul gyengébb a hatásfoka is, mint a hagyományosé. Bőven szaporíthatnánk még a példákat, amelyekről kü- lön-külön is írnék a vásárlók érdekképviseletében, ha újságíró lennék. Tűszkő Rudolf gépszerelő — A múlt heti választáskor lettem munkahelyem, — a Lenin Tsz KlSZ-alapszer- vezetének titkára, bár még csak május 1 óta dolgozom a tsz-ben. Az alapszervezetünk helyzete nehéz, mert a fiatalok korábban — a tsz rossz anyagi adottságai miatt — inkább a két nagy gyárba mentek innen dolgozni. — Üj abban örömmel tapasztaljuk, hogy ide is jönnek, mert ma már a tsz jó kereseti lehetőséget biztosít. Huszonkét tagja van KISZ- szervezetünknek, s bizony a korábbi vezetőséget sok bírálat érte azért, mert érdemi munkát vajmi keveset tudott felmutatni. — Rajtam kívül a tagjai közül csak a gazdasági felelőst választották meg az új vezetőségbe. Fiataljainkat — véleményem szerint — csak jól szervezett KISZ-élet mellett lehet összetartani. — Ennek formáit, módozatait jórészt még ezután kell megtalálnunk. Most a Gesztenyésmajori központban egy sportpályát fogunk létrehozni. Ehhez már az idén hozzákezdünk, s ha minden jól megy, nem is tart sokáig: a gépek segítségével szombatonként, munka után hamar elvégezzük a tereprendezést. Futballozni, kézi- és röplabdáz- ni fogunk ezen a pályán, — amelyre jövő tavasszal fűmagot vetünk. A KISZ-korosztályon túliak közül is többen fölvetették már: miért nincs itt egy futballcsapat, amelyben ők is szívesen játszanának. Ezért ilyen együttes létrehozásával is számolunk, s ha lehetőségünk lesz rá, részt veszünk a járási bajnokságon is. A közeljövőben 50 órai társadalmi munkával rendet csinálunk a gépműhelyben és környékén. Jövőre pedig — mint a korábbi években is — parkosítjuk, virágokkal is szépítjük majd a „házunk táját.” Besenyi Józsefné védőnő — Az egészségügyi dolgozókról sok szó esett az utóbbi időben a sajtó hasábjain. Fizetés rendezéssel egy kicsit az érdeklődés középpontjába kerültek az orvosok, az ápolók. A védőnők munkájáról, annak jelentőségéről, nehézségeiről azonban alig írnak. Ne értsen félre, nem a magam, de nem is a városunk, úgy érzem az ország valamennyi védőnője nevében szólok, amikor ezt hiányolom. Nemcsak a védőnőket szólaltatnám meg, ha újságíró lennék, hanem azokat is, akikkel nap mint nap kapcsolatba kerülnek. Felkeresném a gondozottakat, elsősorban az eldugott településeken, tanyákon élő terhes mamákat, — kisgyermekes anyákat, akiket ha beköszönt az esős évszak, sártenger zár el a külvilágtól. Nekünk védőnőknek ilyenkor is el kell jutnunk hozzájuk. Hogy hogyan, azt senki sem kérdi. Ma, amikor már a Holdra repülnek az emberek, a védőnők még mindig térdig gázolnak a sárban. Egy több mint harmincezer lakosú városban, amelynek hatalmas külterülete van, a tíz védőnő ilyen mstoha körülmények között nehezen győzi a munkát. — Nem hiszem, hogy ne lehetne valahogy ezen segíteni, hiszen ha mi is elakadunk a sárban, hóban annak súlyos következményei lehetnek. Telek Károlyn^ zenetanárnő — A város zenei életéről és a további fejlődést akadályozó gondokról írnék. Persze ez összetett kérdés, több oldalról is megközelíthető. Jászberényben van érdekődés a komolyzenei rendezvények iránt. A MÄV szimfonikusok hangversenyére például háromszáz jegy kelt el. nem is jutott mindenkinek. A felnőtteknek rendezett hangversenysorozat mellett van ifjúsági filharmóniai sorozat is, nem beszélve egyéb, egyedi rendezvényekről. Hogy hol vannak akkor a gondok? Sajnos nincs olyan terem a városban, ahol megfelelő körülmények között lehetne hangversenyt tartani. A Lehel művelődési központ nagyterme nem alkalmas ilyen célra, csak jobb híján rendezik ott a hangversenyeket. A színpada kicsi, nem fér el rajta egy nagy szimfonikus zenekar. A terem is kicsi, a nagy hangerő miatt néha szinte élvezhetetlen a zene. Beat zenekaroknál ez a hangerő jó, de zavaró szimfonikus zenekar esetében. Ha újságíró lennék, megkérdezném az illetékesektől, hogy mikorra várható egy olyan terem építése, amelyben többek között színvonalas hangversenyeket is lehet rendezni. A zeneiskola fontos helyet tölt be a város zenei életének alakításában. De az eddiginél is többet lehetne tenni, ha a tanárok letelepedhetnének a városban, nem kellene annyit utazniuk, jobban otthon lennének Jászberényben. Ez csak a tanács fokozottabb segítségével lehetséges. Ha újságíró lennék, megtudakolnám, milyen lehetőségei vannak a tanácsnak a zenetanárok letelepítésére, lakásgondjaik megoldására. Bús Csaba a Kállay Éva Gimnázium és Szakközépiskola tanulója — Harmadikos vagyok, az erősáramú szakközépiskolában. Igaz, hogy még csak az év elején tartunk, de már most is egyre több szó esik közöttünk arról, hogy ki hová szeretne kerülni az érettségi után. Tudomásom szerint hetvenen—hetvenötén végzünk jövőre, de csak körülbelül húszán foglalkozunk a továbbtanulás gondolatával. A többiek dolgozni szeretnének, de úgy tudjuk, helyben kevés a képzettségünknek megfelelő munkahely. A tanulók többsége jászberényi vagy környékbeli, nem szívesen mennének el távoli munkahelyre. Jó volna megtudni, hogy a következő években hány olyan munkahelyet hoznak létre, amelyeket a szakközépiskola végzett tanulói foglalhatnak el. Ez nemcsak számunkra volna fontos, hanem azoknak is, akik most végzik az általános iskolát. Ök is nyugodtabban jelentkeznének ide, ha tudnák, hogy érettségi után könnyen elhelyezkedhetnek a képzettségüknek megfelelő munkakörben. Még egy téma van, ami most sokunkat foglalkoztat, akik szeretünk sportolni. Azt hallottam, hogy épül a városban egy úgynevezett munkacsarnok a sportolók részére. Ebben az egyesületek versenyzői végezhetnék edzéseiket. Nem tudom, hogy igaz-e ez a hír. Ha újságíró lennék, erről is biztos értesüléseket szereznék. Egyébként jó lenne, ha felépülne egy ilyen csarnok, mert az iskolai tornatermekben többet edzhetnének a középiskolás sportolók. Papp Istvánná hírlapkézbesítő — Ha újságíró lennék? Nem is tudom, mit mondjak. Egyszerű asszony vagyok, ilyesmi még csak eszembe se jutott soha. Hordom az újságot, mert az a feladatom. Írja meg az, akinek ez a dolga. Arra persze gondoltam — nem is egyszer —, hogyha valaki megírná, amit néha el szeretnék mondani az előfizetőknek és a postának, hát az nagyon jó lenne. Elmondanám, hogy az előfizetők sokszor szidnak bennünket, hírlapképbesítő- ket olyasmiért is, amiről mi nem tehetünk. Az elmúlt hónapban Hatvanban lemaradt az összes napilap és folyóirat. A lemaradás oka az volt, hogy Hatvan—Szolnok között közlekedő vonathoz nem csatoltak postakocsit. Délután kézbesítettük az újságot, s az előfizetők azzal fogadtak, hogy már a hírlapkézbesítők is nagyságák Lettek? Az ilyen előfizetőnek szeretném megíratni, hogy az említett „nagyságák” reggel hatkor indulnak a postára; vállukra veszik a 35—40 kilogrammos postástáskát, sok kilométer távolságot tesznek meg esőben, sárban, télen hófúvásban. íratnék arról is, hogy az előfizetési díjakat minden hónapban 20— 28-a között szedjük be. Ezt az előfizetők is tudják, mégis van olyan ház, ahová négyszer is el kell menni, amíg a kézbesítő otthon talál valakit. Elmondanám azf is — de ez már a postának szólna —, hogy az előfizetők jogosan bosszankodnak, ha nem kapják meg idejében a lapot. Igazat kell adni azoknak, akik azt mondják, ők előfizették az újságot, ez tartozik rájuk. A kézbesítés, s pontosság biztosítása az má’ a posta dolga, mint ahogy ->2 ő dolga az is, hogy megoldja munkaerőgondjait \ kérdezők: Bistey András Magyar István Kovács Katalin Illés Antal
